Egyetértés, 1885. április (19. évfolyam, 90-118. szám)
1885-04-22 / 110. szám
1885 TIZENKILENCZEDIK ÉVFOLYAM. 110. SZÁM. BUDAPEST, SZERDA, ÁPRILIS 22-SZERKESZTŐSÉG: BUDAPEST IV., HIMZŐ-UTCZA 1. SZ. KÉZIRATOKAT NEM KÜLDÜNK VISSZA. CSAK BÉRMENTES LEVELEKET FOGADUNK El* ELŐFIZETÉSI DU! Vidékre postán v. helyben házhoz hordva. Egy egész évre . . 20 írt I Egy negyedévre . . 5 frt Egy fél évre ... 10 frt | Egy hóra . . 1 frt 80 kr. Külföldre: 3 hóra Németországba 8 frt 30 kr. Franczia-, Olasz-, Orosz-, Török-, Görög-, Spanyolországokba, Svájcz-, Románia és Szerbiába, valamint amaz országokba, melyek a postaszerződéshez tartoznak, negyedévre 9 frt 20 kr. Egy számára helyben 6 kr., vidéken 7 kr.EGYETÉRTÉS KIADÓHIVATAL: BUDAPEST, IV., HIMZŐ-UTCZA 1. SZ. HIRDETÉSEKET ÉS NYILTTÉRBE VALÓ KÖZLEMÉNYEKET FELVESZ A KIADÓHIVATAL. Hirdetéseket felvesz a külföldön : Eicében: Főügynökségünk: Stern Moritz hirdetési irodája, I. Wollzeile Nr. 22. Oppelik A., I. Stubenbastei Nr. 2. Mosse Rudolf, I. Seilerstätte Nr. 2. Haasenstein és Vogler, I. Wallfischgasse 10. Daube G. L. és Társa, I. Wollzeile lír. 12. Dukes Miksa, I. Riemergasse Nr. 12. Schalek Henrik, I. Wollzeile Nr. 11. Herndl Alajos, I. Wollzeile Nr: 25. Frankfurtban alM.: Daube G. L. és Társa. JPárisban: R. Mosse, 40, r. Notre-Dame-d.-Vici. Agence Havas (place de la Bourse). Az angol-orosz viszály. Se előbbre, se hátrább, ez jellemzi a helyzetet még ma is. Egyszer úgy látszik már, hogy csak apró formalitások választanak el bennünket a béke teljes megkötésétől, máskor ismét oly nagy a zaj és fegyvercsörömpölés, mintha a háborúnak előestéje már elkövetkezett volna. Az eldöntés pillanatához mintha nem közeledett volna az ügy maga, s mintha nem értek volna meg jobban az utolsó két hét alatt az állapotok. De egy nevezetes körülmény mégis nyilvánvalóvá lett, az, hogy az orosz katonai párt minden áron háborút akar, ellenben Anglia még nehéz feltételek között is kész a kialkuvásra. A hang azonban, ami különösen a közvéleményt és hírlapokat illeti, épen ellenkező. Angliában hangoztatták erősebben, hogy fegyverkezni kell, s jobb ma, mint holnap, megindítani a háborút. Oroszország felől mindig békés hitek érkeztek, s az a felől való biztosítás, hogy ők készek megalkudni minden méltányos feltétel mellett. De a valóságban épen az ellenkező történt. Először Komarov megtámadta és szétverte az afghánokat. Oroszországban azt mondták, hogy ez nem hátráltatja a békét semmikép. Anglia bosszút emlegetett. Aztán még előbbre mentek az orosz csapatok a Marghab mentén, de békés hajlamaikat fennen hirdették. Még később az oroszok maguknak vindikálták Pendzseh birtokát. És itt mutatta ki az angol kormány, hogy valóban is kívánja a békét, nem csak hirdeti békés szándékait. Angliában ezt eleintén megalázásnak tekintették. Pendzseh Afghanisztánhoz tartozik, azt semmi szín alatt nem akarták átengedni az oroszoknak. Később azonban feltalálták a jelszót, hogy maga az emír Abdurrahman nem nagy súlyt fektet Pendzseh birtokára. Egy ideig úgy tetszett, hogy Anglia még e város átadása mellett is kész lesz megkötni a békét. Orosz részről nem voltak megelégedve még ezzel sem. Elvül mondatott ki, hogy nem lehet megkötni a békét, ha az által erkölcsi elégtételt szolgáltatnak Angliának. S ma már felelevenítik azt is, hogy Anglia a Port- Hamiltonra is rátette kezét, s ezt a régi dolgot úgy tüntetik fel, mint amelyet Oroszország el nem szenvedhet. Ez már valóban a farkas és bárány meséjére emlékeztet. A legújabban Sir Peter Lumsdentől érkezett hírek arról szólnak, hogy Komarov összes tudósításai merő hazugságok. Lumsden emberei a helyszínen tanulmányozták az ügy végbemenetelét két hét óta, s azt a jelentést teszik, hogy az afghánok egyáltalában nem provokálták az összeütközést. Ellenkezőleg az oroszok hagyták oda hadállásaikat, nyomultak egyre közelebb az afghánokhoz, mire elkerülhetetlenné vált az összekoccanás. Ez ismét egészen más világításba helyezi az oroszok szándékait. Ha csakugyan így történt a dolog, akkor Oroszország el van szánva a háborúra minden áron, s az többé el nem kerülhető. Diplomácziai fogásaival pedig nincsen más szándéka, csak az, hogy egyrészt időt nyerjen összpontosítani kellő számú csapatokat, másrészt pedig elhitetni a világgal, hogy mindent elkövetett a béke érdekében, s nem ő az, aki a dolgot törésre hozta. Budapest, április 21. Egy kis helyreigazítás végett vissza kell térnünk Horváth Boldizsár tegnapi beszédére. A t. képviselő úr egyébiránt kitűnő szónoklatában, a többi közt azt állította, hogy «mind a két ellenzék túlsúlyt kívánt biztosítani a felsőházban az arisztokrácziának.» Ez az állítás, amennyiben a függetlenségi és 48-as pártra vonatkozik, nem felel meg a valóságnak. Igaz ugyan, hogy a függetlenségi párt határozati javaslatában nem volt meghatározva az arány a születési jogon, de szintúgy választás útján a felsőházban ülő főrendiek és a törvényhatóságok által választandó tagok között, de a határozati javaslatot benyújtó Irányi Dániel, a párt helyeslése mellett, nem mulasztotta el kijelenteni, hogy a törvényhatósági képviselők körülbelül ugyanazon számban lennének, a párt nézete szerint, mint ahányan a főrendiek által saját maguk közül választott tagok. S minthogy fel kell tenni, hogy nemcsak a zászlós urak, a főtörvényszékek három elnöke s a protestáns egyházak 13 küldöttje a törvényhatósági választottakkal egyetemben a kormány , illetőleg a képviselőház kívánságaihoz csatlakoznának, hanem a főrendiek közül is kisebb-nagyobb számmal ezekkel szavaznának, önként következik, hogy e szerint a döntő szerep nem az arisztokrácziának, hanem a most elsorolt elemeknek jutott volna a függetlenségi párt javaslata szerint, s következőképen, feltéve hogy a képviselőház szabadelvű szellemben működik a szabadelvűség a felsőházban is érvényre emelkedett volna az oligarchia ellenkező törekvéseivel szemben. A függetlenségi és 48-as párt» mai értekezletén mindenekelőtt Lázár Ádám interpellácziót jelentett be az országgyűlési képviselő-választási törvény végrehajtása tárgyában; ezután a karczagi elvtársaknak egy levele olvastatott fel, melyhez csatolva volt egy a központ nevében irt levél, mellyel a karczagiak felhivatnak, hogy a várható képviselőválasztás alkalmára már most készüljenek s egyúttal nekik jelöltet is hoz javaslatba. E levélről kitűnt, hogy az hamisítvány, sőt valószínű, hogy az ellenpárt kortesfogásból, a jó egyetértés megzavarása végett igyekezett félrevezetni a karczagi függetlenségi és 48-as pártot. Az értekezlet megbotránkozását fejezte ki az eljárás felett, s ha esetleg megtudja, hogy kitől ered a levél, az ellene a törvényes lépéseket is megteendi. — Következett a dobos-tuzlai vasút kiépítése tárgyában beadott törvényjavaslat. Tors Kálmán elvetendőnek tartja a javaslatot, mint olyant, mely Boszniában eszközlendő újabb beruházásra czéloz. Helfy Ignácz pénzügyi szempontból szól a javaslathoz, s pártolja Tors indítványát. A párt nem fogadja el a törvényjavaslatot. A Rába és mellékfolyóinak szabályozásáról szóló törvényjavaslatot Tors Kálmán ismerteti s kijelenti, hogy Győr városának, mint nagy jövővel bíró kereskedelmi emporiumnak megvédése országos érdek s a javaslatnak eme részéhez hozzájárul, de egészen más elbírálás alá esik a Rába-szabályozás, melynek ily kétséges végrehajtását maguk az érdekeltek is ellenzik. A szabályozást nem ellenzi, de csak úgy, hogy az az érdekeltekre ne rójon elviselhetlen terheket, miért is határozati javaslatot terjeszt be, mely szerint a törvényjavaslat a közlekedési bizottsághoz utasíttatik vissza. Békássy Gyula, Thaly Kálmán, Tulok Benő s Tóth Antal s Irányi Dániel felszólalása után, Tors Kálmán hat. javaslata elfogadtatott. Az országgyűlési szabadelvű párt ma d. u. 6 órakor Vizsolyi Gusztáv elnöklete alatt tartott értekezletén első sorban tárgyaltatott és úgy általánosságban mint részleteiben elfogadtatott és Dobogtól Tuzlán át Simindánig vezető vasút kiépítéséről szóló törvényjavaslat , melyet Rakovszky István előadó indokolt, és melyre nézve Prileszky Tádé tett némely észrevételt. Végül Tisza Kálmán miniszterelnök adván elő ama válaszok tartalmát, melyeket adni szándékozik Helfy Ignácznak a franczia és németországi vámemelések, — Irányi Dánielnek a hadparancsnokok német nyelvű levelezései — és Trutta Péternek Torda-Aranyosmegye egy községében megtartatni szándékolt mise állítólagos megakadályozása tárgyában tett interpellácziókra. A válaszok helyeslő tudomásul vétetvén, az értekezlet véget ért. A mérsékelt ellenzék e hó 22-én, szerdán, d. u. 6 órakor értekezletet tart. A honvédség köréből, Nyitra megyei nagy hadgyakorlatokról tett említést a napokban több helybeli lap, melyet tegnapi számunkban már meg is cáfoltunk. Mint katonai munkatársunk írja, igen valószínű ugyan, hogy Nyitra megyében az év folyamán nagyobb szabású manővert fognak tartani, melyben előreláthatólag részt vesznek a honvédségi csapatok is, de hogy ez idő szerint a nyitrai sátortáborban, a már általunk jelzett számmal alakított tanzászlóaljakon, a sátortábori különítményen s esetleg a már bevonult utásztanfolyamokon kívül a honvédség részéről más csapattestek is táboroznának, bizonyára légből kapott dolog. Az pedig, hogy ott már 4000 főnyi honvédlegénység lenne összpontosítva, merőben alaptalan. E téves hír különben félreértésből kerülhetett világgá, amennyiben tény, hogy némely honvédzászlóaljaknál az őszi gyakorlatokra kötelezhető legénységnek 500 főt túlhaladó részét még a tavasz folyamán beadják és pedig szintén takarékossági szempontból, nehogy a pótraktári készletek az őszi gyakorlatokon a kellőnél nagyobb mérvben vétessenek igénybe. Minthogy pedig a «pozsonyi kerületnek» ilyen zászlóalja nincs, a «pesti kerület» pedig sátortáborral nem bír — valószínűnek látszik, hogy az első kerületből itt fog történni az ez évben elrendelt szokatlan összpontosítás, — ha ugyan összpontosításról a tavasz folyamán szó lehet, melyről lapunk legközelebb kimerítő tudósítást fog hozni. * Hadapródi kinevezések. A honvédség gyalog- és lovas-hadapródainak tiszthelyettesekké leendő kinevezése ez idén, a pár év óta szokásba vett rendszertől eltérőleg, nem a május havi tiszti kinevezésekkel, de a jelek szerint, csupán a tanzászlóaljak feloszlatása után fog foganatosíttatni. Ugyanis a honvédelmi miniszter által a kinevezésre bekért hadapródok névjegyzéke folyó évi május hó 5-re terjesztendő fel és pedig a gyalogságnál az 1883. szeptemberi tanfolyambeliek közül a még hátramaradottak Kristyók Andrástól bezárólag Róth Istvánig, a lovasságnál pedig Keglevich Dezső 6-ik huszárezredbeli hadapródig. Az előléptetésre bekértek száma tehát, különösen ami a gyalogságot illeti, vajmi kevés s talán a közös hadseregből átlépett hadapród tiszthelyettesek miatt még ezekből is elmarad. Örvendetes tény azonban, hogy a honvédségnél az előléptetési arány mégis feltétlenül kedvezőbb, mint a sorhadbelieknél. Ebben leli aztán magyarázatát az is, hogy a kétes exisztencziák onnan átszállingóznak. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése április 21-én. I. A képviselőház ma befejezte a módosított főrendiházi törvényjavaslatra vonatkozó általános vitát. Csak a zárbeszédek maradtak holnapra. A mai vitát Pulszky Ágost nyitotta meg hosszabb, igen érdekes beszéddel, melyben éles támadást intézett a kormány ellen, s a baloldal zajos helyeslései közt jellemezte politikai általánosságban a miniszterelnök különös szereplését. Utána Ugron Gábor beszélt nagy hatással. Több, egészen új eszmét vetett fel, s érdekesen fejtegette ezek szempontjából a törvényjavaslat hiányait, meg a kormányelnök magatartásának helytelenségét. Beszédét, melyet itt-ott igen szellemes ötletekkel fűszerezett, a ház általános figyelemmel hallgatta, a baloldal gyakori helyeslésekkel kisérte és végül hosszantartó élénk éljenzéssel fogadta. Rácz Géza antiszemita szellemben szólott. Lipthay Béla dr. a zsidó hitfelekezet képviseltetésére vonatkozó módosítás indokolására hívta fel a ház figyelmét, s utalt arra, hogy az nem fajgyűlöletből indul ki. Az izraelita hierarchia megalakítására való ösztönzést a törvényhozás részéről politikailag hibás lépésnek tartja. Megjegyzéseket tett még a 25. és 28. §§-ra s általában azt bizonyítgatta, hogy a módosított törvényjavaslatnál az is jobb, amelyet a képviselőház elfogadott. Végül Tisza Kálmán miniszterelnök tett megjegyzéseket a Pulszky és Lipthay beszédére; különös hangsúlyozással kijelentette, hogy a kinevezendő főrendiházi tagok közt okvetlenül zsidó hazafiak is lesznek. A jobboldal több ízben tüntető helyeslésekkel kísérte a miniszterelnök nyilatkozatait, sőt egy ízben élénken meg is éljenezték. Következtek volna a zárbeszédek, de a ház kimerült, s nem igen volt hajlandó az előadót meghallgatni. Nagy zaj közt tudatta az elnök, hogy a zárbeszédek holnap tartatnak meg, s a miniszterelnök válaszolni fog a hozzá intézett interpellácziókra. II. Elnök: Péchy Tamás; jegyzők: Szathmáry György, Tibád Antal, Nagy István. A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kálmán miniszterelnök, Szapáry Gyula gr., Széchenyi Pál gr., Fejérváry Géza br., Kemény Gábor b., Bedekovich Kálmán. Az elnök: Bemutatja Barcsmegye közönségének fölterjesztését, melyben az 1868. évi földadó-törvény és szabályok még jelenleg is érvényben levő 71. §-át törvényhozásilag módosíttatni kéri. Az országos dijnok-segélyegyletnek kérvényét, melyben Magyarország összes dijnokai helyzetének rendezése és jövőjének törvény által leendő biztosítása iránt kérelmez. — Ispánmező, Gesztes, Bugyikfalva, Derencsény, Szilistye, Lipócz stb. Gömöregye községi lakosainak kérvényét, melyben az ipartörvény életbeléptetése következtében felmerülő hatósági intézkedések folytán okozott sérelmeik orvoslását kérik. Kiadatnak a kérvényi bizottságnak. Bemutatja továbbá a szolnoki zsidó hitközségnek és a lugosi zsidó hitközségnek kérvényét, melyben a zsidó hitfelekezetnek a főrendiházban való képviseltetése iránt kérvényez. A ház irodájában helyeztetnek el. Fejérváry Géza b. honvédelmi miniszter: Bemutatja a Ludovica akadémia kiépítésére kivontató kiadásokról szóló törvényjavaslatot. Előleges tárgyalás végett a véderő- és pénzügyi bizottsághoz utasíttatik. Münnich Aurél előadó: A kérvényi bizottság nevében benyújtja a bizottság által tárgyalt kérvények 12-ik sorjegyzékét. A szombati ülés napirendjére tűzetik. Az elnök a legközelebbi teendőkre tesz előterjesztést. A tárgyalásra készen álló tárgyak közül legczélszerűbb lenne napirendre kitűzni a pénzügyi és közlekedési bizottságok jelentését a Dobojtól Dolna-Tuzlán át Siminkánig kiépítendő vasútról szóló törvényjavaslat tárgyában, azután a közlekedési és pénzügyi bizottságok jelentését a Rábának és mellékfolyóinak szabályozásáról, valamint Győr város és Győrsziget árvédelmi biztosításáról szóló törvényjavaslat tárgyában. Ezek lennének a legközelebbi tárgyak. (Helyeslés.) Hogy mikor kerül az elsőre a sor, ez attól függ, hogy meddig tart a mostani tanácskozás. A második tárgyra természetesen később kerül sor, mert mind a két törvényjavaslat nagyfontosságú. Következik a módosított főrendiházi törvényjavaslat általános tárgyalásának folytatása. Az első szónok Pulszky Ágost. Különösnek kell előtte látszania, hogy azok, kik csak az imént érkeztek a tál lencséért való elalkuvásról, a kik csak az imént állapodtak meg és alkudtak meg a főrendiházban azon nyíltan bevallott konzervatív tendencziákkal, melyek a baloldalt még attól sem kímélték meg, hogy az indokolásban, mellyel e javaslatot a főrendiházból átküldötték, magamagának egész teljes és nyílt kifejezést ne követeljen, és ne követelje csak azt, hogy javaslatokat elfogadja, hanem azt is, hogy a javaslat indokait és a javaslatok szempontjait is magáénak vallja: igen különösnek tetszik, hogy midőn azok, kik ily alkutól érkeznek, frissiben még az ellenzéket vádolják, hogy nem pusztán demokratikus, nem pusztán liberális álláspontra állott, nem azon álláspontra, mely az örökös főrendi tagság jogosultságát merőben megtagadta vagy elsöpörte volna, hogy az ellenzék mégis oly álláspontra állott, amely posszibilis, mely keresztül vihető volt. És ebben látja a szónok nem az ellenzék csalódását, hanem a túloldal csalódásának fő kifejezését. A kormánypártiak csalódtak abban, midőn ezelőtt két hóval hirdették, hogy az eszmék, melyek az innen előterjesztett javaslatban foglaltatnak, nem liberálisok, nem demokratikusak, nem alkalmasak arra, hogy annak alapján erőteljes főrendiház és erőteljes alsóház egyáltalában szerveztessék. Csalódtak abban, midőn azt hitték, hogy az önök által előterjesztett alapon a főrendiházi örökös tagságnak a korona kinevezési jogával való kizárólagos kapcsolatában életképes, életerős intézmény magva rejlik. És midőn e csalódásból kiábrándulni kénytelenek, előbbi álláspontjuknak, előbb vallott összes elveiknek, előbb felhozott összes érveiknek árán: e csalódást át akarják hárítani az ellenzékre. (Igaz balfelől.) Valóban, ha van körülmény, úgy ez az, amelyben felkiálthatni: «Quis tulerit Gradhus, de seditione quaerentes?» A szónok ezután annak czáfolatába bocsátkozik, hogy a főrendiház által tett módosítások javítást foglalnak magukban. Az eddigi állapotnak volt, van egy tagadhatatlan nagy előnye, amely majdnem minden egyébbel fölér, ama tagadhatatlan nagy előny, hogy megváltoztatható és reformálható, és a jövő állapot az, hogy bármiben alul maradt vágyainkon, törekvéseinken, lesz mindig egy tagadhatatlan nagy hátránya és e hátrány abban rejlik, hogy ez állapot hosszú ideig meg nem változtatható. (Helyeslés balfelől) hogy hosszú ideig mindama törekvések, aspirácziók, melyek abban meg nem valósítlattak, kell, hogy merőben megvalósíthatatlanok is maradjanak, kell, hogy hosszú ideig a nemzet azokról merőben lemondjon, azokat egyáltalán tekintetbe ne vegye. (Úgy van balfelől.) A szabadelvűség mindenekelőtt az alkotmányos reform folytonosságának eszméjéhez való ragaszkodását tételezi fel és mihelyt oly intézményről van szó, mely a folytonosságot megszakítja, amely a folytonosság lehetőségét kizárja, akkor az ily reformot vissza kell utasítani épen a szabadelvűség, épen a reform követelménye szempontjából. (Helyeslés balfelől.) Reflektálva a miniszterelnök számokkal való érveléseire, azt fejtegeti, hogy az eredmény kisebb számoknál nem ugyanaz, mint a nagy tömegekkel szemközt. Hosszasan polemizál a miniszterelnökkel, s állítja, hogy a módosítások nem javítanak a helyzeten. A szónok ezután a két ház közti viszonyról szól,bizonyítgatja azt, hogy a főrediház arisztokratikusabb lesz jövő alakulásában, mint eddig volt, s hogy ha jövőben konfliktus támad, a képviselőháznak kell engednie, nem a főrendiháznak. Védelmezi a szónok saját pártját ama váddal szemben, hogy ez nem képviselt határozott konkrét elveket. Számos kérdésben elfoglalt álláspontja bizonyítja az ellenkezőt. A szónok végül a miniszterelnök politikájának általános jellemzésére tér át és így végzi beszédét: Ezen egész argumentáczió, amely eszményeket tűz ki és azoknak elérhetetlensége következtében megelégszik a legközelebbekkel, és a kormány által feltétlenül javasoltakkal sem nem Vadnay, sem nem Horváth Gyula t. képviselő urak találmánya; az egy régi ismerős, amelyen a miniszterelnök úr kézjegyét világosan ott láthatjuk. Nem ma kezdődött ezen eljárás. 1867-tel meg nem elégedni, de azután a közjogi ellenzéket lyukas mogyoróként félredobni, kabinetkérdést alkotni a bankügyben, a 80 millió adósság elvállalásával. (Tetszés bal felől.), de látszólagos — úgy látszik a miniszterelnök úr pénteki kijelentésének protolypjét képező — 24 órai lemondás után ez alapon való uj kabinet vállalás; a hatalmi terjeszkedésnek tagadása és azután Bosznia okkupálása; az ideiglenesség állapotának az igen t. igazságügyminiszter úr által legerélyesebb, legünnepélyesebb alakban való állítása, és a mellett a végleges szervezés előkészítése, a megyei autonómiának folyvást való feldicsérése, de a mellett a főispánok és a belügyminiszteri önkény minden áron fentartása. (Zajos helyeslés balelől.) ezek oly mindennapi tapasztalatok, melyek ezen argumentáczióval ma már tökéletesen nem kibékítettek, de ezen argumentáczióhoz hozzá szoktattak. Az igen t. miniszterelnök szeret gyakran a történetre hivatkozni. Szereti gyakran magát, hol a harczedzett küzdő, hol a martyr dicsőségével felruházva feltüntetni. (Tetszés balfelől. Ellenmondás a jobb oldalon.) Én sem félek a történetre való hivatkozástól, mert bárhogy ítéljen törekvéseinkről, azt az egyet nem fogja azoktól megtagadhatni, hogy őszinték voltak. De a miniszterelnökre vonatkozólag is kétségkívül egy feljegyzést fog tenni: azt, hogy végzetes férfiú volt, végzetes mindig ama pártra, melyet vezérel, amaz eszmékre, melyeket zászlajára kitűzött. (Élénk helyeslés balfelől.) Az egész történetben alig van példa arra, hogy egy államférfiúnak olyan — nem tudom szerencsés vagy szerencsétlen — keze legyen arra, hogy pártját, amely őt követi, arra oktatja és szoktatja, hogy mindig az ellenkező elveket juttassa diadalra, mint amelyek szempontjából szervezkedett, hogy mindig ama pártok győzelmét segítse elő, amelyek ellenére alakult. (Zajos tetszés és helyeslés balfelől. Mozgás a jobb oldalon.) Meg nem elégedni 1867-tel, és ma visszatérni azon nézetekre, a melyek 1847-ben uralkodók voltak; (Így van ! A BÁNYA, magyar fordítás. REGÉNY. (Folytatás.) Irta GEORGES OHNET. Fordította FÁI J. BÉLA. IX. Odament hozzá, karjaiba fogta, szorongatta, czirogatta, gyöngéden, rábeszélően szólott hozzá, hangját egyre váltogatva s minden áron meggyőzni, megnyerni iparkodva őt. De Pascal érzéketlen, néma, süket maradt rendületlen akaratának vértje alatt. Carvajan végre dühtől tajtékozóan kiáltott föl: — Ki innen, nyomorult, elkergetlek! Hitvány fiú, aki eladja az apját! . . Meggyilkolja! . . Igen, igen, megölsz! Mert ha a posványban nem látom azokat a Clairefontokat, meghalok! Csakis azért éltem, hogy megérjem azt az órát, amikor leverve, összetörve tartom őket a sarkam alatt! . . S megrablasz ettől a várva várt percztől. . . Eredj. . . Eredj hát! Mert még bajod lesz! ■—■ Apám. . . könyörgött Pascal. — Megtiltom, hogy apádnak szólits.. . Egyébiránt csakugyan az vagyok-e? Mikor látnom kell, hogy mit cselekszel, kétkedem benne. . . Pascal elnémult az iszonyattól a düh eme kifakadásának hallatára, mely semmiféle fenyegetéstől, semmiféle káromlástól nem riadt vissza. Kétségbeesetten bocsátá le kezét s az ajtó felé indult. — Carvajan egyszerre ért vele oda, hogy még egy végső kísérletet tegyen. — Pascal . . . Nohát egyezkedjünk legalább, mondá reveteg szemmel, de világos elmével. —Ne fizess... s én békében hagyom őket... — Nem apám . . . nincs többé bizalmam önhöz... Megcsalna . . . Carvajan feje tetején égnek meredt a szürke haj, meg akarta ütni fiát, de karjai erőtlenül hulltak le. Kiáltani, káromkodni akart, de csak ezt dadoghatta : —■ Ha anyád itt volna, megátkozna. — Nem átkozna, viszonzá Pascal, büszkén emelve föl fejét. S a tehetetlen dühtől elkábultan hagyva ott a vén embert, távozott. X.* Másnap Neuville lakossága csaknem olyan nagy elégedettséggel, mint meglepetéssel értesült arról, hogy a Carvajan-Clairefont viszály egészen új fordulatot vesz ama szakadás következtében, mely a polgármester és fia közt történt. Egy részről azt látták, hogy Fleury, Tondeur és Dumontier már korán reggel a Vásár utczába siettek s csak igen hosszú idő múlva jöttek ki a polgármester házából ugyancsak felhevülten. Másrészről meg az történt, hogy Pascal ideiglenesen Malézeu mesternél vett szállást, ki bátran felégetve maga mögött a hajóit, a Clairefont család pártjára állott a tőzsér ellen. Mily nagy préda volt ez a kis városnak, melynek prózai léte egyhangúan folyt s most egyszerre heves szenvedélyek izgatták föl! A nyelvek megeredtek, a pletyka minden egyes szájban megnagyobbodva, ijesztő s egyúttal nevetséges arányokat öltött. Dumontierék elbeszélték Leglorieuxéknek, hogy Pascal, kit a marquis leánya elhódított, szembe mert szállni az apjával, s ez a bizalmas közlés, melyet Leglorieuxék a maguk módja szerint kellően kiczifráztak, csakhamar rágalommá kezdett fajulni. Általánosságban beszélgettek, hogy Pascalt az apja együtt találta a kastélybeli kisasszonnyal s nagy felháborodásában elkergette a házból, sőt ki is fogja tagadni. Persze, hogy aztán vége-hossza nem volt a magyarázgatásoknak. Ilyen szép vagyont, édes jó embereim ! S ez most Dumontierékre marad! Mert arra nincs mód, hogy olyanok után, amiket egymásnak a szeme közé vágtak, kibéküljenek! Kevés híja volt, hogy Carvajant úgy nem kellett kivenni a fia kezéből, aki megakarta fojtani! Ki gondolt volna ilyet arról a fiatal emberről, hiszen olyan tisztességtudónak látszott! Hát a rossz erkölcsök egyre jobban harapóznak el! Hajdanában sem lehetett volna ilyet látni! De, példás is lesz a büntetés, s azok a cselszövő Claire fontok semmi hasznát sem fogják venni annak, hogy meghasonlást szítottak, mert a polgármester, aki eddig kímélte, most már irgalom nélkül teszi tönkre őket. Fontos dolgokat tud a fiatal grófra, s el is fogja mondani: lehet is rá számítani, hogy legalább életfogytig tartó kényszermunkára ítélik ahalálos ítéletet a birák gyöngeségénél fogva nem remélhetni. A birtokot pedig épen a végtárgyalás napján ütik dobra s adják oda Carvajalnak. A kastély hivei viszont egy másik elbeszélést hoztak forgalomba, amely Pascalnak kedvezett, de épen annyira túlzott volt, mint a másik.• Hja, benne van a polgármester a csávában s bizonyosan el fogják mozdítani, mert alattomban, másoknak a neve alatt ötvenes kamatra adogatott kölcsönt annak a szegény jámbor marquisnak. Aztán meg, tudja is, hogy ki gyilkolta meg Chassevent Rózát, kisegítette külföldre, hogy a hatóság rá ne tehesse a kezét s annál biztosabban vesztét okozza a szegény Robertnek, aki, lelkeim, olyan ártatlan, mint a ma született gyermek. Pascal mindent megtudott s nagy méltatlankodásában kényszeríteni akarta az apját, hogy egyezzék ki a marquisval és nevezze meg az igazi gyilkost. Carvajan nem engedett: erre a fiú otthagyta s kijelentette, hogy maga fogja védelmezni Robert de Clairefontot az esküdtszék előtt és meg fogja tudni akadályozni a birtok elárverezését is. S mikor aztán e kétféle elbeszélésnek az önkéntes terjesztői összekerültek, se vége, se hossza nem volt a vitáknak, amelyekből egy idegennek, aki elfogulatlanság nélkül hallgatja vóla a két fél állításait, azt kellett következtetnie, hogy Carvajan és Clairefont egészben véve a legnagyobb szánalomra méltó áldozatok s egyúttal gályára való gonosztevők. Két nap alatt Neuville városának a külseje egészen megváltozott. A rendesen néptelen utczák reggeltől estig kiváncsiakkal és fecsegőkkel voltak tele, akik ajtóról-ajtóra kérdezősködtek, beszélgettek, harczoltak, ki a polgármester, ki a marquis mellett. Nem a csöndes, aluszékony kis város volt ez már, melynek lakosai alig tudták mivel elélni a hosszúnak tetsző időt. Mozgás, zaj lett uralkodóvá. S a mi ember emlékezete óta nem történt, fogadások is történtek arra nézve, hogy mi vége lesz a harcznak. A nők a marquis pártján voltak. Pascal kivívta magának az érző keblek rokonszenvét. Szereti Antoinette kisasszonyt! Mily regényes dolog! Egy Carvajan lángra gyulád egy Clairefont leányért! S finom érzékkel megsejtve e szilaj szív titkos kétségbeesését, a neuvillei polgárhölgyecskék, a szerelem dolgában ép oly jártasak lévén, mint a legkacérabb nagyvilági delnők, ezt mondogatták magok közt. «Sohasem fogja megvallani a szerelmét s ha majd a Clairefont kisasszony szép szemeiért rendbehozott, megmentett mindent, elmegy s hirét sem hallják többé. A közönségesebb gondolkozásunk s akik tapasztalásból ismerték a polgármester félelmes hatalmát, csak a fejeket csóválták s rosszat jósoltak a marquisnak és fiának. — Carvajannal nem lehet ellenkezni — suttogták s ha az anyagi érdekeiről van szó, mindenre képes. Ezúttal pedig még a személyes büszkesége is belejátszik a dologba. Pascal derék, jóravaló fiú, de az öreg úgy össze fogja törni, mint a nádat. Mi a manónak is ment bele ebbe a dologba olyan emberekért, akikhez semmi köze? Szerelmi láng —szalmaláng! Egy kis hatheti utazás elfeledtette volna vele a szép Antoinetteet. S nem veszett volna össze örökre az apjával! A dologtalanok ott őgyelegtek a vásár utczai ház körül, hátha valami új részletet tudhatnának meg. De a szomorú hajlék néma maradt, egyetlen függöny ráncz sem mozdult meg, az utczaajtó zárva volt, s Carvajan pillanatra sem dugta ki sötét arczát. Soha emberi szivén rettenetesebb düh nem rágódott. Fia elmenetele óta Neuville kényura sem nem evett, sem nem ivott. Az egész éjszakát és az egész napot azzal töltötte, hogy mérgesen, járt föl s alá a szobában, vad hadonázásban öntve ki a benne forrongó haragot. Malézeau tudatta vele, hogy az ő részére fölvette és javára irta azt az összeget, tőkével, kamattal és költségekkel együtt, mellyel neki Clairefont marquis tartozott. Vége volt tehát mindennek, s harmincz év türelmes munkája pillanat alatt semmivé lett! Az írnok, ki a közjegyző levelét hozta, eszeveszetten futott el, úgy megijedt a pórias dühkifakadástól, mely alatt az egykori boltoslegény szája úgy ontotta a durva szókat, mint a csatorna az iszapot. A szolgáló, gazdája szobájából rémítő zajt hallva, attól félt, hogy valami baj történt, s megkoczkáztatta azt, hogy benyitotta az ajtót. Sápadt arczczal látta ott Carvajant, kitajtékozva püfölte és szidta bútorait. Amint a szolgálót megpillantotta, e kiáltással rontott rá: — Kémkedni mersz utánam! Elhordd magad, te bamba, mert agyoncsaplak! Reszketve, mint a nyárfalevél, szökött le a leány a konyhába, s még azon este elbeszélte a dolgot a piaczi nénéknek: — Szentséges szűz anyám ! milyen ember ! Olyan volt, mint aki tisztára megháborodott! Csikorgatta a fogát . . . Majd hogy nyaralás nem lettem tőle . . . No nem szeretnék az ellenségeinek a bőrébe lenni ! IFo vítása következik.! FLOYD AURORA. REGÉNY Irta BRADDON M. E. 55 MÁSODIK KÖTET. (Folytatás.) XIV. Fejezet. Prodder kapitány visszatér Doncasterbe. Az esemény a park határain belül történt- Meg kell tehát vizsgálni, nem volt-e a kastély lakói valamelyikének oka Conyers Jamest megölni. Ez a férfi egészen idegen volt a környéken, a birtokon kívül tehát alig lehetett ellensége, de igen is, annak határain belül. Ki volt ő? Honnan jött? Milyen volt előélete, és kikkel volt összeköttetései ? Eme kérdéseket mind tüzetesen kell megvizsgálni, tartsák a ház minden lakóját rendőri felügyelet alatt, míg a szükséges bizonyítékokat összegyüjthetik, melyek a gyilkos felfedezésére vezetnek. így szólt a czikk, melyet a korcsmáros fennhangon és pathetikus módon felolvasott. Prodder nem sokat következtetett e czikkből, csak az volt előtte világos, hogy a megejtett vizsgálatnál hiányzott, s hogy távolléte miatt, a czikk a vizsgálatot hiányosnak tartotta. A korcsmáros és a kopott külsejű férfi még többet beszélgetett a dologról, ellenben a Manchester kabátba öltözött férfi, aki nyilvánvalólag Londonból származott, és csak rövid idő előtt jött Doncasterbe, kérte az egész történet elbeszélését, mielőtt a társalgásban részt vehetne. E férfi nyugodt természetű volt, rendszerint fogai közt beszélt, és csak akkor vette ki szájából cseréppipáját, ha azt újból kellett megtöltenie. Éber figyelemmel hallgatta a gyilkosság elbeszélését, és szemeit majd az elbeszélőre, majd pipájára szegezve, megelégedését néma fejbólintással fejezé ki. A mint az elbeszélésnek vége volt vastag ujjaival a dohányt pipájába nyomva, egész közönyösen monda: — Én Gonzers Jamest ösmertem. — Lehetséges-e? kiáltá a korcsmáros nagy szemeket meresztve. — Úgy ösmertem mint anyámat — folytatá a másik, — és amidőn vasárnap a gyilkosságról olvastam, egészen magamon kívül voltam. James tehát megkapta porczióját, gondolom magamban, mert olyan ficzkó volt, ki mint egy dölyfös kakas másokat lenézett, és azért nem csodálkozom, ha senki