Egészségügyi Dolgozó, 1963 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1963-01-01 / 1. szám

z Egészségügy? dolgoz«*» 1963. JANUÁR 1. Vita a központi vezetőség beszámolója felett A szóbeli referátumot kibő­­vítő vitában huszonöten szó­laltak fel. Az alábbiakban ki­vonatosan ismertetjük a fel­szólalásokat. Dr. Babits Antal akadémikus hangsúlyozta: fon­tos és időszerű volt, hogy a központi vezetőség napirendre tűzte a gyógyszerészek legfon­tosabb problémáit. Mert mit is jelent ma gyógyszerésznek lenni? Évekig tartó egyetemi tanulmányokat, majd felelős­ségteljes munkát, amely szo­rosan kapcsolódik az orvosi tevékenységhez. Tudományos pálya ez, hiszen tudományos minősítést is szerezhetnek a gyógyszerészek. A tudományos munka iránti érdeklődést azonban nem szolgálja, sőt, hátrányosan befolyásolhatja a gyógyszerészet még fennálló, kettős jellege. A gyógyszerész foglalkozásában ezért is mind kisebb helyre kell szorulnia a kereskedelmi vonatkozásnak, mind nagyobb teret kell biz­tosítani a tudományos törek­véseknek. Új gyógyszerek be­vezetése csakis a gyógyszeré­szek, orvosok együttes munká­jának eredménye lehet. Dr. Lehrner Lóránt, a Fejér megyei megyebizottság elnöke a gyógyszertárak tele­pülési viszonyairól szólott, majd felhívta a figyelmet ar­ra, hogy lakáshiány miatt sok gyógyszerész hagyja el a me­gyét. Az új gyógyszertárakkal együtt lakásokat is kell építe­ni — mondotta. — Gyógyszer­túlfogyasztás van. A körzeti orvösök munkaidejének jelen­tős részét a receptírás foglalja le, mert bizony nagyobb munkát jelent egy indokolat­lan gyógyszer felírását elhárí­tani, mint megírni a kért re­ceptet. Dr. Csökör György, a dorogi rendelőintézet igazga­tó főorvosa elmondotta, hogy a két alapos, mindenre kiter­jedő írásos tájékoztatót előze­tesen tanulmányozta, és meg­beszélte orvosokkal, gyógysze­részekkel. A gyógyszerészek amellett foglaltak állást, hogy vessék el a vállalati formát, mert úgy érzik: ebben az eset­ben a lakosság is jobban meg­becsülné munkájukat. Sürget­te a nyugdíj és egyéb szociális problémák megoldását, majd szóvá tette, hogy míg a fekvő­beteg-ellátó intézmények kö­zött gyógyszernormákkal dol­goznak, a járóbeteg-ellátás számára ilyen normákat nem állapítottak meg. Az orvosok úgy vélik, hogy a túlzott gyógyszerfogyasztás megszün­tetése érdekében ezt a sorren­det meg kellene fordítani. Németh Miklós Baranya megyei főgyógysze­rész véleménye szerint a gyógyszerellátás intézményi, illetve vállalati jellegét nem lehet vagylagosan megoldani. Egészséges szintézisre van szükség. Elmondotta, hogy a gyógyszertári központban eredményes munkaverseny van a versenyfeltételek kidol­gozásához a szakszervezeti bizottság is jelentős segítséget nyújtott Dr. Végh Antal egyetemi tanár, a Budapesti Orvostudományi Egyetem gyógyszerészkari dékánja a gyógyszerészképzés reformját méltatta, majd rámutatott ar­ra: a gyógyszerészmunka szín­vonalát jelentősen emelte, hogy szerves részévé vált az egységes egészségügyi ellátás­nak. Átalakulóban levő pálya a miénk — mondotta —, ez a forrása sok problémának, ne­hézségnek. A gyógyszerésznek közbülső helyet kell elfoglal­nia az orvos és vegyész kö­zött. Olyan alapképzésre van szükség, amely biztosítja a gyógyszerészet tudományos fejlődését. Ennek megfelelően kétféle szintű legyen a gyógy­szerészképzés. Dr. Petri Gábor egyetemi tanár, sebészprofesz­­szor azt javasolta — egyebek mellett —, hogy az egészség­ügy irányítói mérjék fel, hány gyógyszerészre van szükség a kutatómunka területén, hány­ra a közforgalmú gyógyszertá­rakban, és ennek alapján két­szintű gyógyszerészképzést ter­vezzenek. Így a fiatalok, ami­kor az egyetemi felvételre pá­lyáznak, világosan látják, mi­re vállalkoznak. Majd így foly­tatta: közérdekű kérdés, hogy megoldódjék az infúziós ké­szítmények gyári előállítása. A gyógyszerészek tiszteletre mél­tó rétege az egészségügyi dol­gozóknak. Ez is indokolja, hogy a ma még megoldatlan szociális problémáikat minél előbb orvosolják. Dr. Göllner Barnabás Budapest főgyógyszerésze a hálózati gyógyszertári dolgo­zók élet- és munkakörülmé­nyeiről beszélt. Elemezte, hogy milyen előnyt biztosít a dol­gozók számára a vállalati, il­letve kereskedelmi jellegű szervezeti forma. László János főgyógyszerész a kórházi gyógyszerészek munkáját is­mertette. Hangsúlyozta, hiba, hogy a gyógyszeripar nem ad rendszeres tájékoztatást az új külföldi gyógyszerekről. A kór­házi gyógyszerészek munka­idejüknek jelentős részét gyógyszerismertetésre fordít­ják. Ismertetik az orvosokkal egyes gyógyszerek dozírozását, mellékhatását, összetételét. Vi­tába szállt Petri Gábor pro­fesszorral: helytelen lenne az infúziós oldatok gyártását köz­pontosítani, inkább a kórházi gyógyszertárakat kellene azok készítésére alkalmassá tenni. Az indokolatlan gyógyszerfo­gyasztás megszüntetésére ha­tásosabb egészségügyi felvilá­gosítást szorgalmazott. Dr. Kedvessy György egyetemi tanár a gyógysze­részképzés reformjának szük­ségességéről és a régebben végzett gyógyszerészek to­vábbképzéséről szólott. A gyógyszerészek — mondotta — nagy érdeklődéssel vesznek részt a továbbképzésben, nö­vekszik az érdeklődés a tudo­mányos munka iránt is. Ki­emelte, hogy a mezőgazdaság szocialista átalakulásával járó munkatöbbletet a vidéki gyógyszerészek elismerésre méltóan vállalják. Dr. Balassa Sándor, a Margit-kórház igazgató fő­orvosa a gyógyszertári dolgo­zók alacsony bérezésével fog­lalkozott, majd javasolta: nem lenne-e célszerű a gyógysze­részképzésben kétfajta időtar­tamú oktatást megvalósítani. Rövidebb legyen a tanulmá­nyi idő a gyógyszertárakban elhelyezkedni kívánók számá­ra, és hosszabb azok részére, akik kutatómunkát fognak vé­gezni. Dr. Kovács Jenő, a SZOT osztályvezetője az ag­gasztó méretű gyógyszerfo­gyasztásra hívta fel a figyel­met. Elmondotta, hogy havon­ta két és fél millió vényt vizs­gálnak felül az SZTK orvosai, és tapasztalatuk szerint még mindig elég magas a felesle­gesen felírt gyógyszerek szá­ma. Nagy az orvosok, de a gyógyszerészek felelőssége is a túlzott gyógyszerfogyasztás miatt. És ez ma már nem el­sősorban anyagi, hanem egész­ségvédelmi probléma. Mind gyakoribbak azok a közlemé­nyek, amelyek bizonyos egész­ségi károsodásokat a túlzott gyógyszerfogyasztásra vezet­nek vissza. Felfigyeltünk arra is — mondotta —, hogy egyes orvosok a kórházi zárójelen­tésben az utókezeléshez több­féle gyógyszert javasolnak, mint amennyit a beteg a kór­házban kapott. Dr. Schulek Elemér akadémikus felszólalása elején azzal a kérdéssel foglalkozott: szükség van-e egyetemi vég­zettségre a gyógyszerészek ru­tinmunkájához? Mielőtt erre bárki határozott választ ad, gondoljon arra, hogy ha ma megvizsgáljuk az értelmiségi munkát, például egy részleg­­vezető mérnök munkáját, azt látjuk, hogy tevékenységének fő tartalma adminisztrációs jellegű, anyagbeszerzéssel, irá­nyítással, személyzeti ügyek intézésével foglalkozik, és mégsem merül fel senkiben az a gondolat, hogy egyetemi vég­zettsége felesleges. Ugyanez áll a gyógyszerészekre is. A gyógyszerészi foglalkozás ma­gas képzettséget igényel, hi­szen csak a tudás lehet az alapja annak a szemléletnek, amelyre gyógyszertárakban, gyógyszergyárakban egyaránt szükség van. Elismerőleg szó­lott azokról a nívós közlemé­nyekről, amelyeket a hálózat­ban dolgozó gyógyszerészek a szaklapokban publikálnak. Ez­után részletesen elemezte a felsőoktatási reform végrehaj­tásának személyi és dologi fel­tételeit. Bagetzly János Békés megye főgyógyszerésze egyebek mellett elmondotta, hogy megyéjében két gyógy­szertár épül községfejlesztési alapból. A falusi gyógyszerel­látás megjavítása érdekében javasolta a mozgógyógyszer­­tár-hálózat kiépítését. Egymás után létesülnek tanyaközpon­tok, ahol a körzeti orvosok időnként rendelést tartanak a termelőszövetkezeti tagságnak. A mozgó gyógyszertár igen al­kalmas arra, hogy a felírt gyógyszereket kis laboratóriu­mában a helyszínen elkészít­se, illetve kiadja. A magiszt­rális vények száma abszolút értelemben igen magas. Az állandóan emelkedő gyógy­szerforgalomnak körülbelül 10—15 százaléka. Ezek elkészí­tése sok időt kíván a gyógy­szerésztől. Rostás István, a Vöröskereszt főtitkára elis­merőleg szólott az egészség­­ügyi dolgozók részvételéről az egészségügyi felvilágosításban. Hangsúlyozta, hogy a gyógy­szertári dolgozók, akik — kü­lönösen vidéken — szoros kap­csolatban vannak a lakosság­gal, meggyőző munkával elő tudják segíteni az önkéntes véradó mozgalom terjesztését, az alkoholizmus elleni küzdel­met és a falu kulturáltságán­­ak szempontjából olyan fon­tos tisztasági mozgalmat. Dr. Várhelyi Zoltán, a kazincbarcikai kórház igaz­gató főorvosa beszámolt arról, hogy Borsod megyében fel­mérték a gyógyszertárak hely­zetét. Miskolcon például a ré­gi gyógyszertárak átalakításá­tól lényeges javulást nem vár­hatnak. Vitatkozott azzal a ja­vaslattal, amely ajánlotta, hogy a körzeti ápolónőket bíz­zák meg az otthon fekvő be­tegek vényeinek összegyűjté­sével és kiváltásával. Szerinte ezt közlekedési eszköz hiánya miatt a három-négy községben tevékenykedő körzeti ápolónők nem végezhetik el. Szóvá tet­te, hogy a közelgő tanácsvá­lasztáskor az eddiginél több gyógyszerészt kell tanácstag­ként jelölni. Dr. Kardos Kálmán főorvos, a Borsod megyei me­gyebizottság­ elnöke a megyé­ben szerzett tapasztalatok alapján kevesellte a gyógy­szertárak számát. Megyéjében 360 község van, és mindössze 94 gyógyszertár. Ezek közül 20 gyógyszertár bonyolítja le a forgalom 60 százalékát. Ez a forrása a gyógyszerellátás problémáinak, a gyógyszertári dolgozók túlterheltségének. Nem helyesli, hogy a gyógy­szertári központban önálló szakszervezeti alapszerveket hoztak létre. Eredményesebb­nek tartja, ha a gyógyszertári dolgozók a községi, járási alapszervezetekben fejtenek ki szakszervezeti tevékenysé­get. Dr. Katona István, az István-kórház igazgató fő­orvosa a magyar gyógyszerészet nemzetközi tekintélyéről szó­lott Igen jóleső érzés — mon­­dotta —, hogy amikor a külföl­diek jönnek hazánkba, érdek­lődnek a magyar gyógyszerek iránt, sőt, nem egy esetben szívesen visznek ilyeneket ma­gukkal hazájukba, ami a ma­gyar gyógyszergyártás tekinté­lyét növeli más országokban is. Egyetértett azokkal, akik felszólalásukban hangsúlyoz­ták, hogy a gyógyszerészeknek magasabb szakismeretre van szükségük, mert az orvosi tár­sadalom erősen igényli velük az együttműködést. Dr. Bayer István, a Gyógyszerkutató Intézet igazgatója — egyebek mellett — a magyar gyógyszerészet nemzetközi kapcsolatainak hiányáról szólott, majd arról beszélt, hogy a gyógyszerész­szakcsoport most készül a Winkler-emlékülésre, melyre eddig 116 előadást jelentettek be. A jelentkezők között szép számban vannak hálózati, il­letve kórházi gyógyszerészek. Figyelemre méltó, hogy elő­adásaik a gyógyszertárakban végzett munka tudományos ta­pasztalatairól számolnak be. Govrik Márton a Gyógyért dolgozója a dro­gisták képzéséről szólott, ki­fejezte afeletti örömét, hogy ezzel a kérdéssel a szakszer­vezet elnökségének írásbeli referátuma érdemben foglal­kozott. Végh László Vas megye főgyógyszerésze el­ismeréssel szólott arról, hogy a szakszervezet központi ve­zetősége a gyógyszerészek problémáit napirendre tűzte, és több gyógyszerészt is meg­hívott az ülésre, felkérve őket: vegyenek részt a vitában. A fiatal és idős gyógyszerészek kapcsolatáról szólva, hangsú­lyozta: a két generáció soha­sem gondolkozhat egyfélekép­pen. De a közöttük levő távol­ságot csökkenteni lehet, ha az idős gyógyszerész kész az új gondolatok befogadására, a fiatalok pedig arra, hogy tisz­telettel és megbecsüléssel ve­gyék át idős kollégáik élet- és munkatapasztalatait. A gyógy­szerészek társadalmi aktivitá­sa valóban növekedett —foly­tatta szavait —, de hogy ez a jövőben tovább fokozódjék, az nemcsak a gyógyszerészeken múlik, hanem a társadalmi szerveken is, azon, mennyire igénylik a gyógyszerészek részvételét. Dr. Bene Zoltán főorvos, országgyűlési képvi­selő a gyógyszerészek nyugdíj­problémájáról beszélt, sürget­te a gyógyszertári dolgozók munkaügyi kérdéseinek foko­zatos megoldását. Guth József, a Nógrád megyei Gyógyszer­tári Központ igazgatója fel­szólalásában kifejtette: nem mellékállásokkal, hanem a törvényes munkaidőn belül végzett tevékenység magasabb dotációjával kell a gyógysze­részek jövedelmét gyarapítani. Fel kell figyelni arra is, hogy a fiatal gyógyszerészek nagy része mindent elkövet, hogy vidékről városba kerülhessen. A társadalmi és az egyéni ér­dek nem mindig lehet azonos, ez igaz. Aki azonban hivatá­sát szereti, azzal meg lehet ér­tetni, hogy a kettő összeütkö­zéséből a társadalmi érdeknek kell győztesen kikerülnie. Dr. Horváth Dénes Győr megyei főgyógyszerész felszólalásában kiemelte: — Ahogy hallgattam a vitát, ne­hezen állapíthattam meg, hogy orvos vagy gyógyszerész-e a hozzászóló. Az orvosok is any­­nyi szakértelemmel, együttér­zéssel és megértéssel beszéltek a gyógyszerészet kérdéseiről, hogy mindenki meggyőződhet tett arról: a szakszervezet köz­­ponti vezetőségének egésze is­meri és magáévá teszi gyógyszerészek problémáit, fá­radságot nem kímélve segíti azok megoldását. Elismeréssel beszélt a gyógyszerész-szak­csoport munkájáról, de bírálta a szakosztály tevékenységét, melyet nem érez elég rendsze­resnek és hatásosnak. Javasol­ta, hogy az Orvostovábbképző Intézetben a gyógyszerész-to­vábbképzés számára is létesít­senek tanszéket. Dr. Bölcs Béla, az Egészségügyi Minisztérium előadója összehasonlította a magyarországi gyógyszertári hálózat méretét a többi szo­cialista országéval, és megálla­pította, hogy hazánk első he­lyen áll a gyógyszertárak szá­mának tekintetében. Ezzel az eredménnyel azonban nem le­hetünk elégedettek — mondot­ta —, mert például 200 olyan gyógyszertár van, amelynek épülete már úgyszólván hasz­nálhatatlan, céljának nem megfelelő. Ezek helyett új gyógyszertárakat kell építeni. Fogarasi Ferenc Zala megye főgyógyszerésze példákkal bizonyította, hogy milyen nehézséget okoz, ha a fiatal gyógyszerészeknek nem tudnak lakást biztosítani. Szó­vá tette azt is, hogy az egye­dül álló gyógyszerészek falun nem étkezhetnek egészségügyi intézményekben, ami gyakran megoldhatatlan problémát okoz számukra. A gyógyszer­­tárak felszerelése nem kielégí­tő — mondotta a továbbiak­ban. — Nincsenek desztilláló­­készülékek, a mérlegek sem megfelelőek. Felszólalásának befejező részében a Zala me­gyei gyógyszerészek politikai helytállását méltatta, és hang­súlyozta: több gyógyszerész tanácstagra lenne szükség ah­hoz, hogy az egészségügyi ál­landó bizottságokban eredmé­nyesebb munka folyjék. A vitát Lázár Jenő főosz­tályvezető és dr. Kádár Tibor válaszai után dr. Szabó Zol­tán, a szakszervezet elnöke zárta be. A központi bizottság egyhangúlag elfogadta az el­nökség határozati javaslatter­vezetét, és határozattá emelte. MODERN GYÓGYSZERTÁR ÉRDIGETEN Érdligetnek tízezer lakosa van, de eddig nem volt gyógy­szertára. A most megnyílt gyógyszertár havi forgalma kö­rülbelül 62—65 ezer forint. A korszerű gyógyszertárban — amelynek Törzs Gertrud a vezetője, munkatársa Vass Er­zsébet — központi fűtés, állandó hideg-meleg vizet szol­gáltató készülék és szépen berendezett ügyeleti szoba van Bizaglich Jenő fotoriportja Törzs Gertrud vezető gyógyszerész a szépen berendezett ügyeleti szobában segít Vass Erzsébetnek a tanulásban A 15/4-es gyógyszertár Érdligeten, a balatoni műút mellett Gyógyszerkiadás

Next