Egyetértés, 1876. április (10. évfolyam, 75-100. szám)

1876-04-22 / 93. szám

X. évfolyam. Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva . Egy évre......................................20.— Félévre..........................................10.— Negyedévre......................................5.— Egy hóra...................................... 1.80 Egy szám 10 krajezár. Hirdetési díj : 9 hasábos petítsor egy­szeri hirdetése 12 kr., többször 10 kr. B­é­l­y­e­g­d­i­j minden hirdetésért, kü­lön 30 kr. Nyilttér: Öth­asábos sor 30 krajezár. 93. szám Vasárnap, 1876. április 28. Szerkesztői iroda: Budapest IV. me­gye háztér 9. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben kül­detnek vissza. Kiadó­ hivatal: ‘­Budapest IV. megyeházéi­ 9. sz. Wodianer F. nyomdájában. A döntő pillanat. A keleti láthatáron átczikázó villámok s mennydörgést pótló ágyúzaj, a kedélyek mé­lyéből nagy események előjele gyanánt kitörő tompa moraj hirdeti, hogy a vajúdás döntő perczeit éljük Európának Ázsiával határos földrészein. Idő, a­mikor egeret szülhet a hegy, államok ezredéves törzsét csavarhatja ki a vi­har, de istent és birodalmat együtt teremthet a népeknek villanyos erőktől mozgatott m­éhe. Udvaroncz cselszövőkből ilyenkor porban csú­­szó törpe féreg lesz ; valódi jellemekből ellen­ben a válság tű­zpró­báján aczélként­ megedzett államférfiúi nagyság, korszakot megvető és álladalmat alkotó lángész, felsőbb hivatással bíró népvezér és történelmileg kimagasló alak. Tisza Kálmánt, a nemzetek életében ily ritka pillanat urává tette a népkegy és a sors­szeszély. Embert és jellemet próbáló, nemzet­árulót és népb­álványt teremtő nagy időknek mestere és anyaga most ő e pillana­tokban. A mestertől függ, szobrot csinál-e az anyagból; az anyag válogatja meg, remeket fa­raghat-e belőle mestere. Márvány és szobrász sár és fazekas kerü­ltek-e együvé? Ám ez a tit­koktól és tényektől terhes és a szülésre meg­érett állapotok nyitja. A felelet és megoldás attól függ: a szigorú kötelességérzet hatalma és a hazafias lelkiismeret szava igazi jellemet, va­lódi államférfiút igazgat-e személyében, avagy csak egy kicsinyes érdekek által mozgatott intrikust, kiben az uralmi szomj nagyobb a nemzeti fenköltség sugalatánál. Két út áll előtte: az egyik hosszabb, de egyenes, a másik rövid, de görbe. Amaz nyílt czélhoz, emez ismeretlen tömkelegbe vezet. Andrássy Gyula gavallér politikájának hatvan­­hetes syrén-dala int felé a görbe, de rövid ki­egyezkedési útról, a nemzet kétségbeejtő fa­jaival, s a nép égbekiáltó átkaival a háttérben, a magyar nemzeti élet geniusa hívja másrészt a hosszabb, de egyenes útra, milliók áldásával, a nép és történelem polgárerényeket felma­­gasztaló koszorúival az előtérben. Válas­szon ! Andrássynak a felelősségtől megfutamodó sikere, mely a kiegyezés urává tette őt, hogy a csontunkból való csont és vérünkből való vér kedvezményénél fogva, az udvari légkör csú­­szó-mászókat, nevelő előszobáiból, hazája rom­lását mások felelősségére intézze, nem ké­pezhet sem becsvágyra, sem államférfiúságra nemes példát. Tiszának, ha e külügyi politiká­jában macskazenét kivívó udvaronezot nem akarja követni, nem szabad eszközéül aljasod­­nia, hogy aztán elejtessék,mint a többi mórok, kik megtették kötelességeiket. Nem Andrássy, a coulissák megött alkotmányellenesen és haza­­fiatlanul közvetítgető politikai alkusz, ha­nem Tisza Kálmán ma a helyzet ura; nem a korona árnyékában meghúzódó diplomatiai előtánozos felelős a nemzet és a történelem itélőszékénél Magyarország jogainak eljátszá­sáért, hanem a teljhatalommal és föltétlen bi­zalommal felruházott Tisza Kálmán. Rajta áll sodronyon mozgatott báb akar-e lenni, avagy önérzetes férfin; a Burg viaszkos padlatát Andrássy lábai alá csiszoló inas-e, avagy a nép­felség hatalmas kép­viselője ? Válas­szon! Ab! mi nagyon értjük, hogy a keleti za­varok eloszlatásának feltolakodott, de egy macskazenénél többet kivívni nem képes dip­lomatának , miért van szüksége belülről nyerni megingatott hiteléhez erőt. De ép azért a kérdés az, Tisza Kálmán saját arczát és nem­zetének jövőjét akarja-e Andrássy úr sáros lábai alá tartani, hogy innét emelkedhessek magasra? Mert az a keleti bonyodalom, mely fél Európa ajtaján kopogtat a puskaag­gyal, mindenkit megijeszthet, csak mi czafatokba takargatott nép nem félünk rémes hangjától. Kopogása figyelmezteti az „összbirodalom“ rögeszméjén tépelődő, és a háromszázados ha­gyományokon rágódó köröket ott a magasban, hogy vihar készül fejük felett, mel­lyel csak az erős monarchia birkózhat meg, erős mo­narchia pedig ott nincs, a­hol Magyaror­szág gyönge és elégedetlen. Ha a keleti kér­dés megoldása csakugyan a monarchia ös­­­szes erejét igényli, ez erőt csak a kielégí­tett Magyarország nyújthatja, de a kirabolt Magyarország soha. Pénzügyi és gazdasági önállásának biztosítékai nélkül egy megzsib­badt idegű­ ország ereje nem fejthet ki rugé­­konyságot, a nyomasztó életgondok közepeit, halálos aggodalommal szivében, gyötrő kínok­kal testében, nem lelkesedhet és nem erő­­ködhet azért a monarchiáért, melyben h­ű­­séges igavonó állatnál egyébnek nem te­kintik. A keleti zavarokkal Európa békéjére zú­duló bábomban igazi támpontot csak Magyar­­országon nyerhet a dynastia, ha leszámol velünk és szakít törekvéseivel. Másutt nem talál egye­bet háborúval, vagy a nélkül, mint kacsin­­gatást és gravitálást kifelé. Budapest nem gúnyolta és nem utasitotta ki fejedelmét, mi­dőn az ellenség trombitája harsant meg a ha­táron; — Bécs megtette. Ép azért a belső és külső bonyodalmak fenyegető válságai között annál őszintébben szólhatunk és utalhatunk a felelősségre, mely fent és alant, a koronánál ép úgy, mint a kormánynál, határozott megoldását követeli a kérdéseknek. A­mi különösen kormányunkat illeti, Tisza Kálmán felelőssége és köteles­sége semmivel sem csekélyebb a keletet láng­ba borító események folytán, mint Deák Fe­­renczé volt Königgri­tz után. Deák Ferencz korszakos tévedése abban rejlett, hogy nem bírt fölemelkedni a helyzet kiaknázásának szükségéig, bár a dynastia érdeke Magyaror­szág érdekénél jobban kívánatossá tette, hogy félszeg kiegyezési műveletekkel ne hiúsítsák meg, sőt ne tegyék lehetetlenné megizmosodá­sát. Most is nyíltan és őszintén kell tájékoz­tatni a döntő köröket, mi forog a koczkán, s mi képesítheti egyedül Magyarországot, hogy életéért és a dynastiáért utolsó csepp vérig és utolsó fillérig síkra szánlhasson. Félszeg kiegye­zés, uj tízéves küzdelem a létért sem az er­kölcsi, sem az anyagi erőket nem fokozhatja a sikeres ellenállás mértékéig. Egy nemzet, mely­nek mindenét elszedik, nem lelkesedhetik sen­kiért és semmiért, nem áldozhat, ha munkájá­nak gyümölcsei felett idegenek osztozkodnak. Nincs okunk titkolni, hogy ma ismét egy kedvező pillanat áll a nemzetünket fentartó vé­letlen kegyelméből, jogaink védelmére, igazunk érvényesítésére. Tiszának, ha valódi állam­férfin, nem szabad elszalasztani e pillanatot, midőn nyílt szó és férfias erély ügyünket a ma­ga teljességében juttathatja diadalra, csak követelnünk kell. Ausztriának legreactionaliu­­sabb és leggyűlölködőbb körei sem lehetnek oly botorak, hogy a keleti válsággal szemközt szakadásig feszítsék a megnyúlt búrt és kenyér­törésre vigyék a dolgokat. Ma lehetetlen nekik olyféle eszközökhöz folyamodniok, melyek az alkotmány felfüggesztésével, vagy az erőszak­kal azonosak. A történelem megtaníthatá őket, hogy egy passiv magatartást­ magyar nemzet mily bénító dynastiára és monarchiára békében, mily veszélyes külháború esetén. Kelet zavara nem oly számbavehetetlen, hogy e mellett meg­kísérthetnének ellenünk bármily alkotmány­­ellenes merényletet. Annyira számba kell ven­niük, hogy ha beláthatatlan katastrophának nem akarják kitenni a dynastiát és monarchiát együttesen. Tisza Kálmánnak csak szívóssá­gába kerül, hogy a meghiúsult alku helyébe összes érdekeink, teljes győzelmét jutassa érvényre. Őszintén, talán tu­,őszintén nyilatkoztunk a helyzetről. De meg kellett tennünk, hogy semmi kétség ne támadjon az iránt, mennyivel nagyobb felelősség háramlik Tiszára, ha ily körülmények között akarata és érdeke ellen ráhúzatja Magyarországra a vámszövetség kény­szerzubbonyát. A komoly nyugodtság és higgadt meg­fontolás hangján mondjuk el mindent, mert kellő tudatával bírunk az élére állított hely­zet válságos voltának. Éreni­k és valljuk, hogy Tisia pártjával most utoljára áll azon a ponton, hogy továbbra is ura maradhat hazánk sorsának. Szakitsa meg a tárgyalást melynek megtételére Bécs makacssága jogo­­sitá fel, s mondja ki határozottan, hogy itt a rhodusi határvonal, a midőn „sajnálkozva bárki, de mégis az önálló vámterületnél ke­vesebbet követelni b­ü­n volna saját maga, árulás a nemzet ellen. Csak ily határo­lott föllépés adhat erőt kormányának, nyújt­hat halhatatlanságot személyének. Minden más es ezek között afféle taktika, melyről beszéltek régebben és hallatszik újabban, hogy lemondásával csupán a kiegyefssel járó felelősséget és gyűlöletet akarja áthárí­tani mások vállaira, míg ő maga a dunogót játszva, pártjának selejtes elemeit hagyná megszavazni ai iszonyunak igérkező alkut, hogy annak megkötése után újra fölvegye a honmentő jelmeit, gai játék volna a leg­­szentebbel. Az ő múltja már a határozati párt eljárásakor, s alóla több izben nyújtja az előző példát, midőn a felelősség elől meg­futott, mert forradalmi11 meg „egyéb1” válságok hiú rémképei háborgatták tevé­kenységében. Reméljük és hisisiük, hogy ez alkalommal lemondása nem késztl majd vis­­szavonulásra, hanem erővel és határozott­­sággal külidt és buktat meg majd minden­féle sím­eretű és törekvésű kormányt, mely a nagy célok útjában hentereg akadálynak és kerékkötőnek. Az „Egyetértés“ pályafutásának évköny­veiből nem vetheti senki szemünkre, hogy pil­lanatig haboztunk, meghökkentünk, vagy ke­rülő utakon, hamis eszközökkel igyekeztünk volna megközelíteni elveink diadalát. Tisza Kálmán is megtanulhatta, hogy mentől többet enged és mentől ravaszabbnak tetszeleg, annál kevésbé viheti keresztül nemzetének nagy ügyeit, még megkoppasztott megherélt alak­jukban is. Ma is ez a mi meggyőződésünk, sok­kal inkább, mint valaha. Magyarország boldo­gulásának czéljáért tes­szük le most döntő perczekben a toll köszörült fegyvereit, hogy könyörgésre fordítsuk a mi eddig gúny, sértés, támadás, és ostor volt kezünkben. Nagyon jól tudjuk, hogy más hangon kellene beszélnünk, ha hidegen bírálnók meg ama megaláztatáso­kat és egymást követő engedményeket, melyeket most a végleges megalkuvás föltételei gyanánt a bizalmi férfiak elé terjesztettek. Talán nem is szabad volna elhallgatnunk, hogy gyöngeség az, midőn nem az államférfim előrelátás, hanem csak az osztrákoknak minden korlátot áthágó rablóhelyfe sodrotta a dolgokat a szakítás fokáig. Talán beszélnünk kellene egyet mást, hogy minő rettenetes sors várna nemzetünkre, h­a az osztrákok vak erőszak helyett, elfogad­ják Tiszának a status quonál majdnem roszabb engedményeit. Ha mindezeket most a vajúdás és eldön­tés óráiban élesebben nem hangsúlyozzuk, annak tulajdonítsák, mert a lélekemelő nagy elhatározás perczeit éljük;­azokat a per­­czeket, midőn Tisza Kálmán még visszaléphet a kárhozattal kikövezett ösvényről és vagy is­tene, vagy árulója lehet nemzetének. Gondolja meg, hogy ő többé nem mentegetheti magát sem a tapasztalatlansággal, sem az elhamar­­kodással, mint a deákpárti államférfiak, kik a jognak és indoknak nem csekély látszatával mondhatják, hogy ők a kiegyezkedésnek csak politikai részét tartották szem előtt, a közgaz­daságinak és pénzügyinek fontosságát czél elől tévesztették. Tisza Kálmán és pártja nem hi­vatkozhatnak erre, a nemzet apraját-nagyját áthatja az életbevágó kérdések fontossága és az értelmiség legalsó fokán is tisztán látják az emberek: merre az út, hol a czél, mi az eszköz. A háromszor meghiúsult kísérlet több és több engedmény által rábírni az osztrák túl­hajtó arczátlanságot, hogy ha már rabol és fej, legalább ne oly szívtelenül tegye, egyenesen felszólítja és kényszeríti, hogy abba­hagyja a hálátlan és átkozott munkát. Itt az ideje hátsó gondolat és aprólékos tactica nélkül állani az egyöntetű és tömör nemzet élére és vele együtt hangsúlyozni,követelni, ami bennün­ket történelmi és életfentartási jogszerűn­ meg­illet. Ne legyen egy pillanatig sem tévedésben, hogy az egyezség megkötése után a közvéle­ménynél fentarthatja magát becsüléssel és ha­talommal. Ha az eddig ismert alakban és ará­nyokban viszi keresztül az egyezséget, oly hangnak és oly jelenségnek lehet tanúja mi­hamar, minőre csak egy kétségbeesett nemzet képes, mely nem fogja, nem akarhatja, egy szerződés üres formáinak megtartásával az enyészetbe dönteni lételét. Polgári becsületérzetére, hazafiai lelkiis­meretére, mindenre a mi szent és boldogító előtte, nemzetünk üdvéért, utódaink jóvoltáér­t, Magyarországnak ezredéves küzdelmektől meg­szentelt jövőjéért kérjük alázattal, rimán­­k­odunk meghaj­tott fővel mi, kik elkesere­dett támadói voltunk folyvást: változtassa meg politikáját és ragadja meg pénzügyi és közgaz­dasági függetlenségünk zászlaját. Tíz év át­­kínlódott nyomorúságai és keserves tapaszta­latai, háromszázados múltunk kényező emlé­kei szólanak hozzá az elhatározás e pillanatá­ban, ne feledkezzék meg Kossuth Lajos láng­­eszének Deák Ferenczhez intézett, s most ismét a legutolsó izig találó szavaira: „Lassan lassan lelebben a fátyol a Bécscseli alkudozások titkairól. Úgy látszik mindez már kicsinált dolog, s az orszggyü­­lés csak arra van hivatva, hogy a hévégtért tényt registrálja. De én e tényben a nemzet halálát lá­tom , s mert ezt látom, kötelességemnek tar­tom megtörni hallgatásomat, nem a végett, hogy vitatkozam, hanem hogy Isten, a Hala­l az utókor nevében felsililsalak: Nén körül magasd államférfim tekintettel, s fontold meg a maradandó következéseket, melyek felé veszed a Haft, melynek élni kellene, midőn a mi csontjaink már rég el­­porlottak; a Haft, melyben nemcsak a jelen röppenő peremét, de a váltó ihatatlan múltat, s a közelgő jövőt is szeretnünk kell. — Ne vidd a­zon pontra a nemzetet, melyről többé a jövőnek nem lehet mestere ! Tudom, hogy a Cassandrák szerepe hálátlan szerep. De te fontold meg, hogy Cassandrának igaza volt­­“ Verhovay Gyula. Az „Ell­e­n­ő­r“ írja: A kormányelnök meghívott magához — hol­nap, szombaton, délutánra — körülbelül ötven ta­got az országgyűlési szabadelvű pártból, hogy meg­beszélje velük a Bécsben történteket, úgy­ a magyar mint az osztrák részről s hogy véleményüket hallja a dolgok mostani állásáról, s jelesen arról is, a­mit a tárgyalások kedvezőtlen kimenete, illetőleg eredménytelensége folytán, kötelességének tartott megtenni. Úgy his­szük, hogy a helyzet ezen meg­beszélése fejedelmi kívánatra történik, s hogy va­sárnap a kormányelnök elmondja részletesen min­den oldalról, a szabadelvű párt körében is, az ügyek és a kabinet állásának mibenlétét. zásra, a szabadelvű párt köréből mintegy ötven orsz. képviselőt hívott meg; holnap pedig az összes sza­badelvű pártnak lesz „összejövetele“ (nem értekez­­lete, mint írják, mert tanácskozmány nem­ tartotik) s Tisza miniszterelnök mind ma, mind holnap párt­jával megismerteti a bécsi tárgyalások részleteit. Azt hírlik, hogy a miniszterelnök elő fogja adni, hogy eredetileg mit követelt a magyar kormány, hogy a tárgyalások folyamában mily nyilatkozatok történtek, s hogy mire lehet megnyerni „a törvény­­hozás összes factorainak“­­ megegyezését. E tanács­kozásoknak tehát tájékoztató vagy informáló jelle­gük lesz, magától értetődvén, hogy azért a­mit a kormány tesz, őt illeti a felelősség s ezt a párt vál­laira áthárítani nem lehet. * A „N. fr. Press­e“ írja : Azon esetre, ha a két kabinet képes lesz is az eddig tett javaslatok alapján létrehozni a kiegye­zést, a keresztülvitelnél még okvetlenül különböző nehézségek fognak felmerülni, így különösen a kö­zelebb összeülendő delegátiók előtt azon kérdés fog felmerülni, vajjon jogosítottak-e ők, mielőtt a par­lamentek a vámszövetség megújítását elfogadják, a vámbevételeket az 1877-ki közös budgetbe még fe­dezetül felvenni, és minő eljárás követendő aztán a vámvisszatérítések körül, melyek eddig egyszerűen levonattak a vámbevételekből? Az első kérdés min­denesetre csak magyar szempontból vethető fel. — Mi több ízben kifejtettük s az 1867-ki kiegyezés fölött folyt tárgyalásokból kimutatták, hogy a vám­­jövedelmeknek 1877. év végéig közös bevételeknek kell maradniok, nyittassék meg bár vagy nem a vámszövetség. E szerint a delegatióknak joguk van 1877-re is beállítani a vámjövedelmet a budgetbe. — Azonban a vámvisszatérítést illetőleg , mely a magyar kívánalmak szerint jövőre más felosztási kulcs alapján különítendő el, okvetlenül eltérő el­járást kell követni. — Hihető, hogy mindkét kabi­net közölni fogja erre vonatkozó megállapodásait a delegatiókkal s így lehetővé teszi, hogy a delega­tiók már az 1877-ki budgetben tekintetbe vegyék az újjá alakult viszonyokat. Egyről-másról. A bécsi alkudozásokról és a herczegovinai ese­ményekről beszél a napi sajtó. E két kérdés leszorít ma mindent a politikai élet színteréről. Annyira vi­tatja e tárgyakat mindenki, politikus és nem politi­kus, hogy végre is kell, hogy valami eredménye legyen a sok szónak, melynek egy a vége. A zárt ajtók még most is elfednek ugyan sokat, és sok dol­got elfátyoloznak, de a fátyol nemsokára föllebben és rövid idő alatt kibúvik a szög a zsákból és az órája annak a titkolózó politika gyümölcseinek,m­ely­­lyel oly nagy szöget ütött Tisza az ország fejébe, hogy ugyan csak nehéz feladat lesz azt onnan ki­húzni.* Alkusznak Bécsben és bele kotnyeleskednek Herczegovina ügyeibe. Jókor, mind a kettő halál. Mert az a szerződés, mely anyagi felvirágzásunk romba döntésével köttetik, épen olyan halál, mint az a beavatkozás, mely a béke romjain épül. * * * Az igaz, hogy csak furcsa helyzetbe sodorta ez a Tisza az országot, felment alkudozni Bécsbe, de meg nem alkudott és ezer szerencse, hogy az alku nem sikerült. A bécsi alkudozásokról is elmondható, „sok szó, kevés tett. Hosszú gyűlés kevés eredmény“ vagy­is, hogy még­is van eredmény, mert a „semmi“ is csak eredmény.* & * A megtérteket az „Ellenőr“ fogadta, irt két morgó czikket, s azon régi hangon, melyet a fusio még egészen fel nem olvasztott, szidta az osztrákot. Jól tette. Mind a két czikk jó volt, hanem egyet ki­feledett — adósa maradt a kormánynak. * >fr . ^ . Az „Ellenőr“ legutóbbi czikkei után ítélve, sokan ezt képzelik: no már most csak lesz valami az önálló vámterületből; ha az „Ellenőr“ így be­szél, akkor nem is fog beleegyezni minden szerző­désbe. Bizony az könnyen meglehet, hogy Tisza Kálmán visszavonul és mással csináltatja meg ezt a gyalázatos egyességet s ha egyszer meg­lesz kötve az egyesség, akkor újból kormányra lép. Csúnya dolog lenne ugyan, de hát a „taktika“ sokra képes.* * * Hanem Tiszáékra keserves lehetett a haza­­jövetel, üres kézzel, üresebbel jöttek mint a­milyen­nel távoztak. Bécsből haraggal távoztak, Pesten haraggal várták őket. És mindezekre az a csapás, hogy óh jaj megbukott, kudarczot szenvedett a tit­kolózó politika. Az a politikai rendszer, melyet Tisza talált ki, még életében elbukott és gyümölcse — a semmi.* ijí * Ismét bebizonyult, hogy a becsületesség a leg­jobb politika, melynek útja nyílt, tervei leplezetle­nek. A hosszú hallgatás után a pecsétet fel kell törni, a nyelvet megoldani és beszélni a Bécsben történtekről. Beszélni arról, hogy járták meg ő ex­­cellentiáik nem Debreczent, hanem Bécset. K—eb * Nem bizonyos ugyan még, de valószínű, hogy minisztereink hétfőn este mennek ismét Bécsbe, hol alkalmasint kedd vagy szerda lesz a döntő nap több nagy horderejű kérdésben. * A „Pesti Napló“ írja: A miniszterelnök ma este, bizalmas tanács­ko­ Egy óriási botrány. A kassa-oderbergi vasút f. hó 19-én szer­dán tartott rendkívüli közgyűlésén tanúi voltunk oly jeleneteknek, melyeknek hű leírását csak egy Dante „infernalé“-jában, vagy egy Breughel „pokolképeiben“ találhatók fel. A keleti vasút név alatti hírhedt országos fekély néhány évvel előbb kiakadt, és csak a legközelebbi időben az országgyűlés elébe ter­jesztendő törvényjavaslatban várja búcsúzta­tóját, „pompes funebres“-jét. Koldusbotra ju­tott szegény részvényeseinek jajveszéklése még nem is múlt el — és ime gondoskodnak már méltó utódjáról. Lárma, zaj, skandalum még nem volt elég, a fekélyek sorozatának máso­dikára kerül a sor; az állam hitele eddig csak részben szenvedett,szenvedjen még többet, Euró­pában úgyis nagy hitelünk van; elő teh­át a kassa­­oderbergi vasút fekélyével, így gondolkozott és gondolkozik néhány igazgatótanácsos a szín­falak megett. Szépen rendezték volt el az egé­szet, évek hosszú során át kifőzték bölcs ter­vüket és ugyanaz időben, mikor az állam kü­lönféle rövidlejáratú kölcsöneit járadékká átvál­toztatni kívánja, e matadorok elérkezettnek látják az időt a függönyt leereszteni és kényes válságos helyzetükből néhány ügyes salto mor­­taleval biztosítani magukat. Hanem ez egyszer nem sikerült. A felzak­latott részvényesek, a közvélemény útba vetette magát és meghiússtá az államhitel elleni­­ leg­újabb merényletet. És mi bízvást his­szük, ha a kormány a már megindult mozgalomnak szabad folyást enged, és kiküldött közegeit csak némiképen is ellenőrizteti és a rendes útra tereli, akkor e vasút matadorai merény­letükért bűnhődni fognak. Egyúttal megmene­­külen­d az ország attól, hogy úgy is elviselhetet­len terhein felül még a kassa-oderbergi vasút bajainak orvoslása czímén új terheket vállaljon. Térjünk tehát vissza az említett köz­gyűlésre, melynek menetét rövid kivonatban mi is közöltük. A­mit mi ott észlelünk, némiképen örvendetes volt. — Valahára észrevettük, hogy vannak önérzetes részvényesek is, kik áthatva a helyzet viszonyától, a reájuk lecsapni készen tartott Damokles-kardot iparkodnak az arra érdemes igazgatótanácsra vissza­hárítani. E rendkívüli közgyűlés hivatva volt két tárgy felett határozni: 1. A társulat pénzügyi viszonyainak vég­leges rendezése, különösen pedig az építési fővállalatnak járó kárpótlási átalány kifizeté­sének ügye, és a kormán­nyal e tárgyban kö­tött egyezmény felett. 2. Az eperjes-tarnówi vasút Magyaror­szágon fekvő részének átvétele felett a csász. kir. szab. kassa-oderbergi vasuttársulat köte­lékébe. Elnök báró Vay Miklós megnyitván a gyűlést, bemutatja a min. osztálytanácsost Za­­horszky kormánybiztost, mire dr. Herz Vilmos részvényes (bécsi amerikai alkonsul) hivat­kozván az alapszabály több §-ára e rendkí­vüli közgyűlés második egybehívását törvény­­ellenesnek nyilvánítja és indítványt terjeszt be, melynek folytán a jelenlegi közgyűlés törvény­telennek mondja és egyúttal az igazgatótanácsot felszólíttatni óhajtja egy ujóbbi közgyűlés egy­­behívására. Born J. részvényes (berlini bankár) cso­dálkozását fejezi ki, hogy egy igazgatótanács, melynek sorában annyi kitűnő és jeles férfi, annyi híres jogász és diplomata van, ily több oldalról megtámadható hirdetést közrebocsát­hat. Itt nem szerepelhetett a véletlen, ha­nem felteendő a szánszándékos tervezés. Más szempontból is feltűnő, miszerint valamennyi eddigi közgyűlés hasonló alapszabályellenes mó­don hivatott egybe. Soha semmiféle részvényes vagy igazgatótanácsos nem érezé szükségét ezek­nek törvényességét kétségbe vonni. Ő az imént tett indítványnak, mely szemlátomást az igaz­gatótanács rendeletére történt, titkos rugóját felismeri, mivel ez alkalommal a külföldi rész­vényesek kellő időben értesülvén a reájuk és vagyonukra mérendő csapásról, oly számosan jelentek meg, hogy bátran állíthatják, miszerint az ő részükön van a többség. Ők többé nem hajlandók a jelenlegi igazgatótanács gazdálko­dását továbbra is tűrni, kivárják tehát — tekin­tettel az eddigi közgyűlésekre — hogy nem véve figyelembe most sem az elkövetett sza­bályelleneséget, a közgyűlés napirendre térjen át meg levélt győződve, miszerint az igazgató ta­nács eddigi működése felett pálctát fog törni a közgyűlés. Kunváry Fülöp részvényes mindenekelőtt kijelenti, hogy ő e vasútnál mindeddig az egye­düli ellenzéket képező, és most annyival inkább tartozik az ellenzékhez, mivel szakember rész­vényes nem akadhat, ki a jelen közgyűlésen tárgyalás végett előterjesztett lérezma mellett, aljas jelentés mellett meggyőződésből szólhatna. A megütközés, a felháborodás annyival nagyobb, mivel emü, e jelentés szerkesztői egy oly ügyes híres férfiakból álló senatust képeznek, minőnél különbbel alig bír egy másik az állam által biz­tosított vasuttársulat. Ha a napirendre kerülend a sor, e jelentés egyes tételeit sorban meg fogja támadni, mivel nem szabad tűrni, hogy azok jogerőre emelkedjenek. Ez alkalommal el nem titkolhatja örömét, hogy valahára külföldi részvényest üdvözölhet itt, ki joga védelmére síkra száll. Elég baj volt az mindig, hogy az igazgatótanácsot háborítatlanul gazdálkodni hagyták, azonban még nem késő, kiadhatjuk az igazgatótanácsnak már régóta kiérdemelt bérét. Hanem tekintettel hazai viszonyainkra és jól tudván, miszerint ha e közgyűlés most napirendre tér is és határoz, ebbeli határozatai mint alapszabályellenesen egybehívott közgyűlésen hozottak a kormány ál­tal helyben nem hagyatnának, —hiába való mun­kát csinálni nem szeret, pártolja dr. Herz indít­ványát, avval a toldalékkal, hogy minél rövidebb idő alatt az alapszabályok szigorú megtartása mellett hivassák egybe az új közgyűlés. Bőven részletezi e közgyűlés egybehívásánál hosszú sorozatot képező mind alakra mind lényegre

Next