Egyenlőség, 1885 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1885-01-04 / 1. szám
A külföld egyetemei rég nyitottak tanfolyamokat a zsidó tudományok részére Nálunk ilyesmiről álmodni sem lehet. Közönségünk olvas az asztékákról, toltekákról és zapotékekről, de nem azon rokonfajról, mely a hazában él, és érte halni kész. Úgy bánnak velünk polgártársaink, mint a külföld velük bánik. Szidják a zsidót, de nem tudják miért, ép úgy, mint a külföldiek, kik a magyarokat szidják, anélkül, hogy ismernék. Mert még mindig vannak külföldi »tudósok«, kik azt hiszik, hogy a magyarok még mai napig is nyers hússal élnek stb. Mind a két tévedést csupán a kölcsönös felvilágosítás oszlathatja el. És azért kívánom, hogy a magyar társadalom a jövő évben akkorát haladjon, hogy felvilágosodás és szabadelvűség dolgában elérje a negyvenes éveket. Dr. Maisics Mór: A lefolyt év eseményei. E héten eljutottunk az idő folyásának egy olyan pontjához, amely kiválóan alkalmas arra, hogy visszatekintést vessünk azokra az eseményekre, melyek előttünk egy esztendő alatt elvonultak. Csütörtökön új évet kezdettünk és a régi előbb-utóbb el lesz feledve, örömeivel, bánataival együtt. De felmerültek oly események is, melyek a mindennapiság színvonala fölött állanak és megérdemlik, hogy emléket állítsunk nekik. A történetírás okvetlen meg fogja örökíteni e jelenségeket az utókor számára, és miután a sajtó a történetírás előmunkálatait végzi, csak kötelességet vélünk teljesíteni, midőn az elmúlt év nevezetesebb mozzanatait itt felsoroljuk. Tagadhatatlan, hogy a zsidók és keresztények közti házasságról szóló törvényjavaslat a lefolyt év egyik legfontosabb jelensége. Ez a törvényjavaslat okozta, hogy az antiszemitizmus, mely addig csak a kétes ekszisztencziák és a szellemi proletárok kenyere volt, olyan körökbe is befurakodott, ahol az izgatás és bujtogatás nem kenyérkereset, hanem sport. Értjük a főrendek azon részét, mely minden időben a reakczió támasza volt, és minden alkalmat megragad régi kiváltságainak, zsarnoki uralmának visszaidézésére. Az idő kedvezett, mert az antiszemitizmus a legalkalmasabb ürügy a jogegyenlőség eszméi elleni oldaltámadásra, és azóta bele is jutottunk a reakció pocsolyájába, úgy, hogy már egészen szemérmetlenül gátolják a haladás szellemének vívmányait. A parlamenti életből lassan kint elszállingózik a valódi szabadelvűség iránti lelkesedés és csak néhány a régi gárdához tartozó férfiú képviseli a magyar törvényhozásban a hajdani magyar liberalizmust. És amilyen a parlament, olyan a közönség. A társadalmi forradalmak két szélsősége körül mozog. Egy része befogatja magát a reakció járamába, a másik az anarchizmus féktelen tombolásainak tapsol. Verhovay mind a kettőnek csinál zenét. Az egyiket ölelgeti, mialatt a másikra kacsint, ép úgy, mint ahogy a lebujok fojtó légkörében dőzsölő czondra az ő ronda vágyainak áldozataival cselekszik. Az antiszemiták ezt nevezik politikai morálnak, és a közönség rámondja, hogy úgy van ! Azok, kik egy kicsit mégis megrestellik, »józan antiszemitáknak« nevezték el magukat. Ez a szó a lefolyt esztendőnek egyik találmánya. Hogy mi a különbség józan és nem józan antiszemitizmus közt, azt nem mondhatjuk meg, mert mi e kettő közt valóban semmi különbséget nem tudunk. Az év fontosabb jelenségeihez tartozik az a tény is, hogy Verhovay még nem ül. Innen onnan két éve lesz, hogy a csángók pénzét elsikkasztotta és még felelősségre se vonta érte a bíróság. A szekundáns ellen, ki egy levegőbe lyukat fúró párbajnál tanúskodott, valóságos gőzerővel indul meg a törvényszéki eljárás, de mikor Verhovay csán- l’gópénzt sikkaszt, akkor csigaléptekkel halad az igazságszolgáltatás. , TÁRCZA. a kitnahan » tti!««ץ vkombib — Az ״ Egyenlőség״ tárczája״ —Végre a szegény félrevezetett czeglédi népnek is megnyílik a szeme és ismerni kezdi az ő egykori bálványának undorító valóját. Lapunk egyik munkatársának alkalma volt e napokban egy czeglédi polgárral együtt utazni, és a két utas közt a vasúti kupéban kedélyes beszélgetés fejlődött. Ebben a nehéz időben természetes, hogy elsősorban a nagy adóról, alacsony gaboaárakról, a politikáról, a haza sorsáról, és végre a czeglédi helyi viszonyok mizériáiról volt a szó. A czeglédi polgár az ő természetes józan eszével gyakran igen talpraesetten kritizálta a mi politikai és gazdasági viszonyainkat, és aztán abban a nagy igazságban állapodott meg, hogy rbizony csúnya világot élünk.“ — Majd máskép lesz az — jegyző meg* munkatár•* sunk gúnyosan, — mikor beüt a Verhovay minisztérium. — No, isten még csak az kéne, — felelé a polgár tiltakozva. ־— Hát már nem emlékszik urambátyám azokra a rózsás ígéretekre, miket önöknek a piacz közepén tett ? — Emlékezni emlékszem, de már nem hiszek neki. ־—■ Miért nem ? — Mert csaló ő is, mint a többi. Ezelőtt pár hónappal 2000 irtot vett fel takarékpénztárunkból és mai napig egy fabatkát se fizetett vissza, még az első rátát, a háromszáz forintot se küldte be, pedig azt már régen kellett volna neki törleszteni. •— Bizonyosan nincs pénze szegénynek. — Akkor ne vett volna fel annyit, ha nem elégedett volna meg kevesebbel. — De ha többre volt szüksége. — Akkor kereste volna máshol, tisztességes munkával, de ne rövidítse meg városunk szegény földműves népét. — Majd megfizeti egykor kamatostul. — Nem hiszem én azt. A csángópénzt is elverte, ezt is elpusztítja. A becsületes ember nem vesz kölcsön olyan sommát, a milyent visszatéritek nem tud — A legrosszabb esetben beperelhetik s aztán valahogy csak behajtják. — Igen ám, de tartozik az már fűnek, fának; nálunk Czegléden még legalább öt embernek adósa. Idát még Pesten, ki tudja hánynak tartozik? — Nem hinném, hogy Pesten sok adóssága volna, mert a fővárosban jobban ismerik és óvatosabbak is az emberek. :— De isten csak jöjjön ide Czeglédre még egyszer.