Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1976 (18. évfolyam, 1-21. szám)
1976-02-02 / 1. szám
„Sáros Vagy! Sáros Vagy! Sáros Vagy! — dugattyúzza maga után cipőm a vendégmarasztalót, sár-elefantózisban. „Sáros vagy! — cserdít lelki fülemben szerkesztőm hangösztökéje — Sáros vagy egy vizsgariporttal!” Így hát lábalom a térdig taréjosodó dágványt a fotós kollégával, s csak a kolesz sáncárkát ívelő felvonóhíd betonjáról fordulunk vissza a Budaörsi út felé. Köröttünk lent a ma még televényt ostromló építők fa és acél dárdái meredeznek. Egy utolsó pillantás a túsz Poszeidaón kőbánatára, aztán befordulunk a várkapun. „Dirra csapódik mögöttünk a fémkeretes ajtó. Durr — rántja be a felvonózárat a liftesnéni, s már csak a XI. emeleten térünk magunkhoz. Január 23-a, péntek 11-30. A vizsgaidőszak az utolsókat rúgja. Reméljük, nem ki! Pedig — ezt előre el kell árulnunk — kirúgottakkal is találkoztunk ... De félre az ilyen cinikus humorral. Félre, például jobbra. Itt nyílik vegy Tanuló ajtaja. Bent két tanuló. Majd benyit még egy tanuló. Ő most nem tanul. Ó! Az ablak előtt koncentráló Papagorasz Takisz (matek, III. évf.) mentésére hozza saját jegyzetét. „Komplex függvénytan” — áll a vignettán a Csapó Mária név fölött nem túl magasan, de mintha Mária mégis méregetné, hogyan tudja majd átvinni ezt a magasságot. Nekifutásában olyan akadályokat kell ugrania, mint a Filozófia és a Topológia. Január 23-a után!! Úgy látszik, Csapó Marika nem csupán szusszal bírja, de jó a hajrája is. Mire e sorok megjelennek, már mindketten túl lesznek a lécen. Lehet, hogy a léccel együtt. Igaz, ez ma idég a tanszéki bírák titka! Tálas Miklós (jogász, III. évf.) a fejét támasztja. Még aznap hajnali fél háromkor hajtotta álomra ugyanezt a fejét. Azaz majdnem ugyanezt. Akkor még kevesebb volt benne a corpus iuris-ból, nevezetesen a PP-ből. Ez jogászi tolvajnyelven (a tolvajlás természetesen üldözendő és büntetendő cselekmény!) polgári eljárásjogot jelent. A legnehezebb ezévi vizsgának tartja. Megkérdeztünk másokat is a harmadévesek közül. Egyetértettek ... Lejjebb széltünk. A X. emelet a jogászok birodalma. Itt egyenesen bemegyünk a folyosóra. A Tanulót — miként Miklós — elkerüljük, ő azért jár föl a XI-re, mert az alatta levő Tanuló egyben TV-s klubszoba is, ahol vizsgaidőszakban okoskodni nemigen lehet. Tehát a lakószobák rejtik itt, a X-en a fölkészülőket, s ők néha egybeesnek a kikészülőkkel. Aki viszont éppen ottlétünk perceiben elfelé készül neglizsés barátnője búcsúszavai kíséretében a folyosón, csomagokkal rakodtan, az nem más, mint egy „majdnem kész” jogász. Jutka ötödéves. Haza készül, Egerbe. Délután fél 6-kor indul a vonata. Egy pillantás a feje fölött csüngő villanyórára: még csak 3, 12 lesz három perc múlva! Hová e sietség? — Sajnos, államvizsgán megvágtak büntetőjogból. — Viszed a hírt hazafelé? — Az már otthon van. Tegnap telefonáltam édesanyámnak. — És...? — Semmi. s Sajnált és biztatott. — Most mit készülsz tenni? — Kimegyek a Keleti pályaudvarra, de előbb még a városban elintézek egy-két dolgot... — Csak nem Györgyi Kálmán adjunktust?! — Bár erre a vizsgára nagyon fölkészültem, mégis egyetértek ítéletével. Igazságos volt. — Most majdnem kiléptél az életbe. Ha néhány hónap múlva sikerül a lépés...? — Vállalathoz szeretnék menni jogásznak, vagy a tanácshoz kerülni. Ez érdekel. Judit kísérője, Zsuzsa, fázósan húzza összébb magán pongyoláját. Visszamegyünk hát a folyosó huzaljából a szobába. Bent még egy lány és egy fiú. Beszélgetnek. Mi is ... — „Tudod — kezdi Zsuzsa — én is végzős jogász vagyok, s egy államvizsgám nekem sem sikerült. Én még maradok a hónap végéig, mert nekem még van vizsgám. Sajnos, csak a hónap végéig maradhatok, bár az ötödéves jogászoknak február 15-ig tart a vizsgaidőszak. Most úgy hozták a kollégiumi körülmények — emeletek renoválása SZET-esek beköltöztetése az intenzív tanulásuk idejére — hogy bár vannak vizsgáink február első heteiben is, itt nem maradhatunk. Igaz, annyi kedvezményt kaptunk, hogy az államvizsga előtti éjszakát a kollégiumban tölthetjük, de ez a helyzet minket mégis zavar. Ne érts félre, nem erre akarom kenni bukásom ...!” Nem értem félre. A sötét szemüveges fiúval társalkodó kislány — Búzás Judit — elsőéves jogász. Székesfehérvárról jött a koleszba, s még két vizsgája van hátra: a Logika és a Római Jog. — Eddig veszem a kanyarokat. Semmi vész, bár el kell mondanom, hogy nem értem, mert nem kaptunk a karon tájékoztatást, előzetes kioktatást, hogyan is megy itt a vizsga, a jelentkezés, az esetleges halasztás, az utóviszga stb. intézése! Amit tudok, csak a szobatársnőimtől tudom, de nem mindenki lakik kollégiumban! Miként fönt a TTK-soknál a jogász Miklós, úgy itt lent a X-en a jogászoknál a TTK-s Szente János (V. évf.) a vendég. Csak beszélgetni jött le. Teheti, hiszen egyetlen egy vizsgája van csupán hátra, a matematikai fizika. Szakdolgozatának szénája sem áll rosszul, úgyhogy nem egy gondoktól gyötört fiút kapnak vissza a szülők e hónap végén pár napra az észak-baranyai Meződön. Mint matematikus mégsem kötődik megyéjéhez. „Ha nagy lesz”, Budapesten vállal állást a MOM- nál vagy a SZTAKI-ban. Úgy látszik, őt is magához láncolta millió áramkörével a számítástechnika ! Ha már a számításnál tartunk, végezetül hadd álljon itt egy igaz vizsgatörténet a jogász Zsuzsa elbeszélése után, egy aktuális számítási hibáról ...". Színhely a Jogi Kar folyosóija. Vizsgaidőszak. Fiúk, lányok ünneplőben. Ott toporognak, körmük rágva. Egy csoporttársuk — égőszemű ifjonc — lobogva be. Lehengerlően közli, hogy na most kápráztatja ő el az Államigazgatás Jog tanszékét tudásával. „Az lehet — így a szenvtelen csoporttársi válasz — de neked itt ma Büntetőjogból kell szigorlatoznod!” Ny. Sz. Kifulladásig A XI. emelet magasából az új kollégium építkezésének részlete. Balra fent „a túsz Poszeideón” Fent: Marika és Takisz, közöttük a „Komplex Függvénytan" Lent: 1. Tálas Miklós a fejét támasztja. 2. Jutka már fölpakolt, Zsuzsa még elmereng. 3. Búzás Judit és Szente János „nyilatkoznak". 4. Életképek: vizsga után - vizsgák előtt. (A fotókat Borda Lajos készítette.) I PILLANATOK ÉS HANGULATOK - ÍGY TTK-S VIZSGAMONOLÓGJA - Megajánlott jegyet kapunk az egyik tárgyból. A vizsgaidőszak első napján összegyűlik az egész évfolyam a tanszéken. Megérkezik a tanár és kezdi felolvasni a jegyeket. Hármas, hármas, négyes, hármas... gyűlnek a kis pipák a papírján és az aláírások az indexekben. Egyesen vonakodnak, talán még lesz időm a javításra — mondja az egyik: — ez olyan link tárgy, könnyű lenne — mondja egy másik. Az első kettes. A kérdés még fel sem hangzik: elfogadja? — szinte rávágja az illető, alig hangzott el az osztályzat. Jó — jó az, tessék és már nyújtja is a fekete könyvecskét. A többiek meglepődnek. Mi történt? Ő, aki minden jegyért harcol, nem szokta a rossz jegyeket beíratni. Szinte magyarázatképpen hátrafordulva mondja: ebből?! Csak nem fogok ebből még vizsgázni is! Jó lesz ez. Hoppá! Emögött van valami. Talán tudja, hogy a többi vizsga cikis lesz. Nem lesz időnk! — mondja az egyik. És amilyen ez a tárgy, ebből javítani... — mondja a másik. Sorra járulnak a delikvensek a tanár elé. Hármas. Elfogadja? Pazar! — Kettes. Jó lesz? Jó. Hát igen, ez a pszichológia. A bizonytalankodók többsége beíratja a jegyet. Egy fecske itt igenis csinál nyarat. Egy pillanatra az első fecske visszafordul, csak azt szeretném még tudni, a Tanár úr mire mondta, hogy olyan jók voltak a dolgozatjegyeim? Ja' kérem! Ahhoz képest, hogy olyan kevés előadáson volt jelen, igazán jók. Mire a fecske. Hát igen, azokhoz az előadásokhoz képest ezek tényleg nagyon jó jegyek. Úgy délután hat felé kezdtem már kiborulni. Na nem, ez nem megy. Nyolcig be kell ezt a részt fejeznem. Még 50 oldal, 50 kemény oldal és ráadásul rajz, ábra sehol. Szörnyű! Pedig hogy beleéltem magam abba, hogy befejezem nyolcig. Na persze ábrával. Holnap lesz a vizsga és még ismételni is kéne. Ismétlés! Kinek lesz arra ideje! Perzisztáló vírus manifesztációjából eredő endogén infekció. Hogy az a jó... Akinek eszébe jutott ilyeneket összeírni. Szédületes. Mi lesz itt holnap?! Költői kérdés, költői válasz: „Ha nem tanulsz, fiam, megbux” — mondta volt annak idején régi jó földrajztanárom, épp ezért újból belesüppedek a lapok közé. Úgy nyolc körül újból erőt vesz rajtam az idegesség, amihez hozzájárul a szomszéd szobából kiszűrődő zaj. A tv2 vége a tornának. Most valami jó film jön, úgy tudom. Nem baj, nem nézed, neked tanulnod kell, még van egy csomó az új anyagból is! De a nyugalmat már elvitte a zene. Ennek lecsillapítására gyors tárcsázás. Ilyenkor mindig megnyugszom, ha hallom, hogy más sincs sehol az anyaggal. Kölcsönösen megállapítjuk, hogy ez rettenetes, nem lehet leírni, hogy lehet így élni, holnap életveszélyes nap lesz és hogy úgysem tudunk semmit. Megállapodunk, hogy későn megyünk be, addigra biztos elfárad a prof., nem lesz már szuflája. Felvetődik a halasztás is, de ahogy felvetődik, el is vetődik. Jobb azért túllenni rajta. Egy kettest csak kapunk. A telefon után rohamvacsora, mert azért vegetálni is kell. Utána vissza. Úgy tíz körül: szülők, lefekvés, anyámmal előtte rövid vita . Már megint éjszaka tanulsz, mikor hagyod már abba, tiszta fej kell holnap. És mindez miért? Mert az elején ellógtad az időt. Most mondtam, hogy igaza van? Tudom én, de az ember csak nem láthatja be a hibáját vizsga előtt egy fél nappal. Majd utána! Akkor igen! Helyette csak semmi zavarás, teljes csöndet kérek, csak úgy lehet koncentrálni. Szegény, visszavonul. Pedig ez már csak lázas átfutás, nem koncentrálás. Tizenegy körül az egész anyaggal végzek. Ismétlés, csak ami muszáj, de ilyenkorra lassan kezd kialakulni bennem egy gátlás, egyrészt a tanulás befejezését illetően, hogy már úgyis minden mindegy, másrészt a fennmaradásra vonatkozóan. Ez ügyben az alsó és a felső szemhéj együttes, egymás felé tartó mozgása a bűnös. Az utóbbi gátlást kiküszöbölöm egy Colával, az előbbit nem tudom. A legeslegfontosabb fehér foltok átnézése után, mert még mennyi van, de mennyi! — már úgy egy óra után végre a megérdemelt lefekvés. Elalvás lassan, a másnapi szörnyűségek járnak a fejemben, fogadkozások, legközelebb másképp lesz, beosztom, korán lefekszem, csak átmenjek. Végre felülkerekedik a zsibbadás a Corán. Zuhanás. Másnap. Mögöttem a szoba. Rövid interjú az utánam következőkkel. Nem érdekes, ne izguljatok, nem komoly, nem veszélyes, bagatell. Na de mégis, mi volt, hányast kaptál? Négyes, de képzeljétek, egy kis semmi apróság miatt nem adta meg az ötöst az a... És minden kezdődik elölről. Palugyai István KÖVETKEZŐ SZÁMUNKBAN: DR. KERESZÉNYI JÓZSEF CIKKE AZ OLIMPIAI JÁTÉKOK KÜSZÖBÉN — GONDOLATOK ÉS TETTEK — CÍMMEL.