Eger, 1887 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1887-01-04 / 1. szám

1-ső szám. Előfizetési díj: Egész évre . Félévre . Negyed évre. . Egy hónapra Egyes szám Politikai s vegyes tartalmú hetilap. Megjelenik minden kedden. Előfizetéseket elfogad: a kiadó-hivatal (lyceumi nyomda), a szerkesztőség (Baktai-út, Exingerféle ház.) és Szolcsányi Gyula könyv­kereskedése» s minden kir. postahivatal. — A hirdetési dij előre fizetendő. 5 frt — kr. 2 „ 50 „ 1 „ 30 „ - „ 45 „ ~ » 13 ?, 26-ik év­folyam 1887. január 4. Hirdetésekért minden 3 hasábozott petit sorhely után 6, bélyegadó fejében minden hirdetéstől 30, nyilttérben egy petit­­sorhelyért 15 kr. fizetendő. Felhívás előfizetésre. T. olvasóinkat, kiknek előfizetésük a múlt decz. hó végével lejárt, tisztelettel kérjük előfizetéseik megújítására, hogy a lap rendes küldése akadályozva ne legyen. Előfize­tési feltételek: Előfizetési díj Közl. jegyzők és néptanítók lapunkra fél­áron fizethetnek elő. T. gyűjtőinknek minden öt előfizető után egy tisztelet­­példán­nyal szolgálunk. Az „Eger“ kiadóhivatala. Egész évre Félévre Évnegyedre . Egy hóra 5 frt. 2 „ 50 kr. 1 „ 30 „ - „ 45 „ Mit hoz az újév? I. közlemény Ismét egy évvel lettünk öregebbek. tapasztalásban, előrelátásban; hogy józan Hogy öregbedtünk-e belátással hasznukra tudjuk-e fordítani a múltak tanulságait, talán a jövő meg fogja mutatni. Mit rejt a jövő méhében? — a gondviselés titka, amelynek, kezében van a népek és nemzetek sorsa.­­*­ De a tények logikáját figyelmen kívül hagyni nem lehet.*jó múltak eseményei messze előre vetik árnyukat a jövő derűjébe, s ezek nemcsak kevés biztató, de nagy mértékben aggodalomtel­­­­jes jövendőt helyeznek számunkra kilátásba az imént beköszön­tött 1887-iki uj esztendőben. A politikai láthatár Európa fölött teljesen be van borulva. A hatalmasságoknak évek óta lázas tevékenységgel folytatott fegy­verkezése óriási áldozatokat kíván, melyek immár annyira elvisel­­hetlenekké tették az adózó nép terheit, hogy ezek további túl­­hajtása könnyen végzetessé válhatik. Világrészünk ma egy gyújtó, romboló anyaggal túltömött akna, melynek csak egy szikra kell, hogy légbe röpüljön, s államokat temessen romjai alá. S e szikra egyetlen ember kezében van. Ez ember III. Sán­dor, a minden oroszok czárja, milliók ura, ez a rettegett és ret­tegő kényúr, kit üldözési mániája immár az őrület végzetes tárához juttatott. Nem csuda. Atyja szerencsétlen sorsa örökké a nihilizmus ijesztő, fenyegető rémeitől zaklatva, bizt­­ot sehol sem találva, helyét sehol sem lelve, — ez évek kínzó állapot lelkét végkép megzavarta, annyira, hogy ma már Si a nihilizmus veszélyeitől nem a népnél retteg, melynek körében egy idő óta tüntető bátorsággal jelen meg,­­ hanem saját közvetlen kör­nyezetétől, melynek minden tagjaiban egy-egy, élete ellen törő nihilistát lát. A Pétervárról kiszivárgó hírek rémes dolgokat suttognak e szánalmas állapotáról a mindenható czárnak, ki egy őrjöngő ro­hamában legközelebb is annyira vetemedett, hogy­ saját nejére, a czárnéra emelte kezeit. — Nyilt titok, — bár a diplomáczia min­den áron el akarja simítani, — hogy a czár Villaume német­­katonai attachéra, egy ezzel folytatott hevesebb szóváltásból eredt lelki rohamban, revolvert fogott, s a diplomatát saját kezével le­lőtte. Más hírek oda módosítják az esetet, hogy a c­ár csupán arczul ütötte Villaume-t, s ez — más elégtétel hián, — ön­­gyilkosságban volt kénytelen elégtételt keresni helyrehozhat­­lanul megsértett becsületéért. Akárhogyan történt a dolog, a nemzetközi jog ily brutális megsértése, más körülmények közt­, okvetlenül „casus belli­nek tekintetik, s háborút von maga után. Híre is járt, hogy a hallatlan eset után erős csapatösszevonások történtek, mindkét részről, a német-orosz határon, s kevés híja volt már, hogy mér­kőzésre nem került a dolog. De a nagy Németország uralkodója, Vilmos császár — öreg ember. Élete végső napjait nem akarja egy irtózatos háború iz­galmai közt leélni. Őrültek cselekedete nem eshetik annyira be­számítás alá, hogy ez által esetleg egész Európa lángba borul­jon. Az agg német császár ez által fényes tanujelét adta bölcs önmérsékletének, s e háború — elmaradt . . . Meddig? Annyi bizonyosnak látszik, hogy mig az ősz Vilmos, német­sászár él, Németország, — az 1870-iki franczia-porosz hadjárattal­esen kivívott hatalmának érzetében, — nem kezd háborút, ha i4e­g nem t­á­m­ad­j­á­k. De nem fogják-e megtámadni ? Francziaország tizenhat éve sajogja 1870-iki megaláz­tatását, s még inkább akkor elvesztett két szép tartományát: Elszászt, és Lotharingiát. Francziaország, mely e veszteséget soha sem fogja feledni, tizenhat év óta készül a revanche­­há­borúra. Ez idő alatt, a háborúk történetében hallatlan hadi sarczot kiheverve, óriási áldozatokat hozott hadserege újjá­szer­vezésére, s a legutóbb megszavazott hadi budget gyors felhasz­nálásával odáig jutott, hogy hadserege a jövő tavaszra teljesen harczkészen áll. Franczia­országban a német visszatorlás pártja , az úgynevezett revarche-párt, igen hatalmas; s bár maga Boulanger, a hadügyminiszter,­­ ki maga is mint e párt egyik tüzes és lelkes hive ismeretes, s egyik közelebbi év­ében oda nyilatkozott, hogy egy háborúnak Franczia­­r­­a nézve irtózatos és beláthatatlan esélyeiért alig képes­el­­i a felelősséget: ma már a két nemzet közt a feszültség,­áborura­ való készültség oly magas fokra hágott, hogy a 5res hosszabb időre alig halasztható. S ez összeütközés, hol milliók állanak egymással szemben, engesztelhetetlen gyűlölettel

Next