Egyetértés, 1876. december (10. évfolyam, 287-310. szám)

1876-12-01 / 287. szám

X. évfolyam. Budapest. Eiöfizetési dij: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva . Egy évre...................................... 20.— Félévre . .­...............................................TŐ.— Negyedévre.............................................6.— Egy hóra......................................... 1.80 Egy szám 8 krajczár. Hirdetési dij: 9 hasábos petit sor egy. •zeri hirdetése 12 kr., többször 19 kr. Bélyeg díj minden hirdetésért kü­lön 80 kr. Nyilttér : öt hasábos sor 80 krajczár. A kormány nyilatkozata: Késő éjjeli órában ves­szük, s alább ta­lálják olvasóink a kormánypárt értekezletéről a tudósítást. Hanem bsz abból a jövőt illetőleg nem találnak sem határozott, sem megnyugtató feleletet. A miniszterelnök előbb kérdést intéz az osztrák kormányhoz, ragaszkodik-e a ré­gebbi megállapodáshoz, s csak azután akarja magát eltökélni a további teendők iránt. Van egy pontja mégis a kormányelnök válaszának, a­melyet különösen följegyzünk, hogy később majd hivatkozhassunk rá, ha arra fog kerülni a sor, hogy „technical“ rész­letek czímén új alkudozásba bocsátkozzék. Mert előttünk kétségtelennek látszik, hogy azon alapon, melyen Tisza az egész kiegyezés ügyé­vel áll, okvetlenül v­a­gy újabb tárgyalá­sokra, vagy a status quo ideiglenes meghosszabbítására fog kerülni a sor. Tertium non datur, kivéve egyik kormány bukása, de ezt a korona nem akarja. Arról majd gondoskodnak, hogy az új tárgyalások megkezdésével ne nehezítsék meg Tisza Kálmán kormányának helyzetét. Ürügy lesz elég, a látszólagos visszavonulás sem fog hiányozni az osztrák kormány részéről. Mi­helyt ugyanis megkérdezik, ragaszkodik-e a régebbi megállapodásokhoz, a válasz iránt nem lehet kétség : az osztrák kormány igennel fog felelni, kivéve a kiveendőket, melyeket a for­mai és technikai jelentéktelenség színében fog feltüntetni. Ha a magyar kormány mindezt készpénz gyanánt veszi, a­mint vennie kell, ha vagy maga lemondani, vagy az osztrák kormány megbuktatását követelni nem akarja, akkor ismét azon lejtőre jutott, a­hol szégyen­­teljes vereségek érik tekintélyét, s a nemzet sírva is­sza meg levét. Így látjuk mi a helyzetet, s lesz alkal­munk e tekintetben ezúttal is, mint annyi szám­talanszor szavainkra hivatkozni. Mindennek megítéléséhez és kimondásá­hoz, a viszonyok ismeretén kívül, nem kell semmi boszorkányság. Az eseményeknek meg van a logikájuk, mely más itdatlan, mint az istenítélet. Tisza Kálmánt azon kedvező hely­­zetbe juttatá a nemesis, hogy okulva saját könnyelműségén, részlelkűségén és vereségein, ráállhatott volna a nemzeti követelések alap­jára. Az osztrák szószegés adta meg hozzá a jogot, minőt keresve sem kaphatott volna. Ha soha, most szemmel látható volt a határ, me­lyen parancsolóvá vált, hogy érvényesítse a fusió jelszavául tett ígéretét az érdekeinknek megfelelő külön vámterület és önálló bank fel­állítására. Nem tette! A végzet és lelketlenség tovább vonszolják őt a nemzet-megrontás utján. Legyen birája a nyomor és ítéljen fölötte a történelem! _ __ ket és szédül fejekkel a világ, előránthassák, mint jégvizes borogatást. Idegbántalmas szé­düléseknél azonban, ha az egész test végelgyen­güléséből és halálos kóranyagokból származik, nem használ többé a vizes pokrócz. Kedély­szórakoztató vigasztalás gyanánt mindamellett eléggé jókor jó egy-két csipetnyi a „Hon“ kö­vetkező soraiból : „Tisza Kálmán ma ő felségétől fogadtatott Gödöllőn, jelen volt az udvari ebéden is, sőt az is kilátásba volt helyezve, hogy vagy külön fogattal jő vissza, késő éjjel, vagy künn tölti az éjet.“ Mennyi áldott bornirtság nehány mon­datban ! Az éhes czigány fütyülése, a rettegő gyermek dalzsivaja, a fogadtatást leső szolga zavara, az isteneket engesztelő reménykedése, mind együvé tömörül e félhivatalos prózájú epigrammban. Megtudja belőle a világ, hogy ő excellen­­tiáját fülénél fogva nem dobta ki az éj sötétébe egy arany paszomántu lakat, a­min szerfölött jó kedvre derül a próféta cselédsége. Megtud­juk belőle, hogy Tisza Kálmán prédikátori tisztében nem szorult a sáskára és gyökerekre, mint János, s nem kellett égi mannát lesnie, mint az ígéret földét kereső zsidóknak: udvari ebéd jótéteményében részesült. Még pedig ki­tűnő lehetett, mert a „Hon“ már csak puszta hirétől is farkasétvágyat kap, fel akarja falni az egész osztrák minisztériumot. Pedig még hátra van a „kilátás“, hogy „külön fogattal“ hozza a levelet sárgafekete pecsét alatt, sőt többre is van kilátás, arra t. i., hogy „künn tölti az élét.“ Ha oly mulattató bárgyúság nem ömlenék el a „Hon“ e félhivatalos sorain, valami csin­talan ember még pikáns hátteret keresne alatta, s oly kalandhősnek tüntetné fel ő excellentiá­­ját, kiről az itthon maradottak kedvéért kell megírni, hol tölti az éjt. Ezer bocsánat e talán gyöngédtelen közbeszurásért, de teremt­őc­cse ma megint egész hivatalos komolysággal szól az értesítés, hogy az éjét csakugyan Gödöllőn tölté, még pedig nem a miniszteri berberben, s nem az állásban, hanem „a királyi kastély­ban.“ Nem lehet tehát semmi félreértés a „hol“ iránt. Örvendj hazám! Tisza Kálmán királyilag ebédelt, hattyúpelyhen aludt. Ennyi elégtétel álomnak is sok. Kár, hogy rideg valónak a közös bank, közös vámterület koldustarisznyája megmarad a birtokos földön. Futóvá lesz, az iparos foltoz, a kereskedő bukik, a végrehajtó exequál, az uzsorás perel. A kiegyezést ez állapotok megörökítése végett holnap már vívmány gyanánt kürtölik. _________ V­y. 287. szám, Péntek, 1876. deczember 1 Szerkesztői iroda : Budapest IV. himz­ő-utcza 1. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmenteset­ fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben kül­detnek vissza. Kiadó­hivatal: ‘Budapest IV. megyeházai' 9. s* Wodianer F. nyomdájában. Undorító és mulattató. Spártában szokás volt a helotákat leitatni, hogy a szigorú nevelésű ifjúság undok fetrengé­seiket látva megtanulja utálni a részegeske­dést. Törvényes szokások által mai napság többé nincsen körülírva oly látványok rende­zése, melyeknek megvetéséből erkölcsi tanúsá­gokat merítsen a jelen nemzedék, de azért a modern kor sincs hián a hatalmi fetishek tisz­teletére szánt helotai fecsegés és bukfenczezés czudar jeleneteinek. Tessék elolvasni az „Ellenőr“-ből a kö­vetkező néhány sort, aztán ítélni: „A király személye szent és sérthetetlen. Nem alkotmányos érzékű ember, nem loyális polgár az, ki a trónt a vitába bevonja. Az Auersperg kormány szabadalmat adott, magának erre is. Mert csak így és nem másképen érthető a Depretis ur által kor­mányi nyilatkozat gyanánt hétfőn előadott sokrétű nyilvános botránynak következő botrányos rétege.“ Na már lehet-e undorítóbb látvány, mint két mértékkel mérni az alkotmány és erkölcs kátéjának hitágazatait: máskép az úr, s más­kép az idegen irányában. Depretis „nem alkot­mányos érzékű ember, nem loyális polgár“, mert a trónt belevonta egy pártértekezlet vitájába; ámde Tisza Kálmán derék alkotmá­nyos érzékű ember és lojális polgár, midőn ugyancsak a kiegyezésben tavas­szal a király nevével jött le korteskedni a kormánypárt ér­tekezletére. Az országházi folyosó azon vészmadarai, kik minden fontos szavazás előtt végig kémkednek és végig informálnak a trón nevében, mind tisztess­éges hazafiak. Az a Per­­czel Béla, ki az igazságügyi bizottságban egy már elfogadott határozat megváltoztatását azon egyenes nyilatkozattal csikarja ki, hogy „soha sem járulna hozzá a legfelsőbb szentesítés“, jóravaló miniszter. Szóval itt Magyarországon mindent elnéz az irodalmi helotaság ittas volta, hogy aztán mással szemben ellenkezőjét vitassa. Hej pedig de meg mondtuk, hogy csinyán a királyi szóval és tekintéllyel, mert a sok hasz­nálatban a legdrágább tengeri kagylók bíbor­­palástja is elkopik, és a mindennapos viselet által használhatlanná válhat, midőn a komoly idők szélvésze ellen előrántva szükséges volna. Nem fog már e szerencsétleneken semmi­féle okos tanács. Kormánypárti részegeskedé­­sekben letagadják a parlamenti alkotmány leg­becsesebb vezérelveit, hogy végre midőn lesz­A bankügyben a kormánypárt részéről kilá­­tásba helyezett, s a mai értekezleten megtett inter­pellation a ház szombati ülésén fogja előterjeszteni Wahrman Mór, kit erre nézve a párt kiszemelt és megbízott. Tegnap volt említve lapunkban, hogy a fővá­rosi polgárok kebelében mozgalom indult egy nép­­gyülés megtartása iránt a kiegyezés ügyében. Ma már jelenthetjük, hogy szombaton előértekezletet tartanak, a­melyben megállapítják a dec­em­­ber elején tartandó népgyülés programját. Az érte­kezletre szóló meghívó a többi közt következőket tar­­talmazó: Hazánk közügyei egyik válságból a másikba omlanak, s mivel a kormány s parlament erőfeszí­tései óhajtott és remélt siker nélkül kétségbeejtő helyzetet teremtenek, polgári és honfiúi kötelmünk­nek tartjuk Budapest főváros lakosságát, párt és osztály különbség nélkül egy törvényes alakban egybehívandó népgyűlésen fölszólítani, misze­rint következő kérdések felett őszinte hazafi szán­dékkal nyilatkozzék: 1. Ragaszkodik-e a főváros lakossága ama több ízben nyilvánított törvényes és jogos kívánsá­gához, hogy Magyarország és a hozzá tartozó részek külön önálló jegybankkal bírjanak, mely őket a bécsi „Nemzeti bank“ zsarolásaitól megóvni képes legyen ? 2. Kívánja-e a főváros lakossága Magyaror­szág és a lajthántúli örökös tartományok közt fen­­álló és megújítandó vámszövetséget fentar­­tani, vagy helyébe külön vámsorompót állí­tani fel? 3. Az e kérdésekre adandó válaszát a népgyü­lés felirat alakjában kivánja-e az országgyűlés vagy kormánnyal tudatni ? Az ideiglenes bizottság. Oroszország készülődéseiről írják Odes3ából: Colcsakoff ellen­ admirál vezetése alatt legközelebb próbát tettek az Otcsakoffban fölállított defensiv­­lövegekkel. A lövegeket az úgynevezett popowkák (orosz monitorok) pánczél­lapjára vetették. Totle­ben tábornok, ki e próbatéren jelen volt, megelége­dését nyilvánította ki az eredmény fölött s átalános a vélemény, hogy az otcsakoffi redoutok teljesen ele­gendők bevágni az ellenséges flották útját. A czél­­pontul kiszemelt poponkák pánczél­lapjai negyed­órás lövés után át- meg át voltak lyukgatva. A Bug és Dnieper-torkolatok melletti városok lakosságát e próbalövések annyira megnyugtatták, hogy még azok is maradásra határozták magukat, kik a há­ború esetére az ország belsejébe akartak vonulni. A Tula-Charkoff-Kiewi vasútvonalon tegnap óta újból megnyílt az áruszállítás. Kiseneffbe sok ládát szállítanak, megrakva az európai török biro­dalom kisebb-nagyobb térképeivel. Intézkedés tör­tént, hogy valamennyi tiszt egy-egy térképet kapjon. A hadügyminisztérium rendeletére most mozgósítják a doni kozákok második hadosztályát is, mely 12 ■ zászlóaljból s 7 ütegből áll. A mozgósítás oly gyor­­­­san hajtatik végre, hogy e kontingenst már deczem­­­­ber elején várják Odessába. A Kievvi városi tanács elhatározta, hogy a körébe tartozó szabadságosokat és tartalékosokat a város tartja el. E végre minden család hetenkint 3 rubelt kap. Kiev példáját a legtöbb orosz város kö­­­­veti s ez által még növeli a lelkesedést, mel­lyel a­­ behívottak csapatjaikhoz sietnek. Jellemző a hadse­reg hangulatára nézve, hogy a nem mozgósított had­testek tisztjei tömegesen kérik a déli hadsereghez való bocsáttatásukat. A czár azonban ép a kérvé­­­­nyek tömegességénél fogva tagadta meg az éri­ ’­gedélyt s szem előtt tartva azt is, hogy a többi katonai kerület mozgósításának lehetősége sincs kizárva. A szerbek most már akár akarják, akár némi újra készülniük kell, hogy az erkölcsi arczcsapás daczára Oroszország érdekéért áldozzák fel meg­maradt vevőket és vagyonukat. Újólag szervezik és szerelik fel a hadsereget. A hadügyminiszter szá­mos szerződést kötött különféle szállítókkal. Innét roppant számban jönnek az orosz önkénytesek s elő­nyösen különböznek az eddigiektől. Egy legköze­lebb érkezett légió teljesen egyenruházva és fel­fegyverezve jött. További 800 ember van Odessából­­ bejelentve. Turn-Severinen át az orosz déli hadse­­­­reg vezérkarának több tisztje érkezett Klado­­vába, kiknek feladatuk Banja, Paracsin, Deli­­­­grád és Krusevácz erődítményeit szemügyre vennie . Ha azt megtették, Belgrádban értekezletük­ lesz a hadügyminiszterrel. Deligrádban élelmi­szert, barakkokat készítenek 15,000 ember részére. Maga Horvatovics vezeti az erődítések kibővítését főleg az Alexinácz felé eső részen. A török gárdahadtest Widdinbe ment, s a török Morava hadsereg ma összesen öt hadosztályból 18,000 emberből áll. Kar­­l­sov orosz főconsul, ki Pétervárra hivatott, valószí­nűleg nem tér többé vissza Belgrádba. Kormánya nincs megelégedve a consul működésével. Herczego­­vinából jelentik, hogy Mukhtar pasa 37 zászlóaljjal még Trebinjében áll ugyan, de parancsot kapott, hogy Bosznián át a Duna mellé vonuljon. Serege azonban olyan nyomorult állapotban van, hogy a nagy utat alig lesz képes megtenni. A románok fokozott tevékenységet fejtenek ki seregeiknek hadi lábra állítása körül. Hir szerint az orosz és román hadak lengkemisal fognak egye­sülni. Károly fejedelem a Prutknál találkozni fog Miklós orosz nagyherczeggel. A moldvai miliczia, mely 34.000 harczosból áll, teljesen föl van fegyverez­ve. A zászlóaljak hadi létszámra állitvák s begyakor­lásuk nagy szorgalommal eszközöltetik. — A le­génységnek h­árom-negyed része egyátalában nem volt katonai szolgálatban s legalább 3 havi okta­tásra szorul. A népfölkelést is szervezni akarták, de a hadügyminiszter abban hagyta a dolgot. A ha­táron állomásozó orosz és román tisztek közt igen élénk és szívélyes az érintkezés. Jassyba is folyton sok orosz főtiszt érkezik. A városban és vidéken orosz szállásmesterek a rendőrség és a hatóság tá­mogatásával a 13. és 14. gyalog hadosztály számára szállás szerzésén fáradoznak. E csapatok 14 napig fognak itt maradni. Az orosz intendatura 30,000 ember számára 22 napra már megvásárolta és Jassy­ban elraktá­­rolta az élelmi­szert. A kormány a moldvai bejáró­kat a nemzeti kölcsönben való részvételre hívta fel. Ezek azonban azt felelték, hogy közpénzük nincs; néhány nagybirtokos nagyobb mennyiségű gabonát ajánlott föl. Az orosz-török háború már csak rövid idő kérdése. A mozgósítás és készülődés közel befejezé­séből, s a conferentia összeüléséből következtetve az orosz karácson­nyal veszik át a keleti kérdés meg­oldásában az ágyuk a szerepet. Mennyire nem fektet súlyt Oroszország a dip­lomaták értekezletére, azt elárulja a körözvény, mely­ben Gorcsakoff a nagykövetekkel tudatja, hogy Ig­­natieff azonnal ott fogja hagyni a conferentia ter­mét, mihelyt a porta ellenezné a fegyveres megszál­lás tervét. Hogy pedig Törökország okvetlenül ellenezni fogja, arra Oroszország el van készülve, s ép azért utasította Törökországban levő összes consulait, hogy csomagolják össze levéltárukat és h­olmiaikat, és várják a parancsot az elutazásra. A porta által a román kormányhoz a semle­gesség tárgyában intézett figyelmeztetés­ek­ szerint Anglia tanácsából történt. Anglia ugyanis e figyel­meztetés által Oroszországra akart presszót gyako­rolni. Mennyire sikerült ez, bizonyítják angol tisz­tek által Londonba intézett azon jelentések, hogy Oroszország a román határszélre hadsereget küldött. Gróf Prokesc­h-I­s­t­e­n hátrahagyott ira­tai közül az új „Presse“ több érdekes darabot kö­zöl, melyek a huszas évekbeli diplomatiai életet főbb vonásaiban megismertetik, s kitűnik belőlök, mennyire hasonlítanak az akkori politikai viszonyok a mostaniakhoz. Oroszország, anélkül, hogy csak a legkevesbbé is óhajtotta volna a görögök önállósá­gát, azok javára működött, csupán azért, hogy Tö­rökországot gyöngítse. Valamint most a szerbekre vonatkozólag kijelenti, úgy kijelentette az időben a görögökről, hogy ezek ügye ránézve közönyös. Va­lamint most Gorcsakoff hangsúlyozza jóakaratát, békeszeretetét s az orosz politikának a foglalási vá­gyaktól való idegenkedését, úgy tett akkor Nessel­rode is. Miként ma, a kép iparkodott Oroszország öt­ven év előtt is a hatalmakkal egyetértésben lenni, mert nem volt kedve s most sincs Törökország ellen egyedül viselni háborút. Mint a mostani c­ár, a kép erősítette I. Sándor és Miklós is, hogy nem gondol te­rületszerzésre. Mint mostani utódjuk, a kép beszéltek ők is a maguk és Oroszország becsületéről, mely a keleti keresztények érdekében bizonyos lépéseket követel. Miként ma, akkor is ultimatum intéztetett a portához, melyet utóbbi elfogadott, miként ma, akkor is konferenczia ült össze a háború elhatározása végett. A hábor azonban mégis bekövetkezett, és pedig nem csupán az, mely a görögök előnyére szol­gált, hanem a kiváltkép orosz-török háború is, melyre Pétervárott évek óta törekedtek, s melyben Orosz­országnak Franczia­ és Angolország is szövetségesei voltak. Manteuffel, porosz tábornagy, mint egy berlini lap jelenti, a legközelebbi napokban különös megbízatás folytán Pétervárra fog utazni. A „Nd. A. Z.“ azt állítja ugyan, hogy Manteuffel csak a bekövetkező Györgyünnepélyre megy, melyen a né­met császári udvar képviseltetni fogja magát, de hát ily mentegetőzéseknek nem nagy hitelességet lehet tulajdonítani. Konstantinápolyból írják, hogy már el van ké­­szítve a török birodalom számára legközelebb kihir­detendő és életbeléptetendő alkotmány. A portának e ténye meghatározza a tért, me­lyen a küszöbön álló conferentia tárgyalásai mozog­hatnak. A diplomatiai körök nagy jelentőségűnek tartják a porta ez eljárását, mely a conferentiát compromittálhatja, sőt dugába döntheti. Egyébiránt baj az, ha igazak a hírek, hogy Mu­had pasa és a nagyvezér között egyenetlenségek támadtak a ter­vezett alkotmány miatt. A nagyvezér nem akar be­leegyezni az alkotmány­terv kihirdetése és életbelép­tetésébe, mert azt tartja, hogy a tervbe vett nemzeti tanács lerontja a c­alifatus nymbusát. Mindkét ál­lamférfi a sultánhoz felebbezte az ügyet, de a török uralkodó eddig még nem határozott. Valószínű azon­ban, hogy Hamid az alkotmánytervet pártolja s így az, bár­mennyire kellemetlen meglepetés is az oro­szoknak, életbe fog lépni. A lembergi egyetemi ifjúság a kö­vetkező táviratot intézte a zágrábi egyetem ifjú­ságához: „A lembergi egyetemi ifjúság a zágrábi aka­démiai polgároknak testvéri üdvözletét! Mint oly néphez tartozók , kik jobb jövőre várnak, fordulunk hozzátok, kik szinte a jövőben bíztok, hogy tudas­suk veletek véleményünket. Teljes szivünkből egye­tértünk azon nagy horvát hazafival (Stroszmayerrel) ki a délszlávok szabadságát forrón óhajtja. Ő azon­ban onnét várja a szabadságot, honnét sohasem jött jöhet és jön, mivel a czárság minden szabadság ab­solut tagadását foglalja magában. Hatalmára az ál­tal jutott, hogy patakokként ontotta a szláv vért s hó kérkézzel fojtotta abba Pszkov és Novgorod köztársaságokat. Lengyelország megsemmisítése óta a czárság szüntelen arra törekszik, hogy a szláv né­pek szabadságát és önrendelkezési jogát feldúlja, megbilincselje , ez által világbiró hatalommá váljék. Annálfogva, hogy a muszka politika, mely ma is ugyanaz, mi Iván, a rettenetes idejében volt, nemze­tünket száz év óta üldözi, s eléggé kinyilatkoztatta magát, ezt kiáltjuk felétek: Veszve van azon nép szabadsága, mely a hátalmat hívja segélyül, s csak a legkeserübb csalódás vár rája. Azért fáj nekünk látni, hogy miként törekszik a szláv népet, mely csak szabadságáért küzd, a muszka behálózni, mert ez által a panmoskovitismus javára természetes szabadsági fejlődésében tartoztatik föl. Végül fo­gadjátok testvéri kézszorításunkat! “ A budapesti tudomány és műegyetemi polgá­rok kebeléből alakult 60-as bizottságához előkelő török férfiaktól átirat érkezett, mely következőleg hangzik: Drinápoly I. Zilkade 1293. Tisztelt testvérek! Olvastuk a nemes magyar nemzet proklamatióját a „Veritében“ (Konstanti­nápolyi lap) átvéve a „Pester Lloydból.“ Bizonyos, hogy az egész török nemzet ép oly örömmel olvasta azt, mint mi, mert biztos jelét látta benne a barát­ságnak, mely a két rokon nemzetet egyesíti. Ezen pro­­clamatio olvasásánál többször hangoztattuk: Él­j­e­n Magyarország! Éljenek a’magyarok ! Török­ország ellenségei minket egy oly állam fiainak hit­tek, melynek nagy hibáiból azt következtették, hogy végórája ütött, de csalatkoztak. Még nem haltunk meg, nem is vagyunk barátok nélkül, mint elleneink vélték; reményünk a magyar barátság tartósságában felbátorít. Czivilizált magyar testvéreink szövetsége­s barátsága képessé tesz bennünket az északi bar­bár invasiótól megoltalmazni hazánkat; fentartani törvényes jogainkat, valamint függetlenségünket. A török nép s a magyar nemzet már helyzeténél fogva is a természet által egymásra van utalva. A szö­vetség reánk mint reátok nézve csak­nem elkerülhetlen szükséges, mert ér­dekeink lényegesen ugyanazok. Magyar testvérek ! Az idő elérkezett, megmutatni a világnak s mindenek előtt vad ellenségeinknek, hogy két nagy nemzet fiainak szövetsége, Közép-Ázsiának egy­kori hősei, védelmezni fogják törvényes jogaikat s közös érdekeiket és úgy mint az emberiségét; azon emberiségét, mely hiv benünket a Luoniták és Sar­­matákhoz, ellen­állni ezen barbár ellenségnek s am­­bitióinak. Az egész török nemzet megköszönvén a jóakaratot, melyet irányunkban tanúsítottatok, s kívánván, hogy a hasznos szövetség mielőbb tetlegesen nyilvánuljon, a két nagy barát érdekében — a magyar nemzet jóllé­téért bő kivánatot küld az egekhez. Éljenek a ma­gyarok ! éljenek a törökök! Halál az ellenségre! Halál a barbárokra ! Fogadjátok stb. Hussein pasa. Ah­med Arefi. Mastafa Siikri. Mehemed Aref.­­ Mehemed Hussein. A kormánypárt értekezlete. Az országgyűlési szabadelvű párt mai értekezletét Oorove elnök megnyit­ván ; T­r­e­f­o­r­t közokt. miniszter bejelenti, hogy Helfy azon hat. javaslatára, melyben az alapok és alapítványoknak még ez évben a költségvetésbe föl­vételét indítványozza, közelebbről­ felelni fog, ő Helfy kívánságát lehetetlennek tartja, mert ily bonyolult ügyet hat. javaslat utján nem lehet elintézni, hanem csak újabb törvény hozása által. A miniszter Helfy Kat. javaslatával szemben az összes kormány nevé­ben kijelenti, hogy ezen bonyolult ügyben, mely 1870-ben és 73-ban már országgyülésileg tárgyalta­tott és ezek következtében bizottságoknak működé­sét idézte elő, lehetetlennek tartja másként mint thozásilag intézkedni. Kifejezi továbbá, hogy bár az alapok és alapítványokra nézve a kormány magát felelősnek tartja, de ebből azoknak a budgetbe fel­vétele nem következik, mert ha felvétetnének, a ház határozatától kellene függeniök, holott pedig azok korábbi törvényeink értelmében a felség­ patronatusa alatt állanak. Oly módozatról kell tehát gondos­kodni, mely egyfelől a felelősség mostani hiányait kipótolja s másfelől a felség patronatusi jogát se csorbítsa meg. A kormány komolyan­ és tüzetesen foglalkozik e kérdéssel s oly­tj­avaslatot fog ez ügy­ben a ház elé terjeszteni, mely azt megnyugtathatja. Várady Gábor megnyugszik a miniszter ki­jelentésében, de azt hiszi, hogy a kormány nyilat­kozatának egy lépéssel tovább kell mennie, mert miután ez ügyben a múlt országgyűlés már bizott­ságot küldött ki, s annak albizottsága már munká­latot terjesztett be, de közbejött akadályok miatt a főbizottságban elő nem terjeszthették, nem lát más utat az ügy újabb felvételére, mint hogy az alapít­ványi bizottság újból megválasztassék. T­r­e­f­o­r­t miniszter ez indítványt elfogadja s előtte szólót fölkérte annak megtételére. Horváth Gyula azon kérdést teszi fel, való-e a lapok azon állítása, hogy a kormány ez ügyet a saját és a clerűs választottaiból alakítandó bizottságra bízta volna, mire Trefort kijelenti, hogy a kormány e tekintetben még semmi megálla­podásra nem jutott. Molnár A. semmi akadályát nem látja az ellenindítványok felvételének a költségvetésbe, mert régi törvényeink az országgyűlésnek azok ellenőrzé­sére is jogot adnak. A király patrónusi joga nem egyéni, hanem királyi jog, melyet Hunyady János, mint nem király is gyakorolt. Tisza K. , miniszterelnök azt tartja helyes­nek, hogy a törvényhozás intézkedése előtt mind az országgyűlés ellenőrzési joga, mind a felségi jog épségben tartassék, a hozandó törvény czélja, hogy az ellenőrzés a gyanút teljesen kizárja a kezelés iránt. A megvitatásnak nézete szerint a javaslat tárgyalásakor lesz ideje. Erre az értekezlet a kor­mány nyilatkozatát tudomásul veszi és Várady in­dítványát elfogadja. Ennök előadja, hogy miután több oldalról azon óhaj nyilvánult, hogy az után, a mik a biroda­lom másik felében történtek a vám és kereskedelmi szövetségre s a bankkérdésre vonatkozólag a párt­ban a teendőkre nézve értekezlet tartassák — ezen óhajtásnak eleget teendő hívta össze a jelen érte­kezletet. Wah­rmann Mór azok után, a mik a biro­dalom másik felében történtek és azon nyilatkoza­tok után, melyek ott a kormány részéről tétettek, szükségesnek tartja, hogy tisztában legyünk azon fontos kérdésekben teendőkre nézve, melyek az or­szágot oly közelről érdeklik ; a­ki azon nyilatkoza­tokat olvassa, lehetetlen, hogy át ne lássa, mennyire ellentétben vannak azzal, a­mit kormányelnökünk itt a körben és a képviselőházban május 11-én és okt. 4-én elmondott. Ezen eltérések pedig igen lé­nyegesek. A kormány­elnök kijelentette, hogy a ki­egyezési kérdések, név szerint a vám, a restitutió, a fogyasztási adó, a quota és a bankkérdés együtt szoros összeköttetésben vannak s ez nem is lehet máskép, mert mindkét fél engedett s a mit az egyik­ben egyik engedett azért commensatiót kapott a másikban. Az osztr. kormány részéről tett nyilatko­zat az összetartozást azonban kétségbe vonja, tagadja s lényeges módosítások eshetőségéről szól, még­pedig épen a bankkérdésre vonatkozólag és a ma­gyar kormán­nyal újabb egyezkedéseket helyez ki­látásba. Ennélfogva azon kérdést intézi a miniszter­elnökhöz: 1-szer: történt-e május 1­ ke óta a két kormány közt újabb megállapodás, mely a bank­kérdésre vonatkozó megállapodásokat megmásította vagy pedig a magyar kormány a főelveket megmá­síthatatlan alapul tekinti, melyet ezentúl is fen­­tart, 2-or: ragaszkodik e a magyar kormány ahhoz, a­mit október 4-én kimondott, hogy a kiegyezés egyes részei a bankügyet beleértve egymástól elvá­laszthatatlan kérdést képeznek és csak együtt ter­jeszthetők szentesítés alá. 3-szor, mit szándékozik tenni a magyar kormány, hogy a bankkérdésnek a többször említett elvek alapján való megoldását biztosítsa. Tisza Kálmán miniszterelnök nem tartja ugyan elvileg szükségesnek, hogy interpelláló tör­ténjék, de miután tudva van, hogy egyrészről inter­pelláló van készülőben, nem ellenzi, hogy a párt kebeléből interpelláció intéztessék. A­mi­­ Wahrmann képviselő első kérdését illeti, arra nézve, hogy történt-e május 11-én és okt. 4-ke óta valami, a­mire nézve megváltozott volna a hely­zet a két kormány közt, határozottan nyilvánítja, hogy semmi ilyen nem történt (Helyeslés) és legyen meggyőződve az értekezlet, hogy ha a kormány szük­ségesnek látta volna az ország érdekében változta­tásokat, módosításokat tenni a május 11-én és okt. 4-én elmondott megállapodásokra nézve, nem késett volna egész őszinteséggel a párt és illetőleg a ház elhatározása alá bocsátani a kérdést. Miután abból indul ki, hogy a házban meg fog történni az inter­pelláló, nem szándékozik adandó válaszát rész­letezni, hanem csak röviden, szabatosan és hatá­rozottan a következőket válaszolja: 1-ször, hogy a kormány azok után, melyek a két kormány közt történtek, jogosult volt május 11-dikén a bankügy megállapodásokra nézve, valamint október 4-dikén tett nyilatkozatának megtételére, a­melyben ki­mondotta, hogy habár ezen kérdések jogi össze­függésben nincsenek is, de azon politikai össze­függésben vannak, hogy szentesítés alá csakis együttesen terjeszthetők. A másik az, h­ogy a kor­mány mind a május 11-dikén mind az október 4-én tett nyilatkozatot ma is fentartja. (Élénk he­lyeslés.) A­mi a harmadikat illeti, hogy mit száli-

Next