Egyetértés, 1877. április (11. évfolyam, 78-102. szám)

1877-04-01 / 78. szám

Előfizetési film: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva. Egy évre............................................20.— Félévre ..................................................10.— Negyedévre.................................6. Egy hóra..............................................1.40 Egy szám 7 krajczár. Hirdetési díj: 9 hasábos petitsor egyesen hirdetése 12 kr., többször 10 kr. Bélyegdij minden hirdetésért kft* Hin SO kr-Nyílttéri öt hasábos sor 30 krajcsir. XT. évfolyam. Budapest ,, , , • , . . .____ 78. szám. ,,, _________ Vasárnap, 1877. ápril 1. Szerkesztői iroda: Budapest, IV. himző-utcza ház, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkivüli esetben küldetnek vissza. Kiadó-hivatal: Budapest, IV. himző-utcza 1. se.hová az előfizetési pénzek küldendők. g.. Ápril elsején uj évnegyed kezdődvén, figyelmeztetjük tisztelt előfizetőinket, kiknek előfizetésük e hó végével lejár, hogy megrendelésüket minél előbb megújítani szíveskedjenek. Előfizetési feltételek: Egész évre . . . .. . . 20 frt — kr. Félévre..........................................10 frt — kr. Negyedévre.......................... 5 frt — kr. Egy hónapra........................ 1 frt 80 kr. IßtT Lapunk uj előfizetői a tárczánkban folyó „Az utolsó Bebek“ czimü nagy érdekű regénynek eddig megjelent részét mega ák ingyen, rögtön, amint az előfizetési megélés hozzánk érkezik. Az előfizetési pénzek és postai utalványok Budapestre az „Egyetértés“ kiadóhivatalába (hímző utcza 1 szám alá) küldendők. A „Egyetértés" kiadóhivatala. ---- *t"T'TTTn—T.—■ [UNK] lí!M.ryt L'I'IT lit . A kérdések kérdése. A bécsi alku függ damokos kardként az ország feje fölött. Elfogadja-e vagy nem a képviselőház — e kérdés lebeg minden honpolgár ajakán. Ki van adva a jelszó, szétvitték az országba a hazament kormánypárti képviviselők: a bécsi alku el nem fogadása annyi mint szakítás Austriával, kenyértörés; a van-e hozzá erőnk? tanácsos-e előidézni válságot, melynek vége nem lehet egyéb, mint az 1848—9-iki s az 50-es évek ismétlődése? Ezt beszélik leplezetlenül Budapesten a miniszterek, kezdik csiripelni a veretlek is a házak tetején. Vizsgáljuk meg e jelszót higgadtan, tárgyilagosan; tegyük mérlegre az el- vagy el nem fogadás valószínű következményeit, a tagadhatlanul várható válság természetét. Ne dobja el e lapot, ha kezébe akad, a szünidő alatt kormánypárti képviselő, kinek szavazatától az ország sorsa függ, ne dobja el választópolgár, kinek feladata megmondani nyíltan a képviselőnek, mit vár tőle az ország népe. S egyet vegyünk jól eszünkbe mindnyájan, azt tudnillik, hogy e nagy alkalomnál emanczipálnunk kell magunkat teljesen azon önként vállalt kötelékből s magunk kovácsolta békéből, mit pártállásnak, pártfegyelemnek nevezünk. A párthoz tartozás, a pártkötelék természetesen fejlődik ki a politikai munkálkodás terén, de sohasem veheti el a hazafiúi kötelesség elsőszülöttségi jogát; s ha vannak kérdések, melyeknél teljesen tisztán áll, mit követel s mit utasít el a haza érdeke, ott pártszempontnak egyátalában semmi jogosultsága nincs. Vannak czélpontok, melyekhez különböző utakon lehet eljutni, ez esetben lehet az utakban válogatni , de ahova csak egyetlen út vezet, ott indulhat a bátor és lelkes, veszteg maradhat a kislelkű, de különböző utakon egy dél felé törekvésnek azaz a pártszerű működésnek nem lehet helye. Vegyük vizsgálat alá előbb azon esetet, hogy a bécsi alkut a képviselőház többsége elveti. A ház határozatának, első stádiumában, negatív alakban lehet csak formulázva lennie. Elfogadja-e a ház a kormány által előterjesztett vámszövetséget, bankszabadalmat, s ami a vámszövetség és bank főcsoportokkal kapcsolatosan vagy külön egyezmények alakjában fog előterjesztetni, — igen vagy nem ? Ha nemmel felel, a válság beáll valószínűleg azonnal. Milyen lesz e válság? a kormány mond-e le, vagy az országgyűlést küldik szét, lesznek-e új „bécsi alkudozások,“ s kik folytatják azokat, miféle országgyűlés veszi fel újra a kérdést, lesz-e magyar országgyűlésnek alkalom adva arra, hogy pozitív követeléseket formulázhasson, meddig tart az ily tényezőkből álló válsági zavar és ideiglenes bizonytalan állapot ? Erre nézve mellőzzük a lehetőségek combinatióit. Ilyen állapot tarthat jó darab ideig, fordulhat jobbra vagy balra egyaránt. Ámde vegyük föl azon további eshetőséget, hogy a fejedelem utóvégre sem adja meg a vámszövetség és bankra nézve a mostani status quonak érdemleges változtatásához beleegyezését akár előlegesen kormánynak, akár utólagosan országgyűlésnek. Ez tagadhatlanul alkotmányválság lesz. Ha a fejedelem nem adja beleegyezését abba, hogy nálunk egy jegybank felállittassék, ez még nem jelentene alkotmányválságot forma szerint és még azon esetben sem, ha az országgyűlésnek ilynemű határozatát nem szentesítené; a fejedelemnek joga van valamely törvénytől szentesítését megtagadni s épen mert egy jegybank felállítása az országban pusztán belügyi kérdés, e körül való határozataiban a magyar király saját hatáskörében mozog. A bank fel nem állításának következése az, hogy az ország idegen pénzzel él továbbra is mint Románia vagy Szerbia, melyeknek jegybankjuk szinte nincs. Az osztrák bankjegyek és papírpénz kényszerforgalma Magyarországon törvényen kívüli állapot ugyan, de annyira mellőzhetlen a mi tényleges forgalmi viszonyaink következtében, hogy további fentartása államcsíny és törvénysértés színezetével alig bírna a közvélemény előtt. Egészen másként áll a dolog a vámszövetségre nézve, mert ez mint szerződés lejárván, jogilag létezni megszűnik s ha a fejedelem intézkedése folytán az országgyűlésnek nemcsak beleegyezése nélkül, de majd határozata ellenére is tartatik fenn, akár változatlanul, akár módosítva: ez államcsíny, mert törvény és alkotmány megszegése volna in optima forma. A következmény azonban gyakorlatilag az lévén, hogy maradna továbbra is a mostani status quo, a tényleges forgalmi viszonyokban, a dolgok rendes megszokott folyásában nem lévén semmi kézzelfogható változás érezhető : az államcsínynek ezen neme nem járna semmi erőszakos jelenetekkel, s a közvéleményre nem tenné azt a gyújtó hatást, melyet válságos viszonyok közt, felizgatott kedélyhangulat, mellett a hatalomnak egyes, habár jelentéktelen túlkapásai kitörés alakjában létrehozni szoktak Az 1867-iki barátság megszűnnék természetesen. Megszűnnék a kedélyesség, melyet 1807-ben az absolut rendszer megszüntetése feletti örvendezés, az alkotmányos formák gyakorlatba vétele, s az udvar és a nemzet közötti nyájas érintkezés, daczára minden baloldali elégedetlenségnek tagadhatlanul létrehozott. De nagy tévedés volna nézetem szerint azt vélni, hogy azonnal tragikus dolgok fognak történni. Sem alulról, sem felülről. A valószínűség az, hogy a félig alkotmányos, félig absolutistico - provisorius állapotnak s intézkedéseknek egy sorozata fogna bekövetkezni, melynek különböző phásisai s időtartama előre meg nem határozhatók. A kik annyi mindenféle dolgon és állapoton mentünk már keresztül, hogy régibb dolgokra vissza ne menjünk, a pragmatica sanction kezdve a sérelmi országgyűléseken, a forradalmon, az octóberi diplomán, és februári pátensen, majd az 1867-iki kiegyezésen át a legújabb válságig: ránk az ily fordulat alig gyakorolna nagyon meglepő vagy gyújtó hatást. S nem hiányzik hozzá a politikusoknak egy új iskola,specialitása sem, mely az ily helyzetnek kezelésére kiválólag volna alkalmas. A fúzió iskolája, a Jerikó falait kerülő, legújabban már nemcsak szárazon, de (lásd Tisza Kálmán utolsó beszédét a hajóról és kikötőkről) vizen és maneuváirozni tudó embereit értem, az elvbentartás, jogfentartás jelszavait, páratlan sophistikával használni ügyes embereit, kik az ily viszonyok közt kiválóan helyükön és saját elemükben találnák magukat. Kellemetlen volna kétségtelenül , de gyakorlatilag véve a dolgot, nem volna roszabb ezen állapot annál, mely a bécsi alkunak önként (?) és alkotmányos úton való elfogadása által bekövetkeznék. Annyi bizonyos, hogy akár törvényesen, akár törvénytelenül tartana tovább, illetőleg módosíttatnék a létrejött megállapodások szerint, a vámszövetség, akár egyszerűen folytatná, akár törvényesítve vinné tovább az osztrák nemzeti bank a maga működését — ebben gyakorlatilag nem volna legkisebb különbség is. Egyéb dolgokban sem volna gyakorlatilag tapasztalható lényeges változás. Kapna-e bármiféle provisorium Széll Kálmánnál erélyesebb adóvégrehajtót ? Elértük azt a stádiumot, melyben elmondhatjuk Aesopus szamarával: hát vájjon két nyerget tesz ránk az ellenség? Közigazgatás és törvénykezés? Az önkormányzat tényleg megszűnt, így is, rendszeres alkotmányos úton maradva, várhatjuk rövid idő alatt a kegyelemdöfést. De hát azt mondják talán, hogy ne képzeljük ezt magunknak oly kedélyesen, az ilynemű válság-ideiglenesség nem tarthatna sokáig, az így vagy amúgy, de minden esetre szükséges definitív állapot és rendezett viszonyok utáni természetes törekvés s a nemzet passiv ellenállása miatti ingerültség erélyes fellépésre késztetné a bécsi döntő köröket, Magyarország alkotmányának felfüggesztése, Magyarország „contumaczirozása“ vétetnék elő. Mi történnék tehát? Szervezni újból Magyarország közigazgatását, törvényhozását, tanügyét stb. nem kellene, mint történt a forradalom után, mert hiszen aként szerveztük mi magunk, hogy csak kézbe kell venni a gyeplőt, egy kis változtatást kell tenni a személyzeten s megy minden tetszés szerint mint a karikacsapás. Elrendelnék a Reichsráthba való választásokat, közvetlenül, önalkotta kerületek által; felállittanák a Vojvodinát és Temeseher Bánátot, talán még más nemzetiségi tartományi kikerekítésekkel ; behoznák ismét a német nyelvet a kormányzatnál. Azonkívül egyet fordíthatnának a külügyi politikában, szövetséget köthetnének az orosszal s elfoglalnák Boszniát. íme a nagy dolgok, melyekkel bennünket, a bécsi alku emberei fenyegetnek. Én nem képzelem, hogy valaki ezen dolgokat komolyan hinni képes legyen, mihelyt használni akarja kissé istentől adott józan eszét. Próbált dolgok ezek, hova vitték a birodalmat, tudva van. S miben változtak a birodalom körülményei, honnan vennék az illetők az esélyeket arra, hogy ugyanazon okoknak nem lesz ismmét ugyanazon okozata? Mi bírhatná rá tehát a birodalom ügyeinek kormányzóit, hogy végighurczolják ismét az 50-es és 60-as évekhez hasonló két évtizeden ? Akadhat odaát olyan legény is, mondják talán, miért tartoznék a soha nem látott és hallott dolgok közé az eszeveszettség? Jól van, de mit árthatnak nekünk a megkísérthetőség határain belől fekvő legtúlságosabb rendszabályokkal is? És ellenkezőleg, minél extravagánsabbak volnának ezen rendszabályok, vajon nem azt eszközölnék-e egyedül, hogy mi annál előbb érjünk ismét azon ponthoz, melyen minden forradalmi erőfeszítés nélkül ismét mi diktálhatnók és pedig több óvatossággal, mint 1867-ben, a föltéteket. A Magyarországban sikeresen végrehajtott reichsráth választások például egyértelműek volnának a Reichsráth szétrobbantásával. Ha a magyar közvéleménynek eszébe jutna kiadni a választásban való részvétre a jelszót s bemenne egy rakás magyar is, az ily Reichsráth nem élné túl az első hónapot; azonban a magyar nemzet ezt majd ismét csak a szász urakra s azokra bízná, ha épen tetszenek nekik, kik most a császárt és birodalmát emlegetik, s teljesen megbízhat bennük is, hogy azt fogják eszközölni, miszerint az osztrák birodalmi alkotmányosság, Bécsnek és az uralkodó német elemnek privát passiója, képtelenséggé válik. Mit árt nekünk a Vojvodinának s Isten tudja miféle nemzetiségi területeknek uj német kiadású térképeken való megjelenése?" ’Mit ártó fit? Természetesen németül fognak ott is vezettetni a főbb ügyek; uj nemzetiségi országok belőlünk nem fognak válni, mert ily önálló szerves alakulást nem tűr meg az „Einiges Oesterreich az osztrák örökös tartományoknak sincs semmi önálló consistentiájok ; nem egyebek mint történelmi, földrajzi fogalmak, milyenekhez hasonlóknak megfogamzását újdonsült Krolandokból ama fogalom: „Magyarország“ nem engedi meg. Mit ártana nekünk a német nyelv behozatala? Mit ártott? De különösen tarthatnánk-e attól, hogy a Magyarország irányában a reactio terére lépett Ausztria külügyi politikája oly fordulatot tegyen, mely revitálisabb nemzeti érdekeinkkel ellenkezik ? Hogy a két dolog : Magyarország elnyomása és az orosz szövetség, nincs elválhatlan kapcsolatban, azt a krimi háború korszakának története kézzelfogható példával cáfolja meg. Ama korszakban, Magyarország elnyomásának legvirágzóbb szakában, történt meg az, hogy Schwarzemberg minister mondása szerint Ausztria háladatlanságával ejtette bámulatba a világot. És ugyan most, ha elmúlik tőlünk csakugyan az orosz szövetség keserű pohara, vajon az alkotmányos Magyarország fogja-e ebben megakadályozni, Tisza magyar miniszerelnök vétója ? Isten bocsásd! Igenis, a magyar nemzet, mely itt van a maga millióival, akár el nem nyomott, akár elnyomott, de az utóbbi minőségben annál aggályosabb és fenyegetőbb helyzetben sem hagyható ki számításból, mert fiai nem öltik fel az osztrák egyenruhával a hongyilkos szellemet. Igenis, megakadályozza az, hogy Ausztria akármilyen belügyi politika mellett, nem engedheti meg az orosz hódító politika diadalát, ha élni, ha állam lenni akar. De mi történnék majd Magyarország pénzügyeivel, adósságaival ? Ha Ausztria contumacziroz bennünket, ha saját számlájára veszi át itt a gazdálkodást, természetes, hogy minden terheivel kell átvennie a birtokot. Tessék megpróbálni, mi majd nézzük azt a gazdálkodást. Kígyót, békát dobálhatnak utánunk részgazdálkodásunk miatt, de az a dolgon mit sem változtat: fizetni kell. Több adót rajtunk semmiféle hatalom nem vehet; ily adót csakis önmaga róhat magára egy ország, ezt is csak a magyar, minden más ország régóta kimondotta volna a krndát. Csak a magyar türelmét lehet ily kemény próbára tenni, csak a magyarral lehet azt elhitetni, hogy magát rendszeresen zsebeltetni, préseltetni hazafius kötelesség. Próbálja más! És ha nem fog sikerülni ez után rendbehozni Magyarország pénzügyeit, ám pótolja ki Ausztria saját zsebéből a hiányt, vagy hajtsa végre ő azt, amiből hogy meneküljünk, annyi kétes eredményű erőfeszítést teszünk, az állami pénzügyi bukást; talán magán is segít vele, de mi azt fogjuk mondani: lám, az alkotmány felfüggesztésének is meg volt a maga haszna. Íme mind azok a borzadalmak, melyeket a bécsi alku leszavazásával hazánkra vonnánk. Azt mondá egyszer gr. Andrássy Gyula — emlékezetben van mondása — „ Elmúltak azok az idők, melyekben Magyarországnak Ausztriá|el kellett félteni szabadságát“. Tehát ismét visszajöttök? Gr. Andrássy Gyula," a ki tudvalevőleg az uj egyességnek főfőmestere s minden áron keresztülhajtója, most ismét azt hiszi, hogy Ausztria igenis képes komolyan fenyegetni Magyarország létét, szabadságát ? Nem Ausztria, hanem igenis a magyarnak saját öngyilkos keze, ha hallgat azoknak szavára, kik neki a gyáva tétlenséget és meghunyászkodást ajánlják a tűrni és cselekedni is kész erély helyett. Gr. Andrássy Gyula, a diplomatává átalakult hazafi kényelmetlennek találhat most már a „monarchiában“ támadt bármely „belzavarokat“, Tisza Kálmán mentséget és ürügyet kereshet most már Bécsben tanúsított gyenge magaviseletéhez, de a nemzet ne tántoríttassa el magát az ily szánalomra méltó egyes példák által, hanem tegye meg azt, ami az ő kötelessége. Miben áll e kötelesség, azt következőképen értette Deák Ferenczczel az 1861-iki magyar nemzeti képviselet: „Lehet, hogy nehéz idők következnek ismét hazánkra, de a megszegett polgári kötelesség árán azokat megváltoztatnunk nem szabad. Az ország alkotmányos szabadsága nem oly sajátunk, melyről szabadon rendelkezhetnénk; hitünkre bízta a nemzet annak hű megőrzését s mi felelősek vagyunk a hazai önlelkiismeretünk előtt. Ha tűrni kell, tűrni fog a nemzet, hogy megmentse az utókornak azon alkotmányos szabadságot, melyet őseitől öröklött. Tűrni fog csüggedés nélkül, mint ősei tűrtek és szenvedtek, hogy megvédhessék az ország jogait, mert amit erő és hatalom elvett, azt idő és kedvező szerencse ismét visszahozhatják ; de miről a nemzet, félve a szenvedésektől, önmaga lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz és mindig kétséges. Tűrni fog a nemzet, reményivé a szebb jövőt s bízva ügyének igazságában. (1, 1861-iki második felirat.) Akkor még tudták, mi egy nemzetnek, mi egy nemzet képviselőinek kötelessége. „Nem szabad félni a szenvedésektől“ — mondja a felirat. Pedig akkor a „szenvedések“ egész komolyságban állottak a nemzet előtt a 12 sanyarú évnek friss emlékeivel. Most nem úgy állanak, mert azóta szemük közé néztünk azoknak, akiktől jöhetnének s tudjuk, hogy nem fenyeget onnan komoly veszély. De vizsgáljuk az éremnek másik oldalát, azon esetet t. i., ha az országgyűlés a bécsi alkut elfogadja. Elfogadja a kormányok közt létrejött összes megállapodásokat , mert így van a kérdés feltéves szétválasztása, részben elfogadása, részben elvetése ki lesz zárva, a főbb részek elfogadásával túlhaladott álláspont lesz a minden egyes részleteknél való ellenkezés. Anyagi, nemzetgazdasági tekintetben egyenlő lesz az eredmény, akár elfogadjuk önként az alkut, akár ránk fog erőszakoltatni. Tíz évre meg lesz hosszabbítva változhatatlanul a mostani nyomorúság. De a nyomorúság állapotából való menekülés esélyei nem fognak egyenlően állani a két esetben. Ha tudniillik elhurczoltatik a válság bekövetkeztével az ügynek eldöntése, vagy ha megtétetik is a teljes reactióval a kísérlet, akkor fenmarad részünkre a lehetőség, hogy rövid idő alatt, ha a válság fordul vagy a reactió lejárja magát, egy jobb állapotba juthassunk, ami tíz évnél rövidebb idő alatt következhetik be. Ellenben, ha elfogadjuk az alkut, akkor hosszú tíz év lefolyása előtt változásról szó sem lehet s legjobb esetben ott leszünk tíz év múlva, ahol most vagyunk: egy új válság előtt, annak minden phasisaival. Hogy mit jelent anyagi nyomorúságunknak tíz évre való meghosszabbítása, azt én fejtegetni nem fogom. Tehet mindenki szent fogadást, hogy hamut hint fejére s szőrruhába öltözik, de nem a magánvagyon pusztulásáról van szó egyedül Hanem szó van arról, hogy megakad az országban minden haladás, amilyen Széchényi eszményképe volt, nem megy előre a cultura és civilisatió, melynek vágyát s ismeretét bírjuk immár, de a melyet létesíteni nem enged a minden lépten élénkbe álló szegénység. És ez igy lesz akkor, midőn előttünk óriási léptekkel mennek előre a nyugat népei, midőn hátunk mögött nem kisebb arányban emelkednek más népek, melyek eddig számba is alig vétettek. S 1 hát államháztartásunk, melyet nagyhatalmi mintára rendeztünk be s melyet a régi egyszerűség formáiba visszavezetni lehetetlenséggé vált? De mindezt nagy mérvben múlná felől az erkölcsi veszteség, melyet a bécsi alku elfogadása által mint beláthatlan csapást mérnénk önmagunkra. Magyarországnak teljes joga van önállóan intézkedni kereskedelmi ügyében, tehát joga van felállítani a határvámot, mihelyt az egyezség Ausztriával nem sikerül; teljes joga van ;fölállítani jegybankot vagy jegybankokat; ‘mihelyt szükségét látja. Beismeri-e Magyarország, hogy az önálló vámterületre ős 'bankfzF Mikségé' vád ? Vannak, akik tettetik magukat, mintha az önálló vámterületet nem tartanák czélszerűnek, ám legyen, de van-e ember Magyarországon, ki a Bécsben most elkészült vámszövetségi tervet jónak, van-e ember az országban, ki az önálló bankot nélkülözhetőnek tartaná? És ha ez így van, s mind amellett nem lép a nemzet a maga jogának használatába, ha ezt meg nem kísérli, hanem azt hazudja, a szőllőt el nem érő róka módjára, hogy a készített egyezséget önként, szabad akaratából elfogadja, akkor a tehetetlenségnek oly bizonyítványát adja, hogy azután se önmagát többé nem becsülheti, sem arra, hogy nemzet és állam, a világ szemei előtt számot többé nem tarthat. S mi ennek azután természetes következése? A megtört kedély, mely nemzetet ép úgy mint egy embert impotenssé tesz. Képzeljük magunknak azt a kedélyhangulatot, melybe a bécsi alku elfogadása után mindnyájan kivétel nélkül jutunk. Szégyenleni fogjuk, hogy magyarok vagyunk; haszontalan henczegés színében fog feltűnni előttünk mindazon erőlködés, melyet századok óta az önálló állami lét praetensiójának valósítása vagy legalább hangoztatása mellett folytattunk, émelygőssé fognak válni a hazafi és hazafiság szavak. (Önként alávetjük magunkat mások szellemi fensőbbségének, azokénak, kikkel legközelebb érintkezünk, kiknek műveltségi s hatalmi előnyei eddig is oly súllyal nehezedtek ránk; nem lesz rá szükség, hogy mesterséges eszközökkel germanizáljannak, saját kedélyállapotunk nyit a germanizációnak tág kaput. Mindezekben nincs semmi túlzás, mert ez a lélektan törvényeinek természetszerű működése. De különösen ami a germanizálást illeti tekintsünk vissza történelmünk évkönyveire, tekintsünk körül társadalmi állapotaink mivoltára s könnyen feltalálhatjuk a példákat is, mi a nemzeti kedély lehangolt állapotának hatása nemzetiség, magyarság tekintetében; feltalálhatjuk a hanyatlás bekövetkezhetőségének esélyeit. A múlt században a Rákóczy forradalom volt az utolsó szabadságharcz ; amint lezajlott, a nemzet kimerülve teljes lehangoltság állapotába merült. S mi lett következménye ? az, hogy annyira jelentéktelenné vált egész nemzeti, erkölcsi és társadalmi élete, hogy a szatmári békétől II. József császárig majd 80 évig tartó korszaknak csak fájó érzéssel olvashatjuk szegényes évkönyveit; ennél nem volt a magyarnak szomorúbb korszaka. A nemzeti nyelv már majdnem kizárólag a konyhákba menekült, irodalom nem létezett, a főnemesség a magyarságból teljesen kivetkőzött; tétlenség, tespedés, hátramadás volt az általános állapot Hasonlítsuk egybe e korszakkal a török-tatár háborúk, a ketfelé szakadt magyar haza, a reformatio belviszályai s az osztrák ellen sűrűn következő szabadságharczok korszakát; hasonlítsuk másrészről az 1825. óta beállott nemzeti visszahatás évkönyveit: azt fogjuk látni, hogy a bár szenvedésteljes, de mozgalmas, szenvedélyeket és tevékenységet ébren tartó politikai élet volt az, ami a magyar nemzetiséget felvirágoztatni s ennek buzdító hatása által a haladást napirendre hozni képes volt. De nézzünk körül mostani társadalmi állapotunk jelenségei közt. Nem nagy ideje még, hogy az 1867-iki mű fenáll. Nem volt kielégítő, maga Deák Ferencz azt mondá: „Mondjatok, csináljatok jobbat, én nem tudok“. A nemzet szánalmasan mosolygott, midőn azt mondá Andrássy: a nemzet minden óhajtásai teljesültek! Nem ilyet, egészen mást, többet, jobbat vártunk. Következett ezután a deákpárti gazdálkodás, az anyagi nyomor s mindezeknek lehangoló hatása folytán, aránylag rövid idő lefolyása után e perezben ott vagyunk, hogy majdnem teljes elfásultság uralkodik a nagy közönség minden rétegeiben, teljes közöny, majdnem undor a „politika“ iránt, annyira, hogy most, a bécsi alku nagy életkérdése előtt. Mátyás király három restje gyanánt Lapunk mai számához is melléklet van csatolva.