Egészségügyi Dolgozó, 1963 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1963-01-01 / 1. szám
AZ EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓ SZERKESZTŐ BIZOTTSÁGA BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁN MINDEN KEDVES OLVASÓJÁNAK, SEGÍTŐ MUNKATÁRSÁNAK 1963. JANUÁR 1. EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓ Alkotóbb együttműködést a tanácsok és az egészségügyi dolgozók között Dr. Dallas Ferenc, a Minisztertanács tanácsszervek osztálya vezetőjének nyilatkozata Február 31-én lesznek a tanácstagi és az országgyűlési képviselői választások. Felkerestük dr. Dallos Ferenc elvtársat, a Minisztertanács tanácsszervek osztályának vezetőjét, és kértük, mondja el véleményét a közelgő választásokról, s arról, ami bennünket, egészségügyi dolgozókat különösen közelről érint, hogyan ítéli meg a tanácsoknak az egészségügyi ellátást segítő tevékenységét, kapcsolatukat az orvosokkal, egészségügyi dolgozókkal. A választási előkészületeket áthatja a Magyar Szocialista Munkáspárt VIII. kongresszusa által kitűzött fő feladat: fel kell készülniük az államhatalmi szerveknek is a szocializmus teljes felépítésére. Új vonása lesz a mostani választásoknak, hogy a községekben a szövetkezeti parasztság mellett nagyobb mértékben jelölnek tanácstagként értelmiségi dolgozókat, közöttük orvosokat, gyógyszerészeket is. A lakosság megértette, amire a VIII. kongresszus hangsúlyozottan felhívta a figyelmet: a különböző feladatköröket szakmailag, politikailag rátermett emberekkel kell betölteni. Az államhatalmi szerveknek — és ehhez a személyi feltételeket a választások fogják megteremteni — a jövőben egy sor feladatot át kell adniuk a különböző társadalmi szerveknek, a tanácsi állandó bizottságoknak. Ez egyet jelent a demokratizmus elmélyítésével, az állami munka fokozott társadalmasításával. — Milyennek ítéli meg, osztályvezető elvtárs, a tanácsok és az egészségügyi dolgozók kapcsolatát, részvételüket a tanácsi munkában? — Az életnek — különösen falun — új kerete, új formája kezdődött azzal, hogy a szocializmus alapjait megteremtettük hazánkban. Az egészségügyi ellátás jelentősége az állami munkában nagymértékben előtérbe kerül. Ennek egyik oka, hogy az emberek jobb körülményekközött élnek, most már törődnek saját egészségükkel is. A falusi lakosság biztosítottá vált. Ez jelentős többletmunkát hárít az egészségügyi hálózatra és megnövelte a vezetés gondját is. A dolgozók igényei jogosak. De hogy az egészségügy megfelelő helyet kapjon a tanácsi munka egészében, annak az a feltétele, hogy a tanácsok felismerjék ezt az új helyzetet, az egészségügyi dolgozók pedig megértsék: ez a felismerés nem születik meg magától, hanem a tanácsi szervek és az egészségügyi dolgozók alkotó kapcsolata hozza létre. Az egészségügyi értelmiség politikai felelőssége, hitvallása mutatkozik meg abban, ha kész arra, hogy részt vállaljon a szocialista államhatalom gondjaiból és segíti azok megoldását. Az egészségügyi munka alkotó tevékenység, hiszen az építő embert óvja meg a betegségektől, vagy ha megbetegedett, meggyógyítja. Ezért az egészségügyi dolgozók munkája szorosan és elválaszthatatlanul összefügg az anyagi termeléssel, annak színvonalával, az egészségügyi szolgálat tehát a szocializmus építésének szerves, alkotó része. " : — Az orvosok, gyógyszerészek, egészségügyi dolgozók ■ nagy része szereti népét és híven szolgálja azt. Túlmunkát vállal, lelkiismeretesen részt vesz az egészségügyi felvilágosításban, a falu életében, az emberibb, kulturáltabb élet megteremtésében. Az orvosoknak csak kisebb része anyagias, individualista, és ezért nem jutott el erre az erkölcsi színvonalra. Vajon a tanácsok mindenütt olyan mértékben törődnek-e az egészségüggyel, az egészségügyi dolgozókkal, amint az kívánatos lenne? — Sok és szép eredményről, tiszteletet érdemlő erőfeszítésről számolhatunk be. Ennek ellenére ma még az a jellemző, hogy a tanácsokat elsősorban a gazdasági szervező munka foglalja le, bár vannak falvak és tanyák az országban, ahol a legalapvetőbb higiénés feltételek is hiányoznak, s ahol nem kevés a babonás nézet, hiedelem. Ezért van nagy jelentősége az egészségügyi kultúra fejlesztésének, a felvilágosításnak a lakosság körében. Elismerést érdemelnek azok a falusi orvosok, egészségügyi dolgozók, akik — mint például Bács megyében — fáradhatatlanok a betegségek megelőzését szolgáló propagandamunkában. De azért, hogy a tanácsi vezetők egészségügyi szemlélete még nem alakult ki a kívánt mértékben, elmarasztalhatóak az orvosok egészségügyi dolgozók is. A tanácsokhoz ugyanis szinte kizárólag anyagi ügyekkel fordulnak, s nem szorgalmazzák következetesen az egészségügyi felvilágosítást. — Áttanulmányoztam a községfejlesztési alapok felhasználását abból a szempontból, hogy milyen helyet foglalnak el azokban az egészségügyi kiadások. Kiderült, hogy nemcsak az elmúlt években, hanem az elkövetkező öt évben sem szerepel ezekben a ráfordításokban megfelelő mértékben az egészségügy. 1958-ban új készségfejlesztésikiadásoknak 8 százalékát, 54 478 000 forintot, 1959-ben 5 százalékát, azaz 75 033 000 forintot, 1960- ban 7 százalékát, azaz 110 659 000 forintot, 1961-ben 4 százalékát, azaz 78 217 000 forintot fordítottak a tanácsok szociálpolitikai és egészségügyi célokra. Az ötéves tervben községfejlesztési alapból 369 orvosi rendelőt és 238 orvoslakást építenek. Bár ezekben a kiadásokban nem szerepelnek a közegészségügy szempontjából olyan fontos beruházások, mint utak, törpevízművek építése, mégis úgy látom, hogy ezekben a kiadásokban nem türöződik az egészségügy, a szociálpolitika fontossága eléggé. A tanácsoknak fel kell figyelniük arra is, hogy a községekben az orvosoknak mindössze 5,3 százaléka helyezkedett el, ugyanakkor a fővárosban 35,7 százalékuk. Ha több lesz az orvoslakás, orvosi rendelő —és ehhez az államnak, egyéb terhei miatt, a tanácsok segítségére van szükség —, ez hozzá fog járulni ahhoz, hogy több orvost kapjon a falu népe. — Az egészségügyi dolgozók mit tegyenek azért, hogy a kapcsolat jobb legyen? — Hibásak ezért a helyzetért az egészségügyi szervek, vezetők is. Nem élnek azzal a nagy társadalmi erővel, amit a tanácsok jelentenek. Aránylag ritkán vesz részt egészségügyi vezető a községi tanácsüléseken, holott ez a fórum dönt arról is, hogy a községfejlesztési alapot mire használják fel. Például a népművelési szerveknek jobb a kapcsolata a tanácsokkal, sem időt, sem fáradságot nem kímélnek, hogy a községfejlesztési alapok felhasználásának mérlegét a maguk javára billentsék. Hogy ez mennyire így van, bizonyítja: 1961-ben például kulturális célokra a tanácsok községfejlesztési alapból 468 milliót fordítottak, ugyanakkor egészségügyre csupán 18 milliót. A kultúrára, a művelődési otthonokra, iskolákra nagyon nagy szükség van, de ez az aránytalanság nem indokolt és káros az egészségügyi ellátás szempontjából. — Mindebből az következik: a tanácsoknak — az egészségügy állami vezetőinek és dolgozóinak segítségével — fel kell ismerniük, hogy az előrehaladás a szocialista falu fejlődése érdekében nagy jelentőségű az egészségügyi ellátás, az egészségügyi kultúra támogatása. Az egészségügynek a tanácsi munka egészében megfelelő helyet kell kapnia, előtérbe kell kerülnie. Az egészségügyi dolgozóknak pedig meggyőzéssel, további szorgalmas munkával, az államhatalom gondjaiból való résztvállalással kell ezt a folyamatot meggyorsítaniok. (székely) Szeretettel köszöntjük dr. Steinmetz Endre elvtársat, szakszervezetünk központi vezetőségének tagját, a Baranya megyei kórház igazgató főorvosát, akit a Magyar Népiköztársaság Elnöki Tanácsa Munka Érdemrenddel tüntetett ki, hatvanadik születésnapja alkalmából. Aki nem képes szenvedéllyel harcolni a szocializmus ügyéért, az ne nevezze magát kommunistának — ezt vallja Steinmetz elvtárs és eszerint is él. — Már egyetemi hallgatóként fáradhatatlanul küzdött azért, hogy az ifjúságot a fasiszta propaganda hatása alól kivonja. És annak is már harminc esztendeje, hogy mint szemész szakorvos áll a gyógyítás szolgálatában. Közéleti személyiség ő a szó legszebb értelmében, mint a szakszervezet megyebizottságának elnöke és mint tanácstag lelkiismeretes intézője a köz, a dolgozók ügyeinek. Születésnapja és kitüntetése alkalmából azt kívánjuk, még hosszú éveken át tevékenykedjen eredményesen, jó egészségben. HELYREIGAZÍTÁS Lapunk novemberi számában, a „Központi sterilizáló üzem működik a székesfehérvári kórházban” című cikkben sajnálatos névcsere történt, a sterilizációt Csárádi István vezeti és ő nyújtotta be a cikkben említett újítást is. Nemcsak az ártalmak, a tények is makacs dolgok A Népszabadság december 9-i, vasárnapi számában cikk jelent Meg K Kórházberuházások makacs ártalmakkal” címmel, M. M. aláírással. A cikk írója több téves megállapítást tett. Az Egészségügyi Minisztérium szívesen fogadja a sajtó segítő támogatását, ez a cikk azonban nem ezt szolgálta. Az Egészségügyi Minisztérium eddig is igyekezett minél több korszerű típus, illetőleg ismétlődő tervet alkalmazni, továbbá jóváhagyott költségnormákét kórházépítkezésekhez, amiről a cikkíró említést sem tesz. De vannak a cikkben más tévedések is. Az első tévedés például, hogy az ötéves tervben 6400 kórházi ággyal bővül az egészségügyi hálózat, holott köztudomású, hogy ez a szám 7600—8000. A cikk fő mondanivalója az, hogy az építésre kerülő kórházak műszaki előkészítését legfeljebb két típusterv alapján kellett volna megoldani, nem pedig egyedileg terveztetni. A cikkíró azonban elhallgatja, vagy nem tudja, hogy az említett kórházak közül a salgótarjáni kórháznak már 1956 előtt kezdődött a tervezése, és mint megyei kórháznak más funkciója és nagyobb ágyszámigénye van, mint a járási kórházaiknak. A megyei kórházakat nem lehet a járási kórházak sorozat-, illetve típusterve alapján építeni. A dunaújvárosi kórház tervezése szintén a második ötéves terv műszaki tervezését megelőző időszakban kezdődött, nem járási, hanem városi kórházra vonatkozó program szerint. Amikor a második ötéves terv előkészítő munkái megindultak, az Egészségügyi Minisztérium szintén egységes tervezési program- és kórházterv alapján készítette el az új telepítési helyekre tervezett 400 ágyas járási kórházakat. Ezt az egységes programot és tervet Orosházára alkalmazva készítették el, és a cikkben megjelölt helyekre — sőt Karcagot kivéve, máshová is —, ezt a kórháztervet adták át adaptálásra. A karcagi 420 ágyas kórházhoz rendelőintézet is épül és ez a kazincbarcikai terv ismételt felhasználásával történik meg. A második ötéves terv járási kórházai tehát lényegében ennek a két tervnek alapján készülnek. Felépülnek azok a régóta tervezett létesítmények is, — Salgótarján, Dunaújváros, Fehérgyarmat —, amelyeket még az ellenforradalom előtt kellett volna felépíteni, ami azonban gazdasági és egyéb okok miatt elhúzódott. Ha a cikkíró beletekint ezeknek a kórházaknak jóváhagyott beruházási programjába, mindegyiknél megtalálja az orosházi, vagy kazincbarcikai kórházak terveinek felhasználására vonatkozó utalást. Még a ceglédi kórháznál is, amelynek tervét a minisztérium azért utasította vissza, mert a tervező a jóváhagyott program ellenére, nem a Megadott sorozattervet használta fel. Ennél az építkezésnél azonban azért nem lehetséges a sorozattervet mereven betartani, mert az egy meglevő intézmény bővítéseként készült és össze van kapcsolva a működő kórház átalakítási, rekonstrukciós munkálatai- val. Bármilyen típusterv csak akkor lehet megfelelő, ha ahhoz az adott területen üzemeltetési és szerkezeti tapasztalatok állnak rendelkezésre. Példaképpen említjük meg, hogy az Építtésügyi Minisztérium,egy-egy lakású típus elfogadása előtt, a javasolt terv alapján prototípust épít és csak az építési és üzemeltetési tapasztalatok alapján rendeli el a típusterv kiadását. Ehhez hasonlóan az Egészségügyi Minisztérium is kidolgoztatott valamennyi kisebb egészségügyi intézményre vonatkozó típusterveket, amelyekhez már szerzett üzemeltetési tapasztalatokat az egyedi tervek alapján. (Így például bölcsődék, falusi orvosi rendelők, gyógyszertárak, szülőotthonok típustervei.) Kórházak tervezésére és kivitelezésére — a már említett okok miatt — csak a közelmúltban kerülhetett sor, miután az előző tervidőszakban új kórházak nem épülhettek. Ilyen körülmények között — azt is figyelembe véve, hogy a kórháztervezés igen bonyolult feladat — komoly előrehaladást jelentett a a kórházi sorozatterv kidolgozása. Helytelen tehát az újságírónak az a megállapítása: „mindez felhívja a figyelmet arra is, hogy nemcsak építési tervek nincsenek, de még az egészségügyi követelményeket szem előtt tartó műszaki tervezési irányelvek is hiányoznak.” Ezeket az említett kórházi sorozattervekben kidolgozták és a tervezőknek nem kell jórészt egyéni elképzeléseik alapján dolgozniok. Sorozatterv készült a tbc gyógyintézetek számára, amelyek a gyógyintézeti ágyfejlesztés jelentős részét — több mint 30 százalékát — kapják. Rendelőintézetek, egészségügyi szakiskolák, diákotthonok, közegészségügyi-járványügyi állomások, szociális otthonok építéséhez szintén készült típusterv, miután beigazolódott, hogy ezeknél az intézményeknél a típustervet szintén eredményesen lehet alkalmazni. Elkészültek a 400 ágyas általános kórházak és az említett sorozattervvel rendelkező intézmények költségnormái is. Ezek egy része — mint jóváhagyott norma — megjelent a Tervgazdasági Értesítő 1962. október 23-i számában. A többi intézmények költségnormái — a kórházakat, is beleértve, — a közeljövőben kerülnek nyilvánosságra. A cikkíró helytelenül hivatkozik a hatvani kórházra is, mivel ennek — bár sorozatterv adaptálásával készül — gazdasági mutatói kedvezőbbek. Egyes gazdasági részlegek építése elhagyható, miután ez a kórház is egy meglevő bővítéseként készül. Ez egyben bizonyíték arra is, hogy változtatás nélküli adaptálás itt sem lehetséges, sőt a tervezőnek meg kell oldania azt a kézenfekvő továbbfejlesztést is, amely gazdaságosabbá teszi a sorozattervet. A cikkíró tehát a kórháztervezéssel kapcsolatban igen fontos, lényeges körülményekről nem tesz említést. Tartásírtábar helytelen az a megállapításám,hogy csak egyedi kórháztervezés folyik és az Egészségügyi Minisztérium nem igyekszik kihasználni a típusterv adta előnyöket. A való helyzet az, hogy a nagy erőfeszítésekkel kialakított sorozattervek rugalmas alkalmazása biztosítja lényegében a típustervezés előnyeit. Úgy véljük, nincs okunk szégyenkezésre annak ellenére, hogy a cikk alaptalan bírálata talán egyesekben ezt a gondolatot kelti fel. Mert meggyőződésünk, hogy az orosházi kórház tervében, mint sorozattervben kikristályosodott több évnek, több helyütt történő kórháztervezési tapasztalata. Gazdaságossági és szakmai előnyeit bizonyítja az is, hogy az 1961-ben Weimarban tartott nemzetközi kórháztervezési konferencián igen nagy elismeréssel értékelték a bemutatott magyar sorozattervet. A kórháztervezés eddigi eredményei biztosították és biztosítják, hogy a második ötéves tervben épülő kórházak ütemszerűen és a legtöbb esetben sorozattervek alapján, nemzetközi összehasonlításban is gazdaságosan és korszerűen készüljenek el. A hiányosságok elsősorban a kivitelezés és az alkalmazott anyagok és felszerelések minőségéből, használhatóságából erednek. Az Egészségügyi Minisztérium munkatársai már egy év óta dolgoznak a harmadik ötéves terv időszakában létesítendő kórházak, rendelők építésének egységes irányelvein, tervein, amelyek alapján még több, még korszerűbb és gazdaságosabb kórházakat tudunk majd építeni. Az elmondottak — úgy gondolom — bebizonyítják, hogy a Népszabadság cikke helytelenül informálta a lakosságot. Ez főképpen azért történhetett így, mert M. M. újságíró és a Népszabadság közreműködő munkatársai ismételten nem tartották be Kállai Gyula miniszterelnök-helyettes és a szerkesztőségek képviselői között létrejött megállapodást és nem tájékozódtak az Egészségügyi Minisztériumban, a kórházépítésért elsősorban felelős és megbírált szervnél. A lakosság helytelen tájékoztatásán túlmenően, a cikk hibás és bántó megállapításai rossz hatással vannak azokra a munkatársainkra is, akik ezen a területen — lehet, hogy nem mindig hibamentesen —, de nagy erőfeszítésekkel és komoly eredménnyel dolgoznak. Egészségügyi Minisztérium : Hol tart ma a sebészet? Ezzel a címmel sugárzott műsort a televízió december 11- én a sebészet eredményeiről. A műsor előadói dr. Rubányi Pál Kossuth-díjas egyetemi tanár, dr. Temesvári Antal főorvos, az Országos Kardiológiai Intézet szívsebészeti osztályának vezetője, dr. Noszkay Aurél főorvos, a János-kórház urológiai osztályának vezetője és dr. Zoltán László, az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet igazgatója voltak. Az adást nagy szakértelemmel, szép stílusban Kardos István szerkesztette Az előadás nagy sikert aratott a közönség körében és igen jó érzést váltott ki az egészségügyi dolgozókból is. Hogy miért ? — azon érdemes néhány percig elgondolkozni. A televíziónak ez a műsora a legjobb értelemben vett, magas színvonalú tudományos népszerűsítés volt. Magas színvonalon adott ismereteket a modern orvostudomány egyik legjelentősebb fejezetének, a sebészetnek fejlődéséről. Számolt azzal, hogy az emberek érdeklődésében gyakran keveredik a realitás a fantasztikummal. Ezért közérthetően, világosan, anélkül, hogy leegyszerűsítette volna a tényeket, tárgyilagosan adott számot a sebészet két évtizedes útjáról. Arról az útról, amely soha nem gondolt sikereket, eredményeket hozott s a technikáról, amelynek ezekben az eredményekben óriási szerepe volt. Ez a műsor példamutatóan alkalmas volt arra, hogy az emberekben levő tudományos érdeklődést ezen a területen kielégítse. (Tagadhatatlan ugyanis, hogy az emberek arról szeretnének többet tudni, amiről már valamit tudnak.) De miután orvostudományról lévén szó, azzal a nem lebecsülhető hatással is jár, erről a televízióhoz küldött levelek tanúskodnak, növelte az emberek biztonságérzetét és bizalmát a magyar orvostudomány iránt, tiszteletet, elismerést szerzett az orvosoknak, egészségügyi dolgozóknak. A műsort a riporter a következő szavakkal fejezte be: „Mindaz, amiről ma este szó esett, tiszteletet és csodálatot ébreszt az orvostudomány iránt.” És a professzorok felé fordulva folyatta: „Köszönjük Önöknek ezt a beszélgetést”. Mi, a televízió szerkesztőinek mondjuk, köszönjük Önöknek ezt a szép műsort, amely után valamennyien úgy éreztük: büszkék vagyunk szakmánkra arra, hogy egészségügyi dolgozók vagyunk i sen.