Egyenlőség, 1907. júllius-december (26. évfolyam, 27-52. szám)
1907-07-07 / 27. szám
2 EGYEN letes tükörképét vetette az idők áramlataira. Ellenben az, ami most mint parlamenti cionizmus lép a színtérre, a cionizmusnak az a sajátságos vonása, amely mindig mint az elmérgesedett egyéni önérzetnek karikatúrája rikított szemünkbe. A cionisztikus elszigeteltség, a száműzöttség és kivándorlás programmját vállalják el látszólagosan olyanok, akik nemcsak, hogy a hazában kivánnak maradni, hanem benne törvényhozói tisztességre pályáznak, más pártokkal való vitatásban az állam minden politikai és társadalmi problémáját gondolják felölelhetni. Önmagában milyen ellenmondás! Tessék hozzávenni az új frakciónak büszke kijelentését, hogy feladatuk leszen a zsidó önérzetet minden alkalommal erélyesen megvédeni. Tapsolunk neki, szívből helyeseljük, de éppen azért miféle közösségben van ez aszép feladat a cionista állásponttal? Persze, vettük észre, hogy a cionista védőknek van külön fajtájú önérzetük, amelyet úgy, mint általában minden hevületüket, csak a mocskosabb támadások szuggeszciójának köszönhetnek. ״ A zsidóság nem vallás, hanem faj , ez volt az antiszemitizmus leghirhedtebb üvöltése. A cionista köröknek tehát szent ihletük, hogy nekik különöskép ezt a faji önérzetet kell kitüntetniük. Szép dolog ez is, a zsidóságnak, mint fajnak védelmében is a történelmi glória minden sugárzását lehet felölteniök. Ámbár azt senki sem fogja megérteni, mert kelljen erre egy külön pártszervezet létjogát fektetni. De már felette furcsa és föltétlenül elhibázott dolognak tetszik, ha ennek a faji önérzetnek diadalmas képviseletére az olyan álláspontot választják, amely a zsidóság ellen felhozott hazug vádakat legjobban igazolhatná. A cionizmus elvi kijelentésével olyan köztudomású eszmék vannak kapcsolatban, amelyek sohasem számíthatnak tekintetbevételre, sem az állami hatalom, sem a polgári öntudat tényezői részéről, mert éppen az állami szervezet természetébe, a polgári közösség alapjába ütköznek bele. Hogyan akarják a zsidóknak a honpolgárok között való becsültetést és közjogi respektáltatást biztosítani, holott következetesen magyarázva az ő irányzatuk az, hogy a zsidókat ne is nézzék honpolgároknak? Azt az elkapatott szabólegényt utánozzák-e, aki hencegve furakodott be a nagyurak báljába, azután az idegen társaságban elszontyolódva kiáltozta: Dobjatok ki, csak szabólegény vagyok. Igazán jellemző példát láttunk erre Oroszországban. A most feloszlatott duma egyik utolsó ülésén Szolypin miniszterelnök kifejtette a kormány álláspontját a zsidóemancipáció dolgában, még pedig akképpen, hogy teljesen elfogadja — —--------------------.....................1 ——־ ־—--------------- 1 . ------------׳T .י ~ י V י a vallások jogegyenlőségének elvét, de a zsidók polgári állását mégis csak korlátozásnak kell alávetni, mert a zsidóságot nem pusztán mint vallást, hanem mint különös fajtájú nemzetiséget kell megítélni. A duma többségre emelkedett szabadelvű felfogásából ezt a nemzetiségi osztályozást határozottan visszautasította és tiltakoztak ellene a zsidó képviselők is. Várjon a faji önérzettel páncélozott cionista szószólóknak, ha ők is a dumában ülnek, nem az lett volna-e elvbeli kötelességük, hogy lelkesen helyeseljék Szolypin álláspontját és megfelelő gyakorlati alkalmazás gyanánt kérjék nyomban való kiakolbólittatásukat is ? Ugyancsak megszégyeníthették volna a duma nemes liberalizmusát. Bizonyára még a legpiszkosabb víztől sem szabad visszariadnunk, hogy az igazság beleesett gyűrűjét kihalászszuk. De szándékosan mocskosabbá tenni a vizet, csakhogy a gyűrű kihalászása nagyobb megerőltetéssel járjon, ez már furcsa bravúrmutatvány. Pedig ez a cionizmus viszonya az antiszemitáshoz. Hiába, akármely oldalról nézzük, akármennyi ismertető jelt szedünk össze, az osztrák parlamenti cionizmusban nem tudunk fölfedezni mást, mint az elfajult nyilvános élet általános tünetének, az erőszakos stréberségnek egy új áttörését. Az a nagy tűzáradat, annyi hitnek, akaratnak és lelkesedésnek lángjai, amelyek a cionizmus mozgalmában ömlöttek össze, vajmi kevéssé bírtak eddig előmozdítani a cionisztikus apostolság által kitűzött célokat. De már elegen akadnak, akik a széptűz forraló erejét ki tudják aknázni, hogy külön levesüket (amely talán nem is egészen kóser) megfőzzék mellette. Parlamenti cionistáknál elsősorban a cionizmust nem lehet komolyan venni. Ez a kis hűtlenség még hagyján, ha egyébként az idők követelte hivatást tudnák betölteni. De a nagyobb baj, hogy éppen zsidó számbavehetőségüket rontják meg és még inkább a zsidó szolidaritás érzését tagadják meg éppen ott, ahol az ellenségek szünetlen támadásai ellenében minden zsidó egyesülés önérzetének kellene tündökölnie. Ezzel a parlamenti cionizmussal a cionista mozgalom a Jeruzsálem felé vivő útán ime eljutott Makóig, vagyis arra az állomásra, amelyet a közmondás Jeruzsálemmel ellentétes sarkpontnak tart. Glosszák a hétről. □ Cionista Mór már megtette kötelességét. Mór elmehet. A Reichsrathban fölkelt az egyik cionista, beszélt és általános derültséget keltett. Nemcsak a Reichsrathban derültek azon, amit mondott, hanem mindenütt, ahol okos emberek laknak. A Reichsrath első ülésein választási gravámeneket soroltak fel az új kép-