Egyetértés, 1885. május (19. évfolyam, 119-148. szám)

1885-05-04 / 122. szám

Budapest, május 3. A békében való remény, miután a háború vesze­delme majdnem egészen bizonyosnak látszott, ismét megerősödött s egyes tudósítások annyira mennek, hogy azt állítják: a tárgyalások egész folyamata alatt nem volt kedvezőbb a helyzet, mint épen most. A diplomácziai világban általában kedvezően ítélik meg a pillanatnyi helyzetet; nem tagadják ugyan, hogy még mindig következhetnek be újabb kínos meglepetések, de a békés megoldást jelentékenyen megkönnyebbítettnek tartják az által, hogy az angol kormány most már sokkal csekélyebb engedménye­ket kíván Oroszországtól, m­int csak pár nappal is ezelőtt, s alig tehető föl, hogy az orosz kormány az így devalvált angol követelésekkel szemben már előre visszautasító magatartást fog követni, hacsak ki nem akarja magát tenni annak, hogy őt tekint­sék az egyenesen kihívó félnek. Már­pedig Orosz­ország ép az ellenkezőt szeretné elérni s Glad­stone legutóbbi beszédéből okulva, ő is úgy óhajt feltűnni, mint a békét minden lehető tisztességes eszközzel fenntartani törekvő hatalom. Pétervárott legalább a legújabb jelszó az, hogy Anglia törekszik a háborúra s most is csak újabb ürügyet keres arra, hogy a kérdést hozza-halas­sza, időközben azonban fölkészülhessen, a sztratégiailag fontos pontokat meg­szállhassa s akkor kezdje aztán ismét elölről márczius 30-iki összeütközés előtt folyt tárgyaláso­­­kat, ami által Oroszország arra kényszerülne, hogy azt, amit most minden különösebb áldozat nélkül érhetne el, drágán vásárolja meg. Arról is beszél­nek, hogy az orosz külügyminiszter közjegyzékben fogja értesíteni a külföldi kormányokat az ügy állá­sáról, hogy ítéletet formálhassanak maguknak a pé­­tervári kabinet eljárásáról. Egy orosz államférfi a fentebbi értelemben kö­vetkezőleg nyilatkozott a Times bécsi levelezője előtt: "Oroszország sohasem kívánta a háborút, de Gladstone ar igen s néhány párt híve még jobban. A liberális kor­mánynak a külpolitikában elkövetett baklövései s az a szégyen, hogy Gordon tábornokot cserbenhagyta: csak­nem bizonyossá tette azt, hogy a kabinet a közelebbi választáskor megbukik. Hogy ettől megóvja magát, Gladstone először is Oroszország ellen való handa­­bandázással iparkodott népszerűséget nyerni. Midőn ez azonban nem szerzett neki diplomácziai diadalt) még merészebb lett. A határszabályozás kérdése tényleg rendezve volt s csak a formaszerű ratifiká­lásra vártak, midőn az angol kormány a bushi ese­tet használta fel újabb támadásra. A czár minden lehetőt megtett, hogy azt az inc­idenst jelentékte­lenné tegye, a­mennyiben Giers által sajnálatát fe­jeztette ki az eset fölött. Semmi más uralkodó sem tehetett volna többet. De Gladstone most azt kivánja, hogy Yate kapitánynak a szava nyomosabb legyen, mint nemcsak Komarov tábornoknak, hanem több más, magas állású és tiszteletreméltó orosz tisztnek a szava. Sir Peter Lumsden nem volt szemtanúja a Rush mellett történteknek; az informácziók nagy részé­nek tehát afghán forrásból kell eredniök, s miért len­nének ezek nyomosabbak, mint az orosz tisztek kijelen­tései ? Gladstonenak meg kellene gondolnia, hogy Komarov tábornokot nem lehet visszahívni a­nél­kül, hogy Lumsden tábornok is vissza ne hivatnék, s mivel ellentmondó bizonyítékok vannak, legegy­szerűbb volna, egészen mellőzni azt a boszantó kér­dést s a c­ár kegyelmes sajnálkozását az angol be­csület kielégítésére elengendőnek találni. Ha a szá­zad legnagyobb háborújának azért kell kitörni, mert Yate kapitánynak az állítása eltér egy nálánál ma­gasabb rangú orosz tisztétől, akkor a világ bizo­nyára azt fogja mondani, hogy Gladstone minden áron bele akart kötni Oroszországba.» A czári udvar békés intenczióinak jellemzésére a lembergi Przeglandnak a következőket jelentik Pé­­tervárról: A czár­né, mindjárt Gacsinából visszatérte után magánkihallgatáson fogadta Lady Thorntont az angol nagykövet, és Lady Grovenport, a követ­­ségi tanácsos nejét. Ezt arra magyarázzák, hogy a helyzet javult, mert általánosan tudott tény, hogy a czárné részt vesz a politikai ügyekben s kiválóan érdeklődik a béke fenntartása iránt. A czár, séta­­kocsizás alkalmával megpillantván az angol nagy­követ hintóját, mely szembe jött, megállíttatá kocsi­ját, hogy Lady Thorntonnal beszéljen. Giers leg­utolsó bálján az angol nagykövet csak rövid ideig volt ugyan jelen, de másnap Giers viszontlátogatást tett s jóval tovább maradt ott, semmint az etiquette kívánta volna. Mindamellett azonban a haditanács mindennap összeül a c­ár elnöklete alatt. A szuezi csatorna ügyében tanácskozó bizottság, mint Párisból jelentik, e hó 15-ig valószínűleg be­fejezi munkálatait, s csaknem bizonyos, hogy min­den pontra nézve megegyezés fog eléretni. Először is a hajók által esetleg a csatornában okozandó ká­roknak az illető állam által való megtérítésére nézve állapodtak meg. A «felügyelő flotta» kérdése körül élénk vita folyt. Mivel minden államnak, melynek Egyiptommal kapitulácziói vannak, jogában áll olyan erős flottát küldeni, a­milyet akar, a bizottság tö­rekvése e jog korlátozására irányult, s abban álla­podott meg, hogy az államok vállaljanak kötelezett­séget, hogy két hajónál többet egy államnak sem szabad a csatorna torkolataihoz küldenie, háború esetén pedig a háborúzó hatalmaktól ez a jog is megvonassék. 1885 TIZENKILENCZEDIK ÉVFOLYAM. 122. SZÁM. BUDAPEST, HÉTFŐ, MÁJUS 4. SZERKESZTŐSÉG: BUDAPEST, IV., KECSKEMÉTI UTCZA 6. SZ KÉZIRATOKAT NEM KÜLDÜNK VISSZA. CSAK BÉRMENTES LEVELEKET FOGADUNK EL. ELŐFIZETÉSI DÍJ! Vidékre postán v. helyben házhoz hordva. Egy egész évre . . 20 frt I Egy negyedévre . . 5 frt Egy fél évre ... 10 frt | Egy hóra . . 1 frt 80 kr. Külföldre. 3 hóra Németországba 8 frt 30 kr. Franczia-, Olasz-, Orosz- Török-, Görög-, Spanyol­­országokba, Svájcz-, Románia és Szerbiába, valamint amaz országokba, melyek a posta­­szerződéshez tartoznak, negyedévre 9 frt 20 kr. Egy szám­ára helyben 6 kr., vidéken T­ kr. KIADÓ­HIVATAL: BUDAPEST, IV., KECSKEMÉTI UTCZA 6. SZ. HIRDETÉSEKET ÉS NYILTTÉRBE VALÓ KÖZLEMÉNYEKET FELVESZ A KIADÓHIVATAL. Hirdetéseket felvesz a külföldön : Bécsben: Főügynökségünk : Stern Moritz hir­detési irodája: I. Wollzeie Nr. 22. Oppelik A., I.'Stubenbastei Nr. 2. Mosse Rudolf, I. Soilerstätte Nr. 2. Haasensteín és Vegler, I. WaUfisohgasse 10. Daube G. L. és Társa, I. Woflzeile Nr. 12. Dukes Miksa, I. Riemargasse Nr. 12. Schalek Henrik, I. Wollzeile Nr. 14. Herndl Alajos, I. WoUzoile Nr: 25- Frankfurtban n/M.: Daube G. L. és Társa. Tárisbcm: R. Mosse^ 40, r. Notre-Dame-d.-Vici. Agence Havas (place de la Bourse). Budapest, május 3. Az országgyűlési mérsékelt ellenzék hétfőn f. hó 4-én d. u. 6 órakor értekezletet tart­­son az összes vizsgálati iratok cl­lás­a mellett folyta­tólag azt a kérelmet terjeszti , miszerint a vádlott képviselő ellen folyamatba teendő büntető eljárás czél­jából annak mentelmi joga felíü­ggesztessék s erről a megkereső törvényszék az össz iratok visszaküldése mellett értesittessék. A képviselőház mentelmi bizottsága a megkereső királyi törvényszék eme kérelmét folyó évi márczius hó 21-én tartott ülésében beható tárgyalás alá vevén, azt a vizsgálati iratok kapcsában felterjesztett hi­vatalos jelentések, tanúvallomások s azokból merített tényállás alapján indokoltnak találta s ez alapon dr. Rácz Géza képviselő úr mentelmi jogának felfüggeszté­sét hozza javaslatba. Javaslatának bővebb indokolására a következő tényállás szolgál alapul: Ama büntető pernek tárgyát, melyben dr. Rácz Géza képviselő úr a büntető­ törvénykönyv 76. §-a alá eső magánosok elleni erőszak bűntettével vádoltatik, a múlt 1884. évi márczius 15-én 07<£*" a lefolyt zavargás és erőszakoskodások, valamint sp­ezt előidézett izgató tar­talmú beszédekben foglalt hatóság elleni izgatás képezik. Maguknak a cselekvényeknek büntetőjogi szempontból történhető minősítése s különösen amaz összefüggés meg­­érthetése czéljából, mely dr. Rácz Géza személye és az előidézett törvényellenes cselekmények között fenforogni látszik, szükséges, hogy az 1884. évi márczius 15-én Czegléden előfordult zavargások történeti sorrendje előre­­bocsáttassék. Farkas Sándor czeglédi lakos és társai márczius hó 15-ik napját megünnepelendők, Czegléd város polgármeste­rénél, egy azon napra összehívandó népgyülés tarthatásáért folyamodtak, melynek helyéül Kossuth terét jelölték ki s ünnepi szónokul Ugron Gábor országgyűlési képviselőt kérték fel. Czegléd város polgármestere, B. Molnár Sá­muel a kért engedélyt megadta s a rend fentartása czéljából erről a város kapitányságát is értesítette. A czeglédi függetlenségi párt úgynevezett százas bizottsága a fentebbiekről értesülvén, hasonlóképen egy márczius hó 15-én tartandó ünnepély rendezketéséért folyamo­dott; az ünnepély megtartásának helyéül hasonlókép Kossuth terét s ünnepi szónokul Verhovay Gyula or­szággyűlési képviselőt jelölvén ki. A polgármester ez utóbbi kérelem teljesítését megengedhetőnek nem ta­lálta s folyamodókat más hely, vagy idő megjelölésére utasította. Erre Makay Ferencz czeglédi ügyvéd, a czeg­lédi függetlenségi párt úgynevezett 100-as bizottsága ne­vében bejelenté, hogy ők az ünnepélyt a kijelölt helyen ugyan, de akkor szándékoznak megtartani, mikor azt Ugronék befejezték. A polgármester ezt annak kijelenté­sével vette tudomásul, hogy az első ü­­tnepély be­fejezése után legalább egy negyed órai szünetnek kell eltelni, mielőtt a második ünnepély kezdetét venné s erről miheztartás végett a rendőrkapitányt ér­tesítette. Márczius 14-én este Verhovay Gyula, Csatár Zsig­mond, Stemnetz Emil és­­ dr. Rácz Géza kíséretében Czeglédig érkezvén, értesültek arról, hogy másnap az úgynevezett Kossuth-téren első sorban Ugrón Gábor fog ünnepi­ szónoklatot tartani, értesültek továbbá arról is, hogy ez irányban a hatósági intézkedések is megtétettek, melyek értelmében Verhovay Gyula ünnepi szónoklatát az első sorban jelentkezők után csak egy negyed óra közbenvetésével kezdheti meg. Verhovay Gyula erre be­szédet tartott a néphez. Utána Csatár Zsigmond, majd Mészáros Lajos czeglédi lakos szólalt föl, hangsúlyozván az utóbbiak azt, hogy nem kell tért engedni az ellen­pártnak, s előre el kell foglalni a Kossuth­ tért, s meg­akadályozni, hogy Ugron Gábor szólhasson. E czélból kiadatott a jelszó, hogy minden egylet márczius 15-én reggel 8 óra előtt a Kossuth­ téren jelenjék meg, hogy ott a szónoklatok megtartására felállított emelvényt fog­lalják el, s ne engedjék, hogy az ellenpárt szóhoz jus­son, még ha a szélsőségig is kell menni. Ez izgató szónoklatok után az úgynevezett sárga körben a másnapi teendőkre nézve megállapodásokat létesítettek, a­melyek következménye az lett, hogy már­czius 15-én kora reggel az előző napon felizgatott s összecsődült nép által a Kossuth-tér elfoglaltatott, s mi­dőn az isteni tisztelet végeztével templomból kijövő ven­dégképviselők a hatóságilag megállapított sorrend szerint az emelvény felé tartottak, azt az odacsődült helybeliek s megérkezett vendégek, közöttük dr. Rácz Géza által is elfoglalva találták, s midőn a nekik utat nyitó népen Harmadik festménye pedig a művész tanulmányaiból és ecset­ényelméséből való, nagyobb tájkép, borult alkonyati éggel, mély úttal, tehenekkel. Mikor láttuk, tükrös foltokat vetett rá az ablak. Zichy Mihályt, e másik nagyhírű művészünket egy régebbi festménye képviseli, a «Hulló csillagok.» Pár év előtt, mikor a képzőművészeti társulat Zichy­­- kiállítást rendezett, egyhangúlag azt az óhajtást fe­jezte ki a sajtó, hogy ezt a poetikus tárgyú szép képet szerezzék meg a múzeumi képtár számára, hogy a geniális művész méltón legyen ott be­mutatva. Mert a «Hulló csillagok»-ban megvan Zichy kecses, finom rajza , fantáziája, és a, ki aránylag olajba nem sok képet festett, itt nagy hatással kezelte a színeket. Ez az óhajtás talán teljesülni fog most. A «Hulló csillagok» három nő, fent a magas légben, ahol a csillagok égnek. Kettőnek még ragyog a csillaga s ők összefogózva lebegnek; a harmadik a mélységbe bukik le, csilla­gával együtt, mely hosszú fénysávval ég ki. A misz­tikus fény, mely a csillagokból esik az alakokra, sokat veszít az által, mert jó helye nem akadt a festményeknek. Külföldön szintén nagy hírben élő Liezenmayer Sándor egy kedves «tavaszi» hazánkfia, küldött. Egy kis leány virágok közt, amint a virággal terhelt ág letörlésével küzködik. De a részletes­ ismertetést ezúttal nem folytat­juk. Inkább az általános benyomásról adunk számot röviden. Az előcsarnokban a szoborművek fogadnak. Ily tömegben magyar szobrászok műve még nem volt együtt egyszer sem. Kiállításainkon egy pár szobor­nál soha sincs több. Most egyszerre negyvennél többet találunk. Az igaz, hogy Tilgner Viktor bécsi szobrász hazánkfia nagy segítséggel jött, szebbnél­­szebb mellszobrokkal,­ sőt az alcsuthi kápolna szá­mára készült fogadalmi szobrot, Szász-Koburg Ágost szobrát is kiállította. De az itthon levők is oly egészséges erőben léptek föl, hogy hazai szobrásza­ink eseményei közt az országos kiállítás emlékeze­tes fog maradni. Huszár Adolf korai elvesztének fájdalmát felújítja «Ámor és Vénus» életnagy szobra. A veterán Engel József három antik szabású műve bizonyítja, hogy még mindig dolgos kedvben van. Zala Györgyben, ki az idén a képzőművészeti tár­sulat nagy­díját nyerte el «Mária és Magdolna» csoportjával, egy valódi és szemlátomást gyorsan érő kiváló tehetséget ismerünk fel mellszobraiból, genre-szobraiból. Blahánéról is igen jellegzetes szép szobrot alkotott. A szoborművek nemcsak az előcsarnokot töltik be, hanem a többi termekbe is jutott. Az előcsar­nokban, zöldelő növényzet közt ő felsége ama mell­szobra van elhelyezve, melyet Strobl Alajos termé­szet után mintázott. A többi szobrok: Kiss György («A gyilkos» és az «Irgalmas szamaritánus» cso­­portozatok), Sefcsik Antal, Loránfi Antal, Senyei Károly és Gerendáiy Béla művei. A történeti festészet szerencsésebben és dasab­át ahhoz közeledni akartak, az onnan kitört óriási lárma, ökölfenyegetés, kalaprázás, zászlólobogtatás s ama sza­vak által «le azzal a zsidó követtel» fellázított nép el­lenük fordult, s őket szidalmazó szavakkal, majd minden oldalról megindult tojás- és kődobálásokkal visszariasz­totta. Az ünepély megtartásában ilyeténkép megakadályo­zott Ugrón Gábor képviselő és társai testi épségük meg­óvása tekintetéből kénytelenek voltak a közeli városhá­zára visszavonulni. Rövid idővel a vázolt jelenetek után Ugrón Gábor új­ból megjelent a néptömeg között, de alig vették őt észre, s alig haladt egy pár lépést az emelvény felé, midőn arról újból felhangzott az éktelen lárma, fenyegető kiál­tozások : «üssétek ezt a feketét, ez az!» Egymás kezé­ből kapkodták a zászlót, rázták, szurkáltak a közeledő felé; Persay Ferencz, Széll György, Stemnetz Emil és­ dr. Rácz Géza önmagukból kikelve, toporzékoltak, s felemelt ököllel fenyegetőztek, míg Cseh János nevezetű egyén a kezében tartott zászlóval lecsapott Ugrón Gábor felé, mire mintegy jeladásra emelkedtek a botok, s előbb Asztalos János s később mások is ütötték Ugrón Gábort, ki lerogyott, majd fölemelkedve az oda siető csendőrség védelme alatt véres fővel menekülhetett újabban a vá­rosházához, a­hol sebeit, melyek a vizsgálati iratokhoz 171. szám alatt csatolt orvosi látlelet szerint tíz napi gyógyulási időt igényeltek — bekötözték és ápolás alá vették. A vért látott tömeg, melyet még azzal is igye­keztek a szólni kívánó képviselők ellen felingerelni, hogy azok nem csupán zsidóbarátok, hanem egyszersmind Czeglédet a kormány kezébe akarják játszani, erre való­ságos dühhel rohanta meg a városház bejáratát, hol a városi őrök és a csendőrök csak teljes erőfeszítéssel, csaknem lövésre kényszerítve voltak képesek a tolongást visszatartani. Ugyanez idő alatt az emelvényen levők biztatása folytán a fékevesztett tömeg más erőszakosko­dást is követett el, nevezetesen: előbb egy felkiáltásra «ez Herman Ottó, üssétek agyon!» a nevezett képvise­lőt rohanta meg s csak háttőrének kihúzása s báró Prónay Gábor felemelt vasbotja gátolta meg a fenyegető tettlegességet, utóbb egy más ponton alig egy percznyi időközzel, egy ki nem puhatolhatott egyén felkiáltására «ez nyomtatja a Czeglédet, üssétek agyon!» Gebei Endre nyomdászt támadta meg egy botokkal fölfegyverkezett csoport s midőn a megtámadott futásnak eredt, egy közel 50 főre felszaporodott tömeg két utczán keresztül kergette, mig Piros József czeglédi lakos házához be­menekülhetett, hol csak a háziak ébersége s az elég jókor megérkezett rendőrök védelme mentette meg az agyonveretéstől, mert a felbőszült néptömeg ama lármás felkiáltásokkal, «ide futott be, huzzuk ki, üssük agyon a zsidót!» a kaput döngetve, már a házba akart betörni. Ugyancsak az emelvény körül az ünnepély díszének emelésére felkért s kibontott zászlója alatt közeledő dalárdát fenyegető kiáltásokkal űzték vissza abból az okból, mert az előző héten Verhovay Gyula által tartott be­számoló beszédhez meg nem jelent. Végül ugyanezen jelenetek alatt egy Szabó Ferencz nevezetű ember gróf Kornis József czeglédi uradalmi főtisztet támadta meg és kihasitással fenyegette. S a népnek eme korlátot nem ismerő kitörései mindig uj és uj tárgyat kerestek, míg­nem a készen álló huszárság előhívatván, a tömeget fegyveres erővel szétrobbantotta s a megzavart rendet némileg helyreállította. Az ezek alapján a kecskeméti királyi törvényszék ha­táskörében megindított s legnagyobb részt befejezett bűn­vizsgálat nyomán, Katona Béla kir. alügyész múlt 1884. évi augusztus 2-án 3626./B sz. a. kelt s a kecskeméti kir. törvényszékhez intézett vádindiványával, Csatár Zsig­mond és társait, szám szerint 21 egyént, közöttük dr. Rácz Gáza országgyűlési képviselőt is a bü­ntő törvény­könyv 172., 176., 301. és 478. §§-aiba ütköző büntettek és vétségek miatt vád alá helyeztetni kéri. Dr. Rácz Gézára vonatkozólag, kit a büntető törvénykönyv 176. §-ába ütköző magánosok elleni erőszak bűntettével vá­dol, indokul azt hozza fel, hogy a zavargások előidézé­sében való részességére vonatkozólag Kádas Mihály ki­hallgatott tanú terhelőleg vallott, továbbá azt, hogy ama határozott beismerésével szemben, miként a Czegléden lefolyt zavargások alkalmával a Kossuth­ téren felállított emelvényen jelen volt számos tanú bizonyítja, hogy az emelvényen levők az izgató kiáltozásokban és fenyege­tőzésekben kivétel nélkül mind részt vettek. A büntető eljárás eme stádiumában, a vádindítvány beterjesztése után, de annak bírói elintézése előtt tör­tént, hogy a budapesti királyi főügyészi helyettes, az eljáró kecskeméti királyi ügyészséget 6657/1884. szám eatti megkeresvényében arról értesíti, miszerint a czeg­lédi zavargások egyik szereplője, Csatár Zsigmond el­len, a pestvidéki kir. törvényszék előtt egy a czeglédi bűnpert megelőző időből származó Tóth József tanfel­ügyelő által indított régibb bűnper van folyamatban, s miután ez esetben, a megelőzés elve alapján, vádlott Csatár Zsigmondra nézve a pestvidéki kir. törvényszék­ válik illetékessé, utasítja az illető királyi ügyészséget, hogy a kecskeméti kir. törvényszék előtt folyamatban levő vizsgálat befejeztével, a bűnvádi eljárási szabályok 9-ik §-a alapján a bűnügynek a pestvidéki királyi tör­vényszékhez leendő áttételét indítványozza. A kecskeméti királyi ügyészség e meghagyásának eleget teendő, 5486./1884. k. n. sz. alatt kelt indítványával az egész bünpert a pestvidéki kir. törvényszékhez kérte további eljárás végett áttétetni, a mely kérelmének a kecskeméti királyi törvényszék büntető osztálya 1884. évi szeptem­ber 3-án kelt 3774. számú határozatával helyt adott s az összes iratokat további illetékes eljárás és elbírálás végett a pestvidéki királyi törvényszék büntető osztályá­hoz tette át. A pestvidéki királyi törvényszék azonban 1884. évi november hó 8-án kelt határozatával eme hozzá utalt bűnügyben saját illetőségét megállapithatónak nem találta, s minthogy eszerint közötte és a kecskeméti ki­rályi törvényszék között illetékességi összeütközés esete adta magát elő, az összes ügyiratokat az illetékességi kérdés­ben hozandó határozat végett a budapesti királyi táblá­hoz terjesztette föl. A budapesti királyi Ítélőtábla 1884. évi november 24-én 35,958. sz. a. kelt végzésével a pestvidéki királyi törvényszék bírói illetékességét meg­állapította. Eme királyi táblai határozat ellen azonban Csatár Zsigmond felebbezéssel élt, minek folytán a ma­gyar királyi kúria I. évi január hó 28-án 402. B. sz. a. kelt végzésével, a budapesti kir. Ítélőtáblának a pest­vidéki királyi törvényszék illetékességét megállapító ha­tározatát indokainál fogva helybenhagyta. Ezzel a bűn­ügyben fölmerült illetékességi kérdés jogérvényesen el­döntetlén, a pestvidéki királyi törvényszék a büntető el­járásnak dr. Rácz Géza képviselő úr elleni folytathatása czéljából a jelentés bekezdésében hivatkozott határoza­tával a vádlott képviselő mentelmi jogának felfüggesz­tése iránt intézkedik. Az előadottak­­ szerint kétségen kívül álló dolog az, hogy az 1884. évi márczius hói 5-és Czegléden lefolyt zavargások s azokból folyó erőszakos­kodások a büntető törvények intézkedéseibe ütköző bűn­­cselekmények ismérveit foglalják magukban s büntető el­­járás megindítására elegendő alapot szolgáltatnak. Mint­hogy pedig a vizsgálati iratokból kiderül, hogy vádlott képviselő úr eme zavargásoknál jelen volt s nincs ki­zárva az a lehetőség, hogy azok előidézésében tényleg részt is vett; minthogy továbbá a megkereső kir. tör­vényszéknek ez ügybeni bírói hatásköre és illetékessége kérdés tárgyát nem is képezheti s így a vádlott képvi­selővel szemben zaklatás fennforogni egyáltalában nem látszik, a bizottságnak a mentelmi jog felfüggesztését kellett javasolni. Kelt Budapesten, a képviselőház men­telmi bizottságának 1885. évi márczius hó 21-én tartott üléséből. Ghorin Ferencz s. k., a mentelmi bizottság elnöke. Dr. Krajtsik Ferencz s. k. a mentelmi bizott­ság előadója. Az országos kiállítás műcsarnoka. Ma nyílt meg az általános kiállítás műcsarnoka. Pompás palotát emeltek a képzőművészetek alko­tásainak bemutatására. Meg is érdemli. Hazai kul­turális mozgalmainkban nagy tényezővé emelkedtek, jeles művészek tüntették ki benne magukat, és se a művészetek egyéb ágaiban, se az irodalomban nin­csen akkora reményekkel biztató generáczió, mint a festészetben. Hogy pedig a hazai szobrászat is men­­nyire föllendülőben van, daczára a súlyos vesztesé­geknek, amik oly rövid idő alatt két nagy hivatású szobrászunktól fosztottak meg — azt épen ez a ki­állítás mutatja örvendetesen. A városligeti műcsarnokban jelöltek helyet már eleve az egyházművészeti tárgyaknak, s a programm­­hoz híven csakugyan be is szorították. A műcsar­nok egyszersmind majolika-kiállítás. Zsolnay híres gyárának akadt elég dolga, hogy a külső díszítésben minél többet bemutathasson a színes majolikából. Állandó épületül szánták, azért nem kíméltek tőle se majolikát, se költséget. Ha nem csalódunk, 120,000 frt ment a műcsarnokra pénzben és majo­likában. A festményeknek alig lehetett benne helyet ta­lálni, jó helyet csak kevésnek. Legnagyobb terme olyan keskeny, hogy Zichy Mihály a Hulló csillagai­nak nem jut elég distanczia, a­melyből nézni le­hessen. A terem hosszában pedig épen az ajtók vannak. Nagy szerencse, hogy a kép­ kiállításnak csak egy-két darab nagyobb festménye van; ha eszébe jutott volna a festőknek sok nagy képet fes­teni, itt ugyan kiállíthatták volna, de nézni nem le­hetne. Az ajtók meg az ablakok­­ minden épületben léghuzamot szoktak támasztani. A képkiállításra pe­dig vexát zúdítanak. Vannak oly részei a műcsar­noknak, a­hol szemben levő ablakok egész fény­tócsákat ragyogtatnak az olajos vásznon. Alig lehet egy-egy festett pontot meglátni a tükröződés miatt. Délelőtt a csarnok egyik oldalán, délután a másik oldalán jut ki ez a végzetes csillogás-villogás a fest­ményeknek. A­mely képek pedig magasabbra jutot­tak, azok örökös homályban lappangnak. No de a liget műcsarnoka nem állandóan mű­csarnoknak épült. Később más rendeltetése lesz. Hát a jövőre gondoltak. A kiállítási tárgymutató 210 kiállított darabról szól. Nem lehet mondani soknak, mert e számban még benne vannak a kisebb-nagyobb fametszetek, rézkarczok is. A sugár­ uti műcsarnokban gazdagabb kiállítások voltak, de nem kizárólag magyar művé­szek közreműködésével. Itt csakis hazai erők, vagy — pragmatikusabban szólva — csakis «magyar ál­lampolgárok» vehetnek részt. Festőink termékenysé­gét azonban az országos kiállítás műcsarcsnoka sem fejezi ki, habár korábbi évekből származó mű is van elég a számban. Az országos kiállítás készülődései közepette a festők egy része megboszankodott. A művészek ingerléke­nyek voltak mindig és azok maradnak örökké. Ki­A czeglédi botrány a mentelmi bi­zottság előtt. A képviselőház mentelmi bizott­ságának jelentése, magánosok elleni erőszak bűntet­tével vádolt dr. Rácz Géza orsz. képviselő , men­telmi ügyében igy hangzik: A pestvidéki kir. törvényszék büntető osztálya folyó évi február hó 18-án 1076. sz. a. kelt s a képviselőház elnökéhez intézett megkeresvényében előterjeszti, misze­rint hatóság elleni izgatás s több büntetendő cselekvé­­nyek elkövetésével vádolt Csatár Zsigmond és társai el­leni bűnügyben, melyben a magyar kir. Curia 402/1885. B. sz. a. hozott végzésével az említett királyi törvényszék illetékességét megállapította, dr. Rácz Géza orsz. képviselő ur­at a büntető­ törvénykönyv 176. §-a alá eső magánosok elleni erőszak bűntettével terheltetik. Ezzel kapcsolato­fogásuk volt az ellen, hogy a képvásárlásokra szánt dotáczió egy részét már előre oda szánták külföl­dön élő jeles művészeknek. Az itthon levők erre azt mondták: azok műveiért úgyis versengnek kül­földön, azoknak bizonyosan nem marad a nyakán, a­mit festenek, de mi, a­kik szegényebbek vagyunk, épen a kiállítástól várjuk a maec­enást. Erre föl­emelték aztán a képvásárlásokra szánt dotácziót. Egy hírneves hazánkfia szép festményét pedig, mely­nek megvásárlására határozott ígéret történt, mely meg is érkezett a kiállításra, nem állították ki, mert kitűnt, hogy az illető művész hazánkfia többé nem állampolgár. Ezek az inczidensek csak egy pár festőnket tar­tottak vissza a részvételtől, de mégis visszatar­tottak. A kiállítás, ha nem is nagy számszerűség, de erő­ben gazdag. Azt ismét nem lehet mondani, hogy mindenki teljes erejében van képviselve. A legnagyobb szellemekkel sem lehet mindig ak­kor találkozni, mikor legkitűnőbbek. A hírnév va­lóságos erdő. Koronás fák mellett bokrok is al­kotják. Munkácsy három festmén­nyel gazdagította kiállítást. Híres «Kálváriá»-jából újra festette a ke­­­reszt csoportját. Remény van hozzá, hogy ez itthon is marad a múzeumnak. A nagy kép ára 20,000 frt. A kereszt-csoport kiragadva abból a megrázó drámai környezetből, melynek a «Kálvárián» motí­vumául szolgál, most oltárkép lett, a megszokott környékező személyzettel. A nagy művész nem is az egész csoportozatot festette újra. A két lator hiányzik. A Jézus lábaihoz boruló Mária, az arczát elfedő Magdolna, a keresztre tépő fájdalommal fel­­tekintő Mártha, és a tompa kétségbeeséssel maga elé néző János veszik körül a keresztet, azok a hatalmas drámaisággal ábrázolt alakok, melyeket be­nyomásaink most is őriztetnek velünk, s a­mint újra látjuk most itt őket, önkénytelenül keressük a többit, a Golgotha egész csoportját, melyet oly sajátságos elemekre bont föl a keresztnek máris emelkedő hatalma. Hogy ez hiányzik a képről, nem tudjuk megszokni. Munkácsy nem másolta képének ezt a részét, hanem újra festette. Nagy művész még önmagát sem másolja. Itt van «A birkózó» is, Munkácsynak több év előtt festett genreképe, mely jóval megelőzte «Miltont.» A csapszékben borozó társaság elé egy komédiás lép, hetykén és kérkedőn. Bírókra hív valakit, s akad is, a­ki a trikós művés­szel kész össze­mérni az erejét. Olyan nyugodtan emelkedik föl az asztaltól, olyan nagy önbizalommal méri végig sze­mével az idegen frátert, hogy bizonyosra lehet venni győzelmét. Különben az egész korcsmái társaságban elég emberére akadhat a vásári Herkules, mert ugyancsak nagyöklű regények, a­miből egyébiránt a provokálónak is jókora rész jutott. A bravourral elő­adott jelenet Munkácsy ama festményei közül valók, melyek fényes pályájához az erőt gyűjtötték neki. ban állt elő, mint kiállításainkon átalában szo­kott. Lotz Károly kis vázlatban elkészítette az operaház plafondját ékítő nagy művét, az «Olympust.» Than Mór szinté» az operaszínház freskóihoz rajzolt kartonjait állította ki, s ezenkívül egy nagyobb képet: «Pázmány Péter tollba mondja műveit.» Székely Bertalantól «Zrínyi Szigetvártt» a művész java erejével festett szép nagy kép. Paczka Ferencz («Emese álma» és a «Tékozló fiu» régibb képei), Temple János­­ (Pázmány Péter bibornok az egyetem alapításáról szóló okiratot aláírja»), Greguss Imre («1848-iki ujonczozás»),’ Vágó Pál («A ma­gyarok Kiew alatt»), Margitay Tihamér («Didó fáj­dalma Aeneas távozásán» erőteljes drámaisággal)jól gondoskodtak, hogy e genre tartalmasan legyen kép­viselve. Az életképek közt Feszty Árpád festménye «Sze­rencsétlenség a bányában» és Aggh­ázy Gyulától a «Mosónők» hamar feltűnnek, amaz mély drámaisá­­gával, ez pedig vidámságával. Mind a kettő most van kiállítva először. Az életképek sorozata nagy és változatos, köztük van sok jónevű művészünk, s fiatal tehetségek első művével is találkozunk. A tájképek közt ott vannak a genre legkitűnőbb művelői, Ligeti, Mészöly, Spányi, Telepy, veterá­nok, fiatalok; az arczképek közt pedig Angeli, Ben­czúr Gyula (a két Tisza, a miniszterelnök és a gróf), Vastagh női arczképei, s a nálunk kevésbbé ismert Ilorovitz Lipót kifejező arczképei. A csendéletkép kevés. Konek Ida, Ujházy Fe­rencz és Szontagh Géza hárman képviselik. Hogy több nincs, nem fog feltűnni. A fametszetet Morelli és Valla, a rézmetszetet és rézkarczot Michdlek Lajos, Bobig Jenő, Gerhardt Alajos vésője mu­tatja be. V­IDÉK: * Veszprémmegye főispánjává az elhunyt Fiáth Fe­rencz helyére a mai hivatalos lapban közlött leirat sze­rint gróf­ Esterházy Mór neveztetett ki. * Az erdélyi közművelődési egyletbe alapitó tagokul 100—100 írttal legújabban beléptek: báró Kemény Kál­mán és Orbán Balázs orsz. képviselő. * Szolnok-Boboka m­egye főispánja, br. Bánffy Dezső e hó 12-én tölti be főispánságának 16-ik évét. A megye közönsége ez alkalomból ünnepet készül ren­dezni. E végből már bizottság is alakult, melynek élén Kornis Viktor gr. áll. * Verőcze, (Nógrádmegye) május 3. (Az Egyetér­tés tudósítójának távirata.) Ma üli a verőczei ref. egy­ház 100 éves fennállásának ünnepélyét nagy ünnnepe­ Egyedül jogosított magyar fordítás. A BANYA. 72 (Folytatás.) REGENY. Irta GEORGES OHNET. Fordította FÁI J. BÉLA. XI. Szegény beteges asszony járkált a terrászon — a marquisné, ki homlokán viselte már a halál sápadt­ságát . . . Szegény árvák, a kik nem ismerték az anyai szeretet gyöngédségét s a kik tudományos bu­­várlatokba merült atyjok, és szerető de gyönge szivü nagynénjök közt nőttek föl kissé vad szabad­ságban! . . . És előtárult a család egész életmódja a maga patriarchai egyhangúságában ott a csöndes, elhagya­tott kastély falai közt; a gyermekek tisztelő szere­­tete atyjok iránt, meghódolásuk szeszélyei előtt . . . s lassan-lassan az anyagi hanyatlás térfoglalása a házban, egy egész vidék kapzsiságból eredt ellensé­gességének folytonos hatalmaskodása az aggastyán körül. Teljes, megragadó képet nyújtott ez az alantom­ban folyó harcz, melyet a birtokni vágyó szövetsé­gesek a rögeszméjébe merült szegény marquis ellen folytattak. Az eddig leplezett részletek egymásután kezdtek kivilágosodni, láthatókká lenni. Most már nem hízelgő és gyöngéd volt a hang, hanem szigorú és szomorodott De annál mregindí­­tóbb és szívrehatóbb volt. Dallamosan, színezetten szállt el az ajkról, elandalítva a fület, megveszte­getve a lelket. Az előadás gyorsabb lett, az érvek szorosabban csoportosultak, ostromló hadoszlopok módjára bocsátva rohamra. És Antoinette folyvást hallgatta, tüzes kíváncsi­sággal, lázasan, lenyűgözve, megtestesítve magát abban, a­ki fülét elbájolá, élve az ő életét, hevülve az ő lelkesültségétől s együtt harczolva ő vele. Bele volt olvadva egészen, segítette, súgott neki, bátorította, s a csalódás olyan teljes volt, hogy azt képzelte, maga védelmezi bátyját. Az a világos, ha­talmas szózat az ő gondolatainak a kifejezése volt s a Pascal ajkával ő beszélt. Olyan élénk volt e benyomás, hogy az előbbi csalódás egyszerre megszűnt s Antoinette feleszmélt álmodozásából. Szeme fölnyilt. Ismét maga előtt látta a sokaságot, nagynénjét, a törvénytevőket, bátyját és Pascalt. Pascal nem volt már halvány, erős hevület szi­­nező arczát s taglejtése merész, hatalmas volt. Maró gún­nyal vitázott, s azok a kérdések, melyeket a tanuk kihallgatásakor tett, most védelmi eszközökül szolgáltak. Bírókra kelt ellenfeleivel s ellenállhatat­lan erővel sújtotta le őket. A világos tények veszedelmes épülete, melyet Ro­bert ellen emeltek, összeomlott s romradványai ma­radtak. Kiszámított fokozatossággal most annak a vizs­­gálására tért át, hogy mi bírhatta volna Róbertet a bűntény elkövetésére s bebizonyította, hogy lehe­tetlen rá egyetlen okot is találni. Miért gyilkolt volna? Mi czélból? Mi okból? Mi érdekből? Az erkölcsi föltevések mind alaptalanok s pilla­natra san állhatnak meg a józan ész ítélete előtt. A tárgyi bizonyíték pedig több, mint kétséges. Ki látta a gyilkost? Chassevent és Pourtois. Hogyan látták? Messziről, sötétben, futva. S mi értéke van ez apa tanúskodásának, kit a kapzsiság ösztönöz, a­mit azzal árul el, hogy kárpótlást követel? Persze, a tettesnek Clairefont grófnak kell lennie, a­ki fizethet, nem pedig valamit jött ment útonállónak, titokzatos gyilkosnak, a­kit rosszul nyomoztak, mert nem kívánták megtalálni. Aztán meg Pourtois! Ez a reszkető, ijedt tanú, a­kire alig lehet ráismerni, a­kit olyan rettegés zak­lat, mely lelki forduláshoz hasonlít, a ki dadog, Chasseventra hivatkozik s egészben véve nem is lá­tott egyebet, mint a mit a vadorzó ráparancsolt, hogy lásson. És ilyen emberek tanúskodására mernek alapítani főbenjáró vádat! Gunyorosan, felháborodottan,, maróan fejtette föl

Next