Elektromos Híradó, 1985 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1985-01-01 / 1. szám
Az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően ez év december 12—14. között került sor Hajdúszoboszlón a vállalatvezetői értekezlet résztvevői részére a feladatok értékelését és a jövő évi programokat meghatározó továbbképzésre. Ennek keretében napirendre került: — a gazdaságirányítási rendszer továbbfejlesztésének iparági és vállalati szintű mechanizmusa, — a VI. ötéves terv és az 1984. évi várható vállalati tervteljesítés, a bér- és jövedelemhelyzet alakulása a VI. ötéves tervben, — a számítástechnika jelene és jövője az ELMÜ-nél, — munkagépek gazdaságos kihasználása értékelemző módszer segítségével vállalatunknál, a külső revízió megállapításaival kapcsolatos vállalati tapasztalatok és feladatok. A tájékoztató előadások megkönynyítése érdekében írásos anyagot adtak ki, melyből a résztvevők áttekintést kaphattak gazdasági eredményeinkről, az egyes kérdések konkrét elemzéséről. Nagy érdeklődés előzte meg László Tamás, MVMT főosztályvezető előadását, aki bemutatta, hogy várhatóan milyen szabályozó változások fogják a jövőben motiválni vállalati céljainkat. Előadásában többek között kiemelte: a jövőben az átvett forrásoknál úgy kell vállalkoznunk, hogy az a 18% jövedelemadót is magában foglalja. Szólt továbbá a keresetszabályozási rendszerről is, amely várhatóan mintegy 6—6,5% bérnövekményt enged a vállalatnál realizálni. A VI. ötéves terv feladatait értékelve megállapítható, hogy 1985. évben várhatóan 7566 GWh villamos energiát értékesítünk, amely 121,1 százaléka az 1980. évi számlának. Megállapítható az is, hogy a tervidőszakban legdinamikusabban (130,1 százalék) a lakásfogyasztás fog növekedni, míg a termelői fogyasztás mérsékeltebben, mintegy 117,1%-kal. Feladatainkat a hatékonyság figyelembe vételével — folyamatos létszámcsökkenés mellett — hajtanánk végre, melynek értéke 94,2%-ra értékelhető. Jelentős eredményeket értünk el a közvilágítás üzembiztonsága terén és a zárolt körzetek felszabadítása során. A közvilágítás üzembiztonsága ma már 92—96% között van, a zárolt körzetek aránya átlagosan 5—7 százalék között várható nagy Budapest területén. Számítástechnikai feladatainkat áttekintve, jelenlegi eredményeinket alapul véve folytatni kívánjuk a nagy készültségfokú rendszerek beüzemelését, illetve a Dél-budai területen megindított adatgyűjtés és programrendszer fejlesztését. A távlati feladatokat figyelembe véve elfogadásra került az a javaslat, hogy az anyagi erőforrásokat figyelembe véve a számítástechnikai rendszer is kövesse a háromlépcsős szervezet kialakítását. Ennek feladatai a szervezési és számítástechnikai főosztály elkövetkezendő időszaki programjában jelennek meg. Az 1985. évi feladatok, mint a VI. ötéves terv utolsó évének és hazánk felszabadulásának 40. évfordulójára meghirdetett munkaverseny vállalások feladatainak tükrében, az operatív munkaprogramokban a közeljövőben kerülnek pontosításra és kiadásra. 1985. évi munkáink 1984. évvel közel azonos nagyságban kerülnek meghatározásra azzal a megszorítással, hogy a vállalati költség és eredményterv biztosítása érdekében fokozódik a gazdaságosság iránti követelmény. Banai József Közérdekű bejelentések, panaszok A vállalatvezetői titkárság megalakulásával egyidejűleg a jogi osztályról az új szervezeti egységhez került, a közérdekű bejelentések és panaszok központi ügyintézése. Megjegyzem, hogy az üzemigazgatóságok is foglalkoznak ilyen jellegű ügyekkel akkor, ha a bejelentés közvetlenül hozzájuk érkezik. A következőkben szeretnék rövid értékelést adni a közérdekű bejelentések és panaszok 1984. évi alakulásáról: összességében 133 bejelentés érkezett, amelyből közérdekű bejelentés 96, panasz 29, míg közérdekű javaslat 8. A névtelen bejelentések ebben az évben is elenyésző számarányt képviselnek; mindössze 4 ilyen akadt. Az ügyek túlnyomó többsége az üzemigazgatóságok hatáskörébe tartozott, amelynek a megoszlása: Észak-pesti Üzemig. 11 db Közép-pesti Üzemig. 44 db Dél-pesti Üzemig. 18 db Észak-budai Üzemig. 43 db Dél-budai Üzemig. 4 db A kimutatásból jól érzékelhető, hogy a Közép-pesti Üzemigazgatóság és az Észak-budai Üzemigazgatóság területéről érkezett a legtöbb bejelentés. Ezt elsősorban a belső kerületek sűrűsége, valamint az igényesebb fogyasztók tömege indokolja. A bejelentések 85 százaléka különböző, közvilágítással kapcsolatos észrevételeket tartalmazott (meghibásodott az égő, gyenge a világítás erőssége, nappal is égnek a lámpák stb.). A fennmaradó százalékos arányból részesednek a szabálytalan áramvételezés gyanúja miatt bejelentések, zajpanaszok, dolgozóink eljárásának kifogásolása, stb. Itt kell szólni arról, hogy a bejelentésekben sajnálatos módon meglehetősen magas százalékos arányt (24 százalék) képvisel azon levelek száma, amelyekben azt sérelmezik, hogy a telefonon történő bejelentést figyelmen kívül hagyták, ezért voltak kénytelenek tollat ragadni. Ebből 6 esetben tették szóvá azt, hogy a telefonban rendkívül durva, arrogáns módon beszéltek velük, illetőleg utasították el őket. Ezeknél a tényeknél azonban figyelembe kell venni azt is, hogy nyilvánvalóan nem vett mindenki tollat a kezébe azok közül, akikkel szemben nem megfelelő hangot használtak a dolgozóink. Ezúton is szeretném felhívni a munkatársaim figyelmét az udvarias ügyintézés követelményére, amely mindannyiunk és a vállalat alapvető ész közös érdeke is. A bejelentések 36 százaléka bizonyult megalapozatlannak, míg a jogos észrevételek aránya 61 százalékot tesz ki. A fennmaradó 3 százalék részben volt jogos és megalapozatlan. A közérdekű bejelentések és panaszok elintézéséről szóló hatályos jogszabályok szerint 30 napon belül kell a bejelentőnek írásbeli választ adni. Az elmúlt évben 12 olyan eset volt ahol az említett határidőn túl kapott csak választ a bejelentő. Véleményem szerint ezen az arányon egy kis figyelemmel még lehet javítani! Megállapítható, hogy a bejelentések több mint a fele különböző sajtóorgánumokon keresztül érkezett a vállalatunkhoz. A legtöbb levelet a Népszava és az Esti Hírlap továbbította. Végezetül az 1983 és az 1984 évet egybevetve megállapítható, hogy a bejelentések száma az elmúlt évben 16 százalékkal csökkent. Remélhetően ez a csökkenő tendencia ebben az évben is folytatódik, amelynek eredményeként megállapítható lesz majd a vállalatihatékonyság és a szolgáltatás színvonalának az emelkedése. Dr. Hoóz Tibor 2