Egyenlőség, 1912. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1912-07-07 / 27. szám
1912 július 7.EGYENLŐSÉG2 STANISLAS DE WEISBLAT Ingenieur des Voies de Communication, Conseiller d’Etat Oroszországban a valódi államtanácsosok excellenciás urak. Weisblat urat is megilleti a kegyelmes cím, már pedig az előkelő uraknak sokkal jobb dolguk van Oroszországban, mint bárhol Európában. Weisblater mégsem érzi jól magát, látván a szegény zsidók sanyargatását. Tüzes ttoista lett azért és mint Zangvill, ő is vallja, hogy az üldözött zsidó tömegeken csak úgy lehet segíteni, ha külön territóriumot szereznek a számukra. Meghozna minden áldozatot, ha ezt a célt elérhetné és gyötört, szerencsétlen testvéreit elnyomóik kezeiből megválthatná. Még egy harmadik orosztól is megkérdeztem (oroszok negyvenöten voltak a kongresszuson): miért akar kivándorolni?Nem gondolok a kivándorlásra, — szólt a felelet, — de nem is szabad kivándorolnom. Maradnom kell, mert rám nagy feladatok várnak odahaza. A szerencsétlen Beilis védője vagyok Kievben. Amire vállalkoztam, nemcsak az, hogy kimutassam védencem ártatlanságát, hanem az is, hogy egyáltalában leverjem a gyalázatos vádat. Beilis ellen még a látszatnak látszata sem szól. Rá fogok világítani az egész szörnyűséges machinációra. Azt akarom elérni, hogy szégyelje azt a vádat minden orosz ember, lehetetlenné akarom tenni megismétlését. ״ Ha nem félnék a fekete százaktól, hogy míg világosság támad, megvalósítják gaz terveiket; ha nem félnék, szóval, a pogromtól, majdnem hálát adnék Istennek, hogy ép a Justinszky-féle esetnél fogták rá a zsidókra az ép olyan ostoba, mint irtózatos vádat, mert ezzel bizony szépen fognak fölsülni. ״ Ami a kivándorlást illeti, én bizony külömben sem vándorolnék ki. Ha nem kellene féltenem szegény testvéreimet, ha nem látnám a kínoztatásukat, nagyszerűen érezném magam. Keresett ügyvéd vagyok és a társadalomban megbecsülnek. De odaadnám keresetemet és föláldoznám nevemet, ha azoknak a hitrokonoknak, kik kivándorlásra kényszerültek, otthont, exisztenciát tudnék adni.“ Aki így szólott, az a férfiú volt, kiről még sokat fogunk hallani. Oroszország egyik legnagyobb védőügyvéde, Margolin A. D. dr. Kievből. Fordultam azután kérdésemmel Slousch Nahumhoz Párisból. — Magyarázza meg nekem, mester, miért akar kivándorolni ? Mire a következő feleletet kaptam: ׳— Doktora vagyok a párisi egyetemnek, tanára vagyok a Sorbonnenak és levelező tagja vagyok az akadémiának, képzeli ön, hogy ezt az ember egyszerűen otthagyja? Hova gondol, hogy kivándorolni akarok ? Nem akarok, a világért sem akarok. De vannak, sajnos, kiknek kivándorolni muszáj és nincs hova, ezért jöttem ide, ezért vagyok odaadó tagja a territóriumot kereső Itonak. Slousch dr.,aki tagja az ITO nemzetközi tanácsának és régóta a beavatottak közé tartozik, ezeket mondotta még: — Vajha volna minden zsidó tagja az ITO- nak. Mindjárt könnyebben boldogulna. Nem azt értem, hogy akkor összegyűlne a szükséges pénz. Annyi pénz, amennyi egy ország megvételére szükséges, úgy sem fog egybegyűlni tagdíjakban. A pénzt nem a közönségtől várjuk. Adja azt néhány ember, ha mindjárt százmilliókra is rúg az összeg. De szüksége van az ITO-nak közönségre, nagy közönségre minden országban, ahol zsidók laknak, hogy a kormá־ nyoknál, melyekkel tárgyalást folytat, hivatkozhassék arra, hogy mögötte áll a zsidóság. Mint mi, kik itt egybegyűltünk és mint azok, kik bennünket ideküldtek, minden más zsidónak is szívén kellene hordania a könyörtelenül üldözött testvérek sorsát és segíteni próbálni rajtuk, ha más egyébbel nem, hát legalább azzal, hogy szaporítja az ITO táborát. Ezt azért mondom, mert az ön hazájának, Magyarországnak a zsidósága eddig teljesen távol tartotta magát mozgalmunktól. Igaz, hogy az ITO csak most tartja első nemzetközi kongresszusát, de azért mégis vannak tagjai mind a két hemiszférán és most, hogy Bécsben gyülekezünk, restelve resteljük, hogy a szomszédos Magyarországon, ahol pedig csaknem egy millió szabad zsidó él, az ITO-nak alig van tagja. Nem is hivatkozhatott az ITO a magyarországi zsidóságra, sem akkor, mikor a török, sem most, mikor a portugál kormánynyal tárgyalt. Stereotyp kérdésemet: miért akar kivándorolni ? még másokhoz is intéztem, így Lady Haden-Guesthez, a dicső emlékű Goldschmid generális leányához Londonból; Kisch J. H.־ hoz Amsterdamból, ki egymaga 800 ITO-tagot szerzett a hollandi zsidók között; Hein Oszkár doktorhoz, a bátor bécsi gemeinderathoz, ki csak a napokban adta jelét törhetetlen liberalizmusának és nagy szónoki képességének a bécsi rathhausban. Mindegyikük azt felelte, hogy ha el is jött az ITO kongresszusára, kivándorlásra azért még csak nem is gondolt. Nem a maguk dolgában tették meg a nagy utat, hanem azért, csupán csak azért, hogy erősítsék az ITO-t, mely feladatává tette, hogy territóriumot szerez ama szánalomraméltó zsidóknak, kiket, mert