Dunaújvárosi Hírlap, 1972. június (17. évfolyam, 44-52. szám)

1972-06-23 / 50. szám

2. oldal Dunaújvárosi Hírlap Vasárnap 03 óra 30 perc — Azt hiszem, elolthatjuk a lámpát. — És odament a kapcsolóhoz, miközben furcsa módon mindenki ránézett. Ezután minden egyetlen pil­lanatban történt. Teljesen összefolyt az emberek tuda­tában. Brovalszkij felemelte a kezét, odanyúlt a villany­­kapcsolóhoz, és ekkor az ud­varon a garázs téglafalából tűzcsóva csapott fel, mintha csak ő idézte volna elő a robbanást, a kapcsolóval. (Baklanov ír így 1941 júliusa című könyvében arról a haj­nalról, amelyen kiteljesedett a II. világháború, amelyen a fasiszta Németország megtá­madta a Szovjetuniót. A ,,Dortmund” jelszót, ami a támadás megindítását je­lentette még előző nap, 1941. június 21-én délben kiadta a német főparancsnokság, Berlinbe akreditált magyar a követ, Sztójai pedig már jú­nius 17-én figyelmeztette a magyar kormányt, hogy. ..lépjünk be aktívan a né­met—orosz háborúba, mert különben lemaradunk a ro­mánok és szlovákok mögött”. Nos, beléptünk. Méghozzá sietve. Erdmannsdorff buda­pesti német követ a többi kö­zött ilyen táviratot küldött külügyminisztériumának jú­nius 22-én 11 órakor: „A kor­mányzó köszönetet mondott az általa nagyszerűnek talált hír közléséért. Huszonkét éve sóvárogva várta ezt a napot, és most boldognak érzi ma­gát­­­ •Június 23-án miniszterta­nácsot tartott a magyar kor­mán­y, amelyen Bárdossy mi­niszterelnök bejelentette, hogy Magyarország megsza­kítja diplomáciai kapcsolatait a Szovjetunióval. Jellemző, hogy a hírhedt belügyminisz­ter Keresztes-Fi­scher közbe­szólt: Ne olyan gyorsan! Még ő is sokalta a sietséget. Bár­­dossy azonban úgy vélte: mennél gyorsabban, annál előnyösebb. Semmi kétség, a magyar kormány jól akart járni ..Blitzkrieg”-ben, a villámhá­­­borúban. Még az sem tartot­ta vissza a kormányt, hogy az angol ményzat és az amerikai kor­­sietett kijelenteni, hom­. ..minden olyan ország, pm­ üv harcol a h­tlerizmus p"-n, élvezi az angol és ame­­r;Uai államok segítő támoga­­t­­át Moszkvában Molotov kü­lüevi nénbiztos a magyar követ előtt kitöltette a szöv­ik kormán­’ békés szándékát. Igen ám, de a fronton eköz­ben vel óban nagy sikereket é’­rik el a német csapatok. Június 0­-én már elfoglalták *’"»>7* — T­itovszkot, Vilnát és pornót. Június 25-én Finnor­­ris is bokancsn­odot a há­­bn.-riha néi-n^toi^ oldalán. Kristoffv moszkvai magyar követ június 23-án még azt mon­da Molotovnak, hogy macv->- sajtó és rádió útján a szerzett értesülései szerint nem tartja valószínűnek, hogy Magyarország háborúz­ni akarna a Szovjetunióval. Bár azt is hozzátette, hogy ez csak mazán vél­emén­ye. Hiva­talosan nem mondhat sem­mit. A moszkvai magyar követ távirata, amelyben Molotov, ma már így mondhatni, béke­ajánlatát továbbította Buda­pestre, a külügyminisztéri­umban elveszett. Bárdossy legalább­is nem ismertette annak tartalmát sem a kor­mányzóval, sem a miniszter­­tanáccsal. Ismertette viszont a német vezérkarral. A német vezérkar pedig tudomására hozta a kor­mánynak, hogy­ Németország Magyarország részéről min­dennemű katonai közremű­ködést hálásan venne. Tették ezt a kijelentést június 24-én, mert a déli hadseregcsoport offenzívája az első két na­pon nem hozta meg a várt eredményt. Erre a ködös hálára azon­ban a magyar kormány csak akkor tartott igényt, ha azt a németek komoly területi ígé­retekkel is megtetézik. Meg­­tették-e? Bizonyára, mert június 26-án déli 1 óra 8 perckor már meg volt a kázus­beli­ Kassa bombázása. Június 26-án délben három ismeretlen felségjelű repülő­gép jelent meg Kassa város felett és ötperces háborítatlan keringés után, 27 bombát do­bott le. A légiriadónak még vége sem volt, amikor Buda­pesten már „tudták”, hogy szovjet repülőgépek bombáz­ták Kassát. 10 perccel a légi­támadás lefújása után Bár­dossy már Horthynál tett je­lentést, és fél óra múlva már összeült a minisztertanács is. Igaz, igen hiányosan. Minisz­terek, államtitkárok hiányoz­tak az ülésről, három minisz­ter meg éppen annak adott kifejezést, hogy­ a hadiálla­pot kimondása előtt egyez­tetni kellene a német politi­kai vonal elképzeléseit a né­met katonai vonal kénysze­rítő magatartásával. Délután 4 óra 10 perckor a miniszterelnök magához ké­rette Erdmannsdorf német követet, illetve Werkmeister nevű helyettesét, akivel kö­zölte a kormány határozatát a hadbalépésről. A német kö­vet első helyettese ki­jelen­tette, hogy a szovjet légitá­madás bizonyára megkönnyí­­tette Magyarország hadbalé­­pését. Hogy nyilvánosságra csak a háború után került, az nem jelenti azt, hogy a magyar kormány tagjai nem tudtak volna a német svindliről. Krúdy Ádám, a kassai repü­lőtér parancsnoka kétséget kizáróan megállapította, hogy a bombázó gépek német har­ci repülőgépek voltak. Ezt megállapítását magával a mi­­­niszterelnökkel is közölte: Bárdossy miniszterelnök fi­nom úr volt, mert válaszolt is: „azt a kérdést, hogy bombázást végrehajtó gépek a milyen gépek voltak, jó lesz nem feszegetni, mert ez szá­modra súlyos következmé­nyekkel járhat...” — írta. A minisztertanács ülése után június 27-én délelőtt fél tizenegy órakor összeült a magyar képviselőház, ame­lyen a miniszterelnökön kí­vül mindössze csak az igaz­­ságügy-miniszter képviselte a kormányt. Bárdossy minisz­terelnök a következő szavak­kal jelentette be a háborút: Egészen rövid bejelentést sze­retnék tenni. A Ház elnöke már méltó szavakkal bélye­gezte meg a Szovjet nép jog­­ellenes és minősíthetetlen tá­madást A magyar királyi kormány megállapítja, hogy e támadások következtében Magyarország és a Szovjet­unió között a hadiállapot be­állott. Igaz, hogy az alkotmány ér­telmében a hadüzenethez ki kellett volna kérni az ország­­gyűlés jóváhagyását, de ez igazán nem zavarta Bárdos­­syt. A népbíróság előtt azzal védekezett a hajdani minisz­terelnök, hogy­ nem ismerte a magyar alkotmányt. A hadbalépés bejelentés volt csupán, így a ház­szabá­lyok értelmében hozzászólni nem lehetett. Az első napi­rendi pont az ügyvédekről és az ügyvédjelöltekről törvényjavaslat vitája szóló volt, amelyről azután hosszú órá­kon át vitatkoztak a magyar honatyák — a hadüzenet napján. Az utcán hosszú sorokban álltak az emberek a pék-, hentes- és élelmiszerüzletek előtt, az első magyar gyors­hadtest katonái már készü­lődtek a frontra. A frontra, ahonnan — azt ígérték — már néhány hét múlva hazajöhetnek a ma­gyar katonák úgy, hogy „a bevonultatott tartalékosok a leszerelés után még az ara­tásra is hazatérhetnek ...” Sok százezren soha nem tértek haza. M. M. Szomszédok Jó lenne egyszer kiszámítani, hány munkaóra vész el a „fülemüle-perekkel”, semmi kis „tyúk­­pörökkel”, s mennyi kár és bosszúság követi ezeket. Kezdődik két összeférhetetlen szomszéd között, a harag átterjed a családra, folytatódik a tanúk gyűjtögetésével, egymást követik a beadványok, hiva­talnokok sokasága aktáz és tárgyal, terebélyesedik a kör, újabb és újabb embereknek és szerveknek kell beavatkozni — s tessék elhinni, az aprócska ügyek néha eljutnak egészen a legfelsőbb fórumokig is. S mindez miért? Mert valaki a lakásban összeszö­­geli a szerszámosládáját; mert a szomszéd gyereke sáros lábbal haladt el a mellettük lakó ajtaja előtt; mert Z-né hallott egy sértésnek minősíthető megjegy­zést, ami már pletykának számít, s ez honnan is ered­hetne, ha nem éppen N-nétől; mert a harmadik emelet kettőben bömböltetik a tevét, mert... És van még sok-sok „mert”! Csak éppen az a „mert” nem kerül szóba soha, ami egyébként leegyszerűsítené a dolgokat, s hangos civakodás helyett egyszeriben segítene a rendterem­tésben. Vagyis: ha két szomszéd összevész — valami oknál fogva —, miért nem emberelik meg magukat, s bekopogván egymáshoz, miért nem szólnak így, jó estét köszönve. Kedves szomszéd, beszéljük meg békes­séggel, s változtassunk rajta... Miért nem teszik ezt? Mert! Mert igy túl egyszerű volna, mert igy nincs hivatalos látszat, mert ez az elintézési mód nem fér össze a büszkeséggel. Mert ez az­ eljárás voltaképpen alapelve a szocialista együttélésnek. Az otthon pihenést nyújt, lehetőséget új erő gyűjté­sére. Igen, ha nemcsak a magunk, hanem a mások hajlékát is tiszteljük ... S ha netán megsértjük vala­miképpen, akkor kulturált emberhez méltóan, egymás között beszéljük meg és ne mérgesítsük el a helyzetet. A hatóságok, intézmények foglalkozhatnak az ilyen ügyekkel — meg is teszik. De ilyen áron még sohasem született jószomszédi viszony! Ezt csak magunk te­remthetjük meg. Csala László 1972. június 23., péntek Meleg napok a szalag mellett Hogy egy szalagvezető po­fonnal teremtsen rendet — ez nem jellemző a fehérne­műgyári állapotokra. Példa sem akadt eddig ilyesmire. A múlt hetekben mégis tűzként futott végig egy ilyen eset híre. Azóta kiderült, hogy a telepvezető irodájába rohanó kislányt csak egy he­vesebb félreérthető mozdulat fakasztotta zokogó panaszra. Az üzemi közvélemény azon­ban­ enyhén kételkedő fej­­csóválással bár, de hitelt adott a hallomásnak — ez vi­szont jellemző mostanában az üzem légkörére. És ami még jellemzőbb: sok hiánnyal érkezik a meg­munkálandó anyag, megnőtt a selejt, és csökkent a terme­lés. Aggasztó a balesetek ala­kulása. Növekszik a hiányzók és emelkedik a kilépők szá­ma. És ami különösen feltű­nő: az idei kilépők közül szinte minden harmadik azonnal távozott. A most lezajló termelési tanácskozáson a harcias ja­vaslattevőt is, a macukha süpped, hallgatag résztvevők is érzik: valamit tenni kell. Elsőből a kilencedik A 43-as szalag tagjain még ezt az indulatot is nehéz volt felfedezni. A tágas klubszo­bában szinte elveszett a húsz asszony, a ritka sorok — akár a rossz vetésé — re­ménytelen hangulatot árasz­tottak , Darkó Józsefné, a szalagve­zető pedig olvasta beszámoló­ját: „Szeretettel köszöntöm a kartársnőket. .. Negy­edéves tervünket 72.7 százalékra tel­jesítettük. A váltó műszak­iján dolgozók 58.6 százalékra, ha ez megvigasztal valakit. Igaz, ebben benne foglaltatik a létszámhiány. Az egy főre eső tervet 99.1 százalékra tel­jesítettük. Váltóink 82.5 szá­zalékra . . . Aggasztónak tartom, hogy az első negyedévben gyártott ingeink 66.2 százalékát vetet­ték vissza javításra a m­ósok. Váltótársainknak ebből is több, 70 százalék jutott. Nagyon sok a tisztítani va­ló. Ismétlem, ne engedjük le az anyagot a földre, ne dob­juk a fal mellé, és tisztítsuk meg a gépeket. . . Elsején 300 iiset készítettünk el, eb­ből 225 darabot kaptunk vis­­­sza javításra. A visszaadott munka pedig néhány helyen torlódik össze, s míg végez­nek, addig áll az esész sz­a­lav Svorptopm­rtr­lékeztetni a kartársnőket, hogy a mun­­a­kaversenyben az első helyről kilencedikre csúsztunk vissza, és ezzel legalább 8 ezer forintot veszítettünk . ..” A beszámolót mindenki le­hajtott fejjel hallgatja, keve­sen szólnak hozzá és fojtott indulattal. Van ebben valami különös, valami fenyegető. Ma nehéz nap volt a szala­gon, este gép várja Feri­he­gyen az árut, és ma otthon nem ajánlatos a kisgyereknek csokoládéval összemaszatolni a ruháját. a nagyfiúnak vo­nakodni a boltba menést­ől A nagylány se két ujjal nyúl­jon a mosatlan edényekhez, a férj se tehetetlenkedjen az almareszelővel. Ilyenkor még az imádott se késsen a ran­devúról, mert.. . Húszévesen Varga Katalin vékony, tűz­rőlpattant teremtésnek lát­szik. Foglalkozását — nemi öntudattal a hangjában — így határozza meg: „Varrónő vagyok”. — Mióta? — Négy éve. — Milyen reményekkel kezdte? — Hogy jól keresek majd. Akkoriban mindenki jól ke­resett. Ám lassan betöltöm a húszat, néhány nap múlva férjhez megyek, és már ke­veslem a havi ezerötszázat. Ezért természetesen, nem is érzem olyan jól magamat, mint régen. — Túl ezen, mi bosszant­ja? — Most dísztűzéseket csi­nálok, és gyakran szakad cérna, sokszor nincs tű . . . Ja, a és az, ha ellopják az orsó­mat. — Valaminek örül is bizto­san. — Egy éve megszűnt a for­ró váltás. Tudja, akkor úgy otthagytunk mindent, ahogy volt. Most tisztán, rendesen adjuk és vesszük át a gépe­ket. És jó brigádunk van, vi­dám, összetartó. Nagy a le­maradás a vasalásban, mi is vállalunk ötszázat. Ez is jó, nem? „Nem a szép beszéd .. Kalmár Lajosné berakót a telepvezető nyilvánosan meg­dicsérte. Mint régi vasalónő, bár nem brigádtag, sokat se­gített a lemaradás csökken­tésében. Eredeti beosztása igen nagy figyelmet kíván. A felhordó fiúk hatalmas ba­tyukban cipelik hozzá a kéz­előket, a gallérokat és az in­gek valamennyi alkatrészét. Ő szétosztja. Vigyáz arra, hogy az alkatrészek össze ne cserélődjenek, be ne koszo­lódjanak. Több mint tíz éve csinálja. A lábai már gyorsan elfáradnak, az idegei is , ha­mar fellázadnak. — Makacsok ezek a fiata­lok. Nagyon. Ma is szólok az egyiknek: te, fél hét, és még csak két inget tisztáztál. Csak nevet, csak mászkál az­ asztal alatt. Jaffát hozott a büféből, elgurult a lezáró kupakja. Azt keresi. A többiek állnak körülötte: adjál egy kortyot! Nekem is adj! Persze, hogy elködösödött előttem a világ. Ha nem lesz itt rend? De ezen a ponton én mindig vissza­vonulok. Legfeljebb szólok valamelyik nagyszájú as­­­szonynak: te, kiabálj már rá erre a gyerekre, mert én ütök, ha még egrszer ránézek. Per­sze, nem üt az ember, csak úgy érzi, jó lenne .. Okok a torzsalkodásra Dömötör Kálmánná 15 éve dolgozik az üzemben, jelen­leg, mint meós. — Romlik a minőség. Sajnos. Sok tapasztalt szak­ember számolt le mostaná­ban. F­s egyebek. A múltkori­ban rettenetesen nyúlós anyagot kaptunk, de időt ke­veset adtak rá. Mikor a har­madik napon sem sikerült a norma, az aszonyok elkedvet­lenedtek. Mászkáltak, kiabál­tak, és szinte csak selejtes in­geket varrtak. Ilyenkor „min­den mindegy”. — Nehéz lehet a meós helyzete. — Sokan azt hiszik, hogy csak szórakozunk velük. „Mert kukacol!” — ezt kia­bálják. Volt olyan eset, hogy a varrónő visszaküldte az in­get: nem javít rajta! A végén úgy fogták le őket. A meós­­nő egy pohár tejfelt akart a lány fej­ére borítani, amiért az pimaszul beszélt vele. Amit a szabadság nem gyógyít — A termelési tanácskozá­son alaposan kitálalt. Most mondja el a jót is a 43-as szalag kollektívájáról Darkó Józsefné szalagveze­tő végre elmosolyodik: — Fő erényük az őszinte­ség. Mindenkinek mindent és azonnal a szemébe monda­nak. „Ha csak így csinálod meg, hagyd abba, mert ebből csak javítás lesz!” — így. És egy tündéri eset: van nálunk egy aranyos kislány, 15 éves. Mindenki szerette, de volt egy olyan szokása, hogy min­dig csővetés után ment el inni. Mit veszekedtek vele! Ma már ő szól először az ’’"•""mikért. Nevelik egy­mást! — És magukat? — Varga Kati az egyik példa rá, hogy magukat is. Szakmunkás akart lenni, de először nem engedték. sőbb volt lemorzsolódás, Ké­és csak beverekedte magát. Az­óta is szorgalmasan jár Egy másik kislány érettségizni szeretne, ő a gimnáziumba iratkozott. De én közéjük so­rolnám azt a kislányt is, aki kezdetben rendszeresen el­aludt, s gyakran késett. Egy­­szer azután megunta a szé­gyenkezést, drága pénzen egy különleges ébresztő be­rendezést csináltatott. — Az emberek többsége be akar és be tud illeszkedni a kollektí­vába. Persze sokszor ügyetle­nül viselkednek, és éppen a kritikus percekben. Az érdek­lődő, aktív munkások renge­teg javaslattal állnak elő, vi­tatkoznak mindenről, sokszor elég hangosan, de utána jól érzik magukat. Mások hall­gatnak, aztán egyszerre vala­mi nevetséges apróságon ki­­borulnak Nagy veszekedés persze, és megnyugvás he­lyett még nagyobb az ideges­ség. — Ez az ördögi kör. Hová vezethet? — A teljes káoszhoz vezet­ne, ha engednénk. De nem engedjük Néhány nap múl­va szabadságra megy az üzem valamennyi dolgozója. ■ A pUrepéc­sol< mindenre or­vosság. És amire nem. (már­pedig sok mindenre nem az, amire pedig sürgősen gyógy­ír kellene), arra mi fogunk keresni. A bérezés rendezé­sével, az anyagelőkészítés jobb megszervezésével, a bri­gádélet fejlesztésével — ami­vel tudunk... (káposztás) Most végző, érettségizett lányokat felveszünk adminisztratív munkakörbe Füszért, Eszperantó út 2. , (2581) FEHÉRCIPŐ HETEK! I 1 1 JÚNIUS 19- JÚLIUS 1-ig! I F a Kék Duna Áruházban! S Fehércipők és szandálok nagy választékban! Gyermek fehércipők 51.— Ft. Női fehércipők 90.— Ft. Férfi fehércipők 192— Ft-tól S I

Next