Egyenlőség, 1910. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1910-07-03 / 27. szám
EGYENLŐSÉG _______________________1910. julius 3. hogy az összes bevett felekezetre. Tehát különbség vagy megkülönböztetés nélkül. Méltóztatik érteni: a király csak ezt a kifejezést használta: a bevett felekezetek. Bevett felekezet־ e a zsidó? Ugye az ? S ugye akkor rá is vonatkoznak a király szavai? Mert őfelsége bizonyára nem félt volna kijelenteni, hogy a negyvennyolcas törvény csak a keresztény bevett felekezetekre szól — ha ezt akarta volna mondani, s nem az összes bevett felekezeteket említette volna, ha a zsidót ki akarta volna hagyni belőlök. Mert őfelsége tudja, amit sokan nem akarnak tudni, hogy a zsidó recipiált felekezet. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy a trónbeszéd az összkormány alkotása. Az a szellem és az a program is, mely belőle árad, nemcsak a királyé, hanem a kormányé is. És egy percig sem lehet feltételezni, hogy akár a király, akár a kormány ellentétbe jusson egy alkotmányjogi elvvel, melyet a trónbeszéd deklarált. A király mondta és a kormány mondatta vele, hogy a törvényben biztosított felekezeti jogok minden bevett felekezetet megilletnek. Azt hiszem, a magyar zsidóságnak minden oka megvan arra, hogy a királyi kijelentés a győzelem örömével töltse el. Eppur si muove. Eppur si muove. És mégis mozog a föld. Az emberiség fejlődésének minden küzdelmeit és a küzdelmek folyamán elért minden eredményt, minden sikert idézi elénk ez a mondat. A természettel és törvényeivel magát egynek érző ember dacos felkiáltása az. Az öntudatos élet győzelmét jelenti a szükségszerű elmúlás felett, amely ellen küzdelmeit az emberiség soha abban hagyni nem fogja. A természetnek vannak a törvényei, de az örök változhattam parancsoló dogmákat nem ismer. A tennézet törvényei az örökös megújhodást, az örökös újjászületést írják elő, a dogmákat kicsi, múló emberek szabják az emberi fejlődés elé, szembeszállva a termiészet által előírt haladással, megállásra akarják kényszeríteni az embert. A dogmák valamikor annyira elhatalmasodtak a földön, hogy gőgjükben detronizálni akarták a természet törvényeit. A dogmák ura is rendelkezett villámokkal, az átok villámával, amely képes volt a gyenge embereket földre sújtani, de az élethez való ragaszkodását megsemmisíteni nem tudta. Ezeket a villámokat akarták a felhők villámai helyébe tenni. De az ember־ a föld gyermeke. És mikor a dogmák gőgje kiparancsolta az Úristent a földről, hogy helyette a dogma uralkodjék, az emberben felébredt a tudat, hogy ״ eppur si muove״. Hiába akarták a dogmák megállítani a földet mozgásában, hiába akarták a napot kényszeríteni, hogy ő forogjon a föld körül, mégis mozgott a föld és a dogmák kezdettek lassan kint alkalmazkodni a fejlődéshez. Nem a szavakban, nem a mondatfüzésben változtak, ments Isten, hanem alkalmazásukban. Népek, fajok, éghajlat szerint más-más értelme jön a dogmáknak és ami az egyik népnél meg van engedve, a másiknál halálos bűn. Poroszországban a vegyes házasság ellen alig van kifogás, sőt a csalhatatlan pápa, belátva tévedését, visszavonja a németeknek nem tetsző rendeletét. Magyarországon a protestáns keresztény eretnekszámba megy és a keresztény Magyarország csak a pápa kegyelméből élvezi társadalmi békéjét. Németország tekintetében a dogma villámai erőtlenek, Magyarországra nézve csak nyugosznak, Amerikát pedig egyáltalán, nem bántják. Ott a dogma egyházjogi tantétel lehet, de az életben nincs számára hely — és a dogmák ura ebben megnyugszik. Van egy ország Európában, ahol a dogmák legtovább voltak a természet törvényeinél hatalmasabbak. Ez az ország Spanyolország. Az amerikaiak meghagytak egy nagy darab földet — a Yellowstone parkot — emlékül, hogy a késő utókor lássa, milyen volt Amerika földje, mielőtt az első telepesek oda kultúrát vittek. Mintha csak a történelem akart volna mintát felállítani arra nézve, hogy hova vezet a dogmák uralma, oda dobta martalékul Spanyolországot. Hogy megállásra kényszerítsék, adott ennek az országnak jámbor stupiditással megáldott uralkodókat, akik összetévesztvén a dogmákat az Istennel, amazok absolut szent voltáról annyira meg voltak győződve, hogy kegyetlenséget, vérengzést, barbárságot Istennek tetsző erényeknek hittek, mert a dogmák érdekében követtettek el. Hiszen Spanyolország tragikuma épen az, hogy ott a hivő lelkek ájtatossága fajult a dogmák érdekében embertelenséggé. A Ferdinandok, Fülöpök abban a hitben éltek, hogy ők az Istennek nem eszközei, hanem valóságos segítőtársai. Ott voltak a különböző szerzetek fejei, ők csak tudták, hogy mit akar az Isten és ennélfogva ezek az uralkodók Isten helyett cselekedtek, amikor a dogmákból egy jottányit sem engedtek és tűzzel-vassal kipusztítottak mindent e földről, ami nem akart a dogmákhoz alkalmazkodni. Égtek a máglyák, működtek a kínzó kamarák miközben felhangzottak a zsolozsmák az Úr dicsőségére, hiszen ő az, aki a dogmákat küldötte e földre, hogy megváltoztassák a keresztény katholikus eklézsia érdekében a természet rendjét. Gondolkodni bűn volt, hacsak nem a dogmához vezetett e gondolkodás; tanulni, kutatni, bűn volt, ha a kutatás oda vezetett, hogy hátha még sincs közvetlen összeköttetés a dominikánusok és a mennyország között. Legbiztosabb volt annak az élete Spanyolországon, aki nem gondolkodott, aki nem írt, nem olvasott. És a spanyol nem gondolkodott, nem irt, nem olvasott, hanem éhes gyomorral sütkérezett a napon és boldog volt, ha a klastromok kolduslevesén jóllakhatott. Úgyis mindegy volt, ha dolgozott, fia iparkodott,ha nem, jött az egyház és el-