Eger, 1877 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1877-01-04 / 1. szám
1. szám XVI. évfolyam. Előfizetési dij Egész évre . Félévre . Negyed évre . . Egy hónapra Egyes szám . Politikai s vegyes tartalmú hetilap, megjelenik minden csütörtökön, 1877. január 4-én. Hirdetésekért minden 3 halálozott petti sorhely után 6, bélyegadó fejében minden hirdetéstől 30, nyilttérben egy petit sorhelyért 15 kr fizettetik. Ki út-hivatal: a ly Ott sí mi nyomda. Előfizetéseket elfogad: a szerkesztőség (Széchenyi-utca zsebközben 24. sz.) és Szolcsányiy. könyvkereskedése (Alapítványi uj ház a lyceum átellenében) s minden k. postahivatal. Hivatalos hirdetésekért előre fizetendő, egyszeri közzétételért 1 frt. 30 kr 5 ft — kr. 2 ft 50 kr. 1 ft 30 kr. 4 kr. — ?? kr. Eger jan. i. 1877. A csüggedés apathiája helyett a dermedés merevsége állott elé. Vajha ne követné ezt a halál tehetetlensége. Most egy éve, hogy a vigasz bátorító szavait hallattuk olvasóink előtt, mindenfelől ború, átláthatlan köd nyomult fel a politikai látkörön. Most már tömörülve a veszedelmes párázatok, mint égi háború, mint rémítő istenítélet előjelei, tornyosulnak fel, melyeknek cikázó villámai már látkörünkig nyúlnak, s a rázkódtató dörgések hangját ha elnyeli is a távolság, de érezzük lábaink alatt remegni a földet, mely közelgő jele a zivatarnak. És mily védtelen, készületlen állunk az elemek harcainak közepette! Alkotmányunk épülete tetőzetlen; szomszédunk, kinek támogatására bizton számitánk, martalóc szerepét véve fel, s készül halászni a zavarosban, s érdekeit elkülönítve a mienktől, kérgesedett szívvel nézi házunk romlását, melynek hulló kövei pedig őt is romjai alá fogják temetni, ha mi elbukánk! Nem szükség politikusnak lennünk annak megállapitására, hogy kevés oly veszedelmes év közelitett felénk ezredéves fönállásunk óta, mint az 1877-iki, mely annál veszedelmesebb, mert akaratunk szabadságát is lenyűgözve találta, s szabad mozgásunk a tétovázó, irány nélkül evickélő magasabb politika elvakult botorkálása miatt bénítva, hajlamaink és életérdekeink tekintet nélkül hagyva, egyedül, elhagyatva állanak. E veszélyek közepette mily sors az, mi reánk vár, melyek azon teendők, miket megmentésünk végett elő kellene vennünk, s mit kiált az önfentartás ösztöne füleinkbe, hogy az elenyészéstől megmenthessük magunkat ? Szomorú és csüggesztő a jövő, melynek folyvást ritkuló fátyolon keresztül vagyunk kénytelenek sorsunkat látni. Nemzeti haldoklás az, mely évtizedeken keresztül tart mindaddig, míg az életerő legkisebb izomzata is megdermed. Kínos küzdelem az, a vissza nem hozható életre, reménytelen vágy a megújulás után, s képtelen érzés a lemondásra akkor, mikor a vég közelít. Mert hiszen a nemzetek halálából nincs feltámadás! És körülnézünk a nagyvilágban rokonszenv, részvét és segély után; kérdezzük Európa civilizált nemzeteit megvan-e, bennök még a szabadság-szeretet, az önállóság érzülete ? s mély hallgatás felel kérdéseinkre. Csak a szomszéd testvérfaj sikoltása hajlik át hozzánk, melyet elnyomója fojtogató körmei alatt hallat, kínosan vergődve az élet-halál-tusában. Hasonlítunk a tehetetlen áldozathoz, melyet a vadnépek készülnek feláldozni bálványuknak, s összekötött kézzel látjuk a bennünket megelőzött testvér kiömlő vérét s tehetetlen dühhel kell szemlélnünk hóhérai tombolását annak felkoncolt tagjai közül. Európa civilizált nemzeteinek igazságérzete rég kihalt már; — részben a tehetetlenség, részben a tehetetlen birtokvágy tórtatja őket a részvételtől; s azon nemes nemzet, mely zászlójára irta a „minden szabadságra jó nemzetek támogatását“, elkábulva még az iniéík kapott ütéstől, csak tántorogva eszmél, s egykor erős karjaival alig birja saját gyámolát. Önerőnkre vagyunk azért hagyatva, ha ezt összetartás, egyértelműség lelkesiltségével tömöritjük, ha szabadságszeretetünk és függetlenségi vágyaink égő tüzét magas lángra szítjuk fel, akkor ne féljünk a felénk rohanó viharoktól, mert szabadságszeretetünk fellobogó tüze messze ki fog látszani a nagyvilágban, s éltető melege talán életre hozza a dermedni készülő szomszéd nemzeteket. Legyen feledve azért a múlt minden viszálya, temessük el a társadalmi, politikai, és egyéni sérelmeket; egyesüljünk testvéri, baráti és bajtársi szövetségre; fogjunk kezet, s álljunk ki, ha kell utólsó csepp vérig, utolsó maradékáig vagyonunknak,hazánk, nemzeti létünk és fajunk megmentésére, s lelkesítsen a küzdelemben bennünket azon óriási különbség tudata, mely a szabad, és elnyomott nemzetek között létezik, lelkesítsen ügyünk igazságossága, és adjon erőt azon bizodalom, hogy isten, ki a népeket, nemzeteket, és a saját képére és hasonlatosságára teremtett embert szabadnak teremté, velünk lesz nehéz küzdelmeink alatt. Legyenek ezek érzéseink, gondolataink, és tetteink, de azért kérjük a gondviselést, hogy ha lehet, távolítsa el tőlünk a megpróbáltatás nehéz napjait ! Adjon isten boldog új évet a hazának és az olvasóknak. Az újév kezdetén. Úgy vagyunk az idők képrajzával, mint a szobrász a márvány-darabokkal, kivésőjének alkotását a maga teljes megvalósításában csak akkor képes meglátni és szemlélni, midőn az utolsó kalapácsütés is megszűnt s a kidomborodott idomot takaró lepel is félretolatik. Mert szobornak tekinthetjük a lezajlott évet is, — néma szobornak bár, melyre azonban beszédes vonásokat faragott Cliónak vésüje. Mi ezen beszédes vonásokból fogjuk leolvasni köznemzeti életünk immár hallgatag szobráról egy küzdelmes és sok tekintetben válságos évnek életmozzanatait. Valamint a fa még sokáig megtartja virágát, habár ennek belsejében a gyümölcs már egyéni életre ébredt is: azonképen óvja meg az emberi kebel az öröm vés szenvedés utóérzeteit, ha mindjárt mindezek régen eltűntek 18.v . 1. Az l76-ik évben átélt örömök és szenvedések kéjét s sajgását még alig feledte közöttünk valaki, s talán épen ez okból is álfeálmgs "időpontban varázsoljuk néhány percre vissza azokat, midőnkülönben is kegyeletes kötelességünk, a tőlünk búcsúzótól barátságos kézszoritással válni el. Az 1876-ik évet, mely először is pusztító közgazdászai viszonyokkal aggasztá remegő szivünket, nem sok okunk van megsiratni, így tehát minden tekintetben sanyarú és válságos év van mögöttünk, melyben a ránk nehezedő szerencsétlenségek egymásra torlódtak, hogy hazánknak az utolsó években gyors és sok tekintetben mesterkélt emelkedési lendületét a rendes kerékvágásbasszazökkentsék. Azért csak elmondjuk most is a „boldog újévet“ és kívánunk ^ymásnak minden jót, de milyen más hangon és érzelmek közt