Egyetértés, 1879. október (13. évfolyam, 270-300. szám)

1879-10-01 / 270. szám

XHL évfolyam Budapest. Hirdetések i­ nyiltterek felvételnak k­isabálj szerint 8 kiadó hivatalban i Budapest IV. himző-atcza és kalap-atcza sarkán 1. sz. Hirdetések felvétetnek a kttlib’ldon, Bicsben, Oppelik A.-nál, Stubenbaster Nr. 2 Mosse Rudolfnál, Seilerstätte Nr. 2. Haasenstein és Voglernél, Wallfisehgagne 10. Raube G. L. és társánál, Wollzeile Nr. 12. Fiilsban­­.Havas, Lafitte dt Comp.-nál, Plac* de la Bourse. Frankfurtban a/M., Raubt Q. L. it társánál. 270­ szám. EGYETÉRTÉS POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. A csatarend. Két huszonnégy óra választ el ben­nünket az országgyűlés megnyíltától. A parlament csatatere megnyílik a politika harczosai előtt. Vájjon a katonák fel van­nak-e készülve a harczra? Vájjon harczi tűz lelkesiti-e a legénységet, önbizalom ve­zeti-e a vezéreket, győzelem reménye lán­gol-e a szivekben ? Jön Tisza Kálmán, a generális ; hozza magával csapatait, melyek nem önkénytes és nem toborzott csapatok, hanem zsoldosok és besorozottak, de mind­amellett vitézek és kitartók s harczolnak vériglen és végiglen. Tisza Kálmán mel­lett, osztrák ország mellett önhazájuk el­len, Magyarország ellen. Jönnek a pár­­­ton kívüliek és pártnélküliek csapatai, a vezértelen rendszertelen, fegyelmetlen basibozukok, hogy kikémleljék az elha­gyott táborhelyeket s összeszedjék a tört fegyverek, lehullott patkók, kilőtt töltény­táskák darabjait. Jön az egyesült ellenzék is rettentő zsivajjal és hadi riadással, hogy megmutassa ellenségnek, jóbarátnak, hogy ő is megvan még a világon s még nem jött el a kedve szép csendesen letenni a fegyvert s hazamenni a meleg kályha mellé. A kormánypártnak nincs program inja s nem is lesz. Vagy­is inkább van pro­­grammja s lesz is mindörökké. Ez a Pro­gramm a hatalom szó, mely Bécsben ki­­mondatik s Tisza Kálmán által Budapesten időről-időre kikiáltatik. Ebből áll a kor­mánypártnak egész fegyverzete, egész ló­szerszáma. Hahogy Bécsben kiadják a jelszót: a hadsereg létszámát le kell szál­lítani — akkor a kormánypárt leszállítja. ha az lesz a jelszó ; a hadsereg létszámát feljebb kell rugtatni — akkor a kor­mánypárt felrugtatja. Ha Tisza tisztelni akarja a helyhatóságok történeti önkormány­zatát, senki se lesz annak nagyobb tiszte­lője, mint maga a kormánypárt. Ha pedig Tisza végkép el akarja azt törölni, eltörli és eltemeti azt a kormánypárt úgy, hogy soha fel nem támad. Német, mof­­ett, német ellen, maszka menett, muszka ellen, torinc mellett, török ellen: a kormánypártnak teljesen mindegy. Okkupál, ha okkupálni kell, a tengerpartig; — még tán hazafi is tud lenni, ha Tisza Kálmán ráparancsol. Pedig hát ráparancsol. Megparan­csolja azt, hogy a delegácziók hatásköre kiszélesíttessék, Bosznia és Herczegovina és Taslidza kormányzatára a delegácziók egy kis közös parlamentté tétessenek. És a kor­mánypárt szót fogad. De az engedelmessé­get ezen túl tisztességesen gyakorolja, őszintén bevallja, soha többé nem tagadja. S ebben már mi a helyzet javulását lát­juk. Furcsa népség volt ez a kormány­párt négy esztendő óta. Hirdette a török barátságot, csinálta a muszka szövet­séget. Hirdette az ország önállóságát s va­gyoni jobblétét s bankot, hazai ipart, jól­létet, mindent odaadott az osztráknak s még csak jó szót se kaphatott érte. Ne­vezte magát szabadelvűnek s csinálta a reakcziót. Ezentúl ily dolgoktól nincs mit tartanunk. A szégyenlősség megszűnt, a szemérem uralomra jutott s ezentúl a kor­mánypárt őszintén bevallja, hogy ő a cs. kir. szab. udvari párt s nem is akar egyéb lenni. Ez már nagy haladás. Nem rá nézve, hanem az országra nézve. Mink is, az ország is ezen túl teljesen tisztában le­szünk a kormánypárttal ép úgy, mint már régen tisztában voltunk Tisza Kálmánnal. A csatarend világosabbá válik. Cserjék, bozótok, árkok, sötétségek leple nem fogja ezen túl fedezni az ellenséges csapatokat. A tőrbe csalás, megkerülés, hátból táma­dás, orv-meglepetés veszedelme végkép megszűnik. A nemzet tisztán láthatja maga előtt azt a szervezett és fegyelmezett had­sereget, mely alkotmányának bástyáit alá­ásni s jólétét és függetlenségét elfoglalni és semmivé tenni törekszik. Ám ha a nemzet meg akar vele küzdeni, teheti bátran s a tévedés koczkázata nél­kül. Ha békét akar vele kötni, az is mód­jában áll. Ha kapitulálni akar még ezen túl is , arról se tehet senki is. Ha a kor­mánypárt egész művészi tökél­lyel össze­állított és fölszerelt táborát semmivé akarja tenni, ahhoz is van hatalma elegendő. Csak akarnia kell — de akarnia minden esetre kell. Az imádság nem hozza meg maga a jó termést; a harangnak konga­­tása nem oltja el maga a tűzi veszedel­met ; puszta fohászkodás elől meg nem hátrál Tisza Kálmán. Elszánt akarat s kitartó cselekvékeny­­ség kell ehhez, nincs meg sem A mi pedig épenséggel az egyesült ellenzéken, sem a párton kívüliek és pártnélküliek tá­borában. Mindenük megvan, de ez az egy nincs meg. Puskájuk fenyeget, de nincs hozzá töltény. Puskaporuk sok van, de valamennyi nedves. Tüzérségük bámulatos, de ágyujuk egy sincs. Épen most kértek köl­csön egynéhányat Tiszától, Andrássytól és Széll Kálmántól s azt hiszik, hogy ezekkel majd csatát nyernek Tisza ellen és Andrássy ellen. Vezéreik bölcsek a haditanácsban,kése­delmesek az ütközésre s el vannak szánva megnyerni a csatát — egy csepp vérnek kiontása nélkül. Úgy vannak programm­­jukkal, mint a kisbirtokosok a földhitelin­tézettel. Mindig készül, mindig készül s szentül hiszik, hogy valamikor mégis csak elkészül. Oldalt állnak az ellenségnek s a szemközti tért fedetlenül hagyják. Az isten is arra teremtette őket, hogy Tisza Kál­mánnak örökkön örökké ellenzékei le­gyenek. így áll a csatarend mai napság. Med­dig áll így, s mikor lesz másképen, ki tudná azt megmondani ? Két segédcsapat árnyéka kezd felmerülni a láthatáron. Az egyik Andrássy gróf, a ki felkötözi magára Deák Ferencz sarusziját s annál fogva ide akar jönni Deák Ferencznek. A másik pedig Széll Kálmán, a­ki félre­vonult ha­ragos Achillesnek, s a­kit most már talán nem is az bánt, hogy Brizeiszét — a pénzügyi tárczát — elrabolták tőle, hanem talán még jobban busul a fölött, hogy a hálátlan Brizeisz nagyon jól érzi magát­­ ideig-óráig a Szapáry-Agamemnon oldalánál. — Bejön-e Andrássy, bejön-e Széll Kálmán az ütközetbe, kit fog meg­­segitni, kit fog megdöngetni ez a két had­vezér : ez lesz most már nem utolsó gondja Tisza Kálmánnak s a vele szemközt álló tizenhárom szinü mérsékelt ellenzéknek. Csak hadd legyen ez a gondjuk. Ha sej­telmünk nem csal, a komoly politikai csa­ták ideje már nem messze van. A­mikor majd maga a magyar nemzet áll a csata­rendbe valahára. Budapest, szept. 30. Az országgyűlési függetlenségi kör október 2-án d. u. 6 órakor ülést tart. október­i országgyűlés második ülésszaka mind a főrendiház, mind a képvisel­ő­­az ülést tart. A képviselőház ülése d­­e 11 óra­kor kezdődik. Az első érdemleges ülés azonban csak 6-ikán lesz. _____ Ismételve történt utalás arra, hogy vasutaink egyik főbaja abban áll, hogy a pályához vezető összekötő s ennélfogva utak gyakran tökéletesen járhatatlanok, a pályák bevételeinek emelkedése, még azon esetre is, ha az illető vidékeken elég szállítani való volna is, gyakorta teljesen le­hetetlen. E bajon segítendő, az északkeleti vasút igazgatósága a helyszínen vizsgálatokat ejtett meg az iránt, hogy nem volna-e lehetséges a fő­vonaltól azon vidékekre, a­melyektől nagyobb for­galom várható — kisebb szárnyvonalakat — vici­nális pályákat — vezetni. Az északkeleti vasút igazgatósága beható tanulmányozások folytán most már elhatározta, hogy három ily vicinális pályát kiépít, azokra az előzetes engedélyt a közlekedési minisztériumtól kikéri, s mihelyt az építkezési költségek egy­harmadának fedezése az illető vidé­kek érdekeltjei részéről biztosítva lesz, azonnal hozzá fog az építkezéshez. E vonalak a követ­kezők lennének: Rendes nyomtávval bíró másod­rendű vasút Szatmártól, Szinyér-Váralján át Nagy­bányáig ; egy másik rendes nyomtávval biró má­sodrendű pálya Nagykárolytól Fábiánházán át Máté-Szalkáig s egy harmadik keskeny nyomtávú vicinális pálya Szaniszlótól vagy esetleg Piskoltról Ér-Endréden át Margitáig. E pályák még a helyi forgalom által is rövid idő alatt jövedelmezőkké válnának, de kiváltképen a fővonalra nézve rend­kívüli értékkel fognának bírni. A közoktatásügyi miniszter — a „B. Corv.“ értesülése szerint — két törvényjavaslatot fog az országgyűlés elé terjeszteni, és pedig egy 75 czikk­­ből állót „a műemlékek megóvása iránt“ s egy másodikat „a királyi József-műegyetem és az állat­­gyógyintézet állandó elhelyezésére Budapesten emelendő állami épületekről és az erre megkíván­tató költségekről.“ Az utóbb említett törvényjavas­lat értelmében a jelenlegi állatgyógyintézet helyébe, az úgynevezett Kunewalder féle telken a muzeum-kör­­uton egy uj épület fogna a műegyetem elhelyezésére s s egy második a Rottenbiller-utczában az állatgyógy­­intézet számára emeltetni. E czélra 720,000 fi­t fog igényeltetni. Az ezen építkezésekre fölveendő köl­csön azon 47.960 írtra rugó évi bérletösszeggel fog amortizáltatni, mely jelenleg a műegyetemért fizettetik, úgy hogy az állam ezen­­ az­­ összegen, melyet most évenként kénytelen kiadni, minden további terheltetés nélkül két uj épület birtokába jutand. Ausztriában az uj birodalmi gyűlés, mint már említettük, okt. 7-én ül össze. Az urak házának ülése rövid lesz. A miniszterelnök be fogja mutatni az uralkodó által kinevezett elnököt s a két alelnököt, ezután ez elnök, valószínűleg Traut­­mansdorf gróf lesz, megnyitó beszédet fog mon­dani. Az uj tagok hűségi fogadásának letétele után a menyitó ülés véget ér. Az alsó házban a ház legidősebb tagja, d’E 1­v­e­r­t képviselő, minek utána a hüségi fogadalmat az uralkodó által e czélra ki­küldött miniszter kezébe letette, átveszi az ideig­lenes elnökséget s azután a ház összes tagjait a fogadalom letevésére szólítja fel, melyben a képvi­selők a császár iránti hűségre és engedelmességre az állami alaptörvények, valamint minden más törvény közvetlen megtartására, s kötelességük hű teljesítésére esküt tesznek. Ezt megelőzőleg a reichsrathba 16 évi passivitás után újra belépő cseh képviselők meg fogják tenni óvásukat, mely­ben kijelentik, hogy csak jogfentartással lépnek be a reichsráthba. Ezen óvás szövegét Prazák mi­niszterrel már megállapították. Október 8-án lesz a reichsrath mindkét házának ünnepélyes megnyitása a császár trónbeszéde által. A képviselők nagyobb részének igazolása után az elnök s a két­ alelnök, valamint a jegyzők s a háznagy megválasztásához fog a ház. A megalakulás után következik a trón­­beszédre adandó válasz megvitatása. Meg kell még említenünk, hogy október 6-án lesz a linczi hatá­rozat alapján az alkotmányhű párt összes tagjai­nak értekezlete, melyben a politikai helyzetet megbeszélik s a követendő párt-taktikájukat meg­állapítják. Nemcsak az alkotmányhű­ párt, de a szövetkezett jobboldaliak pártja is október 6-ikán alakul meg, e megalakulásnál a lengyelek még nem lesznek jelen, mert csak 7-dikén érkeznek Bécsbe. Az orosz kormány Protopopoff Vladi- Air...,mérnököt, az orosz utak és hidak főfel­ügyelőjét azon megbízással küldötte Európa több országaiba körútra, hogy tanulmányozza azokban a csatornákat. Protopopoff ezen utazása közben K­a­u­­s­e­r igazgató vezetése alatt megtekintette a na­pokban a Ferencz csatornát s ismételve kijelentette, hogy hasonló zsilipekkel ellátott, s oly­ao vízzel rendelkező csatornát eddig még nem látott. Szerda, 18?9. október 1. BatkentJ^íi kiadó-hivatal t <BudapestIV. htmzS-atcza és kalap-atcza sarkán 1. szám. Csa k bérmentes levelek fogadtatnak eL Kéziratok vissza nem küldetnek. Előfizetési dB: Vidékre postán vagy helyben hordva. HímTM ::::....: !2;7 Negyedévre...............................i.­Egy hóra . . . . . . . . . Egy szám 6 krajezir. A prédagazdaság. Dicsekesznek, hogy a szerencsétlen termés­viszonyok daczára, a melyek kedvező évek esetén is legalább három esztendőre vetik vissza földmi­­velésünket, a szeptember havi bevételek, a tavalyi­hoz képest, emelkedtek. Kegyetlen dicsekedés! Csaknem úgy hang­zik az embertelenségig zaklatott adófizetők fülében, mint az inquiziczió vádlottainak fülében a menyei irgalmasság zsolozsmái, a­melyeket énekeltek, de nem gyakoroltak. A vízpróba, a csavarpróba, a keresztrefeszités próbája, valamennyi kenetteljes imádság között lett a hóhérok által kiszolgáltatva. Összetörték végtagjait, felperkelték száját, szétszak­­gatták inait; de azért máéivá és bité mállott egyre hangzott: ^ m­i.n­Eí. ivottá. De minő megnyitás volt az. A pokol égető kínjaitól sanyargatott „bűnös“ átkozta a méhet, mely szülte; megátkozta a kezet, a mely fölnevelte; elkárhoztatá a végzetet, mely tigrisvért csepegtetett emberszivekbe. „ A bevételek szaporodtak,“ hangzik a kenet­teljes pénzügyi zsoltár, s az alatt kint, mint ka­nnák temetésénél a fekete posztós dobszó, hang­zik az átkozódás. Elhajtják és potom áron árvere­zik az igavonó jószágot; lefoglalják, eladják a fun­dus instruktust; elszedik, elkótyavetyélik a hosszú iparkodás szerezményeit. Nem marad ház, melyet megkímélne az adóvégrehajtó keze ; nem marad gazdaság, a­hova be ne látogatnának az adóvég­rehajtás üzérhiénái, a pénzügyi gazdálkodás e ví­gan élő, jóllakott nadályai. Föld és jószág ára sülyed. Ki venne szabad kézből, mikor olcsóbban beszerzi a lic­itáczió ? Ki hajtana vásárra, midőn vevő nincs, a­ki pénzt ad­hatna, a végrehajtó meg elég szemes, hogy meg­alkudjék azokkal, a­kik adhatnak, mert ők a tit­kos bérlői az exekuezió alá kerülő ingatlannak és ingóbingónak. Tűzhelyek ürülnek meg és cserélnek gazdát. Az állam prédái, mert az állam gazdasága préda­­gazdaság. Már nincs is tulajdon. A középkori elv, hogy a fejedelemé a föld, átidomult azzá, hogy az állam mindenes: övé az élők gyümölcse, holtak öröksége, vagyon, bútor és termés. Házában a kisbirtokos nem ül többé ur gyanánt. Ő csak bir­­taló, mert jön az állam e nagy hábérur nevében a végrehajtó és kiveti onnan. Magtárában nem a termelő a gazda. Ő csak kezelője annak, a mit az állam nevében, szekérre rakva, elhordanak. Pinczé­­jében nem szellőmives a rendelkező. Ő csak zseb lére az államnak. Még nem is szüretelt, már jön a legfőbb tulajdonos és viszi dézsmaváltságban, fogyasztási adókban, egyenes adókban azt is, a mit még az isten meg se adott. És volna legalább becsületes, jó hűbérur ez állam, mint volt a földhöz kötött jobbágyság ide­jében, annyi sok földesur. Venné el tizedében, fe­lében, vagy kétharmadában, a mi elvihető, s ne vinne el mindent, mint ama sanyargatók, kiket a biblia hét kézzel veret meg. De az állam ma elvisz mindent, el a vetőmagot, el a kenyeret. Halljuk az ellenvetést, a­melyet a múltkor a „Hon“ tett, hogy nincsenek adataink, nem jó fel­hívásunkra panasz. Oh ! van, nagyon is van. De az adatok halmaza kell-e, lapot lap után megtöltve, hogy azt bizonyítsuk, a­mit megyéken, városokon, falvakban testületek és egyesek hirdetnek? Egyenkinti kiírása kell-e annak, a­miről be­szélnek után útfélen, piaczon, szalonokban és kunyhókban ? A tagadás szellemének is van határa, s ez ott van, a­hol orrával a kíméletlen adókivetésekbe és adóbehajtásokba ütközik. Nem arral ütközik-e bele a kimutatásokra törekvő pénzügyi gazdálko­dás a tényekbe, midőn az irgalmat nem ismerő bevétel-szaporítás a végrehajtók oly apparátusa ismert se által sem ér egészen czélt, a­mely nem a kegyelmet, se a gazdasági érdeket? Bizonyíték kell a „Hon“-nak ? Szomorúbb bizonyítványt állíthat-e fel a leghívebb tollrajz, mint állítanak fel a hivatalos adatok ? Ott van Budapest főváros adószámviteli hi­vatalának kimutatása „az 1867—1878. évig terjedő évekre mutatkozó álladalmi adó állásáról“. Tessék elolvasni ez adatokat s aztán dicsekedni, hogy a pénzügyi gazdálkodás eredménye fényes. számok igen sötét képekre vet világot e fény. A beszélnek ridegen e képből. E számok szerint volt 1867-re államadóban az előírás a fő­város polgáraira két millió háromszázezer forint s 1878-ra kitett az előírás közel hét millió forintot. Tehát több mint háromszorosával lőnek jobban terhelve a polgárok, mint 1867-ben. Háromszorosa a régi adónak, a­mely magá­ban is elég súlyos, mert a Bach korszakbeli adó­rendszeren alapult? Nem borzasztó az, háromszo­rosát vetni ki azokra a polgárokra, a­kiknek va­gyoni viszonyai 1867-től 1878-ig évről-évre ha­nyatlottak ? Hiszen a „Hon“ esti lapjában áll kapóra épen ma egy rövidke hir, a­mely szól ek­­képen: „A vizafogónál ma árverezték el a nép­bank telkét, amely annak idejében 228,000 forintra volt becsülve, s melyre a város 181,000 forint kölcsönt adott. Az árverésen a telek 11,000 forin­ton kelt el, s mint mondják, a mai árakhoz képest nem rosszul.“ Egy értéknek kétszáz­huszonnyolcz­ezerről tizegyezerre csapanni, nem iszonyú állapot ez? Kell-e ennél megdöbbentőbb adat, hova jutottunk anyagilag ? És ez Magyarország szívében, a for­galmi erők gyupontján van így. Tessék csak utána számítani és utána nézni, hogyan lehet az ország távoleső, pénztelen, terméketlen vidékein. Menjünk tovább. A budapesti adó­viszony­ok ismertetéséül, s az adóbehajtási viszonyok jellem­zéséül nem utolsó adat ám az sem, hogy az 1878-ki hatmillió nyolczszázezer forintnyi adóelő­íráshoz járult hat­millió hatszázezer forintnyi adó­hátralék, volt ennélfogva az összes behajtandó kö­vetelés tizenhárom millió 400,000 forint, míg 867-ben a 657.550 forint­ hátralékkal együtt csa­ Eásra'se'Ébof1 Béfizette a "Két' milliót, s hem man­um törlések beszámításával csak hétszázezer fint hátralék, 1878-ban öt millió nyolczszázezer forint befizetés és két milliónyi törlés mellett ellenben öt millió ötszázezer forintot tett a hátralék. Hallatlan megfeszítése az adó­csavarnak. Va­­óságos borprés. A kitaposott, kizsebelt néppel szemben erőfeszítő verseny, utolsó garasaira. Hanem azért a félhivatalos ódaköltőknek adat kell a nép terheinek elviselhetlenségéről; adat kell nekik arra nézve, hogy a „tönkrejutás nem oly nagy“. Pénzügyi rendszer-e az, egészséges gazdálko­dás-e az, a­mely hanyatló gazdasági viszonyok mellett oly erőmegfeszítést követel a polgároktól, a minőre rendkívüli adóbehajtási kényszer nélkül képtelenek. Igen, de az adóbehajtási kényszer em­bertelen alkalmazása mérvadó-e az arányos teher­viselésre ? Lehet e igazságos, lehet-e okszerű oly pénzügyi rendszer, a­mely háromszor annyit hajt be mint régen, s mégis a legszigorúbb végrehajtás mellett háromszor akkora teher marad rajtuk, mint a jelen évre maradt hátralék ? Lehet-e csodálkozni, hogy ily gazdálkodás mellett közel 40.000 lakóval fogyott meg Budapest népessége, harmadára apadt ingatlanainak értéke, tizenkét százalékkal csökkent az adófizető polgárok száma? Meg is verte aztán azokat az isten, a­kik adófizetőknek maradtak. Az érték csökkenése, a kereslet csappanása, a jövedelem hanyatlása, az adófizetők megfogyatkozásával beállt teherviselési gyöngülésért az ő vállaiknak kell, törik szakad, az államot kárpótolniok. A teher háromszorosra van tetézve, a hátralékokkal hatszoros megfeszítését igényelné az előbbi erőknek, s most a megfogyat­kozott erőktől követelik ugyanazt. Már előbb is több igavonónak ugyan csak húzni kellett a sze­keret, mégis most jobban megterhelve számban kevesebb, táplálásban gyöngébb igavonóktól köve­telik a túlterhelt szekér húzását. Nincs ehez fogható őrült rendszer világon. Nem is volt rá példa az adók ily­e kerek roha­mos emelkedése mellett a gyökeresen megromlott anyagi helyzetű emberekkel szemben­ az állami fosztogatás akkora kényszerének. Becsülettudó, ha­zafias irányú kormány nem vetemednék rá sehol Oly kormány, oly rendszer kell hozzá, a­melynél az egész kormány­ személyzet nem egyéb bécsi adóvégrehajtási gépezetnél. Ezt a prédagazdaságot a nemzet sokáig nem bírja meg. Verhovay Gyula, utitársul viszi magával, hogy megmentette politikáját, megoldotta a keleti kérdést, s valamint a hármas szövetségbe föltétlen bele­ment azon nagy díjért, hogy Boszniát ellehesse; megcsinálta az uj német szövet­séget s ezért Bismarcknak meg kellett en­gedni, hogy uj tarifa-alkudozások történ­hessenek. S így megelégedve távozik ön­magával mind a kettő. Mi, a­kik a népfel­­ségi jog elvének vagyunk hívei, kik óhajt­juk a nemzetek szabadságát, függetlenségét, kik azt kívánjuk, hogy a népek önelhatá­rozásuk szerint válasszák meg, szövetségi, avagy egységes alkotmányforma szerint akarnak-e kormányoztatni; mi, a német birodalommal barátságos, s lehetőleg tar­tós jó viszonyban akarunk élni. Németor­szág egyesülése iránt némi hálával is vi­seltetünk, miután ennek létre­jötte rekesz­tette ki Ausztriát Németországból, a­mi vi­szont Magyarországban is alkotmányt lé­tesített, habár ez nem is a képen állíttatott vissza, a­mint azt a mi alkotmányos füg­getlenségi meggyőződésünk sugalta volna. De Németország egyesülése iránt Eu­rópa is némi hálával tartozik, mert leküz­dötte III. Napóleon erkölcstelen császári uralmát, s ez által létre­jött a franczia köztársaság. De épen azért, mert így gon­dolkozunk a német nemzet felől és vele tartósan jó viszonyban kívánunk élni, mi Bismarck tervei kivitelére vak eszközökül magunkat le­alacsonyítatni nem akarjuk. Ezért nem tudtuk megbocsájtani András­­synak a se hármas szövetségi, se keleti po­litikáját, melynek rész voltát beláthatja most Európa s bekezdi látni maga Bis­marck is, ki őt ezen politikára reá taní­totta és a ki őt czéljai kivihetésében, mely azonban nem sikerültek —felhasználta. Ezért vagyunk ellenei a feltétlen szö­vetségnek, vagy bár egy olyannak is, mely­nek egyedüli ellenfeltétele csak a tarifa alkudozás, mert félünk, nehogy felhasznál­tassunk netalán segédeszközül, a franczia köztársaság legyőzésére, mint felhasznál­tattunk már a Keleten Muszkaországr sivő-ÖL FJ WUUí, - TTJ^. _ _ i­­* 4-4- * egyik aláírója volt is, ha Bismarckkal is­­mét konferencziázott is fog bírni annyi füg­getlenséggel, fog annyi belátást tanúsítani, hogy a vaskanczellár feltétlen eszközéül szolgálni nem fog. Hisszük vagy legalább reméljük, hogy Haymerle báró, miután a keleti viszonyokat sok éven át tanulmá­nyozta, ott diplomácziailag működött, tisz­tán fogja látni keleti feladatunkat. Hogy mint a berlini kongressus egyik szereplője át fogja látni, hogy a berlini szerződést is a mennyiben a még megmenthetőt ez megmentette. Anglia idomította igy. És igy be fogja látni azt, hogy a keletre nézve legjo­bb, legbiztosabb szövetségesünk Anglia. Óhajtjuk, hogy az uj külügyér, ki sok ki­sebb államoknál volt követ, belássa, hogy ezekben is van erő, csak csoportosítani kell őket, s ha szükséges, a szövetségbe fel­venni. Mi tudjuk azt igen jól, hogy míg a nagy nemzetek önmagukban egysé­get hoznak létre s így döntőleg léphetnek fel ez eseményeknél; a kisebb nemzetek szövetségük által kell, hogy pótolják az egységes erőt. De épen azért érezzük azt igen jól, hogy Kelet-Európában mi va­gyunk arra főleg hivatva e,szövetségi cso­portosulásokat létre­hozni. Épen azért Ma­gyarországot s a vele szövetségben, feje­delmi kapocsban lévő nemzeteket s államo­kat tartjuk hivatva lenni arra, hogy a ke­leti birodalmat alkotmányos szövetséggé alakítsa át. Hogy egyszersmind ez által megmentse az ottani szláv népeket is a pánszlávizmus önkényétől, hogy végül ki ragadja Lengyelországot is ennek vaskör­mei közül. Épen azért, hogy ez a valódi szabad­ság érdekében történjék, voltunk oly meg­győződésben, hogy Lengyelország helyre­állításának is legkedvezőbb alkalma a ke­leti háború. De hát ezt az alkalmat elmu­lasztották a hatalom akkori vezetői. Épen azért voltunk továbbá oly meggyőződésben is, hogy nem szabad engednünk, a keleti kérdés megoldását Oroszország által léte­síteni, mert így az ott bennünket megillető állást valódilag elnyerni nem fogjuk soha. Annak elnyerésére pedig újra legkedvezőbb alkalomnak tartottuk a keleti háborút. De hát ezt az alkalmat fel nem használták. Vegyük szemügy alá, de józanul, a keleti jelen viszonyokat. A keleti háború által fel­szabadult nemzeteknek felszabadítója Orosz­ország. Ezt tagadni nem lehet és ennek fogják tartani őt az ottani nemzetek is, és ezzé őt, főleg Ausztria keleti politikája tette. Oroszország régen szította a keleti szlá­­vokban a lázadási szellemet s az által, hogy Ausztria és Németország a hármas szövetséget megkötve engedték, sőt elő- Lapunk mai M&nából egy 1y melléklet tu­datolta. Budapest, szept. 30. Bismarck távozott Bécsből, távozott azon megnyugtató érzéssel, hogy bukó­fél­ben levő politikáját megmentette, mert Ausztria­ Magyarországban, miként a hár­mas szövetség alkalmával egy feltétlenül engedelmes biztos szövetségest nyert. An­drássy legközelebb fog távozni Bécsből, s ha távozik ő is azon megnyugtató érzés kíséretében megy, sőt azon önérzetet is

Next