Egyetértés, 1885. április (19. évfolyam, 90-118. szám)

1885-04-22 / 110. szám

1885 TIZENKILENCZEDIK É­VFOLYAM. 110. SZÁM. BUDAPEST, SZERDA, ÁPRILIS 22-SZERKESZTŐSÉG: BUDAPEST IV., HIMZŐ-UTCZA 1. SZ. KÉZIRATOKAT NEM KÜLDÜNK VISSZA. CSAK BÉRMENTES LEVELEKET FOGADUNK El* ELŐFIZETÉSI DU! Vidékre postán v. helyben házhoz hordva. Egy egész évre . . 20 írt I Egy negyedévre . . 5 frt Egy fél évre ... 10 frt | Egy hóra . . 1 frt 80 kr. Külföldre: 3 hóra Németországba 8 frt 30 kr. Franczia-, Olasz-, Orosz-, Török-, Görög-, Spanyol­­országokba, Svájcz-, Románia és Szerbiába, valamint amaz országokba, melyek a posta­­szerződéshez tartoznak, negyedévre 9 frt 20 kr. Egy szám­ára helyben 6 kr., vidéken­­ 7 kr.EGYETÉRTÉS KIADÓ­HIVATAL: BUDAPEST, IV., HIMZŐ-UTCZA 1. SZ. HIRDETÉSEKET ÉS NYILTTÉRBE VALÓ KÖZLEMÉNYEKET FELVESZ A KI­ADÓHIVATAL. Hirdetéseket felvesz a külföldön : Eicében: Főügynökségünk: Stern Moritz hir­­detési irodája, I. Wollzeile Nr. 22. Oppelik A., I. Stubenbastei Nr. 2. Mosse Rudolf, I. Seilerstätte Nr. 2. Haasenstein és Vogler, I. Wallfischgasse 10. Daube G. L. és Társa, I. Wollzeile lír. 12. Dukes Miksa, I. Riemergasse Nr. 12. Schalek Henrik, I. Wollzeile Nr. 11. Herndl Alajos, I. Wollzeile Nr: 25. Frankfurtban alM.: Daube G. L. és Társa. JPárisban: R. Mosse, 40, r. Notre-Dame-d.-Vici. Agence Havas (place de la Bourse). Az angol-orosz viszály. Se előbbre, se hátrább, ez jellemzi a hely­zetet még ma is. Egyszer úgy látszik már, hogy csak apró formalitások választanak el bennünket a béke teljes megkötésétől, más­kor ismét oly nagy a zaj és fegyvercsö­römpölés, mintha a háborúnak előestéje már elkövetkezett volna. Az eldöntés pillanatához mintha nem kö­zeledett volna az ügy maga, s mint­ha nem értek volna meg jobban az utolsó két hét alatt az állapotok. De egy nevezetes körülmény mégis nyil­vánvalóvá lett, az, hogy az orosz katonai párt minden áron háborút akar, ellenben Anglia még nehéz feltételek között is kész a kialkuvásra. A hang azonban, a­mi különö­sen a közvéleményt és hírlapokat illeti, épen ellenkező. Angliában hangoztatták erősebben, hogy fegyverkezni kell, s jobb ma, mint hol­nap, megindítani a háborút. Oroszország felől mindig békés hitek­ érkeztek, s az a felől való biztosítás, hogy ők készek megalkudni minden méltányos feltétel mellett. De a valóságban épen az ellenkező történt. Először Komarov megtámadta és szétverte az afghánokat. Oroszországban azt mondták, hogy ez nem hátráltatja a békét semmi­kép. Anglia bosszút emlegetett. Aztán még előbbre mentek az orosz csapatok a Marg­­hab mentén, de békés hajlamaikat fennen hirdették. Még később az oroszok maguknak vindikálták Pendzseh birtokát. És itt mutatta ki az angol kormány, hogy valóban is kí­vánja a békét, nem csak hirdeti békés szán­dékait. Angliában ezt eleintén megalázásnak tekintették. Pendzseh Afghanisztánhoz tartozik, azt semmi szín alatt nem akarták átengedni az oroszoknak. Később azonban feltalálták a jelszót, hogy maga az emír Abdurrahman nem nagy súlyt fektet Pendzseh birtokára. Egy ideig úgy tetszett, hogy Anglia még e város átadása mellett is kész lesz megkötni a békét. Orosz részről nem voltak megelégedve még ezzel sem. Elvül mondatott ki, hogy nem lehet megkötni a békét, ha az által erkölcsi elégtételt szolgáltatnak Angliának. S ma már felelevenítik azt is, hogy Anglia a Port- Hamiltonra is rátette kezét, s ezt a régi dolgot úgy tüntetik fel, mint a­melyet Orosz­ország el nem szenvedhet. Ez már valóban a farkas és bárány meséjére emlékeztet. A legújabban Sir Peter Lumsdentől érke­zett hírek arról szólnak, hogy Komarov összes tudósításai merő hazugságok. Lum­­sden emberei a helyszínen tanulmányoz­ták az ügy végbemenetelét két hét óta, s azt a jelentést teszik, hogy az afghánok egyáltalában nem provokálták az összeüt­közést. Ellenkezőleg az oroszok hagyták oda hadállásaikat, nyomultak egyre közelebb az afghánokhoz, mire elkerülhetetlenné vált az összekoc­c­anás. Ez ismét egészen más vi­lágításba helyezi az oroszok szándékait. Ha csakugyan így történt a dolog, akkor Orosz­ország el van szánva a háborúra minden áron, s az többé el nem kerülhető. Diplo­­mácziai fogásaival pedig nincsen más szán­déka, csak az, hogy egyrészt időt nyerjen összpontosítani kellő számú csapatokat, más­részt pedig elhitetni a világgal, hogy mindent elkövetett a béke érdekében, s nem ő az, a­ki a dolgot törésre hozta. Budapest, április 21. Egy kis helyreigazítás végett vissza kell térnünk Hor­­váth Boldizsár tegnapi beszédére. A t. képviselő úr egyébiránt kitűnő szónoklatában, a többi közt azt állí­totta, hogy «mind a két ellenzék túlsúlyt kívánt biztosí­tani a felsőházban az arisztokrácziának.» Ez az állítás, a­mennyiben a függetlenségi és 48-as pártra vonatkozik, nem felel meg a valóságnak. Igaz ugyan, hogy a füg­getlenségi párt határozati javaslatában nem volt meg­határozva az arány a születési jogon, de szintúgy vá­lasztás útján a felsőházba­n ülő főrendiek és a törvény­­hatóságok által választandó tagok között, de a határo­zati javaslatot benyújtó Irányi Dániel, a párt helyes­lése mellett, nem mulasztotta el kijelenteni, hogy a tör­vényhatósági képviselők körülbelül ugyanazon számban lennének, a párt nézete szerint, mint a­hányan a fő­rendiek által saját maguk közül választott tagok. S minthogy fel kell tenni, hogy nemcsak a zászlós urak, a főtörvényszékek három elnöke s a protestáns egyhá­zak 13 küldöttje a törvényhatósági választottakkal egye­temben a kormány , illetőleg a képviselőház kívánsá­gaihoz csatlakoznának, hanem a főrendiek közül is ki­­sebb-nagyobb számmal ezekkel szavaznának, önként kö­vetkezik, hogy e szerint a döntő szerep nem az arisz­­tokrácziának, hanem a most elsorolt elemeknek jutott volna a függetlenségi párt javaslata szerint, s következő­­képen, feltéve hogy a képviselőház szabadelvű szellem­ben működik a szabadelvűség a felsőházban is érvényre emelkedett volna az oligarchia ellenkező törekvéseivel szemben. A­­ függetlenségi és 48-as­­ párt» mai értekezletén mindenekelőtt Lázár Ádám interpellácziót jelentett be az országgyűlési képviselő-választási törvény végrehajtása tárgyában; ezután a karczagi elvtársaknak egy levele olvastatott fel, melyhez csatolva volt egy a központ ne­vében irt levél, mel­lyel a karczagiak felhivatnak, hogy­ a várható képviselőválasztás alkalmára már most készül­jenek s egyúttal nekik jelöltet is hoz javaslatba. E le­vélről kitűnt, hogy az hamisítvány, sőt valószínű, hogy az ellenpárt kortesfogásból, a jó egyetértés megzavarása végett igyekezett félrevezetni a karczagi függetlenségi és 48-as pártot. Az értekezlet megbotránkozását fe­jezte ki az eljárás felett, s ha esetleg megtudja, hogy kitől ered a levél, az ellen­e a törvényes lépé­seket is megteendi. — Következett a dobos-tuzlai vasút kiépítése tárgyában beadott törvényjavaslat. Tors Kálmán elvetendőnek tartja a javaslatot, mint olyant, mely Boszniában eszközlendő újabb beruházásra czéloz. Helfy Ignácz pénzügyi szempontból szól a ja­vaslathoz, s pártolja Tors indítványát. A párt nem fo­gadja el a törvényjavaslatot. A Rába és mellékfo­­lyóinak szabályozásáról szóló törvényjavaslatot Tors Kálmán ismerteti s kijelenti, hogy Győr városá­nak, mint nagy jövővel bíró kereskedelmi em­­poriumnak megvédése országos érdek s a javas­latnak eme részéhez hozzájárul, de egészen más elbírálás alá esik a Rába-szabályozás, melynek ily kétséges végrehajtását maguk az érdekeltek is ellen­zik. A szabályozást nem ellenzi, de csak úgy, hogy az az érdekeltekre ne rójon elviselhetlen terheket, miért is határozati javaslatot terjeszt be, mely szerint a tör­vényjavaslat a közlekedési bizottsághoz utasíttatik vissza. Békássy Gyula, Thaly Kálmán, Tulok Benő s Tóth Antal s Irányi Dániel felszólalása után, Tors Kálmán hat. javaslata elfogadtatott. Az országgyűlési szabadelvű párt ma d. u. 6 órakor Vizsolyi Gusztáv elnöklete alatt tartott értekez­letén első sorban tárgyaltatott és úgy általánosságban mint részleteiben elfogadtatott és Dobogtól Tuzlán át Si­­mindánig vezető vasút kiépítéséről szóló törvényjavas­lat , melyet Rak­ovszky István előadó indokolt, és melyre nézve Prileszky Tádé tett némely észrevételt. Végül Tisza Kálmán miniszterelnök adván elő ama vá­laszok tartalmát, melyeket adni szándékozik Helfy Ignácz­nak a franczia és németországi vámemelések, — Irányi Dánielnek a hadparancsnokok német nyelvű levelezései — és Trutta Péternek Torda-Aranyosmegye egy közsé­gében megtartatni szándékolt mise állítólagos megaka­dályozása tárgyában tett interpellácziókra. A válaszok helyeslő tudomásul vétetvén, az értekezlet véget ért. A mérsékelt ellenzék e hó 22-én, szerdán, d. u. 6 órakor értekezletet tart. A honvédség köréből, Nyitra megyei nagy hadgyakorlatokról tett em­lítést a napokban több helybeli lap, melyet tegnapi szá­munkban már meg is c­áfoltunk. Mint katonai munkatársunk írja, igen valószínű ugyan, hogy Nyitra megyében az év folyamán nagyobb szabású manővert fognak tartani, melyben előreláthatólag részt vesznek a honvédségi csapatok is, de hogy ez idő sze­rint a nyitrai sátortáborban, a már általunk jelzett szám­mal alakított tanzászlóaljakon, a sátortábori különítmé­nyen s esetleg a már bevonult utásztanfolyamokon kívül a honvédség részéről más csapattestek is táboroznának, bizonyára légből kapott dolog. Az pedig, hogy ott már 4000 főnyi honvédlegénység lenne összpontosítva, merő­ben alaptalan. E téves hír különben félreértésből kerülhetett világgá, a­mennyiben tény, hogy némely honvédzászlóaljaknál az őszi gyakorlatokra kötelezhető legénységnek 500 főt túl­haladó részét még a tavasz folyamán beadják és pedig szintén takarékossági szempontból, nehogy a pótraktári készletek az őszi gyakorlatokon a kellőnél nagyobb mérv­ben vétessenek igénybe. Minthogy pedig a «pozsonyi kerületnek» ilyen zászlóalja nincs, a «pesti kerület» pe­dig sátortáborral nem bír — valószínűnek látszik, hogy az első kerületből itt fog történni az ez évben elrendelt szokatlan összpontosítás, — ha ugyan összpontosításról a tavasz folyamán szó lehet, melyről lapunk legközelebb kimerítő tudósítást fog hozni. * Hadapródi kinevezések. A honvédség gyalog- és lovas-hadapródainak tiszthelyettesekké leendő kinevezése ez idén, a pár év óta szokásba vett rendszertől eltérő­­leg, nem a május havi tiszti kinevezésekkel, de a jelek szerint, csupán a tanzászlóaljak feloszlatása után fog fo­ganatosíttatni.­­ Ugyanis a honvédelmi miniszter által a kinevezésre bekért hadapródok névjegyzéke folyó évi május hó 5-re terjesztendő fel és pedig a gyalogságnál az 1883. szeptemberi tanfolyambeliek közül a még hátramaradottak Kristyók­ Andrástól bezárólag Róth Istvánig, a lovasságnál pedig Keglevich Dezső 6-ik huszárezredbeli hadapródig. Az előléptetésre bekér­tek száma tehát, különösen a­mi a gyalogságot illeti, vajmi kevés s talán a közös hadseregből átlépett hadapród tiszthelyettesek miatt még ezekből is elmarad. Örvendetes tény azonban, hogy a honvédségnél az elő­léptetési arány mégis feltétlenül kedvezőbb, mint a sor­­hadbelieknél. Ebben leli aztán magyarázatát az is, hogy a kétes exisztencziák onnan átszállingóznak. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése ápril­is 21-én. I. A képviselőház ma befejezte a módosított főren­diházi törvényjavaslatra vonatkozó általános vitát. Csak a zárbeszédek maradtak holnapra. A mai vitát Pulszk­y Ágost nyitotta meg hosszabb, igen érdekes beszéddel, melyben éles támadást intézett a kor­mány ellen, s a baloldal zajos helyeslései közt jel­lemezte politikai általánosságban a miniszterelnök különös szereplését. Utána Ugron Gábor beszélt nagy hatással. Több, egészen új eszmét vetett fel, s érdekesen fejtegette ezek szempontjából a törvény­­javaslat hiányait, meg a kormány­elnök magatar­tásának helytelenségét. Beszédét, melyet itt-ott igen szellemes ötletekkel fűszerezett, a ház általános figyelemmel hallgatta, a baloldal gyakori helyeslé­sekkel kisérte és végül hosszantartó élénk éljenzés­sel fogadta. Rácz Géza antiszemita szellemben szó­lott. Lipthay Béla dr. a zsidó hitfelekezet képvisel­­tetésére vonatkozó módosítás indokolására hívta­ fel a ház figyelmét, s utalt arra, hogy az nem faj­gyűlöletből indul ki. Az izraelita hierarchia meg­alakítására való ösztönzést a törvényhozás részéről politikailag hibás lépésnek tartja. Megjegyzéseket tett még a 25. és 28. §§-ra s általában azt bizonyít­gatta, hogy a módosított törvényjavaslatnál az is jobb, a­melyet a képviselőház elfogadott. Végül Tisza Kálmán miniszterelnök tett megjegyzéseket a Pulszky és Lipthay beszédére; különös hangsúlyo­zással kijelentette, hogy a kinevezendő főrendiházi tagok közt okvetlenül zsidó hazafiak is lesznek. A jobboldal több ízben tüntető helyeslésekkel kísérte a miniszterelnök nyilatkozatait, sőt egy ízben élénken meg is éljenezték. Következtek volna a zárbeszédek, de a ház kimerült, s nem igen volt hajlandó az előadót meghallgatni. Nagy zaj közt tudatta az elnök, hogy a zárbeszédek holnap tartatnak meg, s a mi­niszterelnök válaszolni fog a hozzá intézett inter­pellácziókra. II. Elnök: Péchy Tamás; jegyzők: Szathmáry György, Tibád Antal, Nagy István. A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kálmán mi­niszterelnök, Szapáry Gyula gr., Széchenyi Pál gr., Fe­­jérváry Géza br., Kemény Gábor b., Bedekovich Kálmán. Az elnök: Bemutatja Barcsmegye közönségének föl­­terjesztését, melyben az 1868. évi földadó-törvény és sza­bályok még jelenleg is érvényben levő 71. §-át törvény­­hozásilag módosíttatni kéri. Az országos dijnok-segély­­egyletnek kérvényét, melyben Magyarország összes dij­­nokai helyzetének rendezése és jövőjének törvény által leendő biztosítása iránt kérelmez. — Ispánmező, Gesz­­tes, Bugyikfalva, Derencsény, Szilistye, Lipócz stb. Gö­­mör­egye községi lakosainak kérvényét, melyben az ipartörvény életbeléptetése következtében felmerülő ha­tósági intézkedések folytán okozott sérelmeik orvoslását kérik. Kiadatnak a kérvényi bizottságnak. Bemutatja to­vábbá a szolnoki zsidó hitközségnek és a lugosi zsidó hitközségnek kérvényét, melyben a zsidó hitfelekezetnek a főrendiházban való képviseltetése iránt kérvényez. A ház irodájában helyeztetnek el. Fejérváry Géza b. honvédelmi miniszter: Bemu­tatja a Ludovica akadémia kiépítésére kivontató ki­adásokról szóló törvényjavaslatot. Előleges tárgyalás végett a véderő- és pénzügyi bizott­sághoz utasíttatik. Mü­nnich Aurél előadó: A kérvényi bizottság nevé­ben benyújtja a bizottság által tárgyalt kérvények 12-ik sorjegyzékét. A szombati ülés napirendjére tűzetik. Az elnök a legközelebbi teendőkre tesz előterjesz­tést. A tárgyalásra készen álló tárgyak közül legczélsze­­rűbb lenne napirendre kitűzni a pénzügyi és közlekedési bizottságok jelentését a Dobojtól Dolna-Tuzlán át Simin­­kánig kiépítendő vasútról szóló törvényjavaslat tárgyá­ban, azután a közlekedési és pénzügyi bizottságok je­lentését a Rábának és mellékfolyóinak szabályozásáról, valamint Győr város és Győrsziget árvédelmi biztosítá­sáról szóló törvényjavaslat tárgyában. Ezek lennének a legközelebbi tárgyak. (Helyeslés.) Hogy mikor kerül az elsőre a sor, ez attól függ, hogy meddig tart a mos­tani tanácskozás. A második tárgyra természetesen ké­sőbb kerül sor, mert mind a két törvényjavaslat nagy­­fontosságú. Következik a módosított főrendih­ázi tör­vényjavaslat általános tárgyalásának folytatása. Az első szónok Pulszky Ágost. Különösnek kell előtte látszania, hogy azok, kik csak az imént érkeztek a tál lencséért való elalkuvásról, a kik csak az imént állapodtak meg és alkudtak meg a főrendiházban azon nyíltan bevallott konzervatív tenden­­cziákkal, melyek a baloldalt még attól sem kímélték meg, hogy az indokolásban, mel­lyel e javaslatot a fő­rendiházból átküldötték, magamagának egész teljes és nyílt kifejezést ne követeljen, és ne követelje csak azt, hogy javaslatokat elfogadja, hanem azt is, hogy a javasl­­at indokait és a javaslatok szempontjait is magáénak vallja: igen különösnek tetszik, hogy midőn azok, kik ily alkutól érkeznek, frissiben még az ellenzéket vádol­ják, hogy nem pusztán demokratikus, nem pusztán libe­rális álláspontra állott, nem azon álláspontra, mely az örökös főrendi tagság jogosultságát merőben meg­tagadta vagy elsöpörte volna, hogy az ellenzék mégis oly álláspontra állott, a­mely posszibilis, mely keresztül vihető volt. És ebben látja a szó­nok nem az ellenzék csalódását, hanem a­­ túloldal csalódásának fő kifejezését. A kormánypártiak csalódtak abban, midőn ezelőtt két hóval hirdették, hogy az esz­mék, melyek az innen előterjesztett javaslatban foglal­tatnak, nem liberálisok, nem demokratikusak, nem alkal­masak arra, hogy annak alapján erőteljes főrendiház és erőteljes alsóház egyáltalában szerveztessék. Csalódtak abban, midőn azt hitték, hogy az önök által­ előterjesz­­tett alapon a főrendiházi örökös tagságnak a korona ki­nevezési jogával való kizárólagos kapcsolatában életké­pes, életerős intézmény magva rejlik. És midőn e csaló­dásból kiábrándulni kénytelenek, előbbi álláspontjuknak, előbb vallott összes elveiknek, előbb felhozott összes ér­veiknek árán: e csalódást át akarják hárítani az ellen­zékre. (Igaz­ balfelől.) Valóban, ha van körülmény, úgy ez az, a­melyben felkiálthatni: «Quis tulerit Gradhus, de seditione quaerentes?» A szónok ezután annak czáfolatába bocsátkozik, hogy a főrendiház által tett módosítások javítást foglalnak ma­gukban. Az eddigi állapotnak volt, van egy tagadhatat­lan nagy előnye, a­mely majdnem minden egyébbel föl­ér, ama tagadhatatlan nagy előny, hogy megváltoztatható és reformálható, és a jövő állapot az, hogy bármiben alul maradt vágyainkon, törekvéseinken, lesz mindig egy tagadhatatlan nagy hátránya és e hátrány abban rejlik, hogy ez állapot hosszú ideig meg nem változtatható. (Helyeslés balfelől) hogy hosszú ideig mindama törekvé­sek, aspirácziók, melyek abban meg nem valósítlattak, kell, hogy merőben megvalósíthatatlanok is maradjanak, kell, hogy hosszú ideig a nemzet azokról merőben le­mondjon, azokat egyáltalán tekintetbe ne vegye. (Úgy van­ balfelől.) A szabadelvűség mindenekelőtt az alkotmányos reform folytonosságának eszméjéhez való ragaszkodását tételezi fel és mihelyt oly intézményről van szó, mely a folyto­nosságot megszakítja, amely a folytonosság lehetőségét kizárja, akkor az ily reformot vissza kell utasítani épen a szabadelvűség, épen a reform követelménye szempont­jából. (Helyeslés balfelől.) Reflektálva a miniszterelnök számokkal való érvelé­seire, azt fejtegeti, hogy az eredmény kisebb számoknál nem ugyanaz, mint a nagy tömegekkel szemközt. Hos­­­szasan polemizál a miniszterelnökkel, s állítja, hogy a módosítások nem javítanak a helyzeten. A szónok ezután a két ház közti viszonyról szól,bizonyítgatja azt, hogy a főrediház arisztokratikusabb lesz jövő alakulásában, mint eddig volt, s hogy ha jövőben konfliktus támad, a képviselőháznak kell engednie, nem a főrendiháznak. Védelmezi a szónok saját pártját ama váddal szemben, hogy ez nem képviselt határozott konkrét elveket. Szá­mos kérdésben elfoglalt álláspontja bizonyítja az ellen­kezőt. A szónok végül a miniszterelnök politikájának általános jellemzésére tér át és így végzi beszédét: Ezen egész argumentáczió, a­mely eszményeket tűz ki és azoknak elérhetetlensége következtében megelég­szik a legközelebbekkel, és a kormány által feltétlenül javasoltakkal sem nem Vadnay, sem nem Horváth Gyula t. képviselő urak találmánya; az egy régi ismerős, a­melyen a miniszterelnök úr kézjegyét világosan ott lát­hatjuk. Nem ma kezdődött ezen eljárás. 1867-tel meg nem elégedni, de azután a közjogi ellenzéket lyukas mogyoróként félredobni, kabinetkérdést alkotni a bank­ügyben, a 80 millió adósság elvállalásával. (Tetszés bal felől.), de látszólagos — úgy látszik a miniszterelnök úr pénteki kijelentésének protolypjét képező — 24 órai le­mondás után ez alapon való uj kabinet vállalás; a ha­talmi terjeszkedésnek tagadása és azután Bosznia okku­­pálása; az ideiglenesség állapotának az igen t. igazság­ügyminiszter úr által legerélyesebb, legünnepélyesebb alakban való állítása, és a mellett a végleges szervezés előkészítése, a megyei autonómiának folyvást való fel­­dicsérése, de a mellett a főispánok és a belügyminiszteri önkény minden áron fentartása. (Zajos helyeslés balelől.) ezek oly mindennapi tapasztalatok, melyek ezen argu­­mentáczióval ma már tökéletesen nem kibékítettek, de ezen argumentáczióhoz hozzá szoktattak. Az igen t. miniszterelnök szeret gyakran a történetre hivatkozni. Szereti gyakran magát, hol a harczedzett küzdő, hol a martyr dicsőségével felruházva feltüntetni. (Tetszés balfelől. Ellenmondás a jobb oldalon.) Én sem félek a történetre való hivatkozástól, mert bárhogy ítéljen törekvéseinkről, azt az egyet nem fogja azoktól megtagadhatni, hogy őszinték voltak. De a mi­niszterelnökre vonatkozólag is kétségkívül egy feljegyzést fog tenni: azt, hogy végzetes férfiú volt, végzetes min­dig ama pártra, melyet vezérel, amaz eszmék­re, melyeket zászlajára kitűzött. (Élénk helyeslés balfelől.) Az egész történetben alig van példa arra, hogy egy államférfiú­­nak olyan — nem tudom szerencsés vagy szerencsét­len — keze legyen arra, hogy pártját, a­mely őt kö­veti, arra oktatja és szoktatja, hogy mindig az ellenkező elveket juttassa diadalra, mint a­melyek szempontjából szervezkedett, hogy mindig ama pártok győzelmét se­gítse elő, a­melyek ellenére alakult. (Zajos tetszés és helyeslés balfelől. Mozgás a jobb oldalon.) Meg nem elégedni 1867-tel, és ma visszatérni azon né­zetekre, a melyek 1847-ben uralkodók voltak; (Így van ! A BÁNYA, magyar fordítás. REGÉNY. (Folytatás.) Irta GEORGES OHNET. Fordította FÁI J. BÉLA. IX. Odament hozzá, karjaiba fogta, szorongatta, czi­­rogatta, gyöngéden, rábeszélően szólott hozzá, hang­ját egyre váltogatva s minden áron meggyőzni, meg­nyerni iparkodva őt. De Pascal érzéketlen, néma, süket maradt rendü­letlen akaratának vértje alatt. Carvajan végre dühtől tajtékozóan kiáltott föl: — Ki innen, nyomorult, elkergetlek! Hitvány fiú, a­ki eladja az apját! . . Meggyilkolja! . . Igen, igen, megölsz! Mert ha a posványban nem látom azokat a Clairefontokat, meghalok! Csakis azért éltem, hogy megérjem azt az órát, a­mikor leverve, összetörve tartom őket a sarkam alatt! . . S megrablasz ettől a várva várt percztől. . . Eredj. . . Eredj hát! Mert még bajod lesz! ■—■ Apám. . . könyörgött Pascal. — Megtiltom, hogy apádnak szólits.. . Egyébiránt csakugyan az vagyok-e? Mikor látnom kell, hogy mit cselekszel, kétkedem benne. . . Pascal elnémult az iszonyattól a düh eme kifaka­­dásának hallatára, mely semmiféle fenyegetéstől, semmiféle káromlástól nem riadt vissza. Kétségbe­esetten bocsátá le kezét s az ajtó felé indult. — Carvajan egyszerre ért vele oda, hogy még egy végső kísérletet tegyen. — Pascal . . . Nohát egyezkedjünk legalább, mondá reveteg szemmel, de világos elmével. —Ne fizess... s én békében hagyom őket... — Nem apám . . . nincs többé bizalmam önhöz... Megcsalna . . . Carvajan feje tetején égnek meredt a szürke haj, meg akarta ütni fiát, de karjai erőtlenül hulltak le. Kiáltani, káromkodni akart, de csak ezt dadog­hatta : —■ Ha anyád itt volna, megátkozna. — Nem átkozna, viszonzá Pascal, büszkén emelve föl fejét. S a tehetetlen dühtől elkábultan hagyva ott a vén embert, távozott. X.­­* Másnap Neuville lakossága csaknem olyan nagy elégedettséggel, mint meglepetéssel értesült arról, hogy a Carvajan-Clairefont viszály egészen új for­dulatot vesz ama szakadás következtében, mely a polgármester és fia közt történt. Egy részről azt látták, hogy Fleury, Tondeur és Dumontier már korán reggel a Vásár­ utczába siet­tek s csak igen hosszú idő múlva jöttek ki a pol­gármester házából ugyancsak felhevülten. Másrész­­ről meg az történt, hogy Pascal ideiglenesen Malé­­zeu mesternél vett szállást, ki bátran felégetve maga mögött a hajóit, a Clairefont család pártjára állott a tőzsér ellen. Mily nagy préda volt ez a kis városnak, melynek prózai léte egyhangúan folyt s most egyszerre he­ves szenvedélyek izgatták föl! A nyelvek megered­tek, a pletyka minden egyes szájban megnagyob­bodva, ijesztő s egyúttal nevetséges arányokat öltött. Dumontierék elbeszélték Leglorieuxéknek, hogy Pascal, kit a marquis leánya elhódított, szembe mert szállni az apjával, s ez a bizalmas közlés, melyet Leglorieuxék a maguk módja szerint kel­lően kiczifráztak, csakhamar rágalommá kezdett fa­julni. Általánosságban beszélgettek, hogy Pascalt az apja együtt találta a kastélybeli kisasszon­nyal s nagy felháborodásában elkergette a házból, sőt ki is fogja tagadni. Persze, hogy aztán vége-hossza nem volt a ma­gyar­ázgatásoknak. Ilyen szép vagyont, édes jó embereim ! S ez most Dumontierékre marad! Mert arra nincs mód, hogy olyanok után, a­miket egymásnak a szeme közé vágtak, kibéküljenek! Kevés híja volt, hogy Carva­­jant úgy nem kellett kivenni a fia kezéből, a­ki meg­akarta fojtani! Ki gondolt volna ilyet arról a fiatal emberről, hi­szen olyan tisztességtudónak látszott! Hát a rossz erkölcsök egyre jobban harapóznak el! Hajdanában sem lehetett volna ilyet látni! De, példás is lesz a büntetés, s azok a cselszövő Clair­e fontok semmi hasznát sem fogják venni annak, hogy meghasonlást szítottak, mert a polgármester, a­ki eddig kímélte, most már irgalom nélkül teszi tönkre őket. Fontos dolgokat tud a fiatal grófra, s el is fogja mondani: lehet is rá számítani, hogy legalább életfogytig tartó kényszermunkára ítélik a­­halálos ítéletet a birák gyöngeségénél fogva nem re­mélhetni. A birtokot pedig épen a végtárgyalás napján ütik dobra s adják oda Carvajalnak. A kastély hivei viszont egy másik elbeszélést hoz­tak forgalomba, a­mely Pascalnak kedvezett, de épen annyira túlzott volt, mint a másik.­­• Hja, benne van a polgármester a csávában s bizonyosan el fogják mozdítani, mert alattomban, másoknak a neve alatt ötvenes kamatra adogatott kölcsönt annak a szegény jámbor marquisnak. Az­tán meg, tudja is, hogy ki gyilkolta meg Chassevent Rózát, kisegítette külföldre, hogy a hatóság rá ne tehesse a kezét s annál biztosabban vesztét okozza a szegény Robertnek, a­ki, lelkeim, olyan ártatlan, mint a ma született gyermek. Pascal mindent megtudott s nagy méltatlankodá­sában kényszeríteni akarta az apját, hogy egyezzék ki a marquisval és nevezze meg az igazi gyilkost. Carvajan nem engedett: erre a fiú otthagyta s kijelentette, hogy maga fogja védelmezni Robert de Clairefontot az esküdtszék előtt és meg fogja tudni akadályozni a birtok elárverezését is. S mikor aztán e kétféle elbeszélésnek az önkén­tes terjesztői összekerültek, se vége, se hossza nem volt a vitáknak, a­melyekből egy idegennek, a­ki elfogulatlanság nélkül hallgatja vóla a két fél állítá­sait, azt kellett következtetnie, hogy Carvajan és Clairefont egészben véve a legnagyobb szánalomra méltó áldozatok s egyúttal gályára való gonosz­tevők. Két nap alatt Neuville városának a külseje egé­szen megváltozott. A rendesen néptelen utczák reg­geltől estig kiváncsiakkal és fecsegőkkel voltak tele, a­kik ajtóról-ajtóra kérdezősködtek, beszélgettek, harczoltak, ki a polgármester, ki a marquis mellett. Nem a csöndes, aluszékony kis város volt ez már, melynek lakosai alig tudták mivel elélni a hosszú­nak tetsző időt. Mozgás, zaj lett uralkodóvá. S a mi ember emlékezete óta nem történt, fogadások is történtek arra nézve, hogy mi vége lesz a harcznak. A nők a marquis pártján voltak. Pascal kivívta magának az érző keblek rokonszenvét. Szereti An­toinette kisasszonyt! Mily regényes dolog! Egy Car­vajan lángra gyulád egy Clairefont leányért! S finom érzékkel megsejtve e szilaj szív titkos kétségbeesését, a neuvillei polgárhölgyecskék, a sze­relem dolgában ép oly jártasak lévén, mint a leg­­kac­érabb nagyvilági delnők, ezt mondogatták ma­gok közt. «Sohasem fogja megvallani a szerelmét s ha majd a Clairefont kisasszony szép szemeiért rendbehozott, megmentett mindent, elmegy s hirét sem hallják többé. A közönségesebb gondolkozásunk s a­kik tapasz­talásból ismerték a polgármester félelmes hatalmát, csak a fejeket csóválták s rosszat jósoltak a mar­quisnak és fiának. — Carvajannal nem lehet ellenkezni — suttogták s ha az anyagi érdekeiről van szó, mindenre képes. Ezúttal pedig még a személyes büszkesége is bele­játszik a dologba. Pascal derék, jóravaló fiú, de az öreg úgy össze fogja törni, mint a nádat. Mi a ma­nónak is ment bele ebbe a dologba olyan embe­rekért, a­kikhez semmi köze? Szerelmi láng —­­szalmaláng! Egy kis hatheti utazás elfeledtette volna vele a szép Antoinetteet. S nem veszett volna ös­­­sze örökre az apjával! A dologtalanok ott őgyelegtek a vásár­ utczai ház körül, hátha valami új részletet tudhatnának meg. De a szomorú hajlék néma maradt, egyetlen füg­­göny­ ráncz sem mozdult meg, az utczaajtó zárva volt, s Carvajan pillanatra sem dugta ki sötét arczát. Soha emberi szivén rettenetesebb düh nem rá­gódott. Fia elmenetele óta Neuville kényura sem nem evett, sem nem ivott. Az egész éjszakát és az egész napot azzal töltötte, hogy mérgesen, járt föl s alá a szobában, vad hadonázásban öntve ki a benne forrongó haragot. Malézeau tudatta vele, hogy az ő részére fölvette és javára irta azt az összeget, tőkével, kamattal és költségekkel együtt, mel­lyel neki Clairefont mar­quis tartozott. Vége volt tehát mindennek, s harmincz év türel­mes munkája pillanat alatt semmivé lett! Az írnok, ki a közjegyző levelét hozta, eszeve­szetten futott el, úgy megijedt a pórias dühkifaka­­dástól, mely alatt az egykori boltoslegény szája úgy ontotta a durva szókat, mint a csatorna az iszapot. A szolgáló, gazdája szobájából rémítő zajt hallva, attól félt, hogy valami baj történt, s megkoczkáz­­tatta azt, hogy benyitotta az ajtót. Sápadt arczczal látta ott Carvajant, ki­tajtékozva püfölte és szidta bútorait. A­mint a szolgálót megpillantotta, e kiáltással rontott rá: — Kémkedni mersz utánam! Elhordd magad, te bamba, mert agyoncsaplak! Reszketve, mint a nyárfalevél, szökött le a leány a konyhába, s még azon este elbeszélte a dolgot a piaczi nénéknek: — Szentséges szűz anyám ! milyen ember ! Olyan volt, mint a­ki tisztára megháborodott! Csikorgatta a fogát . . . Majd hogy nyaralás nem lettem tőle . . . No nem szeretnék az ellenségeinek a bőrébe lenni ! IFo­ ví­tása következik.! FLOYD AURORA. REGÉNY Irta BRADDON M. E. 55 MÁSODIK KÖTET. (Folytatás.) XIV. Fejezet. Prodder kapitány visszatér Doncasterbe. Az esemény a park határain belül történt- Meg kell tehát vizsgálni, nem volt-e a kastély lakói vala­melyikének oka Conyers Jamest megölni. Ez a férfi egészen idegen volt a környéken, a birtokon kívül tehát alig lehetett ellensége, de igen is, annak hatá­rain belül. Ki volt ő? Honnan jött? Milyen volt előélete, és kikkel volt összeköttetései ? Eme kérdése­ket mind tüzetesen kell megvizsgálni, tartsák a ház minden lakóját rendőri felügyelet alatt, míg a szük­séges bizonyítékokat össze­gyüjthetik, melyek a gyil­kos felfedezésére vezetnek. így szólt a czikk, melyet a korcsmáros fennhan­gon és pathetikus módon felolvasott. Prodder nem sokat következtetett e czikkből, csak az volt előtte világos, hogy a megejtett vizsgálatnál hi­­ányzott, s hogy távolléte miatt, a czikk a vizsgálatot hi­ányosnak tartotta. A korcsmáros és a kopott külsejű férfi még töb­bet beszélgetett a dologról, ellenben a Manchester kabátba öltözött férfi, a­ki nyilvánvalólag London­ból származott, és csak rövid idő előtt jött Don­casterbe, kérte az egész történet elbeszélését, mi­előtt a társalgásban részt vehetne. E férfi nyugodt természetű volt, rendszerint fogai közt beszélt, és csak akkor vette ki szájából cseréppipáját, ha azt újból kellett megtöltenie. Éber figyelemmel hall­gatta a gyilkosság elbeszélését, és szemeit majd az elbeszélőre, majd pipájára szegezve, megelégedé­sét néma fejbólintással fejezé ki. A mint az elbeszélésnek vége volt­ vastag ujjai­val a dohányt pipájába nyomva, egész közönyösen monda: — Én Gonzers Jamest ösmertem. — Lehetséges-e? kiáltá a korcsmáros nagy sze­meket meresztve. — Úgy ösmertem mint anyámat — folytatá a másik, — és a­midőn vasárnap a­ gyilkosságról ol­vastam, egészen magamon kívül voltam. James te­hát megkapta porczióját, gondolom magamban, mert olyan ficzkó volt, ki mint egy dölyfös kakas máso­kat lenézett, és azért nem csodálkozom, ha senki

Next