Egyetértés, 1876. július (10. évfolyam, 149-178. szám)

1876-07-01 / 149. szám

x /rí I r\ In I h \f In II« I I« Egy szám 8 krajczár. I Bt flj I B HI I fi HI Wk |§ Hirdetési dij : 9 hasábos petitsor egy­ fi S B____________ B B I fl io | nnn| B Imh B Bl B Hmum B­ély­eg dij minden hirdetésért ki-X. évfolyam._____________________________________________149 szám.________________________________Szombat, 1876. Julius 1. Előfizetési díj: ______ ______________________________ ________ m Vidékre postán vagy helyben házhoz BUB9BB­JjW ja, . * "läJM fiBBÉBBHK­ " Szerkesztői iroda: Budapest IV. megyeház tér 9. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben kül­d Budapest IV. megyeimet­ér 9. sí- Wodianer F. nyomdájában. Nyílttér: öt hasábos sor 30 krajczár, POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Előfizetési föltételek az E­GYETÉRTÉS politikai és közgazdászati napilapra. %0$T Az előfizetési pénzek és utalványok az „Egyetértés“ kiadó-hivatalának Wodianer nyomda megyeház-tér 9. szám alá küldendők. Egész évre ....... 20 frt. — kr. Félévre ...............................10 frt. — kr. Negyed évre.........................5 frt. — kr. Egy hóra ....... 1 frt. 80 kr. A magyar ifjúság jövője. (==) „Nincs képzett magyar szakerő,“ ezzel a mentséggel éltek éveken át azok, a­kik a vasutak és egyéb műszaki vállalatok magya­rosodását rendszeresen elnapolni igyekeztek. Most már van. Csakhogy ezek magyarsága inkább terhelő és gátló körülmény rájuk nézve, mert ajánlás helyett hátrányokul szolgál, más­különben lehetetlen volna megérteni, hogyan történhet az meg, miszerint az egyetlen ma­gyar műegyetemet elvégzett ifjak a proletariá­tust szaporítsák és a szó szoros értelmében a legalacsonyabb állásban tengődnek. Egy ré­­sze k épességgel nem képes tisztességes kenyér­­keresethez jutni saját hazájában. Biztos tudomásunk van róla, hogy a ta­valy és az idén végzett technikusok hiába ko­pogtatnak be a szakértelmüket igénylő helyek befolyásos embereinél, a felelet mindenütt azon stereotyp elutasító válasz: „Nincs üresedés“. Furcsa, nincs üresedés, de azért minden év­ben megszabják a határidőt nagy hangú kor­mányaink, a­mely idő alatt tényleg végre kell hajtani a magyarosodást a pénzünkön fentar­­tott vállalatoknál a­nélkül, hogy az ige még ma is egyéb volna puszta igénél. A kassa­­oderbergi vasútnál büszkén hetvenkedik anya­nyelvén az idegen, hogy a szolgaszemélyzeten kívül magyar nincs közöltök, a tisza-vidéki társulat, a déli vasút, s igy tovább szintúgy hermetb­e zárják el vállalataikat a hazai elemtől. Joggal támad itt­ a kérdés, mi fog tör­ténni azon ifjúsággal, mely azon reményben választá életpályájául a műszaki ismereteket igénylő hivatást, hogy a túlnépes és örökösen szemrehányásul szolgáló jogászi tért, a kor ha­ladási áramlatának megfelelőbbel cserélje föl ? Miért küzd, tanul e nemzedék, ha nélkülözé­seinek és fáradságának díjja a mellőzés ? Nagyon lekötelezné az ifjúságot Jókai Mór, ha felvilágosítást adna a kormányt vak­tában védő befolyásos buzgalma e káros anyag lerakodásra alkalmas kérdésben ? Mert hiszen ő volt az, ki nem­régiben beteges politikai phantasiájának regényes kitörései között, meg­támadta a magyar ifjúságot, a­miért ez csak a hivatalnoki állások lépcsőjéül szolgáló szellemi téren mozog és az anyagi világ mozgalmainak alapjául szolgáló szakszerű hivatást mellőzi. No van most ember e téren is. De hova legyen munkavágyával? Végig kopogtatja ujjait a ha­talmasok ajtaján, de „nincs üresedés.“ Aha talán majd nyílik hely rögtön, mihelyt a defi­­c­itekkel csatornázzák az országot, szédelgé­sekkel benépesítik a vasutat nem látó vidé­keket. Hogy gúny nélkül beszéljünk, odáig ju­tottunk, hogy új beruházó és fejlesztő vállala­tokra, nincs egy garasa sem az országnak. — Annyira nincs, hogy a hadszervezés is csak a kölcsönökből fedezhető iszonyúan nagyobbodó kiadásaiban. De miután Jókai Mór úrnak és társainak nem kell gyárakat emelő, új jövede­lem és keresetforrásokat nyitó külön vámterü­let, hol a szakszerűen kiképzett magyar elem hazáját felvirágoztathatná, a fenálló közleke­dési vállalatoknál pedig csupán a papíron kell magyar ember, a valóságban pedig „nincs üre­sedés“, így azon alternatíva előtt állanak a végzett és ezentúl végezni készülő techniku­sok : vagy kivándorolnak, vagy kellő protectió mellett beállanak adóexecutornak, hogy aztán majd ilyen minőségben áldják azt az isteni kormányzatot, mely gondoskodik, hogy a be­tolakodott külföldi verébnek haja szállá­se gör­büljön meg a deficzites honmentés nagy rend­szerében, hanem mindennek magyar ember igya meg a levét, s kivált ha technikus még ma­gasztalja is a hatalom urát, mely morzsát jut­tatott a szegények asztalairól ő neki is, ha már tiz évre lehetetlenné tette, hogy a műszaki fel­virágzás terén hátramaradt országban máskép érvényesítse tehetségét, mint executor, vagy írnok képében. Áll ez különben a tisztelt jogász nemze­dékre is, mely napjainkban cultust csinál a mamelukságból már „romlatlan ifjú“ korában, így erősítvén magát a haladó férfikorban vég­­hezviendő tányérnyalási nagy tettekhez. Hát ez az ifjúság is meggondolhatná édeskedves szolga­nevelő papáival, hogy mi sors vár reá a jövő tíz évre oly gyönyörű rendszer mellett, mely nevelési czélokra sem fordíthat több pénzössze­get és meg kell vonnia a közös költségek miatt a legutolsó garast is a belrendezés feladataitól. Vájjon hová hajtják majd árva fejeket a negy­venként eltörölt törvényszék rendelkezés alatt álló hivatalnokkal és azon fiatalsági derékhad mellett, mely állami szolgálat éveit még csak 1872-ben kezdte, s így elég fiatal hozzá, hogy ne hagyjon üres helyet a keresőknek akár van protectiójuk, akár nincs. Igaz, hogy egy rész számára az ügyvédi oklevéllel kezében fen­­marad a lehetőség prokátorkodással keresni a kenyeret. Na de hát egy kis körültekintés meg­győzhet minden jóravaló eszü embert, nem is kell furfangosnak lennie, hogy az ügyvédkedés, a nagy kartársi elszaporodás mellett, kezd kórista kenyér keresetté válni. Az elszegénye­dés gyökeresen hág a perek nyakára, azzal kezdi, hogy nincs tulajdon, nincs birtok, nincs jog, nem kell igazság, ergo nincs per. A­hol akad, azt elvégzi a kormány rövid sommás után az adóvégrehajtó közbejöttével. Mindez áll, mondhatná valamely Jókai- Csernátony iskolájában dreszírozott politikai örökbizalom, de ne feledjétek, hogy Jókai Mór nem csak gépészségre és mérnökségre és ke­reskedőnek, sarkalta a magyar ifjakat, hanem iparosnak is. Oh derék Jókai, miért hogy te is nem maradsz mesterségednél, hanem belekon­­tárkodsz, a­mihez annyit sem értel, mint bár­mely jóravaló suszter a kaptafájánál. Iparos­nak kergeti a magyar ifjút Jókai Mór, a­mi nagyon helyesen van mondva, ha komolyan s nem tréfából ered. Egy lap sem mutatott an­­­nyi figyelmet a magyar ipar iránt, mint ép az „Egyetértés“, mely összes politikai és társa­dalmi küzdelmeit e czélpont felé irányozza. De ugyan minő gondolat az, ha már nem a legkonokabb malitia, a közös vámterület bará­taitól, az iparra irányozni figyelmét a ma­gyar ifjúságnak, mikor ők az újabb szerző­désben mindent megtettek tönkretevésére. — Ilyen formán beszédeiknek alig lehet más ér­telme , mint a koldusbothoz kergetni a magyarságot, hogy helyette az osztrák ipar képviselői brillírozhassanak a magyar fogyasztó zsebén túli pirosra hízott jólétben. Íme a kilátások a tanulni és munkálkodni kész tehetséges magyar ifjúság részére.Igazán a kétségbeesésig gyöngy állapot, és az ör­vénybe szédítésig kecsegtető jövő: teljes biz­tonság arra, hogyha majd nem lehet még hiva­talnok sem, nagy a világ, lehet belőle a föl­dönfutó. A „függetlenségi kör“ az ország­gyűlési szünet idejére a fölmerülendő ügyek in­tézése végett egy állandó bizottságot válasz­tott, melynek tagjai: H­e­l­f­y Ignácz, D­u­k­a Ferencz és Csávolszky Lajos. Tisztelt vi­déki elvtársaink, kik a szünidők alatt a köz­ponttal bármi tekintetben érintkezni óhajta­nak, szíveskedjenek — szóval vagy levélben — egyenesen e bizottsághoz fordulni. A horvát országgyűlés július 3-kan kezdi meg tanácskozásait s csak rövid ideig fog ülésezni. Legyen ébren a nemzet, ez az mit az újabb keleti események folytán szívére kell kötnünk min­den becsületes és hazafias érzelmű tagjának. Éles szemmel és a legkomolyabb figyelemmel kell kísér­nünk minden még oly jelentéktelennek látszó for­dulatot is, mert Magyarország ma egy bizony­talan külügyi és egy elmosódott belügyi po­litika következtében a legválságosabb és pillanat­­ról-pillanatra ki nem számítható esélyeknek néz elébe. Egyet tudunk ma még csak. Nemzeti hagyo­mányaink, létező érdekeink forognak e körül, s ez az egy, hogy a szerb-török háború európai conflictussá fejlődése esetén, mihelyt Oroszország kardját veti a mérlegbe, nekünk ott van helyünk, a­hol Oroszor­szág ellenségei sorakoznak. Oroszország a mi leg­természetesebb ellenségünk és legtermészetesebb szövetségese a mi ellenségeinknek; a­ki tehát ellen­sége Oroszországnak, az a mi szövetségesünk. Az események szükségessé tették, hogy ne hagyjunk e felől kétségben senkit akár lefelé, akár fölfelé. Gyanús, de titokzatos voltuk dac­ára, döntő természeteknél fogva aggodalomra okot szolgáltató jelek merülnek fel úgy diplomatiai, valamint katonai politikánk vezetésében és irányában. Rodich és Mollináry túl megbízhatatlan magavise­letétől kezdve, a hadügyi vezetésben történt személy­változtatásokig és onnan tovább Albrecht főher­­czegnek emissáriusi jellegű gyakori érintkezéséig a czárral, számtalan reactionarius iskoláju intézkedé­sig, aggodalomra, vagy legalább is a legnagyobb elővigyázatra szolgáltatnak okot. Legyünk tehát készen minden eshetőségre s így azon meglepetésre is, hogy nemzeti és állami ér­dekeink ellen az orosz mellett fegyveres beavat­­k­ozás­sal vagy a bérét kikötött semleges­séggel visznek háborúba. Sok jel sejteti ezt, bár mindannyit együttvéve, az ily dolgokhoz közelebb eső félhivatalos sajtó nem méltathatja beható figyelmére. Ennél többet ma még sem helyén, sem idején valónak nem tartanánk mondani, s igy­ekszerűleg tartózkodunk az ezen eshetőséggel összefüggő ve­szélyek taglalásába bocsátkozni. Elég, ha a kutyá­­kat keverő ujjakra mutatunk rá, hogy a hazáját féltő nemzeti érzület rögtön tisztába jöjjön a játszma czéljával. Részünkről őrködve és fontolva kísérünk figye­lemmel minden neszt, minden lépést, hogy mihelyt a hiába nem mozgó harasztot a keleten támadt fer­­geteg határozott alakú mozgalommá tenné, a nem­zet összes ellenállását harczra szólítsuk az öt létében fenyegető csapás ellen. Egyébiránt ugyan­erről a kérdésről „A keleti kérdés és Magyarország“ czime alatt S­i­m­o­n­y­i Ernő úr tollából fog hozni lapunk már holnap és keddi számában nagy érdekű czikkeket. A I.­K­ikindában elfogott szerbek száma hír szerint 22, többek közt az ottani takarékpénz­tár igazgatója is köztük van. Az eperjes-tarnovi vasút­társaságnak a kassa­­oderbergi vasuttársulattal való egyesülése befeje­zett tény; az illető­­könyvet június 23-án írták alá. A becsületszó érdekében. Marosvásárhely, jun. 27. Zarándi Knöpfler Vilmos orvostudor, ki­rályi tanácsos és országos képviselő f. hó 20-án sa­ját neve alatt következő meghívót bocsátott ki: N. N. urat f. h. 25-én d. e. 11 ő. a Transylvania nagy termében szíves megjelenésre a czélból felkérem, hogy alkalmam lehessen az országgyűlés lejárt első időszak működéséről jelentésemet megtenni.“ — Sem hús, sem balféle étekfogó, hanem inkább va­­kandokkelepcze, midőn a képviselő tulajdonkép nem saját eljárásáról, hanem az első időszak műkö­déséről hallgatni h­ívja meg válogatott párthíveit, de nem választókerülete tagjait, kik nehogy e ti­­tokszerű gyűlésre merjenek tolakodni, csak gazda­ságosan osztogatta ki névszerinti meghívóit, félvén úgy látszik attól, miként majd megtudják sokat hí­­resztelt fusiós független álláspontját, és szélbalinak tekintve elpártolnak tőle, mely vakmerő kísérlet nem csak városunkat, de széles Magyarországot is végveszedelembe dönthetné. Elég az hozzá, a kiirt nap délfelé sokan a meghívottak, de kevesen a választók közül nem annyira kötelességből, mint inkább becsületbül meg­jelentek, kik előtt Knöpfler rebegő ajkakkal a­kar állapotot festeni, jelesen a vám- és bank­ügy­ben a korm­án­nyal együtt elfogl­alt álláspontját nehéz lélekkel, de könnyű lel­kiismerettel zilált modorban fejtegető, k­i­j­e­l­e­n­t­­vén egyúttal, hogy azon esetben, ha netán nem híven képviselné a válasz­tók meggyőződését, azonnal kész le­mondani, mire lelkes éljenzés után egy tap­­soncz főnöknek kiszemelt egyén bizalmat szavazott, mint mondják több nevében, de ezt a néma hall­a­­tagság közepette nem igen lehetett észlelni. Csodálatos eljárás, és megrovandó rejtezés egy képviselőtől, ki szabad meggyőződését isten és világ előtt nem meri kimondani, hanem egy szemen­­szedett pártértekezlet formát toborz össze, gondo­san kihagyva a netán ellennézetüeket, nehogy szem- és fültanúi legyenek azon confuziós politikának, melynek vázlovagjai közé magát beerőszakolta már akkor, midőn a megbízó levél átvételekor azt mon­dotta : „Mélyen érzem, mennyit várnak, mennyit kö­vetelnek polgártársam ezen választás által én tőlem most, midőn hazánk alig nyert újabb alkotmányos életünk kezdetén már a reá nehezült súlyos zavarokba me­rült, s midőn városunk is fejlődésében, élhetősé­gében és polgárai jólétében évről-évre inkább ha­nyatlik, midőn ipar­ és kereskedés a külföldi gyári ipar és a honi pénz­pangás miatt szenved.“ Ki néhány nap múlva az általa rendezett disz­­lakomán első programmszerű beszédében többek között így szólott: „De mint önálló független képviselő, kit semmi sze­mélyes érdek nem vezethet, mind a mellett, hogy a szabadelvű párthoz tartozom, az ország hátrányára nem fogok, nem akarok vakeszköz, szavazó­gép lenni,­­és mind a kormányt, mind a párt vezéreit csak addig fogom tá­mogatni, míg hazánk égető kívánal­main segítni törekesznek és tudnak. Azon nem remélt esetben pedig, ha az ország most is várakozásaiban csa­lódnék és a szükséges és óhajtott eredmények nem létesülnének, tet­teimre és lépéseimre nézve szabad önállásomat és függetlenségemet fen fogom tartani.“ Ki fogadást tett, hogy kötelességét híven teljesítendi és minden fonto­sabb országos kérdésben polgártár­saival érintkezve, határozatilag ki­mondandó nézeteiket mindig irány­adóul fogja tekinteni, ezen városi képvi­selő most azt jelenti ki,hogy ő a vám-és bankügyben a kormán­nyal együtt foglalt álláspontot és ezen nyilatkozatával magát le is kötelezte, miként majd az őszi üléssza­kon a kormány által benyújtandó törvényjavaslato­kat pártolandja, hisz ezek nem fontos országos kérdések, melyek iránt nem csak az ország nagy része, sőt saját polgártársai is elítélőleg nyilatkoz­tak, mint a­mely életkérdéseknek önálló és függet­len megoldásától függ Magyarország létezése és jövője, melyeket bizony csak szavazógép módjára könnyű szerrel eldönteni annyit fog tenni, mint hazánk sírját saját fiainak Bécs örömére megásni. Nem ezt vártuk és várjuk képviselőinktől, hanem ha valóban önállók és függetlenek akarnak lenni, hazánk és nemzetünk érdekében nyilván és határozottan követeljük, miszerint minden körülmények között az önálló külön vámterület és a független magyar jegybank mellett fognak szabadon és eltántoríthatatlanul szavazni. Különben még találkozunk egy népgyűlésen. Több választó. A Bécsben folyó kiegyezési alkudozásokról írják a „Hon“-nak: „Köffinger, a pénzügyminisztérium részéről ide küldött bankügyi előadó a mai délutáni gyors­vonattal Budapestre utazott. Ezen időközben hihetőleg Budapesten is tudo­másra jutott hír körülbelül annyit jelent hogy a bankügy iránt a két kormány referensei már tisz­tába jöttek. A békebiróságok kérdéséhez. Azon országos mozgalom mellett, mely a bank és a vámkérdés körül tett bécsi alku ellen — a nemzeti közérzületet méltán felizgatta, min­den más kérdések háttérbe szorulnak ugyan, s az ellenzéki sajtó csak­is hazája iránti szoros kötelességét teljesíti, midőn a sok helyen fél­revezetett népet felvilágosítja — s midőn tu­datja a választókkal, hogy nem áll az, a­mit a kormánypárti képviselők a választó­kerületek­ben hangoztatnak t. i., hogy az esetben, ha a kormány által a bank, és vámügyben tett egyezkedés el nem fogadtatik, akkor orosz kancsuka, vagy legalább is alkotmány felfüg­gesztés és isten tudja miféle szerencsétlenség fog bekövetkezni — igen szükséges tehát, hogy ezek ellenkezőjéről naponta felvilágosítsuk a népet; zsükséges, hogy elmondjuk, miszerint egy bekövetkezhető háború esélyeitől épen úgy kell félniök a Lajthántúliaknak, mint nekünk. Az „egységes“ monarchia, az osztrák nagyha­­talmiság védőinek, a bécsi c­entralistáknak pedig sokkal jobban kell félniök, mint mi ne­künk. A­mi pedig az alkotmány felfüggesztését illeti, azt a jelen körülmények között alig hi­hetjük lehetőnek, de az esetben, ha ez oly kön­nyen vehető, az oly alkotmányon nincs mit félteni, ha olyan alkotmányunk van — mely min­den alkalommal, ha saját kárunkkal is, mások kívánságát nem teljesítjük. Felfüggeszthető — akkor — jobb ha ma függesztetik fel, mint holnap, s na reánk akarják azon szégyenteljes és káros alkut erőszakolni, ám tegyék, a hata­lom szavával — rendelettel, de ne hozassák meg a törvényt a nemzet képviselőivel, „mert a mit erőszakkal elvesznek, az vis­­­szaszerezhető, de a­mit magunk adunk fel, azt vissza nem kapjuk többé soha.“ Ezt mondta 1861-ben Deák Ferencz, és ezen mondásának igazsága betel­jesedett eddig, s be fog teljesedni ezentúl is. No de térjünk tárgyunkra a tervezett békebirósági törvényjavaslatra, mely szerény nézetünk szerint, ha életbe lép ismét eg­gyel szaporítja azon intézmények számát, melyek igazságszolgáltatásunkon semmit sem segíte­nek és mégis tetemes áldozattal járnak, s állí­tásunkat a következőkben igazoljuk: Először is teljesen feleslegessé és haszon­­vehetlenné teszi a törvényjavaslatot, azon abban kimondott elv, miszerint a békebiróság határozatával meg nem elégedő fél ügyét a rendes bíró elébe viheti, már vagy legyen a békebirósági határozat azon keresetekben me­lyek a békebiróság hatásköréhez tartoznak kötelező, vagy ne legyen békebiróság, mert ha ezen elv fentartatik, akkor a békebiróság által elintézett ügyek, hason negyedrésze okvetlen a rendes biró elébe fog vitetni, s igy a helyett, hogy üdv és költség kiméltetnék, mind a fél­nek, mind az államnak nagy költségét fogja szaporítani, mert az állam, vagy község által díjazandó békebírákon kívül, még ugyanannyi rendes bíróra lesz szükség és a rendes bírák ideje épen úgy igénybe fog vétetni az apróbb perekkel, mire eddig igénybe vétetett. Másodszor: czéltalan sőt káros lesz a kérdéses törvény, mert arra, hogy a jelen idő­ben képzett emberek vállalkoznának azon bírói tisztség teljesítésére semmi kilátás, kell tehát arra díjas egyéneket megbízni, vagy járásbí­­rákat átaljában, vagy szolgabírákat a vidéken, tanácsnokokat és más tisztviselőket városok­ban, elöljárókat a kisebb községekben, kérdjük már most, mi különbség van abban ha valaki nehány krajczárral kevesebb államadót fizet s a helyett kétannyival több községi pótlékkal terheltetik? mert ha a törvényjavaslat úgy a mint van elfogadtatik, akkor például Buda­pesten kell legalább 5 — 6 tanácsost, vagy más tisztviselőt­ díjazni, ki a békebírói tisztet telje­síti, s ezekhez kell még mellék­személyzet is, és mégis miután mindkét fél ritkán lesz meg­elégedve a békebíró határozatával, elmegy is­mét a rendes bíróhoz, s így költekezni fog a város, a mellett nem fog költséget kímélni az állam, s a felek is ép úgy lesznek terhelve mint eddig voltak. Ne szaporítsuk tehát ok nélkül a törvé­nyeket, ne experimentáljunk örökké igazság­szolgáltatásunk és közigazgatásunk rovására, hiszen mai nap már úgyis ahhoz is tanulmány kívántatik, hogy valaki törvényt kikeresni ké­pes legyen, hogy pedig valaki a törvényeket tudja, az majdnem lehetetlen, mert mindennap változik, ne zavarjuk evvel ismét össze az igaz­, mint azonban értésemre jutott, a dolog ko­rántsem végződött tisztán, sőt biztosan értesíthe­tem, hogy nem csekély azon pontok száma, melyek mint eltérő nézetek a két részről­ kiküldöttek által jegyzőkönyvbe foglaltattak, s melyek iránt a két fél referensei megegyezni nem tudtak. Ezen differen­­ciák közt első sorban áll a többiek közt a 80 mil­liós bankadósság. A magyar referens ezen adósság­nak Magyarországra vonatkozó kiterjesztése vagy ki nem terjesztése iránt még csak nyilatkozni sem akart —­ holott az osztrákok valami pozitív véle­ményt —­ legjobban, természetesen az adósság egy részének elismerését akarták hallani. De ezenkívül is a bankkormányzatot illetőleg, több pontban me­rültek fel különbözetek; — ezek iránt lesz alkalma majd a magyar kormánynak, különösen Széll mi­niszternek nyilatkozni.“ jogszolgáltatást és a közigazgatást, készítes­sünk inkább határozott törvénykönyvet,(codext) változtassunk perrendtartásunkon egyszerűsít­sük a sommás eljárást, szorítsuk meg a felleb­bezést a 2-od bíróságig, vagy törüljük el cse­kélyebb ügyekben egészen, szüntessük meg a semmitőszéket mint úgy is feleslegest, de ne zavarjuk újabb kísérletekkel az igazságszolgál­tatást, mint a közigazgatási bizottságokkal ös­­­szezavarták a törvényhatósági önkormányzatot s tegyük félre az egész békebírósági törvény­­javaslatot, ha azonban azt még­sem tenné a törvényhozás, tartsuk szem előtt a helyi viszo­nyokat, a vidék, városok és főváros helyzete és viszonyai közötti különbséget, melyekre vala­mint a törvényjavaslat részleteire nézve leg­közelebb bátor leszek nézeteimet előadni. Kühnel Ignácz: A honvédségi gyalog és lovas csa­patok állományának fölemelése s a zászlóaljaknak, fél- és egész dandároknak és hadosztályoknak a megfelelő trainnel való ellátása iránt a következő intézkedések vétetnek foganatba. A trainekhez szükséges csapat újra szervezte­­tik s 1790 gyalogkatonából fog állan­, melyből min­den gyalog zászlóaljhoz 10, a féldandárok minden törzséhez 2 s minden lovasezredhez 21 ember oszta­­tik be. Az élelem és lőszer szállítására szükséges szekerek száma 1016-ra határoztatott. Háború ese­tére az egyes csapatnemek számereje is fölemeltetik és pedig egy gyalogzászlóalj állománya 974-ről 1211 emberre, a barczosok száma 916-ról 1138-ra, egy lovasezred létszáma 734-ről 922-re, a lovak száma 645-ről 799-re emeltetik föl. A honvédség szervezetében mozgósítás esetére nagy változások történnek, háborúban minden ke­rület egy mozgósított hadosztályt képez, a dandá­rok száma 14-ről 16-ra, a féldandárok száma 28-ról 32-re emeltetik, a 92 honvédzászlóalj kiegészítési századaiból 32 uj zászlóalj szerveztetik, melyek második osztályuaknak és 93—124 folyó­számmal jelöltetnek. Továbbá 94 helyőrségi század alakitta­­tik, mely zászlóaljankint 236 közlegényt és 6 tisz­tet foglal magában. Budapesten három ily zászló­alj lesz. A 10 lovasezredek mindegyikénél mozgósitás esetére a békekeretben fenálló 4 századon kívül egy 5-ik kiegészítési század alakittatik. S ezen századok az uj 11 és 12-ik lovasezredeket fogják képezni, melyek egyenkint négy-négy századból állnak. Hogy továbbá a honvédlovasság háborúba,TM na crmnr*óvv ii expecutiokra alkalmassa s lehetőleg önállóvá tétes­­sék, ezentúl békében a negyedik század negyedik szakaszai az utászati szolgálatban, jelesül vasúti vonalak szétrombolásában és építésében ki fognak képeztetni. Ezen szakaszok lovassági utász osztály­nak neveztetnek s a szükséges szerelvényekkel azon­nal elláttatnak, melyeket minden gyakorlat alkal­mával lovon magokkal visznek. Az eddig nem működött 20 szerlövegosztály 7 tüzérségi dandárt képez, melyek a hadosztályokhoz osztatnak be; egy ily dandár négy üteget kap négy­négy mitrailleussal, s egy törsztisztet, 10 tisztet s 98 közlegényt foglal magában. A honvéd csapatok összes hadi létszáma a legújabb rendelkezések szerint 191,857 ember, 10840 hatas s 5016 vonu lóval 80 ágyúval; a barczosok száma 164,830. Jegyző­könyv. Felvéve 1876. évi junius hó 5-én Csornán a csornai választókerületnek Nagy Kálmán által összehívott népgyűléséből. A nagy számmal összegyűltek előtt Nagy Kál­mán üdvözlő Ostffy Istvánt mint a kerület ország­­gyűlési képviselőjét, felkérvén őt, hogy a kormány által a vám- és bankügyekben elfogadott egyezke­désre nézve az országgyűlésen követendő eljárást körvonalazza. Ostffy István az összegyűlteknek köszönetet mond, beszámolván eddigi tevékenységéről, szabato­san kifejti nézeteit a kormány által a vám- és bank­ügyben követett alkudozásokról és kijelenti, hogy az ez ügyben kötött egyességhez szavazatával já­rulni nem fog, mivel azt az általa kifejtettek alap­ján a hazára nézve felette károsnak tartja; külön magyar nemzeti bankot és önálló vámterületet óhajt ; és kívánja, hogy a csornai választókerület a kormánynak a vám és bankügyben elfoglalt állás­pontja miatt bizalmatlanságot szavazzon. Végül a választókerületben viselt párt elnök­ségéről lemond, ajánlva maga helyébe Nagy Kál­mánt, ki is mint a csornai választókerület függet­lenségi párt elnöke egyhangúlag megválasztatott, Nagy Kálmán megválasztatásában nyilvánult bizalomért köszönetet mond, s a megüresült párt jegyzői állomás betöltésére írja fel az összegyűl­teket. Jegyzőül Szabó Lajos választatott meg. Elnök felhívására: váljon helyesli-e a népgyű­­lés kormányunknak a vám- és bankügyben az osztrák k­ormán­nyal kötött kiegyezését és elfo­gadja-e Ostffy István indítványát a bizalmatlanság kinyilvánítása tárgyában —• általános helyeslés közt határozatba ment, hogy a kormánynak kiegye­zését a vám- és bankügyben a hazára nézve káros­nak tartja; s hogy ennélfogva a kormányt nem támo­gathatja ; mit az elnök mint a népgyülés egyhangú határozatát kijelenté s a bizalmatlansági szavaza­tok összegyűjtésére ivek kibocsájtását elrendelve a gyűlést bezárta. Jegyzetté Szabó Lajos s. k. A háború. A keleti háború felé tegnap uj és elhatá­rozó lépés történt, mel­lyel a háború tényleg megkezdetett, s a délszláv czivilizációhoz ké­pest immár hivatalosan proklamáltnak tekin­tendő. Milán, Szerbia fejedelme elutazott a hadsereghez s az ellenségeskedések a csata­téren valószínűleg már ma megkezdődtek, holnap pedig kihirdettetik a fejedelem hadi proklamációja. E proklamáció azért nem hir­dettetek ki ma, mert „ a péntek nagyon szeren­csétlen nap“, ezért kellett egyúttal a fejede­lemnek is más napon kelnie útra.

Next