Eger, 1874 (13. évfolyam, 1-53. szám)
1874-01-01 / 1. szám
XIII. évi folyam. Előfizetési díj: Egész évre Félévre Negyedévre . Egy hónapra Egyes szám I. szám: 5 ft — kr. 2 ft 50 kr. 1 ft S0 kr. — 15 kr. 12 kr. GER Politikai s vegyes tartalmú hetilap, megjelenik minden csütörtökön, 1974. január 1-én. Hirdetésekért: minden 3 halábzott pettt sorhely után 6. bélyegadó fejében minden hirdetéssül 30, nyilttérben egy petit sorhelyért 15 kr fizettetik Kiadó-hivatal .* a lycemmi nyomda. KIA fizetéseket etiftKad •• a szerkesztSaéi/ (Széchenyi-utca 84. sz. Jen.» ehft. kivnyokemskedíse a minta, k. postai atal. Hivatalos hirdetésekért előre fizetendő, egyszeri közzétételért 1 frt. 30 kr. Vidéki hirdetéseket elfogad Mosse R. Bécsben. Előfizetési fölhívás. A jelen uj év alkalmából tiszteletteljesen hívjuk föl t. olvasóinkat lapunk további pártolására s előfizetéseik mielőbbi megújítására, nehogy a lap pontos elküldésében fönakadás történjék. Kiadóhivatalunk intézkedett, hogy a lap expediálása úgy helyben, mint vidékre a legnagyobb pontossággal eszközöltessék , s a postai utón netalán előfordulható hiányok, reclamatio utás, azonnal a leggyorsabban elintéztessenek. Eger, dec. 10. 1873. Az „Eger“ szerkesztősége. Előfizetési föltételek: Egész évre ... 5 fil. Félévre . . . 2 „ 50 kr. Évnegyedre . . . 1 „ 30 ., Egy hóra . . . — 45 ., Az előfizetési pénzek — legalkalmasabban posta-utalvány utján — kiadó-hivatalunkba küldendők. Az „Eger“ kiadóhivatala (évs. lyc. nyomda.) Az év első napján. Néhány óra választ el csak a perctől, melyben az idő végtelen Utcának ismét egy karikája gördül alá am a sötét űrbe, hol az évszázadok alusszák az enyészet álmát. Mily parányi az ember, midőn megkísérti felölelni a végtelenség fogalmát, melynél megszédülten és elaléltan törpül semmivé, — de mégis mily nagy, hogy a szárnyszegetten visszahulló gondolatot addig ösztönző, mig megfoghatóvá közelité a „végtelen“ fogalmát, midőn számokat vésett az öröklét gyűrűjére, és rendszerbe szedő a csillagfutást. Egy év tűnt el ismét, hogy sirhalmán egy másik lépjen föl; a meghasadt ösvény nyomán egy uj táj, melynek vidékén a titok jellege ül! E percek titkos, láthatatlan ereje megnemesít, elfogultság alá helyezi a kedélyt, minden érzelmünk egyéni lesz, és megtisztultan szivárog vissza azon rejtelmes kútfőhöz, melynek ösztöne a bálványok lábaitól az oltári koszorúkig szüntelen nyilatkozik és mindenütt. Némi önuralmat igényel, hogy egy , a göncölök delelő pontjára vetett tekintetül kibontakozzunk a belső gondolatvilág zsidójából, visszaterelve annak számait az élet medrébe, s érezve újra a a földet lábaink alatt. Ha visszapillantunk a lefolyt év tükrébe, ott csak a szomorúság árnyaival találkozunk, melyek még most is utánunk lépdelnek. Szomorú napok ! sóhajt az iparos. Szomorú napokat élünk ! mondja a kereskedő. Szomorú napokkal vert meg az ég! panaszolja a földmives. Csak szomorú napokról hallunk szólani mindenütt, — és ez valóban nagyon szomorú. Nem volt elég a bécsi tőzsdeválság által előidézett pénzszükség, jött a nyár, hogy megmutassa, mennyire csalódunk akkor, mikor a szűk napok hiányait egy jó termés eredményével hittük pótolhatni. Csapás csapásra! Búzánk roszul fizetett, a rozs meg teljesen silányan ; a burgonya, e fő tápláléka a szegényebb osztának, eltikkadt a forró napok alatt, míg kukoricánk hasonlóan csalta reményeinket. Borunk sem lett bőven, minősége pedig silányabb, és vevője nincs. Hogy az uralgott fekete himlő és epemirigy-járvány mily számos családot fosztott meg övéitől, szomorú jelei s bizonyságai ama szokatlanul nagyszámú gyászruhás alakok, kikkel az utcán minden lépten találkozunk. Vannak oly kiterjedt családok, melyeknek tagjai közöl a hét minden napjára esett halott. A mostoha körülmények nem maradtak hatás nélkül a pénzintézetekre nézve sem. A beállott válság szülte szükség és bizalmatlanság a betevőket pénzek visszavételére ösztönzé, s midőn a bizonyossá lett szűk termés a helyzetet még sötétebbé téve, a betéteknek egy jó terméstől várt folyama épen nem akart megindulni. És mi jön ennek az eredménye? Pénztelenség úgy egyesek, mint az intézeteknél. Ide járul még, hogy a kevésbbé vagyonos földmives-osztály, melynek hitele termésétől tétetett függővé, egyszerre hitelvesztett lön. Valóban szomorú napok! És hogy körülményeink mostohasága, legközelebb már éles színekben fog feltűnni, arról nem kételkedhetik, ki a társasélet tüneteit behatóbb szemekkel vizsgálja. Átalános a pangás mind az ipar, mind a földmivelés terén. Földraizes gazdáink azt a keveset is, ami termett, nem eléggé képesek értékesíteni. Ha ketten, hárman találkoznak, a társalgás az átalános pénzszükségről foly. Tapasztalhatjuk, hogy aránytalanul szaporodik azok száma, kik hetenkint ajtónk előtt könyöradományért megjelenni szoktak. A lakosok közül sokan ahelyett, hogy kötelezettségeiknek eleget tehetnének, alamizsnáért esengnek. Az elmúlt év legnevezetesebb eseményét a „bécsi nemzetközi világtárlat megnyitása“ teszi , s noha ez nagyszerűségére nézve a londoni és párizsi közkiállításokat is fölülmúlta: a bécsi tárlat mégsem bizonyult be lucrativus vállalatnak, messziről sem igazolta ama vérmes reményeket, melyeket azok, kik a nyerészkedési szempontot tartották irányadónak, hozzá kötöttek. Mindenekelőtt a fagyos, esős, zord idő a kiállítási idény elején lehetetlenné tette a szellős csarnokokban való tartózkodást. A kiállítás megnyitása után egy héttel bekövetkezett a hallatlan pénz- és tőzsdeválság, és kiütött a járvány, mely annyi ezer kiváncsit visszatartott Bécs meglátogatásától. Mindezen okok hatalmasan közrehatottak arra, hogy a gazdag árupiaccal szemben, melyre az egész világ összehordta kincseit, egy teljesen kipusztított, kopasz pénzpiac foglaljon helyet. Egy eladó világ, melynek megvételére fillérek sincsenek, így csalta meg a világtárlat azokat, kik aranyhegyeket reméltek maguknak tőle. A későbbi hónapok, amikor a fentebbi okok legtöbbje elmúlt, hiába iparkodtak a hiányt pótolni, a veszteség nem volt kitölthető többé. Vannak, kik azt állítják, hogy a bécsi világtárlat nagyobb defictust okozott Ausztria nemzeti vagyonában, mint amennyit az összes francia hadi kárpótlás kitesz. Mi nem csatlakozunk ugyan e fölötte sötét kalkulushoz, annyit mégis lehetetlen be nem ismernünk, hogy az elmúlt év annak is tömérdek fátumokat gördített elé. És végre hogy állunk közügyeinkben politikailag?! Gyanús arcot öltünk polgári műkörünk szerénységében is, s a múlt év jövő kapcsát képező percben szétnézünk elfogulatlanul. Szemléletünkben idő- és térhiány miatt is átalánosságban maradunk, terünk nem engedi közéletünk fény- és árnyképeinek részletezését, nem a tüzetes párhuzamot a mult s a reménylendő jövő között. Csak rámutatkánunk, hogy minél kevesebb föllelkesülési tápot nyújtott azelebbi múlt; csak a hangulatot akarjuk jelezni, melyet a feladó uj évnek előrevetett sugaraiból meriténk. Ha a jövő titkaiba, mint az ókor jósai, nem merülhetünk is be