Egyetértés és Magyar Ujság, 1875. október (1. évfolyam, 153-179. szám)

1875-10-14 / 164. szám

164. szám IX. évfolyam, Előfizetési díj: Vidékre postán vagy hely­­ben házhoz hordva Egy évre .... 20. — Félévre .... 1­. — Negyedévre. . . 5. __ I Egy hóra . . . 1.80 | Egy szám S krajczár. I Hirdetési díj: 9 hasábos I petitsor egyszeri hirdetése * 12 kr. többször 10 kr. Bélyegdíj minden hirde­tésért külön 30 kr. NyI Ittér: Öt hasábos sóz 80 krajczár, Csütörtök, 1875. október 14. Szerkesztői Iroda: Budapesten IV. megyeháztér 9. sz. hova a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemé­nyek csak bérmentesen fo­gadtatnak el, Kéziratok csak rend­­kívüli esetben küldetnek vissza. Kiadó­ Hivatal: Budapest, IV., Megyeház­tér 9. sz. Vodidntr F. nyomdájában Felhívás: Azon t. ez. előfizetőinket, kiknek előfi­zetése e hó végével lejárt, — tisztelettel felkérjük előfizetésük mielőbb megújítására hogy a lap szétküldésében fenakadás ne történjék. Előfizetési feltételek az „EGYETÉRTÉS és MAGYAR UJSÁG“-ra. Évnegyedre...................................5 frt. — kr. Félévre ........................................10 frt. — kr. Egy hóra...........................................1 frt. 80 kr. Az előfizetési pénzek s utalványok az »Egyetértés és Magyar Újság “ kiadóhivata­lának Wodianer nyomda, megyeháztér 9. szám alatt küldendők. Helyzetünk. VII. Természetes, hogy Ausztria nem fogja megtenni a kezdeményezést, nem fogja tálczán elénkbe hozni a magyar hadsereget s a magyar határvámot. Megvárhatjuk tőle a két előbbi czikkemben előadott körülmények folytán, hogy engedjen, de hogy ő jöjjön elébünk az több volna, mint a­mit észszerűleg várni lehet. Mert hát lesz az kellemesebb dolog szedni to­vább is az epret, s a dolog természetes rendje azt hozza magával, hogy az jajduljon fel, a­ki­nek bőrét a tűz égeti. És Ausztria a mi magunk viselete által teljesen fel van jogosítva azt remélni, hogy há­borítatlanul fogja tovább is folytathatni a mu­latságot. Nálunk most az az állambölcseségnek kri­­tériuma, hogy az embernek a legfőbb és leg­fontosabb egyszersmind égető kérdésekről ne legyen véleménye, vagy ha van is, tartsa jól elfojtva magában. A „közjogi kérdésről“ be­szélni egy államférfiúnál — infra dignitatem, ezt az ember magas fitymálással hárítja el mondván : nincs napirenden. A financiális kér­désekre nézve, melyek kezdettek már mégis kissé „napirenden lenni“, sőt alkalmatlanokká is válni, — megvan a megfejtés Széll Kálmán exposéjában : áldozatkészség permanentiába helyezve és rendszeresítve, mellé pedig nem­­zetgazdászati rendszabályul az imádkozás és koplalás. E szerint tehát most már minden rendben van, normális viszonyok közt vagyunk s hozzá­láthatunk nyugodt lélekkel a belreform kérdések elintézéséhez. Hadseregről, delegátióról egyátalában nem lehetvén szó, nézete szerint; a bankról és vámszerződésről se akar beszélni a mi kormá­nyunk. A­mit a bankról eddig mondott, „jog és czélszerű megoldás“, ez annyi mint semmi; a vámkérdésről pedig nagy fennen azt mondá Széll Kálmán, hogy „higyjék el azok, kik idő előtti nyilatkozatokra akarják kényszeríteni, hogy azokra nem fogják szorítani.“ S e tekin­tetben még tovább ment a kereskedelmi mi­niszter úr, mert midőn a válaszfelirati vita al­kalmával ugyancsak tüzetesen szólottak töb­ben a vámkérdésről, ő egyetlen szót se szólt s csak „csendes mosolygással mulat vala el.“ Tisza Kálmán miniszter ur pedig „hazafiui ta­pintatlansággal“ rótta meg e sorok íróját azért, mert kimondá­sbeli véleményét, hogy nem lesz se bank, se határvám, míg a közösügyi rend­szer fenáll. A hazafiui tapintatosság tehát ab­ban áll, hogy az ember ne nézzen szeme közé fontos és égető kérdéseknek, abban áll, hogy érje be vele az ember, ha — ott van a rák a levélben. Ki van tehát adva a jelszó, hogy ezek­ről a dolgokról nem kell beszélni, — nem szükséges, hogy országos discussió, vagy épen agitatió tárgyát képezzék. És csak­ugyan, ha az ember képviselői körökben s különösen új és fiatal honatyák körében meg­fordul, bámulva észlelheti, mily kevéssé fog­lalkoznak az ország legfontosabb kérdéseivel. Törvénykezés, közigazgatás, közoktatás — mindezeknek van publicuma, de a nagy nem­­zetgazdászati ügyeket majd elintézi a minisz­térium „jog és czélszerűség szerint.“ Czélt ért tehát a minisztérium saját ed­digi hallgatásával annyiban, hogy ama kérdé­sek nincsenek kellően napirendre hozva. Mert hát a­mit az a maroknyi szélbal mond és ir­kál, sőt az is a­mit némely nemszélbali hírlap elmond, nem elég arra, hogy oly nagyszabású vitát idézzen elő, milyet a tárgy nagy fontos­sága igényel. De annyiban még­sem érhetett czélt a minisztérium, hogy nézeteit eltakarhassa, ex ungve leo nem volt szerencsénk azokkal egy pár kelletlenül mondott úgy­szólván elejtett szóból megismerkedni. Registrálni kell ezen szavakat, mert nagy jelentőséggel bírnak. — Tisza Kálmán és Széll Kálmán bevallották, hogy nem akarnak külön vámterületet. Kije­lentette ezt Széll Kálmán akkor, midőn a Tisza Kálmán által mondottakra, Tisza Kálmán pe­dig akkor, midőn a Móricz Pál által mondot­takra provokált, a­ki is kimondá, hogy nem kell védvám, mert ez annyi mint 3 millió föld­műves megadóztatása 50 ezer iparos javára. Tehát Tisza és Széll szerint nem kell vén véd­vám az ipar részére, nem kell külön vámterü­let. A szakminiszter b. Simonyi Lajos hasonló értelemben nyilatkozott, tette ezt Szalontán választói előtt, mondván, hogy a magyar ha­tárvám felállítása azért sem volna czélszerű, mivel kereskedelmi erisist idézne elő. Horn Ede, a kereskedelmi államtitkár és horn Ede (Rohan je suis) azt mondá az enqueteben,hogy Magyarországon nincsenek meg a gyáripar­nak feltételei, így természetesen nincs miért intézkedéseket tenni az ipar védelmére, nem kell véd­határvám. Ilyenek lévén a kormánynak nézetei, ért­hető azután, ha azt tartják, hogy hallgatni arany. Ahhoz, hogy az ő nézeteikhez képest 1877-ben majd egyszerűen meghosszabbítjuk a vámszövetséget, nem kell sok diskussió; erre nem kell a nemzetnek kifejteni valami nagyobb actiót, mert hiszen erre szívesen ráállnák Laj­­tán túl. Dicsekedni nincs mit saját nézeteivel a minisztériumnak, ezekkel nagy népszerűséget nem arathatna, jobb tehát minél kevesebbet beszéltetni ezekről a dologról az embereket. Egy enquetet visceniroztak a vámszövetség tár­gyában; már maga azon tény, hogy ilyen en­quetet tartottak, annyit jelent, hogy szó sincs az ügynek akként való felkarolásáról, a­milyenre szükségünk van. Nekünk az Ausztria és a kül­föld közti tarifához semmi közünk, ha külön vámterület alkotására kerül a dolog, s ha fentartaná magának kormányunk azt, hogy ezen térre viszi az ügyet, mint mondva volt korábban azon esetre ha Ausztriával más­ként nem boldogulunk — miért kezdi mindjárt tüzetesen és részletesen a kültarifán ? Hiszen, a­mint hallottunk, Ausztria visszautasította a kormány követeléseit, hogy a fogyasztási adókra nézve adjon compensatiót; ha ez így van, vagy ha nem kellő compensatio az, a­mit adni ígér, akkor minek megy bele a kormány egyátalá­ban a kültarifa kérdésébe s miért nem foglalja el azon álláspontot, melyet szükség esetében elfoglalni ígérkezett ‘t. i. a külön vámterület álláspontját? Ha még azt se akarja conce­­dálni Ausztria, hogy azon 10—12 milliót, melyet az általa behozott s általunk fogyasz­tott czukor, sör és szesz után bevesz, nekünk megtérítse, szabad-e vele továbbra csak szóba is állani ? Hiszen e mellett, fenmaradván köz­tünk az úgynevezett szabad kereskedés, Auszt­ria élvezetében maradna teljesen a mi coloniá­­lis helyzetünknek, s neki még ez sem elég ? Ha csakugyan úgy áll a dolog, hogy a fogyasztási adók compensatióját visszautasította Ausztria, akkor a legnagyobb gyávaság vele a kültarifá­­nál folytatni az értekezést s hogy a gyávaság megtette a maga hatását, látszik abból, hogy az osztrák kormány visszautasította a magyar kormánynak a kültarifára nézve tett javasla­tait is. Úgy kell nekünk! Jól teszi ha aként bánik velünk, a­mint megérdemeljük. Az osztrákok észrevették, hogy kikkel van dolguk, nagyon természetes ha vérszemet kaptak. Tisza Kálmán, febr. 3-iki híres beszé­dében a vámkérdésben aként nyilatkozott, hogy : kedvező kültarifa, a fogyasztási adóbeli hátrányunk compensatiója, szükség esetében külön vámterület. Már akkor kilátszott, hogy megfordítva állítja fel a leendő új kormány a kérdést. Nem alulról, hanem felülről szokták kezdeni az alkut. S azóta a magyar kormány egyes tagjai a­helyett, hogy bebizonyították volna, hogy hajlandók komolyan elfoglalni esetleg a külön vámterület álláspontját, hatá­rozottan ellene nyilatkoztak fenelősorolt mon­dásaik szerint s ez által megfosztották magu­kat az alkudozásnál azon előnytől, hogy a külön vámterület álláspontjának esetleges el­foglalásával Ausztriára pressiót gyakorolhas­sanak. Alkudozásnak köztünk és Ausztria közt csak­is a külön vámterület alapján kötendő új szerződésre nézve lehet helye, mihelyt a közös vámterület alapján akarunk alkudozni, beérve azon aránylag csekély eredmén­nyel, melyet ez alapon a legkedvezőbb alku mellett is nyerni lehetne, azonnal elvesztettünk minden alapot talpunk alól, mert gyávaságot árulunk el ha azt, a mire mulhatlanul szükségünk van és a mihez kétségtelen jogunk van, természeti és írott jogunk egyaránt, követelni nincs bátorsá­gunk. S ekkor azután semmi kilátásunk se lehet még arra sem, hogy a közös vámterület alapján akár a fogyasztási adóknál akár a kül­­tarifánál bármiféle előnyökre tegyünk szert. Ezt bebizonyította az alkudozások eddigi fo­lyama. Mocsáry Lajos. A kir. táblánál a napokban állították össze az ügykimutatást, melyből kitűnik, hogy 15,600 db. hátralék van. A múlt év végén a hátralék mintegy 10,000 darab volt és így három évnegyed alatt majdnem hatezerrel szaporodott a hátralékos ügyek száma s ez épen akkor történik, midőn húsz tör­vényszéket feloszlattak, melyektől épen ezen kö­rülménynél fogva nagyon kevés ügydarab érkezhe­tett a táblához. A „Hon“ ma esti kiadásában olvassuk: Egy helybeli német lap mai számában hosszan bizonyít­gatja, hogy a 153 millió kölcsön rente-kölcsönné tétele a jövő budget évben lehetetlen, mert erre legalább másfél millió kellene, holott a magyar budget e czimen nem tartalmaz semmit. Mi nem tudjuk ugyan s valószínűleg e perezben egész bizo­nyossággal még senki sem tudja, vajjon a jelzett hitelművelet csakugyan meg fog-e történni a jövő évben, hogy azonban minő alapossággal írják ná­lunk némely lapok a pénzügyi czikkeket, mutatja az, hogy Széll expozéjában hosszan indokolta, hogy e czim alatt igen­is már a jövő budget évre két milliót tart fölveendőnek, hogy a körülmények ked­vező fordultával a refundálás rögtön megtörtén­hessék. A „K. Népe“ írja: Az a szegény állampénz­tár, melynek szorult helyzetére a minisztériumok annyiszor hivatkoznak, midőn alsóbbrendű tisztvi­selő segélyzését, vagy több gyermekkel ínségre ju­tott hivatalszolga özvegyének ellátását tagadják meg, ezeralaku jogczimek által tartatik folyton ostromállapotban épen a magasabb és legmagasabb központi hivatalnokok részéről. Alkalmunk volt látni oly úti számlákat, melyekben a hivatalos uta­zás fuvardíja mértföldenkint a) négy ló után 2 frt 40 kr, b) hajtópénz 70 kr, c) átfogási dij 8 kr d) szekérkenés 7 kr, e) szekérkopás 33 kr, összesen: 3 frt 82 kr, az­az: mértföldenkint három forint és nyolczvankét kráterár; a­mi például tiz mértföldre, oda és vissza, nem kevesebbet mint 76 frt 40 krt tesz, csupán fuvardíjban. Ilyen drága fuvart keresve sem találna az ember, s valóban, ha valaki ennyit költ fuvarra, legalább­is pazarló, már­pedig az ál­lam magasrendü tisztviselőinek legkevésbé illik az üres állampénztár rovására derüre-borura pazarolni Az ily un­ számláknál nem ritkán naiv sinceritással vannak említve a közben élvezett szabadságolási na­pok is, hanem­ aztán a bámulatos magas napidíjak e napokra is nemcsak felszámolva, de számvevőileg is érvényesítve vannak. Budapest, okt. 13. A földadó katasteri munkálatok jelen folya­máról nem­régiben volt alkalmam e lapok ha­sábjain felszólalni, engedje meg tisztelt szer­kesztő úr, hogy az e tekintetben elkövetett hibák és tévedésekre újból felhívjam az érde­keltek figyelmét. Ily tévedés vagy elnézés folytán jött létre a földadó kataster szabályozásáról szóló VII. törvényczikkben egy hatalmas csorba, melynek orvoslása sem ezen említett törvényczikkben sem pedig a pénzügyminisztériumnak erre vo­natkozó rendeleteiben nem található fel, s mely úgy látszik kikerülte figyelmüket, s a melyre rek­ectáink­ egyszersmind a pénzügyminisztér iu figyelmét felhívni el nem mulasztjuk. Hogy ezt oly későn tes­szük, az annak tulajdonítható, hogy még mai napig vártunk az alább közlöt­tekre egy pótutasítást, de miután az ügy ve­szélyeztetése nélkül továbbra nem halaszthat­­tuk, megtesszük felszólalásunkat. Az 1875. évi VII. törvényczikk az egész magyar állam területén fekvő minden föld­birtokot ugyanezen törvény értelmében a tett­leges állapot szerint kiigazítani, és e szerint ezen törvény rendeletei nyomán a föld tiszta jövedelmét kinyomozni rendeli, a törvény tehát semmi kivételt sem tesz. A községi katasteri bizottságok, kiknek legnagyobb feladatuk van ezen munkálatnál, csak­is a törvény és erre vonatkozó utasításo­kat ismerve ezen szellem szerint hajtják végre az egész községben a helyszínelést, s ha ezen községben vasút áthalad, a vasutat is. Azért ott, hol a vasút a községeket metszi a legkü­lönbféleképen igyekeznek ezen törvényt és utasításait alkalmazni, és a vasutat helyszínelni. Hogy azon számtalan felfogásból, mely ez által érvényre emelkedett, egy­nehányat em­lítsük, bizonyságául annak, hogy mily félre­ma­gyarázásra adott alkalmat ezen törvény vagy utasításban talán elnézés folytán kihagyott a vasútra vonatkozó intézkedés miatt, álljon egy pár esetünk. Egy helyütt a községi katasteri bizottság a vasutat szintén mint azon községben levő birtokost tekintvén, s igen helyesen, a tör­vény 34. §-a szerint valóban a tettleges álla­pot szerint igazították ki, tehát a sín vonalat terméketlennek vették fel, a többit pedig a minő­nek találták. Egy más helyütt a községi katasteri bi­zottság meghagyta a vasutat oly mivelési ágban mint a­hogy az ki lett sajátítva. Egy harmadik helyen a vasutat a szom­széd telkek szerint igazította ki s osztotta be a mivelés ágaiba. Egy negyedik helyen a vasutat egész ter­méketlennek vette fel. Egy ötödiken csak a pályaudvart vette fel terméketlennek, a többit termékenynek. S számtalan ily variatiokat említhetnénk, melyek alapjukban már helytelenek, s melyek kizárólagosan a törvény és rendeletek hiányos­ságán alapulván különféle magyarázatokra szol­gáltattak okot. Hogy pedig ez így történt, csupán ezen törvény folytán azt igen természetesnek talál­juk. A községi kataster i­s valószínű a járási és kerületi bizottság ezen a vasútra szóló külön utasításait és rendeleteit a pénzügyminiszter­nek nem ismeri s minthogy nem ismeri és a VII. törvényczikk sem tesz semmi kivételt, a vas­utat úgy helyszíneli a mint azt az egyes bizottság felfogja, mi által ezen többé kevésbé helytelen munka ezek kezein átmegy a nélkül, hogy a hibát észrevennék, mig talán az utolsó fórumon látják, hogy a vasúti terület helyszínelése hely­telen, hogy mi történik azután, azt még ho­mály fedi. Pedig ha tekintetbe vesszük, hogy a Ma­gyarországon levő vasutak mily nagy összeggel járulnak a földadóhoz és ha a mellett tekin­tetbe vesszük, hogy dac­ára, hogy a vasút csak az országutat pótolja, mindazonáltal mily tete­mesen megadóztatik földje után, bizony igen nagy elnézés és hiba követtetett el akkor, midőn ezen többször említett törvényc­ikkben semmi útmutatás nem adatott az úgy is igen sok helyen szellemi erővel meg nem áldott községi bizottságoknak, melyektől nem hogy azt várnák, hogy valamit kutasson, hanem csak azt, hogy egyedül a törvényt­ tartsa zsinór­­mértékül. A vasutat eszerint ezen törvényczikk ren­deleténél fogva mint termő­földet felvenni nem lehet, mert nem felel a tettleges meg­állapotnak, vagy úgy fölvenni mint az eredetileg­­ lett ki­sajátítva, ez is ezen törvényczikk különös fel­fogása szerint történnék; de még erősebb plran­­thasia lenne a törvény[szelleme szerint ha a vas­utat oly mivelési ágba osztanák, mint az a szomszéd telkes gazdáké, ha tehát a kisajátí­táskor legelő volt a vasút és a mellette levő, most meg a vasút szomszédja szántó­föld lett, így az egész vasút szántó­föld lenne, pedig nemcsak ily esetek adattak elő, melyeket mi említettünk, hanem ennél sokkal tarkább ve­­gyülékben. Hogy mily keverék fog majd az egész­ben kijönni, ha majdan az illető fórum elé jön, azt előre el lehet képzelni. Ezért nem hívhatjuk fel eléggé a pénzügy­­miniszter úr figyelmét ezen mind a törvény, mind az utasításban kihagyott passus azonnali orvoslására.­­ Az igazságügyminiszter értesítvén a pénzügy­­minisztert arról, hogy az adóhivatalok egy része bírói letéti, bevételi s kiadási naplókat oly hóna­pokról, melyekben letétemények be nem folynak s ki nem adattak, nem terjeszt fel: az ellenőrzés si­keres gyakoroltatása szempontjából szoros köteles­ségévé tette a pénzügyminiszter az adóhivatalok­nak, hogy azon hónapokról, melyekben bírói leté­temények be nem folynak vagy ki nem adatnak, nemleges naplókat szerkesszenek s azokat a szokott módon terjesszék fel. A soóvári, ungvári és nagybányai jószágigazgatóságok, valamint az ungvári, n.-bányai és strimburgi erdőhivatalok folyó hó 1-től kezdve feloszlattatván : a pénzügyminiszter, mint a „N. H.“értesül, a soóvári igazgatóság vezetése alatt állott soóvári és szomolnoki erdőhivatalokat, vala­mint a soóvári ügyészséget, a beszterczebányai,­­ a diósgyőri erdőhivatalt, a diósgyőri gazdászatot, a tokaji gazdászatot s erdészetet, s a miskolczi ügyész­séget, az ó­budai igazgatóság alá rendelte. —Ung­várit s Nagybányán pedig a feloszlatott igazgatósá­gok s erdő­hivatalok helyett jószágigazgatósági ha­táskörrel működő főerdőhivatalokat szervezett. A képviselőház pénzügyi bizottsága (13-dik ülés, okt. 13.) Elnök: Zsedényi Ede, jegyző: Ordódy Pál. — A kormány részéről jelen vannak: Szende Béla honvédelmi, Simonyi Lajos b., Perczel Béla és Trefort Ágoston miniszterek. Napirend előtt, melynek tárgyát a honvédelmi minisztérium költségvetése képezi. H­o­r­v­á­t­h Lajos előadó jelenti, hogy az igaz­ságügyi tárczára vonatkozó jelentéssel elkészülvén, kéri azt meghallgatni. A jelentés felolvastatván, hitelesittetett. Elnyomatása elrendeltetik. Ezután Somssich Pál előadó a kiküldött albizottság részéről, előterjeszti a boneztani ui épül­etre vonatkozó jelentést, melyre nézve a bizottság felfüggesztette volt határozatát. — Az albizottság a terveket megtekintvén, a szobrászati és díszítési munkálatok egy részét nélkülözhetők­­nek tartja, s az épületre előirányzott 311,100 frtnyi összeget nem csak elégnek tartja, de azt hiszi, hogy 300,000 frtból még a felszerelés is eszközöl­hető lesz. Ezen levonásba maga az építész és a köz­­okt. miniszter is beleegyeztek. Az összes megtaka­rítások e szerint mintegy 41,000 frtot tesznek, s a felszerelésre körülbelöl 30,000 frt jut, mely összeg e czélra elégnek nyilványittatott. Zsedényi 100,000 frtot is elégségesnek tart e czélra s azt szeretné, hogy a költség a pénz­ügyminiszter költségvetésében irányoztatnék elő. Trefort miniszter felhozza, hogy az uj épü­letben 4 intézet fog elhelyeztetni. Az építkezés a lehető leggazdaságosabban fog eszközöltetni és minden felesleges ékitmény mellőztetni fog. Móricz és Helfy után Hegedűs azt kívánja, hogy az ízlés nemesítése szempontjából is kell, hogy a középületek bizonyos csínnal állíttas­sanak ki; megjegyzi azt is, hogy nem mindig a leg­­olcsólcsóbb építész is egyszersmind a legjobb. Zsedényi ismét felszólal s azt kívánja a jelentésbe felvétetni, hogy az építkezésre a tanul­mányi alapok fordítottatnak. S­o­m­s­i­c­h Pál előadó ezután a műemlékek fentartására felvett 20,000 frtnyi összeg hová for­dítására nézve tesz jelentést, mely szerint csakis az előadók és a titkár nyernek némi csekély díjat ez ös­szegből (100—150 frtig.) A dologi kiadásokra felhozza, hogy eddigelé már 200 hazai műemlék foglaltatott a törzskönyvbe, melyet be is mutat a bizottságnak. Bemutatja továbbá az „archeológiai értesítőt“ és az „akadémiai archeológiai füzeteket.“ A jelentés szerint műemlékek fentartására az utóbbi években 53,000 frt fordíttatott, melyeknek részle­tes kimutatását is felolvassa. — A bizottság mind­két jelentést helyeslő tudomásul veszi s az illető összegek e szerint fognak a költségvetésbe beálli­tatni. Következik a honvédelmi minisztérium költ­ségvetésének tárgyalása. Előirányzat 6.094,448 frt, 75-ben volt 9.258,836 frt. Molnár György előadó összehasonlításo­kat tesz a korábbi évek költségvetéseivel, melyek szerint a jelenlegi nagy megtakarításokat tüntet fel, de hiszi, hogy még ezenkívül is lehet némi megtakarításokat tenni, mi a miniszter erélyétől remélhető. Sennyey a status quo fentartásának hang­súlyozása mellett hiszi, hogy megtakarítások még mindig létesíthetők, így a központi igazgatásnál és főparancsnokságnál összehasonlítva a lajthántuli­­val nagy, a kerületi parancsnokságoknál szintén nagy a személyzeti és kiadási arány a lajthántuli­­hoz képest. Szerinte az ország jelen körülményei között a csapatoknál, hol a tiszteknek úgy is hiányában vannak, nagy megtakarításokat lehetne eszközölni. A honvédelmi miniszter megj­egyzi, hogy a magyar honvédelmi minisztériumot a lajthántu­­lival csak pénzügyileg hasonlítjuk össze, a magyar — tagadhatatlan — hátrányban áll! A szervezet ott egészen más, mint nálunk, így pl. ott más a fel­lebbezési eljárás; itt a beszállásolás, a házasulás és több más egykor helytartósági teendő a honvé­delmi minisztérium teendői közé soroztatott. Mindezektől ment a tajthántúli minisztérium. Ugyan­ez áll a főparancsnokság teendőit illetőleg, mely a lóelhelyezéssel, csendőrségi teendők stb-vel van terhelve. Egy egész tárgysorozatot sorol elő a miniszter, mely e minisztérium teendőit képezi. Sennyeynek a katonai létszám iránti megjegyzése után a honvédelmi miniszter hosszabb előadással válaszol, melyről a vita további folya­máról holnapi lapunkban tudósítunk. A miniszter oda nyilatkozik, hogy a ka­tonai szervezet más nálunk mint lajthantul, ott pl. a kerületi parancsnokságok is hiányoznak s a le­génység tartaléktisztek által képeztetik. A magyar honvédség 7 osztályra van felosztva , ezek parancs­nokságai teljesen függetlenek a közös hadseregtől. Ausztriában ily felosztás nincs. A főparancsnokság­nak is a már említetteken kívül, nagyon sok dolga van; alatta állanak a kerületi parancsnokok 92 zászlóalj törzse és 10 ezred huszárparancsnokság, ezenfelül még az igazságszolgáltatási ügyek is oda tartoznak, melyek miatt épen szaporítást kellett kérnie. A tisztek hiányát illetőleg megvallja, hogy azok száma kevés századonkint csak egy, a többi a szabadságolt állományból pótoltatik. Pénz hiányá­ban nem bírunk elegendő tisztet nevelni, habár a Ludovicába minden tehetségesebb ifjú bevonatik. Mozgósítás esetében a törzs és segédtisztek is hi­ányoznak, de közelebb lesznek jeles törzstiszteink, mert a bécsi katonatiszti iskolában ez évben is a legképesebb magyar tisztek honvédek voltak. Horváth azt hiszi, hogy a honvédség jelen önállóságában nagy megtakarításokat nehezen tűr meg; legfelebb az intensiv és nem extensiv neve­lés által lehetne valamit meggazdálkodni. Kérdést tesz a katona elszállásolásügy iránt, és felemlíti a­­ honvédségnek az őszi hadgyakorlatokon feltűnt i jelen­, hogy a leszállásolás megszüntetését tárgyazó törvényjavaslat készen van s reméli, hogy még ez évben elő fogja terjeszt­hetni. A hadgyakorlatokra nézve hivatkozik ő Fel­sége elismerő nyilatkozatára. Hibák, természetesen, minden seregnél fordulnak elő a világon; 17 em­berből álló zászlóaljkeretek mellett s oly legény­séggel, mely egyszer évenként látja zászlóalját, tisz­teit és parancsnokát, azt hiszi, elegendő dicséretes eredményt mutatott fel a magyar honvédség. Somssich azt kérdi, miért nem alakittatik át a magyar honvédség a lajthántúli honvédség min­tájára? Kéri a kormányt, hogy vegye ezen eszmét fontolóra s tegyen lépéseket a védtörvény módosí­tására. Felhozza még a beszállásolásnál előforduló visszaéléseket és a lókiállítás kényszerének hátrá­nyait. A miniszter az utóbbira azt válaszolja, hogy a lókiállítás végrehajtására törvény által van kötelezve; a törvényhatóságoktól s a többi kormány­ágaktól függ, hogy a végrehajtási mód megkönnyít­­tessék. A­mi a védtörvény módosítását illeti, azt tartja, hogy van sokféle más rendszer is, de nehe­zen hiszi, hogy az osztrákot lehetne mintául venni. A magyar honvédség hadseregi rendszer alapján áll s mint ilyen a lehető legolcsóbb. Somssich rectificálja nyilatkozatát, hogy ő nem az osztrák rendszert értette mintául veendőnek. Helfy a megtakarításokat csak képzeltek­nek és nem ténylegeseknek tartja; a­mi megtaka­rítás van, az az ügy kárára történik. Például a szer­­löveg ütegek beszüntetése s a honvédség egy ré­szének be nem hívása a gyakorlatokra. Hibáztatja, hogy a honvédség tiszteinél, sőt a ludovikában is a magyar helyett a német a kedvencz társadalmi nyelv.­­ Mire a miniszter azt feleli, hogy ő ezt eléggé helyteleníti, de a hiba a magyar termé­szetben s nem a szervezetben keresendő. A ludovi­kában magyar a tannyelv, a társalgási nyelv lehet, hogy német, mivel a horvát növendékek is be van­nak rendelve 3 év óta, s ezekkel kénytelenségből használják a német nyelvet A fegyver és töltények beszerzése nem vétetett fel 76-ra, mert nem volt szükség reá, miután van készlet elég. Csengery a közös hadsereg jelen helyze­tében nem hiszi, hogy a honvédség rendszerén vál­tozást lehetne tenni. Sennyey b.­rectificálja nyi­latkozatát Helfyvel szemben s újból is kijelenti, hogy nem szeretné, ha a pártok Magyarországon a két különböző hadsereg iránti rokonszenvek szerint sorakoznának. Meggyőződése, hogy két hadseregi apparátust a nemzet nem tűr meg, óhajtja, hogy a nemzeti szellem emelkedjék a közös hadseregben ,s a nemzet iránt rokonszenvvel viseltessék. Azt hiszi, hogy a honvédség mai alakját a külszín miatt nyerte; hiszi, hogy a dandárok mellett kerületi pa­rancsnokságokra szükség nincs. Wahrmann abban a véleményben van, hogy míg a honvédelmi kérdés más megoldást nem nyer, addig financiánkat előnyösen rendezni nem lehet. Következik a részletes tárgyalás. A központi igazgatás czime alatt 296 ezer 860 frt átalánykép megszavaztatik. — Hon­védségi intézetekre 167,587 forint van felvéve. Helly és Kautznak a Ludovikára nézve tett kérdéseire a miniszter megadja a felvilágosí­tásokat, miután a bizottság a tételt megszavazza. Az ujonczozási költségekre 20,000 frt van felvéve. Itt a miniszter azt jegyzi meg, hogy az összeg a kimutatások hiánya miatt a költségek­nek nem megfelelőleg vétetett fel, mert a határőr­­vidék felvétele által az idén már aug. 1-ig 15,716 frt költség ment fel. El­ő­ajd­ó ajánlatára, ki a mi­niszter kérését, hogy e tétel 5000 forinttal érnél-

Next