Egyetértés, 1876. március (10. évfolyam, 49-74. szám)

1876-03-22 / 67. szám

X. évfolyam Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva . Egy évre....................... 20.— Félévre.....................................................10.— Negyedévre..................................................5.— Egy hóra......................................... 1.80 Egy szám 10 krajczár. Hirdetési dij : 9 hasábos petitsor egy­szeri hirdetése 12 kr., többször 10 kr. Bélyegdij minden h­irdetésért kü­lön 30 kr. Nyilttér: Öt hasábos sor 30 krajczár. Azon tisztelt előfizetőinket, kik­nek előfizetése e h­ó végével lej­ár, kér­jük előfizetésük mielőbb megnyitására, hogy a lap szétküldésében fenakadás ne történjék. Előfizetési feltételek gpgf” Az előfizetési pénzek és utalványok az „Egyetértés“ kiadó hivatalának Wodianer nyomda megyeház-tér 9. szám alá küldendők. Egész évre..............................20 frt. — kr. Eél évra ..............................10 frt. — kr. Negyed évre........................5 frt. — kr. Egy hóra.............................1 frt. 80 kr. Ha­jdan és most. A Pestmegyében az utolsó időkben ural­kodó szellem annyira felháborító, hogy minden független gondolkozású ember, tartozzék bár­mely politikai irányhoz, csak megbotránkozás­sal szólhat róla. Nyáry Pál, kinek vezetése alatt a szabadelvű haladás és országos függet­lenség előharczosa gyanánt a vezérszerep ba­bérjait arató hajdan, megfordul sirjában az itt történtek láttára. Mintha a szolgaság lelke erőt vett volna az egész megyén, nem bir egyenes fővel, nyilt, homlokkal előre törni, ha­nem mindössze arra használja fejét, hogy bó­­lintgathasson vele, s elmormoghassa: „Excel­­lentiás uramnak legalázatosabb szolgái“. Hogy Pest megyének mai magatartása sem nem férfias, sem nem következetes, de még a politikai meghunnyászkodás és tettsze­génység terén a nevetség czéltáblájául szol­gáló „gerolsteini“ német nagy­herczegség em­bereihez sem volna méltó, arra nézve meg­győzhetné őket az ország törvényhatóságainak többségén kívül, saját önérzetük, ha még lel­kiismeretüket végkép el nem tompítá a Gulner és Jankovich urak politikai sajtó mortaléit kö­vető dermedtség. ügy látszik a közügyek iránt Pest megyé­ben mindig oly élénk érdekeltség abban a pil­­l­anatban vett búcsút a vármegyeház kapu­félfájától, a­midőn Tisza Kálmán elvtagadása hálójába kerített néhány clrque embert. Azóta a tanácskozási terem kong az ürességtől, ha ugyan a legnagyobbak szellemei a múlt dicső trónusáról le nem szállanak, hogy néma pana­szaikkal tiltakozzanak a hely megszentségtele­­nítése ellen. Mert a minő közgyűlésnek ma tanúi voltak e nagyszerű és történelmi jelene­tekben gazdag falak, akkor a szégyen még nem érte őket soha, s bizonyára, ha érző lélekkel bírnak kövei, lehullanak fejökre, hogy omla­dékaik alá temessék magasztos múltjuk meg­­fertőzőit,­­ a nagy emberek törpe utódait. Ne higgjék, hogy az fáj, mert Simonyi Ernő külön vámterületre vonatkozó indítvá­nyát egy közvetítő javasat által félig elejtet­ték. Ha szigorúan a megszokott pártszempon­tok diadalmértékével vizsgáljuk az eredményt, sok okunk van megelégedni a történtekkel. Legeslegfőbb az, hogy bár előre nagy izgatott­sággal korteskedtek Simonyi Ernő indítványa ellen, a­kinek Czegléd városa közönségét ma nyílt alkalma először képviselni a közgyűlésen, s a­kinek indítványában nemcsak a törekvést, hanem egyúttal a Tiszának opponáló vezért tekinte­tték kancsal szemmel, mégis nem sza­vazhatták le egyenesen, hanem csak közvetett úton. Önkényt érezték, hogy oly kérdésben, mely az egész ország minden jóravaló elemét az önállóság zászlója köré sorakoztatja, hatá­rozottan ellentétes állást foglalni, visszatet­szést szülne a hazában. Hozzáfolyamodtak tehát ahoz a kibúvóhoz, melyet Halász Bálint közvetítő indítványa nyitott meg számukra. Csak félig kompromittálta magát az a 39 szálra rugó bizottsági tag a megye ősei és hírneve előtt. De ez a fél­kompromittálás az önállóság kérdésében Pest megyére annyi, mintha egy Thurócz tízszer nyomorultabban viseli magát. Avagy minő jellemzés illik egy régi ve­zérmegye mostani szereplésére, midőn elfogad egy indítványt, melyben az van, „ha a vám­szerződési alkudozásoknál Magyarország igé­nyei, úgy a mint Tisza azokat fo­r­mulázta nem teljesítetnek, állíttassák fel a külön vámterület.“ Hol van párja a szolgai készség oly fokozatának, midőn egy megye „független“ tanácsa „látatlanban“ s „talá­lomra“ magáévá tesz olyas valami „formulá­­rét“, melyről bizonyost nem tud senki, s nincs tisztában vele maga Tisza sem? Van-e a vilá­gon alkotmányos tényezőként szereplő önérze­tes testület, mely hasonló indítván­nyal hom­lokára sütné a bélyeget: „Ide nézzetek, mi már nem szégyellünk semmit! “ Soha ilyen diadalt még Tisza Kálmánnak sem. Mert az ilyen szavazásokból a történelem csak a legrutabb képet alkothatja az utókornak, közügyeink és törvényhatóságaink mai erkölcsi állapotáról. Egy rovás ez, melyről az ország hangulatát fogják leolvasni a következő nem­zedékek, hogy elitéljék mozgató tényezőit. Ám tessék ismert elvekre, köztudomásra jutott programmokra kimondani: „Esküszünk, ezek a mi nézeteink.“ Ám tessék Tisza Kálmán miniszterelnököt üdvözölni: „Ez az én szerel­mes fiam, kiben Bódinak kedve­tek­.“ Ám tessék egyénenkint elrebegni a „siromig­­lan és síron túli szerelmi lárifáriját ő excellen­­tiájának minden jövendő tettére. De hogy tes­tület, még pedig a magyar megyékhez hasonló közjogi alkatelemként fenálló testület, isme­retlen czélokra vaktában mondja rá az ament: az már kissé több a mamelukság tíz éves gya­korlata által szentesített szolgasági evangé­liumnál, az már merény a józan ész ellen. Pest megye közönsége, de még bizottságá­nak otthon maradt tagjai sem oly vakok, s nem oly hazafiatlanok, hogy hozzászegőd­­jenek egy bizonytalan valami támogatásá­hoz. Ez csak politikai eunuchok férfiasságot nélkülöző feladata lehet, s bizonyára eljő az idő, midőn meglakoltatja embereit tettükért. Mert jegyezzék meg jól, hogy a választó kö­zönség kezdi unni a pesti megyeház termében érdekeivel játszó cirque-emberek garázdálko­dását, s a­hol szerét teheti, legközelebb jelét fogja adni, ép úgy, mint egy alantabb olvas­ható felszólalásban, méltó megbotránkozásának. Hiszen a legutolsó természetes józansággal bíró független állású megyei embernek is sze­met kell szúrnia, minő szégyenletes helyzetbe hajtják az egykori vezérmegyét. Ha már kiköltözött is termeiből az alkot­mányos nagy czélokért mindig lelkesedni kész szellem, legalább ne legyenek utolsók, s ha már utolsók, legalább ne vigyék szolgakészsé­­göket annyira, hogy a nemzetellenes irányt osztrák érdekek legyezgetésével ápolják Ra­­kovszky-féle emberek és Thurócz-féle megyék példájára. A Rakovszky Menyhért alispán által ve­zetett Thurócz megye régi történetének kere­tébe illenék csak Pest megye mostani tette. Egy Pestmegye más hivatással, s m­ás hagyo­mányokkal bir, mint Thurócz. Nem Pest, ha­nem Thurócz megyéről jegyezte fel a történet­író azt a jelenetet az ónodi gyűlésen, midőn zászlaja Rakovszky hullája felett széttépetett, pecsétje összetöretett, maga a megyei hatósá­gok sorából kitöröltetett. Reméljük, hogy Pest megye polgársága meg fogja óvni gyűléseit a sülyedéstől, s nem fogja engedni, hogy az osztrák zsákmányolási rendszert megyeházának termeiben védjék a­­ thurócziak. Verhovay Gyula. A képviselőház mai ülésében Simonyi Ernő interpellále intéz a miniszterelnökhöz II. Rákó­­czy Ferencz hamvainak hazahozatala iránt. Czegléd választó­polgárai lapunk útján szó­lítják fel az általuk baloldali programm és elvek alapján megválasztott megyei bizottsági tagok kö­zül azokat, a­kik azóta a „szabadelvű“ párthoz csatlakoztak, hogy becsületbeli kötelességüknek ismerjék vagy visszatérni a program­juknak meg­felelő állásponthoz, vagy pedig mondjanak le, mint­hogy Czegléd városát nem híven képviselik. Annál inkább kívánják tőlük ez elhatározást, miután Czegléd városának főjegyzőjénél van amaz okmány, melyben magukat a baloldal program­jának híveiül lekötik, sőt a­melyben egyúttal kötelezik magukat, hogy a pártból való kilépés, a programúitól való el­térés esetén, megbízó levelüket szabad elintézés czéljából a polgárság kezeibe helyezik. Czegléd ellenzéki érzelmű és program­juk mellett kitartó választói remélik, hogy e hírlapi felszólalás megteszi hatását s azok a­kiket illet, nyilatkozni fognak, jobbra-e vagy balra? Ellenkező esetben neveiket mint szószegőket a nyilvánosságra hozatal által a közmegvetésnek fogja átadni. A képviselőház első ülésszaka jövő hétfőn fog bezáratni. Másnap, kedden megnyittatik a második ülésszak s a megejtendő választások s a különböző bizottságok megalakulása után a ház a h­úsvét ünne­pek utánig felfüggeszti üléseit. Az országgyűlés jogászainak figyel­mébe. A képviselőháznak legutóbbi határozata a mentelmi jogra nézve sok vitát idézett elő a sajtó­ban. A lapok kiderítettek sok lényegtelen semmi­séget, csak nem ezen eset valódi jogi minőségét, mely pedig egyszerűségénél fogva a törvényhozó testület határozatának helyességét kétségen kivül helyezi és az ezen határozattal ellenkező nézetet minden áltámadással együtt megdönti. Azon vád tárgya ugyanis, melynek alapján a fenyítő bíróság M. I. képviselő úr mentelmi jo­gának felfüggesztését és személyének kiadatását kívánta, hamis eskü akar lenni. Az eljárás pedig, mely ily vádakkal szemben hazánkban századok jog- és törvénygyakorlata szerint követtetett, soha­sem bűnvádilag nyomozó, hanem közönséges pol­gári peres uró volt. Már az 1458—59. és 1462. 3. t. czikkek a hamis eskü tényálladékának kiderítése és eldöntése tekintetében átalában a szentszékeket mondják illetékes bíróságoknak; pedig hogy a szent­székek soha bűnvádilag nem kezelték az előttök fo­lyásolt ügyeket, azt kétségbe vonni úgy hiszem nem lehet s nem is fogja senki, kinek a magyar törvény­gyakorlatban csak némi kis jártassága is van. De hogy ez csakugyan igy volt, legfényesebben iga­zolja az 1868. 54. t. ez, vagyis a polgári perrendtar­ 67. szám. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, tás 22. §-a, mely szerint a hamis eskü tény­álladékának megállapítására n­é­zve a szentszékek megszűnvén illetéke­sek lenni, a bíráskodást a jelen tör­vény (tehát a polgári perrendtartás) szabályai szerint illetékes törvényszékek gya­korolj­ák. Ebből kétségtelen, hogy most is a hamis eskü tényálladékának megállapítására csak polgári bíró­ság polgári per után van hivatva. És ebből nemcsak az következik, hogy a M. J. képviselő úr kiadatását követelő fenyítő bíróság ezen ügybe való avatkozása idő előtti és határozottan törvényellenes volt, ha­nem világos az is, hogy ha ezen esetben függesz­tette volna föl a ház a nevezett képviselő úr men­telmi jogát, következetességből minden más polgári perben, tehát a legcsekélyebb adóssági keresetben is, mel­lyel valakinek bármelyik képviselőt meg­támadni tetszik, kénytelen volna a ház elégséges okot találni a mentelmi jog felfüggesztésére. Látni való, hogy azon jajveszéklő frázisok, melyeket némely lapok a ház ez ügybeni határozata feletti elmélkedéseikben pazaroltak, minden logikai alapot nélkülöznek és csak ezen konkrét eset hely­telen jogi felfogásából eredhettek. _________E g y j o g á s z. A vámügyi alkudozásokról írja a „P. Napló“ bécsi levelezője: Itt igen valószínűnek tartják, hogy nem sokára olyan körülmények fognak beállani, melyek az osztrák reichsrath összeillését július vagy augusztus havában szükségessé teszik. Ez az Ausztria és Magyarország közti kereske­delmi szerződéssel fogna összeköttetésben állni, mely elé itt a legmérvadóbb körökben a legnagyobb türelmetlenséggel néznek. Ez irányban egy jól érte­sült képviselő azt mondotta nekem, hogy azon kö­rökben, melyeket a legmérvadóbbaknak neveztem, a­melyeket mindenesetre a döntő, utolsó szó illet meg, a folytonos súrlódásokat az egy uralkodó alatt élő két állam kormányai közt a legnagyobb elégedett­séggel nézik s legbensőbb óhajaik oda irányulnak, hogy a súrlódások és nézeteltérések lehetőleg gyor­san eltávolíttassanak.­­ Azt várják tehát e körök­ben, a­melyeket a mondottak után nem kell még határozottabban megjelölnöm, hogy a­ legközelebbi értekezletek a magyar és osztrák miniszterek közt végleges eredményre fognak vezetni, s azon szán­dékot táplálják, hogy az elért eredményt alkotmány­­szerű tárgyalás végett haladéktalanul a bécsi és budapesti törvényhozás elé terjes­szék. Ez esetben tehát a reichsratt az eddigi szokás ellenére nyári ülésszakra hivatnék össze; mindezt természetesen ama föltevés mellett tervezik, hogy a táplált remé­nyek teljesülnek s a két kormány már a legköze­lebbi hónapokban előzetes egyezményt köt. — Ha az nem történnék, úgy a nyári ülésszak azután el­marad , de ez az eshetőség olyan következményekre fogna vezetni, melyekkel szemben az actio elhalasz­tása csak kicsinység lenne, mert csak ismételhetem ; döntő helyen minden erővel s egész nyomatékkal, mely a monarchia két fele iránti egyenlő gondosko­dás értelméből ered, azon fáradoznak, hogy az anyagi viszonyok Ausztria és Magyarország közt gyorsan és békésen rendeztessenek. A „sugárút“ kiépítésének beszüntetése. A sugárúti építő vállalattal fenálló szerződés megszün­tettetett. A közmunkatanács tegnap adta beleegyezését a szerződés felbontásába. Az új egyez­ség 21 pontból áll, melyeknek lényegét egyik laptár­sunk következőleg ismerteti: „Az 1872. márcziu­sában a vállalattal kötött szerződés felbontatik. Az ingatlanokból 66 darab a vállalat kezén ma­rad ; a többi ingatlanok a közmunkatanács birtokába mennek vissza. A szerződés felbontásáért fizet a vállalat 1.551.000 frtot, miközben a) az óvadékul letett 1.055,000 frtnyi értéket átadja, továbbá b) a villatelkek ültetvényeit 46,977 frtba, c) átad az oktogontéren egy 250,000 frt ér­tékű házat s végre d) fizet 199,000 frt készpénzt. Ez utóbbi összegbe azonban beszámíttatik a vállalat követelése az esz­­közlött utczai munkálatok után : 126,000 frt. Az új szerződés utolsó pontja azon határozványt tartalmazza, hogy a vállalat részesei: a municaiparbank, a franco-magyar bank s az Er­­lanner és fiai bankház a sugárúti építő vállalatot illetőleg egymásért kölcsönösen felelősek.“ Íme, egyik szomorú jóslatunk ismét betelje­sedett. A fővárosi közmunkatanács viselt dolgait előadván már 1874-ben kifejeztük kétkedésünket a felett, hogy a sugárút létesítése néhány évtized le­folyása előtt befejeztessék. Ezt ugyan minden gon­dolkozó ember előre láthatta, mert köztudomás sze­rint idő előtti s erőltetett fejlesztés által valami tökéleteset alkotni nem lehet, de az ország ügyeit intéző „bölcsek“ ezt nem ismerték el és csak szór­ták a pénzt — gondolván: jut is, marad is! íme a régen előre jövendölt esemény bekö­vetkezett. A sugárút építési ügye zátonyra akadt, mily különös veszteségek érik az országot a sugár­út építési vállalattal kötött szerződés felbontása által, azt legközelebb részletesen el fogjuk mondani. Most a többek közt csak azt szeretnék tudni, miféle exoticus növényekből állanak azon ültetvények, melyeket a fővárosi közmunkatanács 46,977 frt ér­tékben vesz át a sugárút építési vállalattól ? Szerda, 1876. márczius 22. Szerkesztői iroda: Budapest IV. megyeháztér 9. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben kül­detnek vissza. Kiadó­hivatal: ‘Budapest IV. megyeháztér 9. sz. Wodianer F. nyomdájában. A megyék kikerekitése. (K—y) A törvényhatóságok területi sza­bályozása a létesítés stádiumába lépett. A fél­hivatalos kommentárok sietnek ugyan jószívvel kellő mértékre redukálni minden igazhivő jám­borság vérmesebb reményeit, kinyilatkoztatván, hogy e viszonyok reformálása egyelőre csak „a legégetőbb bajok“ enyhítésére szorítkozand, annyit azonban kétségen kívül konstatálhatunk, hogy a kormány lépett egyet az alkotmányos időszak létrejötte óta, nem kutatjuk újból, he­lyesen-e vagy nem, de sokszor felvetett eszme megtestesítése c­éljából. Mondjuk, nem feszegetjük ez ügy autono­­mikus lényegét; ez­úttal pusztán a tervezet fö­­lött néhány megjegyzésre szorítkozunk. Kicsiny partikulából vonunk következte­tést az egészre. A királyhágón­ túli területek szabályozásából az egész Magyarországon vég­hez viendő műre, mert tekintve a kikerekítés­­nek ezen részeken nyilvánult sikerét, össze­vetve az intenziókat, melyeknek a kormányt állítólag vezetniük kellett a terv készítésében, azon eredmén­nyel, a­mit elért, latba vetve továbbá azt, hogy épen az erdélyi részek azok, melyeknek nehéz eth­nográfiai, nemzetiségi és közvagyoni viszonyai feltehetőleg a legnagyobb vigyázatot igénylő szabályozási munkát adták: a zajt csapott területi rendezés képe már most teljes világosságban, habár aránylag a legjobb szik­ben állhat szemeink előtt. E kép után ítélve: a munka sikere, illetve sikertelensége igényeinknek meg nem felel. — úgy látjuk, hogy a munkálat keresztül vitelé­vel a közszükség legprimitívebb, a szabályo­zást voltaképen halaszth­atlanná tett, s valójá­ban czélzott tekintetek és eredmények kielégí­tése, megközelítése sincsen elérve. Sem a köz­­igazgatás könnyítésének szempontja, sem az együvé kapcsolandó vagy szétválasztandó vi­dékek vagyoni helyzete, sem a nemzetiségi ol­dala ez ügynek a kormány tervezetében kellő számításba nem vétetett, habár épen ezek vol­tak azon körülmények, miknek észszerű mó­dosítása az új törvényhatósági szabályozás ini­­tiatíváját képezte, s okvetlenül kellett is ké­peznie, minthogy a helyi közigazgatás könnyí­tése, a vagyonviszonyok czélszerű figyelembe­vétele, a megyei költségek méltányos feloszla­tása és viselhetése tekintetéből ép oly fontos momentumok és felettébb lényeges szerepet játszó tekintetek a kikerekítési terv készítésé­ben, mint a nem ugyanazonos nemzetiségek egy-egy közhatósági területbe való olvasztása, ha nem fajunk uralmának, de mindenesetre legalább existentiájának lehetősítése mellett. Hogy miliő felületesen járt el a kormány az új törvényhatóságok terü­­l­e­ti megszabásában, arra nem reflektálunk. Jellemzi a területi egy­öntetűség szempontjának teljes mellőzését azon körülmény, hogy Erdélyben, hol az eddig fen­álló 26 megye és szék helyett 16 törvényható­ságot tervez, s a közigazgatásilag most is vi­dékbe osztott szászokkal együtt 30 szabad ki­rályi város helyett 3 önálló városi törvényha­tóságot teremt, vagyis az eddig 19 mérföldnyi törvényhatósági terület­átlagot 60 mértföld­­nyire irányozza elő, — Hunyad megyét, Zarán­­dot és Szászváros széket egyesítve 142 mért­­földnyi kiterjedésben egy megyévé terjeszti, mi az egyenlőség elvének elvetését persze nem csak a mathematikai pontosság látszataként, hanem kirívóan igazolja. Az ily természetű állítások minden egyes tétele hosszas és untató statisztikai adatok sze­rinti kimutatást igényelve: e tekintetben az átalánosan felhozható hiányokat nem fogjuk apróra részletezni. Kérdhetjük azonban, hogy a fontos nemzeti érdekekkel szemben, melyek egyrészt roppant számuknál, másrészt belát­­hatóan hord­erejüknél fogva a törvényhatósági szabályozás lényegét, becsét önmagukban öle­lik, minő érdemet képez az évekig tartó va­júdás, készülődés révén megalkotott afféle munkálat, mely még létesítése alap-principiu­­mait sem vette figyelembe?! Mi, kik mindenkor nemzetiesen szabad­elvű politikát kívántunk, a kik úgy vagyunk meggyőződve, hogy a fölényét féltő hazafiúi aggodalom bármely pártról jövő fajhangja nem­csak érdekeink legfontosabbikával függ szoro­san össze, hanem egyenesen létünket érint­heti ; mi, kik a nemzeties közszellem ápolásá­nak, e téren való érdekeink előmozdításának óhaját sohasem hangoztathatnék eleget: té­vesztett, legalább­is felében czéltalan tervezet­nek tartjuk az olyat, mely az idegen propagan­dák terjedésével szemben nem ragadja meg a legegyenesebben s kétségen kívül legüdvösebben ható eszközöket. Felfoghatatlan előttünk a tény, hogy Tisza Kálmán, ki nemzeti nimbu­­sunk esetleges megsértése alkalmával oly áta­lánosan elismert erél­lyel szokta suhogtatni önérzete ostorát: most önmaga ily ferde mun­kálattal lepte meg az országot s a különböző fajok egy törvényhatóság alá, ugyanazon köz­életbe való aránytalan terelésével a nemzeties­ség lassankénti terjesztésének okvetlenné té­tele helyett itt-ott falunkat dobta oda a követ­kezetes elmosódás veszélyének, mint kocz­­káztatá azt Beszterczének és Naszódnak, Tor­­dának és Aranyosszéknek együvé keblezésével, mig parlagon hagyta a Székely­föld egyes te­rületeit, melyeket tisztán magyar részekkel olvasztott együvé. Kétségtelen, hogy a czélt meg nem köze­lítette a kormány az által, hogy egyugyan­azon területen valamivel kevesebb főispán meg kapitány fogja élvezni a sine-cura állomáso­kat. Ezt talán m­ég a terveit kikerekités leg­­hőbb keblű barátjai is el fogják ismerni. A törvényszékek mi módon leendő reduk­­cziója és új elhelyezése végre a kormány mély titkát képezvén még ez ideig, csak sajnálnunk lehet, hogy nem mondhattuk el kapcsolatban ezekkel: váljon törvénykezés tekintetében minő nagy előnyöket rejt méhében a törvényható­ságok uj területi beosztása. A Brassó városi és vidéki magyarok és románok közmivelődési ügye. Jakab Eleknek „A Királyföldi vi­szonyok ismertetése“ czim alatt épen a legalkalomszerű­bben megjelent műve máso­dik kötetéből ves­szük át e czikket. Ha terünk engedi, adunk még többet is, mert a vaskos 450 lapra rugó kötet részletesen és oknyomozólag a történeti fejlődés kapcsán és a jelen politikai társadalmi s mivelődési állapotok bonczolásá­­val, ismerteti a szász Universitas és a Király­föld viszonyait. Most, midőn a Királyföld rendezése a bel­ügyminiszter által a ház asztalára letett tör­vényjavaslat következtében napirendre került, valóságos forrásul és vezérfonalul szolgálhat Jakab Elek műve úgy a törvényhozó valamint a publicisticai, de átalában a szászok lármá­jával és Leher támadásaival felzaklatott ma­gyar közvéleménynek is. * Nagyfontosságú ügy, — mely a magyar sajtó, a kormány és olvasó közönség teljes figyel­mére méltó, a brassói és brassóvidéki — úgy­neve­zett barczasági — magyarok és románok közműve­lődési ügye. Nézzük átlagos statistikai adatok alapján elő­ször is a lélek­számot. Most politikának és nemzet­­gazdaságnak, miveltségnek és előhaladásnak alapja amúgy is a szám. Brassóban van mintegy 7000 magyar, 7500 szász, 10,000 román, a népesség mintegy 8 °/o­ ka német, cseh, zsidó stb. Vallásukra nézve magyar reformált lista van 2000, magyar ágostai hitvallású 800, a többi római katholikus, a románok részint római katholikusok, részint és pedig legnagyobb számban keleti hitvallásúak; az összes szászság ágostai hitvallású. Brassóvidék népessége mintegy 89,000, ebből 22—24,000 magyar, ugyanannyi szász, a többi ro­mán, német, zsidó sat. A lakosok életfoglalkozása és társadalmi ál­lása s viszonyai mintegy így különböztethetők meg. Brassóban a magyar kereskedők az újabb időben nagyon megszaporodtak, ide telepedve a Székely­földről s az ország más városaiból, úgy, hogy ma számuk mintegy '/3-ára, az iparosoké 1/2-re megy, sok ezékben vannak többségben; a brassói levantei vagy görög kereskedők kamarája vagy­is társulata csak görögökből áll, az iparkamara 650 vegyes nemzetiségű tagból, a­miből van 350 magyar. Ha Brassó piaczán körül­néz az utas, a legjobb nevű czégek közül igen sok magyart talál, egyetlen pont­ról 10 ilyen czéget láthatni, melyek tulajdonosai a mai kereskedelmi ügyesség és jó ízlés színvonalán állnak szép vagyonuk van, a város és vidék bizal­mát s becsülését bírják. A mi Brassónak büszke­sége, a levantei kereskedés kelettel, ezt a románság űzi, s a fűszer-, singes és nürnbergi áruczikk-keres­­kedésben a szász és magyar egyaránt kitűnik. Az iparosok közt igen derék mesterek vannak, szabó­ságban, asztalosságban egy pár magyar valamennyi brassói mestert felülmúl. Mind e­mellett is tény, hogy a­midőn Brassó kereskedéséről s iparáról van szó a parlamentben, az irodalomban, a világkiállításokon, mindig a szá­szokat emelik ki, a románok és magyarság hátrá­nyára és mellőzésével. A szász adja a társadalomra is saját bélye­gét : a beszéd a kereskedésekben, az ipar terén, a piaczokon, az ipar- és kereskedő­kamarában jobbára német és szász ; az ipar- és béz­­kamarának jegyző­könyveit is németül szerkesztik, pedig a magyarok száma a szászokat szinte feléri; a szász szellemnek oly erős befolyása van magukra a kereskedőkre, iparosokra és segédeikre, valamint gyermekeikre is, hogy olyanok kik Brassóba jövetelükkor jól csak magyarul beszéltek, néhány év múltán már ő ma­guk, nejeik, gyermekeik segédeik mind igen jól s könnyen sőt jó szívvel beszélnek németül, némelyek szászul is. A viszony itt megfordítva van, mint Pes­ten és Kolozsvárott. E városokban a német, szász, zsidó apák s anyák gyermekei jó kedvvel tanulják, tökéletesen beszélik a magyar nyelvet és joggal vár­ható, hogy nagy részükből jó magyar honpolgárok s honleányok válnak; itt ellenben a magyar apa és anya ki van téve annak, hogy gyerekestül és segé­destül együtt rövid időn elnémetesedjék s fél­szász­­szá legyen, a minek oka a társadalmi szellemen kivül a nevelés, a közoktatás. De erről alább lesz szó. A politikai viszonyok vizsgálatánál szinte ily eredményekre jutunk. Megmondtam fenébb a város és vidék népessége számarányát közvetlen, helyi és megbízható értesülésem alapján. Nem tévedek, ha azt m­ondom, hogy a magyarok felét teszik a város és vidék fele népességének, a hasonlól rész román, mégis a közigazgatás, tanácskozás, határozatok és jegyzőkönyv nyelve a városban és vidéki gyűlésben a német. A magyarok panaszára meg volt egy alka­lommal az újabb időben rendelve, hogy a vidéki gyűléseken szerkesztessék a jegyzőkönyv magyarul is, de a szászok visszaírták, hogy ők a magyar nyelv­ről hozott törvényt rosznak tartják s eltörlését ké­rik. És nekik a törvénykijátszás sikerült, a rendele­tet „ad acta“ tették. A­ közelebbi képviselő-választásnál előbb a kormány beleegyezett a tanfelügyelő felléptetésébe, a­kit magyarok és románok sokan pártoltak, későb vissza kellett vonulnia, új jelölteket tűztek ki, magya­rok és románok egyesített igyekezettel fáradtak, ál­doztak, hogy jelöltjük választassák meg, a­mi hihe­­tően a két nemzetiség benső rokonulását eredmé­nyezte volna. A szászok erőszakosan és törvényte­len eljárással vívták ki jelöltjük megválasztását, oly botrányos játékot űzve a magyarokkal és romá­nokkal, a­minek párja nem sok volt az 1872-ki vá­lasztások botrányteljes történetében. Azokat, a­kik­ről tudták, hogy nem szász jelöltekre szavaznak — románt, németet, magyart, keresett ürügyek alatt kihagyták a választók közül — csak magyart 1000-et, — kihagytak pedig házbirtokosokat, be­jegyzett kereskedőket, követelve annak bebizonyí­tását, hogy házuk 300 frtot megér sat.; ellenben a szászok közül vagyontalanokat, segédeket, majoro­sokat és szolgai állapotuakat beírtak, némelyiket kétszer is szavaztatták s hallatlan méltatlanságo­kat követtek el. A jogaiban megsértett fél küldött­ség által panaszolt a választás törvénytelensége el­len a minisztériumnál, értelmes és vagyonnal kitűnő

Next