Egészség, 1982 (94. évfolyam, 1-6. szám)
1982-02-01 / 1. szám
Sokan és sokszor idézik Bertrand Gosset szavait, amelyeket Thorwald A sebészet évszázada c. kitűnő könyve mottójául választott: „A sebészet története - az utolsó száz év története - 1846-ban kezdődött a narkózis felfedezésével s a fájdalommentes operáció lehetőségével. Mindaz, ami előtte volt, csupán éjszakája a tudatlanságnak, a kínnak és a sötétségben való meddő tapogatózásnak. Aszáz év története azonban az emberiség által ismert legnagyszerűbb távlatokat tárja fel előttünk." A sebészi narkózis felfedezése, majd tökéletesítése, valamint a helyi érzéstelenítés kialakulása azonban döntő jelentőségű volt mind a sebészet fejlődése, mind az egész emberiség szempontjából, de nem szabad megfeledkezni egy ugyanolyan jelentős felfedezésről sem. Ez pedig a sebfertőzés rémének legyőzése volt, ami a magyar Semmelweis és az angol Lister nevéhez fűződik. A sebészi fájdalomcsillapítás (használjuk inkább ezt a kifejezést, mert ez az altatás mellett a mind e mai napig használatos egyéb eljárásokat is magába foglalja) története olyan nagy és színes, hogy akár könyvet is lehetne írni róla, így néhány fontosabb - és éppen ezért ismertebb - adat mintegy mérföldkőszerű felsorolása mellett inkább egy-két olyan körülményre térnénk ki, amelyek talán kevésbé ismertek... NÉZZÜK ELŐBB A KRÓNIKÁT! A krónika 1845-ben, egy januári nappal és egy sikertelen kísérlettel kezdődik. Mi volt azonban előtte, a „kínnak és a sötétségben való meddő tapogatózásnak" az évszázadaiban? Hiszen 1845-ig is operáltak! Igaz részben csak a sérülések vagy más ok miatt szükséges végtagcsonkolásokat végezték, vagy olyan beavatkozásokat, amelyek a beteget olyan állandó kíntól szabadították meg, amellyel élni nem tudott, s inkább vállalta a gyakorlatilag teljes érzéstelenítés nélküli műtétet is. Így alakult ki a borbély-fogászok, a katonai sebészek mellett a hólyagmetszők és a sipoly-sebészek köre. A beteggel műtét előtt nagy mennyiségű szeszt itattak, amelybe gyakran ópiumot vagy más növényi kivonatot kevertek. Ezek hatása bizony - magára a műtét időtartamára - egyenlő volt a semmivel. A fájdalomnak csak az időtartamát tudták csökkenteni, így nem csoda, hogy a „jó sebész" fogalma elválaszthatatlan volt a gyorsaságtól. (Abban az időben szokás volt, hogy a sebész a műtét kezdete előtt kitette zsebóráját, s úgy ellenőrizte saját magát.) A fájdalommentes operációra való sok-sok sikertelen törekvés után az 1840-es évek vezető sebészeiben kialakult az a nézet, hogy minden ilyen próbálkozás meddő. A Dr. Nagy Gábor A fájdalom (3.) A műtéti érzéstelenítés „A MAGNAK ... IDŐRE VAN SZÜKSÉGE, HOGY MEGFOGANJON, ÉS AZ, AKI VET, NEM IS MINDIG LÁTJA AZ ARATÁST." (Albert Schweizer) Az altatás alatt állandóan mérik a pulzust, a vérnyomást és EKG-val a szívműködést