Együtt, 1991 (1. évfolyam, 1-2. szám)

1991-11-01 / 1. szám

m­ili-nr -antológia-ADY ENDRE "Mikor fogunk már összefogni ? Mikor mondunk már egy nagyot, Mi, elnyomottak, összetörtek, Magyarok és nem-magyarok ? ADY ENDRE MAGYAR JAKOBINUS DALA K k begyéből vér serken ki, r téged tapogatunk, Te álmos, szegény Magyarország, Vájjon vagy-e és mink vagyunk ? Vájjon lehet-e jobbra várni ? Szemünk és lelkünk fáj bele. Vájjon fölébred valahára A szolga­népek Bábele ? I Ezer zsibbadt vágyból mért nem lesz I Végül egy erős akarat ? I Hiszen magyar, oláh,­szláv bánat I Mindigre egy bánat marad. I Hiszen gyalázatunk, keservünk ! Már ezer év óta rokon. Mért nem találkozunk süvöltve ! Az eszme-barrikádokon ? , Dunának, Oltnak egy a hangja, I Morajos, halk, halotti hang. Árpád hazájában jaj annak, Aki nem úr és nem bitang. Mikor fogunk már összefogni ? Mikor mondunk már egy nagyot, Mi, elnyomottak, összetörtek, Magyarok és nem-magyarok ? Ix Meddig lesz még úr a betyárság 1 Es pulya had mi, milliók ? I Magyarország népe meddig lesz is, Kalitkás seregély-fiók ? 1* Bús koldusok Magyarországa, I Ma se hitünk, se kenyerünk. 1 Holnap már minden a miénk lesz. .. Hogyha akarunk, ha merünk. 1 (1908) :W Ady Endre és Emil Isac levelezéséből * 1. Emil Isac levele I Kedves Ady Endre! Bocsásson meg e kutyafuttában írt levélért. Értesültem arról, hogy ön, drága barátom és testvérem, Kolozsvárra óhajt jönni. Képzeli, mily örömmel láttam volna viszont annyi év után.Úgy látszik, terve csak annyiban maradt - nem gondolja érdemes lenne idejönni, ha másként nem, egy-két napra ? Oly sok megbeszélnivalóm lenne. Engedje meg most már arra kérnem, adjon nekünk valami egyfelvonásos darabot. Tudja, a román modernek , összeállottunk, Szabad színház címen színházat alapítunk.­­ Romániában, mert a Nemzetiben nem igen szeretünk szerepelni. A repertorret az én javaslatomra magyar­­darabokkal is kiszélesíti a direkció. Kosztolányi idead egy­­ kis dolgot, azt hiszem, a Liliomot is bemutatjuk. Önnek is .S van úgy tudom egy - egyfelvonásosa, egy kollégám értesít­i róla, gondolja, nem lenne érdemes a magyar irodalom­­ reprezentatív maniját, az én kedves Ady Endrémet­­bemutatni a román intellektuális publikumnak ? Ha azt is hiszi, hogy érdemes a tervvel foglalkozni - írjon nekem. Én, mint őszinte tisztelője, azon leszek, hogy testvéri szeretettel s segítsem diadalra alkotásait a románok előtt. I Magamról ezúttal semmit sem írok, egy nagy-nagy­­munkán dolgozom s vergődöm a mindennapiért. I Újabb verseit igaz gyönyörűséggel olvasom, reneszánsza Adynak ez a költészet. I Kedves órákat és jó időtöltést kíván szerető és tisztelő híve. Isac Emil (Folytatása az 5. oldalon) 1991­­. évfolyam, 1. szám DECEMBER TITKAI Lapunk az 1989-es decemberi fáradalom sorsdöntő jelentőségének minél elmé­lyültebb tudatosítása érdekében December titkai címmel sorozatot indít, amelynek keretében ismertetjük a forradalom kiemelkedő személyiségeinek a román mass médiában már megjelent, dokumentum jellegű megnyilatkozásait, értékeléseit a to­talitárius diktatúrát elsöprő, mindmáig még sok titkot rejtő fordulatról. Sorozatunkat a Gelu Voican Voicolescu szenátorral készített interjúval kezdjük, s a továbbiakban he­lyet biztosítunk a forradalom más ismert egyéniségei tanúvallomásainak is. (Victor A­­tanasie Stanculescu, Ştefan Guşe, Petre Roman, Silviu Brucan, Mircea Dinescu, Sergiu NIcolaescu stb.) A FEJETLENSÉG BENITO HATÁSA Nyilatkozik az 1989-es decemberi forradalom egyik ismert részt­vevője: Gelu \Ioscan \Soroimiescu - Ma többet tud a forradalomról, mint egy évvel ezelőtt? - Akkor, azokban a december végi napokban, az igazat megvallva, igen keveset tudtam, mivel közvetlenül bekapcsolódtunk az események menetébe, s nem volt rá se időnk, se lehetőségünk, hogy egyben megfigyelők is legyünk. Persze, bármennyire is szédületesen peregtek az események, tudatában vol­tunk annak, hogy közvetlenül mit élünk át, de hiányzott az általános áttekintés, nem­igen latolgattuk az okokat s a reális összefüggéseket. Nem szabad elfelejteni, hogy mindahányan külön-külön kapcsolódtunk be a forra­dalomba, nem lévén felké­szülve rá, nem cselekedtünk egy pontosan kidolgozott terv alapján, így az eset­legesség döntő szerephez jutott. Nyilván nem a sötétben tapogatózó, holmi szerencsejátékosok voltunk s nem szeretném, ha úgy értenék, hogy az egész nem volt más, mint egy kaotikus szembekötősdi, játék a véletlennel. Abban a hely­zetben sok mindent nem tudhattunk még, így rábíztuk magunkat a szerencsére.­­ Később aztán rájöttek, hogy a véletlen nem volt mindig véletlen ? - Igen. Én személy szerint nem is hiszek a véletlenben. Anélkül, hogy túlzott determinista volnék, azt vallom: sok-sok akkori „eset“ egyáltalán nem volt véletlen. De adós maradtam az első kérdésre adandó válasz lényegével. Nehéz volna pontosan megmondani, mennyivel tudok ma többet, de az bizonyos, hogy összefüggőbb áttekintéssel rendelkezem a történtekről, részben az emlékeim leülepedése révén, másrészt azoknak az információknak köszönhetően, amelyek utó­lag egészítették ki az általunk közvetlenül átélt helyzeteket. - Maradtak még kérdő­jelek ? - Nekem megvannak a magam kérdőjelei. S biztos vagyok benne, hogy mások­nak is vannak. - Az eseményekben közrejátszottak szakavatott diverzionista erők is ? - Igen. Akkor, decem­berben kevésbé ismertük fel ezt, s vitathatatlan jelenlétét a belügyesek, vagyis a szekusok egy részének tulajdonítottuk, akik hűsé­gesek maradtak Ceauşes­­cuhoz. Főleg e profesz­­szionista erők mibenléte, eredete foglalkoztatott ben­nünket. Legalábbis én még december 21 előtt hallottam olyan híreket, hogy Romá­niában léteznek "bizonyos külföldi, diverzióra specia­lizált professzio­nista erők - ahogy önök nevezték őket -, akik bizonyos mértékben Te­mesváron is köz­beléptek, hogy visszafogják a népi felkelést. Mi több, bevallom, hogy a népgyűlés váratlan félbeszakadása után, amiről a munkahelyemen a rádiót hallgatva szereztem tu­domást, lementem az utcára, a Gră­­diniţánál, s nem is tudtam, hogy már részese is vagyok a forradalomnak. Nem csupán va­lamiféle forradalmi lendület késztetett erre, de saját sze­memmel akartam látni, kik állhatnak annak a 30-40 fiatalnak a h­áta mögött, akik kitartóan kiál­tozták az addig sohase hallot anticsausiszta jelszavakat, farkasszemet nézve a védő­pajzsos katonákkal. Ta­nácstalanul vegyültem el so­raikban, mert nem voltam meggyőződve arról, hogy ellenállhatnak az ál­ig felfegyverzett hatalomnak. De meg kell mondanom, hogy a fiatalok között járva, akik bizonyára gyanúsan figyeltek, nem fedeztem fel egyetlen külföldi vagy hazai bujtogatót sem. S abban a pillanatban, amikor a paj­zsosok ütlegelni kezestek bennünket, s megfuta­mítottak, úgy éreztem, hogy valami megroppant s felszabadult bennem, és bár pillanatnyilag meghátráltunk, egy különös belső érzés ösztönzött s éreztem, hogy olyan útra léptem, ahonnan már nincs visszaút. Később a Romana térre sodort az egyetemisták lelkesedése, akik még hangosabban agitáltak. Aztán este fél hét felé értem az Interhez, ahonnan nem jöttem el csak éjjel fél kettő tájban, a páncélkocsik rettenetes tá­madása után. Itt az Internél se, ahol még inkább magá­val ragadott a forradalmi hul­lám, nem mondhatnám, hogy szervezett animátorok lettek volna. Csak mi voltunk, ezernyi kétségbeesett, s ugyanakkor félelemmel vias­kodó ember, akik magunk se hittük, hogy végre elérkezett a pillanat. Következte­tésként: a szakavatott köz­belépés egyetlen lehetősé­geként marad a, KB előtti té­ren lezajlott tömeggyűlés fa­tális félbeszakításának kipro­­vokálása, ami igaz, csak 3 percig tartott, de végzetes volt. Ott viszont nem voltam jelen. Amit tudok, arról utó­lag szereztem tudomást, te­hát ez volna az a több, amit ma a forradalomról mond­hatok. (Folytatása az 5. oldalon) GELU VOICAN VOICULESCU grafikája

Next