Egyetértés, 1876. március (10. évfolyam, 49-74. szám)
1876-03-22 / 67. szám
X. évfolyam Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva . Egy évre....................... 20.— Félévre.....................................................10.— Negyedévre..................................................5.— Egy hóra......................................... 1.80 Egy szám 10 krajczár. Hirdetési dij : 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr., többször 10 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 30 kr. Nyilttér: Öt hasábos sor 30 krajczár. Azon tisztelt előfizetőinket, kiknek előfizetése e hó végével lejár, kérjük előfizetésük mielőbb megnyitására, hogy a lap szétküldésében fenakadás ne történjék. Előfizetési feltételek gpgf” Az előfizetési pénzek és utalványok az „Egyetértés“ kiadó hivatalának Wodianer nyomda megyeház-tér 9. szám alá küldendők. Egész évre..............................20 frt. — kr. Eél évra ..............................10 frt. — kr. Negyed évre........................5 frt. — kr. Egy hóra.............................1 frt. 80 kr. Hajdan és most. A Pestmegyében az utolsó időkben uralkodó szellem annyira felháborító, hogy minden független gondolkozású ember, tartozzék bármely politikai irányhoz, csak megbotránkozással szólhat róla. Nyáry Pál, kinek vezetése alatt a szabadelvű haladás és országos függetlenség előharczosa gyanánt a vezérszerep babérjait arató hajdan, megfordul sirjában az itt történtek láttára. Mintha a szolgaság lelke erőt vett volna az egész megyén, nem bir egyenes fővel, nyilt, homlokkal előre törni, hanem mindössze arra használja fejét, hogy bólintgathasson vele, s elmormoghassa: „Excellentiás uramnak legalázatosabb szolgái“. Hogy Pest megyének mai magatartása sem nem férfias, sem nem következetes, de még a politikai meghunnyászkodás és tettszegénység terén a nevetség czéltáblájául szolgáló „gerolsteini“ német nagyherczegség embereihez sem volna méltó, arra nézve meggyőzhetné őket az ország törvényhatóságainak többségén kívül, saját önérzetük, ha még lelkiismeretüket végkép el nem tompítá a Gulner és Jankovich urak politikai sajtó mortaléit követő dermedtség. ügy látszik a közügyek iránt Pest megyében mindig oly élénk érdekeltség abban a pillanatban vett búcsút a vármegyeház kapufélfájától, amidőn Tisza Kálmán elvtagadása hálójába kerített néhány clrque embert. Azóta a tanácskozási terem kong az ürességtől, ha ugyan a legnagyobbak szellemei a múlt dicső trónusáról le nem szállanak, hogy néma panaszaikkal tiltakozzanak a hely megszentségtelenítése ellen. Mert a minő közgyűlésnek ma tanúi voltak e nagyszerű és történelmi jelenetekben gazdag falak, akkor a szégyen még nem érte őket soha, s bizonyára, ha érző lélekkel bírnak kövei, lehullanak fejökre, hogy omladékaik alá temessék magasztos múltjuk megfertőzőit, a nagy emberek törpe utódait. Ne higgjék, hogy az fáj, mert Simonyi Ernő külön vámterületre vonatkozó indítványát egy közvetítő javasat által félig elejtették. Ha szigorúan a megszokott pártszempontok diadalmértékével vizsgáljuk az eredményt, sok okunk van megelégedni a történtekkel. Legeslegfőbb az, hogy bár előre nagy izgatottsággal korteskedtek Simonyi Ernő indítványa ellen, akinek Czegléd városa közönségét ma nyílt alkalma először képviselni a közgyűlésen, s akinek indítványában nemcsak a törekvést, hanem egyúttal a Tiszának opponáló vezért tekintették kancsal szemmel, mégis nem szavazhatták le egyenesen, hanem csak közvetett úton. Önkényt érezték, hogy oly kérdésben, mely az egész ország minden jóravaló elemét az önállóság zászlója köré sorakoztatja, határozottan ellentétes állást foglalni, visszatetszést szülne a hazában. Hozzáfolyamodtak tehát ahoz a kibúvóhoz, melyet Halász Bálint közvetítő indítványa nyitott meg számukra. Csak félig kompromittálta magát az a 39 szálra rugó bizottsági tag a megye ősei és hírneve előtt. De ez a félkompromittálás az önállóság kérdésében Pest megyére annyi, mintha egy Thurócz tízszer nyomorultabban viseli magát. Avagy minő jellemzés illik egy régi vezérmegye mostani szereplésére, midőn elfogad egy indítványt, melyben az van, „ha a vámszerződési alkudozásoknál Magyarország igényei, úgy a mint Tisza azokat formulázta nem teljesítetnek, állíttassák fel a külön vámterület.“ Hol van párja a szolgai készség oly fokozatának, midőn egy megye „független“ tanácsa „látatlanban“ s „találomra“ magáévá tesz olyas valami „formulárét“, melyről bizonyost nem tud senki, s nincs tisztában vele maga Tisza sem? Van-e a világon alkotmányos tényezőként szereplő önérzetes testület, mely hasonló indítvánnyal homlokára sütné a bélyeget: „Ide nézzetek, mi már nem szégyellünk semmit! “ Soha ilyen diadalt még Tisza Kálmánnak sem. Mert az ilyen szavazásokból a történelem csak a legrutabb képet alkothatja az utókornak, közügyeink és törvényhatóságaink mai erkölcsi állapotáról. Egy rovás ez, melyről az ország hangulatát fogják leolvasni a következő nemzedékek, hogy elitéljék mozgató tényezőit. Ám tessék ismert elvekre, köztudomásra jutott programmokra kimondani: „Esküszünk, ezek a mi nézeteink.“ Ám tessék Tisza Kálmán miniszterelnököt üdvözölni: „Ez az én szerelmes fiam, kiben Bódinak kedvetek.“ Ám tessék egyénenkint elrebegni a „siromiglan és síron túli szerelmi lárifáriját ő excellentiájának minden jövendő tettére. De hogy testület, még pedig a magyar megyékhez hasonló közjogi alkatelemként fenálló testület, ismeretlen czélokra vaktában mondja rá az ament: az már kissé több a mamelukság tíz éves gyakorlata által szentesített szolgasági evangéliumnál, az már merény a józan ész ellen. Pest megye közönsége, de még bizottságának otthon maradt tagjai sem oly vakok, s nem oly hazafiatlanok, hogy hozzászegődjenek egy bizonytalan valami támogatásához. Ez csak politikai eunuchok férfiasságot nélkülöző feladata lehet, s bizonyára eljő az idő, midőn meglakoltatja embereit tettükért. Mert jegyezzék meg jól, hogy a választó közönség kezdi unni a pesti megyeház termében érdekeivel játszó cirque-emberek garázdálkodását, s ahol szerét teheti, legközelebb jelét fogja adni, ép úgy, mint egy alantabb olvasható felszólalásban, méltó megbotránkozásának. Hiszen a legutolsó természetes józansággal bíró független állású megyei embernek is szemet kell szúrnia, minő szégyenletes helyzetbe hajtják az egykori vezérmegyét. Ha már kiköltözött is termeiből az alkotmányos nagy czélokért mindig lelkesedni kész szellem, legalább ne legyenek utolsók, s ha már utolsók, legalább ne vigyék szolgakészségöket annyira, hogy a nemzetellenes irányt osztrák érdekek legyezgetésével ápolják Rakovszky-féle emberek és Thurócz-féle megyék példájára. A Rakovszky Menyhért alispán által vezetett Thurócz megye régi történetének keretébe illenék csak Pest megye mostani tette. Egy Pestmegye más hivatással, s más hagyományokkal bir, mint Thurócz. Nem Pest, hanem Thurócz megyéről jegyezte fel a történetíró azt a jelenetet az ónodi gyűlésen, midőn zászlaja Rakovszky hullája felett széttépetett, pecsétje összetöretett, maga a megyei hatóságok sorából kitöröltetett. Reméljük, hogy Pest megye polgársága meg fogja óvni gyűléseit a sülyedéstől, s nem fogja engedni, hogy az osztrák zsákmányolási rendszert megyeházának termeiben védjék a thurócziak. Verhovay Gyula. A képviselőház mai ülésében Simonyi Ernő interpellále intéz a miniszterelnökhöz II. Rákóczy Ferencz hamvainak hazahozatala iránt. Czegléd választópolgárai lapunk útján szólítják fel az általuk baloldali programm és elvek alapján megválasztott megyei bizottsági tagok közül azokat, akik azóta a „szabadelvű“ párthoz csatlakoztak, hogy becsületbeli kötelességüknek ismerjék vagy visszatérni a programjuknak megfelelő állásponthoz, vagy pedig mondjanak le, minthogy Czegléd városát nem híven képviselik. Annál inkább kívánják tőlük ez elhatározást, miután Czegléd városának főjegyzőjénél van amaz okmány, melyben magukat a baloldal programjának híveiül lekötik, sőt amelyben egyúttal kötelezik magukat, hogy a pártból való kilépés, a programúitól való eltérés esetén, megbízó levelüket szabad elintézés czéljából a polgárság kezeibe helyezik. Czegléd ellenzéki érzelmű és programjuk mellett kitartó választói remélik, hogy e hírlapi felszólalás megteszi hatását s azok akiket illet, nyilatkozni fognak, jobbra-e vagy balra? Ellenkező esetben neveiket mint szószegőket a nyilvánosságra hozatal által a közmegvetésnek fogja átadni. A képviselőház első ülésszaka jövő hétfőn fog bezáratni. Másnap, kedden megnyittatik a második ülésszak s a megejtendő választások s a különböző bizottságok megalakulása után a ház a húsvét ünnepek utánig felfüggeszti üléseit. Az országgyűlés jogászainak figyelmébe. A képviselőháznak legutóbbi határozata a mentelmi jogra nézve sok vitát idézett elő a sajtóban. A lapok kiderítettek sok lényegtelen semmiséget, csak nem ezen eset valódi jogi minőségét, mely pedig egyszerűségénél fogva a törvényhozó testület határozatának helyességét kétségen kivül helyezi és az ezen határozattal ellenkező nézetet minden áltámadással együtt megdönti. Azon vád tárgya ugyanis, melynek alapján a fenyítő bíróság M. I. képviselő úr mentelmi jogának felfüggesztését és személyének kiadatását kívánta, hamis eskü akar lenni. Az eljárás pedig, mely ily vádakkal szemben hazánkban századok jog- és törvénygyakorlata szerint követtetett, sohasem bűnvádilag nyomozó, hanem közönséges polgári peres uró volt. Már az 1458—59. és 1462. 3. t. czikkek a hamis eskü tényálladékának kiderítése és eldöntése tekintetében átalában a szentszékeket mondják illetékes bíróságoknak; pedig hogy a szentszékek soha bűnvádilag nem kezelték az előttök folyásolt ügyeket, azt kétségbe vonni úgy hiszem nem lehet s nem is fogja senki, kinek a magyar törvénygyakorlatban csak némi kis jártassága is van. De hogy ez csakugyan igy volt, legfényesebben igazolja az 1868. 54. t. ez, vagyis a polgári perrendtar 67. szám. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, tás 22. §-a, mely szerint a hamis eskü tényálladékának megállapítására nézve a szentszékek megszűnvén illetékesek lenni, a bíráskodást a jelen törvény (tehát a polgári perrendtartás) szabályai szerint illetékes törvényszékek gyakorolják. Ebből kétségtelen, hogy most is a hamis eskü tényálladékának megállapítására csak polgári bíróság polgári per után van hivatva. És ebből nemcsak az következik, hogy a M. J. képviselő úr kiadatását követelő fenyítő bíróság ezen ügybe való avatkozása idő előtti és határozottan törvényellenes volt, hanem világos az is, hogy ha ezen esetben függesztette volna föl a ház a nevezett képviselő úr mentelmi jogát, következetességből minden más polgári perben, tehát a legcsekélyebb adóssági keresetben is, mellyel valakinek bármelyik képviselőt megtámadni tetszik, kénytelen volna a ház elégséges okot találni a mentelmi jog felfüggesztésére. Látni való, hogy azon jajveszéklő frázisok, melyeket némely lapok a ház ez ügybeni határozata feletti elmélkedéseikben pazaroltak, minden logikai alapot nélkülöznek és csak ezen konkrét eset helytelen jogi felfogásából eredhettek. _________E g y j o g á s z. A vámügyi alkudozásokról írja a „P. Napló“ bécsi levelezője: Itt igen valószínűnek tartják, hogy nem sokára olyan körülmények fognak beállani, melyek az osztrák reichsrath összeillését július vagy augusztus havában szükségessé teszik. Ez az Ausztria és Magyarország közti kereskedelmi szerződéssel fogna összeköttetésben állni, mely elé itt a legmérvadóbb körökben a legnagyobb türelmetlenséggel néznek. Ez irányban egy jól értesült képviselő azt mondotta nekem, hogy azon körökben, melyeket a legmérvadóbbaknak neveztem, amelyeket mindenesetre a döntő, utolsó szó illet meg, a folytonos súrlódásokat az egy uralkodó alatt élő két állam kormányai közt a legnagyobb elégedettséggel nézik s legbensőbb óhajaik oda irányulnak, hogy a súrlódások és nézeteltérések lehetőleg gyorsan eltávolíttassanak. Azt várják tehát e körökben, amelyeket a mondottak után nem kell még határozottabban megjelölnöm, hogy a legközelebbi értekezletek a magyar és osztrák miniszterek közt végleges eredményre fognak vezetni, s azon szándékot táplálják, hogy az elért eredményt alkotmányszerű tárgyalás végett haladéktalanul a bécsi és budapesti törvényhozás elé terjesszék. Ez esetben tehát a reichsratt az eddigi szokás ellenére nyári ülésszakra hivatnék össze; mindezt természetesen ama föltevés mellett tervezik, hogy a táplált remények teljesülnek s a két kormány már a legközelebbi hónapokban előzetes egyezményt köt. — Ha az nem történnék, úgy a nyári ülésszak azután elmarad , de ez az eshetőség olyan következményekre fogna vezetni, melyekkel szemben az actio elhalasztása csak kicsinység lenne, mert csak ismételhetem ; döntő helyen minden erővel s egész nyomatékkal, mely a monarchia két fele iránti egyenlő gondoskodás értelméből ered, azon fáradoznak, hogy az anyagi viszonyok Ausztria és Magyarország közt gyorsan és békésen rendeztessenek. A „sugárút“ kiépítésének beszüntetése. A sugárúti építő vállalattal fenálló szerződés megszüntettetett. A közmunkatanács tegnap adta beleegyezését a szerződés felbontásába. Az új egyezség 21 pontból áll, melyeknek lényegét egyik laptársunk következőleg ismerteti: „Az 1872. márcziusában a vállalattal kötött szerződés felbontatik. Az ingatlanokból 66 darab a vállalat kezén marad ; a többi ingatlanok a közmunkatanács birtokába mennek vissza. A szerződés felbontásáért fizet a vállalat 1.551.000 frtot, miközben a) az óvadékul letett 1.055,000 frtnyi értéket átadja, továbbá b) a villatelkek ültetvényeit 46,977 frtba, c) átad az oktogontéren egy 250,000 frt értékű házat s végre d) fizet 199,000 frt készpénzt. Ez utóbbi összegbe azonban beszámíttatik a vállalat követelése az eszközlött utczai munkálatok után : 126,000 frt. Az új szerződés utolsó pontja azon határozványt tartalmazza, hogy a vállalat részesei: a municaiparbank, a franco-magyar bank s az Erlanner és fiai bankház a sugárúti építő vállalatot illetőleg egymásért kölcsönösen felelősek.“ Íme, egyik szomorú jóslatunk ismét beteljesedett. A fővárosi közmunkatanács viselt dolgait előadván már 1874-ben kifejeztük kétkedésünket a felett, hogy a sugárút létesítése néhány évtized lefolyása előtt befejeztessék. Ezt ugyan minden gondolkozó ember előre láthatta, mert köztudomás szerint idő előtti s erőltetett fejlesztés által valami tökéleteset alkotni nem lehet, de az ország ügyeit intéző „bölcsek“ ezt nem ismerték el és csak szórták a pénzt — gondolván: jut is, marad is! íme a régen előre jövendölt esemény bekövetkezett. A sugárút építési ügye zátonyra akadt, mily különös veszteségek érik az országot a sugárút építési vállalattal kötött szerződés felbontása által, azt legközelebb részletesen el fogjuk mondani. Most a többek közt csak azt szeretnék tudni, miféle exoticus növényekből állanak azon ültetvények, melyeket a fővárosi közmunkatanács 46,977 frt értékben vesz át a sugárút építési vállalattól ? Szerda, 1876. márczius 22. Szerkesztői iroda: Budapest IV. megyeháztér 9. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben küldetnek vissza. Kiadóhivatal: ‘Budapest IV. megyeháztér 9. sz. Wodianer F. nyomdájában. A megyék kikerekitése. (K—y) A törvényhatóságok területi szabályozása a létesítés stádiumába lépett. A félhivatalos kommentárok sietnek ugyan jószívvel kellő mértékre redukálni minden igazhivő jámborság vérmesebb reményeit, kinyilatkoztatván, hogy e viszonyok reformálása egyelőre csak „a legégetőbb bajok“ enyhítésére szorítkozand, annyit azonban kétségen kívül konstatálhatunk, hogy a kormány lépett egyet az alkotmányos időszak létrejötte óta, nem kutatjuk újból, helyesen-e vagy nem, de sokszor felvetett eszme megtestesítése céljából. Mondjuk, nem feszegetjük ez ügy autonomikus lényegét; ezúttal pusztán a tervezet fölött néhány megjegyzésre szorítkozunk. Kicsiny partikulából vonunk következtetést az egészre. A királyhágón túli területek szabályozásából az egész Magyarországon véghez viendő műre, mert tekintve a kikerekítésnek ezen részeken nyilvánult sikerét, összevetve az intenziókat, melyeknek a kormányt állítólag vezetniük kellett a terv készítésében, azon eredménnyel, amit elért, latba vetve továbbá azt, hogy épen az erdélyi részek azok, melyeknek nehéz ethnográfiai, nemzetiségi és közvagyoni viszonyai feltehetőleg a legnagyobb vigyázatot igénylő szabályozási munkát adták: a zajt csapott területi rendezés képe már most teljes világosságban, habár aránylag a legjobb szikben állhat szemeink előtt. E kép után ítélve: a munka sikere, illetve sikertelensége igényeinknek meg nem felel. — úgy látjuk, hogy a munkálat keresztül vitelével a közszükség legprimitívebb, a szabályozást voltaképen halaszthatlanná tett, s valójában czélzott tekintetek és eredmények kielégítése, megközelítése sincsen elérve. Sem a közigazgatás könnyítésének szempontja, sem az együvé kapcsolandó vagy szétválasztandó vidékek vagyoni helyzete, sem a nemzetiségi oldala ez ügynek a kormány tervezetében kellő számításba nem vétetett, habár épen ezek voltak azon körülmények, miknek észszerű módosítása az új törvényhatósági szabályozás initiatíváját képezte, s okvetlenül kellett is képeznie, minthogy a helyi közigazgatás könnyítése, a vagyonviszonyok czélszerű figyelembevétele, a megyei költségek méltányos feloszlatása és viselhetése tekintetéből ép oly fontos momentumok és felettébb lényeges szerepet játszó tekintetek a kikerekítési terv készítésében, mint a nem ugyanazonos nemzetiségek egy-egy közhatósági területbe való olvasztása, ha nem fajunk uralmának, de mindenesetre legalább existentiájának lehetősítése mellett. Hogy miliő felületesen járt el a kormány az új törvényhatóságok területi megszabásában, arra nem reflektálunk. Jellemzi a területi egyöntetűség szempontjának teljes mellőzését azon körülmény, hogy Erdélyben, hol az eddig fenálló 26 megye és szék helyett 16 törvényhatóságot tervez, s a közigazgatásilag most is vidékbe osztott szászokkal együtt 30 szabad királyi város helyett 3 önálló városi törvényhatóságot teremt, vagyis az eddig 19 mérföldnyi törvényhatósági területátlagot 60 mértföldnyire irányozza elő, — Hunyad megyét, Zarándot és Szászváros széket egyesítve 142 mértföldnyi kiterjedésben egy megyévé terjeszti, mi az egyenlőség elvének elvetését persze nem csak a mathematikai pontosság látszataként, hanem kirívóan igazolja. Az ily természetű állítások minden egyes tétele hosszas és untató statisztikai adatok szerinti kimutatást igényelve: e tekintetben az átalánosan felhozható hiányokat nem fogjuk apróra részletezni. Kérdhetjük azonban, hogy a fontos nemzeti érdekekkel szemben, melyek egyrészt roppant számuknál, másrészt beláthatóan horderejüknél fogva a törvényhatósági szabályozás lényegét, becsét önmagukban ölelik, minő érdemet képez az évekig tartó vajúdás, készülődés révén megalkotott afféle munkálat, mely még létesítése alap-principiumait sem vette figyelembe?! Mi, kik mindenkor nemzetiesen szabadelvű politikát kívántunk, a kik úgy vagyunk meggyőződve, hogy a fölényét féltő hazafiúi aggodalom bármely pártról jövő fajhangja nemcsak érdekeink legfontosabbikával függ szorosan össze, hanem egyenesen létünket érintheti ; mi, kik a nemzeties közszellem ápolásának, e téren való érdekeink előmozdításának óhaját sohasem hangoztathatnék eleget: tévesztett, legalábbis felében czéltalan tervezetnek tartjuk az olyat, mely az idegen propagandák terjedésével szemben nem ragadja meg a legegyenesebben s kétségen kívül legüdvösebben ható eszközöket. Felfoghatatlan előttünk a tény, hogy Tisza Kálmán, ki nemzeti nimbusunk esetleges megsértése alkalmával oly átalánosan elismert eréllyel szokta suhogtatni önérzete ostorát: most önmaga ily ferde munkálattal lepte meg az országot s a különböző fajok egy törvényhatóság alá, ugyanazon közéletbe való aránytalan terelésével a nemzetiesség lassankénti terjesztésének okvetlenné tétele helyett itt-ott falunkat dobta oda a következetes elmosódás veszélyének, mint koczkáztatá azt Beszterczének és Naszódnak, Tordának és Aranyosszéknek együvé keblezésével, mig parlagon hagyta a Székelyföld egyes területeit, melyeket tisztán magyar részekkel olvasztott együvé. Kétségtelen, hogy a czélt meg nem közelítette a kormány az által, hogy egyugyanazon területen valamivel kevesebb főispán meg kapitány fogja élvezni a sine-cura állomásokat. Ezt talán még a terveit kikerekités leghőbb keblű barátjai is el fogják ismerni. A törvényszékek mi módon leendő redukcziója és új elhelyezése végre a kormány mély titkát képezvén még ez ideig, csak sajnálnunk lehet, hogy nem mondhattuk el kapcsolatban ezekkel: váljon törvénykezés tekintetében minő nagy előnyöket rejt méhében a törvényhatóságok uj területi beosztása. A Brassó városi és vidéki magyarok és románok közmivelődési ügye. Jakab Eleknek „A Királyföldi viszonyok ismertetése“ czim alatt épen a legalkalomszerűbben megjelent műve második kötetéből vesszük át e czikket. Ha terünk engedi, adunk még többet is, mert a vaskos 450 lapra rugó kötet részletesen és oknyomozólag a történeti fejlődés kapcsán és a jelen politikai társadalmi s mivelődési állapotok bonczolásával, ismerteti a szász Universitas és a Királyföld viszonyait. Most, midőn a Királyföld rendezése a belügyminiszter által a ház asztalára letett törvényjavaslat következtében napirendre került, valóságos forrásul és vezérfonalul szolgálhat Jakab Elek műve úgy a törvényhozó valamint a publicisticai, de átalában a szászok lármájával és Leher támadásaival felzaklatott magyar közvéleménynek is. * Nagyfontosságú ügy, — mely a magyar sajtó, a kormány és olvasó közönség teljes figyelmére méltó, a brassói és brassóvidéki — úgynevezett barczasági — magyarok és románok közművelődési ügye. Nézzük átlagos statistikai adatok alapján először is a lélekszámot. Most politikának és nemzetgazdaságnak, miveltségnek és előhaladásnak alapja amúgy is a szám. Brassóban van mintegy 7000 magyar, 7500 szász, 10,000 román, a népesség mintegy 8 °/o ka német, cseh, zsidó stb. Vallásukra nézve magyar reformált lista van 2000, magyar ágostai hitvallású 800, a többi római katholikus, a románok részint római katholikusok, részint és pedig legnagyobb számban keleti hitvallásúak; az összes szászság ágostai hitvallású. Brassóvidék népessége mintegy 89,000, ebből 22—24,000 magyar, ugyanannyi szász, a többi román, német, zsidó sat. A lakosok életfoglalkozása és társadalmi állása s viszonyai mintegy így különböztethetők meg. Brassóban a magyar kereskedők az újabb időben nagyon megszaporodtak, ide telepedve a Székelyföldről s az ország más városaiból, úgy, hogy ma számuk mintegy '/3-ára, az iparosoké 1/2-re megy, sok ezékben vannak többségben; a brassói levantei vagy görög kereskedők kamarája vagyis társulata csak görögökből áll, az iparkamara 650 vegyes nemzetiségű tagból, amiből van 350 magyar. Ha Brassó piaczán körülnéz az utas, a legjobb nevű czégek közül igen sok magyart talál, egyetlen pontról 10 ilyen czéget láthatni, melyek tulajdonosai a mai kereskedelmi ügyesség és jó ízlés színvonalán állnak szép vagyonuk van, a város és vidék bizalmát s becsülését bírják. A mi Brassónak büszkesége, a levantei kereskedés kelettel, ezt a románság űzi, s a fűszer-, singes és nürnbergi áruczikk-kereskedésben a szász és magyar egyaránt kitűnik. Az iparosok közt igen derék mesterek vannak, szabóságban, asztalosságban egy pár magyar valamennyi brassói mestert felülmúl. Mind emellett is tény, hogy amidőn Brassó kereskedéséről s iparáról van szó a parlamentben, az irodalomban, a világkiállításokon, mindig a szászokat emelik ki, a románok és magyarság hátrányára és mellőzésével. A szász adja a társadalomra is saját bélyegét : a beszéd a kereskedésekben, az ipar terén, a piaczokon, az ipar- és kereskedőkamarában jobbára német és szász ; az ipar- és bézkamarának jegyzőkönyveit is németül szerkesztik, pedig a magyarok száma a szászokat szinte feléri; a szász szellemnek oly erős befolyása van magukra a kereskedőkre, iparosokra és segédeikre, valamint gyermekeikre is, hogy olyanok kik Brassóba jövetelükkor jól csak magyarul beszéltek, néhány év múltán már ő maguk, nejeik, gyermekeik segédeik mind igen jól s könnyen sőt jó szívvel beszélnek németül, némelyek szászul is. A viszony itt megfordítva van, mint Pesten és Kolozsvárott. E városokban a német, szász, zsidó apák s anyák gyermekei jó kedvvel tanulják, tökéletesen beszélik a magyar nyelvet és joggal várható, hogy nagy részükből jó magyar honpolgárok s honleányok válnak; itt ellenben a magyar apa és anya ki van téve annak, hogy gyerekestül és segédestül együtt rövid időn elnémetesedjék s félszászszá legyen, a minek oka a társadalmi szellemen kivül a nevelés, a közoktatás. De erről alább lesz szó. A politikai viszonyok vizsgálatánál szinte ily eredményekre jutunk. Megmondtam fenébb a város és vidék népessége számarányát közvetlen, helyi és megbízható értesülésem alapján. Nem tévedek, ha azt mondom, hogy a magyarok felét teszik a város és vidék fele népességének, a hasonlól rész román, mégis a közigazgatás, tanácskozás, határozatok és jegyzőkönyv nyelve a városban és vidéki gyűlésben a német. A magyarok panaszára meg volt egy alkalommal az újabb időben rendelve, hogy a vidéki gyűléseken szerkesztessék a jegyzőkönyv magyarul is, de a szászok visszaírták, hogy ők a magyar nyelvről hozott törvényt rosznak tartják s eltörlését kérik. És nekik a törvénykijátszás sikerült, a rendeletet „ad acta“ tették. A közelebbi képviselő-választásnál előbb a kormány beleegyezett a tanfelügyelő felléptetésébe, akit magyarok és románok sokan pártoltak, későb vissza kellett vonulnia, új jelölteket tűztek ki, magyarok és románok egyesített igyekezettel fáradtak, áldoztak, hogy jelöltjük választassák meg, ami hihetően a két nemzetiség benső rokonulását eredményezte volna. A szászok erőszakosan és törvénytelen eljárással vívták ki jelöltjük megválasztását, oly botrányos játékot űzve a magyarokkal és románokkal, aminek párja nem sok volt az 1872-ki választások botrányteljes történetében. Azokat, akikről tudták, hogy nem szász jelöltekre szavaznak — románt, németet, magyart, keresett ürügyek alatt kihagyták a választók közül — csak magyart 1000-et, — kihagytak pedig házbirtokosokat, bejegyzett kereskedőket, követelve annak bebizonyítását, hogy házuk 300 frtot megér sat.; ellenben a szászok közül vagyontalanokat, segédeket, majorosokat és szolgai állapotuakat beírtak, némelyiket kétszer is szavaztatták s hallatlan méltatlanságokat követtek el. A jogaiban megsértett fél küldöttség által panaszolt a választás törvénytelensége ellen a minisztériumnál, értelmes és vagyonnal kitűnő