Egészségügyi Dolgozó, 1963 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1963-01-01 / 1. szám

­ AZ EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓ SZERKESZTŐ BIZOTTSÁGA BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁN MINDEN KEDVES OLVASÓJÁNAK, SEGÍTŐ MUNKATÁRSÁNAK 1963. JANUÁR 1. EG­ÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓ Alkotóbb együttműködést a tanácsok és az egészségügyi dolgozók között Dr. Dallas Ferenc, a Minisztertanács tanácsszervek osztálya vezetőjének nyilatkozata Február 31-én lesznek a tanácstagi és az országgyűlési képviselői választások. Felkerestük dr. Dallos Ferenc elvtársat, a Minisztertanács tanácsszervek osztályának vezetőjét, és kértük, mondja el véleményét a közelgő választásokról, s ar­ról, ami bennünket, egészségügyi dolgozókat különösen közel­ről érint, hogyan ítéli meg a tanácsoknak az egészségügyi el­látást segítő tevékenységét, kapcsolatukat az orvosokkal, egész­ségügyi dolgozókkal.­ ­ A választási előkészüle­teket áthatja a Magyar Szo­cialista Munkáspárt VIII. kongresszusa által kitűzött fő feladat: fel kell készülniük az államhatalmi szerveknek is a szocializmus teljes felépítésé­re. Új vonása lesz a mostani választásoknak, hogy a közsé­gekben a szövetkezeti paraszt­ság mellett nagyobb mérték­ben jelölnek tanácstagként ér­telmiségi dolgozókat, közöttük orvosokat, gyógyszerészeket is. A lakosság megértette, amire a VIII. kongresszus hangsú­lyozottan felhívta a figyelmet: a különböző feladatköröket szakmailag, politikailag ráter­mett emberekkel kell betölte­ni. Az államhatalmi szervek­nek — és ehhez a személyi feltételeket a választások fog­ják megteremteni — a jövő­ben egy sor feladatot át kell adniuk a különböző társadalmi szerveknek, a tanácsi állandó bizottságoknak. Ez egyet jelent a demokratizmus elmélyítésé­vel, az állami munka fokozott társadalm­asításával. — Milyennek ítéli meg, osztályvezető elvtárs, a taná­csok és az egészségügyi dol­gozók kapcsolatát, részvéte­lüket a tanácsi munkában? — Az életnek — különösen falun — új kerete, új formája kezdődött azzal, hogy a szo­cializmus alapjait megterem­tettük hazánkban. Az egész­ségügyi ellátás jelentősége az állami munkában nagymér­tékben előtérbe kerül. Ennek egyik­ oka, hogy az emberek jobb körülmények­­között él­nek, most már­ törődnek sa­ját egészségükkel is. A falusi lakosság biztosítottá vált. Ez jelentős többletmunkát hárít az egészségügyi hálózatra és megnövelte a vezetés gondját is. A dolgozók igényei jogosak. De hogy az egészségügy meg­felelő helyet kapjon a tanácsi munka egészében, annak az a feltétele, hogy a tanácsok fel­ismerjék ezt az új helyzetet, az egészségügyi dolgozók pe­dig megértsék: ez a felisme­rés nem születik meg magá­tól, hanem a tanácsi szervek és az egészségügyi dolgozók alkotó kapcsolata hozza létre.­­ Az egészségügyi értelmi­ség politikai felelőssége, hit­vallása mutatkozik meg ab­ban, ha kész arra, hogy részt vállaljon a szocialista állam­­hatalom gondjaiból és segíti azok megoldását. Az egészség­­ügyi munka alkotó tevékeny­ség, hiszen az építő embert óvja meg a betegségektől, vagy ha megbetegedett, meggyó­gyítja. Ezért az egészségügyi dolgozók munkája szorosan és elválaszthatatlanul összefügg az anyagi termeléssel, annak színvonalával, az egészségügyi szolgálat tehát a szocializmus építésének szerves, alkotó ré­sze. " : — Az orvosok, gyógyszeré­szek, egészségügyi dolgozók ■ nagy része szereti népét és hí­ven szolgálja azt. Túlmunkát vállal, lelkiismeretesen részt vesz az egészségügyi felvilágo­sításban, a falu életében, az emberibb, kulturáltabb élet megteremtésében. Az orvosok­nak csak kisebb része anya­gias, individualista, és ezért nem jutott el erre az erkölcsi színvonalra.­­ Vajon a tanácsok min­denütt olyan mértékben tö­­rődnek-e az egészségüggyel, az egészségügyi dolgozókkal, amint az kívánatos lenne? — Sok és szép eredményről, tiszteletet érdemlő erőfeszítés­ről számolhatunk be. Ennek ellenére ma még az a jellem­ző, hogy a tanácsokat elsősor­ban a gazdasági szervező mun­ka foglalja le, bár vannak fal­vak és tanyák az országban, ahol a legalapvetőbb higiénés feltételek is hiányoznak, s ahol nem kevés a babonás nézet, hiedelem. Ezért van nagy je­lentősége az egészségügyi kul­túra fejlesztésének, a felvilá­gosításnak a lakosság körében. Elismerést érdemelnek azok a falusi orvosok, egészségügyi dolgozók, akik — mint például Bács megyében — fáradhatat­lanok a betegségek megelőzé­sét szolgáló propagandamun­kában. De azért, hogy a taná­csi vezetők egészségügyi szem­lélete még nem alakult ki a kívánt mértékben, elma­­rasztalhatóak az orvosok egészségügyi dolgozók is. A tanácsokhoz ugyanis szinte kizárólag anyagi ügyekkel for­dulnak, s nem szorgalmazzák következetesen az egészség­­ügyi felvilágosítást. — Áttanulmányoztam a köz­ségfejlesztési alapok felhasz­nálását abból a szempontból, hogy milyen helyet foglalnak el azokban az egészségügyi kiadások. Kiderült, hogy nem­csak az elmúlt években, ha­nem az elkövetkező öt évben sem szerepel ezekben a ráfor­dításokban megfelelő mérték­ben az egészségügy. 1958-ban új készsé­gfejl­eszt­és­i­­kiadások­nak 8 százalékát, 54 478 000 fo­rintot, 1959-ben 5 százalékát, azaz 75 033 000 forintot, 1960- ban 7 százalékát, azaz 110 659 000 forintot, 1961-ben 4 százalékát, azaz 78 217 000 forintot fordítottak a tanácsok szociálpolitikai és egészségügyi célokra. Az ötéves tervben községfejlesztési alapból 369 orvosi rendelőt és 238 orvos­lakást építenek. Bár ezekben a kiadásokban nem szerepel­nek a közegészségügy szem­pontjából olyan fontos beru­házások, mint utak, törpevíz­művek építése, mégis úgy lá­tom, hogy ezekben a kiadá­sokban nem türöződik az egészségügy, a szociálpolitika fontossága eléggé. A tanácsok­nak fel kell figyelniük arra is, hogy a községekben az orvo­soknak mindössze 5,3 százalé­ka helyezkedett el, ugyanak­kor a fővárosban 35,7 száza­lékuk. Ha több lesz az orvos­lakás, orvosi rendelő —é­s eh­hez az államnak, egyéb terhei miatt, a tanácsok segítségére van szükség —, ez hozzá fog járulni ahhoz, hogy több or­vost kapjon a falu népe. — Az egészségügyi dolgo­zók mit tegyenek azért, hogy a kapcsolat jobb legyen? — Hibásak ezért a helyze­tért az egészségügyi szervek, vezetők is. Nem élnek azzal a nagy társadalmi erővel, amit a tanácsok jelentenek. Arány­lag ritkán vesz részt egészség­­ügyi vezető a községi tanács­üléseken, holott ez a fórum dönt arról is, hogy a község­fejlesztési alapot mire használ­ják fel. Például a népművelési szerveknek jobb a kapcsolata a tanácsokkal, sem időt, sem fáradságot nem kímélnek, hogy a községfejlesztési ala­pok felhasználásának mérle­gét a maguk javára billentsék. Hogy ez mennyire így van, bi­zonyítja: 1961-ben például kul­turális célokra a tanácsok köz­ségfejlesztési alapból 468 mil­liót fordítottak, ugyanakkor egészségügyre csupán 18 mil­liót. A kultúrára, a művelő­dési otthonokra, iskolákra na­gyon nagy szükség van, de ez az aránytalanság nem indo­kolt és káros az egészségügyi ellátás szempontjából. — Mindebből az következik: a tanácsoknak — az egészség­ügy állami vezetőinek és dol­gozóinak segítségével — fel kell ismerniük, hogy az előre­haladás a szocialista falu fej­lődése érdekében nagy jelentő­ségű az egészségügyi ellátás, az egészségügyi kultúra támo­gatása. Az egészségügynek a tanácsi munka egészében meg­felelő helyet kell kapnia, elő­térbe kell kerülnie. Az egész­ségügyi dolgozóknak pedig meggyőzéssel, további szorgal­mas munkával, az államhata­lom gondjaiból való részt­­vállalással kell ezt a folyama­tot meggyorsítaniok. (székely) Szeretettel köszöntjük dr. Steinmetz Endre elvtársat, szakszervezetünk központi ve­zetőségének tagját, a Bara­nya megyei kórház igazgató főorvosát, akit a Magyar Népiköztársaság Elnöki Taná­csa Munka Érdemrenddel tün­tetett ki, hatvanadik születés­napja alkalmából. Aki nem képes szenvedél­lyel harcolni a szocializmus ügyéért, az ne nevezze magát kommunistának — ezt vallja Steinmetz elvtárs és eszerint is él. — Már egyetemi hallgató­ként fáradhatatlanul küzdött azért, hogy az ifjúságot a fa­siszta propaganda hatása alól kivonja. És annak is már har­minc esztendeje, hogy mint szemész szakorvos áll a gyó­gyítás szolgálatában. Közéleti személyiség ő a szó legszebb értelmében, mint a szakszer­vezet megyebizottságának el­nöke és mint tanácstag lelki­ismeretes intézője a köz, a dolgozók ügyeinek. Születésnapja és kitüntetése alkalmából azt kívánjuk, még hosszú éveken át tevékeny­kedjen eredményesen, jó egészségben. HELYREIGAZÍTÁS Lapunk novemberi számá­­­­ban, a „Központi sterilizáló üzem működik a székesfehér­vári kórházban” című cikk­ben sajnálatos névcsere tör­tént, a sterilizációt Csárádi István vezeti és ő nyújtotta be a cikkben említett újítást is. Nemcsak az ártalmak, a tények is makacs dolgok A Népszabadság december 9-i, va­sárnapi számában cikk jelent Meg K Kórházberuházások makacs ártal­makkal” címmel, M. M. aláírással. A cikk írója több téves megállapítást tett. Az Egészségügyi Minisztérium szí­vesen fogadja a sajtó segítő támoga­tását, ez a cikk azonban nem ezt szol­gálta. Az Egészségügyi Minisztérium eddig is igyekezett minél több kor­szerű típus, illetőleg ismétlődő tervet alkalmazni, továbbá jóváhagyott költ­ségnormákét kórházépítkezések­hez, amiről a cikkíró említést sem tesz. De vannak a cikkben más tévedé­sek is. Az első tévedés például, hogy az ötéves tervben 6400 kórházi ággyal bővül az egészségügyi hálózat, holott köztudomású, hogy ez a szám 7600—8000. A cikk fő mon­danivalója az, hogy az építésre kerülő kórházak műszaki előkészítését legfel­jebb két típusterv alapján kellett volna megoldani, nem pedig egyedi­leg terveztetni. A cikkíró azonban el­hallgatja, vagy nem tudja, hogy az említett kórházak közül a salgótar­jáni kórháznak már 1956 előtt kez­dődött a tervezése, és mint megyei kórháznak más funkciója és nagyobb ágyszámigénye van, mint a járási kórházaiknak. A megyei kórházakat nem lehet a járási kórházak sorozat-, illetve típusterve alapján építeni. A dunaújvárosi kórház tervezése szin­tén a második ötéves terv műszaki tervezését megelőző időszakban kez­dődött, nem járási, hanem városi kór­házra vonatkozó program szerint. Amikor a második ötéves terv elő­készítő munkái megindultak, az Egész­ségügyi Minisztérium szintén egységes tervezési program- és kórházterv alap­ján készítette el az új telepítési he­lyekre tervezett 400 ágyas járási kór­házakat. Ezt az egységes programot és tervet Orosházára alkalmazva készí­tették el, és a cikkben megjelölt he­lyekre — sőt Karcagot kivéve, más­hová is —, ezt a kórháztervet adták át adaptálásra. A karcagi 420 ágyas kórházhoz rendelőintézet is épül és ez a kazincbarcikai terv ismételt fel­­használásával történik meg. A második ötéves terv járási kór­házai tehát lényegében ennek a két tervnek alapján készülnek. Felépülnek azok a régóta tervezett létesítmények is, — Salgó­tarján, Dunaújváros, Fehérgyarmat —, amelyeket még az ellenforradalom előtt kellett volna felépíteni, ami azon­ban gazdasági és egyéb okok miatt elhúzódott. Ha a cikkíró beletekint ezeknek a kórházaknak jóváhagyott beruházási programjába, mindegyik­nél megtalálja az orosházi, vagy kazincbarcikai kórházak terveinek felhasználására vonatkozó utalást. Még a ceglédi kórháznál is, amely­nek tervét a minisztérium azért utasí­totta vissza, mert a tervező a jóvá­hagyott program ellenére, nem a Meg­adott sorozattervet használta fel. En­nél az építkezésnél azonban azért nem lehetséges a sorozat­tervet mereven betartani, mert az egy meglevő intéz­mény bővítéseként készült és össze van kapcsolva a működő kórház át­alakítási, rekonstrukciós munkálatai-­ val. Bármilyen típusterv csak akkor le­het megfelelő, ha ahhoz az adott te­rületen üzemeltetési és szerkezeti ta­pasztalatok állnak rendelkezésre. Pél­daképpen említjük meg, hogy az­ Épít­­tésügyi Minisztérium,­­egy-egy lakású típus elfogadása előtt, a javasolt terv alapján prototípust épít és csak az építési és üzemeltetési tapasztalatok alapján rendeli el a típusterv kiadá­sát. Ehhez hasonlóan az Egészségügyi Minisztérium is kidolgoztatott vala­mennyi kisebb egészségügyi intéz­ményre vonatkozó típusterveket, amelyekhez már szerzett üzemeltetési tapasztalatokat az egyedi tervek alap­ján. (Így például bölcsődék, falusi orvosi rendelők, gyógyszertárak, szülő­otthonok típustervei.) Kórházak tervezésére és kivitelezé­sére — a már említett okok miatt — csak a közelmúltban kerülhetett sor, miután az előző tervidőszakban új kórházak nem épülhettek. Ilyen kö­rülmények között — azt is figyelembe véve, hogy a kórháztervezés igen bo­nyolult feladat — komoly előrehala­dást jelentett a a kórházi sorozatterv kidolgozása. Helytelen tehát az újságírónak az a megállapítása: „mindez felhívja a fi­gyelmet arra is, hogy nemcsak épí­tési tervek nincsenek, de még az egészségügyi követelményeket szem előtt tartó műszaki tervezési irány­elvek is hiányoznak.” Ezeket az emlí­tett kórházi sorozattervekben kidolgoz­ták és a tervezőknek nem kell jó­részt egyéni elképzeléseik alapján dol­­gozniok. Sorozatterv készült a tbc gyógy­intézetek számára, amelyek a gyógy­intézeti ágyfejlesztés jelentős részét — több mint 30 százalékát — kapják. Rendelőintézetek, egészségügyi szak­iskolák, diákotthonok, közegészség­ügyi-járványügyi állomások, szociális otthonok építéséhez szintén készült típusterv, miután beigazolódott, hogy ezeknél az intézményeknél a típus­tervet szintén eredményesen lehet al­kalmazni. Elkészültek a 400 ágyas általános kórházak és az említett sorozatterv­vel rendelkező intézmények költség­­normái is. Ezek egy része — mint jóváhagyott norma — megjelent a Tervgazdasági Értesítő 1962. október 23-i számában. A többi intézmények költségnormái — a kórházakat, is beleértve, — a közeljövőben kerülnek nyil­vánoss­ágra. A cikkíró helytelenül hivatkozik a hatvani kórházra is, mivel ennek — bár sorozatterv adaptálásával készül — gazdasági mutatói kedvezőbbek. Egyes gazdasági részlegek építése el­hagyható, miután ez a kórház is egy meglevő bővítéseként készül. Ez egy­ben bizonyíték arra is, hogy változ­tatás nélküli adaptálás itt sem lehet­séges, sőt a tervezőnek meg kell ol­dania azt a kézenfekvő továbbfejlesz­tést is, amely gazdaságosabbá teszi a sorozattervet. A cikkíró tehát a kórháztervezéssel kapcsolatban igen fontos, lényeges körülményekről nem tesz említést. Tartásírtábar­ helytelen az a megálla­­­­pításám,­­hogy­ csak­ egyedi kórházter­­vezés folyik és az Egészségügyi Mi­nisztérium nem igyekszik kihasználni a típusterv adta előnyöket. A való helyzet az, hogy a nagy erőfeszítésekkel kialakított sorozattervek rugalmas al­kalmazása biztosítja lényegében a típustervezés előnyeit. Úgy véljük, nincs okunk szégyen­kezésre annak ellenére, hogy a cikk alaptalan bírálata talán egyesekben ezt a gondolatot kelti fel. Mert meg­győződésünk, hogy az orosházi kór­ház tervében, mint sorozattervben ki­kristályosodott több évnek, több he­lyütt történő kórháztervezési tapasz­talata. Gazdaságossági és szakmai előnyeit bizonyítja az is, hogy az 1961-ben Weimarban tartott nemzet­közi kórháztervezési konferencián igen nagy elismeréssel értékelték a bemutatott magyar sorozattervet. A kórháztervezés eddigi eredmé­nyei biztosították és biztosítják, hogy a második ötéves tervben épülő kór­házak ütemszerűen és a legtöbb eset­ben sorozattervek alapján, nemzet­közi összehasonlításban is gazdaságo­san és korszerűen készüljenek el. A hiányosságok elsősorban a kivitele­zés és az alkalmazott anyagok és fel­szerelések minőségéből, használható­ságából erednek. Az Egészségügyi Minisztérium munkatársai már egy év óta dolgoznak a harmadik ötéves terv időszakában létesítendő kórházak, ren­delők építésének egységes irányelvein, tervein, amelyek alapján még több, még korszerűbb és gazdaságosabb kór­házakat tudunk majd építeni. Az elmondottak — úgy gondolom — bebizonyítják, hogy a Népszabadság cikke helytelenül informálta a lakos­ságot. Ez főképpen azért történhetett így, mert M. M. újságíró és a Nép­­szabadság közreműködő munkatársai ismételten nem tartották be Kállai Gyula miniszterelnök-helyettes és a szerkesztőségek képviselői között létre­jött megállapodást és nem tájékozód­tak az Egészségügyi Minisztériumban, a kórházépítésért elsősorban felelős és megbírált szervnél. A lakosság hely­telen tájékoztatásán túlmenően, a cikk hibás és bántó megállapításai rossz hatással vannak azokra a munkatár­sainkra is, akik ezen a területen — le­het, hogy nem mindig hibamentesen —, de nagy erőfeszítésekkel és komoly eredménnyel dolgoznak. Egészségügyi Minisztérium : Hol tart ma a sebészet? Ezzel a címmel sugárzott műsort a televízió december 11- én a sebészet eredményeiről. A műsor előadói dr. Rubányi Pál Kossuth-díjas egyetemi tanár, dr. Temesvári Antal főorvos, az Országos Kardiológiai Intézet szívsebészeti osztályának vezetője, dr. Noszkay Aurél főorvos, a János-kórház urológiai osztályának vezetője és dr. Zoltán László, az Országos Ideg­­sebészeti Tudományos Intézet igazgatója voltak. Az adást nagy szakértelemmel, szép stílusban Kardos István szerkesz­tette Az előadás nagy sikert aratott a közönség körében és igen jó érzést váltott ki az egészségügyi dolgozókból is. Hogy miért ? — azon érdemes néhány percig elgondolkozni. A televíziónak ez a műsora a legjobb értelemben vett, ma­gas színvonalú tudományos népszerűsítés volt. Magas szín­vonalon adott ismereteket a modern orvostudomány egyik legjelentősebb fejezetének, a sebészetnek fejlődéséről. Szá­molt azzal, hogy az emberek érdeklődésében gyakran keve­redik a realitás a fantasztikummal. Ezért közérthetően, vi­lágosan, anélkül, hogy leegyszerűsítette volna a tényeket, tár­gyilagosan adott számot a sebészet két évtizedes útjáról. Ar­ról az útról, amely soha nem gondolt sikereket, eredményeket hozott s a technikáról, amelynek ezekben az eredményekben óriási szerepe volt. Ez a műsor példamutatóan alkalmas volt arra, hogy az emberekben levő tudományos érdeklődést ezen a területen kielégítse. (Tagadhatatlan ugyanis, hogy az em­berek arról szeretnének többet tudni, amiről már valamit tudnak.) De miután orvostudományról lévén szó, azzal a nem lebecsülhető hatással is jár, erről a televízióhoz kül­dött levelek tanúskodnak, növelte az emberek biztonságérze­tét és bizalmát a magyar orvostudomány iránt, tiszteletet, el­ismerést szerzett az orvosoknak, egészségügyi dolgozóknak. A műsort a riporter a következő szavakkal fejezte be: „Mindaz, amiről ma este szó esett, tiszteletet és csodálatot éb­reszt az orvostudomány iránt.” És a professzorok felé for­dulva folyatta: „Köszönjük Önöknek ezt a beszélgetést”. Mi, a televízió szerkesztőinek mondjuk, köszönjük Önök­nek ezt a szép műsort, amely után valamennyien úgy érez­tük: büszkék vagyunk szakmánkra arra, hogy egészségügyi dolgozók vagyunk i­ sen.

Next