Egyetértés, 1876. július (10. évfolyam, 149-178. szám)
1876-07-01 / 149. szám
x /rí I r\ In I h \f In II« I I« Egy szám 8 krajczár. I Bt flj I B HI I fi HI Wk |§ Hirdetési dij : 9 hasábos petitsor egy fi S B____________ B B I fl io | nnn| B Imh B Bl B Hmum Bélyeg dij minden hirdetésért ki-X. évfolyam._____________________________________________149 szám.________________________________Szombat, 1876. Julius 1. Előfizetési díj: ______ ______________________________ ________ m Vidékre postán vagy helyben házhoz BUB9BBJjW ja, . * "läJM fiBBÉBBHK " Szerkesztői iroda: Budapest IV. megyeház tér 9. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben küld Budapest IV. megyeimetér 9. sí- Wodianer F. nyomdájában. Nyílttér: öt hasábos sor 30 krajczár, POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Előfizetési föltételek az EGYETÉRTÉS politikai és közgazdászati napilapra. %0$T Az előfizetési pénzek és utalványok az „Egyetértés“ kiadó-hivatalának Wodianer nyomda megyeház-tér 9. szám alá küldendők. Egész évre ....... 20 frt. — kr. Félévre ...............................10 frt. — kr. Negyed évre.........................5 frt. — kr. Egy hóra ....... 1 frt. 80 kr. A magyar ifjúság jövője. (==) „Nincs képzett magyar szakerő,“ ezzel a mentséggel éltek éveken át azok, akik a vasutak és egyéb műszaki vállalatok magyarosodását rendszeresen elnapolni igyekeztek. Most már van. Csakhogy ezek magyarsága inkább terhelő és gátló körülmény rájuk nézve, mert ajánlás helyett hátrányokul szolgál, máskülönben lehetetlen volna megérteni, hogyan történhet az meg, miszerint az egyetlen magyar műegyetemet elvégzett ifjak a proletariátust szaporítsák és a szó szoros értelmében a legalacsonyabb állásban tengődnek. Egy része k épességgel nem képes tisztességes kenyérkeresethez jutni saját hazájában. Biztos tudomásunk van róla, hogy a tavaly és az idén végzett technikusok hiába kopogtatnak be a szakértelmüket igénylő helyek befolyásos embereinél, a felelet mindenütt azon stereotyp elutasító válasz: „Nincs üresedés“. Furcsa, nincs üresedés, de azért minden évben megszabják a határidőt nagy hangú kormányaink, amely idő alatt tényleg végre kell hajtani a magyarosodást a pénzünkön fentartott vállalatoknál anélkül, hogy az ige még ma is egyéb volna puszta igénél. A kassaoderbergi vasútnál büszkén hetvenkedik anyanyelvén az idegen, hogy a szolgaszemélyzeten kívül magyar nincs közöltök, a tisza-vidéki társulat, a déli vasút, s igy tovább szintúgy hermetbe zárják el vállalataikat a hazai elemtől. Joggal támad itt a kérdés, mi fog történni azon ifjúsággal, mely azon reményben választá életpályájául a műszaki ismereteket igénylő hivatást, hogy a túlnépes és örökösen szemrehányásul szolgáló jogászi tért, a kor haladási áramlatának megfelelőbbel cserélje föl ? Miért küzd, tanul e nemzedék, ha nélkülözéseinek és fáradságának díjja a mellőzés ? Nagyon lekötelezné az ifjúságot Jókai Mór, ha felvilágosítást adna a kormányt vaktában védő befolyásos buzgalma e káros anyag lerakodásra alkalmas kérdésben ? Mert hiszen ő volt az, ki nemrégiben beteges politikai phantasiájának regényes kitörései között, megtámadta a magyar ifjúságot, amiért ez csak a hivatalnoki állások lépcsőjéül szolgáló szellemi téren mozog és az anyagi világ mozgalmainak alapjául szolgáló szakszerű hivatást mellőzi. No van most ember e téren is. De hova legyen munkavágyával? Végig kopogtatja ujjait a hatalmasok ajtaján, de „nincs üresedés.“ Aha talán majd nyílik hely rögtön, mihelyt a deficitekkel csatornázzák az országot, szédelgésekkel benépesítik a vasutat nem látó vidékeket. Hogy gúny nélkül beszéljünk, odáig jutottunk, hogy új beruházó és fejlesztő vállalatokra, nincs egy garasa sem az országnak. — Annyira nincs, hogy a hadszervezés is csak a kölcsönökből fedezhető iszonyúan nagyobbodó kiadásaiban. De miután Jókai Mór úrnak és társainak nem kell gyárakat emelő, új jövedelem és keresetforrásokat nyitó külön vámterület, hol a szakszerűen kiképzett magyar elem hazáját felvirágoztathatná, a fenálló közlekedési vállalatoknál pedig csupán a papíron kell magyar ember, a valóságban pedig „nincs üresedés“, így azon alternatíva előtt állanak a végzett és ezentúl végezni készülő technikusok : vagy kivándorolnak, vagy kellő protectió mellett beállanak adóexecutornak, hogy aztán majd ilyen minőségben áldják azt az isteni kormányzatot, mely gondoskodik, hogy a betolakodott külföldi verébnek haja szálláse görbüljön meg a deficzites honmentés nagy rendszerében, hanem mindennek magyar ember igya meg a levét, s kivált ha technikus még magasztalja is a hatalom urát, mely morzsát juttatott a szegények asztalairól ő neki is, ha már tiz évre lehetetlenné tette, hogy a műszaki felvirágzás terén hátramaradt országban máskép érvényesítse tehetségét, mint executor, vagy írnok képében. Áll ez különben a tisztelt jogász nemzedékre is, mely napjainkban cultust csinál a mamelukságból már „romlatlan ifjú“ korában, így erősítvén magát a haladó férfikorban véghezviendő tányérnyalási nagy tettekhez. Hát ez az ifjúság is meggondolhatná édeskedves szolganevelő papáival, hogy mi sors vár reá a jövő tíz évre oly gyönyörű rendszer mellett, mely nevelési czélokra sem fordíthat több pénzösszeget és meg kell vonnia a közös költségek miatt a legutolsó garast is a belrendezés feladataitól. Vájjon hová hajtják majd árva fejeket a negyvenként eltörölt törvényszék rendelkezés alatt álló hivatalnokkal és azon fiatalsági derékhad mellett, mely állami szolgálat éveit még csak 1872-ben kezdte, s így elég fiatal hozzá, hogy ne hagyjon üres helyet a keresőknek akár van protectiójuk, akár nincs. Igaz, hogy egy rész számára az ügyvédi oklevéllel kezében fenmarad a lehetőség prokátorkodással keresni a kenyeret. Na de hát egy kis körültekintés meggyőzhet minden jóravaló eszü embert, nem is kell furfangosnak lennie, hogy az ügyvédkedés, a nagy kartársi elszaporodás mellett, kezd kórista kenyér keresetté válni. Az elszegényedés gyökeresen hág a perek nyakára, azzal kezdi, hogy nincs tulajdon, nincs birtok, nincs jog, nem kell igazság, ergo nincs per. Ahol akad, azt elvégzi a kormány rövid sommás után az adóvégrehajtó közbejöttével. Mindez áll, mondhatná valamely Jókai- Csernátony iskolájában dreszírozott politikai örökbizalom, de ne feledjétek, hogy Jókai Mór nem csak gépészségre és mérnökségre és kereskedőnek, sarkalta a magyar ifjakat, hanem iparosnak is. Oh derék Jókai, miért hogy te is nem maradsz mesterségednél, hanem belekontárkodsz, amihez annyit sem értel, mint bármely jóravaló suszter a kaptafájánál. Iparosnak kergeti a magyar ifjút Jókai Mór, ami nagyon helyesen van mondva, ha komolyan s nem tréfából ered. Egy lap sem mutatott annyi figyelmet a magyar ipar iránt, mint ép az „Egyetértés“, mely összes politikai és társadalmi küzdelmeit e czélpont felé irányozza. De ugyan minő gondolat az, ha már nem a legkonokabb malitia, a közös vámterület barátaitól, az iparra irányozni figyelmét a magyar ifjúságnak, mikor ők az újabb szerződésben mindent megtettek tönkretevésére. — Ilyen formán beszédeiknek alig lehet más értelme , mint a koldusbothoz kergetni a magyarságot, hogy helyette az osztrák ipar képviselői brillírozhassanak a magyar fogyasztó zsebén túli pirosra hízott jólétben. Íme a kilátások a tanulni és munkálkodni kész tehetséges magyar ifjúság részére.Igazán a kétségbeesésig gyöngy állapot, és az örvénybe szédítésig kecsegtető jövő: teljes biztonság arra, hogyha majd nem lehet még hivatalnok sem, nagy a világ, lehet belőle a földönfutó. A „függetlenségi kör“ az országgyűlési szünet idejére a fölmerülendő ügyek intézése végett egy állandó bizottságot választott, melynek tagjai: Helfy Ignácz, Duka Ferencz és Csávolszky Lajos. Tisztelt vidéki elvtársaink, kik a szünidők alatt a központtal bármi tekintetben érintkezni óhajtanak, szíveskedjenek — szóval vagy levélben — egyenesen e bizottsághoz fordulni. A horvát országgyűlés július 3-kan kezdi meg tanácskozásait s csak rövid ideig fog ülésezni. Legyen ébren a nemzet, ez az mit az újabb keleti események folytán szívére kell kötnünk minden becsületes és hazafias érzelmű tagjának. Éles szemmel és a legkomolyabb figyelemmel kell kísérnünk minden még oly jelentéktelennek látszó fordulatot is, mert Magyarország ma egy bizonytalan külügyi és egy elmosódott belügyi politika következtében a legválságosabb és pillanatról-pillanatra ki nem számítható esélyeknek néz elébe. Egyet tudunk ma még csak. Nemzeti hagyományaink, létező érdekeink forognak e körül, s ez az egy, hogy a szerb-török háború európai conflictussá fejlődése esetén, mihelyt Oroszország kardját veti a mérlegbe, nekünk ott van helyünk, ahol Oroszország ellenségei sorakoznak. Oroszország a mi legtermészetesebb ellenségünk és legtermészetesebb szövetségese a mi ellenségeinknek; aki tehát ellensége Oroszországnak, az a mi szövetségesünk. Az események szükségessé tették, hogy ne hagyjunk e felől kétségben senkit akár lefelé, akár fölfelé. Gyanús, de titokzatos voltuk dacára, döntő természeteknél fogva aggodalomra okot szolgáltató jelek merülnek fel úgy diplomatiai, valamint katonai politikánk vezetésében és irányában. Rodich és Mollináry túl megbízhatatlan magaviseletétől kezdve, a hadügyi vezetésben történt személyváltoztatásokig és onnan tovább Albrecht főherczegnek emissáriusi jellegű gyakori érintkezéséig a czárral, számtalan reactionarius iskoláju intézkedésig, aggodalomra, vagy legalább is a legnagyobb elővigyázatra szolgáltatnak okot. Legyünk tehát készen minden eshetőségre s így azon meglepetésre is, hogy nemzeti és állami érdekeink ellen az orosz mellett fegyveres beavatkozással vagy a bérét kikötött semlegességgel visznek háborúba. Sok jel sejteti ezt, bár mindannyit együttvéve, az ily dolgokhoz közelebb eső félhivatalos sajtó nem méltathatja beható figyelmére. Ennél többet ma még sem helyén, sem idején valónak nem tartanánk mondani, s igyekszerűleg tartózkodunk az ezen eshetőséggel összefüggő veszélyek taglalásába bocsátkozni. Elég, ha a kutyákat keverő ujjakra mutatunk rá, hogy a hazáját féltő nemzeti érzület rögtön tisztába jöjjön a játszma czéljával. Részünkről őrködve és fontolva kísérünk figyelemmel minden neszt, minden lépést, hogy mihelyt a hiába nem mozgó harasztot a keleten támadt fergeteg határozott alakú mozgalommá tenné, a nemzet összes ellenállását harczra szólítsuk az öt létében fenyegető csapás ellen. Egyébiránt ugyanerről a kérdésről „A keleti kérdés és Magyarország“ czime alatt Simonyi Ernő úr tollából fog hozni lapunk már holnap és keddi számában nagy érdekű czikkeket. A I.Kikindában elfogott szerbek száma hír szerint 22, többek közt az ottani takarékpénztár igazgatója is köztük van. Az eperjes-tarnovi vasúttársaságnak a kassaoderbergi vasuttársulattal való egyesülése befejezett tény; az illetőkönyvet június 23-án írták alá. A becsületszó érdekében. Marosvásárhely, jun. 27. Zarándi Knöpfler Vilmos orvostudor, királyi tanácsos és országos képviselő f. hó 20-án saját neve alatt következő meghívót bocsátott ki: N. N. urat f. h. 25-én d. e. 11 ő. a Transylvania nagy termében szíves megjelenésre a czélból felkérem, hogy alkalmam lehessen az országgyűlés lejárt első időszak működéséről jelentésemet megtenni.“ — Sem hús, sem balféle étekfogó, hanem inkább vakandokkelepcze, midőn a képviselő tulajdonkép nem saját eljárásáról, hanem az első időszak működéséről hallgatni hívja meg válogatott párthíveit, de nem választókerülete tagjait, kik nehogy e titokszerű gyűlésre merjenek tolakodni, csak gazdaságosan osztogatta ki névszerinti meghívóit, félvén úgy látszik attól, miként majd megtudják sokat híresztelt fusiós független álláspontját, és szélbalinak tekintve elpártolnak tőle, mely vakmerő kísérlet nem csak városunkat, de széles Magyarországot is végveszedelembe dönthetné. Elég az hozzá, a kiirt nap délfelé sokan a meghívottak, de kevesen a választók közül nem annyira kötelességből, mint inkább becsületbül megjelentek, kik előtt Knöpfler rebegő ajkakkal akar állapotot festeni, jelesen a vám- és bankügyben a kormánnyal együtt elfoglalt álláspontját nehéz lélekkel, de könnyű lelkiismerettel zilált modorban fejtegető, kijelentvén egyúttal, hogy azon esetben, ha netán nem híven képviselné a választók meggyőződését, azonnal kész lemondani, mire lelkes éljenzés után egy tapsoncz főnöknek kiszemelt egyén bizalmat szavazott, mint mondják több nevében, de ezt a néma hallatagság közepette nem igen lehetett észlelni. Csodálatos eljárás, és megrovandó rejtezés egy képviselőtől, ki szabad meggyőződését isten és világ előtt nem meri kimondani, hanem egy szemenszedett pártértekezlet formát toborz össze, gondosan kihagyva a netán ellennézetüeket, nehogy szem- és fültanúi legyenek azon confuziós politikának, melynek vázlovagjai közé magát beerőszakolta már akkor, midőn a megbízó levél átvételekor azt mondotta : „Mélyen érzem, mennyit várnak, mennyit követelnek polgártársam ezen választás által én tőlem most, midőn hazánk alig nyert újabb alkotmányos életünk kezdetén már a reá nehezült súlyos zavarokba merült, s midőn városunk is fejlődésében, élhetőségében és polgárai jólétében évről-évre inkább hanyatlik, midőn ipar és kereskedés a külföldi gyári ipar és a honi pénzpangás miatt szenved.“ Ki néhány nap múlva az általa rendezett diszlakomán első programmszerű beszédében többek között így szólott: „De mint önálló független képviselő, kit semmi személyes érdek nem vezethet, mind a mellett, hogy a szabadelvű párthoz tartozom, az ország hátrányára nem fogok, nem akarok vakeszköz, szavazógép lenni,és mind a kormányt, mind a párt vezéreit csak addig fogom támogatni, míg hazánk égető kívánalmain segítni törekesznek és tudnak. Azon nem remélt esetben pedig, ha az ország most is várakozásaiban csalódnék és a szükséges és óhajtott eredmények nem létesülnének, tetteimre és lépéseimre nézve szabad önállásomat és függetlenségemet fen fogom tartani.“ Ki fogadást tett, hogy kötelességét híven teljesítendi és minden fontosabb országos kérdésben polgártársaival érintkezve, határozatilag kimondandó nézeteiket mindig irányadóul fogja tekinteni, ezen városi képviselő most azt jelenti ki,hogy ő a vám-és bankügyben a kormánnyal együtt foglalt álláspontot és ezen nyilatkozatával magát le is kötelezte, miként majd az őszi ülésszakon a kormány által benyújtandó törvényjavaslatokat pártolandja, hisz ezek nem fontos országos kérdések, melyek iránt nem csak az ország nagy része, sőt saját polgártársai is elítélőleg nyilatkoztak, mint amely életkérdéseknek önálló és független megoldásától függ Magyarország létezése és jövője, melyeket bizony csak szavazógép módjára könnyű szerrel eldönteni annyit fog tenni, mint hazánk sírját saját fiainak Bécs örömére megásni. Nem ezt vártuk és várjuk képviselőinktől, hanem ha valóban önállók és függetlenek akarnak lenni, hazánk és nemzetünk érdekében nyilván és határozottan követeljük, miszerint minden körülmények között az önálló külön vámterület és a független magyar jegybank mellett fognak szabadon és eltántoríthatatlanul szavazni. Különben még találkozunk egy népgyűlésen. Több választó. A Bécsben folyó kiegyezési alkudozásokról írják a „Hon“-nak: „Köffinger, a pénzügyminisztérium részéről ide küldött bankügyi előadó a mai délutáni gyorsvonattal Budapestre utazott. Ezen időközben hihetőleg Budapesten is tudomásra jutott hír körülbelül annyit jelent hogy a bankügy iránt a két kormány referensei már tisztába jöttek. A békebiróságok kérdéséhez. Azon országos mozgalom mellett, mely a bank és a vámkérdés körül tett bécsi alku ellen — a nemzeti közérzületet méltán felizgatta, minden más kérdések háttérbe szorulnak ugyan, s az ellenzéki sajtó csakis hazája iránti szoros kötelességét teljesíti, midőn a sok helyen félrevezetett népet felvilágosítja — s midőn tudatja a választókkal, hogy nem áll az, amit a kormánypárti képviselők a választókerületekben hangoztatnak t. i., hogy az esetben, ha a kormány által a bank, és vámügyben tett egyezkedés el nem fogadtatik, akkor orosz kancsuka, vagy legalább is alkotmány felfüggesztés és isten tudja miféle szerencsétlenség fog bekövetkezni — igen szükséges tehát, hogy ezek ellenkezőjéről naponta felvilágosítsuk a népet; zsükséges, hogy elmondjuk, miszerint egy bekövetkezhető háború esélyeitől épen úgy kell félniök a Lajthántúliaknak, mint nekünk. Az „egységes“ monarchia, az osztrák nagyhatalmiság védőinek, a bécsi centralistáknak pedig sokkal jobban kell félniök, mint mi nekünk. Ami pedig az alkotmány felfüggesztését illeti, azt a jelen körülmények között alig hihetjük lehetőnek, de az esetben, ha ez oly könnyen vehető, az oly alkotmányon nincs mit félteni, ha olyan alkotmányunk van — mely minden alkalommal, ha saját kárunkkal is, mások kívánságát nem teljesítjük. Felfüggeszthető — akkor — jobb ha ma függesztetik fel, mint holnap, s na reánk akarják azon szégyenteljes és káros alkut erőszakolni, ám tegyék, a hatalom szavával — rendelettel, de ne hozassák meg a törvényt a nemzet képviselőivel, „mert a mit erőszakkal elvesznek, az visszaszerezhető, de amit magunk adunk fel, azt vissza nem kapjuk többé soha.“ Ezt mondta 1861-ben Deák Ferencz, és ezen mondásának igazsága beteljesedett eddig, s be fog teljesedni ezentúl is. No de térjünk tárgyunkra a tervezett békebirósági törvényjavaslatra, mely szerény nézetünk szerint, ha életbe lép ismét eggyel szaporítja azon intézmények számát, melyek igazságszolgáltatásunkon semmit sem segítenek és mégis tetemes áldozattal járnak, s állításunkat a következőkben igazoljuk: Először is teljesen feleslegessé és haszonvehetlenné teszi a törvényjavaslatot, azon abban kimondott elv, miszerint a békebiróság határozatával meg nem elégedő fél ügyét a rendes bíró elébe viheti, már vagy legyen a békebirósági határozat azon keresetekben melyek a békebiróság hatásköréhez tartoznak kötelező, vagy ne legyen békebiróság, mert ha ezen elv fentartatik, akkor a békebiróság által elintézett ügyek, hason negyedrésze okvetlen a rendes biró elébe fog vitetni, s igy a helyett, hogy üdv és költség kiméltetnék, mind a félnek, mind az államnak nagy költségét fogja szaporítani, mert az állam, vagy község által díjazandó békebírákon kívül, még ugyanannyi rendes bíróra lesz szükség és a rendes bírák ideje épen úgy igénybe fog vétetni az apróbb perekkel, mire eddig igénybe vétetett. Másodszor: czéltalan sőt káros lesz a kérdéses törvény, mert arra, hogy a jelen időben képzett emberek vállalkoznának azon bírói tisztség teljesítésére semmi kilátás, kell tehát arra díjas egyéneket megbízni, vagy járásbírákat átaljában, vagy szolgabírákat a vidéken, tanácsnokokat és más tisztviselőket városokban, elöljárókat a kisebb községekben, kérdjük már most, mi különbség van abban ha valaki nehány krajczárral kevesebb államadót fizet s a helyett kétannyival több községi pótlékkal terheltetik? mert ha a törvényjavaslat úgy a mint van elfogadtatik, akkor például Budapesten kell legalább 5 — 6 tanácsost, vagy más tisztviselőt díjazni, ki a békebírói tisztet teljesíti, s ezekhez kell még mellékszemélyzet is, és mégis miután mindkét fél ritkán lesz megelégedve a békebíró határozatával, elmegy ismét a rendes bíróhoz, s így költekezni fog a város, a mellett nem fog költséget kímélni az állam, s a felek is ép úgy lesznek terhelve mint eddig voltak. Ne szaporítsuk tehát ok nélkül a törvényeket, ne experimentáljunk örökké igazságszolgáltatásunk és közigazgatásunk rovására, hiszen mai nap már úgyis ahhoz is tanulmány kívántatik, hogy valaki törvényt kikeresni képes legyen, hogy pedig valaki a törvényeket tudja, az majdnem lehetetlen, mert mindennap változik, ne zavarjuk evvel ismét össze az igaz, mint azonban értésemre jutott, a dolog korántsem végződött tisztán, sőt biztosan értesíthetem, hogy nem csekély azon pontok száma, melyek mint eltérő nézetek a két részről kiküldöttek által jegyzőkönyvbe foglaltattak, s melyek iránt a két fél referensei megegyezni nem tudtak. Ezen differenciák közt első sorban áll a többiek közt a 80 milliós bankadósság. A magyar referens ezen adósságnak Magyarországra vonatkozó kiterjesztése vagy ki nem terjesztése iránt még csak nyilatkozni sem akart — holott az osztrákok valami pozitív véleményt — legjobban, természetesen az adósság egy részének elismerését akarták hallani. De ezenkívül is a bankkormányzatot illetőleg, több pontban merültek fel különbözetek; — ezek iránt lesz alkalma majd a magyar kormánynak, különösen Széll miniszternek nyilatkozni.“ jogszolgáltatást és a közigazgatást, készítessünk inkább határozott törvénykönyvet,(codext) változtassunk perrendtartásunkon egyszerűsítsük a sommás eljárást, szorítsuk meg a fellebbezést a 2-od bíróságig, vagy törüljük el csekélyebb ügyekben egészen, szüntessük meg a semmitőszéket mint úgy is feleslegest, de ne zavarjuk újabb kísérletekkel az igazságszolgáltatást, mint a közigazgatási bizottságokkal összezavarták a törvényhatósági önkormányzatot s tegyük félre az egész békebírósági törvényjavaslatot, ha azonban azt mégsem tenné a törvényhozás, tartsuk szem előtt a helyi viszonyokat, a vidék, városok és főváros helyzete és viszonyai közötti különbséget, melyekre valamint a törvényjavaslat részleteire nézve legközelebb bátor leszek nézeteimet előadni. Kühnel Ignácz: A honvédségi gyalog és lovas csapatok állományának fölemelése s a zászlóaljaknak, fél- és egész dandároknak és hadosztályoknak a megfelelő trainnel való ellátása iránt a következő intézkedések vétetnek foganatba. A trainekhez szükséges csapat újra szerveztetik s 1790 gyalogkatonából fog állan, melyből minden gyalog zászlóaljhoz 10, a féldandárok minden törzséhez 2 s minden lovasezredhez 21 ember osztatik be. Az élelem és lőszer szállítására szükséges szekerek száma 1016-ra határoztatott. Háború esetére az egyes csapatnemek számereje is fölemeltetik és pedig egy gyalogzászlóalj állománya 974-ről 1211 emberre, a barczosok száma 916-ról 1138-ra, egy lovasezred létszáma 734-ről 922-re, a lovak száma 645-ről 799-re emeltetik föl. A honvédség szervezetében mozgósítás esetére nagy változások történnek, háborúban minden kerület egy mozgósított hadosztályt képez, a dandárok száma 14-ről 16-ra, a féldandárok száma 28-ról 32-re emeltetik, a 92 honvédzászlóalj kiegészítési századaiból 32 uj zászlóalj szerveztetik, melyek második osztályuaknak és 93—124 folyószámmal jelöltetnek. Továbbá 94 helyőrségi század alakittatik, mely zászlóaljankint 236 közlegényt és 6 tisztet foglal magában. Budapesten három ily zászlóalj lesz. A 10 lovasezredek mindegyikénél mozgósitás esetére a békekeretben fenálló 4 századon kívül egy 5-ik kiegészítési század alakittatik. S ezen századok az uj 11 és 12-ik lovasezredeket fogják képezni, melyek egyenkint négy-négy századból állnak. Hogy továbbá a honvédlovasság háborúba,TM na crmnr*óvv ii expecutiokra alkalmassa s lehetőleg önállóvá tétessék, ezentúl békében a negyedik század negyedik szakaszai az utászati szolgálatban, jelesül vasúti vonalak szétrombolásában és építésében ki fognak képeztetni. Ezen szakaszok lovassági utász osztálynak neveztetnek s a szükséges szerelvényekkel azonnal elláttatnak, melyeket minden gyakorlat alkalmával lovon magokkal visznek. Az eddig nem működött 20 szerlövegosztály 7 tüzérségi dandárt képez, melyek a hadosztályokhoz osztatnak be; egy ily dandár négy üteget kap négynégy mitrailleussal, s egy törsztisztet, 10 tisztet s 98 közlegényt foglal magában. A honvéd csapatok összes hadi létszáma a legújabb rendelkezések szerint 191,857 ember, 10840 hatas s 5016 vonu lóval 80 ágyúval; a barczosok száma 164,830. Jegyzőkönyv. Felvéve 1876. évi junius hó 5-én Csornán a csornai választókerületnek Nagy Kálmán által összehívott népgyűléséből. A nagy számmal összegyűltek előtt Nagy Kálmán üdvözlő Ostffy Istvánt mint a kerület országgyűlési képviselőjét, felkérvén őt, hogy a kormány által a vám- és bankügyekben elfogadott egyezkedésre nézve az országgyűlésen követendő eljárást körvonalazza. Ostffy István az összegyűlteknek köszönetet mond, beszámolván eddigi tevékenységéről, szabatosan kifejti nézeteit a kormány által a vám- és bankügyben követett alkudozásokról és kijelenti, hogy az ez ügyben kötött egyességhez szavazatával járulni nem fog, mivel azt az általa kifejtettek alapján a hazára nézve felette károsnak tartja; külön magyar nemzeti bankot és önálló vámterületet óhajt ; és kívánja, hogy a csornai választókerület a kormánynak a vám és bankügyben elfoglalt álláspontja miatt bizalmatlanságot szavazzon. Végül a választókerületben viselt párt elnökségéről lemond, ajánlva maga helyébe Nagy Kálmánt, ki is mint a csornai választókerület függetlenségi párt elnöke egyhangúlag megválasztatott, Nagy Kálmán megválasztatásában nyilvánult bizalomért köszönetet mond, s a megüresült párt jegyzői állomás betöltésére írja fel az összegyűlteket. Jegyzőül Szabó Lajos választatott meg. Elnök felhívására: váljon helyesli-e a népgyűlés kormányunknak a vám- és bankügyben az osztrák kormánnyal kötött kiegyezését és elfogadja-e Ostffy István indítványát a bizalmatlanság kinyilvánítása tárgyában —• általános helyeslés közt határozatba ment, hogy a kormánynak kiegyezését a vám- és bankügyben a hazára nézve károsnak tartja; s hogy ennélfogva a kormányt nem támogathatja ; mit az elnök mint a népgyülés egyhangú határozatát kijelenté s a bizalmatlansági szavazatok összegyűjtésére ivek kibocsájtását elrendelve a gyűlést bezárta. Jegyzetté Szabó Lajos s. k. A háború. A keleti háború felé tegnap uj és elhatározó lépés történt, mellyel a háború tényleg megkezdetett, s a délszláv czivilizációhoz képest immár hivatalosan proklamáltnak tekintendő. Milán, Szerbia fejedelme elutazott a hadsereghez s az ellenségeskedések a csatatéren valószínűleg már ma megkezdődtek, holnap pedig kihirdettetik a fejedelem hadi proklamációja. E proklamáció azért nem hirdettetek ki ma, mert „ a péntek nagyon szerencsétlen nap“, ezért kellett egyúttal a fejedelemnek is más napon kelnie útra.