Egyenlőség, 1904. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1904-07-03 / 27. szám
1904. Julius 3. EGYEN ha e kört Parisra szorítjuk, belátható, hogy a tiz milliónak mily csekély hányada fog a Rotschildok hitsorsosainak hasznára válni. Bizonyos, hogy ezt a tényt ellenségeink nem fogják észrevenni s nem fogják harsonákon hirdetni, hogy a zsidó nagylelkű és pedig nem is exkluzíve nagylelkű, hanem a lehető legáltalánosabban az. A világ legszárazabb hangján fogják konstatálni, hogy egy zsidó ennyit adományozott ilyen és ilyen célokra. Pedig bizony nem egy zsidó, hanem egy nagy sorozatnak szinte szerénynek mondható tagja. Vagy el szabad-e felednünk a nagy zsidó filantrópot, Sir Moses Hontefiore-t, akinek élete egyetlen nagy utazás volt a földi nyomorúság enyhítésére? Aki bejárta csaknem az egész művelt világot és adakozott, közbenjárt és cselekedett, hogy a földhöz ragadtakat fölemelje. Megfordult Palesztinában, Alexandriában, Damaszkusban, Konstantinápolyban és Pétervárott; beutazta az egész Szentföldet és Orosz-Lengyelországot, hogy a zsidók sorsát megkönnyítse, s mikor ennyit tett hitfeleik érdekében, bement Marokkóba, hogy az üldözött európaiak számára, akik között több volt a francia keresztény, mint a zsidó, jogvédelmet eszközöljön ki s vagyonának egy részét nekik adta, hogy legyen mivel megkezdeniük a nyugodtabb életet. Halála órájáig, pedig hosszú 101 esztendős életet élt, nem nyugodott, mert tudta, hogy a szegénység hydiáját nem ölhette meg egészen. Vagy elfeledjük-e báró Hirsch-et, akinél többet a szenvedő emberiség érdekében még senki sem tett. Nem Carnegie Andrew sem, aki most csak vagyonának szilánkjait adományozza a legkülönfélébb célokra — igaz, hogy szilánkoknak is impozánsan nagyok —, míg Hirsch báró majd egész vagyonát bocsátotta a köz rendelkezésére. Minket magyarokat örök hálára kötelezett, mert húsz éven át esztendőnként kétszáz és negyvenezer koronával segítette a magyar szegényeket, s valahányszor hazánkban tűz, vagy viz pusztított, megérkeztek a Hirsch báró százezrei a jajszó csendesítésére. Nevét örök időkre egy két milliós alapítván hirdeti nálunk. Bécsben négy milliós, Galíciában tizenkét milliós, New-Yorban nyolc milliós alapítványt tett a nyomorgók fölsegélyezésére, s midőn a kivándorlásra kényszeritett orosz zsidók telepítését Argentiniában ötven millióval lehetségessé tette, nem csak zsidókon segített, hanem őserdőket adott át a kultúrának. Épp ilyen nagyok a most adakozó Rotschildok egyikének, Edmond Rotschildnak érdemei, vagy tán még nagyobbak, mert azt, amit tett, névtelenül tette, úgy hogy sohá nem is tudták másképp nevezni azt az aranyszívű emberbarátot, aki millióival mindenütt megjelent, ahol szükség volt reá, mint ״ a Nagy Ismeretlen‘־ nek Ő az, aki, hogy megmutassa annak az általánosan kimondott elvnek hamisságát, mely szerint a zsidó csak üzérkedésre alkalmas, fölelmívelésre nem, — több millió frankkal megkezdte a kolonizációt Palesztinában s pedig oly fényes sikerrel, hogy a szofistáknak — akik váltig kürtölgették világgá, hogy a zsidó a földet nem szereti, mert neki ubi bene, ibi patria — ajkukra fagyott a szó. Oh, szereli a földet a zsidó, csak engedjék, hogy szerethesse, ne tegyék izzó homokká lábai alatt és ne izzó vulkán-talajjá, mely nem tudni, mikor tör ki és pusztítja el a benne megbízót... Allotschild Edmond milliói nyomán támadt huszonnyolc, falu győzedemes ellenérv minden hamis okoskodás ellen. Igaz ugyan, hogy őt éppen hitsorsosai támadták meg, a zsidó cionisták, mert nem akart velük egy tálból kanalazni, de akkorában még a cionisták nem tudták, hogy voltaképpen mit akarnak; ma már, körülbelül egy esztendeje, tudják, hogy ők is csak azt akarják, amit Glotschild Edmond nemcsak akart, hanem végre is hajtott — ma talán nem támadnák meg.ס Ilyen kápráztató összegek feljegyzésekor se mondjuk, hogy mi magyar zsidók elmaradtunk a filantrópia nagy apostolai mögött. Szó sincs róla. Csak viszonyaink mások. A milliók helyett, mert ilyenek alig vannak, százezreknek kell szerepelniük s akkor mi is feljegyezhetünk annyi fényes nevet, ahányat a jótékonyság európai annatesei felmulatnak. Nem kicsinylendő egy Fuchs Antal működése, aki magános agglegényi életét azzal teszi elviselhetővé, hogy vagyonát a legnemesebb célokra elosztogatja, de amellett annyira nem számít a külső hálára, hogy például, mikor egy névtelen adományozó negyvenezer forintot ad árvaház építésére s az alapítvány kezelői Fuchshoz fordulnak, mert az összeget ki akarják egészíteni, ő elutasítólag válaszol s ezáltal széles körben megszólást idéz föl, halála után pedig kiderül, hogy a névtelen adományozó ő maga volt. Amit Bródyak, Machlupok, Taabok, hatvani Deutschok és Wechselmannak tettel, kórházak, üdülőtelepek, árvamenhelyek, tanítók és tanítónők nyugdíja alapításával, a mi kisebb kaliberű körülményeink között, feléli a külföld e célra szánt millióit, ha ugyan túl nem haladják őket. S mind e zsidó nagy lelkek egyformán nyújták kezüket zsidónak és nem-zsidónak, mert megértik azt a harsogó nagy igazságot, hogy a nyomorúságnak, az emberi szenvedéseknek nincs felekezete. Éhség és testi gyötrelem csak ugy bal Mózes hívére, mint a Názáreti követőjére. Ezt már Shakspere elmondatja olyan szépen, hogy szebben ismételni nem lehet s mégis van még Európában nem egy ország, ahol azt hiszik, a zsidó többet bir el — talán mért a századok megedzették? — és többet mernek reá. Nem is kell messze mennünk hazánk határain tul. Abrihám. LŐSÉG Utazásom Herskó Dávidhoz. — Reminiszczencziák a tiszaeszlári pör idrjésröl. — lila: Szabolcsi Miks.1. (Folytatás.) Szegény emberek. Nem vittem tehát levelet a szigeti csodarabbitól. Hisz puszta áldását is visszavonta, melyet pedig csak 24 órával előbb adott rám. A helyzet azért távolról sem rosszabbodott. Hisz nem egyedül utaztam. Velem jött két Kanan és velem jött bele ennek ״ fontosságát csak később ismertem föl — a kocsis. 3