Új Dunántúli Napló, 2000. szeptember (11. évfolyam, 240-269. szám)
2000-09-01 / 240. szám
2. oldal - Új Dunántúli Napló Vízumvita az ENSZ-ben New York Nyilvános tiltakozások övezték a parlamenti elnököknek az Egyesült Nemzetek Szervezete épületében elkezdődött világtalálkozóját. A konferencia számos résztvevője szerint az, hogy az Egyesült Államok nem engedélyezte a kubai, a jugoszláv és az iráni parlamenti vezetők beutazását az országba, ellentétes az ENSZ és az Interparlamentáris Unió (IPU) alapelveivel. A konferencia nevében a találkozó elnöke, Nadzsma Heptulla - az indiai felsőház elnökhelyettese - olvasta fel az állásfoglalást, amely szerint az illető országok parlamenti vezetőinek kizárása a millenniumi rendezvényről nem áll összhangban a parlamenti működési elvekkel sem. A tiltakozás szerint az ENSZ működését támogató konferenciát - amelyen Magyarországot Áder János, az Országgyűlés elnöke képviseli - a párbeszéd szellemének kell áthatnia, amely a különbségek ellenére a demokrácia és a nemzetközi együttműködés alapfeltétele. Csütörtökön New Yorkban befejeződött a vallási vezetők világtalálkozója. Az értekezlet ezer résztvevője zárónyilatkozatban foglalt állást a világbéke, a különböző vallások közötti egyenlőség mellett.__________■ Vihar Mrs. Blair körül London Nagy-Britanniában újabban Amerika első asszonyához, Hillary Clintonhoz hasonlítják a kormányfő feleségét. Az amerikai elnök neje politikailag „levált” férjéről, és köztudomásúlag önmaga építi karrierjét. Bizonyos brit körök most úgy látják, nem tesz egyebet Cherie Blair sem, aki királyi tanácsos és Anglia egyik legjobb ügyvédje. A hölgy nemrég a Daily Telegraph című napilapban dicsőítette az ENSZ emberjogi alapokmányát, amely 2000. október 2-től az alkotmány nélküli Angliában is hatályba lép. Az ország parókás bírái és más jogi szakemberei attól tartanak: az új helyzet vitatható perek lavináját indítja el. Ha például egy színes bőrű parkolóőr úgy érzi, a kocsi gazdája csúnyán nézett rá, följelentheti az illetőt - véli egy szakíró. Az amúgy is vitatott tartalmú törvényre még jobban felhorkantak azok, akik Mrs. Blair cikkét is a hagyomány megszentségtelenítésének minősítik. John Bercoiy, a konzervatívok szóvivője emlékeztetett arra: Angliában fontos hagyomány, hogy a kormányfő neje tartsa távol magát a politikától. Cherie Blair ezt már akkor megszegte, amikor férje kormányától követelte a szülés után a szülőnek járó 13 hetes fizetés nélküli szabadságot, most pedig ezt a „bűnt” írásával is tetézte. A tekintélyes Times azt írta: a First Lady cikkét nem világmegváltó gondolatok ihlették, hanem az a remény, hogy az új törvény fellendíti ügyvédi praxisát. ___________________________________ H.B. VILÁG TÜKÖR2000. Szeptember 1., péntek | Sikertelen bombamerénylet Bill Clinton ellen Pokolgépes merényletet hiúsított meg a kolumbiai rendőrség a karib-tengeri artagena városában néhány száz méterre attól az épülettől, ahol villámlátogatása során Bill Clinton amerikai elnök megfordult. A dél-amerikai állam fővárosában, Bogotában munkások és diákok ezrei tüntettek az Egyesült Államok ellen. Kolumbia Feltételezhetően marxista lázadók akartak egy két kilogrammos, dinamittal ellátott robbanószerkezetet elhelyezni a kikötőváros munkásnegyedének egyik lakóépületében, de a rendőrök letartóztatták őket. A pokolgép felrobbanása állítólag nem okozott volna nagy károkat, a cél valószínűleg a pánikkeltés volt. A közelben több száz röplapot is találtak, amelyekkel a baloldali Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) nevű szervezet akart tiltakozni „az amerikai megszállás” ellen. Bogotában az amerikai nagykövetség elé vonult tüntetők kövekkel hajigálták meg a rendfenntartók kordonját, és Clinton, valamint András Pastrana elnök bábujait égették el. A főváros más részein is zavargások történtek: egy rendőr meghalt, három megsérült az összetűzésekben. A szakszervezeti és a diáktiltakozók szerint az Egyesült Államok által a Kolumbia számára jóváhagyott 1,3 milliárd dolláros drogellenes segélycsomag felszítja a gerillaháborút, amely az utóbbi tíz évben 35 ezer emberéletbe került. Bill Clinton amerikai elnök kolumbiai látogatása elleni tiltakozásul a dél-amerikai állam marxista lázadói országszerte fegyveres támadásokat intéztek különböző katonai és rendőri célpontok, valamint bankok és egy olajvezeték ellen, aminek következtében húszan, köztük polgári személyek meghaltak. A megerősített nagykövetségi épület előtt Clinton megérkezésekor is ötezren követelték ki a gringókkal, a jenkik takarodjanak haza. Clinton megbeszéléseket folytatott Pastranával, akit biztosított az Egyesült Államok támogatásáról a kábítószer-ellenes küzdelemben. Az amerikai elnök leszögezte: Washington a drogkereskedelem visszaszorítását kívánja elérni, de egyben a 40 év óta tartó, egyik fél győzelmét sem hozó belviszály végére is pontot kell tenni. Pastrana szerint politikai megoldást kell találni a véres belharcok megszüntetésére, ugyanakkor hangsúlyozta: Kolumbia csak abban az esetben tud sikerrel szembeszállni a nemzetközi drogkereskedelemmel, ha az Egyesült Államok és más országok határozott lépéseket tesznek a náluk jelentkező kábítószer-kereslet elfojtására. Az Egyesült Államok jelenlétét hagyományosan rossz szemmel nézik Dél-Amerikában, a lakosság nem felejtette el a régóta tartó Kuba elleni kereskedelmi embargót, Panama 1989. évi invázióját, a nicaraguai lázadók, valamint a salvadori katonai vezetés támogatását az 1980-as években. Az ellenérzések megléte ellenére a belháború sújtotta Kolumbiában a széles közvélemény szívesen fogadta Clinton elnököt, és üdvözli az országnak szánt amerikai katonai segélyeket. Egy felmérés szerint Kolumbia lakosságának 56 százaléka szívesen látná, ha az Egyesült Államok katonai úton közvetlenül is beavatkoznék a 36 éves gerillaválság lezárására. Az amerikai elnök azonban a katonák, a rendőrök és a titkos ügynökök által előre megtisztított Cartagenában kijelentette, hogy az Egyesült Államok segít ugyan a kábítószerbárók eltüntetésében, de semmi esetre sem keveredik katonai viszályba. Elutasított bármiféle amerikai katonai intervenciót; mint mondta: Kolumbia nem válhat új Vietnammá. A kolumbiai titkosszolgálatok vezetői arról tájékoztatták Clintont, hogy az utóbbi két évben a rendőrség az illetékes amerikai hatóságokkal együttműködve 20 tonna kokaint foglalt le, továbbá 108 tonna marihuánát koboztak el, és 32 ezer kokacserjeültetvényt semmisítettek meg az ország déli részén. ________Hírcsatorna _____ BRÜSSZELI BÍRÁLAT BUDAPESTNEK. Aggasztóan erősíti a központosító politikát a területfejlesztésben a budapesti kormányzat - jelentette ki Hans Beck. A magyarországi régiók brüsszeli képviseletének vezetője kifejtette: míg a parlament által tavaly elfogadott területfejlesztési törvény a decentralizáció felé mutat, a Széchenyiterv egyértelműen ennek ellenkezőjét tükrözi. BUKARESTI FIGYELMEZTETÉS. Ha az RMDSZ erőlteti a kettős állampolgárságot, a bukaresti parlament törvénnyel tiltja meg annak lehetőségét - jelentette ki Adrian Nastase. A volt román külügyminiszter Zilahon a második bécsi döntés 60. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen mondta el bíráló szavait. KEVESEBBEN ÉHEZNEK. Javul az élelmezési helyzet Észak-Koreában, bár a kommunista ország még mindig nemzetközi segélyekre szorul. Az ENSZ illetékes szakosított szervezete szerint az ázsiai országnak csaknem ötmillió tonna gabonára lenne szüksége, szemben a megtermelt 3,4 millió tonnával. VÁLASZTÁSOK KOSZOVÓBAN IS? Milosevics elnök főtanácsadója bejelentette: a szeptember 24-én esedékes szövetségi és elnökválasztásokat Koszovó szerbek lakta részén is megtartják, s mintegy ötszáz szavazókörzetben lehet majd voksolni. Bernard Kouchner, a jugoszláviai tartomány ENSZ-igazgatásának vezetője közölte: bármilyen szavazáson Koszovó egész lakosságának, a Milosevicsellenes koszovói albánoknak is részt kell venniük. ÚJVIDÉKEN IS TILOS A DUNA TV. A jugoszláv hatóságok Újvidék minden kábeltelevíziós hálózatának megtiltották, hogy a montenegrói, a szarajevói, a horvát és a Duna Televízió tájékoztató műsorait közvetítsék. ■ PENTA UNIÓ Oktatási Centrum 7621 Pécs, Czinderi u. 6. Tel.: (72) 324-090,313-482 FELVÉTELI ELŐKÉSZÍTŐ matematika és közgazdaságtan tantárgyból A győri Széchenyi István Főiskola közgazdász szakra (távoktatás) felvételt nyert mérlegképes könyvelő és pénzügyi tanácsadó szakképesítéssel rendelkezők a közös tantárgyakból felmentést kaphatnak. Városi Vagyonkezelő Kft. 7622 Pécs, Bajcsy-Zs. u. 33. Tel.: 233-144, Fax: (72)242-339 Livteljárás útján bérbeadásra meghirdeti az alábbi ingatlanokat Pécs, Kolozsvár u. 20. sz. alatt lévő 47 m2 üzlethelyiség. Induló bérleti díj: 50.000 Ft/hó + áfa. A bérbevétel időtartama: 5 év. A liciteljárás időpontja: 2000. szeptember 8-án, 9.00 óra. Egy jelentkező esetén az üzlethelyiség alapáron kerül bérbeadásra. A liciteljárásról és a bérbevételről tájékoztatást ad Rameiss Vencelné a 233-144/103, vagy a 06-30/969-8582-es telefonokon. Pécs, Széchenyi tér 2. szám alatt lévő 105,69 m2 irodák (+36,69 nm közös használatú helyiségek). Induló bérleti díj: 128.000 Ft/hó+áfa A bérbeadás 2003. november 30-ig tartó határozott időre szól. A liciteljárás időpontja: 2000. szeptember 8-án, 10.00 óra. Egy jelentkező esetén az irodák alapáron kerülnek bérbeadásra. A liciteljárásról és a bérbevételről tájékoztatást ad Hollósy Györgyné a 233-144/106-os telefonon. Pécsbányatelep, Sétatér u. 4. szám alatt lévő 51 m2 üzlethelyiség. Induló bérleti díj: 19.600 Ft/hó + áfa. A bérbeadás időtartama: 5 év. A liciteljárás időpontja: 2000. szeptember 8-án, 11.00 óra. Egy jelentkező esetén az üzlethelyiség alapáron kerül bérbeadásra. A liciteljárásról és a bérbevételről tájékoztatást ad Halász Zoltán a 233-144/102, vagy a 06-30/916-0764-es telefonokon. Egyéb bérbevehető ingatlanokról tájékoztatást ad a kft. ügyfélszolgálati irodájában Ary Marianna (233-144/126) ■4M0 [■mail: vagyonk@mail.matav.hu VÁROSI VAGYONKEZELŐ KFT. ÖNNEK IS LEHETŐSÉG! LEGYEN ÖN IS ÉRTÉKESEBB A MUNKAERŐPIACON! A BGF Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Kara ismét indítja kihelyezett formában, szeptembertől az alábbi másoddiplomás képzéseket főiskolai, egyetemi végzettségűek részére: Pénzügyi vállalkozási szakértő Számvitel vállalkozási szakértő Pénzügyi, adó-, illeték-, vámszakértő és mérnök (üzemmérnök) végzettségűek részére. A logisztikai társasággal közösen végzett OKJ képzés, amelyhez nem szükséges főiskolai, egyetemi végzettség: Középfokú és felsőfokú logisztikai szaktanfolyam Jelentkezés és felvilágosítás: 8000 Székesfehérvár, Móri út 16. Kft Tel.: 22/317-977 mn.: 9-15 óráig Somogyi Béláné 7624 Pécs, Hungária u. 49/a. Telefon: 72/322-756 hétfőtől szerdáig 16.30-19 óráig http://www.matav.hu/uzlet/minerva • E-mail: minerva90@matavnet.hu KÉZBESÍTŐT keresünk AZ ÚJ DUNÁNTÚLI NAPLÓ TERJESZTÉSÉRE Az ASM Baranya Megyei Irodája az Új Dunántúli Napló terjesztésére vállalkozói igazolvánnyal rendelkező kézbesítőt keres Baksa, Téseny, Tengeri területére A kézbesítő feladata az Új Dunántúli Napló előfizetőkhöz történő kijuttatása, az előfizetői példányszám folyamatos emelése, valamint az esedékes díjak beszedése. Fizetés jutalékos rendszerben. Jelentkezni lehet írásban vagy személyesen az Új Dunántúli Napló siklósi ügynökségén Siklós, Herenvölgyi út 8. Telefon: 06-30-9570-237 a DATEN-KONTOR KFT. SZÁMÍTÓGÉPPROGRAMOZÓT KERES EGYETEMI VÉGZETTSÉGGEL VisualBasic-ismerettel, angol- vagy NÉMETNYELV-TUDÁSSAL. 30 ÉV ALATTI, KATONAI SZOLGÁLATÁT LETÖLTÖTT FÉRFIAK JELENTKEZÉSÉT VÁRJUK. Magyar nyelvű önéletrajzát és bizonyítvány MÁSOLATAIT AZ ALÁBBI CÍMRE KÉRJÜK KÜLDENI: DATEN-KONTOR KFT. 7614 PÉCS 14, Pf.: 93. •42548■ VÁROSI VAGYONKEZELŐ KFT. KÉZBESÍTŐT KERESÜNK AZ ÚJ DUNÁNTÚLI NAPLÓ TERJESZTÉSÉRE Az ASM Baranya Megyei Irodája az Új Dunántúli Napló terjesztésére vállalkozói igazolvánnyal, gépkocsival rendelkező kézbesítőt keres MECSEKNÁDASD, ÓBÁNYA, ÓFALU területére. A kézbesítő feladata az Új Dunántúli Napló előfizetőkhöz történő kijuttatása, az előfizetői példányszám folyamatos emelése, valamint az esedékes díjak beszedése. Fizetés jutalékos rendszerben. Jelentkezni lehet írásban vagy személyesen az Új Dunántúli Napló Pécs-környék térügynökségén Bocz János ügynökségvezetőnél, Hosszúhetény, Felszabadulás u. 32. Telefon: 06-30-9273-360 Bútorkisüítők, asztalosok figyelem!! Minőségi asztalosipari, MŰSZÁRÍTOTT fűrészáru folyamatosan, nagy tételben kapható, az alábbi fafajokból és méretekben: Tölgy-fűrészáru 25-50 mm 2-4 m I—III. o. Bükk-fűrészáru 25 mm 3 m I—III. o. /fehér/ 40 mm 2-3 m l-lll. o. Gőzölt és műszárított bükk - fűrészáru!!! 50-60-70 mm 2-4 m l-lll. Továbbá: Tölgy-fűrészáru /légszáraz/ 25-50 mm 2-4 m I—III. o. Nagyobb mennyiség esetén egyedi évek! Szabil Kereskedelmi és Fafeldolgozó Kft. 8999 Zalalövő Tel.: 06-92/371-065, Fax: 06-92/314-056, Mobil: 06 30/969- 587 Közgazdász szakmérnök I : 06-80-200-089 Az előfizetés legegyszerűbb módja. A részletek miatt hívja a 06-80-200-089-es Ingyenes zöld számot! KENDERÁRUHÁZ • Kender zsinegek, kötelek • Raschel zsákok • PP - kötözők, kötelek • Polietilén árnyékoló hálók 7693 Pécs-Hird, Szövőgyár u. 2. Tel.: (72) 337-944