Együtt, 1992 (2. évfolyam, 3-13. szám)
1992-01-01 / 3. szám
ÉRTÉKEK SEREGSZEMLÉJE - Petrozsény -1991 december 4-5 - Petrozsényben az 1989-es decemberi fordulatot követő esztendőben egy érdekes és színvonalas művelődési lapjelent meg Solstitiu (Napforduló) címmel. Kár azonban, hogy Zsil völgye újjászülető művelődési életének ez az eleven sajtófóruma tiszavirág életűnek bizonyult A lap - ha jól tudom - alig húsz számot ért meg annak ellenére, hogy az esszéíró és költő főszerkesztő, Dumitru Velea kitűnően, vérbeli professzionistához illően, az Idő színvonalán szerkesztette folyóiratát. Arról a középkorú rokonszenves, majdnem félszegségig szerény, de annál makacsabbul, a megszállottak kitartásával a közért élni-dolgozni-elégni tudó írófajtáról és lapszerkesztőről van szó, aki időt s energiát ezúttal sem kímélve a múlt év decemberében megszervezte Petrozsényben a bányászvilág ismert írójáról, a Ion D.Sírburól elnevezett Alkotási Fesztivált Meghitt hangulatú, csendes, szép ünnepélyes pillanattal kezdődött az értékek seregszemléjének rendezvénysorozata. December 4-e kora délutánján a bányászvilág nemzetközi ünnepén, a bányászokat oltalmazó Szent Borbála napján - a Ion D. Sîrbu nevét viselő petrozsényi színház bejárata előtt a helybeli lakosok, bányászok, tanárok, írók, művészek és a fővárosból érkezett vendégek kis csoportja gyülekezett, hogy jelenlétével megtisztelje a város képzőművésze, a Schmidt László által bronzba öntött Ion D.Sârbu emléktábla, plakett felavatását. Miközben az ünnepély szónokait - Valeriu Buturescu költőt, a bányászváros parlamenti képviselőjét és Dumitru Veleát, a petrozsényi színház igazgatóját hallgattam, mindegyre Ion D.Sîrbu vallomására terelődtek a gondolataim. Azokra a költői erejű Sírbu-sorokra, amelyekre a Solstitiu egyik számában bukkantam. .Bányászok között éltem - mondja Sirbu -, bányásznak tartom magamat. Minden író valamely táj szellemi küldöttje. Valamennyi boldogan visszatér arra a helyre és azok közé az emberek közé, ahol a napot megpillantotta, ahol megtanult gondolkozni és szeretni... A bányászat nem csupán egy foglalkozás, hanem hivatás, sors, élet és halál, sötétség és világosság. A bányász nem csupán munkás, hanem olyan ember, aki az elemekkel állandó csatában áll: a levegő, a víz, a tűz és a föld a barátai, de ugyanakkor kegyetlen ellenségei is... Önemésztő forradalmi szomjúság hajtja a bányászt az Igazságért, Szabadságért és Becsületért vívott küzdelemben. Számára a kenyér nem csak kenyér, a bányászlámpa nem csak lámpa, a csákány nem csupán csákány; a kenyér az élet szimbóluma, a lámpa a becsület metaforája; a csákány pedig a harc szinonimája, a harcé, amelyet a sötétséggel, a halálfélelemmel és a mindennapi társadalmi igazságtalansággal vív... 1947-ben én voltam az ország legfiatalabb egyetemi előadótanára, és 1964-ben bányászőseim között, Petrilán én lettem a legidősebb csillés... Társadalmi eredetem alegegészségesebb volt, amiért aztán iszonyatosan megbüntettek. Megvertek a vasgárdisták, bizonyára azok a vasgárdisták, akik partvonalon az életemet felülvizsgálták...* Ion D.Sârbu diktatúra alatti pokolra menéséről szólnak a fenti sorok. A testében megtöretett 70 éves író - akit a craiovai írói Társaság 1988-ban tüntetett ki .Bieţii comedianţi" (Szegény komédiások) című kötetéért, s akit ezidőtájt tisztelt meg a Ramuri folyóirat is Különleges díjjal több évtizedes írói munkásságáért nem érhette meg 1989 decemberét. Két hónappal az általa annyira várt és sürgetett forradalmi változás előtt, 1989 szeptember 17-én a szörnyű betegség véget vetett életének. A fesztivál rendezvény sorozatain - sötéttónusú zenei motívumként - bennem munkált - szólt-zengett, valósággal elborította közérzetemet az idézett Sírbu-sorok mondandója. Hiszen fájdalmasan ő hiányzott erről a fesztiválról, éppen ő, a legilletékesebb, aki a zsil völgyi művelődési élet újjászületéséről annyi,de annyi álmottervet szőtt, aki színműveinek reneszánszát - a petrozsényi színészek ősbemutatónak számított .Bieţii comedianti'-előadását és a craiovai Nemzeti Színház .Pragul albastru" (A kék küszöb) produkcióját • joggal ünnepelhette volna élete, egész írói munkássága koronájaként, méltó betetőzéseként Mindkét színházi előadás, az elmélyült színpadi munka mellett, egyértelműen példázta Ion D. Sîrbu dramaturgiájának korszerűségét, a ma emberéhez szóló közvetten üzenetét.-A bányászok Szent Borbála nagydíjával kitüntetett craiovaiak előadása (Cristian Hadjiculea kitűnő rendezése) mind a szakma, mind a petrozsényi színházba járó közönség előtt egyöntetű, forró sikert aratott. A siker azonos hőfoka ezúttal külön hangsúlyozandó, mivel Sîrbu modern szerkezetű, különös hangvételű, bölcseleti töltetű művét, úgy kelteni életre, hogy a színpadi ábrázolás hűséges maradjon a szerző gondolatvilágához és ugyanakkor az esztétikai kultúrával nem rendelkező átlag színházi néző számára is élményt, minőségi szórakozást nyújtson - rendezői telitalálat, a kollektív alkotás igazi győzelme. A craiovai együttes magas művészi színvonalú, korszerű játékával ma már mindenképpen számolnia kell annak, aki reális képet igyekszik alkotni a romániai színjátszás jelenlegi helyzetéről, kiugró sikereiről és nemzetközi jelentőségű teljesítményeiről. Egyáltalán nem véletlen a craiovai Nemzeti Színház múlt évi visszhangos angliai szereplése az Edinbourgh-i nemzetközi színházi fesztiválon: egész sor tekintélyes európai színházat megelőzve, e rangadó világszínházi fórum nagydíjasai lettek a craiovaiak. Nem udvariasság, hanem a sajátos petrozsényi helyzet ismerete és a város színházi-művészi erőinek tárgyilagos Tudor Gheorghe és Ozana Oancea Ion D. Sîrbu a .Pragul albastru“ (Kék küszöb) című darabjának előadásában • Craiovai Nemzeti Színház mérlegelése mondatja velem, amit a Ion D. Sîrbu Alkotási Fesztivál megszervezésével a színház igazgatója, Dumitru Velea s a színház egész művészi együttese tett országos jelentőségű művelődési esemény. De nem, távolról sem a zajos, ünnepi felhajtás, önadminisztrálással elegyített szervezkedés, nem a pöffeszkedő önünneplősdi révén. Szerénység, közönség iránti tisztelet, az irodalom és művészet értékeinek áldozatos szolgálata címe, a gondolat, eszme és célkitűzés, aminek az égisze alatt Petrozsényben az Alkotás Fesztiválja első ízben megtartatott. A színház falát díszítő hosszú, szalagszerű falragaszok egyikére a rendezőség ezt a segélykiáltást íratta fel: .S.O.S. • A költészetre szükség van!" Nem kell sokat töprengenünk, hogy rájöjjünk: milyen felismerésből és milyen társadalmi tapasztalatból született a meghökkentő ötlet: S.O.S. - költészeti S.O.S. • irodalom! Példás igényesség, az Irodalmi - művészeti alkotás etikai-morális mércéjének és társadalmi szerepének példás tisztelete az, ami a fesztivál szervezőit vezérelte, amikor egyáltalán az értékek ilyen jellegű seregszemléjére gondolni mertek, amikor volt bátorságuk Fenyő Ferenc (Folytatása a 6. oldalon) A petrozsényi színház falán 1991. december 4én elhelyezett Ion D.Serbu-plakett. • SCHMIDT LÁSZLÓ alkotása Túl a nyelvi korlátokon A szentképfestők színeket vittek fel a fatáblára s a színekből angyalt formáltak, angyal kezében könyvvel. A krónikások képzeletében egy-egy lény jelent meg, hogy vele bebarangolhassák az egész világot és a túlvilág végtelen tereit. A szavak nem üres lapok után kutattak, hanem olyan alakot hoztak létre, amely egy világot hordoz magában, így aztán a költő a könyv, a szó szárnyain hetedhét országon túlra is eljutott, hogy olvassák és szóljon az emberekhez. "Ezúttal, itt Petrozsényben egy elbűvölő asszony, egy ragyogó színésznő hangján szólt hozzánk. Eminescu csillagok között vándorló mágust képzelt el, a színrelépő művésznő Ádám Erzsébet dikciójával, mozgásával, újjai rezgésével, tekintetével rajzolta ki, érzékeltette a végtelenbe röpítő szárnyakat Tekintetéből darvak röppentek a magasba, hangja sárga tavirózsákat ringatott a vizek hullámain, hajából sötét és ereszkedett alá, hogy érzékelhessük, hogy láthassuk a messze végtelenben remegő csillagokat, hogy átéljük a különös élményt: az estcsillag miként vonz magához bennünket, hogy meghalljuk a költő igaz szavát, az antikversmértékben fogant .Ódából.. .Nem hittem, hogy halni tanulok egyszer..." - hangzik mindenünnen a színpadról, és az asszony, aki előttünk áll s akit egyesek közülünk Erzsébetnek, mások pedig Elisabetának, mások pedig a szó művészének hívnak, csokorba fogja Eminescu csodálatos igéit és mintegy hervadatlan virágcsokrot átnyújtja nekünk. .Nem hittem, hogy halni tanulok egyszer"... halljuk az ismert sorokat, amelyek szívünkig érnek, s a színésznő észrevétlenül túllép a nyelvi korlátokon, egy valamennyiünk által érzékelt, illetve értett nyelven beszél hozzánk a költészet nyelvén. Aki téged hallgat, a szó, a költészet életrekeltőjét a színpadon, rádöbben, hogy a Bábel csupán a rossz nyelvek merő kitalációja. Hogy az egyetlen nyelv, amely valamennyiünk szívét egyformán fölforrósítja, az alángnyelv, a költészeté, amely valósággal fölöttünk lebeg, a költő és a te jóvoltodból bennünk él, bennünk munkál. Neked köszönhetően érzékeltük a tüzet, melyet a költő Nesszuszként magára öltött. Neked adatott meg a kivételes művészi küldetés, hogy elmond nekünk: a költő, aki által a Mindenség szólt, egy csodálatos világot teremtett, te pedig, mindegy hogy miként hívnak, kézen fogtál bennünket, hallgatóidat és bejártad velünk a költő univerzumát. És az Estcsillag szerzőjével kérdezted: Miért nem jössz? Talán egyszer, egy napon Szulamirnak nevezhetünk, amiként , éjszemű asszonyt az Énekek énekében! Dumitru Velea