Egyetértés, 1878. május (12. évfolyam, 120-150. szám)
1878-05-04 / 123. szám
XII. évfolyam. Budapest Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva. Egy évre................................... 20.— Félévre..................................................10.— Negyedévre.........................................5.— Egy hóra..............................................1.80 Egy szám 6 krajczár. Hirdetési dij: 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr., többször 10 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 80 kr. Nyilttér: Öt hasábos sor 30 krajczár. A tolonczozó hadtest. Bécsben azt hiszik,hogy kifárasztják tiltakozásunkat, s megtörhetik ellenzésünket Bosznia occupatiója tekintetében, akkor rendkívül csalódnak. Pedig minden arra mutat, hogy ott bizonyos kiszámítással e tervnek keresztülvitelét azon fárasztó manőverek által lassankint megszokottá akarják tenni, s egy szép napon már nem is mint meglepetést, hanem mint oly közönségessé vált dolgot véghezvinni, melyre a sok méltatlankodásba, izgatásba és ellenzésbe beleunt közönség legfölebb azt mondja: Vigyen el benneteket az ördög, tőlünk már akár Miklós nagyherczeget nevezhetitek ki a monarchia patronusának. Meglehet az is, hogy e rögeszme, melybe a mindig ész nélkül cselekvő s a monarchiát annyi kudarczba, annyi veszedelembe sodort körök egész a tébolyrohamokig lovagolták magukat, azon nézetet szegezte állandó pont gyanánt agyukba, hogy majd lassankint Magyarország is beletörődik és beletánczolja magát, és szintoly rögeszme képében fogadja el az occupatiót. Nem szokatlan ugyanis, sőt inkább nagyon is szokásos, hogy aki rögeszmében szenved, az a körülte álló világra is rádisputálja, hogy ugyanazon rögeszmék befolyása alatt áll, csakhogy nem vallja be. Már akármi legyen a dologban, az kétségtelen, hogy az impertinenskedés nagy mérve kell hozzá ama bizonyos körök részéről, hogy egy-egy kisebb a világos pillanatokat magában foglaló időközt leszámítva, folyton, de folyton előállanak és rá akarják erőszakolni a nemzetre az occupatió szükségességét. És e részben , odáig mennek, hogy a józan észt kétségbevonó okoskodásokkal kisértik meg szükséges voltát bizonyítgatni. Tegnap röviden érintettük a legújabban felkapott ürügyet: a bosnyákok hazakísérését katonai fegyverparádé mellett. Ma már azt is táviratozzák, hogy hir szerint Filippovics táborszernagyhoz Bécsből utasítás ment, hogy a parancsnoksága alatt álló csapatokból 25,000 embert Sziszeknél stratégiailag felállítson. Hogy mikor történnék meg a hadi marsch, arról különböző dátumok keringenek, de a dátum úgyis mellékes, fő, hogy a bevonulás terve ismét komolyabban lép előtérbe, s a sajtó, bármennyire boszantó is, kénytelen vele foglalkozni, mégpedig ez idő szerint sokkal kedvezőtlenebb oldalról. Mert maga a puszta tény, hogy a bosnyákokat kísérik haza, okot ad éles bírálat alá venni ama politikát, melynél a tábornok kormányzók mindenféle politikai hatóság háta megett a legnagyobb visszaéléseket követik el, s csinálják a maguk szakállára a dolgokat. Gyönyörű állapot mondhatni, midőn milliókba kerítik a monarchiát, hogy egy tömeg általuk fellázított ingyenélőt tartsanak azon adófizetők rovására, akiken egy sereg adóvégrehajtó élősködik. Hát nem voltak nekünk szegényeink és vajjon nincsenek-e jelenleg? úgy dobálhatjuk-e a pénzt Bodich úrék kedvéért, mint a polyvát? Nem elég, hogy egy mihaszna sereg népellenes politikát űző tisztjeit kell tartanunk, tetejébe most még fizessük meg az úti költséget Boszniába nem csak az ide bujtogatott idegeneknek, hanem az őket kisérő rendőrcsapatoknak? Igazán eredeti egy katonai szellem, a mely legfőbb dicsőségét helyezi benne, hogy a tolonczozás szolgálatait végezze. S még minő szinpadias pompával ? Hadi lábra állítva, stratégiailag összpontosítva, így még nem tolonczoztak sehol a világon; de ily toloncz szolgálatra nem is vállalkozott hadsereg, csak a mienk, a hol a harczi kedv kielégítést talál, ha rongyos embereket katonai zene és dobszó mellett kisér vissza hazájukba. És a mint a hírekből látszik, a dicső osztrák ármádiának csak előhadteste lenne a 25,000 ember, a többi majd menne nyomában, mert hát azoknak a törököknek s még puskájuk is van, hátha lőni találnak, a magyar ezredek nem valami nagy kedvvel lőnek vissza ? El lehetünk tehát készülve, hogy minden bosnyák toloncz mellé egy-egy őrcsapat kerül diszpoliczájnak, mi pedig majd fizetjük árát ez általunk elvetett, megtámadott, gyűlöletes granicsár politikának, melynek több súlya van, nagyobb a befolyása, döntőbb hatalma, mint azok szavának, akiknek munkája és adója csörgetteti ez urakkal a kardot, melyet még soha a nép védelmére ki nem húztak hüvelyéből. Nem ismételhetjük eléggé, hogy mi a Boszniába való bevonulást, mint a három császári szövetségnek a reichstadti egyességben kicsinált dolgát, a maszka szövetségnek oly bizonyítéka gyanánt tekintjük, mely a magyar nemzet egyöntetű közvéleménye elleni merénylet jellegével bir. De bir még egyébbel is: bir annak jellegével, hogy a sanstefanói szerződés felett támadt differentiák ki vannak egyenlítve és Oroszország a monarchia részéről háborítatlan birtokában hagyatik Bulgáriának, miután a trón és monarchiát most már tudja isten hányad izben a bukás örvényébe taszító katonai reactió eléggé kárpótolva hiszi magát Bosznia elfoglalásának olcsó dicsőségével. Tegyenek, amit akarnak, de azt fentartjuk magunknak, hogy a nemzet az utolsó órában, de azon túl is hozzászólhasson azok cselekedetéhez, akiket fizet, akiknek zászlói alá véteit sorozzák. A honvédség és Bosznia. 123. szám. tályát, akár egyetlen emberét is, melyekre nézve határozottan tiltólag intézkedik a honvédségről szóló 1868-ik évi XLT. tvczikk. E törvényczikk, mely a honvédséget a »fegyveres erő kiegészítő részének“ mondja, megengedi ugyan, hogy a honvédség „háború idején a hadsereg támogatására“ alkalmaztassák, meghatározza ugyan, hogy „ha háború veszélye fenyeget, a honvédség összehívása és mozgósítása részben vagy egészben csak ő felsége a király rendeletére történhetik a felelős honvédelmi miniszter ellenjegyzése mellett“, de ugyan csak e törvénynek 3-ik §-a így szól : „A honvédség kivételesen a magyar korona országain kívül is alkalmazható, de erre, mindannyiszor a törvényhozás intézkedése szükséges.“ Ebből napnál világosabb, hogy a közös hadsereg támogatására semmiféle honvéd haderő nem alkalmazható a törvényhozás külön beleegyezése nélkül, ha e támogatás az ország határain kívül igényeltetnék, mint például a jelenleg czélba vett mozgósításnál Bosznia elfoglalására. Az országgyűlés beleegyezése idáig még nincs meg arra nézve, hogy honvédségünknek bármekkora csapatja az ország határain kívül eső és Törökország területét képező Boszniában Pilippovics, vagy bárkinek parancsnoksága alatt alkalmaztassák. Még az itt említett törvényczikk harmadik paragrafusának folytatólagos szavai sem zárják ki a beleegyezés szükségének feltétlen voltát. E szavak így hangzanak: „Csak az országgyűlés együtt nem létében, ha a halasztásból veszély származhatnék, rendelheti ő felsége az ország összes minisztériumának felelőssége, s az ország képviseletének utólagos jóváhagyása mellett, a honvédséget az ország határain kívül. E szavaknak világos értelme kötelességgé teszi, hogy a törvényhozás jóváhagyása utólagosan is kikéressék, de ez csak az esetben, ha nincs meg az alkalom, mint meg van most, hogy előleges beleegyezése, mint kötelező szabály igénybe vétessék a minisztérium által. Nem lehet állítani, hogy az occupatio czéljára nem volt elég alkalom, s nincs jelenleg is kikérni az országgyűlés beleegyezését. És ha mégis megtörténnék a honvédség engedély nélküli alkalmazása valami olyféle csíny által, mely előbb a lábatlankodó országgyűlést hazaküldené, ezt oly alkotmánysértésnek és törvényszegésnek kellene tekintenünk, amelynek hatását most még kiszámítani sem tanácsos, mert a nemzetnek sok tekintetben nyújtana szabad kezet sérelmei orvoslására, s az általa tökéletesen elkárhoztatott occupatió érvénytelenítésére. Peru, april 26. Ugyanilyen eset a másik is. Drága pénzen megvásároltatott egy óhitüekből álló küldöttség, mely a fővezért ünnepélyesen meghívta csapata egy részével az ünnepekre a fővárosba, részint a patriarcha által adandó urvacsorájábani részvételre, részint pedig az ünnep fényének emelésére. Mint figyelemreméltó körülményt kell fölemlítenem, hogy a görögök itt véghetetlen dühösek az oroszokra. De nem is csoda. Öt nappal ezelőtt egy esemény rendkívül izgalomba hozta a görögöket. Egy görög ugyanis San Stefanóban étel és italmérés czéljából sátort nyitott, mi az oroszok által túlságosan megadóztatott. Az adóztatás ismétlésénél a görög felpattant a zsarolás ellen s azt találta mondani, hogy hiszen ez a föld még török föld, ő pedig görög alattvaló s talán nem is tartoznék adót fizetni az orosznak. No hiszen, nem kellett több. Az orosz főparancsnok által azonnal 100 kancsuka ütésre ítéltetett, mi rajta legott végre is hajtatott. A szegény görög belehalt a büntetésbe, holmija pedig a tengerbe dobatott. Peruban a timoni utczában beszállásolt s hirtelen elhalt orosz tábornok holmijai között egy orosz levelet is találtunk — az aláírás nem volt kivehető — mely többi között a következőket tartalmazta: .... továbbá úgy ön, mint az oda érkezendő többi tiszt urak és katonák közt mindaddig, míg az önnel szemben lakó követségtől arra feladatni nem fog, kötelesek a legszigorúbb csendet és rendet fentartani. A város különböző részeinek látogatása csakis a nap bizonyos órájában engedtetik meg; a magánszállások pontosan fizettessenek. Fő gonja legyen arra, hogy hozzánk közeledő itt tartózkodó horvátok s szlávok jó egyetértésben tartassanak katonáinkkal. A kedvezményekben azokat is részesíteni kell, ezek ismerik ezen város minden részeit .. . A görögökkel nem épen feltünőleg — de kerülni sem kell az összeütközést, kik is most igen könnyen felingerelhetők — mely esetben a követségnél mindég készen álló parancsőrtiszt által a san stefanoi főparancsnokság azonnal értesítendő. Igen fel kell ügyelni a város két részét összekötő hidakra, hogy azok egy ily esetben föl ne nyittassanak. Az itteni őrség most még csak is polgári ruhában kell, hogy őrködjék a felett a már eddig adott utasítás szerint. Ön összeköttetésben állandó fővezéri táborkarral K. betű alatt. A netán felmerülendő kiadások fedezése végett forduljon a követségi palotába. A levél oroszul van irva, még többet is tartalmaz, de azt már nem bírtam lefordittatni, mert midőn a rögtöni haláleset után a testet elvitték, azonnal szigorú kutatás lett foganatosítva, netaláni iratai és málhái miatt. Lapunk mai számához egy féliv melléklet van csatolva. Szombat, 1878. május 4. Szerkesztői Iroda, Budapest, IV. himző-utcza 1. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben küldetnek vissza. Kiadó hivatal: Budapest, IV. himző-utcza 1. sm. hová az előfizetési pénzek küldendők. Madrid, ápril 29-ikén. — Saját levlezíüktől. — Don Martinez Campos ügyesen működött mint hadvezér és mint politikus. Egyik kerület a másik után megadta magát, a felkelő csapatok letették a fegyvert s mi elfordíthattuk szemeinket a nyugatról, hogy bensőleg szervezkedjünk, midőn ismét jóbi hirek érkeztek Gubából, melyek azt jelentik, hogy a pártütés pythonja újra felütötte fejét és újra vér folyt. Az első összeütközés a királyi seregre nézve jól ütött ki. Martinez Campos oly túlnyomó erővel támadta meg a lázadókat, hogy azonnal szét voltak ugrasztva. De mégis s úgylátszik, hogy azon nép az olaj tulajdonságával bír, mely más folyadékkal vegyítve utoljára mégis összefolyik. A felkelők a járatlan hegyek közé vették magukat s onnét folytatják a kifárasztó guerilla háborút. Martinez Campos egyik törzstisztje, Bouquet Ricardo alezredes, távsürgönyözött a hadügyőrségnek és erősítéseket kér a cubai kormányzó nevében, nem mintha a királyi sereg meg volna szorulva katonaság dolgában, hanem mivel azon hajtóvadászat, hol roppant távolságokat kell körül fogni , sűrűbb katonalánczot igényel. A sürgöny kíséretében egy foglyot is küldött. Ez egy kém, ki elég ügyetlen volt, hogy magát elfogadta. Neve Schlösser Vilmos, születésére nézve magdeburgi és még most is tényleges szolgálatban áll a német hadseregnél. Igen compromittáló iratokat és különféle rajzokat találtak nála, melyek kémi minőségét kétségtelenné teszik. Don Ramon Zapatillo ezredes, midőn elfogta, rögtön fel akarta akasztatni, de Schlösser azzal fenyegette, hogy ha csak egy hajszálát is bántják, Németország borzasztó buszut fogna állani érte. A cubai német consul is közbenjárt érte és a kormányzó mégis czélszerűbbnek látta ezen embert minden confiskált irományaival együtt Madridba küldeni, hol ez előtt 3 nappal meg is érkezett. Ezen embert most faggatják, hogy vallomásokat tegyen és mivel sem fenyegetések, sem ígéretek által meg nem közelíthető, a madridi rendőrfőnök egy módot talált, mely talán czélra fog vezetni. Értekezett a hadügyministerrel, mert Schlösserrel mint katonával csakis katonásan lehet bánni, és ezen értekezésnek eredménye az lett, hogy becsületszóra szabadon bocsátották. Megígérte, hogy Madricot el nem fogja hagyni, de ez ugyan bajos is lenne, mert az itteni rendőrség, mely ügyesebb még az angol detectiveknél is, nem veszti őt szem elől. Kibocsátotta, mint macska az egeret. Pénz dolgában ez ember meg nem szorult és Spanyolország, jelesül Madrid, hírneves rendkívüli olcsóságáról. Van szép szállása a puerta del sol közelségében és egy gyönyörű manda vállalkozott arra, hogy belőle titkokat kicsikarjon. Már eddig is sikerrel működött e szép nő s már annyit megtudott a rendőrfőnök, hogy nem dilettantismusból ment Cubába, hanem megbízással. A német kormánynak nem tetszettek azon enunciatiók újságainkban, melyek elárulták, hogy Spanyolország is részt fogna venni egy európai conflagratio esetében Francziaország oldala mellett, s így zavarokat csinál Cubában. No, de akkor küldjön ügyesb embert mint Schlösser, ki nem fogatja el magát. . . . . . Oszkár. AZ „EGYETÉRTÉS" TÁRCZÁJ1 Egy bűn története. — Hugo Viktor legújabb regénye. — MÁSODIK KÖTET. (12-ik folytatás.) Vignier a tegnapi nap eseményeit beszélte el, és nekem nem adott abban igazat, hogy a kifejlődést siettetni kell, és hogy a bűnt fészkében kell megtámadni! Ekkor érkezett közélnök Biscarrat. A képviselők nem ismerték, és várták, hogy mit akar. — Ki ön? kérdé egyikük. Mielőtt válaszolhatott volna, Petit orvos lépett be, kibontott egy papírt és kérdé : — Ismeri-e valaki Hugo Victor Írását? — Én ismerem, mondá, és megvizsgálta az Írást. A hadsereghez intézett kiáltványom volt. — Ezt ki kell nyomatni, mondá Petit. — Magamra vállalom, mondá Biscarrat. — Ön ismeri Hugo Victort ? — kérdé tőle Bard. — Életemet mentette meg, válaszolt Biscarrat. A képviselők kezet szorítottak vele. Guilgot is megérkezett, utána Versigny ; ez utóbbi ismerte Biscarrat urat, kivel nálam néha találkozott. — Óvatos legyen, az ajtónál gyanús ember leskelődik, figyelmeztete őt Versigny. — ő velem jött, válaszolt Biscarrat. — De, folytató Versigny, ez ember zubbonyba van öltözve, és zubbonya alatt, kendőben valamit rejteget. — A kendő alatt czukrocskák rejlenek, mondá mosolyogva Biscarrat. Töltények voltak! Versigny és Biscarrat a Siécle felé tartottak; e lap nyomdájában akadt harmincz bátor munkás, kik az agyonlövetés veszélyével daczolva, a kiáltvány kinyomatását magukra vállalták. Biscarrat náluk hagyta a kiáltványt, és így szólt Versignyhez: A bosnyákok hazatolonczozásnak ürügye alatt Filippovics táborszernagy parancsnoksága Sziszek felől vezénylendő hadtesthez, a mint hírlik, egy „honvéd hadtest“ is csatoltatnék ugyanezen táborszernagy parancsnoksága alatt. Mennyi igaz e hírből, s mennyi nem, azt nehéz volna meghatározni; de hogy ilyen hír csak világot is láthat, nagyon jellemző azon felfogásra, mely a döntő körökben uralkodik, ahol a katonai nagyhatalmasságok dominálják a helyzetet. Miféle felfogással lehetnek ott az alkotmányosság sarkalatos törvényeiről, ahonnan amúgy könnyedén röppentik szét a szélrózsa irányában, hogy oly szolgálatokra és oly módon alkalmazzák a honvédségnek akár egy „hadtestét, akár egy osz— Most már torlaszra van szükségem ! Versigny és Biscarrat a szent Dénes külváros felső része felé tartottak. A szent Dénes kapuhoz közeledve, nagy zaj ütötte meg füleiket. Biscarrat mosolyogva jegyző meg : — Jól megy ! A szent Dénes külváros haragudni kezd! Útközben Biscarrat, körülbelül negyven harczost toborzott, köztük Moulint is. Chapuis, nemzetőri őrmester, négy puskát és tíz kardot adott nekik. — Nem tudná, hol találhatnánk még több ily fegyvert ? kérdé Biscarrat. — A Saint-Sauveur fürdőben! Csakugyan negyven puskát találtak ott. Adtak nekik kardokat és fejszéket. Divatosan öltözött urak ellátták lőporral és golyóval. A nők vidám bátorsággal fojtást készítettek. A Hasard- Saint Sauveur utcza sarkán levő első házban az ottani kovácsműhelyből vaskalapácsokat és vasrudakat szereztek. Mihelyt fegyverük volt, emberekben sem szűköldködtek. Egyszerre százra szaporodott számuk. Féltíz órakor kezdték a kövezetet felszakgatni. — Gyorsan, gyorsan! mondá Biscarrat. A leggyönyörűbb torlasz a Thévenot utczában készült és oly magas és erős volt, hogy rémületet költött. Legyünk rövidek. Tizenegy órakor Biscarrat György elkészült torlaszával. Tizenkét órakor halva volt. Ossián és Scipió. Az elfogatások mind sűrűbben foganatositattak. Délfelé a Lepelletier utcza kávéházára Brudrot nevű rendőrbiztos tört reá. Delahodde ügynök kisérte. Ez egyén spcialisticus iró, de egyszersmind kém volt, ki, miután árulása fölfedeztetett, a titkos rendőrségből a nyilvános rendőrségbe lett áthelyezve. Kénytelenitve érzem magam beismerni, hogy ösmertem őt. 1832-ben tanár volt fiaim iskolájában, és verseket irt hozzám. Ugyanazon időben minden lépésemet kémlelte. A Lepelletier kávéház számos köztársasági hírlapírónak volt gyülhelye. Delahodde mindannyiukat ismerte. A köztársasági gárda egy szakasza a kávéház összes kijáratait elfoglalta. Ekkor kezdődött — Saját levelezőnktől. — Az orosz nagyherczeg mindent elkövet: úgy tüntetni fel a világ előtt a dolgot, mintha ők itt nagy bizodalomban részesülnének. És e czélból képes minden áldozatra. Nevezetesen két eset bizonyítja ezt. Az orosz hadsereg élelem szállítójának meghagyatott, hogy alakítson a török fővárosban egy bolgár s örményekből álló bizottságot, mely bizottság az ünnepek alkalmából 200,000 tojást és 40,000 sódart ajándékozzon ragaszkodása jeléül az orosz hadseregnek. Természetes, hogy az orosz fővezér veszi a saját pénzén nemcsak a tojásokat és sódart, hanem az ajándékozó bizottságot is. Ennek folytán nyertünk is annyit, hogy itt 1 oka sódar 50—60 piaszter s 1 tojás 60— 70 para, a jelenlevő vendégek szemléje. Delahodde ment elől, a rendőrbiztos nyomon kisérte. Két mumezipalis gárdakatona zárta be a körmenetet. Időrőlidőre Delahodde visszafordult és csak annyit mondott: — Fogjátok meg ez embert. Ily módon ezen helyen körülbelől húsz hírlapírót fogtak össze, többek közt Késiért is.) Ő előtte való nap a szent Antal külváros torlaszain harczolt. — ön nyomorult gazember, mondá Delahoddenak. — Ön pedig hálátlan, válaszolt neki Delahodde. Életét mentem meg. E szavak megfontolásra méltók, mert alig hihető, hogy Delahodde be lett volna avatva e gyászos deczember 4-diki nap készülő eseményeibe. A város minden részéből, mialatt, mi a bizottság, együtt üléseztünk, bátorító hírek érkeztek. Testelin, lille-i képviselő, nemcsak tudományos, de bátor férfiú is volt. Harmadikén reggel kevéssel utánam érkezett a szent Antal utczai torlaszhoz, hol Baudint meggyilkolták. Itt már nem volt mit tenni. Testelint ez útjában másik bátor férfiú, Gambon Károly kisérte. A két képviselő végigjárta az izgatottságban levő utczákat; nem követte őket senki, nem törődtek velük; a lakosságban forradalmi kitörésre hajlandó anyagot kerestek, és csak kiváncsi nyüzsgő tömeget találtak. Testelin később eljött hozzánk, és a következő esetet beszélte el. A szent Antal külváros egyik utczájának sarkán Gambon és ő csoportosulást vettek észre. Oda siettek. A tömeg egy falragaszt olvasott, mely fegyverre szólította a népet, és mely alá Hugo Victor neve volt jegyezve. — Van irónia! kérdé Gambontól Testelin. — Van nálam, mondá Gambon, és odanyújtá neki az irónt. Testelin utat tört magának a falragaszig, nevét az enyém alá jegyezte, és átnyújtotta az iránt Gambonnak, ki szintén odajegyezte nevét. — Éljen ! kiáltá a tömeg! ezek derék férfiak ! — Kiáltsák, hogy „éljen a köztársaság!“ mondá nekik Testelin. Mindannyian elkezdték kiáltani: Éljen a köztársaság! — A nyitott ablakoknál pedig, tévé hozzá Gambon, — a nők örömükben tapsoltak. Minden országnak megvannak szenvedései és Spanyolországnak ezekből bőven kijutott. Ezelőtt 10 évvel nagy bajjal megmenekültünk egy gonosz királynétól, gaz udvaronczaitól, Marforitól, a vérző apáczától, a papok és torreádorok befolyásától. Spanyolország megkisérlette a köztársaságot és egy év múlva visszaesett a királyságba. Kaptunk egy becsületes ifjút, ki megbarátkozott volna a legszabadabb elvű intézményekkel, de küludvarok fondorkodása egyesülve ármánykodó belföldi factiókkal még ezt is leköszönésre bírta s ismét visszajött egy sarja a régi résznak. Nem mondhatjuk, hogy Alfonzo anyjára ütött, de még ő sokkal fiatalabb, sem hogy oly nép élén, mint a spanyol, a szükséges erélyességet kibírná fejteni, se tapasztalással, se tudománnyal nem áldotta őt meg a sors és ő sokkal inkább busul, ha nejének egy legyezőt vesz, mely ennek nem tetszik, vagy ha az ölebecske roszul érzi magát, mintha a baskok opponálnak, a cubaiak lázadnak, a munkások strikeolnak és zavarognak. Nekünk legnagyobb bajunk az, hogy míg Európa egy része mit sem gondol velünk, másik része annál inkább szeretne mindenbe elegyedni. Már azt hittük, a cubai lázadásnak vége. — Jó jel, ha a női kis kezek is nekünk tapsolnak, jegyzi meg Bourges. Az eddigiekből is látható, és nem bírjuk eléggé hangsúlyozni, hogy az ellenszegülési bizottság minden lehetőt elkövetett, hogy a vérontást akadályozza. Torlaszokat építeni, azokat lerombolni hagyni, és más pontokon újra fölépíteni, kikerülni a katonaságot és azt kifárasztani, a pusztai harczot átültetni Párisba, mindig hátrálni, de soha nem engedni, szövetségesül megnyerni az iőt, és a küzdelmet napokig húzni, időt engedni a népnek, hogy megértse és fölkeljen, legyőzni az ■llamcsínyt hadserege kimerültségével: ez volt az általunk megvitatott és elfogadott terv. Ennek folytán rendeletet adtunk ki, hogy ne védjék túlságosan a torlaszokat. Minden formában elmondok harczosainknak : — A lehető legkevesebb vért ontsatok. Kíméljétek saját véreteket és a katonákét! Megtörtént azonban, hogy a küzdelem hevében lehetetlenné vált a bátrakat mérsékletre inteni. Néhány torlaszt makacs szívóssággal védtek, például a Rambuteau, Montorguill és uj szent Eutsacha utczai torlaszokat. E torlaszokon bátor férfiak parancsnokoltak. A történelem kedvéért jegyezzünk ide fel néhányat e bátor férfiak közöl. Harczoló árnyak, kik a lőporfüst ködében jelentek meg és tűntek el. Radoux, építész, Deluc, Mallarmet, Bony Félix Luneau, egykori kapitány a köztársasági gárdánál, továbbá a l’Avénement vidám, kedélyes, bátor szerkesztője, Berry Kamill, és végre az ifjú Millelot Jenő, ki Cayenneben 200 kötélcsapásra ítéltetvén, apja és fivére szeme láttára, kik vele együtt szinte deportáltak voltak, a huszonharmadik csapásnál kiadta lelkét. Az Aumaire utczai torlasz is egyike volt azoknak, melyek az ostromnak ellenszegültek. Noha elhamarkodva épült, mégis elég erős volt. Tizenöt, tizenhat bátor ember védte; kettőt közelök lelőttek. E torlaszt a 16-dik sorezred egy zászlóalja szurony rohammal foglalta el. Roham léptekben közeledett a torlasz felé, honnan gyilkos tüzelés fogadta ; több katona megsebesült. A legelső katona, ki elesett, tiszt volt. Hu-Az occupatióra vonatkozólag a „Pester Lloyd“-nak Zágrábból a következőket sürgönyzik: Itt az a hir kering, hogy Filippovics táborszernagy ma Bécsből azon utasítást kapta, hogy a parancsnoksága alatti csapatokból 25.000 emabért Sziszeknél stratégiai felállításba öszpontositson. Ebben kezdetét látják a Bosznia megszállására czélzó katonai intézkedéseknek. A bevonulás egyidejűleg Novi, Kosztajnicza és Ó-Gradiska városokon át fogva szonöt éves ifjú volt, hadnagy az első századnál, Dumas Ossián volt a neve; két golyó mindkét térdet egyszerre fúrta át. Ez időben két Dumas szolgált mint tiszt a franczia hadseregben, Ossián és Scipió, ez utóbbi volt az idősb. Madier de Montjon képviselőnek közel rokonai voltak. Tisztességes, de szegény családból származtak. Az idősb a műegyetemen, az ifjabb a Saint- Cyri iskolában végezte tanulmányait. Scipió négy évvel volt fivérénél idősebb. A franczia forradalom teremtette a haladásnak azon titokzatos és nagyszerű törvényét, mely a társadalom eddig megközelíthetlen és a haladást kizáró rétegeibe mintegy lépcsőt állított fel. Dumas Scipió családja is a legterhesebb nélkülözéseknek vetette magát alá, csak hogy értelmiségét fejleszthesse, és jövőjét lehetővé tegye. Szülei (a mai kor szegény családjainak minő megindító heroismusa) elvonták azájoktól a kenyeret, csakhogy őt tudománnyal táplálhassák. így jutott a műegyetemre, hol nemsokára az elsők egyike lett. Tanulmányai végeztével tüzértisztté nevezték ki és Metzbe küldték. Most már rajta volt a sor, hogy utána következő fivérét istápolja. Szerény tüzérhadnagyi fizetése megtakarított filléreivel segélyezte Ossiánt, ki neki köszönhető, hogy őt is kinevezték tisztnek. Scipiót hivatása Metzben tartotta. Ossián sorezredével Afrikába ment; ez volt első hadjárata. Scipió és Ossián a köztársaság hívei voltak. 1851 október havában, a 16-ik sorezredet, melyben Ossián is szolgált, Párisba rendelték. Ez ezredet is az államcsíny keresztülvitele végett Bonaparte Lajos előre számító alattomos keze hozta fel a fővárosba. Megérkezett deczember 2-kán, Dumas Ossián hadnagy, társaihoz hasonlóan, fegyvert ragadt a parancs folytán, de arczának komorsága mindenkinek feltűnt. Deczember harmadika menetekben és ellenmezekben tölt el. Negyedikén kezdődött a harcz. A 16-ik ezredet, mely e Herbillon dandárhoz tartozott, a Beaubourg, Transnonain és Aumaire utczai torlaszok ellen indították. Nagyon veszedes Budapest, május 3. Fejedelmi találkozás, felsége junius közepén a szász királyi A királyi pár ezüst lakodalmára Drezdába utazik s ez alkalommal Vilmos német császárral is találkozni fog.