Eger, 1891 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1891-01-06 / 1. szám
1-ső szám. Előfizetési dij: Egész évre . 5frt— Félévre . . 2 50 Negyed évre 1„ 30 Egy hónapra — 45 Egyes szám — 12EGER. 30 -ik évfolyam: 1891. január 6-án. ■ *: Hirdetésekért: , minden 3 hasábozott petit . sorhily után 6, bélyegadó .fejébe minden.hirdetéstől 30, nyilttérben egy petitsorhelyért 15 kr. fizetendő. Politikai s vegyes tartalmú hetilap. Megjelenik minden kedden. ■ • Előfizetéseket, elfogad: a kiadó-hivatal (lyceum nyomda), a szerkesztőség (Széchenyi-utcza 30. sz. Szabóféle ház) és Szolcsányi Gyula könykereskedése, s minden kir. postahivatal. — A hirdetési dij előre fizetendő. T| „Boldog uj évet!44 Az „Eger“ múlt évi utolsó számának névtelen vezérczikkirója, úgy látszik, nem nagy barátja a konvenczionális szokásoknak, ezek közt az udvariasság némely bablonszerü formalitásainak, különösen pedig, — mert sok kellemetlenséggel járnak, — az uj évi gratuláczióknak. Nem vagyok vele egy értelemben. Mert ha azt vesszük, csaknem minden konvenczionális társadalmi szokás, vagy udvariassági formalitás össze van kötve bizonyos kényelmetlenségekkel, s csupán ezért szakítani valamely szokással, főleg olyanokkal, melyek arra szolgálnak, hogy az emberek közt,, a társas életben a szívességet, a kegyeletet, a kölcsönös tiszteletet s becsülést istápolják s öregbítsék, — sem nem okos, sem nem opportunus dolog. Úgyis elég kegyeletes szokással szakított már eddig is az úgynevezett modern czivilizáczió; s ha még azt a kevés megmaradottat is kipusztítjuk társadalmi életünkből, mi marad vissza közöttünk a nemesebb érzelmek kölcsönös kapcsolkozásának szimbólumaid r A rideg, fagyos közpTffr 4 * Érzi, tudja ezt az emberiség, s azért csak nagy nehezen, s nagy sokára bir megválni tőlök. Az ephemer szokások, divatok, könnyen váltakoznak, jőnnek s elmúlnak; de a kegyeletes szokások divatja századokon át föntartja magát. Az újévi köszöntések szokását a leghatalmasabb fegyverrel, a jótékonyságéval akarták megsemmisíteni. Nem sikerült. Én is határozottan perkorreskálom ama visszaéléseket, melyekre épen az új évi gratulácziók nyújtanak legtöbb s legkedvezőbb alkalmat, de azért e körülményt mégsem tartom elegendő oknak arra nézve, hogy ez ősrégi kegyeletes szokással végleg szakítsunk. Az évfordulót, mondhatjuk, kivétel nélkül, minden ember fontos mozzanatnak tartja életében. Rendszerint nem a születési, hanem a polgári év fordulójánál szoktunk felkiáltani: „Ismét egy évvel lettünk idősebbek!“ Maga a társadalmi élet is fontos momentumnak tartja az év fordulóját, s úgyszólván minden műveltebb vallásfelekezet megünnepli a haldokló év utolsó, s a születő év első — „Szilveszter“ és „Újév“ — napját. Az évforduló e vallási s társadalmi jelentősége hozta létre ama századok óta hivő kegyeletes szokást, hogy az emberek ez alkalomból egymásnak sok minden jót kivannak. S ez a jó kívánat — valljuk meg őszintén — jól esik, mert valóban ránk fér. „Selten kommt was besseres nach“ tartja a német példaszó, s csaknem mindnyájan kénytelenek vagyunk beismerni, hogy — igaza van. Az egyes emberek életében az évek számának növekedtével arányban gyarapodnak egyszersmind a gondok és bajok is, mégpedig annál nagyobb mértékben, minél inkább fokozódnak, — az emberi természetből kifolyólag — vágyaink és igényeink. S a tapasztalás azt bizonyítja, hogy éveink hosszú sorozatából alig volnánk képesek egyet-kettőt kiszemelni, melyekről bízvást elmondhatnák, hogy kedvezőbbek voltak a megelőzőknél. Selten kommt was besseres nach. S ami áll az egyes emberek életére, ugyanaz áll a társadalom, az egyes népek és nemzetek életére nézve is. Ennek igazolására elég legyen csupán azon egy körülményre hivatkoznunk, hogy az úgynevezett „fegyveres béke“ évről évre erősebben fojtogatja az európai nemzetek torkát. Helyes és nemes, — mert szives, udvarias és kegyeletes szokás tehát, hogy a felebarátok az uj év alkalmából, egymást jó kivánatokkal üdvözlik. Mert csak azt kivánjuk,másu nk, apfit magunknak is kívánunk: egy jobb, boldogabblyen. S mert az újévi gratulácziókra nézve ez a mi nézetünk ,felgyőződésünk, azért a most beköszöntött évforduló alkalmából mz^.Egy F‘ t. olvasóinak is JF „Boldog uj évet kivárunk!“ !tr A szegényügy Egerből. Megdöbbentő a koldusok naponkint való szaporodásának aránya városunkban. Aki különösen szombaton délelőtt a Káptalan-utczán végig megy, s látja a rongyaikra büszke kéregetők egyes, ronda, visszataszító csoportjait, önkéntelenül is ama gondolatra jut, hogy itt a koldusok privilegizált városában van. 1 V. t. idus-v^apatok tisztán városunk elszegényült, elaggott, s keresetképtelen lakosságából kerülnének ki, aggodalmunk e szaporaság fölött talán kevésbbé volna annyira indokolt; de midőn azt tapasztaljuk, hogy e kéregető csoportok egy nagy kontingensét a szomszéd községek koldusai képezik, kik közt, feltűnő alakjaikkal, mintegy vezérekként emelkednek ki egy-egy elriasztó külsejű, elzüllött, elaljasodott, dologkerülő, idegenből idevetődött iparosfélék vagy egyéb munkások, kik fényes nappal is mint titkos rablók osonnak be lakásainkba, s csak azt veszszük észre. ..midőn szobánkban előttünk állanak, ijesztő arczukat szánalomgerjesztőre torzítani igyekezve, s — iszonyú pálinkabűzt, terjesztve magok körül, midőn azt tapasztaljuk, hogy ez idegen kolduscsoportok minden engedély s felügyelet nélkül nyíltan járnak-kelnek utczáinkon, és zsarolják a publikumot, akkor ez üzelmeket tovább szó nélkül tűrnünk nem lehet, nem szabad. Megbotránkozott e tűrhetetlen és nyomorúságos állapotokon, — mint magán-uton értesültünk maga az egri kir. ügyészség is, és nemrég át is irt a város rendőrhatóságához, hogy e botrányos visszaélést megszüntetni, s a koldus-ügyet városunkban a törvények értelmében rendezni szíveskedjék. Volt-e ez átíratnak valamelyes foganatja? Még eddig nem tapasztaltuk. Mondják, hogy t. rendőrfőkapitányunk e fölhívás következtében adott ki valamiféle rendeletet, de hogy mit: nem tudjuk, a rendeletet nem láttuk, s így azt sem mondhatjuk meg, volt-e a rendelkezésnek valamely eredménye. Minthogy azonban a koldusok száma városunkban azóta nemcsak nem fogyott, de sőt, úgy látszik, szaporodott is, s főleg az idegen, kétes existencziák mind nagyobb számmal lepik el városunkat: azt kell hinnünk, hogy valamint a szegényügyre vonatkozó törvények végrehajtása, úgy rendőrhivatalunk ide vonatkozó intézkedése is csak a papíron maradt. Az 1871. XVIII. t. sz. 131. §-a, de egyéb ide vonatkozó törvényeink is határozottan rendelik, hogy azokról, kik közsegélyre szorulnak, maguk a községek tartoznak gondoskodni, és csak azon esetben, ha a községek erre képtelenek, folyamodhatónak a törvényhatósághoz, vagy a kormányhoz segélyért. Rendezett tanácsú városokban az idevonatkozó törvények szigorú foganatosítása elsősorban a városi képviselő-testület