Egyetértés, 1879. július (13. évfolyam, 179-209. szám)

1879-07-01 / 179. szám

4 Budapest, junius 30. Gazemberek, csalók és szédelgők min­­­­den fajának Eldoradója Magyarország lett. A kik a hiúság oltárán áldozzák fel az emberi méltóságot, a kik más emberek ki­zsákmányolásában találták meg éltök hi­vatását, kik rövidebb utakon törekesznek a boldoguláshoz vagy dicsőséghez, mint a minőket törvény és becsület megenged­nek: mindenünnen vágyó szemekkel néz­nek Magyarország határa felé s bátor ar­gonauta expedicziókat is rendeznek ez ál­dott földhöz, hol vár reájok az aranyos rendjel, a csengő provízió, minden nye­reség és előny, mely kiváltságolt állást kölcsönözhet az emberek között. Ott a csa­lás és szédelgés nem jön oly hamar ös­­­szeütközésbe a törvén­nyel és állami rend­del. Ott a csalás és szédelgés fel van ru­házva a törvényhozói jógával és a kormányzói méltósággal, bírja a po­litikai befolyást és a társadalmi tisz­teletet. Magyarországon találni parlamenti elnököt, a­ki jó pénzért pártolás alá vesz minden szédelgést, és busás osztalékot kér minden csalásból, — találni kormányt, mely üzleti vásárt csap a fejedelmi kitüntetésből, és szennyes árverésre bocsátja a királyi bizalmat. A bécsi nürnbergi, badeni, ber­lini vállalkozók, megnevezett és meg nem nevezett urak méltán ide törekedhettek, mint a szédelgés központi szívkamarájába. Sonnenberg, a bécsi törvényszék vádlottja, méltán és büszke öntudattal mondhatta, hogy Budapesten találtak meg a czéljaira leg­alkalmasabb egyént, ki elég befolyással bír királyi rendjeleket elárusítani. Modern Ja­sen te is megtaláltad, az aranygyapju col­­chisi földjét ! Mert itt egy pör, melyet külföldön tárgyalnak, külföldiek is valamen­­­nyien benne az érdekeltek, de a botránynak főhőse, a vádnak központja az a tekinté­lyes magyar államférfi éi,­vényszékek nem vonhatnak kit külföldi tör­felelősségre! Hogy az ilyen nagy tekintélyű magyar ál­lamférfi dolgaihoz külföldi törvényszéknek is köze lehet! Vagy ki képzeli azt, hogy máskülönben az a nagytekintélyű magyar államférfiú, a botrány főhőse, kit a leg­nagyobb vád terhel, valaha saját hazája , törvényszékei előtt lett volna kénytelen helyt állani cselekedeteiért! Soha még a világ! Sonnenberg, Grillmayr, Richter, és mind a külföldnek gyapjúsovár argonautái, miért is kellett Bécsnek közvetítésével él­netek, hogy a szédelgésnek budapesti köz­pontjába jussatok. Melletteteket ékesítené a tetszéstek szerint választott aranyos rend­jel, és Várady Gábor úr volna a szabad­elvű párt nagytekintélyű államférfia, a parlament alelnöke, Tisza Kálmán bizalmi választottja. A világért se gondolja senki, hogy élethalálra üldözőbe kívánjuk vétetni ezen Várady Gábor urat. Nem, nem, mi valóban emberi szánalmat érzünk sorsa fölött! Isten tudja, mi történhetik még vele ! Mondják róla, hogy le fog mondani képviselői állásáról, de a mi több a sza­badelvű pártnak lapjai már eltagadják al­elnöki tisztét és mint bélpoklos juhot vetik ki a pártnak közösségéből. Hogyan megváltozik egyszerre a vi­lág körülötte! Pedig hát ez a világ volt, hol ő oly természetes helyét találta, hol minden üzelmeire kenyeres pajtásokat és derék czimborákat bírhatott, hol épen az a tekintélyes és befolyásos férfiú lehetett, ki a szédelgés eszközeivel legnagyobb ará­nyokban rendelkezett. Egy ember, a ki mindenkor Tisza Kálmánnak leghűbb csat­lósa és benső meghittje volt, ki épen min­den ünnepélyes alkalomból Tisza Kálmánt pártja nevében üdvözölhette, ki segített az ő hatalomra jutásában és segített hatalmá­nak gyakorlatában, micsoda érzékkel bír­jon és a közélet kötelességei iránt minő korlátot ismerjen a kezében levő hatalom­nak és befolyásnak kiaknázásában ! Ilyenek a te isteneid, óh Magyarország! Tisza Kálmán a miniszterelnök, Móritz Pál a a kormánypárt lelke, Csernátony hirlapiro­­dalmi oráculuma, a vasúti botrányok és a bankszédelgések hősei viszik a parlament vezérszerepeit! Vájjon a mi új és minden nemű ipartörekvéseink között nem legbizo­­nyosabb-e az, hogy a csalást és szédel­gést tettük uralkodó hazai iparrá, az ipar­lovagok foglalják el hazánkban a hatalom és méltóság curulusi székeit. Vajjon nem tanítva volt-e, hogy a csalásnak taktikája által kell a hatalom élvezetéhez jutni, nem látjuk e már mint hosszú évek állandó gyakorlatát, hogy minden elvet, kötelezett­­­séget és ígéretet meg kell tagadni a hata­lom megtarthatásáért ? Nem azért van-e nekünk alkotmányos rendszerünk, par­lamenti kormányzatunk, hogy hivatalo­kat és üzleteket lehessen kaparászni, de főleg nem azért kötötték-e meg a fusiót, hogy mint Móricz Pál úr a csen­des vallomást tette, a kiéhezettek koncz­­hoz jussanak, a problematikus exisztencziák menedéket találjanak, és az elakadt váltó­­nyargalás új lendületet nyerjen. Micsoda egyéb elve legyen hát egy Várady Gábor­nak, ki mindig a párt coryphäusa volt, mint hogy a csalás és szédelgés a boldogulásnak legkényelmesebb útja, a parlamenti hatalom és királyi bizalom épen csak a legpompásabb üzleti tőkék, és a pénz sohasem büdös, bárhonnét kerüljön is! A kormánypárti konzorcziumok derék osztalékosai nem is­mernek most Várady Gáborra, az eddig „köztiszteletben állott egyéniségre?“ Hát bizony az egész világ már régen tudott Várady Gábornak mindenféle ügyleteiről, a­melyekért önök okvetlenül nagyon „tisz­telték“ is, az utóbbi bécsi perben tárgyalt dolgok pedig már természetüknél fogva olyanok, hogy a kormánynak tudomása és közbenjárása nélkül meg sem eshettek. A­mit Várady Gábor elvállalt, azt épen a kormán­nyal bírt összeköttetéseinél fogva vállalhatta el, valósággal a kormányra esik a vádnak fő sulya, hogy galád üzle­tet engedett meg a korona bizalmának leg­főbb jeleivel. Vagy miért volt is e tekin­tély, miért ruházták fel az alelnöki méltó­sággal? Nemde Sonnenberg is értette ügy­nöki tisztét, mikor a magyar kormánynak -és közvetlenül utána, mintha az árverés további folyama nem bírna reá nézve fontossággal, az ifjú komorna felkelt és eltávozott. Midőn a figyelmes ügynök, Justine asszonyt távozni látta, rögtön a kis bútort kereste; ez a kiküldött biztos mögött állt; valószínűleg csak az árverés után akarták elvinni; a kereskedő, ki an­­­nyira felverte, helyén maradt. Nuret nem tévesztő szem elől. Chadi kitünően mulatott, az árverés folytató­dott, a nagy bútorok már eladattak, most a régi­ségeket, melyektől minden szoba el volt lepve és melyektől oly nehezen válunk el, félig összetört bútorokat, hibás lábú asztalokat, támlány nélküli székeket, kezdték árverelni ; természetesen ezen tárgyakért csak középszerű összeg folyt be. Chadi négy frankért majdnem­ meg­vett egy képet, mely igen jó ellenző lett volna a kályha elé. Négy férfi nagy megerőzetéssel egy rengeteg bútort hozott be, mely íróasztalnak vagy edény­szekrénynek látszott és melynek egy igen nagy fiókja volt. — Oh! mily szép íróasztal, veté oda Chadi, elég nagy lenne egy egész szobát bebutorozni. A kikiáltó ezen bútor árát tíz frankra szabta. Vevő nem találkozott. — Mily árt szabnak önök ? — Chadi elcsodálkozott, bámult, hogy ily szép bútorra nem akadt vevő, épen ajánlatot akart tenni, midőn egy kereskedő kiáltá: — Három frankkal van vevő. Chadi dühbe jött, merően tekintett az egyénre ki az első, ajánlatot tette és így szólt: — Én négy frankot adok . . . Mély csend követte szavait; egyedül a ki­kiáltó hangoztatá : — Négy frank! négy frank . . . ki ad töb­bet .. . másodszor, négy frank. A harmadik kikiáltás is elhangzott és a biz­tos odaítélte. Chadi nem tudott magához térni; négy frankért ezen rengeteg bútort! A kikiáltó így szólt hozzá: — Már rég­óta nem használtatott, a kulcs elveszett, a zár elromlott, fel kell záratnia. — Igen, igen, ne rázzák, a­mint félre túl­él. . . És Harét ügynökhöz fordulva, így szólt: a választásokban szükségek­ pénzköltségeire figyelmeztette az aranygyapjút kereső argo­nautákat! Biz szánalomra méltó Várady Gá­bor ! Most talán távoznod is kell abból a fényes körből, hol neked oly méltóságos szereped volt! Ügyetlen voltál és a rég használt korsónak utóvégre el kellett törnie. De hát talán nem történik egyéb bajod, talán ma­rad is számodra boldogulásnak módja a Tisza Kálmán által kormányzott hazában! A bécsi államügyész, igaz, kimondotta, hogy az iratokat a budapesti törvényszékhez kell majd leküldeni. Óh derék államügyész úr ott Bécsben, ön túlságosan okos akar lenni, úgy látszik, hévvel törekszik egy érdemjelre, melynek becsét oly megvédelmezni. Igazán buzgóan törekedett még törvényszéki eljárást indítsanak Várady Gábor ellen. Kiváncsiak vagyunk rá abban az ország­ban, hol a notórius tolvajok, a keleti és oderbergi vasúttörténetek hősei az ország pénzén eszközlik ki bűneik megváltását. Már a bűntársak érdekei is aligha­nem védik meg Várady Gábort a törvényszé­keknek messzeható beavatkozása elől. Nem, mi sem keressük a világszerte elhitélt botránynak elégtételét abban, hogy Várady Gábor urat mint választott bűn­bakot a törvényszékek által elítélve lás­suk ! Nem egy törvényszéknek, de az ös­­­szes nemzet erkölcsi érzetének kell az elég­tételt megteremtenie. A jelen kormányrend­­szer eljutott odáig, hol mint Shelley írta Castleregh kormányzatáról Angliában, eleme és elve a disznóság lett. A nem­zet állapota olyan, mint az álomnak álma. Az embernek szelleme megzavarodik az Íté­letben, és csak az egy kívánság marad meg, hogy a romlottságnak és hazugság­nak ez iszonyatos örvénye bezáruljon, mi­előtt kétségbeesés és őrültség kavarja fel a nemzeti lelkűlét mélységeit. Mezei Ernő. Bécsből, hogy a szultán souverainitásának elisme­rése kihagyattassék. Az albánok folytatják léteiket az osztrák csapatok fogadtatására, készü­Fegy­verbevásárlásokat tesznek, ügynökeik nem csak Rómában járnak, hanem szíves fogadtatásra talál­nak a fehér szár képviselőinél is. Ignatieffa „száműzött“ diplomata, csak nemrégiben is 30,000 frankot adott át Florenczben L­u­b­o­b­r­a­t­i­c­s al­bán főnöknek. A franczia nagykövetet f. hó 22-én oly nyájasan, oly melegen fogadta a szultán, hogy Zichy, kit folytonosan igen hidegen fogadnak a porta köreiben, boszporusi nyári ugyancsak sirhatott ennek hallatára. palotájában Nagyköve­tünkről megemlítendő, hogyha Battenberg herczeg csakugyan személyesen első Konstantinápolyija, Zichy gróf tiszteletére estélyt készül rendezni. A morvaországi feudai nagybirtokosok a „V­a­t­e­r­l­a­n­d“-ban közzé tették választási fel­hívásukat. E conservativ manifestumból, annak jellemzésére elégségesnek tartjuk felemlíteni a kö­vetkező tételt: A mi programmunk azon meggyő­ződésen alapszik, s azon hitben gyökeredzik, hogy az osztrák monarchia (sic !) csak * törté­nelmi alapján m­i­s­s­i­ó­j­á­t s teljesítheti pro­videnti­ális hatalmának, szerencséjének, s fenállásának feltételei csak így lehetnek bizto­sítva. — A mi hazafiéi szeretetünk, odaadásunk és áldozatkészségünk Ausztriája a történelmi Ausztria, melynek istentől nyert hivatása az, hogy védelmezője legyen szentegyházunknak, tartomá­nyai, és népei jogainak s szabadságainak gyá­­mola, a fenséges h­absburg-lothringeni dynastia jogara alatt egy irodalommá kifejlődő államköte­lékben, stb. ] Budapest, június 30. Az osztrák miniszterelnök S­temayrnek újbóli képviselővé választása igen kétes. Ellenjelöltjé­nek az ellenzéki Magg-aak ügye igen jól áll. Megemlítendőnek tartjuk, hogy egy választói ér­tekezleten Stremayrnek­­­ egy barátja arra érvelt a miniszterelnök felléptetése mellett, hogy Stremayr nem szereti a dualizmust, a bosnyák occupátiót soha nem helyeselte, hogy mostani törekvése a szerencsétlen ügy szerencsétlen következményeit enyhíteni. Stremayr­e barátja f­elemlité továbbá, hogy a novibazári konvenczió még nincsen az uralkodó által szentesítve s ezen körülmény egy eshetőleges tisztességes visszavonulásra utat biz­tosit. Ezen feltűnést keltett nyilatkozat daczára is az értekezleten jelen lévő választók nem kandi­dálták Stremayrt. A választók egyike felkiál­tott : ily képviselőt akarunk, ki kerületét valóban képviseli s választóival összhangzásban marad, de nem olyat, ki 6 év múlva egyszerűn azt mondja, hogy szerencsés miniszter lenni. Konstantinápolyi levelezőnk írja a következőket: Az itt elterjedt hírek szerint Ausz­­tria Novi­ Bazárt még július hó végéig szeretné megszállani s bizonyos bécsi körök azt sem len­nék rész néven, ha augustus 18-ikán az osztrák császár születésnapján Szalonikiből is érkez­ekt üdvözlet. A Novi-Bazárra vonatkozó konven­­czió olyatén megváltoztatására törekedtek most . Mit gondol ön, négy frank elég olcsó, nemde ? Az utóbbi nem felelt. Chadi reá tekintett, és látta, hogy előrehajolva egy kis kosárkára néz, mely vételül ajánltatik, és melyet felnyitottak. Most a pinczére került a sor, és a pezsgőnél kezdték. A kosár az asztalon állt. Ez egy kis kosár volt, mely 25 palaczkot tartalmazott. A kikiáltó felnyitotta a kosarat, és igy ■ T­­— A prágai „Pok, " és a „Národni Listy“ nagy örömmel konstatálják a közjogi pártnak győzelmét s elvárják a választóktól, hogy a hátralevő válasz­tásoknál ugyanazon fegyelmet és szívósságot fog­ják tanúsítani. A N. L. gúnyolva a­„német kaszi­nónak“ pártját, így kiált fel: a gőg idézi elő a bukást!“ Eddig mindig állították, hogy a csehek­kel való kiegyezés felesleges. Nézzétek most a vá­lasztások eredményét és tudni fogjátok, mire való lett volna a kibékülés“. A „Pokrok“ pedig a négy német jelölt bukásáról szólva ezeket mondja : „most arról meg lehetnek­­ győződve, ki mellett tart a cseh nemzet és mit akar. Ily egyetértés még nem ural­kodott a csehek közt. Tiszteletre méltó dr. Klaudy (az ifjú cseh párti Klaudy a reichsrathba való fel­tétlen belépés hive. Szerk.) Sir Podjebrádban egyet­len egy szavazatot nyert s társa kettőt. S ez azon párt, mely a csehek felett akart uralkodni. Azzal szemben, hogy az alkotmányhűek pártja bukó­félben van, végig kell kitartanunk, hogy a győzelem tökéletes legyen“­ térné“ szerkesztőségéhez, kinyilatkoztatja, hogy a lap minden adatai mindenben egyeznek a való­sággal. Több szélső balpárti képviselő a „Lanterne“ ügyét felkarolta és a kormánytól Andrieux elmoz­dítását fogja követelni. Valamennyi kül és belföldi hírlap megegye­zik abban, hogy Muszkaországból mindig gyéreb­ben érkeznek a hírek az ottani helyzetről és kü­lönösen ritkán és keveset foglalkoznak a muszka lapok a nihilisztikus mozgalmakkal. Ezen hallgatás nagyon is ékesen szóló. Csak a „Sovremenija Iz­­viestija“ tesz utolsó számában egy kis kivételt. Czikkében be akarja bizonyítani, hogy a nihilis­­tikus „Zemlja i Volja“ czimű­ lap azon ál­­lítása, hogy a titkos forradalmi bizottság 40,000 tagot számlál, roppant túlzás. Érveléseiben mindinkább neki melegedik és annyira megy, hogy­­^zt akarja bizonyí­tani miszerint a forradalmárok száma igen csekély, majdnem el akarná a világgal hitetni, hogy vala­mennyi merényletet és gyújtogatást ugyan egy személy követte el, és hogy ugyanazon személy lapját is szerkeszti és kinyomja. Csoda, hogy azt nem állítja, miszerint a felakasztott nihilisták sír­jaikból felkelve követik el a merényleteket. A „Sovremenja Izviestiját“ éppen a legújabb péter­­vári táviratok c­áfolják meg legjobban, mivel ezek ismét új és szigorított rendszabályokat közölnek, miket Gurko hoz a nihilisták ellen. Élet és halál kérdés: „A vita a franczia kamarákban a Ferry-féle törvényjavaslat felett élénkülni kezd. A kérdés ki van fejezve: ez hát csakugyan egy megkezdett harcz a polgári társaság és az egyház közt, a jelenkor emberei és a jezsuiták közt, a forradalom és az ellenforradalom közt. „Ezen harcz elkerülhetetlen volt. A jezsuiták tizenöt év óta készülnek arra. Azon nap óta, me­lyen IX. Pius közbenjárása folytán az egyház uraivá és a pápaság kormányzóivá lettek, megkezdették készülődéseiket Francziaországban és egyebütt is. A syllabus, az encyklika, a zsinat, a­ pápa csalha­­tatlanságának dogmává emelése, ez mind csak egy czélra törekszik : t. i. az egyházat hadsereggé át­alakítani és a pápaságból egy a jezsuiták kezei közt levő diktatúrát teremteni, hogy a jelenkorral döntő csatát vívjanak. „Mind ez ideig az egyház, jól vagy nem — inkábbb rosszul — fért meg a czivilizáczióval és a polgári társasággal. Újabb időben azonban min­denütt harczra kelt ellene, minden politikai kér­désekbe avatkozott és igy mindenütt élet-halál harczot kezdett. Ez a jezsuiták műve „Igen, élet halál harcz, igy mivel mindezen részint nyílt, küzdelmekben a kormányo,­ vagy halála forog kérdésben“! „Az egyház uralma, b( halálos, halálos a kormányo­­mokra, halálos a nemzetekre. „Valamennyi nemzet, mely felett kiterjesztette uralmát, hol megfészkelődött, azon ösvényen ment a meredély felé, mindegyikét halálos csapások érték, mindnyájan tönkre ju­tottak. £zt nevezni, lattomos élete asse.) meg, álla­tház ugyan AZ „EGYETÉRTÉS“ TÁRCZÁJA. A NAGY IZ­A. A§ourier lélek regénye. 7» NEGYEDIK RuSZ. A Basile, Tartuffe és társai ház. (Folytatás.) — Hogyan? — veté oda Chadi megle­petve, midőn hallá, hogy a kikiáltó ismételő . — Három száz harmincz frank . . . másod­szor . . . három száz harmincz . . . — Verje feljebb, ismételé az ügynök. — Negyven, monda Chadi azon kérdést in­tézte önmagához, valljon Nuret nem őrült-e meg, és hozzá hajolva ugyanazon hangon így szólt: — Ön tudja, hogy nincs pénzem .. . — Folytassa csak .. . — Háromszáz­ötven . .. — Négyszáz, sugá Nuret Chadi fülébe. —­ Négyszáz kiáltá Chadi, és vörös lett, mint a cseresnye, mert látta, hogy minden tekin­tet meglepetve rajta függ. Justine felemelte fejét, és nagyon meg volt lepetve, midőn az egyéniséget látta, ki a bútor árát annyira felverte. — Négyszázhusz, szólt a kereskedő. — Négyszázötven, viszonzó Chadi, habozás nélkül. — Négyszáz­hetven . . . — Ötszáz, vele oda Chadi még mielőtt be­végezte volna. — Ötszáz­ötven, viszonzá a kereskedő. Chadi hatszázat akart kiáltani; Nuret visszatartá, és így szólt: — Elég, én tudom, a­mit tudni akartam . .. Ne tévessze többé szem elől ezen bútort: tudnom kell, hogy hová viszik. — Ötszáz­ötven, ismétlő a kikiáltó Chadira tekintve . . . másodszor, nem sajnálja ? Ötszáz­ötven . . . harmadszor! A csendben, mely most következő­­ tízet igen jól hallá, hogy Justine iu­tort megvette, halkan igy ! — Valahára! szólt : — Huszonhárom palaczk pezsgő . . . a kosár huszonötre való; kettő hiányzk . . . Ezután kivett egy palaczkot, leszakítá szalma borítékot, levette a papirt, mely még rajta a volt, és a vevőknek nyujtva, így szólt: — Nézzék a feliratot Nuret ügynök lélekzete elakadt, szemei vil­logtak, és hosszú karját kinyújtva, röviden így szólt Chadihoz: — Juttassa hozzám ezen palaczkot. Chadi mindinkább meglepetve átadá neki. Nuret megte­kintő a felirást, különösen a pecsétet, és rögtön visszaadva, parancsoló hangon így szólt: — Tegyék vissza e palaczkot, meg ne érint­sék a kosarat. . . úgy, a­hogy van, megvétetik ... Némi meglepetéssel tekintettek az ügynökre, de a kikiáltó azonnal megkezdé: — Huszonhárom palaczk pezsgő : száz forint. — Verje feljebb, szólt ismét az ügynök Chadihoz. — Száztíz, veté oda ez. Még egy ajánlat tétetett, a kosár száz frank frankért adatott el. Ekkor Huret ügynök egy la­pot szakított ki jegyzőkönyvéből, és a következő­ket írta reá: „Megvétetett Nuret rendőrségi ügynök által, ki kéri a kiküldött biztos urat, hogy egy papíron a nyugtával együtt legyen szives elismerni, misze­rint a kosár alig volt felnyitva, hogy csupán két palaczk hiányzott és különösen emelje ki a pezsgő feliratát és a nevet, mely a ragjegyen áll. . .“ Aláírta és a papirt a pénzzel együtt átszol­­gáltatá. A biztos elolvasta, látszólag meg volt le­petve, hogy ezen áruczikknek oly nagy fontosság tulajdonittatik, és intett fejével, hogy a kívánság­nak meg fog felelni. Tényleg az árverés néhány pillanatra félben szakittatott. A biztos egy palacz­ Az újvidéki „Z­á­s­z­t­a­v­a“ lapja élén az u­z­d­i­n­i választókerületnek dr. P­o­l­i­t képvise­lőjéhez intézett bizalmi nyilatkozatát teszi közzé a nyelv kérdésben tanúsított magatartásáért és ön­­feláldozásáért, biztosítván egyúttal nevezett képvi­selőt, hogy az összes szerb néppel egyetértőleg az országgyűlésen kifejezett nézeteihez mindenben és föltétlenül csatlakozik. A „Zászt.“ elvárná Z­o­m­­bor és Kikinda városokból is, hogy képvise­lőiket (dr. Makszimovicsot és Szabóvljevicset) Új­vidék város példájára bizalmi nyilatkozattal tisz­teljék meg. A párisi rendőrfőnök Andrieur­e hó 28-án a „Lanterne“ valamennyi számát lefoglalta egy czikk miatt, melyben a nevezett lap az erkölcs­rendőrséget kihágásaiért megróvja. A „Petit Pa­risien“ lap azonban a lefoglalt lap egész tartalmát lenyomatta és ez a postán el is küldetett mindenüvé. Ezen önkényes eljárás annál botrányosabb, mivel a minisztérium tudta nélkül történt. Azon nő, Ber­­nage Luczia drámai művésznő, kinek érdekében szólalt volt fel a „Lanterne“, egy levélben a „Lan­kot vétetett ki, hogy leírhassa azt, mi a ragje­gyen állt. Egyszerre csak Nuret, ki nem vette le sze­mét az érdekes bútorról és annak vevőjéről, ész­revette, hogy ez órájára néz, sietve felkel és int egy hordárnak, hogy fogja a kis bútort. —Hamar, hamar Chadi, szólt halkan az ügy­nök, távozzék és kövesse a kis bútort, melyet mi felvettünk, tudnom kell, hogy hova viszik. Ez na­gyon fontos, hamar, hamar. — Az ördögben­­ az nem kis feladat lesz, ki­jutni, ám legyen. És a derék fiú engedelmeskedve, vállával és öklével taszigálózva kijutott a teremből, és éppen azon pillanatban ért le, midőn a szekrényszerű íróasztal egy bérkocsira tétetett. A kereskedő is beszállt. — Ez jó ! még csak ez hiányzott, vete oda Chadi, most szaladnom kell. Reményiem, nem megy messze .... akkor megadnám az árát, a bútor törékeny volt, és ezért a bútorárus megparancsolá a kocsisnak, hogy lassan hajtson. Chadi ezt örömmel tapasztalta; egészen boldog volt, midőn tíz percz múlva látta, hogy a kocsi egy kárpitos előtt, a Szt-Honoré városrészben, megáll. — Csak idáig jöttek! ugyan csak sok pén­zük lehet! Tíz perez miatt kocsit venni, a hátán is elbírta volna. Chadi vállat vonva egy kapu alá húzódott; ő szinte árverezett ezen bútorr­a, a vevő meglát­hatta volna, és ezt el kellett kerülnie. Látta, hogy a kereskedő óvatosan leemeli a bútort és kifizeti a kocsist; ezután gondosan meg­törülte, és szembeötlően boltja kirakata elé álln­á ; ez megtörténvén, órájára nézett és elégülten bement. Chadi látta, hogy visszamehet felkeresni Nu­­retet; ő tudta, a­mit tudni kellett, és a Friedland utcza felé tartva, így szólt: — Ebből áll a kereskedés titka; s ez ügyesen van kigondolva: megveszi ötszáz­ötven frankért, egy kissé kifényesíti, és most nyolczszázat ér ! ... Midőn Chadi a Friedland-utczába ért, Nuret egy kocsit fogadott volt, beletette a pezsgős kosa­rat és várta őt. A derék fiú számot adott külde-„Valamennyi kormány, melyet a jezsuiták sugalmaztak és a melyet befolyásoltak, elsatnyult, vészthozó volt és végre bukniok kellett.“ — — (Avenir.) — „Mindenütt, hol az egyház uralkodott, ott a népek leigáztattak, a népesedés fenn­akadt, el­­korcsosult, elszegényült, elbutult, elveszült, elveszté függetlenségét, ipara, kereskedelme hanyatlott, te­hetlenné lett és polgári háborúk dúlták az orszá­got, mindannyian elaljasodtak, vagy pedig felosz­tattak vagy meghódittattak. „Lengyelország három ízben osztatott fel és elenyészett mint állam. „Írország, ép úgy katholikus mint az előbbi, meghódittatott és népe éhes hal. „Portugallia, katholikus ország, kétszer állott­­ azon ponton, hogy elvesszen és az angolok kezeibe esvén, csak Spanyolország elaljasodása következté­ben menekült meg. tésélől. Ekkor Nuret kérdé, ha a kocsiba akar-e ülni. Chadinak nagy asztalát kellett elvitetni; meg­­mutatá a kocsisnak és igy szólt: — Fölrakhatja-e ? — Hogyan, e rengeteg bútort? Ehhez tár­szekér kell. Chadi fel akarta emelni az asztalt, hogy mér­legelje ; nagyon nehéz volt, midőn letette a földre elsápadt. Nuret ügynök kocsijához sietett és elbúcsúz­ván tőle bizalmasan kérdé : — Mondja csak Nuret úr, ha árverésen ve­szünk valamit, ki is fizetjük, mie^k-e a pénz, mely esetleg a fiókokban találtalak ? Az ügynök lopv Chadi bútorára tekintett, megerőzetésébe került fenntartani komolyságát és viszonzá: — Igen, igen. Ezután kezet szorítva így szólt: Holnap megnézem a kis bútort, és azután majd találkozunk Paillard úrnál, úgy hiszem, nem hiába vesztegettük az időt. „­­ Én, szólt halkan Chadi, míg a kocsi el­indult, meg vagyok győződve, hogy nagy hasz­nom lesz. Sietve keresett egy hordárt, az utóbbi és még két elmenő segélyével feltették az asztalt vagy író­asztalt egy kis kézikocsira. Ezután a szép ruhát kézen vive, és a kocsit tolva Chadi a Laucóe-utcza felé tartott Denise kisasszonyhoz. Egy jó óra múlva oda ért. Nem kis feladat volt Chadi szerzeményét az ifjú mosónéhoz bevinni. Midőn mindennek vége volt, a hordár elbocsájtatott és Chadi leírhatatlan izga­lomban leült. Denise kisasszony kiment, rövid idő múlva visszajöhetett, és Chadi így elmélkedett: — Ha gazdagok lennénk! Én igen jól hal­lottam, hogy csengett! . . . Valóban a bútor minden lökésnél sajátságos lassú és csengő hangot adott. Denise belépett , Chadi hát, a kis munkásnő nyakába ugrott, tele számuk megcsókolta, és Chadi a szobája vonta; itt DeniseV, egy kicsit szenvelgett, és egeb­en vörös­­ lett . . *]| de most megpillantá az asztal^­­S '‘ — Mi ez? kiáltá Deniset. 'hisz oly nag­y, mint egy tekcasztal. Lapunk mai számához fél ív melléklet van csatolva

Next