Elektromos Híradó, 1979 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 1. szám
Ahogy a vezető látja Az együttműködésem a bizalmival úgy kezdődött a Távlati Tervezési Osztályon (kb. 4 évvel ezelőtt), hogyha valamit meg akarunk beszélni, akkor jött a bizalmi, maga elé tette a jogszabálygyűjteményt, a kollektív szerződést, fellapozta és elkezdte mondani; ilyen rendelet ilyen paragrafusa értelmében neki és a dolgozónak ez a joga, az osztályvezetőnek ez és ez a kötelessége. Néhány ilyen alkalom után már vörösposztot láttam a bizalmiban. Az, hogy ebből a nem éppen pozitív kezdeti szakaszból mégis „paragrafusmentes” együttműködés lett, az azonos érdekek kölcsönös felismerésére vezethető vissza (és lehet, hogy közben én is megtanultam a paragrafusokat, és azokat alkalmazni). Még ma is gyakori az a felfogás, miszerint az érdeket csak anyagi természetűnek tekintik. Az érdekek minden emberi cselekvésben jelen vannak, de önmagukban sohasem lehet eldönteni, hogy az érdekek véltek-e vagy valósak, érvényesítésük jogos-e vagy jogtalan. Az érdekekről mindig csak konkrét esetek, konkrét összefüggéseit figyelembe véve lehet ítéletet mondani. Az emberi szükségletek sokféleségének megfelelően az érdekeknek sem csupán anyagi, hanem sok egyéb — kulturális, szellemi, érzelmi, erkölcsi stb. — fajtájuk van. Ebből eredően a bizalmi érdekképviseleti munkáját sem lehet leszűkíteni anyagi jellegű érdekképviseletre — még akkor sem, ha jelenleg ez dominál — hanem széles körben, az érdekviszonyok minden területére kell értelmezni. Az osztály életéből vett számos példával bizonyítható, hogy a dolgozók egyes rétegénél már most — és a szocialista tudat fejlődésével ez a réteg egyre szélesedik — az anyagi érdekek mellett a fentebb említett szellemi, érzelmi, erkölcsi érdekek kerülnek előtérbe. Az érdeknek ez az oldala már átfedi a szakszervezeti tevékenység másik nagy területét a politikai, gazdasági feladatokra való nevelés és felkészítés és a közművelődés. A bizalmi és vezető kapcsolatának fejlődésében nem elsősorban anyagi természetű érdekviszonyoknak kell meghatározó szerepet kapniuk. Erre kell felkészülnie a bizalminak és a vezetőnek egyaránt, hogy megfelelő partnerként eleget tudjanak tenni a feladatuknak. Ebben látom a bizalmi és vezető együttműködésének további irányát. Rácz Dénes 2 ELEKTROMOS HÍRADÓ a Budapesti Elektromos Művek dolgozóinak üzemi lapja Felelős kiadó: Kallós József Felelős szerkesztő: Horgosi József Szerkesztő: Lindler Ervin Készült 1200 példányban Eng. sz.: III/400/S/65/1975. Ifjúsági Nyomda 2757—79. Felelős vezető: Méri György AZ SZB JELENTI * AZ SZB JELENTI Dolgozóink jogos kívánságának megfelelően az alábbiakban adunk tájékoztatást az 1979. évi SZOT és vállalati üdülési lehetőségekről. I. SZOT beutalók: Előszezon beutalók: 1978. december 28-tól 1979. június 4-ig Főszezoni beutalók: június 5-től szeptember 5-ig Utőszezoni beutalók: szeptember 6-tól 1980. január 9-ig I/a. A felnőtt és családos beutalók az alábbi megosztásban kerülnek kiadásra. Tájékoztatásul közöljük, hogy a Nyugdíjas Bizottságnak 1979. év január és február, valamint a decemberi keltezésű beutalókat biztosítjuk a nyugdíjasok üdültetésére. I/b. Felnőtt szanatóriumi beutalók: Elhelyezésük központilag történik az üzemorvos döntése alapján. Rendelkezésre álló szanatóriumi beutalók (10 db): — Parádfürdő február 14-től március 6-ig — Hévíz február 15-től március 7-ig — Hévíz március 8-tól március 28-ig — Balatonfüred március 15-től április 4-ig — Parádfürdő március 28-tól április 17-ig — Parádfürdő március 28-tól április 17-ig — Balatonfüred szeptember 20-tól október 10-ig — Hévíz október 4-től október 24-ig — Balatonfüred október 11-től október 31-ig — Parádfürdő október 24-től november 13-ig I/c. Gyermek gyógybeutalók: Elhelyezésük központilag történik az iskola és az orvos javaslatára. Rendelkezésre álló gyógybeutalók (9 db): Vajta február 26-tól március 20-ig V—VII. o. leány Kőszeg május 10-től június 1-ig I—IV. o. fiú Kőszeg május 10-től június 1-ig I—IV. o. fiú Kőszeg május 10-től június 1-ig I—IV. o. fiú Vajta május 10-től június 1-ig V—VII. o. fiú Vajta május 10-től június 1-ig V—VII. o. fiú Mikoldpuszta november 5-től november 27-ig II—IV. o. leány Mikosdpuszta november 5-től november 27-ig II—IV. o. leány Mikosdpuszta november 5-től november 27-ig II—IV. o. leány Előszezon Főszezon Utószezon szóló hzp. csal, szóló hzp. csal, szóló hzp. csal. Felnőtt és családos: 59 42 3 24 13 17 53 37 5 Felnőtt szanatóriumi :6 — — — — — 4 — — Gyermek gyógybeut. :6 — — — — — 3 — — Gyermek nyári beüt. :3 — — 43 — — — — — összesen: 74 42 3 67 13 17 60 37 5 Gazdasági egységek: Előszezon Főszezon Utószezon _______ szóló hzp. csal, szóló hzp. csal, szóló hzp. csal. Anyag- és Áruforg. főp. 11 — 1 — 111 — Fejlesztési főp. 1 1 — — — 1 1 1 — Vill. és Gépészet Üzemmér. 341411751 Beruházási főo. 1 1 — — — 1 1 1 — Számviteli és Pü. főo. 11 — — 1121— Szervezési és Szám. Techn. főo. 1 1 — 1 — 1 1 — — Főelosztók. Üzemmérnöks. 22121 143 — Üzemgazdasági főo. 11 — 1 — 112 — Üzemviteli főo. 12 — 11121 — Észak-pesti Üzemig. 22 — 31 1531 Közép-pesti Üzemig. 24142 17 5 — Dél-pesti Üzemig. 21 — 32 1531 Észak-budai Üzemig. 12 — 21 1531 Dél-budai Üzemig. 12 — 21 1421 VSZB — 4 — — — 2 — 1 — Igazgatói közvetlen osztályok — 2 — — 2 1 3 — — Nyugdíjas Bizottság 39 11 — — — — 4 5 — összesen: 59 42 3 24 13 17 53 37 5