Eger, 1869 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1869-06-10 / 23. szám
Junius 10-én 1809.VT Hirdetésekért minden halálozott petit sorhely után 4, bélyegadó, fejében minden hirdetés 30, nyilttérben egy petit sorhelyért 8 kr fizettetik. VII. évfolyam Slőfizetési díj: Egész évre . Félévre Negyedévre . Egy hónapra Egyes szám : 5 ft kr. 2 ft ön kr. 1 ft S0 kr. — 45 kr. — 12 kr. 23. szám. EGER. Politikai , vegyes tartalmú hetilap, megjelenik minden csütörtökön. Kiadó-hivatal: a lyceumi nyomda. Kiftfizetéseket elfogad: a szerkesztőség (Széchenyi-utcza 26. sz.) — Jentsch O. könyvkereskedése s minden kir. postahivatal. — Hivatalos hirdetésekért előre befizetendő, egyszeri közzétételért bélyeggel együtt 1 frt. 30 kr. Hirdetéseket elfogadnak: Bécsben: Haasenstein és Vogler. — Pesten: Zeisler M. király-utcza 47. sz. A magyar szövetségi államjog győzelme és annak jelentősége. III. (Vége.) Olvastunk oly állításokat, hogy lehessen oly politikát követni, mely lényegében magyar is, német is, cseh is, lengyel is, dél-szláv is, olasz is legyen, azaz mindezen nemzetek érdekeinek megfeleljen, s ez állítás szerint épp lehetlenségből foly végzetszerűleg a jelenlegi kabinet-politika, mert ugyan milyet is lehetne követni, talán osztrák-magyart ? Igen, de ha osztrák lesz, úgy nem lesz magyar, s ha magyar lesz, úgy nem lesz osztrák. . . . Nem is említve azt, hogy ha ez állítás igazoltathatnék, úgy a magában álló Magyarország is csak egy nagy igazságtalanság volna, mivel még abban is külfelé csak cabinet-politika volna lehetséges, mert az idézet szerint oly politikát, mely lényegileg magyar is, német is, tót, román, szerb és orosz is volna, itt sem lehetne követni; nem említve azt sem, hogy a viszonyok ily helyzetében nem bírjuk fölfogni, miként lehessen ez érvvel megtámadni a birodalmi kapcsolatot, holott ugyanezen érvvel lehetne élni egy jövendőbeli külön Magyarország ellenében is; csak egyedül azt akarjuk itt röviden taglalni, hogy ez állítás nem is számítható a kétségtelen igazságok sorába. Mert ha csak az emberek különszerűségeit, ha csak oly vágyait vesszük figyelembe, melyek ellentétesek, úgy kétségtelenül be fogjuk bizonyíthatni, hogy ember ember mellett sem fér meg, mert hiszen csak mindenki láthatja, egy fölületes áttekintésre, hogy ezeknek érdekei is sokszor homlokegyenest ellenkeznek. De szerencsénkre, hogy mint mindennek, úgy az emberi természetnek is két oldala van, hasonlag a delejzud sarkaihoz, melyek egyike mindig vonz, másika mindig taszít, s politikai tervezetekben minden bizonynyal legkevésbbé szabad egyoldalúlag az emberek közti szétvonást tekintetbe venni, hanem bele kell a számítás körébe vonni azon pontokat is, melyeken az emberek érzelmei találkoznak. Csak őszintéknek kell lennünk, s minden hatalmaskodási vágyról más embertársunk fölött lemondanunk, s lesz érintkezési pont, amennyi csak kell. Csak ne legyenek oly emberek, kik azon tényből, hogy a két leghatalmabb törzs fogott egymással kezet a pragmatica sanctio megmentése s szilárdítására, t. i. a magyar és német, csak ne legyenek — mondom, — kik ez eseményt más nyelven beszélő testvéreink előtt úgy tüntetik föl, hogy ez a magyar vagy német fölsőbbség örökös állandósítása, ez azon iszonyú szövetség, melynek áldozatul van dobva ez államszövetségi területen minden más nyelv, szokás s érzelem, és akkor bizonyosan nem jutna senkinek sem eszébe, egyenesen ellentétes érdekekről szólani. Avagy talán a szabadság, politikai s jog előtti egyenlőség a legtisztább testvéri szeretet, a tisztelet más nyelve, szokásai s érzelmei iránt, szóval, az emberi méltóság becsülése mindenkiben, nem oly érintkezési pontok-e, melyeket mindktt, a legkülönfélébb nyelven beszélők s különböző vallást követők közt is föltalálhatunk ? Igaz, hogy oly politikát nem lehet, mert nem szabad, követni, mely vagy kizárólag magyar, vagy kizárólag osztrák ; de hogy egyátalán lehetlen volna, oly politikát is követni, mely minden faj valódi s igazságos érdekeinek egyaránt megfelelne, az talán mégsem egészen számíthat átalános elismerésre. Kérdezd meg a cseh gyárost, vagy a magyar földészt, a román havasi pásztort, vagy a tót tutajost, hogy nincs-e megelégedve, ha egyéni szabadsága minden önkény ellen biztosítva van, anyagi s szellemi javáról oly férfiak gondoskodnak , kiket az ő bizalma jelöl ki, ha embertársainak egybekozódásait igazságos biró egyenlíti ki, ha mindezek előmozdítására a külügyér a béke megvédéséről éjjel nappal gondoskodik; s még ha nyugalmuk megtámadtatnék is, oly honvédelmi szerves összeköttetésben állnak egymással, mely által a fölszámlált jókat mind meg is védhetik, — s bizonynyal meg lesz elégedve. Igen természetes, hogy oly embereknek érdekei, kik magasb hivatottságukban csak görnyedő rabszolgaraj közt érzik jól magukat , kik csak azokat ismerik el embereknek, kik történetesen vagy magyarul, vagy németül, vagy tótul, vagy románul beszélnek, egymással ellentétesek, s így egy államban egymás mellett nem is férnek meg. De e részben is jobb időket remélhetünk, mert a polgáriasodás történelméből megtanultuk, hogy bár a művelődés az emberek különszerűségét, t. i. az úgynevezett egyediséget mind tökéletesbre fejleszti, addig másrészt a rokonulási elemek is hatalmasan fejlődnek ki s erösbülnek. Midőn ily vívmányokra mutathatunk, melyeket a váratlan néhány nap alatt érlelt meg , midőn a prágai béke 4-ik pontja, a Németország legközelebbi átalakulásába avatkozás lehetőségét is világosan elzárta előttünk, azáltal, hogy a német egység végleges megtestesítését az illető német hatalmak egymás közti magán-egyezkedésétől tette függővé, s már a még keletkezendő német birodalom számára is előre kiköté magának a részünkrőli nemzetközi elismerést, s így miránk nézve nincs német kérdés.... most óhajtják némelyek, hogy döntsük meg a szövetségi államjogot?... vajjon jól fölfogott érdekünkben történt volna-e ez? A háború előtt még az egész kibékülési művet csak azon egyetlen biztosítékra lehetett építni, hogy odaát Ausztriában is a valódi alkotmányosság tényleg életbe fog léptettetni, s így ketten csak elég erősek leszünk a cabinet-politika meggátlására, holott azóta a cabinet-politika már nemzetközi úton erőhatalommal jön megdöntve s lehetetlenítve, és mi e háború után már nemcsak egyedül az ausztriai alkotmányosság, hanem két külhatalom érvényre jutott érdeke által is biztosítva vagyunk a házi politika ellen. Ily előnyökkel szemben, midőn teljesen a helyzet uraivá lettünk, midőn elég erősek vagyunk, hogy német faj politika követését is megakadályozzuk, midőn a háromszázados kapcsolati időszakban mindez előnyök csak is 1866-ban kínálkoztak ily együttesen, midőn e szövetség mod első ízben ígérkezik üdvhozó s hasznos lenni: most lazítsuk e szövetségi kapcsolatot?... Ez irány sóhaj követése, úgy hisszük, talán mégsem lett volna oly igen a nemzet érdekében, mint azt némelyek oly tiszta meggyőződésükből kiindulva elhitetni szeretnék. Szerencsénk, hogy e politikai hiba elkövetésére nem vitt a bécsi központosítok elleni mély gyűlölet, nem vitt, mert hazánk érdekeit egy oly emberi tökély, mint Deák Ferencz, hordozá szivén, ki jobban szereté hazáját, mint gyülölő elleneit. Az ő erélye, mérsékletes igazságosságának köszönhetjük, hogy a magyar közjog alapeszméje, a szövetség eszméje győzött, míg másrészt a nemzet többsége, politikai belátása s hazafias mérséklete tette egyedül lehetővé azon szerencsés sikert, miszerint a külföldnek e nemzet iránti eddigi tisztelete most még inkább fokoztatott azáltal, hogy közjogunk alapeszméjéhez hűknek nyilatkoztunk, s ezáltal önlétünk legbiztosb alapját raktuk le.