Szabó János (szerk.): ÉPÍTÉS-ÉPÍTÉSZETTUDOMÁNY - A MTA MŰSZAKI TUDOMÁNYOK OSZTÁLYÁNAK KÖZLEMÉNYEI, 19. KÖTET (1987-1988)
1987-88 / 3-4. szám - DEÁK GYÖRGY: A szilárdságtani és tartószerkezeti tárgycsoport oktatásának fejlődése az építészmérnöki karon
a 9 félév összóraszámának legalább 12%-ában és legfeljebb 19%-ában foglalkozik a szilárdságtani és tartószerkezeti tárgycsoport tantárgyaival; a legalacsonyabb érték a hallgatóknak mintegy a felére, a legmagasabb mintegy 5— 10%-ára vonatkozik. Ismeretes, hogy az építészmérnökök többségében vagy már eleve dominál, vagy éppen a képzés hatására kifejlődik a vizuális szemlélet és gondolkodásmód. A mi tárgycsoportunkban sem lehet figyelmen kívül hagyni ezt a körülményt. A ma ötven-hatvan évesek még jól emlékeznek arra, mennyire szemléletesek voltak Csonka professzor úr előadásai, ábrái. Ezt a hagyományt Pelikán professzor később ötletes modellek bemutatásával fejlesztette tovább. De éppen ő volt az, aki viszonylag igen korán felismerte a gépi számítástechnikában rejlő rendkívüli lehetőségeket, és akinek kezdeményezésére a tanszék jelentős szerepet vállalt a számítástechnikai kultúra elterjesztésében az építőipar területén. A szemléletesség és a gépi számítástechnika alkalmazásához szükséges absztrakció közötti látszólagos ellentét nem okoz különösebb gondot a hallgatóknak, és a szintézis megteremtését nagymértékben elősegíti a számítógépes grafika területén végzett kutató- és oktatómunka. Egy tárgy oktatásának hatékonyságát döntően befolyásolja a gyakorlati oktatás metodikája és intenzitása. Két végletet különböztethetünk meg. Az egyik főleg az oktató által lefolytatott — mintegy előadott — tábla-gyakorlatokra és nagyobb időközökben beiktatott szigorú számonkérésekre (zárthelyi gyakorlatokra) épül. A másik irányzat a folyamatos konzultáció mellett végzett önálló feladatmegoldást helyezi előtérbe, gondoskodva egyben az előadások és gyakorlatok folyamatos kapcsolatáról. Bár az utóbbi rendszer jóval több munkát kíván az oktatóktól, tanszéki kollektívánk többsége az időnként megismétlődő viták alkalmával mindig emellett a — még a negyvenes évekből örökölt — rendszer mellett foglal állást. Csak így tudjuk ugyanis elkerülni azt a veszélyt, hogy más, szintén intenzív konzultációval folyó és a hallgatókat folyamatosan nagymértékben terhelő gyakorlatok mellett tárgycsoportunk háttérbe szoruljon a hallgatók tanulmányi munkájában. Természetesen a különböző gyakorlat típusok különböző változatait és kombinációit célszerű alkalmazni az egyes féléveken. A szilárdságtani és tartószerkezeti oktatás tárgya nem csak a szerkezetek szakszerű és pontos méretezése, hanem az optimális szerkezeti rendszer kiválasztása, a főbb méretek közelítő felvétele, a részletek biztonságos, gazdaságos és esztétikus kialakítása is. Ez a felismerés vezette Pelikán professzort, amikor kezdeményezte a Szerkezettervezés c. tárgy bevezetését, kidolgozta tananyagát. Ez a tárgy mintegy szintézise a több féléven át folyó oktatásnak, lehetőséget nyújt számos megépült szerkezet bemutatására és elemzésére, valamint azoknak a szerkezetfajtáknak az ismertetésére, amelyek részletesebb tárgyalására nincs lehetőség. Emellett a hallgatók minden épülettervezési feladatuknál találkoznak a tartószerkezetek problémáival, az 1964-ben bevezetett két féléves komplex tervezés és a Diplomatervezés keretében pedig részleteiben is meg kell oldaniuk a tervezett épület bizonyos tartószerkezeti elemeit. Az előzőekben nem kronologikusan kívántam ismertetni az Építészmérnöki Karon folyó szilárdságtani és tartószerkezeti oktatás fejlődését, hanem annak néhány fontosabb elemét igyekeztem kiemelni. Ha azt az időszakot vizsgáljuk, amelyet a ma legidősebb, de még aktív korosztályok saját tapasztalatuk alap