Eger, 1874 (13. évfolyam, 1-53. szám)

1874-01-01 / 1. szám

XIII. évi folyam. Előfizetési díj: Egész évre Félévre Negyedévre . Egy hónapra Egyes szám I. szám: 5 ft — kr. 2 ft 50 kr. 1 ft S0 kr. — 15 kr.­­ 12 kr. GER Politikai s vegyes tartalmú hetilap, megjelenik minden csütörtökön, 1974. január 1-én. Hirdetésekért: minden 3 halábzott pettt sorhely után 6. bélyegadó fejében minden hirdetéssül 30, nyilttérben egy petit sorhelyért 15 kr fizettetik Kiadó-hivatal .* a lycemmi nyomda. KIA fizetéseket etiftKad •• a szerkesztSaéi/ (Széchenyi-utca 84. sz. J­e­n­­.» e­h­ft. kivnyokemskedíse a m­inta­, k. postai­ atal. Hivatalos hirdetésekért előre fizetendő, egyszeri közzétételért 1 frt. 30 kr. Vidéki hirdetéseket elfogad Mosse R. Bécsben. Előfizetési fölhívás. A jelen uj év alkalmából tiszteletteljesen hívjuk föl t. olva­sóinkat lapunk további pártolására s előfizetéseik mielőbbi megújítá­sára, nehogy a lap pontos elküldésében fönakadás történjék. Kiadó­hivatalunk intézkedett, hogy a lap expediálása úgy hely­ben, mint vidékre a legnagyobb pontossággal eszközöltessék , s a postai utón netalán előfordulható hiányok, reclamatio utás­, azonnal a leggyorsabban elintéztessenek. Eger, dec. 10. 1873. Az „Eger“ szerkesztősége. Előfizetési föltételek: Egész évre ... 5 fil. Félévre . . . 2 „ 50 kr. Évnegyedre . . . 1 „ 30 ., Egy hóra . . . — 45 ., Az előfizetési pénzek — legalkalmasabban posta-utal­vány utján — kiadó-hivatalunkba küldendők. Az „Eger“ kiadó­hivatala (évs. lyc.­ nyomda.) Az év első napján. Néhány ór­a választ el csak a perctől, melyben az idő végtelen Utcának ismét egy karikája gördül alá am­ a sötét űrbe, hol az év­századok alus­szák az enyészet álmát. Mily parányi az ember, mi­dőn megkísérti felölelni a végtelenség fogalmát, melynél megszédül­ten és elaléltan törpül semmivé, — de mégis mily nagy­, hogy a szárnyszegetten visszahulló gondolatot addig ösztönző, mig m­eg­­foghatóvá közelité a „végtelen“ fogalmát, midőn számokat vé­sett az öröklét gyűrűjére, és rendszerbe szedő a csillagfutást. Egy év tűnt el ismét, hogy sirhalmán egy másik lépjen föl; a meg­hasadt ösvény nyomán egy uj táj, melynek vidékén a titok jelle­ge ül! E percek titkos, láthatatlan ereje megnemesít, elfogultság alá helyezi a kedélyt, minden érzelmünk egyéni lesz, és megtisztultan szivárog vissza azon rejtelmes kútfőhöz, melynek ösztöne a bálvá­nyok lábaitól az oltári koszorúkig szüntelen nyilatkozik és min­denütt. Némi önuralmat igényel, hogy egy , a göncölök delelő pont­jára vetett tekintetül kibontakozzunk a belső gondolatvilág zsidó­­jából, visszaterelve annak számait az élet medrébe, s érezve újra a a földet lábaink alatt. Ha visszapillantunk a lefolyt év tükrébe, ott csak a szomorú­ság árnyaival találkozunk, melyek még most is utánunk lépdelnek. Szomorú napok ! sóhajt az iparos. Szomorú napokat élünk ! mondja a kereskedő. Szomorú napokkal vert meg az ég! panaszolja a föld­­mives. Csak szomorú napokról hallunk szólani mindenütt, — és ez valóban nagyon szomorú. Nem volt elég a bécsi tőzsdeválság által előidézett pénzszü­k­­ség, jött a nyár, hogy megmutassa, mennyire csalódunk akkor, mi­kor a szűk napok hiányait egy jó termés eredményével hittük pó­tolhatni. Csapás csapásra! Búzánk roszul fizetett, a rozs meg tel­jesen silányan ; a burgonya, e fő tápláléka a szegényebb osztá­nak, eltikkadt a forró napok alatt, míg kukoricánk hasonlóan­­ csalta reményeinket. Borunk sem lett bőven, minősége pedig silányabb, és vevője nincs. Hogy az uralgott fekete himlő és epemirigy-járvány mily szá­mos családot fosztott meg övéitől, szomorú jelei s bizonyságai ama szokatlanul nagyszámú gyászruhás alakok, kikkel az utcán minden lépten találkozunk. Vannak oly kiterjedt családok, melyeknek tag­jai közöl a hét minden napjára esett halott. A mostoha körülmények nem maradtak hatás nélkül a pénz­intézetekre nézve sem. A beállott válság­ szü­lte szükség és bizalmat­lanság a betevőket pénzek visszavételére ösztönzé, s midőn a bizo­nyossá lett szűk termés a helyzetet még sötétebbé téve, a betétek­nek egy jó terméstől várt folyama épen nem akart megindulni. És mi jön ennek az eredménye? Pénztelenség úgy egyesek, mint az intézeteknél. Ide járul még, hogy a kevésbbé vagyonos földmives-osztály, melynek hitele termésétől tétetett függővé, egyszerre hitelvesztett lön. Valóban szomorú napok! És hogy körülményeink mostohasága, legközelebb már éles színekben fog feltűnni, arról nem kételkedhetik, ki a társasélet tü­neteit behatóbb szemekkel vizsgálja. Átalános a pangás mind az ipar, mind a földmivelés terén. Földraizes gazdáink azt a keveset is, ami termett, nem eléggé ké­pesek értékesíteni. Ha ketten, hárman találkoznak, a társalgás az átalános pénzszü­kségről foly. Tapasztalhatjuk, hogy aránytala­nul szaporodik azok száma, kik hetenkint ajtónk előtt könyörado­­mányért megjelenni szoktak. A lakosok közü­l sokan a­helyett, hogy kötelezettségeiknek eleget tehetnének, alamizsnáért esengnek. Az elmúlt év legnevezetesebb eseményét a „bécsi nem­z­e­t­­közi világtárlat megnyitása“ teszi , s noha ez nagyszerű­ségére nézve a londoni és párizsi közkiál­lításokat is fölülmúlta: a bécsi tárlat mégsem bizonyult be lucrat­ivus vállalatnak, messziről sem igazolta ama vérmes reményeket, melyeket azok, kik a nye­részkedési szempontot tartották irányadónak, hozzá kötöttek. Min­denekelőtt a fagyos, esős, zord idő a kiállítási idény elején lehetetlenné tette a szellős csarnokokban való tartózkodást. A ki­állítás megnyitása után egy héttel bekövetkezett a hallatlan pénz- és tőzsdeválság, és kiütött a járvány, mely annyi ezer kiváncsit vissza­tartott Bécs meglátogatásától. Mindezen okok hatalmasan közrehatottak arra, hogy a gaz­dag árupiaccal szemben, melyre az egész világ összehordta kincseit, egy teljesen kipusztított, kopasz pénzpiac foglaljon helyet. Egy eladó világ, melynek megvételére fillérek sincsenek, így­­ csalta meg a világtárlat azokat, kik aranyhegyeket reméltek maguk­nak tőle. A későbbi hónapok, amikor a fentebbi okok legtöbbje elmúlt, hiába iparkodtak a hiányt pótolni, a veszteség nem volt ki­tölt­hető többé. Vannak, kik azt állítják, hogy a bécsi világtárlat na­gyobb defictust okozott Ausztria nemzeti vagyonában, mint amen­nyit az összes francia hadi kárpótlás kitesz. Mi nem csatlakozunk ugyan e fölötte sötét kalkulushoz, annyit mégis lehetetlen be nem ismernünk, hogy az elmúlt év annak is tömérdek fátumokat gördí­tett elé. És végre hogy állunk közü­gyeinkben politikailag?! Gyanús arcot öltünk polgári műkörünk szerénységéb­en is, s a múlt év jövő kapcsát képező percben szétnézünk elfogulat­lanul. Szemléletünk­ben idő- és térhiány miatt is átalánosságban maradunk, terünk nem engedi közéletünk fény- és árnyképeinek részletezését­, nem a tüze­tes párhuzamot a mult s a reménylendő jövő között. Csak rámutat­­k­ánunk, hogy minél kevesebb föllelkesülési tápot nyújtott a­zelebbi múlt; csak a hangulatot a­karjuk jelezni, melyet a fel­adó uj évnek előrevetett sugaraiból meriténk. Ha a jövő titkaiba, mint az ókor jósai, nem merülhetünk is be

Next