Egyetértés, 1877. november (11. évfolyam, 282-311. szám)

1877-11-01 / 282. szám

X. évfolyam, Budapest. Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva. Egy évre............................................20.— Félévre..............................................10.— Negyedévre...................................5.— Egy hóra..............................................1.80 Egy szám 6 krajczár. Hirdetési díj: 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr., többször 10 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 80 kr. Kfilter: Öt hasábos ser SO krajczár. 282. szám. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. A bankügyi vita. Szomorú dolog lesz az figyelemmel kísérni a vitát, mely a beterjesztett bankjavaslat felett támadt. Wahrmann és Falk urak osztrák felfogása oly mederbe terelte e vitát, hogy az érdemleges tárgyalás megszűnt az országra nézve hasznos lenni. A kedélyek csak felháborodást érezhetnek azon hazafiatlanság miatt, melynek kifejezést adni immár a magyar parlamentben szégyen nélkül mernek; sőt Tisza Kálmán ő excellentiája az első, aki a szónokokhoz megy gratulálni a herostratesi dicsőséghez. Mi mindig féltettük az úgynevezett pénzemberek befolyásától az országházat és Magyarország érdekeit. De hogy oly mértékben túl merjék tenni magukat az ország legjogosultabb törekvésein, mint ezt most tették, azt soha sem hittük volna. Ehhez oly aera kellett, aminőt elv feladásának erkölcstelenségével Tisza Kálmán inaugurált. Semmi sem tartja többé vissza az osztrák nemzeti bank lekötelezettjeit, hogy nyíltan védelmezzék Magyarország pénzügyi szolgaságát, s lehetetlen és képtelen gyanánt hirdessék a felszabadulást. Jól van ez így! Hadd tanulja megismerni a nemzet, hova vezet a b. Wodianer, Wahrmann és Falk-féle osztrák-magyar specialitások politikája, melynek biztosítására az osztrák nemzeti bank az Erlanger-féle intézetek adják a választásokhoz a milliókat, s a bécsi reactió a jelszókat. — Szegénnyé, szolgává tenni Magyarországot, ez a jelszó, és e jelszó mellé látjuk sorakozni mindazokat, akiknek a pénz az istenek, akik nagyban űzik a szédelgést, akik végre is Ausztriában csak oly jól fogják érezni magukat, ha sikerül kitörölni a magyar nemzetet az élők sorából, amily kitűnően érzik magukat a tönkretevés politikájának osztrákmagyar szolgálatában. A collegium teljességéhez nem is hiányzott más, mint gr. Desewffy az aulicus aristocratiának, s az efféle hajlamokban gazdag jobboldali ellenzék tagjának nyilatkozata. Ez a gróf ur a hires Dessewffyektől szellemben rutul elfajzó beszéddel igyekezett feltűnni. Meg akarta mutatni, hogy az udvari párt kísérteties törekvése az egyetlen, mely a közönyössé, cosmopolitikussá vált aristocratiánkban még fogékony kebelre talál. Gr. Dessewffy még az önálló bankra való törekvést is jogosulatlannak ismeri. Biztosítjuk, hogy e kijelentése hatásos. Legalább óva figyelmezteti a nemzetet, mily szépen haladunk a jogfeladás lejtőjén a jogtagadás ama örvénye felé, amelyben a kibékülés politikáját az absolutismussal együtt járó rázkódtatás politikája fogja felváltani. Oh ! ha ez urak nem felejtették el 47-et, mi sem feledtük el 48-at. Ám kezdjük elölről! Mi készen vagyunk, s biztosak arról, hogy a vég nem lesz világos. Valóban a bankügyi vita folyamán kifejezésre jutott nézetek nagyon alkalmasak gyökeresen megingatni a nemzetet a békés kibontakozás lehetősége iránt. Midőn az ítélet lassú halálra szól, akkor a védelemnek is lassankint fel kell ölteni az életre-halálra való küzdelem jellegét. Addig is a nemzet közvéleménye okosabbat nem tehet, mint a börze speculatio és aulicus tendentiák e házától elfordulni. Maga Simonyi Ernő ma felvillanyozott energiával szállt síkra az ott nyilatkozó vélemények és azok önbírálatot nem ismerő szószólói ellen. Visszautasításai oly erősek voltak, amely nagy az ellenfeleinek beszédében kitörő cinismus. Simonyi Ernő úgy tett, mint a haza becsületéért és jogaiért küzdő huszár, aki pardont nem ismerve vágja nyalábra a zsoldosokat. A kard szúró hegyét ép oly erővel érezteté, mint metsző élét. Maró gúny, és hatalmas érv együtt váltakozva kaszaboltak a ház osztrák soraiban. A „magasabb finánczkapaczitások“, s köztök Fáik Miksa nem fogják elfeledni e napot. Nem fogja Tisza Kálmán sem aki a fejedelem személyével állott elő, mint a hindu papok bálványaikkal, hogy a pagához hívet és a hívekkel adományt csalogassanak. Nagyon helyén volt Simonyitól, hogy számon kérte a felvilágosításokat azon aggályok tekintetében, amelyek alapján a király, Tisza Kálmán szavai szerint, az önálló bank felállítását visszautasította. A kassai toast históriája igen érdekes háttért nyert „ez aggályok által, s a nemzet méltán követel tiszta bort az álalkotmányosság ama cserépedényébe is, melyből annyi keserűséget, roszat itatnak meg velünk, mintha Pandora szekenczéjét helyettesítené. És ha Németh Albert képviselő Simonyi Ernő felvilágosítási követelései alatt, a correct alkotmányosság szempontjából felkiáltott: „Nem engedjük a királyt!“ — mi viszont önrendelkezési jogunk természeti és tételes törvényei alapján kiáltjuk: „Nem engedjük a nemzetet!“ Lapunk mai számához féliv melléklet van csatolva, Csütörtök, 1877. november 1 Szerkesztői iroda, Budapest, IV. himző-utcza 1. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben küldetnek vissza. Kiadóhivatal: Budapest, IV. himlö-utcza 1, 8». hová az előfizetési pénzek küldendők. Most már elég! Nem árt kissé visszapillantani a múltba, bár fájdalommal, de gyűlölet és szenvedély nélkül teszem azt. Mikor még az életerős balközép fennállt, Tisza Kálmán kiválasztott híveivel gyakran tartott szűkebb értekezletet, mit némelyek zokon vettek, sőt olyan is akadt, ki — noha a pártban megmaradt, de a körből e miatt kilépett, de ezen egy-kettő kivételével, a többi rendületlenül állt, s vezére iránt bizalma megingathatlan volt. A sok titkos értekezlet megtenné gyümölcsét, mert egyszer csak arra viradtunk, hogy néhány tag elszakadt tőlünk, hogy új pártot képezzen, vagyis új nevezet alatt a Deák párthoz átlépjen. A következés megmutatta, miszerint ez kicsinált dolog volt, mert Tisza kormányra jutván, sietett az úttörőket megjutalmazni. Ez a kis elszakadási csíny a párt beavatlan tagjait a legkellemetlenebbül érinté, s mindenki csodálta a vezér egykedvű nyugalmát, amelylyel az eseményt fölvette, s a benső hivek szánalmas mosolyait a tény súlytalansága felett, állitván : jobb, hogy a kétértelmű elem kivált, most annál erősbek vagyunk, s a párt jobban lelkesült Tiszáért, mint valaha. Az elszakadt csapatocska kitűzte a fehér zászlót, mi azt hittük, megadták magukat a Deákpártnak, pedig dehogy, ők Tisza parlamenterjei voltak.Rövid idő múlva a benső hivek, mint feloszlatott csatárláncz kezdett működni, s megindult az eszmét pengetni, hogy mily veszedelmére lel az országnak, ha a tiz év elteltével az uj alkudozási szerződés megkötése a mostani szerencsétlen kezekben marad, ezt áldozatok árán is akadályozni hazafi és szent kötelesség. Aztán következtek a nagy értekezletek, Tiszának a házban tartott viharos beszédei s végre megkezdődött a fusionalis forrongás. „Az államháztartás rendezése, iparkereskedelmi szerződések, a vámkérdés s önálló nemzeti bank“ tűzetett ki a fusionalis zászlóra, s ezek elérhetési reményében mondott le — egy időre, a balközép a közjogi kérdésről s fusionált a Deákpárttal, Tisza miniszterré jön. A fusionalis kérdésben az erős balközépi Pestmegyének volt alkalma először nyilatkozni. A Pestmegye balközépi orsz. gy. képviselők — Jankovics Miklós kivételével, ki az eljárást nem helyeselvén, a szélsőbalhoz csatlakozott, — értekezletet tartottunk s elhatároztuk, hogy az említett nagyfontosságú kérdések megoldása tekintetéből a fúziót a megyegyűlésen is egész erőnkből támogatni fogjuk. Dicséretekre legyen mondva az újra beválasztott volt balközépi pestmegyei orsz. gy. képviselőknek, a mint látták, hogy a nemzet életkérdéseit miként készülnek elejteni, a pártból kiléptek, elég az hozzá, akkor mindnyájan egész lelkesedéssel harczoltunk mellette, nemcsak a központban, hanem kerületeinkbe is elvittük az új zászlót, mert ettől vártuk a haza üdvét. Egy tekintélyes Deákpárti komoly férfiú ez alkalommal az kérdezte : „Vársz-e valamit ettől a fúzióból ? hiszesz-e őszinteségébe és tartósságába ? Várok és hiszek, felelem, mert a nemzet életkérdései körül egyesültünk, melynek keresztül vitelére közös erő, szükséges,s mert ismerem Tisza kitartó erélyét, bízom feláldozó hazafiságában. Én csak akkor várok, jegyző meg ő, ha Tisza képes lesz volt pártját lerázni nyakáról. Megvallom, mélyen sértett ez a gyöngédtelen nyilatkozat, de ma mikor látom, hogy azok védik Tisza politikáját körömszakadtig, azok törnek élet-halálra lándzsát eljárásai mellett, akiket ő hajdan annyi erővel, s oly kérlelhetlenül összemorzsolt. Most értem, miért kívánt a Deákpárt, s tán Tisza maga is a volt balközép legalább egy részétől megszabadulni. Elkövetkezett az új választások ideje, a jelöltek egymást túllicitálták ígéretekben. Ugyan hány volt aki az önálló nemzeti bankot, a vámkérdést, s az ipar felvirágoztatását ne vallotta volna legszentebb feladatának ! Ismerek képviselőt, ki a választás előtt a csapszékbe eljárt felolvasást s beszédeket tartani az iparosoknak, égre-földre ígérvén, hogy a hazai ipar érdekében csodadolgokat fog kivinni, s annak emelésére még a lehetetlent is elköveti, el is követte, mert rászavazott oly törvényjavaslatok elfogadására, melyek Magyarország ipara elől még a fejlődésnek útját is elzárják. szesz- és czuboradó törvényjavaslat elfogadásával gyógyíthatlan sebet ejtettek a nemzetgazdászati s az ipar fejlődési viszonyaira ; most nagy buzgalommal ássák az önálló nemzeti bank sírját, — és itt jó lesz figyelembe venni azon szószegő hűtlenek lajstromát, akik választóiknak oly szent fogadással ígérték a bankot, s most ellene szavaznak. — Ezek után, mint az előzményekből ítélni lehet, még a vámkérdés nyakát fogják kitekerni. Ezzel a fusió alapja foszlányokban hever Tisza lábainál.] Mit oldott meg, vagy vitt keresztül a fusió abból, amit ígért? Semmit. Ezt az alkut Bittó vagy Szlávy sem köthette volna meg roszabbul, sőt merem hinni, sokkal tisztességesebben ss előnyösebben egy tekintélyes ellenzékkel szemben, amelyet diplomáciai fogásokkal tettek tönkre. Jól tudom én, hogy a diplomatának feladata nem azt mondani amit gondol ; nem árulni el azt amit szívébe rejteget ; színlelni barátságot ahol gyűlöl, ridegséget segélyezni ott, hol keble lángra gyűl. De mi a pártvezérben odaadó pártjával szemben nem az álnok diplomatát, hanem a szilárd hazafit, hajthatatlan jellemet s őszinte barátot láttuk. És önök tisztelt választó polgártársak elégnek tartják mindezekért a németet szidalmazni? hát az ő hibája, hogy mi gyávák vagyunk ? neki van esze, akarata, ereje és bátorsága; állama érdekében kiszáll a sikra, s a mi meghunyászkodásunkat saját előnyére ki tudja aknázni, úgy bánik velünk, amint megérdemeljük. Ugyan ki fogna kikelni oly nő ellen, aki férjét jól megdöngeti, s mig maga fényűzően él, dúsan lakomároz férje vagyonából, az élhetetlen férj kegyelemkint fogadja nejétől az odadobott selejtes rongyokat s morzsa hulladékokat. Ki lehet ezek közül gúny és megvetés tárgya? Magyar nép! hát nem mered odadörgeni: elég becsületed, jogaid, tételed forog szóban, s eltűröd, hogy mint valami áruba bocsátott nyáj felett egyezkedjenek! Vedd mintául a nagy franczia népet; ott az állam feje az összes kormány minden állami tisztviselő egész erejét megfeszítette, hatalmát mérlegbe vetette, tekintélyét, befolyását felhasználta, még a vesztegetés sem hiányzott, úgy a császári mint királyi részről, hogy a népet érdekeivel s a haza javával ellenkező útra szédítsék, de az öntudatos nép elfordult az ámító haszonlesőktől, s oly fenségben jelent meg a világ előtt, hogy szólni sem lehet róla máskép, mint le a kalappal! ez szellem, ez közvélemény, ez hatalmas nép. De ha az eddigi irányt akarod követni, ha nem mer szabad véleményed lenni, ha hivatalos nyomás, Ígéret bűbája, vagy pénz hatalma által magadat elhagyod sodortatni, akkor nem a franczia nagy népet veszed mintául, hanem az amerikai vad indiánokat, akik csecsebecsékért mindig jobban és jobban engedték magukat területükről kiszorítani, míg egészen kiszorultak. így akarunk elveszni mi is? Ha az önálló nemzeti bankot szószegéssel az országgyűlésen leszavazzák, szét lesz tépve a fusionális zászló, s hiszem, hogy a közvélemény, mely ezen eszméért lelkesült, mennydörögni fogja. Most már elég ! Degré Alajos: Alkalmi idézetek. A nemzet jogainak eljátszása anyagi érdekeinek feláldozása végett egy oly gyalázatos játékot az a képviselőház Tisza-párti többsége, mely páratlan az e nemben bővelkedő történelem lapjain. Soha még emberek oly cinikus lelkiismeretlenséggel nem fordítottak köpönyeget, s ha fordítottak, soha oly szószegő arczátlansággal nem álltak az ország elé megtagadni, amit éveken át a meggyőződés hangján hirdettek. Valami példátlanul undort gerjesztő látvány az, hogy egy tábor, mely az államháztartás egyensúlyának helyreállítása mellett az önálló bank felállítására esküdött, odaállítja a léha haszonlesés bélyeges jellemű férfiait, egy csomó börseagenst, az osztrák nemzeti bank fizetett szolgáit, hogy nevükben prédikálják a pénzügyi és közgazdasági szolgaság feltétlenségét és örökös voltát. Az túlmegy minden korláton, túl a hazafiság, túl a becsület korlátain. Ez egy alávaló vásár a morál rovására; ez méreghintés a nemzet önfenntartási harczának keserű italtól habzó poharába. Hadd lássuk hát saját szavaik photogr’aphiájában a nemzeti öngyilkosság e jellemtelen prédikátorait, hadd lássuk őket, amint annak ellenkezőjét hirdették, aminek megszavazására most oly iszonyú erkölcstelenséggel törekednek. Idézni fogjuk mondásaikat, ismerje meg őket a megcsalt nemzet, s ha van benne egy szikra a kötelességérzetből, állítsa meg a gyilkos munkát, seperje ki polgári jogainak hatalmával a jövő évben e kufárokat amai házból, melynek megfertőztetik levegőjét, tönkreteszik hitelét. Mert oly igaz, amint isten van Az égben, hogy a jövő év nagy számadási napján, nem lesz becsületes ember, nem lesz hazája sorsán melegen függő polgár, ki annyi romlottság, oly pokoli munka után, odaáll megvesztegetett lelkiismerettel, kötelességet levetkőző szívvel azok mellé, akik katastropbán dolgoznak. Hazugság szülőanya minden bűnnek. Ez emberek hazudtak annyit, amennyiből az országbuktató bűnök csak oly sora fejlődhetett ki, mint azt megdöbbenéssel napról napra észleljük. Fejeket vesztve, becsületérzésekkel leszámolva nem törődnek immár semmivel. Utánuk jöhet a vízözön. Csakis így magyarázható ki, hogyan lehetséges oly óriás ellenmondás lelkületben, szóban és tettben, a minőnek kétségbeejtő jeleit ez emberek adják. Még egy év előtt is lehetetlennek hirdetnek oly tant, oly megalkuvást, amelynek védelménél tapsolnak, kezet szorítanak, alkalmazásánál pedig szavaznak, mint a parancsolat. Az idézést e gyönyörű társaság előbbi kijelentéseiből a Ráth Károly országgyűlési beszédében felhozottakkal kezdjük meg, noha nem tagadhatjuk el az osztó igazság szempontjából, hogy ez idézésre mádi Ráth Károlyt a fusió és sok er- AZ „EGYETÉRTÉS 11 TÁRGZÁJA. «A. EZÖSZÖEKjS. — Történeti regény. — Irta CHAVETTE JESTVÖ. Forditotta Hentaller Lajos. ELSŐ RÉSZ. — 23-ik folytatás. — A szép nő iszonyú belső felindulást küzdött le, s mosolyt erőltetve kérdé: — Micsoda bizonyítékai vannak, hogy csakugyan ő volt a meggyilkolt. — uramról a pecsétnyomó, melyet a nyereményösszeg zálogául adtam át neki, s melyet ott találtak meg, hol a gyilkosság el lett követve. Helena idegesen ugrott fel helyéről s egy bősz kiálltást hallatott. Azután a kis terem ajtaja felé fordulva, egy perczig mozdulatlan maradt, miközben magában e kérdést foglalkoztatta: — De hát akkor, ki volt nálam néhány percz előtt. Barrasnak nem volt ideje kérdeni. Egy gyertyatartót felkapott a kandallóról, s a kis terembe rohant. A kis terem már üres volt. Hamarosan átkutatta a szoba minden rejtekét. A férfiú, kit ő Beralec Ivánnak vélt, már nem volt ott!! Lihegő kebelét egy tompa dühkiáltás hagyta el azon gondolatra, hogy még csak nevét sem tudja azon férfinak, ki meggyalázta, s ki magában mosolyog könnyű diadala felett. Arra gondolva, hogy ama nyomorult talán örökre ismeretlen fog előtte maradni, Őrüléssel határos harag fogta el, s nélkül, hogy másra, mint bosznja kielégítésére gondolt volna. Barrashoz fordult, ki követte, s egészen elképpedt e szokatlan látvány fölött. A harag előnyös volt Helénára nézve, szépsége ezáltal annyira fokozódott, hogy Barras ettől elvakítva bámulva kiállta fel: — Mily szép vagy te igy Helena! — Hallgas ide Barras ! mondá haragtól remegő hangon, pár perczczel ezelőtt térden állva rimánkodtál, hogy szeresselek. — Nos, hát ? kérdé ez kit a remény e kis sugara is felette boldoggá tett. — Jól van ! tied leszek, de ezt meg kell érdemelned. — Mond mit kell tennem? kiáltá szenvedélytől itasan. Halványan, s görcsös rángások által megszakítva lassan szólalt meg Helena. — Agg férfi volt itt, ki minket megfigyelt . . . . Még nem lehet távol .... Hozzd elém e férfiút Barras .... de csak annyi időre, hogy arczába tekinthessek és ... . Lehetetlen leírnunk, mily kegyetlen kifejezés volt Helena arczán arra a gondolatra, hogy hatalmába kerítheti azon embert. — És ? kérdó Barras izgatottan. — És ha teljesítetted ezen kívánságomat, esküszöm, hogy tied leszek. Örömkiáltással rohant Barras kifelé. Nehány percz múlva, már égő fáklyákkal kezdték a szolgák a kertet átkutatni. A luxembourgi palota őrsége, mely a directorium tagjainak élete felett őrködött, szintén minden irányba küldött szét czirkálókat a kert falán kívül, ha netalán a szökevény a falon akarna átmászni, rögtön megcsípjék. Némán és komoran nézte Helena a kis terem egy ablakából az üldözést, mert a sok fáklya fénye megvilágította a kert azon részét, melyet átkutattak. De mit tett ez alatt Caujol gróf, kit most gonosztevőként kerestek. Péter a Barras és Helena közt folytatott párbeszédet egész égig kihallgatta. Midőn Beralec lovag szerencsétlen esetére került a sor, rögtön észrevette Helena felindulásán, hogy ez valóban Ivánt várta, és nem őt.• Mily utálatos dolgot cselekedtem, mondá magában sajnálkozva a megtörténtek felett. Szeme, mely folyton a kulcslyukra volt függesztve észrevette azt a görcsös rángást, mely Helénát a gondolatra megrászkodtatta, hogy nem Beralec lovag volt a boudoirban levő férfi. — Aha úgy veszem észre, gondolá Caujol, miszerint reám nézve legjobb lesz, ha innen távozom. A gróf abban a peremben távozott a boudoirból, midőn Helena oda belépett. Az ép oly kiváncsi, mint bátor Péter, nem oly ember volt, ki nagyon gyorsan igyekezett volna elmenekülni. A kis lépcső első fokán ugyanis újra megállapodott, s fültanúja volt azon második párbeszédnek, mely a bosszúvágyó nő, és az epedő director között lefolyt, s mely természetére nézve oly nagyon különbözött az előbbitől. — Az ördögbe is gondoló Péter, szeretetre méltó Helénám iszonyúan vágyik engem újra látni, és ugyancsak magas díjat ígér a directornak, csakhogy elfogasson. Midőn Barras a boudoireból kisietett, ekkor belátta Caujol, hogy lehető gyorsan menekülnie kell. Óvatosan lement a lépcsőn és a virágcsoport elé ért, mely előtt idejövet elhaladt. — Hm itt vigyáznom kell , mormogá. Ha valaki az ablakból letalál nézni, rögtön észrevesz, rajhelyest e nyílt téren áthaladok, s ez esetben igen könnyű lenne Barras barátomnak engem elfogatni. Caujol belátta, hogy ha sikerül neki a fák sűrűit észrevétlen elérni, úgy ezek lombjai alatt legalább egyelőre elrejtheti magát, s kellő időben menekülhet. Erre alapította tervét. — Csak egy módon juthatok a sűrűbe úgy, hogy ne kelljen a szabad téren átmenni, s ez az, ha a palota mentében át bírok jutni a kert faláig. Ha oda érek, úgy a bokrok sűrűjében eljuthatok a rácsajtóig, melyen könnyen át fogok mászni. Tehát előre. Ez ugyan hosszasabb, de sokkal biztosabb út a menekvésre. Tervét rögtön a tett követte , a palota falához simulva haladt folyton előre. E hosszú ut alatt mosolyogva gondolá : — így már jól van! csak azt szeretném tudni, miként akar ez a jó Barras engem megcsípni. Azon perezben, midőn a kert kerítését elérte, hirtelen visszafordult, mert világosságot vett észre. E világosság, mint tudjuk, a fáklyáktól származott, melyek fényénél a polgárok keresték az üldözöttet. — Aha mormogá, a lovagias director szive királynéjának rendez hajtó vadászatot fáklyafénynél .. .. és én vagyok oly szerencsés, hogy a vad szerepét játszhatom. Gyors pillantással számította ki a távolságot, mely őt a kutató szolgáktól elválasztá. — Fogadom! mondá magában, hogy előbb a rácsajtónál leszek, mint e csőcselék. S miután már elérte a fákat, sebesen kezdett szaladni a fasorban, mely egyenesen a rácsajtóhoz vezetett. Gyors futása azonban nemsokára megszakadt, s a fiatal ember mintegy földre szegezve hirtelen megállapodott. E megszakított szaladás oka az volt, hogy a kerítés másik oldaláról, egy hang volt hallható: — Ha netalán a rabló megkísérlené átmászni a kerítésen, ne jöjjetek reá; élve kell elfognunk. — ügy! mormogásaujol; tehát a kerítésen kívül is vannak őrök; mondhatom, hogy valóságos csapdába jutottam. Rövid gondolkodás után folytatá: — Megvárva az igazat, úgy menekülök, mintha a director ezüstjét loptam volna el... . és mégis nem tehetnek velem semmit.... Ha eltalálnak fogni, csak a valót kell előadnom .... hogy egyszersmind kaland miatt jelentem meg a palota kertjében. E gondolatnál azonban roszalólag rázta fejét. — Nem! nem! ezt nem mondhatod el, derék Péterem. Hát már egészen elfeledkeztél a francziák régi lovagiasságáról? Igen csúnya volna tőled egy nőt kompromittálni . . . a ki . . . A pillanatban hamisan mosolygott és megelégedve folytatá monológját. — ... Kit már úgyis eléggé kompromittáltál. Igaz, hogy ő e miatt igen dühös reád szegény Caujol; de valld be, hogy némileg igaza van. Mialatt magának ily szemrehányásokat tett a fiatal ember, szeme és füle folyton őrt állott. A kerítés túlsó oldalán levő hang ezalatt újabban osztogatta parancsait. — Csak lőni nem kell, élve kell elfognunk, ha a húsz Lajos-aranyat meg akarjuk kapni, mi e nyomorult elfogatásáért jutalmul ki lett tűzve, ki Barras directort meg akarta gyilkolni. E szavak hallatára remegni kezdett Caujol. — Teringettét ! Nem tudom, hogy Barras szokott-e rendesen hazudni, annyi azonban tény, hogy ha elkezdi, hát ugyancsak fogásán csinálja. Itt van ni! Helénát nem szabad belekevernem a dologba; ha tehát elfognak, mit mondjak,mi dolgom volt a kertben? Orgyilkossággal fognak vádolni... helyzetem folyton bonyolódik. A vádnak alkalmasint hitelt adnak, annyival inkább, mert e köztársasági urak szeretnek minket hhouanokat szörnyetegekként feltüntetni. Péter újra megfordult, hogy láthassa, miként vannak a szolgák felállítva, kik a kertet keresztül hajtják. Ezek, lassan bár, de folyton haladtak előre, s így ha állva marad, úgy nemsokára körül lesz véve. Belátta, hogy a luxembourgi palotából minden áron ki kell jutnia. Elkezdett tehát újra futni, s a madame-utezai bejárattól egyenes irányban a d’Eufer-utczai kimenet felé fordult. Azt vélte ugyanis, hogy a kert még nincs egészen telve őrökkel, s hogy e ponton sikerülnie fog a kerítésen átmászni. Folyton a fák sűrűjében húsz lépésnyire futott a kutató szolga sereg előtt. Most azonban újra azon veszélynek volt kitéve, melyet az előbb a virágágyak előtt kikerült, a fasor szélére érve egy nyílt térség előtt találta magát, melyen keresztül lehetett csak egyenesen a másik sűrűig jutni. Körülbelől kétszáz lépésnyi lehetett e térség, Caujol villámsebesen rohant rajta keresztül. Daczára ennek észrevették. Valamennyi szolga, kik eddig egyenes vonalban haladtak előre, ide összpontosult, s mint a falka a vad láttára, úgy rohantak utána. Daczára a veszélynek, mely fenyegette, Caujol folyton megőrizte jókedvét. (Folytatása következik.)