Együtt, 1991 (1. évfolyam, 1-2. szám)
1991-11-01 / 1. szám
mili-nr -antológia-ADY ENDRE "Mikor fogunk már összefogni ? Mikor mondunk már egy nagyot, Mi, elnyomottak, összetörtek, Magyarok és nem-magyarok ? ADY ENDRE MAGYAR JAKOBINUS DALA K k begyéből vér serken ki, r téged tapogatunk, Te álmos, szegény Magyarország, Vájjon vagy-e és mink vagyunk ? Vájjon lehet-e jobbra várni ? Szemünk és lelkünk fáj bele. Vájjon fölébred valahára A szolganépek Bábele ? I Ezer zsibbadt vágyból mért nem lesz I Végül egy erős akarat ? I Hiszen magyar, oláh,szláv bánat I Mindigre egy bánat marad. I Hiszen gyalázatunk, keservünk ! Már ezer év óta rokon. Mért nem találkozunk süvöltve ! Az eszme-barrikádokon ? , Dunának, Oltnak egy a hangja, I Morajos, halk, halotti hang. Árpád hazájában jaj annak, Aki nem úr és nem bitang. Mikor fogunk már összefogni ? Mikor mondunk már egy nagyot, Mi, elnyomottak, összetörtek, Magyarok és nem-magyarok ? Ix Meddig lesz még úr a betyárság 1 Es pulya had mi, milliók ? I Magyarország népe meddig lesz is, Kalitkás seregély-fiók ? 1* Bús koldusok Magyarországa, I Ma se hitünk, se kenyerünk. 1 Holnap már minden a miénk lesz. .. Hogyha akarunk, ha merünk. 1 (1908) :W Ady Endre és Emil Isac levelezéséből * 1. Emil Isac levele I Kedves Ady Endre! Bocsásson meg e kutyafuttában írt levélért. Értesültem arról, hogy ön, drága barátom és testvérem, Kolozsvárra óhajt jönni. Képzeli, mily örömmel láttam volna viszont annyi év után.Úgy látszik, terve csak annyiban maradt - nem gondolja érdemes lenne idejönni, ha másként nem, egy-két napra ? Oly sok megbeszélnivalóm lenne. Engedje meg most már arra kérnem, adjon nekünk valami egyfelvonásos darabot. Tudja, a román modernek , összeállottunk, Szabad színház címen színházat alapítunk. Romániában, mert a Nemzetiben nem igen szeretünk szerepelni. A repertorret az én javaslatomra magyardarabokkal is kiszélesíti a direkció. Kosztolányi idead egy kis dolgot, azt hiszem, a Liliomot is bemutatjuk. Önnek is .S van úgy tudom egy - egyfelvonásosa, egy kollégám értesíti róla, gondolja, nem lenne érdemes a magyar irodalom reprezentatív maniját, az én kedves Ady Endrémetbemutatni a román intellektuális publikumnak ? Ha azt is hiszi, hogy érdemes a tervvel foglalkozni - írjon nekem. Én, mint őszinte tisztelője, azon leszek, hogy testvéri szeretettel s segítsem diadalra alkotásait a románok előtt. I Magamról ezúttal semmit sem írok, egy nagy-nagymunkán dolgozom s vergődöm a mindennapiért. I Újabb verseit igaz gyönyörűséggel olvasom, reneszánsza Adynak ez a költészet. I Kedves órákat és jó időtöltést kíván szerető és tisztelő híve. Isac Emil (Folytatása az 5. oldalon) 1991. évfolyam, 1. szám DECEMBER TITKAI Lapunk az 1989-es decemberi fáradalom sorsdöntő jelentőségének minél elmélyültebb tudatosítása érdekében December titkai címmel sorozatot indít, amelynek keretében ismertetjük a forradalom kiemelkedő személyiségeinek a román mass médiában már megjelent, dokumentum jellegű megnyilatkozásait, értékeléseit a totalitárius diktatúrát elsöprő, mindmáig még sok titkot rejtő fordulatról. Sorozatunkat a Gelu Voican Voicolescu szenátorral készített interjúval kezdjük, s a továbbiakban helyet biztosítunk a forradalom más ismert egyéniségei tanúvallomásainak is. (Victor Atanasie Stanculescu, Ştefan Guşe, Petre Roman, Silviu Brucan, Mircea Dinescu, Sergiu NIcolaescu stb.) A FEJETLENSÉG BENITO HATÁSA Nyilatkozik az 1989-es decemberi forradalom egyik ismert résztvevője: Gelu \Ioscan \Soroimiescu - Ma többet tud a forradalomról, mint egy évvel ezelőtt? - Akkor, azokban a december végi napokban, az igazat megvallva, igen keveset tudtam, mivel közvetlenül bekapcsolódtunk az események menetébe, s nem volt rá se időnk, se lehetőségünk, hogy egyben megfigyelők is legyünk. Persze, bármennyire is szédületesen peregtek az események, tudatában voltunk annak, hogy közvetlenül mit élünk át, de hiányzott az általános áttekintés, nemigen latolgattuk az okokat s a reális összefüggéseket. Nem szabad elfelejteni, hogy mindahányan külön-külön kapcsolódtunk be a forradalomba, nem lévén felkészülve rá, nem cselekedtünk egy pontosan kidolgozott terv alapján, így az esetlegesség döntő szerephez jutott. Nyilván nem a sötétben tapogatózó, holmi szerencsejátékosok voltunk s nem szeretném, ha úgy értenék, hogy az egész nem volt más, mint egy kaotikus szembekötősdi, játék a véletlennel. Abban a helyzetben sok mindent nem tudhattunk még, így rábíztuk magunkat a szerencsére. Később aztán rájöttek, hogy a véletlen nem volt mindig véletlen ? - Igen. Én személy szerint nem is hiszek a véletlenben. Anélkül, hogy túlzott determinista volnék, azt vallom: sok-sok akkori „eset“ egyáltalán nem volt véletlen. De adós maradtam az első kérdésre adandó válasz lényegével. Nehéz volna pontosan megmondani, mennyivel tudok ma többet, de az bizonyos, hogy összefüggőbb áttekintéssel rendelkezem a történtekről, részben az emlékeim leülepedése révén, másrészt azoknak az információknak köszönhetően, amelyek utólag egészítették ki az általunk közvetlenül átélt helyzeteket. - Maradtak még kérdőjelek ? - Nekem megvannak a magam kérdőjelei. S biztos vagyok benne, hogy másoknak is vannak. - Az eseményekben közrejátszottak szakavatott diverzionista erők is ? - Igen. Akkor, decemberben kevésbé ismertük fel ezt, s vitathatatlan jelenlétét a belügyesek, vagyis a szekusok egy részének tulajdonítottuk, akik hűségesek maradtak Ceauşescuhoz. Főleg e profeszszionista erők mibenléte, eredete foglalkoztatott bennünket. Legalábbis én még december 21 előtt hallottam olyan híreket, hogy Romániában léteznek "bizonyos külföldi, diverzióra specializált professzionista erők - ahogy önök nevezték őket -, akik bizonyos mértékben Temesváron is közbeléptek, hogy visszafogják a népi felkelést. Mi több, bevallom, hogy a népgyűlés váratlan félbeszakadása után, amiről a munkahelyemen a rádiót hallgatva szereztem tudomást, lementem az utcára, a Grădiniţánál, s nem is tudtam, hogy már részese is vagyok a forradalomnak. Nem csupán valamiféle forradalmi lendület késztetett erre, de saját szememmel akartam látni, kik állhatnak annak a 30-40 fiatalnak a háta mögött, akik kitartóan kiáltozták az addig sohase hallot anticsausiszta jelszavakat, farkasszemet nézve a védőpajzsos katonákkal. Tanácstalanul vegyültem el soraikban, mert nem voltam meggyőződve arról, hogy ellenállhatnak az álig felfegyverzett hatalomnak. De meg kell mondanom, hogy a fiatalok között járva, akik bizonyára gyanúsan figyeltek, nem fedeztem fel egyetlen külföldi vagy hazai bujtogatót sem. S abban a pillanatban, amikor a pajzsosok ütlegelni kezestek bennünket, s megfutamítottak, úgy éreztem, hogy valami megroppant s felszabadult bennem, és bár pillanatnyilag meghátráltunk, egy különös belső érzés ösztönzött s éreztem, hogy olyan útra léptem, ahonnan már nincs visszaút. Később a Romana térre sodort az egyetemisták lelkesedése, akik még hangosabban agitáltak. Aztán este fél hét felé értem az Interhez, ahonnan nem jöttem el csak éjjel fél kettő tájban, a páncélkocsik rettenetes támadása után. Itt az Internél se, ahol még inkább magával ragadott a forradalmi hullám, nem mondhatnám, hogy szervezett animátorok lettek volna. Csak mi voltunk, ezernyi kétségbeesett, s ugyanakkor félelemmel viaskodó ember, akik magunk se hittük, hogy végre elérkezett a pillanat. Következtetésként: a szakavatott közbelépés egyetlen lehetőségeként marad a, KB előtti téren lezajlott tömeggyűlés fatális félbeszakításának kiprovokálása, ami igaz, csak 3 percig tartott, de végzetes volt. Ott viszont nem voltam jelen. Amit tudok, arról utólag szereztem tudomást, tehát ez volna az a több, amit ma a forradalomról mondhatok. (Folytatása az 5. oldalon) GELU VOICAN VOICULESCU grafikája