Egyetértés és Magyar Ujság, 1875. október (1. évfolyam, 153-179. szám)
1875-10-14 / 164. szám
164. szám IX. évfolyam, Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva Egy évre .... 20. — Félévre .... 1. — Negyedévre. . . 5. __ I Egy hóra . . . 1.80 | Egy szám S krajczár. I Hirdetési díj: 9 hasábos I petitsor egyszeri hirdetése * 12 kr. többször 10 kr. Bélyegdíj minden hirdetésért külön 30 kr. NyI Ittér: Öt hasábos sóz 80 krajczár, Csütörtök, 1875. október 14. Szerkesztői Iroda: Budapesten IV. megyeháztér 9. sz. hova a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el, Kéziratok csak rendkívüli esetben küldetnek vissza. Kiadó Hivatal: Budapest, IV., Megyeháztér 9. sz. Vodidntr F. nyomdájában Felhívás: Azon t. ez. előfizetőinket, kiknek előfizetése e hó végével lejárt, — tisztelettel felkérjük előfizetésük mielőbb megújítására hogy a lap szétküldésében fenakadás ne történjék. Előfizetési feltételek az „EGYETÉRTÉS és MAGYAR UJSÁG“-ra. Évnegyedre...................................5 frt. — kr. Félévre ........................................10 frt. — kr. Egy hóra...........................................1 frt. 80 kr. Az előfizetési pénzek s utalványok az »Egyetértés és Magyar Újság “ kiadóhivatalának Wodianer nyomda, megyeháztér 9. szám alatt küldendők. Helyzetünk. VII. Természetes, hogy Ausztria nem fogja megtenni a kezdeményezést, nem fogja tálczán elénkbe hozni a magyar hadsereget s a magyar határvámot. Megvárhatjuk tőle a két előbbi czikkemben előadott körülmények folytán, hogy engedjen, de hogy ő jöjjön elébünk az több volna, mint amit észszerűleg várni lehet. Mert hát lesz az kellemesebb dolog szedni tovább is az epret, s a dolog természetes rendje azt hozza magával, hogy az jajduljon fel, akinek bőrét a tűz égeti. És Ausztria a mi magunk viselete által teljesen fel van jogosítva azt remélni, hogy háborítatlanul fogja tovább is folytathatni a mulatságot. Nálunk most az az állambölcseségnek kritériuma, hogy az embernek a legfőbb és legfontosabb egyszersmind égető kérdésekről ne legyen véleménye, vagy ha van is, tartsa jól elfojtva magában. A „közjogi kérdésről“ beszélni egy államférfiúnál — infra dignitatem, ezt az ember magas fitymálással hárítja el mondván : nincs napirenden. A financiális kérdésekre nézve, melyek kezdettek már mégis kissé „napirenden lenni“, sőt alkalmatlanokká is válni, — megvan a megfejtés Széll Kálmán exposéjában : áldozatkészség permanentiába helyezve és rendszeresítve, mellé pedig nemzetgazdászati rendszabályul az imádkozás és koplalás. E szerint tehát most már minden rendben van, normális viszonyok közt vagyunk s hozzáláthatunk nyugodt lélekkel a belreform kérdések elintézéséhez. Hadseregről, delegátióról egyátalában nem lehetvén szó, nézete szerint; a bankról és vámszerződésről se akar beszélni a mi kormányunk. Amit a bankról eddig mondott, „jog és czélszerű megoldás“, ez annyi mint semmi; a vámkérdésről pedig nagy fennen azt mondá Széll Kálmán, hogy „higyjék el azok, kik idő előtti nyilatkozatokra akarják kényszeríteni, hogy azokra nem fogják szorítani.“ S e tekintetben még tovább ment a kereskedelmi miniszter úr, mert midőn a válaszfelirati vita alkalmával ugyancsak tüzetesen szólottak többen a vámkérdésről, ő egyetlen szót se szólt s csak „csendes mosolygással mulat vala el.“ Tisza Kálmán miniszter ur pedig „hazafiui tapintatlansággal“ rótta meg e sorok íróját azért, mert kimondásbeli véleményét, hogy nem lesz se bank, se határvám, míg a közösügyi rendszer fenáll. A hazafiui tapintatosság tehát abban áll, hogy az ember ne nézzen szeme közé fontos és égető kérdéseknek, abban áll, hogy érje be vele az ember, ha — ott van a rák a levélben. Ki van tehát adva a jelszó, hogy ezekről a dolgokról nem kell beszélni, — nem szükséges, hogy országos discussió, vagy épen agitatió tárgyát képezzék. És csakugyan, ha az ember képviselői körökben s különösen új és fiatal honatyák körében megfordul, bámulva észlelheti, mily kevéssé foglalkoznak az ország legfontosabb kérdéseivel. Törvénykezés, közigazgatás, közoktatás — mindezeknek van publicuma, de a nagy nemzetgazdászati ügyeket majd elintézi a minisztérium „jog és czélszerűség szerint.“ Czélt ért tehát a minisztérium saját eddigi hallgatásával annyiban, hogy ama kérdések nincsenek kellően napirendre hozva. Mert hát amit az a maroknyi szélbal mond és irkál, sőt az is amit némely nemszélbali hírlap elmond, nem elég arra, hogy oly nagyszabású vitát idézzen elő, milyet a tárgy nagy fontossága igényel. De annyiban mégsem érhetett czélt a minisztérium, hogy nézeteit eltakarhassa, ex ungve leo nem volt szerencsénk azokkal egy pár kelletlenül mondott úgyszólván elejtett szóból megismerkedni. Registrálni kell ezen szavakat, mert nagy jelentőséggel bírnak. — Tisza Kálmán és Széll Kálmán bevallották, hogy nem akarnak külön vámterületet. Kijelentette ezt Széll Kálmán akkor, midőn a Tisza Kálmán által mondottakra, Tisza Kálmán pedig akkor, midőn a Móricz Pál által mondottakra provokált, aki is kimondá, hogy nem kell védvám, mert ez annyi mint 3 millió földműves megadóztatása 50 ezer iparos javára. Tehát Tisza és Széll szerint nem kell vén védvám az ipar részére, nem kell külön vámterület. A szakminiszter b. Simonyi Lajos hasonló értelemben nyilatkozott, tette ezt Szalontán választói előtt, mondván, hogy a magyar határvám felállítása azért sem volna czélszerű, mivel kereskedelmi erisist idézne elő. Horn Ede, a kereskedelmi államtitkár és horn Ede (Rohan je suis) azt mondá az enqueteben,hogy Magyarországon nincsenek meg a gyáriparnak feltételei, így természetesen nincs miért intézkedéseket tenni az ipar védelmére, nem kell védhatárvám. Ilyenek lévén a kormánynak nézetei, érthető azután, ha azt tartják, hogy hallgatni arany. Ahhoz, hogy az ő nézeteikhez képest 1877-ben majd egyszerűen meghosszabbítjuk a vámszövetséget, nem kell sok diskussió; erre nem kell a nemzetnek kifejteni valami nagyobb actiót, mert hiszen erre szívesen ráállnák Lajtán túl. Dicsekedni nincs mit saját nézeteivel a minisztériumnak, ezekkel nagy népszerűséget nem arathatna, jobb tehát minél kevesebbet beszéltetni ezekről a dologról az embereket. Egy enquetet visceniroztak a vámszövetség tárgyában; már maga azon tény, hogy ilyen enquetet tartottak, annyit jelent, hogy szó sincs az ügynek akként való felkarolásáról, amilyenre szükségünk van. Nekünk az Ausztria és a külföld közti tarifához semmi közünk, ha külön vámterület alkotására kerül a dolog, s ha fentartaná magának kormányunk azt, hogy ezen térre viszi az ügyet, mint mondva volt korábban azon esetre ha Ausztriával másként nem boldogulunk — miért kezdi mindjárt tüzetesen és részletesen a kültarifán ? Hiszen, amint hallottunk, Ausztria visszautasította a kormány követeléseit, hogy a fogyasztási adókra nézve adjon compensatiót; ha ez így van, vagy ha nem kellő compensatio az, amit adni ígér, akkor minek megy bele a kormány egyátalában a kültarifa kérdésébe s miért nem foglalja el azon álláspontot, melyet szükség esetében elfoglalni ígérkezett ‘t. i. a külön vámterület álláspontját? Ha még azt se akarja concedálni Ausztria, hogy azon 10—12 milliót, melyet az általa behozott s általunk fogyasztott czukor, sör és szesz után bevesz, nekünk megtérítse, szabad-e vele továbbra csak szóba is állani ? Hiszen e mellett, fenmaradván köztünk az úgynevezett szabad kereskedés, Ausztria élvezetében maradna teljesen a mi coloniális helyzetünknek, s neki még ez sem elég ? Ha csakugyan úgy áll a dolog, hogy a fogyasztási adók compensatióját visszautasította Ausztria, akkor a legnagyobb gyávaság vele a kültarifánál folytatni az értekezést s hogy a gyávaság megtette a maga hatását, látszik abból, hogy az osztrák kormány visszautasította a magyar kormánynak a kültarifára nézve tett javaslatait is. Úgy kell nekünk! Jól teszi ha aként bánik velünk, amint megérdemeljük. Az osztrákok észrevették, hogy kikkel van dolguk, nagyon természetes ha vérszemet kaptak. Tisza Kálmán, febr. 3-iki híres beszédében a vámkérdésben aként nyilatkozott, hogy : kedvező kültarifa, a fogyasztási adóbeli hátrányunk compensatiója, szükség esetében külön vámterület. Már akkor kilátszott, hogy megfordítva állítja fel a leendő új kormány a kérdést. Nem alulról, hanem felülről szokták kezdeni az alkut. S azóta a magyar kormány egyes tagjai ahelyett, hogy bebizonyították volna, hogy hajlandók komolyan elfoglalni esetleg a külön vámterület álláspontját, határozottan ellene nyilatkoztak fenelősorolt mondásaik szerint s ez által megfosztották magukat az alkudozásnál azon előnytől, hogy a külön vámterület álláspontjának esetleges elfoglalásával Ausztriára pressiót gyakorolhassanak. Alkudozásnak köztünk és Ausztria közt csakis a külön vámterület alapján kötendő új szerződésre nézve lehet helye, mihelyt a közös vámterület alapján akarunk alkudozni, beérve azon aránylag csekély eredménnyel, melyet ez alapon a legkedvezőbb alku mellett is nyerni lehetne, azonnal elvesztettünk minden alapot talpunk alól, mert gyávaságot árulunk el ha azt, a mire mulhatlanul szükségünk van és a mihez kétségtelen jogunk van, természeti és írott jogunk egyaránt, követelni nincs bátorságunk. S ekkor azután semmi kilátásunk se lehet még arra sem, hogy a közös vámterület alapján akár a fogyasztási adóknál akár a kültarifánál bármiféle előnyökre tegyünk szert. Ezt bebizonyította az alkudozások eddigi folyama. Mocsáry Lajos. A kir. táblánál a napokban állították össze az ügykimutatást, melyből kitűnik, hogy 15,600 db. hátralék van. A múlt év végén a hátralék mintegy 10,000 darab volt és így három évnegyed alatt majdnem hatezerrel szaporodott a hátralékos ügyek száma s ez épen akkor történik, midőn húsz törvényszéket feloszlattak, melyektől épen ezen körülménynél fogva nagyon kevés ügydarab érkezhetett a táblához. A „Hon“ ma esti kiadásában olvassuk: Egy helybeli német lap mai számában hosszan bizonyítgatja, hogy a 153 millió kölcsön rente-kölcsönné tétele a jövő budget évben lehetetlen, mert erre legalább másfél millió kellene, holott a magyar budget e czimen nem tartalmaz semmit. Mi nem tudjuk ugyan s valószínűleg e perezben egész bizonyossággal még senki sem tudja, vajjon a jelzett hitelművelet csakugyan meg fog-e történni a jövő évben, hogy azonban minő alapossággal írják nálunk némely lapok a pénzügyi czikkeket, mutatja az, hogy Széll expozéjában hosszan indokolta, hogy e czim alatt igenis már a jövő budget évre két milliót tart fölveendőnek, hogy a körülmények kedvező fordultával a refundálás rögtön megtörténhessék. A „K. Népe“ írja: Az a szegény állampénztár, melynek szorult helyzetére a minisztériumok annyiszor hivatkoznak, midőn alsóbbrendű tisztviselő segélyzését, vagy több gyermekkel ínségre jutott hivatalszolga özvegyének ellátását tagadják meg, ezeralaku jogczimek által tartatik folyton ostromállapotban épen a magasabb és legmagasabb központi hivatalnokok részéről. Alkalmunk volt látni oly úti számlákat, melyekben a hivatalos utazás fuvardíja mértföldenkint a) négy ló után 2 frt 40 kr, b) hajtópénz 70 kr, c) átfogási dij 8 kr d) szekérkenés 7 kr, e) szekérkopás 33 kr, összesen: 3 frt 82 kr, azaz: mértföldenkint három forint és nyolczvankét kráterár; ami például tiz mértföldre, oda és vissza, nem kevesebbet mint 76 frt 40 krt tesz, csupán fuvardíjban. Ilyen drága fuvart keresve sem találna az ember, s valóban, ha valaki ennyit költ fuvarra, legalábbis pazarló, márpedig az állam magasrendü tisztviselőinek legkevésbé illik az üres állampénztár rovására derüre-borura pazarolni Az ily un számláknál nem ritkán naiv sinceritással vannak említve a közben élvezett szabadságolási napok is, hanem aztán a bámulatos magas napidíjak e napokra is nemcsak felszámolva, de számvevőileg is érvényesítve vannak. Budapest, okt. 13. A földadó katasteri munkálatok jelen folyamáról nemrégiben volt alkalmam e lapok hasábjain felszólalni, engedje meg tisztelt szerkesztő úr, hogy az e tekintetben elkövetett hibák és tévedésekre újból felhívjam az érdekeltek figyelmét. Ily tévedés vagy elnézés folytán jött létre a földadó kataster szabályozásáról szóló VII. törvényczikkben egy hatalmas csorba, melynek orvoslása sem ezen említett törvényczikkben sem pedig a pénzügyminisztériumnak erre vonatkozó rendeleteiben nem található fel, s mely úgy látszik kikerülte figyelmüket, s a melyre rekectáink egyszersmind a pénzügyminisztér iu figyelmét felhívni el nem mulasztjuk. Hogy ezt oly későn tesszük, az annak tulajdonítható, hogy még mai napig vártunk az alább közlöttekre egy pótutasítást, de miután az ügy veszélyeztetése nélkül továbbra nem halaszthattuk, megtesszük felszólalásunkat. Az 1875. évi VII. törvényczikk az egész magyar állam területén fekvő minden földbirtokot ugyanezen törvény értelmében a tettleges állapot szerint kiigazítani, és e szerint ezen törvény rendeletei nyomán a föld tiszta jövedelmét kinyomozni rendeli, a törvény tehát semmi kivételt sem tesz. A községi katasteri bizottságok, kiknek legnagyobb feladatuk van ezen munkálatnál, csakis a törvény és erre vonatkozó utasításokat ismerve ezen szellem szerint hajtják végre az egész községben a helyszínelést, s ha ezen községben vasút áthalad, a vasutat is. Azért ott, hol a vasút a községeket metszi a legkülönbféleképen igyekeznek ezen törvényt és utasításait alkalmazni, és a vasutat helyszínelni. Hogy azon számtalan felfogásból, mely ez által érvényre emelkedett, egynehányat említsük, bizonyságául annak, hogy mily félremagyarázásra adott alkalmat ezen törvény vagy utasításban talán elnézés folytán kihagyott a vasútra vonatkozó intézkedés miatt, álljon egy pár esetünk. Egy helyütt a községi katasteri bizottság a vasutat szintén mint azon községben levő birtokost tekintvén, s igen helyesen, a törvény 34. §-a szerint valóban a tettleges állapot szerint igazították ki, tehát a sín vonalat terméketlennek vették fel, a többit pedig a minőnek találták. Egy más helyütt a községi katasteri bizottság meghagyta a vasutat oly mivelési ágban mint ahogy az ki lett sajátítva. Egy harmadik helyen a vasutat a szomszéd telkek szerint igazította ki s osztotta be a mivelés ágaiba. Egy negyedik helyen a vasutat egész terméketlennek vette fel. Egy ötödiken csak a pályaudvart vette fel terméketlennek, a többit termékenynek. S számtalan ily variatiokat említhetnénk, melyek alapjukban már helytelenek, s melyek kizárólagosan a törvény és rendeletek hiányosságán alapulván különféle magyarázatokra szolgáltattak okot. Hogy pedig ez így történt, csupán ezen törvény folytán azt igen természetesnek találjuk. A községi kataster is valószínű a járási és kerületi bizottság ezen a vasútra szóló külön utasításait és rendeleteit a pénzügyminiszternek nem ismeri s minthogy nem ismeri és a VII. törvényczikk sem tesz semmi kivételt, a vasutat úgy helyszíneli a mint azt az egyes bizottság felfogja, mi által ezen többé kevésbé helytelen munka ezek kezein átmegy a nélkül, hogy a hibát észrevennék, mig talán az utolsó fórumon látják, hogy a vasúti terület helyszínelése helytelen, hogy mi történik azután, azt még homály fedi. Pedig ha tekintetbe vesszük, hogy a Magyarországon levő vasutak mily nagy összeggel járulnak a földadóhoz és ha a mellett tekintetbe vesszük, hogy dacára, hogy a vasút csak az országutat pótolja, mindazonáltal mily tetemesen megadóztatik földje után, bizony igen nagy elnézés és hiba követtetett el akkor, midőn ezen többször említett törvénycikkben semmi útmutatás nem adatott az úgy is igen sok helyen szellemi erővel meg nem áldott községi bizottságoknak, melyektől nem hogy azt várnák, hogy valamit kutasson, hanem csak azt, hogy egyedül a törvényt tartsa zsinórmértékül. A vasutat eszerint ezen törvényczikk rendeleténél fogva mint termőföldet felvenni nem lehet, mert nem felel a tettleges megállapotnak, vagy úgy fölvenni mint az eredetileg lett kisajátítva, ez is ezen törvényczikk különös felfogása szerint történnék; de még erősebb plranthasia lenne a törvény[szelleme szerint ha a vasutat oly mivelési ágba osztanák, mint az a szomszéd telkes gazdáké, ha tehát a kisajátításkor legelő volt a vasút és a mellette levő, most meg a vasút szomszédja szántóföld lett, így az egész vasút szántóföld lenne, pedig nemcsak ily esetek adattak elő, melyeket mi említettünk, hanem ennél sokkal tarkább vegyülékben. Hogy mily keverék fog majd az egészben kijönni, ha majdan az illető fórum elé jön, azt előre el lehet képzelni. Ezért nem hívhatjuk fel eléggé a pénzügyminiszter úr figyelmét ezen mind a törvény, mind az utasításban kihagyott passus azonnali orvoslására. Az igazságügyminiszter értesítvén a pénzügyminisztert arról, hogy az adóhivatalok egy része bírói letéti, bevételi s kiadási naplókat oly hónapokról, melyekben letétemények be nem folynak s ki nem adattak, nem terjeszt fel: az ellenőrzés sikeres gyakoroltatása szempontjából szoros kötelességévé tette a pénzügyminiszter az adóhivataloknak, hogy azon hónapokról, melyekben bírói letétemények be nem folynak vagy ki nem adatnak, nemleges naplókat szerkesszenek s azokat a szokott módon terjesszék fel. A soóvári, ungvári és nagybányai jószágigazgatóságok, valamint az ungvári, n.-bányai és strimburgi erdőhivatalok folyó hó 1-től kezdve feloszlattatván : a pénzügyminiszter, mint a „N. H.“értesül, a soóvári igazgatóság vezetése alatt állott soóvári és szomolnoki erdőhivatalokat, valamint a soóvári ügyészséget, a beszterczebányai, a diósgyőri erdőhivatalt, a diósgyőri gazdászatot, a tokaji gazdászatot s erdészetet, s a miskolczi ügyészséget, az óbudai igazgatóság alá rendelte. —Ungvárit s Nagybányán pedig a feloszlatott igazgatóságok s erdőhivatalok helyett jószágigazgatósági hatáskörrel működő főerdőhivatalokat szervezett. A képviselőház pénzügyi bizottsága (13-dik ülés, okt. 13.) Elnök: Zsedényi Ede, jegyző: Ordódy Pál. — A kormány részéről jelen vannak: Szende Béla honvédelmi, Simonyi Lajos b., Perczel Béla és Trefort Ágoston miniszterek. Napirend előtt, melynek tárgyát a honvédelmi minisztérium költségvetése képezi. Horváth Lajos előadó jelenti, hogy az igazságügyi tárczára vonatkozó jelentéssel elkészülvén, kéri azt meghallgatni. A jelentés felolvastatván, hitelesittetett. Elnyomatása elrendeltetik. Ezután Somssich Pál előadó a kiküldött albizottság részéről, előterjeszti a boneztani ui épületre vonatkozó jelentést, melyre nézve a bizottság felfüggesztette volt határozatát. — Az albizottság a terveket megtekintvén, a szobrászati és díszítési munkálatok egy részét nélkülözhetőknek tartja, s az épületre előirányzott 311,100 frtnyi összeget nem csak elégnek tartja, de azt hiszi, hogy 300,000 frtból még a felszerelés is eszközölhető lesz. Ezen levonásba maga az építész és a közokt. miniszter is beleegyeztek. Az összes megtakarítások e szerint mintegy 41,000 frtot tesznek, s a felszerelésre körülbelöl 30,000 frt jut, mely összeg e czélra elégnek nyilványittatott. Zsedényi 100,000 frtot is elégségesnek tart e czélra s azt szeretné, hogy a költség a pénzügyminiszter költségvetésében irányoztatnék elő. Trefort miniszter felhozza, hogy az uj épületben 4 intézet fog elhelyeztetni. Az építkezés a lehető leggazdaságosabban fog eszközöltetni és minden felesleges ékitmény mellőztetni fog. Móricz és Helfy után Hegedűs azt kívánja, hogy az ízlés nemesítése szempontjából is kell, hogy a középületek bizonyos csínnal állíttassanak ki; megjegyzi azt is, hogy nem mindig a legolcsólcsóbb építész is egyszersmind a legjobb. Zsedényi ismét felszólal s azt kívánja a jelentésbe felvétetni, hogy az építkezésre a tanulmányi alapok fordítottatnak. Somsich Pál előadó ezután a műemlékek fentartására felvett 20,000 frtnyi összeg hová fordítására nézve tesz jelentést, mely szerint csakis az előadók és a titkár nyernek némi csekély díjat ez összegből (100—150 frtig.) A dologi kiadásokra felhozza, hogy eddigelé már 200 hazai műemlék foglaltatott a törzskönyvbe, melyet be is mutat a bizottságnak. Bemutatja továbbá az „archeológiai értesítőt“ és az „akadémiai archeológiai füzeteket.“ A jelentés szerint műemlékek fentartására az utóbbi években 53,000 frt fordíttatott, melyeknek részletes kimutatását is felolvassa. — A bizottság mindkét jelentést helyeslő tudomásul veszi s az illető összegek e szerint fognak a költségvetésbe beállitatni. Következik a honvédelmi minisztérium költségvetésének tárgyalása. Előirányzat 6.094,448 frt, 75-ben volt 9.258,836 frt. Molnár György előadó összehasonlításokat tesz a korábbi évek költségvetéseivel, melyek szerint a jelenlegi nagy megtakarításokat tüntet fel, de hiszi, hogy még ezenkívül is lehet némi megtakarításokat tenni, mi a miniszter erélyétől remélhető. Sennyey a status quo fentartásának hangsúlyozása mellett hiszi, hogy megtakarítások még mindig létesíthetők, így a központi igazgatásnál és főparancsnokságnál összehasonlítva a lajthántulival nagy, a kerületi parancsnokságoknál szintén nagy a személyzeti és kiadási arány a lajthántulihoz képest. Szerinte az ország jelen körülményei között a csapatoknál, hol a tiszteknek úgy is hiányában vannak, nagy megtakarításokat lehetne eszközölni. A honvédelmi miniszter megjegyzi, hogy a magyar honvédelmi minisztériumot a lajthántulival csak pénzügyileg hasonlítjuk össze, a magyar — tagadhatatlan — hátrányban áll! A szervezet ott egészen más, mint nálunk, így pl. ott más a fellebbezési eljárás; itt a beszállásolás, a házasulás és több más egykor helytartósági teendő a honvédelmi minisztérium teendői közé soroztatott. Mindezektől ment a tajthántúli minisztérium. Ugyanez áll a főparancsnokság teendőit illetőleg, mely a lóelhelyezéssel, csendőrségi teendők stb-vel van terhelve. Egy egész tárgysorozatot sorol elő a miniszter, mely e minisztérium teendőit képezi. Sennyeynek a katonai létszám iránti megjegyzése után a honvédelmi miniszter hosszabb előadással válaszol, melyről a vita további folyamáról holnapi lapunkban tudósítunk. A miniszter oda nyilatkozik, hogy a katonai szervezet más nálunk mint lajthantul, ott pl. a kerületi parancsnokságok is hiányoznak s a legénység tartaléktisztek által képeztetik. A magyar honvédség 7 osztályra van felosztva , ezek parancsnokságai teljesen függetlenek a közös hadseregtől. Ausztriában ily felosztás nincs. A főparancsnokságnak is a már említetteken kívül, nagyon sok dolga van; alatta állanak a kerületi parancsnokok 92 zászlóalj törzse és 10 ezred huszárparancsnokság, ezenfelül még az igazságszolgáltatási ügyek is oda tartoznak, melyek miatt épen szaporítást kellett kérnie. A tisztek hiányát illetőleg megvallja, hogy azok száma kevés századonkint csak egy, a többi a szabadságolt állományból pótoltatik. Pénz hiányában nem bírunk elegendő tisztet nevelni, habár a Ludovicába minden tehetségesebb ifjú bevonatik. Mozgósítás esetében a törzs és segédtisztek is hiányoznak, de közelebb lesznek jeles törzstiszteink, mert a bécsi katonatiszti iskolában ez évben is a legképesebb magyar tisztek honvédek voltak. Horváth azt hiszi, hogy a honvédség jelen önállóságában nagy megtakarításokat nehezen tűr meg; legfelebb az intensiv és nem extensiv nevelés által lehetne valamit meggazdálkodni. Kérdést tesz a katona elszállásolásügy iránt, és felemlíti a honvédségnek az őszi hadgyakorlatokon feltűnt i jelen, hogy a leszállásolás megszüntetését tárgyazó törvényjavaslat készen van s reméli, hogy még ez évben elő fogja terjeszthetni. A hadgyakorlatokra nézve hivatkozik ő Felsége elismerő nyilatkozatára. Hibák, természetesen, minden seregnél fordulnak elő a világon; 17 emberből álló zászlóaljkeretek mellett s oly legénységgel, mely egyszer évenként látja zászlóalját, tiszteit és parancsnokát, azt hiszi, elegendő dicséretes eredményt mutatott fel a magyar honvédség. Somssich azt kérdi, miért nem alakittatik át a magyar honvédség a lajthántúli honvédség mintájára? Kéri a kormányt, hogy vegye ezen eszmét fontolóra s tegyen lépéseket a védtörvény módosítására. Felhozza még a beszállásolásnál előforduló visszaéléseket és a lókiállítás kényszerének hátrányait. A miniszter az utóbbira azt válaszolja, hogy a lókiállítás végrehajtására törvény által van kötelezve; a törvényhatóságoktól s a többi kormányágaktól függ, hogy a végrehajtási mód megkönnyíttessék. Ami a védtörvény módosítását illeti, azt tartja, hogy van sokféle más rendszer is, de nehezen hiszi, hogy az osztrákot lehetne mintául venni. A magyar honvédség hadseregi rendszer alapján áll s mint ilyen a lehető legolcsóbb. Somssich rectificálja nyilatkozatát, hogy ő nem az osztrák rendszert értette mintául veendőnek. Helfy a megtakarításokat csak képzelteknek és nem ténylegeseknek tartja; ami megtakarítás van, az az ügy kárára történik. Például a szerlöveg ütegek beszüntetése s a honvédség egy részének be nem hívása a gyakorlatokra. Hibáztatja, hogy a honvédség tiszteinél, sőt a ludovikában is a magyar helyett a német a kedvencz társadalmi nyelv. Mire a miniszter azt feleli, hogy ő ezt eléggé helyteleníti, de a hiba a magyar természetben s nem a szervezetben keresendő. A ludovikában magyar a tannyelv, a társalgási nyelv lehet, hogy német, mivel a horvát növendékek is be vannak rendelve 3 év óta, s ezekkel kénytelenségből használják a német nyelvet A fegyver és töltények beszerzése nem vétetett fel 76-ra, mert nem volt szükség reá, miután van készlet elég. Csengery a közös hadsereg jelen helyzetében nem hiszi, hogy a honvédség rendszerén változást lehetne tenni. Sennyey b.rectificálja nyilatkozatát Helfyvel szemben s újból is kijelenti, hogy nem szeretné, ha a pártok Magyarországon a két különböző hadsereg iránti rokonszenvek szerint sorakoznának. Meggyőződése, hogy két hadseregi apparátust a nemzet nem tűr meg, óhajtja, hogy a nemzeti szellem emelkedjék a közös hadseregben ,s a nemzet iránt rokonszenvvel viseltessék. Azt hiszi, hogy a honvédség mai alakját a külszín miatt nyerte; hiszi, hogy a dandárok mellett kerületi parancsnokságokra szükség nincs. Wahrmann abban a véleményben van, hogy míg a honvédelmi kérdés más megoldást nem nyer, addig financiánkat előnyösen rendezni nem lehet. Következik a részletes tárgyalás. A központi igazgatás czime alatt 296 ezer 860 frt átalánykép megszavaztatik. — Honvédségi intézetekre 167,587 forint van felvéve. Helly és Kautznak a Ludovikára nézve tett kérdéseire a miniszter megadja a felvilágosításokat, miután a bizottság a tételt megszavazza. Az ujonczozási költségekre 20,000 frt van felvéve. Itt a miniszter azt jegyzi meg, hogy az összeg a kimutatások hiánya miatt a költségeknek nem megfelelőleg vétetett fel, mert a határőrvidék felvétele által az idén már aug. 1-ig 15,716 frt költség ment fel. Előajdó ajánlatára, ki a miniszter kérését, hogy e tétel 5000 forinttal érnél-