Dunavidék, 1922 (1. évfolyam, 1-54. szám)

1922-08-06 / 33. szám

Mohács, 1922. augusztus 6. Előfizetési ára: Egész évre . . . 240 korona. Félévre.....................120 „ Negyedévre ... 60 „ I. évfolyam. 33. szánt. Megjelenik minden vasárnap. Egyes szám ára 5 K. Vasárnap. Kiadóhivatal: Mohácsi Doboz-és Papirárúgyár R. T. Hirdetések díjszabás szerint. Élő lelkiismeret. Nem igaz ember, aki cselekedetei után nem érzi a lelkiismeret szavát. Nem lehet jó ember, aki nem mélyed el időnkint sa­ját tulajdonságainak szemléletében s nem hallja az intést a rosszról és nem zeng föl benne az öröm a saját jósága láttán. Bűnben, tunyaságban elkorcsosult ember az olyan, aki csak cselekszik, él és nem teszi mérlegre ezeket, hogy látva azoknak minőségét, eszerint irányítsa tetteit. Veszni való mind az ilyen, halálos kór emészti mind az ilyet és valahányan csak vannak, mind méltók arra, hogy megítéltessenek. Tévedés azonban azt hinni, hogy csak az egyéneknek van szükségük lelkiismeretre. Tévedés azt hinni, hogy amit egyedül nem tehetnék meg, mert a lelkem szava tiltja, azt többen, szervezetten, amikor azt mond­hatjuk, hogy nem én tettem, hanem a kö­zösség, megtehetjük. A közösség is tarto­zik számot adni cselekedeteiről, gondol­kodásáról, még­pedig nem csak a rideg jogi formák keretén belül, hanem igenis szüksége van a közösségnek is élő lelki­ismeretre, amely irányítja a tetteit és meg­dorgálja ha rosszul cselekszik. A közös­ségről is el lehet mondani, hogy nem jár igaz úton, nem lehet erkölcsi alapon álló és bűnben, tunyaságban el fog korcsosulni az, amelyik működését nem követi rögtön a tettek mérlegelése. Ezt a mérlegelő, dicsérő, kritizáló, vádló szerepet — mely a sajtó feladata — mi be fogjuk tölteni. Leszünk a város, a társadalom élő lelkiismerete, hogy lássa magát, mint egy tükörből, összes erényei­vel és bűneivel együtt. Nem fogjuk takar­gatni a hibákat, nem használunk kenőcsö­ket, púdert, álhajat és más kendőző szere­ket arra, hogy szépnek tessék az, ami rút. Nem lesz az a feladatunk, hogy az igaz­ság és jóság képét kiforgassuk és torz tükörben mutogassuk. Ellenben el fogunk merülni a helyesség és arányosság dicsé­retében s ujongani fogunk, ha a lelkiisme­­ret szava bemelegítheti a szívünket azzal, hogy a megelégedettség, a büszke erény­tudat zenél belőle. Nem félhetnek az igazak s a jók , a bátor szótól, de a helytelenséget, igaz­ságtalanságot, bátorságot és alkalmatlan­ságot ki kell veszejteni Mohács egyetemes életéből, mert csak ott lehet szó megelé­gedettségről, harmóniáról, fejlődésről jövő­ről, ahol az ész és az erény egymást ki­egészítve uralkodnak. Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban Hiszek Magyarország feltámadásában. Amen. Mi a feladata Mohácson az újságírásnak. írta: K. L. Majd az ősz elkövetkeztével és a ter­més betakarításával lezárul egy munkával teljes év. Akik dolgoztak, többé-kevésbbé jól megkapják fáradságuk gyümölcsét s az az áhitatos állapot, amely ilyenkor Janus­­arcot csinál az emberi értelemből elmélye­désre int mindenkit, aki valami téren mun­kálkodik. Visszanéznek az eredményeket számbavenni, de egyúttal az őszre hajló időben kijelöli mindenki a terveit a jövőre vonatkozólag is. Ez az idő látszólag a nyugalom ideje, pedig valójában ekkor alapozzák meg titkos, észszerű munkával a jövő év minden eredményét. Az ily természetű feladatok állanak előttem is most, amikor megpróbálom szám­ba venni a mohácsi újságírás feladatait és lehetőségeit. Ha fontos az emberi életben a nevelés, akkor fontos a sajtó is, mert az újság olyan szerepet tölt be — vagy legalább is kellene, hogy betöltsön — a felnőtteknél, mint amilyet a nevelőszó a gyermekeknél. Azzal, hogy kritizálja a fél­­szegségeket, ostorozza a rosszat, keresi és mutatja legjobb utat és mindenről tudósítja olvasóit, tulajdonképen nem tesz mást, mint amikor a nevelő javít, büntet, példát ad, tanít. A sajtónak — mint mindenütt, úgy nálunk is — felelősségteljes elvi feladatai vannak. A nemzeti és emberi célokat ál­landóan munkálnia kell, az emberek lelkét az eszmék iránt állandóan fogékonnyá kell tennie és az emberek figyelmét rá kell irányítani ama dolgokra, amelyekről eset­leg az élet ezer forgatagában megfeled­keztek volna. Gyakorlati téren az élet apró­­cseprő változataiban előforduló minden kérdésre felelettel tartozik a sajtó, tanács­adó szerepét minden esetben be kell töl­tenie és az állandóan a maga dolgának élő ember számára a teljes koncepciójú élettel való kapcsolatot szolgáltatni kell. Ha ezen célok ügyes kivitelével megterem Mohácson egy erőteljes, minden kritikát kiálló sajtó­orgánum, úgy ez az erejét ki­sugározza a város határain túl is, sőt a lángja el fog világítani a néhány lépésnyire húzódó csonka­ határon át és melegével a jobb jövő csíráit kifejleszti. Belpolitikai helyzetünk ma olyan, hogy a kormány, amely a nemzet nagy többsé­gének bizalmát bírja, működésével kiérde­melte azt, hogy minden erő a szolgálatára álljon, hogy az országban rendet békét és jólétet teremtsen, s hogy kereszt munkáját Magyarország külügyi politikájában előse­gítsük. Ezt meg kell tenni különösen itt a határon, a sajtónak, mert itt van a legna­gyobb szükség egy akaratra, egy cselek­vésre. De itt a jugoszláv határon a sajtó­nak még ezenkívül speciális külügyi fel­adata is kell hogy legyen. Hisz nem is egy egész éve szűnt meg a szerb meg­szállás, a határ ma is alig néhány lépés­nyire van tőlünk — élénk, éber szemmel kell figyelnünk, hogy újabb meglepetések ne érhessenek és a lent történő attrocitá­­sokat kellőleg számbavegyük és orvoslá­sa megint felét ki nem hagyták volna) néhány ügyes figurának a szerepeltetése biztosították a sikert. A harmadik felvonás különösen érdek­­feszítő, akár a dráma utolsó felvonása. Eljutott hozzánk is a Fi-Fi. Ez úgy látszik a vidéki színtársulatoknál oly etnikai tehertétel, amelynek főszerepe az anyagi tehertételek egyen­lítése. Nem vázolunk itt semmit a darab értékét illetőleg, de azt konstatáljuk, hogy ha pénzügyileg megokult is a Fi-Fi műsorratűzése, jó ízlés, kultúra, művészet és erkölcsösség szempontjából azonban deficitet jelent úgy a szereplőkre, mint a nézőkre sőt magára a társulatra is. Az operett szereplői kedvvel, ambícióval játszottak, de tárgyilagos kritikát nem mondhatunk róluk, a darab szervi hibájánál fogva. Szolid toaletjükkel és pompás alakjukkal Bánhegyi Ilona, Németh Irén és Rohonyi Ilonka érvényesültek legjobban. Kedves figyelmesség volt Mariházyéktól, hogy egy népszínművel is kedveskedtek a mo­hácsiaknak. Az meg még különösebben növelte az örömünket, hogy a Piros bugyeláris főszerepét Turchányi Olga, ez a sokoldalú művésznő maga vállalta. Amilyen jól áll a művésznőn a paraszt­ruha, épp oly tehetséggel tud bánni a Zsófi-zsánerű szerepekkel is. Magyaros temperamentumával és pompás tájszólásával nagyon kedvessé tette ezt a szerepét is. Színház. Gömöry a sasfiók. — Fi-Fi. — Turchányi Olga a parasztmenyecske. — Miért adták elő a Róza nénit? — Németh Irén tizen három rózsacsokor közül. — Fekete a „világ vándora." Rohonyi Ilonka a csárdás ki­rályné. Gömöry László pénteken a Reichstadti her­cegben rátette eddigi alakításaira a legszebb ko­ronát. Szinte jó lett volna, ha többször már fel se lép s így a mohácsi közönség emlékében úgy élt volna mint vérbeli színész. Színészi, egyénisége, mely az érzelmei felé hajlik dikció­­jának erősen lírai vonása és maszkjának kiválóan találó törékenysége volt az a határ amelyen belül megépítette a Napóleon-fióka tragi­kusan rokonszenves alakját. Kitűnő partnere volt Németh Irén, bár a lidermayer-stílust nem tudta tökéletes elhitetéssel belevinni a játékába. Bánhegyi Ilona és Cobor elegáns alakítása megérdemli a dicséretet, ellenben Fekete túlzott és amikor a berúgott embert akarta imitálni az minden volt csak sikeres nem. A darabról magáról csak jót lehet mondani. Végig érdekes cselekvény, kitűnő zene,­­pláne.

Next