Elektromos Híradó, 1977 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 1. szám
1976 utolsó napjaiban sok — gazdasági és szervezeti életünkre kiható — eseménynek voltunk tanúi. Ilyen nagyjelentőségű volt december 14-én, amikor Méhes Lajos, az MSZMP KB tagja, országgyűlési képviselő, a Vas-, Fém- és Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezete főtitkára meglátogatta vállalatunkat. A vendéget a kíséretében levő párt- és szakszervezeti funkcionáriusokkal, szeretettel és tisztelettel fogadta a vállalat vezetősége. A vállalat megismertetése, az eredmények és nehézségek feltárása volt a célja a kora délelőtti szűkkörű összejövetelnek, ahol Kallós József igazgató és a vállalatvezetőség tagjai adtak tájékoztatást. Ezután a vendégek a Csarnok téri 120/10 kV-os alállomást keresték fel és tekintették meg annak vezénylő termét, ahol Molnár József főosztályvezető és a szolgálatot teljesítő Muntyán Rudolf vezető elektrikus adott ismertetést az alállomás hivatásáról, feladatáról és a védelmi, megszakító és kapcsolórendszerek működéséről. Az alállomás szociális helyiségeiről és az ügyeletes helyiségek berendezéseiről elismerően nyilatkozott Méhes Lajos főtitkár, örömét fejezte ki, hogy egy ilyen objektumot végre közelről, működés közben is láthat. A látogatás másik helye az üzemi munkásszálló volt, ahol Vass Károly osztályvezető tájékoztatása után a vendégek elismerően nyilatkoztak a berendezési tárgyakról, megállapítva, hogy egyes területen komolyabb rekonstrukcióra, a vizes blokkok teljes átalakítására van szükség. A látogatás a Latorca utcai Sporttelep megtekintésével ért véget, ott Németh Gyula sportelnök az új sportcsarnok építéséről, a különféle rendezési munkálatokról tájékoztatta a vendégeket. Délután nagyaktíva értekezletre került sor. Horgosi József PB titkár üdvözlő szavai után Furdu Tibor SZB titkár a végzett munkáról adott tájékoztatást és határozta meg az elkövetkezendő időszak feladatait. Beszélt arról, hogy megjelent a Minisztertanács 12/1976. Mt. sz. rendelete a Munka Törvénykönyve végrehajtásáról szóló egyes rendelkezések módosításáról, amely szabályozza a szakszervezet egyetértési jogát a dolgozókat érintő egyedi ügyekben. A bizalmi jog és hatáskör bővítése egész társadalmunk fejlődésének jele, része az üzemi demokráciának, a dolgozók beleszólási joga érvényesítésének, s hozzájárul a szakszervezeti és üzemi demokráciánk fejlődéséhez. Végezetül a vállalat egész kollektívája nevében őszinte köszönetünket fejezzük ki Szakszervezetünk Központi Vezetőségének, Elnökségének, személy szerint Méhes Lajos főtitkárnak, iparágunk dolgozói érdekében tett intézkedéseikért — fejezte be tájékoztatását Furdu Tibor SZB titkár. Kallós József igazgató felszólalásában kitért a vállalati gazdasági év várható eredményeire és az 1977. EGY NAP MÉHES LAJOSSAL. Az elnökségben: Furdu Tibor szb-titkár, Rutkai Zsigmond MVMT párttitkár, Méhes Lajos főtitkár, Horgosi József pb-titkár, Kallós József igazgató, Katona István a VASAS Szervezési és Káderosztály politikai munkatársa, Budai Lászlóné dr. gazdasági ig. h., Nagy Lajos KISZ-titkár évi feladatokra. Hangsúlyozta, hogy a szocialista brigádoktól még több segítséget vár termelési feladataink megvalósításához. A villamosenergia forgalom tervhez képesti csökkenése, a hálózatszerelési üzletág és az egyéb üzletágaknál jelentkező veszteségnövekedés rontja, az elosztás állandó költségeinek csökkenése pedig javítja a vállalati nyereséget. Mindezek együttes következményeként azzal számolhatunk, hogy vállalati nyereségünk kb. 10 millió forinttal nagyobb lesz a tervezettnél. A villamosenergia szolgáltatás volumen növekedésével együttjáró szolgáltatási munkán túl jövőre 277 millió forint hálózatszerelési árbevételt kell teljesítenünk. Mégpedig úgy, hogy munkáink összetételében kevesebb lesz a jól fizető alaphálózati beruházás, tehát a feladatok munkaigényessége növekedik. Az 1977. évi terv 685 millió forint beruházást irányoz elő, ami jelentős növekedés az idei teljesítéshez képest. Az eredetileg 1977 végére kiadni tervezett munkavédelmi szabályzatot már a jövő hónapban életbe léptetjük. Ugyancsak év elején új vállalati utasítást jelentetünk meg, amelyben pontosan és részletesen szabályozzuk a feszültségmentesítés végrehajtását. A szabályozások, utasítások és mindenféle rendelkezés természetesen akkor szolgálja csak a helyzet javítását, ha ezeket a dolgozók betartják és a vezetők betartatják. Olyan terület ez is, amiben a szakszervezet funkcionáriusai érdemi segítséget nyújthatnak. A szociálpolitikai tervről megemlítette, hogy 1977- ben tovább folytatódik a Sporttelep rekonstrukciója. Megkezdődik az új sportcsarnok alapozása. Ez a létesítmény, — 13—15 millió forintos értékű — nagyban hozzájárul majd a sportolási lehetőségek fejlesztéséhez. 1977-ben a gamászai üdülőben új klubházat, a horányi üdülőben pedig társalgót létesítünk. 1979-re elkészül az új óvoda és bölcsőde, az átmeneti időben sok új játék beszerzésével tesszük gazdagabbá gyermekintézményeinket. Vállalatunk fejlődésében soha nincs megállás. Évről évre növekednek a működésünkkel szemben támasztott társadalmi elvárások és ezeknek eleget tenni csak úgy tudunk, ha növeljük a vállalati teljesítményt, fokozzuk munkánk hatékonyságát — fejezte be hozzászólását Kallós József igazgató. Ezután kezdte a beszédét Méhes Lajos. A VASAS Ismerkedés az állomás vezénylő termével