Egyetértés, 1878. május (12. évfolyam, 120-150. szám)

1878-05-04 / 123. szám

XII. évfolyam. Budapest Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva. Egy évre................................... 20.— Félévre..................................................10.— Negyedévre.........................................5.— Egy hóra..............................................1.80 Egy szám 6 krajczár. Hirdetési dij: 9 hasábos petitsor egy­szeri hirdetése 12 kr., többször 10 kr. Bélyegdij minden hirdetésért kü­lön 80 kr. Nyilttér: Öt hasábos sor 30 krajczár. A tolonczozó hadtest. Bécsben azt hiszik,­­hogy kifárasztják tiltakozásunkat, s megtörhetik ellenzésün­ket Bosznia occupatiója tekintetében, akkor rendkívül csalódnak. Pedig minden arra mutat, hogy ott bizonyos kiszámítással e tervnek keresztülvitelét azon fárasztó ma­nőverek által lassankint megszokottá akar­ják tenni, s egy szép napon már nem is mint meglepetést, hanem mint oly közön­ségessé vált dolgot véghezvinni, melyre a sok méltatlankodásba, izgatásba és ellen­zésbe beleunt közönség legfölebb azt mondja: Vigyen el benneteket az ördög, tőlünk már akár Miklós nagyherczeget nevezhetitek ki a monarchia patronusának. Meglehet az is, hogy e rögeszme, melybe a mindig ész nélkül cselekvő s a monarchiát annyi kudarczba, annyi veszedelembe sodort körök egész a téboly­rohamokig lovagolták magukat, azon né­zetet szegezte állandó pont gyanánt agyuk­ba, hogy majd lassankint Magyarország is beletörődik és beletánczolja magát, és szint­­oly rögeszme képében fogadja el az occu­­patiót. Nem szokatlan ugyanis, sőt inkább nagyon is szokásos, hogy a­ki rögeszmé­ben szenved, az a körülte álló világra is rá­­disputálja, hogy ugyanazon rögeszmék be­folyása alatt áll, csakhogy nem vallja be. Már akármi legyen a dologban, az kétségtelen, hogy az impertinenskedés nagy mérve kell hozzá ama bizonyos körök ré­széről, hogy egy-egy kisebb a világos pil­lanatokat magában foglaló időközt leszá­mítva, folyton, de folyton előállanak és rá akarják erőszakolni a nemzetre az oc­cupatió szükségességét. És e részben , odáig mennek, hogy a józan észt kétség­bevonó okoskodásokkal kisértik meg szük­séges voltát bizonyítgatni. Tegnap röviden érintettük a legújab­ban felkapott ürügyet: a bosnyákok ha­zakísérését katonai fegyverparádé mellett. Ma már azt is táviratozzák, hogy hir sze­rint Filippovics táborszernagyhoz Bécsből utasítás ment, hogy a parancsnoksága alatt álló csapatokból 25,000 embert Szi­szeknél stratégiailag felállítson. Hogy mikor történnék meg a hadi marsch, arról különböző dátumok kerin­genek, de a dátum úgyis mellékes, fő, hogy a bevonulás terve ismét komo­lyabban lép előtérbe, s a sajtó, bár­mennyire boszantó is, kénytelen vele foglalkozni, még­pedig ez idő sze­rint sokkal kedvezőtlenebb oldalról.­­ Mert maga a puszta tény, hogy a bosnyá­­kokat kísérik haza, okot ad éles bírálat alá venni ama politikát, melynél a tábor­nok kormányzók mindenféle politikai ha­tóság háta megett a legnagyobb visszaélé­seket követik el, s csinálják a maguk sza­kállára a dolgokat. Gyönyörű állapot mond­hatni, midőn milliókba kerítik a monarchiát, hogy egy tömeg általuk fellázított ingyen­élőt tartsanak azon adófizetők rovására, a­kiken egy sereg adóvégrehajtó élősködik. Hát nem voltak nekünk szegényeink és vajjon nincsenek-e jelenleg? úgy dobál­hatjuk-e a pénzt Bodich úrék kedvéért, mint a polyvát? Nem elég, hogy egy mihaszna sereg népellenes politikát űző tisztjeit kell tartanunk, tetejébe most még fizessük meg az úti költséget Boszniába nem csak az ide bujtogatott idegeneknek, hanem az őket kisérő rendőr­csapatoknak? Igazán eredeti egy katonai szellem, a mely legfőbb dicsőségét helyezi benne, hogy a tolonczozás szolgálatait végezze. S még minő szinpadias pompával ? Hadi lábra állítva, stratégiailag összpontosítva, így még nem tolonczoztak sehol a vilá­gon; de ily toloncz szolgálatra nem is vállalkozott hadsereg, csak a mienk, a hol a h­arczi kedv kielégítést talál, ha rongyos embereket katonai zene és dob­szó mellett kisér vissza hazájukba. És a mint a hírekből látszik, a dicső osztrák ármádiának csak előhadteste lenne a 25,000 ember, a többi majd menne nyomában, mert hát azoknak a törököknek s még puskájuk is van, hátha lőni találnak, a magyar ezredek nem valami nagy kedvvel lőnek vissza ? El lehetünk te­hát készülve, hogy minden bosnyák toloncz mellé egy-egy őrcsapat kerül disz­policzáj­­nak, mi pedig majd fizetjük árát ez álta­lunk elvetett, megtámadott, gyűlöletes gra­­nicsár politikának, melynek több súlya van, nagyobb a befolyása, döntőbb hatalma, mint azok szavának, a­kiknek munkája és adója csörgetteti ez urakkal a kardot, melyet még soha a nép védelmére ki nem húztak hü­velyéből. Nem ismételhetjük eléggé, hogy mi a Boszniába való bevonulást, mint a három császári szövetségnek a reichstadti egyesség­­ben kicsinált dolgát, a maszka szövetségnek oly bizonyítéka gyanánt tekintjük, mely a magyar nemzet egyöntetű közvéleménye elleni merénylet jellegével bir. De bir még egyébbel is: bir annak jellegével, hogy a san­stefanói szerződés felett támadt diffe­­rentiák ki vannak egyenlítve és Oroszor­szág a monarchia részéről háborítatlan birtokában hagyatik Bulgáriának, miután a trón és monarchiát most már tudja is­ten hányad izben a bukás örvényébe ta­szító katonai reactió eléggé kárpótolva hiszi magát Bosznia elfoglalásának olcsó dicsőségével. Tegyenek, amit akarnak, de azt fen­­tartjuk magunknak, hogy a nemzet az utolsó órában, de azon túl is hozzászólhas­son azok cselekedetéhez, akiket fizet, akik­nek zászlói alá véteit sorozzák. A honvédség és Bosznia. 123. szám. tályát, akár egyetlen emberét is, melyekre nézve határozottan tiltólag intézkedik a honvédségről szóló 1868-ik évi XLT. tvczikk. E törvényczikk, mely a honvédséget a »fegy­veres erő kiegészítő részének“ mondja, megengedi ugyan, hogy a honvédség „háború idején a had­sereg támogatására“ alkalmaztassák, megha­tározza ugyan, hogy „ha háború veszélye fenye­get, a honvédség összehívása és mozgósítása rész­ben vagy egészben csak ő felsége a király rende­letére történhetik a felelős honvédelmi miniszter ellenjegyzése mellett“, de ugyan csak e törvénynek 3-ik §-a így szól : „A honvédség kivételesen a magyar­ korona országain kívül is alkalmazható, de erre, mind­annyiszor a törvényhozás intézkedése szükséges.“ Ebből napnál világosabb, hogy a közös had­sereg támogatására semmiféle honvéd haderő nem alkalmazható a törvényhozás külön beleegyezése nélkül, ha e támogatás az ország határain kívül igényeltetnék, mint például a jelenleg czélba vett mozgósításnál Bosznia elfoglalására. Az országgyűlés belee­gyezése idáig még nincs meg arra nézve, hogy honvédségünk­nek bár­mekkora csapatja az ország határain kí­vül eső és Törökország területét képező Boszniá­ban Pilippovics, vagy bárkinek parancsnoksága alatt alkalmaztassák. Még az itt említett törvényczikk harmadik paragrafusának folytatólagos szavai sem zárják ki a beleegyezés szükségének feltétlen voltát. E sza­vak így hangzanak: „Csak az országgyűlés együtt nem létében, ha a halasztásból veszély származ­hatnék, rendelheti ő felsége az ország összes mi­nisztériumának felelőssége, s az ország képvisele­tének utólagos jóváhagyása mellett, a honvédséget az ország határain kívül­. E szavaknak világos értelme kötelességgé teszi, hogy a törvényhozás jóváhagyása utólago­san is kikéressék, de ez csak az esetben, ha nincs meg az alkalom, mint meg van most, hogy előle­­ges beleegyezése, mint kötelező szabály igénybe vétessék a minisztérium által. Nem lehet állítani, hogy az occupatio czél­­jára nem volt elég alkalom, s nincs jelenleg is ki­kérni az országgyűlés beleegyezését. És ha mégis megtörténnék a honvédség engedély nélküli alkal­mazása valami olyféle csíny által, mely előbb a lábatlankodó országgyűlést haza­küldené, ezt oly alkotmánysértésnek és törvényszegésnek kellene te­kintenünk, a­melynek hatását most még kiszámí­tani sem tanácsos, mert a nemzetnek sok tekintet­ben nyújtana szabad kezet sérelmei orvoslására, s az általa tökéletesen elkárhoztatott occupatió ér­vénytelenítésére. Peru, april 26. Ugyanilyen eset a másik is. Drága pénzen megvásároltatott egy ó­hitüekből álló küldöttség, mely a fővezért ünnepélyesen meghívta csapata egy részével az ünnepekre a fővárosba, részint a patriarcha által adandó urvacsorájábani részvételre, részint pedig az ünnep fényének emelésére. Mint figyelemreméltó körülményt kell fölem­lítenem, hogy a görögök itt véghetetlen dühösek az oroszokra. De nem is csoda. Öt nappal ezelőtt egy esemény rendkívül izgalomba hozta a görö­göket. Egy görög ugyanis San­ Stefanóban étel és italmérés czéljából sátort nyitott, mi az oroszok által túlságosan megadóztatott. Az adóztatás is­métlésénél a görög felpattant a zsarolás ellen s azt találta mondani, hogy hiszen ez a föld még török föld, ő pedig görög alattvaló s­­ talán nem is tartoznék adót fizetni az orosz­nak. No hiszen, nem kellett több. Az orosz főparancsnok által azonnal 100 kancsuka ütésre ítéltetett, mi rajta legott végre is hajtatott. A sze­gény görög belehalt a büntetésbe, holmija pedig a tengerbe dobatott. Peruban a timoni­ utczában beszállásolt s hir­telen elhalt orosz tábornok holmijai között egy orosz levelet is találtunk — az aláírás nem volt kivehető — mely többi között a következőket tartalmazta: .... továbbá úgy ön, mint az oda érkezendő többi tiszt urak és katonák közt mindaddig, míg az önnel szemben lakó követségtől arra fel­adatni nem fog, kötelesek a legszigorúbb csendet és ren­det fentartani. A város különböző részeinek láto­gatása csak­is a nap bizonyos órájában engedtetik meg; a magán­­szállások pontosan fizettessenek. Fő gonja legyen arra, hogy hozzánk közeledő itt tartózkodó horvátok s szlávok jó egyetértésben tartassanak katonáinkkal. A kedvezményekben azokat is részesíteni kell, ezek ismerik ezen város minden részeit .. . A görögökkel nem épen feltünőleg — de ke­rülni sem kell az összeütközést, kik is most igen könnyen felingerelhetők — mely esetben a követ­ségnél mindég készen álló parancsőrtiszt által a san­ stefanoi főparancsnokság azonnal értesítendő. Igen fel kell ügyelni a város két részét ös­­­szekötő hidakra, hogy azok egy ily esetben föl ne nyittassanak. Az itteni őrség most még csak is polgári ruhában kell, hogy őrködjék a felett a már eddig adott utasítás szerint. Ön összeköttetésben álland­ó fővezéri tábor­karral K. betű alatt. A netán felmerülendő kiadások fedezése vé­gett forduljon a követségi palotába. A levél oroszul van irva, még többet is tar­talmaz, de azt már nem bírtam lefordittatni, mert midőn a rögtöni halál­eset után a testet elvitték, azonnal szigorú kutatás lett foganatosítva, netaláni iratai és málhái miatt. Lapunk mai számához egy féliv melléklet van csatolva. Szombat, 1878. május 4. Szerkesztői Iroda, Budapest, IV. himző-utcza 1. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben kül­detnek vissza. Kiadó hivatal: Budapest, IV. himző-utcza 1. sm. hová az előfizetési pénzek küldendők. Madrid, ápril 29-ikén. — Saját levlezíüktől. — Don Martinez Campos ügyesen működött mint hadvezér és mint politikus. Egyik kerület a má­sik után megadta magát, a felkelő csapatok letet­ték a fegyvert s mi elfordíthattuk szemeinket a nyugatról, hogy bensőleg szervezkedjünk, midőn ismét jóbi hirek érkeztek Gubából, melyek azt je­lentik, hogy a pártütés pythonja újra felütötte fe­jét és újra vér folyt. Az első összeütközés a ki­rályi seregre nézve jól ütött ki. Martinez Campos oly túlnyomó erővel támadta meg a lázadókat, hogy azonnal szét voltak ugrasztva. De mégis s úgy­­látszik, hogy azon nép az olaj tulajdonságával bír, mely más folyadékkal vegyítve utoljára még­is össze­folyik. A felkelők a járatlan hegyek közé vették magukat s onnét folytatják a kifárasztó guerilla háborút. Martinez Campos egyik törzstisztje, Bouquet Ricardo alezredes, távsürgönyözött a hadügyőrség­­nek és erősítéseket kér a cubai kormányzó nevében, nem mintha a királyi sereg meg volna szorulva katonaság dolgában, hanem mivel azon hajtó­va­dászat, hol roppant távolságokat kell körül fogni , sűrűbb katonalánczot igényel. A­ sürgöny kísére­tében egy foglyot is küldött. Ez egy kém, ki elég ügyetlen volt, hogy magát elfogadta. Neve Schlösser Vilmos, születésére nézve magdeburgi és még most is tényleges szolgálatban áll a német hadseregnél. Igen compromittáló iratokat és különféle rajzokat találtak nála, melyek kém­i minőségét kétségtelenné teszik. Don Ramon Zapatillo ezredes, midőn el­fogta, rögtön fel akarta akasztatni, de Schlösser azzal fenyegette, hogy ha csak egy hajszálát is bántják, Németország borzasztó buszut fogna ál­­lani érte. A cubai német consul is közbenjárt érte és a kormányzó még­is czélszerűbbnek látta ezen embert minden confiskált irományaival együtt Madridba küldeni, hol ez előtt 3 nappal meg is érkezett. Ezen embert most faggatják, hogy vallomá­sokat tegyen és mivel sem fenyegetések, sem ígé­retek által meg nem közelíthető, a madridi rendőr­főnök egy módot talált, mely talán czélra fog vezetni. Értekezett a hadügyministerrel, mert Schlösserrel mint katonával csakis katonásan lehet bánni, és ezen értekezésnek eredménye az lett, hogy becsületszóra szabadon bocsátották. Meg­ígérte, hogy Madric­ot el nem fogja hagyni, de ez ugyan bajos is lenne, mert az itteni rendőrség, mely ügyesebb még az angol detectiveknél is, nem veszti őt szem elől. Kibocsátotta, mint macska az egeret. Pénz dolgában ez ember meg nem szo­rult és Spanyolország, jelesül Madrid, hírneves rendkívüli olcsóságáról. Van szép szállása a puerta del sol közelségében és egy gyönyörű mand­a vállalkozott arra, hogy belőle titkokat kicsikarjon. Már eddig is sikerrel működött e szép nő s már annyit megtudott a rendőrfőnök, hogy nem dilettantismusból ment Cubába, hanem megbízással. A német kormánynak nem tetszettek azon enun­­ciatiók újságainkban, melyek elárulták, hogy Spanyolország is részt fogna venni egy európai conflagratio esetében Francziaország oldala mellett, s így zavarokat csinál Cubában. No, de akkor küldjön ügyesb embert mint Schlösser, ki nem fogatja el magát. . . . . . Oszkár. AZ „EGYETÉRTÉS" TÁRCZÁJ1 Egy bűn története. — Hugo Viktor legújabb regénye. — MÁSODIK KÖTET. (12-ik folytatás.) Vignier a tegnapi nap eseményeit beszélte el, és nekem nem adott abban igazat, hogy a ki­fejlődést siettetni kell, és hogy a bűnt fészkében kell megtámadni! Ekkor érkezett közélnök Biscar­­rat. A képviselők nem ismerték, és várták, hogy mit akar. — Ki ön? kérdé egyik­ük. Mielőtt válaszol­hatott volna, Petit orvos lépett be, kibontott egy papírt és kérdé : — Ismeri-e valaki Hugo Victor Írását? — Én ismerem, mondá, és megvizsgálta az Írást. A hadsereghez intézett kiáltványom volt. — Ezt ki kell nyomatni, mondá Petit. — Magamra vállalom, mondá Biscarrat. — Ön ismeri Hugo Victort ? — kérdé tőle Bard. — Életemet mentette meg, válaszolt Biscar­rat. A képviselők kezet szorítottak vele. Guilgot is megérkezett, utána Versigny ; ez utóbbi ismerte Biscarrat urat, kivel nálam néha találkozott. — Óvatos legyen, az ajtónál gyanús ember leskelődik­, figyelmeztete őt Versigny. — ő velem jött, válaszolt Biscarrat. — De, folytató Versigny, ez ember zub­bonyba van öltözve, és zubbonya alatt, kendőben valamit rejteget. — A kendő alatt czukrocskák rejlenek, mondá mosolyogva Biscarrat. Töltények voltak! Versigny és Biscarrat a Siécle felé tartot­tak; e lap nyomdájában akadt harmincz bátor munkás, kik az agyonlövetés veszélyével daczolva, a kiáltvány kinyomatását magukra vállalták. Bis­carrat náluk hagyta a kiáltványt, és így szólt Versignyhez: A bosnyákok h­azatolonczozásnak ürügye alatt Filippovics táborszernagy parancsnoksága Sziszek felől vezénylendő hadtesthez, a mint hír­lik, egy „honvéd hadtest“ is csatoltatnék ugyanezen táborszernagy parancsnoksága alatt. Mennyi igaz e hírből, s mennyi nem, azt nehéz volna meghatározni; de hogy ilyen hír csak világot is láthat, nagyon jellemző azon felfogásra, mely a döntő körökben uralkodik, a­hol a kato­nai nagyhatalmasságok dominálják a helyzetet. Miféle felfogással lehetnek ott az alkotmá­nyosság sarkalatos törvényeiről, a­honnan amúgy könnyedén röppentik szét a szélrózsa irányában, hogy oly szolgálatokra és oly módon alkalmazzák a honvédségnek akár egy „hadtestét, akár egy osz­— Most már torlaszra van szükségem ! Versigny és Biscarrat a szent Dénes külvá­ros felső része felé tartottak. A szent Dénes ka­puhoz közeledve, nagy zaj ütötte meg füleiket. Biscarrat mosolyogva jegyző meg : — Jól megy ! A szent Dénes külváros haragudni kezd! Útközben Biscarrat, körülbelül negyven har­­czost toborzott, köztük Moulint is. Chapuis, nem­zetőri őrmester, négy puskát és tíz kardot adott nekik. — Nem tudná, hol találhatnánk még több ily fegyvert ? kérdé Biscarrat. — A Saint-Sauveur fürdőben! Csakugyan negyven puskát találtak ott. Ad­tak nekik kardokat és fejszéket. Divatosan öltö­zött urak ellátták lőporral és golyóval. A nők vidám bátorsággal fojtást készítettek. A Hasard- Saint Sauveur utcza sarkán levő első házban az ottani kovácsműhelyből vaskalapácsokat és vasru­­dakat szereztek. Mihelyt fegyverük volt, emberek­ben sem szűköldködtek. Egyszerre százra szaporo­dott számuk. Féltíz órakor kezdték a kövezetet felszakgatni. — Gyorsan, gyorsan! mondá Biscarrat. A leggyönyörűbb torlasz a Thévenot utczá­­ban készült és oly magas és erős volt, hogy ré­mületet költött. Legyünk rövidek. Tizenegy óra­kor Biscarrat György elkészült torlaszával. Tizen­két órakor halva volt. Ossián és Scipió. Az elfogatások mind sűrűbben foganatosi­tattak. Délfelé a Lepelletier utcza kávéházára Brud­­rot nevű rendőrbiztos tört reá. Delahodde ügy­nök kisérte. Ez egyén spcialisticus iró, de egy­szersmind kém volt, ki, miután árulása fölfedez­tetett, a titkos rendőrségből a nyilvános rendőr­ségbe lett áthelyezve. Kénytelenitve érzem magam beismerni, hogy ösmertem őt. 1832-ben tanár volt fiaim iskolájában, és verseket irt hozzám. Ugyanazon időben minden lépésemet kémlelte. A Lepelletier kávéház számos köztársasági hírlapíró­nak volt gyülhelye. Delahodde mindannyiukat is­merte. A köztársasági gárda egy szakasza a ká­véház összes kijáratait elfoglalta. Ekkor kezdődött — Saját levelezőnktől. — Az orosz nagyherczeg mindent elkövet: úgy tüntetni fel a világ előtt a dolgot, mintha ők itt nagy bizodalomban részesülnének. És e czélból ké­pes minden áldozatra. Nevezetesen két eset bizo­nyítja ezt. Az orosz hadsereg élelem szállítójának meg­hagyatott, hogy alakítson a török fővárosban egy bolgár s örményekből álló bizottságot, mely bi­zottság az ünnepek alkalmából 200,000 tojást és 40,000 sódart ajándékozzon ragaszkodása jeléül az orosz hadseregnek. Természetes, hogy az orosz fővezér veszi a saját pénzén nemcsak a tojásokat és sódart, hanem az ajándékozó bizott­ságot is. Ennek folytán nyertünk is annyit, hogy itt 1 oka sódar 50—60 piaszter s 1 tojás 60— 70 para, a jelenlevő vendégek szemléje. Delahodde ment elől, a rendőrbiztos nyomon kisérte. Két mumezi­­palis gárdakatona zárta be a körmenetet. Időről­­időre Delahodde visszafordult és csak annyit mondott: — Fogjátok meg ez embert. Ily módon ezen helyen körülbelől húsz hírlapírót fogtak össze, töb­bek közt Késiért is.­­) Ő előtte való nap a szent Antal külváros torlaszain harczolt. — ön nyomorult gazember, mondá Delahod­­denak. — Ön pedig hálátlan, válaszolt neki Dela­hodde. Életét mentem meg. E szavak megfontolásra méltók, mert alig hihető, hogy Delahodde be lett volna avatva e gyászos deczember 4-diki nap készülő esemé­nyeibe. A város minden részéből, mialatt, mi a bizottság, együtt üléseztünk, bátorító hírek érkez­tek. Testelin, lille-i képviselő, nemcsak tudomá­nyos, de bátor férfiú is volt. Harmadikén reggel kevéssel utánam érkezett a szent Antal utczai tor­laszhoz, hol Baudint meggyilkolták. Itt már nem volt mit tenni. Testelint ez útjában másik bátor férfiú, Gambon Károly kisérte. A két képviselő végig­járta az izgatottságban levő utczákat; nem követte őket senki, nem törődtek velük; a lakos­ságban forradalmi kitörésre hajlandó anyagot ke­restek, és csak kiváncsi nyüzsgő tömeget találtak. Testelin később eljött hozzánk, és a következő esetet beszélte el. A szent Antal külváros egyik utczájának sarkán Gambon és ő csoportosulást vettek észre. Oda siettek. A tömeg egy falragaszt olvasott, mely fegyverre szólította a népet, és mely alá Hugo Victor neve volt jegyezve. — Van irónia! kérdé Gambontól Testelin. — Van nálam, mondá Gambon, és odanyújtá neki az irónt. Testelin utat tört magának a falragaszig, nevét az enyém alá jegyezte, és átnyújtotta az iránt Gambonnak, ki szintén odajegyezte nevét. — Éljen ! kiáltá a tömeg! ezek derék férfiak ! — Kiáltsák, hogy „éljen a köztársaság!“ mondá nekik Testelin. Mindannyian elkezdték ki­áltani: Éljen a köztársaság! — A nyitott abla­koknál pedig, tévé hozzá Gambon, — a nők örö­mükben tapsoltak. Minden országnak megvannak szenvedései és Spanyolországnak ezekből bőven kijutott. Ezelőtt 10 évvel nagy bajjal megmenekültünk egy gonosz királynétól, gaz udvaronczaitól, Marforitól, a vérző apáczától, a papok és torreádorok befolyásától. Spanyolország megkisérlette a köztársaságot és egy év múlva visszaesett a királyságba. Kaptunk egy becsületes ifjút, ki megbarátkozott volna a legsza­badabb elvű intézményekkel, de küludvarok fondor­­kodása egyesülve ármánykodó belföldi factiókkal még ezt is leköszönésre bírta s ismét visszajött egy sarja a régi résznak. Nem mondhatjuk, hogy Alfonzo anyjára ütött, de még ő sokkal fiatalabb, sem hogy oly nép élén, mint a spanyol, a szükséges erélyességet kibírná fejteni, se tapasztalással, se tudomán­nyal nem ál­dotta őt meg a sors és ő sokkal inkább busul, ha nejének egy legyezőt vesz, mely ennek nem tet­szik, vagy ha az ölebecske roszul érzi magát, mintha a baskok opponálnak, a cubaiak lázadnak, a munkások strikeolnak és zavarognak. Nekünk legnagyobb bajunk az, hogy míg Európa egy része mit sem gondol velünk, másik része annál inkább szeretne mindenbe elegyedni. Már azt hittük, a cubai lázadásnak vége. — Jó jel, ha a női kis kezek is nekünk tap­solnak, jegyzi meg Bourges. Az eddigiekből is látható, és nem bírjuk eléggé hangsúlyozni, hogy az ellenszegülési bi­zottság minden lehetőt elkövetett, hogy a vér­ontást akadályozza. Torlaszokat építeni, azokat lerombolni hagyni, és más pontokon újra fölépí­teni, kikerülni a katonaságot és azt kifárasztani, a pusztai harczot átültetni Párisba, mindig hátrálni, de soha nem engedni, szövetségesül megnyerni az i­­őt, és a küzdelmet napokig húzni, időt engedni a népnek, hogy megértse és fölkeljen, legyőzni az ■­llamcsínyt hadserege kimerültségével: ez volt az általunk megvitatott és elfogadott terv. Ennek folytán rendeletet adtunk ki, hogy ne védjék túlságosan a torlaszokat. Minden formában elmondok harczosainknak : — A lehető legkevesebb vért ontsatok. Kí­méljétek saját véreteket és a katonákét! Megtörtént azonban, hogy a küzdelem hevé­ben lehetetlenné vált a bátrakat mérsékletre in­teni. Néhány torlaszt makacs szívóssággal védtek, például a Rambuteau, Montorguill és uj szent Eutsacha utczai torlaszokat. E torlaszokon bátor férfiak parancsnokoltak. A történelem kedvéért jegyezzünk ide fel né­hányat e bátor férfiak közöl. Harczoló árnyak, kik a lőporfüst ködében jelentek meg és tűntek el. Radoux, építész, Deluc, Mallarmet, Bony Félix Luneau, egykori kapitány a köztársasági gárdánál, továbbá a l’Avénement vidám, kedélyes, bátor szerkesztője, Berry Kamill, és végre az ifjú Mille­­lot Jenő, ki Cayenneben 200 kötélcsapásra ítéltet­vén, apja és fivére szeme láttára, kik vele együtt szinte deportáltak voltak, a huszonharmadik csa­pásnál kiadta lelkét. Az Aumaire utczai torlasz is egyike volt azoknak, melyek az ostromnak ellenszegültek. Noha elhamarkodva épült, mégis elég erős volt. Tizenöt, tizenhat bátor ember védte; kettőt köze­lök lelőttek. E torlaszt a 16-dik sorezred egy zászlóalja szurony rohammal foglalta el. Roham léptekben közeledett a torlasz felé, honnan gyilkos tüzelés fogadta ; több katona megsebesült. A legelső katona, ki elesett, tiszt volt. Hu-Az occupatióra vonatkozólag a „Pester Lloyd“-nak Zágrábból a következőket sürgönyzik: Itt az a hir kering, hogy Filippovics tá­borszernagy ma Bécsből azon utasítást kapta, hogy a parancsnoksága alatti csapatokból 25.000 e­ma­bért Sziszeknél stratégiai felállí­tásba öszpontositson. Ebben kezdetét lát­ják a Bosznia megszállására czélzó katonai intéz­kedéseknek. A bevonulás egyidejűleg Novi, K­o­sz­­tajnicza és Ó-Gradiska városokon át fogva szonöt éves ifjú volt, hadnagy az első századnál, Dumas Ossián volt a neve; két golyó mindkét tér­det egyszerre fúrta át. Ez időben két Dumas szolgált mint tiszt a franczia hadseregben, Ossián és Scipió, ez utóbbi volt az idősb. Madier de Montjon képviselőnek közel rokonai voltak. Tisztességes, de szegény családból származ­tak. Az idősb a műegyetemen, az ifjabb a Saint- Cyri iskolában végezte tanulmányait. Scipió négy évvel volt fivérénél idősebb. A franczia forradalom teremtette a haladásnak azon titokzatos és nagyszerű törvényét, mely a társa­dalom eddig megközelíthetlen és a haladást kizáró rétegeibe mintegy lépcsőt állított fel. Dumas Sci­pió családja is a legterhesebb nélkülözéseknek vetette magát alá, csak hogy értelmiségét fejleszt­hesse, és jövőjét lehetővé tegye. Szülei (a mai kor szegény családjainak minő megindító herois­­musa) elvonták azájoktól a kenyeret, csakhogy őt tudomán­nyal táplálhassák. így jutott a műegye­temre, hol nemsokára az elsők egyike lett. Tanulmányai végeztével tüzértisztté nevezték ki és Metzbe küldték. Most már rajta volt a sor, hogy utána következő fivérét istápolja. Szerény tüzérhadnagyi fizetése megtakarított filléreivel se­gélyezte Ossiánt, ki neki köszönhető, hogy őt is kinevezték tisztnek. Scipiót hivatása Metzben tar­totta. Ossián sorezredével Afrikába ment; ez volt első hadjárata. Scipió és Ossián a köztársaság hívei voltak. 1851 október havában, a 16-ik sorezredet, mely­ben Ossián is szolgált, Párisba rendelték. Ez ez­redet is az államcsíny keresztülvitele végett Bo­naparte Lajos előre számító alattomos keze hozta fel a fővárosba. Megérkezett deczember 2-kán, Dumas Ossián hadnagy, társaihoz hasonlóan, fegyvert ragadt a parancs folytán, de arczának komorsága minden­kinek feltűnt. Deczember harmadika menetekben és ellenme­­zekben tölt el. Negyedikén kezdődött a harcz. A 16-ik ezredet, mely e Herbillon dandárhoz tar­tozott, a Beaubourg, Transnonain és Aumaire utczai torlaszok ellen indították. Nagyon veszedes­ Budapest, május 3. Fejedelmi találkozás, felsége junius közepén a szász királyi A király­i pár ezüst lakodalmára Drezdába utazik s ez alkalommal Vilmos német császárral is találkozni fog.

Next