Dunaújvárosi Hírlap, 2020. június (31. évfolyam, 127-151. szám)

2020-06-10 / 134. szám

Gluténmentes PékséGM DUNAÚJVÁROS Dorogi Kinga (képün­kön jobbra) hét évvel ezelőtt szembe­sült azzal, hogy gluténérzékeny. A vé­konybél krónikus, felszívódási zava­rokkal járó megbetegedését - ame­lyet bizonyos gabonafélékben talál­ható növényi fehérje, a glutén vált ki - a tudomány jelenlegi állása szerint nem lehet gyógyítani. Ám gluténmen­tes, élethosszig tartó diétával kezel­ni lehet. A diagnózist követő életmód­­váltás során Kinga rádöbbent arra, hogy bár napjainkban már egyre több kereskedelmi egység kínál glutén­mentes alapanyagot főzéshez, sü­téshez, ám a vendéglátás terén még jócskán vannak hiányosságok. Kita­lálta a PékséGM üzletét. P-2 Jó reggelt! S­okszor nem is vesszük ko­molyan, milyen meghatáro­zó szerepe van az életünk­ben a mozinak és a televíziónak, már az egész „ifjú padawanoknál” is. Jó példa erre az a három bolívi­ai kisfiú, akik a népszerű film lát­tán, mérges pókkal matatták meg magukat, hogy a csípés hatásá­ra, mint a filmben ők is Pókember­ré változnak. Erre a célra ráadásul a világ egyik legmérgezőbb pók­ját a fekete özvegyet választották, amelynek mérge tizenötször erő­sebb a csörgőkígyóénál. Csak a szerencsének és a gyors orvosi se­gítségnek köszönhető, hogy nem lett tragédia a dologból. Lehet, hogy nem véletlenül van az a 12-es karika a képernyő sarkában! TT Két személygépkocsi ütközött össze frontálisan Tragikus baleset NAGYVENYIM Kedden kora délután, 14 óra 19 perckor újabb sú­lyos, halálos kimenetelű baleset történt a kiemelten veszélyes útszakasznak számító Nagyvenyim és Mezőfalva közötti 6219- es számú út 6-os kilométerszelvényében. A Fejér Megyei Rend­őr-főkapitányságtól kapott tájékoztatás szerint két személygép­kocsi ütközött félig frontálisan Nagyvenyim határában, a hor­gásztótól pár száz méterre. A baleset során az egyik gépjármű vezetője a helyszínen életét vesztette, továbbá két személy meg­sérült. A helyszíni szemle idejére az érintett útszakaszt teljes szé­lességében lezárták a rendőrök. Fotó: Ll A járvánnyal kapcsolatos folyamatosan frissülő, hiteles információk: Eséllyel perelhetők a Facebook cenzorai JOGORVOSLAT Évek óta heves társadalmi vita kíséri a kér­dést, vajon szükséges-e a kö­zösségi médiafelületek üze­meltetőinek ellenőrizniük az ott közzétett posztok valóság­­tartalmát, hitelességét. An­nak eldöntése ugyanis politi­kai fegyverré is válhat, hogy a platformon közzétett tar­talmak közül mely bejegy­zések esnek át a techválla­­latok „igazságszűrőjén”, il­letve melyekre aggatják rá a „fake news” címkét. A Face­book a szabályzatában úgy fo­galmaz: mindent megtesznek annak érdekében, hogy har­coljanak az álhírek terjedése ellen. Honlapján a techvállalat azt is világossá teszi: bizonyos országokban „pártatlan nem­zetközi tényellenőrző hálózat által tanúsított külső tényel­lenőrzőkkel is együttműkö­dünk”. Egy ilyen „pártatlan” tényellenőrző hálózat ellen nyert pert a neves hambur­gi ügyvéd, Joachim Steinhö­fer az ítéletet a véleménynyil­vánítás szabadságának győ­zelmeként értékelte. P7 Nem felejti el, hogy honnan jött DAYTONA BEACH Az egyko­ron a Dunaújvárosi Főisko­lán eltöltött évei alatt kapott értékek a mai napig hatás­sal vannak Pazaurek Piros­kára, akit továbbra is szo­ros kötelék fűz a település­hez. Jelenleg az Egyesült Ál­lamokban, Floridában élve, munkája mellett a magyar diaszpóra nemzettudatá­nak, kultúrájának megőrzé­séért tesz sokat, kiegészítve a gazdasági kapcsolatok épí­tésével. Példaértékű önkén­tes missziója nyomán tavaly ősszel Magyarország tiszte­letbeli konzuljának nevez­ték ki. ►ö Pazaurek Piroska hazánk tisz­teletbeli konzulja lett Fotó: PP Indulhat a rendrakás MW-AJÁNLÓ A Klíma- és ter­mészetvédelmi akcióterv ré­szeként július 1-jén megkez­dődik az illegális hulladék­­lerakók felszámolása, vala­mint létrejön a hulladékgaz­dálkodási hatóság, amely­nek feladata lesz egyebek között az ágazat ellenőrzé­se. ►7 SZER­K­ESZTŐS­ÉG: E-mail: szerkesztoseg@dunahirlap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 06-25/410-989 TERJESZTÉS 06-94/999-120 HIRDETÉSFELVÉTEL 06-25/402-985 TELEFONOS HIRDETÉSFELVÉTEL 06-46/998-811 Dunaújvárosi Hírlap ügyfélszolgálati iroda: Dunaújváros, Vasmű utca 33 Nyitvatartás: H­P: 8-16 óráig M­EGNYITOTTUK ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁNKAT Része az életünknek! MA HOLNAP w 25 24 ^ Hajnalban és estétől több helyen, napközben csak néhol fordul elő zápor, zivatar. Napsütés főleg dél körül valószínű. Marad a nyárias meleg. k!2 Szeretettel vt és olvasóim­ Boldog névnapot kívánunk Margit és Gréta nevű olvasóinknak! HIRDETÉS hirdetőinket, előfizetőinket gyfélszolgálati irodánkban!

Next