Dunaújvárosi Hírlap, 1975. július (20. évfolyam, 52-60. szám)
1975-07-01 / 52. szám
S. oldal A Hagyat — Szovjet Baráti Társaság főtitkára Dunaújvárosban Nagy Mária, a Magyar- Szovjet Baráti Társaság főtitkára pénteken Dunaújvárosba látogatott. A vendéget Sudár Iván, az MSZMP Fejér megyei bizottságának titkára és Kóré Sándor, a városi pártbizottság titkára fogadta és tájékoztatta a dunaújvárosi MSZBT tagcsoportok munkájáról. Az MSZBT főtitkára délelőtt a Dunai Vasműbe látogatott, ahol Borovszky Ambrus vezérigazgató és Verbó István pártbizottsági titkár fogadta, majd megtekintette a várostörténeti kiállítást. Nagy Mária délután Munkásotthonban a dunaújvárosi MSZBT tagcsoportok elnökeivel találkozott. Baráti beszélgetésen ismerkedett a nyolc dunaújvárosi MSZBT tagcsoport munkájával. A tagcsoportok elnökei elmondták, hogy nagy sikere volt a június 16. és 23. között megtartott Magyar Szovjet Barátsági Hétnek, hogy valamennyi tagcsoport jó kapcsolatot tart a Dunaújvárosban dolgozó szovjet szakemberekkel, a szovjet hajósokkal és, hogy nagy sikere van azoknak a baráti találkozóknak amelyeket a hozzánk látogató szovjet turistacsoportokkal közösen tartanak. Az MSZBT főtitkára ezután megtekintette a Munkásotthont, ahol különösen a nyelvi laboratórium nyerte meg a tetszését. Besnyőn az árpaaratással kezdtek Pénteken Besnyőn is megkezdődött az aratás. Aznap reggel kezdték meg a szövetkezetben a gépszemlét. Az első három kombájn azonnal a határba indult és a Bokortelepen látott hozzá a 231 hektár árpa aratásához. A szovjet kombájnok után másnap, szombaton két NDK és egy John Deer kombájn ise munkához látott. Amikor az időjárás engedi, nyújtott műszakban aratnak. A 22 napos aratási ütemtervet a kombájnosok és szállítók igyekeznek betartani, hiszen a 231 hektár árpán kívül összesen 14*37 hektár búzát kell veszteségmentesen learatniok. Közlekedési balesetek Irányjelzés nélkül balra kanyarodott kerékpárjával Sárbogárdon Nagy Lajos helybeli lakos, és az őt előzni szándékozó személygépkocsi elütötte. A kerékpáros súlyosan megsérült. * Ittasan kerékpározott Vöröshadsereg úton Mesicsa László dunaújvárosi lakos. A lejtőn elveszítette egyensúlyát, s az óvárosi mozi lépcsőjének ütközött. A kerékpáros esés közben egy gyermekkocsit is felborított de a gyermek szerencsére nem sérült meg. Mesics László könnyebben megsérült. Eljárás indult ellene. * A 6-os főközlekedési úton haladt vasárnap este motorkerékpárjával Zsukán István dunaújvárosi lakos. Nem vette észre az Adony közelében lévő terelőkorlátot, s nekihajtott. Zsukán István és a motor utasa könnyebben megsérült. Tűzesetek Kigyulladt a 6-os fő közlekedési, út papírgyár és vasútállomás közötti szakaszán a Dunaújvárosi Sütőipari Vállalat kenyérszállító gépkocsija szombaton. A kocsi üresen tért vissza Baracsról, így csak az éghető rekeszek égtek el a kocsi platóján. Az idejében kiérkező tűzoltók megakadályozták, hogy a tűz átterjedjen a kerekekre és az üzemanyagtartályra. A tűz keletkezésének okát vizsgálják. Vasárnap kigyulladt Adonyban, a termelőszövetkezet Bábolna típusú gabonaszárítója. Mintegy öt mázsa termény lett a tűz martaléka. A helyi önkéntes tűzoltók vonultak ki s oltották el a tüzet. Lakástűz keletkezett, eddig ismeretlen okból, tegnap a Bocskai utca 16. számú lépcsőház egyik földszinti lakásában. A tüzet a szomszédok segítségével rövid idő alatt sikerült eloltani. D UN ÍUIVAR 0 SI Hírlap Csiitör tökön: Ülést tart a sakóbizottságok városi vezetősége Egy korábbi tanácsi rendelet értelmében ez év májusában a lakóbizottsági felelősök kilenctagú városi vezetőséget választottak. Csütörtöki ülésükön az 1975. évi munkatervüket vitatják meg. A munkatervi ajánlás a lakóbizottságok városi vezetőségének jogait és tevékenységének főbb területeit — lakóhelyi környezetvédelem segítése, tanácstagok és lakóbizottsági elnökök együttműködése, részvétel a lakóházfelújítási tervek készítésében — foglalja magába. . A technológiai szabályok megsértése üstlyukadáshoz vezetett a folyamatos acélöntőmében. Pénteken öntés közben kilyukadt a közbenső üst, pár tonna izzó vas a pódiumra ömlött, s megrongálta az elektromos vezetékeket. Személyi sérülés nem történt, az anyagi kár 27 ezer forint. tditjárásjßl.Mfps A Meteorológiai Intézet jelenti: változékony, hűvös idő. Várható időjárás ma estig: átmenetileg felszakadozó felhőzet, sokfelé újabb esővel. Mérsékelt, sokfelé megélénkülő északi, északkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 23 fok között várható. Kinevezés A Dunaújvárosi Tanács a városi tanács vb műszaki osztályának vezetőjévé nevezte ki július 1-i hatállyal Fejes Lászlót, a műszaki osztály megbízott vezetőjét. Ma nyitották meg A vetőmagboltot A mezőgazdasági nagyüzemek és az egyre gyarapodó kiskerttulajdonosok eleddig sem panaszkodhattak a piactéri vetőmagboltra, mert 29 négyzetméter alapterületű a szaküzlet lehetőségeihez mérten megfelelően segítette vásárlóit. A havi 360 ezer forintnyi átlagos forgalom jól érzékelteti a vetőmagbolt dolgozóinak szorgos munkáját. A ma megnyílt 80 négyzetméter alapterületű vetőmagbolt szakosított elrendezésben külön árusítja a növényvédőszereket, a műtrágyaféleségeket és a kisgépeket, s megint külön részben a vetőmagokat és a vegyes iparcikkeket. A szakosítás egyben lehetőséget ad arra is, hogy vetőmag- és növényvédőszervásárlás szezonális jelentkezése idején ne kelljen oktalanul sorban állniuk a vásárlóknak. A nyitás napján a bolt 12 milló forintos raktárkészlet melött várja vásárlóit, és erősítésre érdemes, hogy a poiacukon a mezőgazdasági síkkönyveknek is méltó helyet biztoskodtak. Áramszünet Értesítjük fogyasztóinkat, hogy 1975. július 3-án a Martinovics, Vigadó és Batsányi utcákban 7 óra 30 perctől 15 óráig áramszünetet tartunk. (3110) DÉDÁSZ TV-AJÁNLATUNK 1973. július 1., kedd 20.05: KLASSZIKUSOK TÉVÉFILMEN: EMILIA GALOTTI Lessing művének magyarul beszélő tévéfilm-változata. Lessingnek, a német felvilágosodás első nagy alakjának nevéhez fűződik az antik humanitásnak, Shakespeare reneszánszának és a polgári drámának megteremtése a német irodalomban. Darabjaiban kényes témák során vezeti el a nézőt a gondolkodás öröméhez. Okossága, logikája és mondanivalója mindig meggyőző. Lessing számára a nagy példakép az antik görögök mellett Shakespeare volt. ..Az erkölcsök és jellemek élénk ecsetelése”, a bűnhődés és megtisztulás arisztotelészi követelménye fontosabb számára a francia klasszicizmus szabályainál. Zsarnokellenes színművében, az Emilia Galottiban Emilia, vőlegénye és apja Odoarno képviselik a polgári erkölcsöt. Velük szemben a herceg és mindenre kész kiszolgálója, Marinelli a feudális önkényuralmat, amely eltiporja a szabadszellemű fiatalok boldogságát. 1975. július 2., szerda 20.90: SZOJUZ—APOLLO Riportműsor I. rész Július 15-én fellövik és összekapcsolják a Szojuz— Apolló űrhajókat. Ennek az eseménynek a magyar tévénézők is részesei lesznek. De ezt megelőzően a Magyar Televízió négyrészes riportműsorban ismerteti az űrprogram első nagy nemzetközi együttműködését. A tévé riporterei jártak az előkészületek színhelyén, Csillagvárosban és Houstona ban. Riportokat, interjúkat készítettek a közös űrrepülés „szereplőivel”. A stúdióban pedig felépítettek egy méterarányos szovjet és amerikai űrhajót. Csillagászok, rakétaspecialisták, űrkutatók kommentálják az eseményeket. Az első összeállításban Szentesi György mérnök-őrnagy mutatja be a szovjet és az amerikai űrhajók 1975. július 3., csütörtök 20.00: SZUHOVO KOBILINI ÜGYES ÜGYEK Tévéjáték II. rész A 19. század orosz író színpadi trilógiáját kétrészes tévéjátékká dolgozta fel Várkonyi Gábor rendező. Az első részben megismertük Krecsinszkijt, a szélhámos hamiskártyást, és Tarlekint és Varravint a két harácsoló hivatalnokot. A csütörtökön vetített második rész csak laza szálakkal kapcsolódik az előzményekhez. Tarlekin, hogy hitelezőitől megszabaduljon és Varravint kompromitáló iratokat elrejthesse, otthon leveti dús parókáját és álcázott fiatalságának egyéb kellékeit s kopaszul, fogatlanul, bizonyos Kopilovnak adja ki magát. Az arca sem rezdül, amikor a szintén álruhában érkező Varravin előtt megsiratja saját magát. Sőt, nem átall temetésére pénzt kicsikarni a hivatalnokhadból. A cselekmény tovább bonyolódik , de azt a poén lelövése nélkül, már nem árulhatjuk el. Ajánljuk, nézzék meg! (KS) Kíntón - autóbuszok Erdőhátra a cerverező táborba Előfiszttsük a szülőket, hogy az erdeáti táborba a gyerekek látogatását autóbusszal tisztosítSák gusztus 34. július 6-tól allminden vasárnap. Jelentkezni lehet: Volán Utazási Iroda, November 7. tér M: Minden héten péntek 16 óráig. A megjelölt időn túl jelentkezést nem áll módunkban elfogadni. VOLÁN UTAZÁSI IRODA (3M6)______________________ Vigózott Méreg! A Dunaújvárosi Városi Tanács Partfigyelő és -Fenntartó Költségvetési Üzeme értesíti a lakosságot, hogy 1975. július 1-től 31-ig a Batsányi utca—Duna sor és felső partéi által határolt magaspart területén lévő murvás területeken, cserjesorokban, játszótereken, füvesített területeken, valamint az alsó Duna-parti törmeléklejtőn és kazettákon, alsó Duna-parti út és Sikló út mentén Buvinol, Dikamm D. és Gramofone gyomirtószerrel vegyszeres gyomirtást végez. Fenti területeken a növényeket és anyagokat érinteni, azokat elvinni tilos és életveszélyes. (3148) rospekciós óvoda Ügyeletes óvoda nyitvatartásával siet a városi tanács művelődésügyi osztálya azon szülők segítségére, akik augusztusban elfoglaltságuk miatt nem tudják hol elhelyezni gyermekeiket. A négyes számú Gorkij téri óvoda négy csoportjában mintegy kilencven gyermek tölti majd el az utolsó nyári hónapot. A többi — a szünet ideje alatt rendbehozott — óvoda a kiscsoportosok kivételével szeptember elsején fogadja a csöppségeket. A legkisebbek pedig szeptember 16-án léphetik át az óvoda küszöbét. 1975. július 1., kedd Dicsér a fényképezőgép A Dunafölvár és Előszálás közötti úton elfolyott a Balatonboglári Állami Gazdaság egyik teherautójának fékolaja. Szerencsére a gépkocsivezető ki tudta javítani a hibát de mégsem indultak mindjárt tovább. Időt és fáradságot nem kímérve a többi autósra és motorosra is gondolva előbb felszórták homokkal a hosszan elfolyt olajcsíkot, majd lesöpörték az útról, nihogy balesetet okozzon. Az egymásért érzett felelősség szép példája. A sofőr és a kocsikísérő figyelmességéért megérdemli a dicséretet. Nem nyit üzemi óvodát a fonoda Tetszetős ígérettel hívta fel magára a figyelmet a Magyar Posztógyár dunaújvárosi fésűsfonodája. Bejelentette: üzemi óvodát kíván nyitni a telephelyén, s ezzel részt kíván venni Dunaújváros gyermekintézményhálózatának fejlesztéséből. A napokban újabb döntés született Csepelen, a Magyar Posztógyár vállalati központjában. Az újabb döntéssel már kevésbé lehet dicsekedni. Az üzem rekonstrukciójára hivatkozva elálltak a vállalat vezetői óvodanyitási szándékuktól, mondván, az óvodának tervezett épületre szükség lesz, előfonórészleg települ oda. Új épület kivitelezésére pedig nincs pénze a vállalatnak. Az ügy szépséghibája, hogy a vállalati kollektív szerződés 1975. évben gyermekjóléti intézmény céljára 1 millió 770 ezer forintot kíván fordítani, Budapesten. A dunaújvárosi üzemi óvoda ügyének elvetése hátrányos döntés a dunaújvárosi asszonyokkal szemben. — gór KÖSZÖNETNYILVANITAS Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik szeretett feleségem, édesanyánk temetésén részt vettek. A gyászoló Farkas család (3139) Országos állat- és kirakodóvásár A Dunaújvárosi Városi Tanács VB termelés- és ellátásfelügyeleti osztálya 1975. július 7-én az óvárosi vásártéren országos állat- és kirakodóvásárt rendez. A vásárra csak szabályosan kiállított és irányított tár*latlevéllel szabad állatokat felhajtani. (3149) JH&zimLim. DÓZSA FILMSZÍNHÁZ Július 1—2-ig 6 és 8 órakor: Egy kis előkelőség. Színes, angol filmvígjáték. (14 éven felülieknek!) Július 1—2-ig 4 órakor: A szép manöken esete. Magyarul beszélő, csehszlovák film. (14 éven felülieknek!) Július 3—6-ig 4 és 6 órakor: A gyanú. Csehszlovák film. Július 3—9-ig 8 órakor* Madárijesztő. Amerikai film. (16 éven felülieknek!) SZABADSÁG FILMSZÍNHÁZ Július 1-én 19 órakor* Kard és kereszt. Magyarul beszélő, szovjet film. Július 4—5-ig 19 órakor a Katalina vétke. Színes, csehszlovák film. (16 éven felülieknek!) PARK FILMSZÍNHÁZ Július 3-án fél 9 órakor: A gejzírvölgy titka. Szinkronizált, színes, szovjet kaland* film. Rossz idő esetén az előadás a Szabadság filmszínházban este 7 órakor kezdődik. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetet mondunk Karacsi Béke Tsz vezetőségének, a pártszervezetnek, a községi tanácsnak, a munkásőrség vezetőségének és mindazoknak, akik szeretett férjem, fiam, kedves édesapánk VADÁSZ LÁSZLÓ temetésén részt vettek, mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család (3128) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetemet fejezem ki a Vörös Október Férfiruhagyár vezetőségének, a DV acélszerkezet dolgozóinak, a lépcsőház lakóinak, nőknak, barátoknak, rokonaik szeretett feleségem LÉGRÁDI JÓZSEFNÉ temetésén részt vettek, mély fájdalmamban osztoztak. Gyászoló férje — kisleánya (3130) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetet mondunk Gyár- és Gépszerelő Vállaalatnak, a Dunai Vasmű Szakszervezeti Bizottságának, a beruházási főosztálynak, a Petőfi Sándor Általános Iskolának, a kórháznak, a közlekedési rendőrségnek, akik a tragikus körülmények között elhunyt feleségem, édesanyám MACZEK PÉTERNÉ és kisfiam, testvérem MACZEK PÉTERKE elhunyta alkalmából részvétüket nyilvánították, a nehéz órákban mellettünk álltak. Maczek Péter és kisleánya Andika (3132) DUNAÚJVÁROSI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Városi Bizottsága és a Városi Tanács lapja Főszerkesztő: Sasvári György, Szerkesztőség; 1 T Dunaújváros. Benin tér 11., HL 302. Telefon: Titkárság, panaszfelvétel 16-010 Rovatok: ipari 16-661, belpolitikai 16-110, sport 16-511 Kiadja: Fejér megyei Lapkiadó Vállalat Székesfehérvár. Március 15. utca 21. Felelős kiadó: Körmendi Kálmán igazgató Telefon: 12-524 Hirdetésfelvétel telefonszáma: 16 010 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Az előfizetés díja egy hónapra 0.— Ft Index: 25 907 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza Levélcím: 2400 Dunaújváros, postafiók: 123 Készült a Fejér megyei Nyomdaipari Vállalat dunaújvárosi telepén Felelős vezető: Gyenti Pál