Élelmezési Dolgozó, 1969 (63. évfolyam, 1-12. szám)
1969-01-01 / 1. szám
Igen hasznos tapasztalatokat hozott a szakszervezeti választás a MOSV-gyáregységeinél Szakszervezetünk központi vezetősége a soron következő választásokat 1969. január 2- től március 31-i időpontban határozta meg. Ezzel együtt hozzájárult ahhoz, hogy Magyar Országos Söripari Vállalatnál — tapasztalatszerzés céljából — már 1968. végén megválasszák a szakszervezeti szerveket, tisztségviselőket. A közel 6090 dolgozót foglalkoztató vállalatnál újraválasztottak több mint 300 bizalmit, 18 műhely- és osztálybizottságot. 19 kirendeltségnél szakszervezeti bizottságot, majd 4 gyáregységi szakszervezeti tanácsot, illetve szakszervezeti bizottságot, végül megválasztották az iparági tanács Szakszervezeti bizottságát. Ezzel lényegében befejeződött a söripar szakszervezeti választása. A választás igen sok tapasztalatot nyújtott számunkra, amelyeket feltétlenül hasznosítani tudunk a januárban induló választásoknál. Elsősorban igazolta: helyes volt elnökségünk kezdeményezése, hiszen olyan időszakban kerül sor a szakszervezeti választásra, amikor egész népgazdaságunk irányításában, ezzel együtt a szakszervezeti munkában, jelentős változások történtek. Nagy mértékben bővültek a szakszervezetek jogai, hatásköre, növekedett önállóságuk, társadalmi szerepük. Tehát indokolt volt, hogy az új feladatok végrehajtásának értékelésével nagyobb erőt koncentrálva egy választásra, úgynevezett minta választásokat tartsunk. A kijelölt vállalat is alkalmasnak bizonyult a tapasztalatszerzésre, hiszen a Magyar Országos Söripari Vállalat magában foglalja valamennyi szakszervezeti formát. A koncentrált vállalaton belül megtalálható a szétszórtság, például a kirendeltségek az ország valamennyi területén. Érdekes tapasztalatot nyújtott az időpont meghatározása is. Talán soha ilyen sűrűn nem jelentkeztek a szakszervezeti feladatok, mint éppen az elmúlt hónapokban. Ez alkalommal ugyanis el kellett végezni az új szakszervezeti tagdíj besorolást, amely feltételezte a szakszervezeti dolgozókkal való egyéni foglalkozást, vitás esetekben személy szerint az szb-titkár részvételét. Értékelni kellett a kollektív szerződések végrehajtásának tapasztalatait és hozzá kellett kezdeni az új —ez alkalommal már 2 esztendőre szóló — kollektív szerződés megkötéséhez. Emellett a söriparban megtartották az Országos Szocialista Brigádtanácskozásokat, műszaki konferenciákat, termelési tanácskozások célkitűzéseinek megismertetését. A választásokon a dolgozók mintegy 90 százaléka részt vett és körülbelül 10—15 százaléka mondott őszinte és reális elismerést, illetve bírálatot a tisztségviselők munká,járól. Túlnyomó többségüket megerősítették funkciójukban. Voltak azonban esetek, amikor a bírálattal együtt a bizalmat is megvonták egyes tisztségviselőktől. A választások során sikerült néhány szervezeti problémát is megoldani, melyek az elmúlt két esztendő során hátrányosan befolyásolták az alapszervezetek munkáját. Így például a túlzott centrális vezetés helyett — miszerint Budapestről történt az egész országos vállalat szakszervezeti szerveinek irányítása — valamennyi vidéki egység elnyerte önállóságát, ami csupán a kirendeltségek esetében 19 önálló szakszervezeti bizottság létrehozását jelentette. A vezető bizalmi rendszert is választott testületek, vagyis műhely- és osztálybizottságok váltották fel. Ezzel mód nyitt arra, hogy a szakszervezeti bizottság továbbadja a jogköröket és a dolgozókat érintő kérdésekben az üzemi választott szerv foglaljon állást, döntsön a helyi sajátosságnak megfelelően. A választások során javult a vezető testületek káder összetétele is, s így az lényegesen jobban tükrözi a vállalat dolgozóinak összetételét. Például a soproni gyárban a fizikai munkások számaránya mind a szakszervezeti tanácsban, mind pedig a szakszervezeti bizottságban kétharmad. A kőbányai gyáregységben az 51 tagú tanácsban 28 fizikai munkás kapott képviseletet. Ugyancsak javult a nők és a fiatalok számaránya is a bizalmiaktól egészen az iparági tanácsig. Az eredményes szakszervezeti választás mindenekelőtt annak köszönhető, hogy nagyon sok szervezett dolgozó, aktivista vállalt feladatot és tett eleget vállalati kötelezettségének. Komoly elvi, politikai és gyakorlati segítséget nyújtottak a pártszervezetek és az egységek gazdasági vezetői, akiknek munkáját ezúton is köszönjük. Az újonnan megválasztott szervek határozatban rögzítették a közvetlen és távlati célokat. Ezek között többek között különös hangsúlyt kapott: a megválasztott aktívák oktatása és továbbképzése, a különböző munkabizottságok megalakítása, munkájuk megszervezése, a dolgozók politikai nevelése, élet- és munkakörülményeik javítása, a szervezettség és tagdíjfegyelem erősítése. A célok sikeres végrehajtásához valamennyi szakszervezeti aktivistának sok sikert kívánunk. Kurlik Imréné az ÉDOSZ elnökségének tagja Énekelj velünk! Az ÉDOSZ Központi Énekkar folyamatos tagfelvételt hirdet. Minden dalszerető, jó hangú élelmezési dolgozót szeretettel vár és szívesen lát a 80 éves nagy múltú munkásénekkar. Jöjj közénk! Énekelj velünk! Ismerd meg a kollektív éneklés csodálatos szépségét és erejét! Jelentkezni lehet: minden héten kedden és csütörtökön, 17 és 19 óra között az ÉDOSZ székház énektermében (Budapest, VI., Gorkij fasor 44.). Jöjj közénk! Szeretettel vár a Munka Vörös Zászló Érdemrenddel kitüntetett ÉDOSZ Központi Énekkar. Az 1969. évi költségvetésről Elkészültek az 1969. évi szakszervezeti költségvetések, melyeket az alapszervezetekben előzetesen szb-üléseken, tanácsüléseken, (taggyűléseken), megvitattak, megerősítettek, majd az ÉDOSZ elnöksége, központi vezetősége az elmúlt év utolsó ülésén napirendre tűzte és jóváhagyta. Az összesített költségvetést két alapvető körülmény jellemzi. Az egyik a növekvő bevételek, a másik a felhasználások decentralizált — alapszervezeteknél közvetlenül jelentkező — részének további emelkedése. Az elmúlt év a tagdíjgazdálkodás vonatkozásában is a reform éve volt. 1968. január 1-től az alapszervezetek közvetlen részesedése a befolyt tagdíjakból a korábbi 35 százalékról 50 százalékra emelkedett. Az új tagdíjelosztási rendszer kiállta a próbát. Az alapszervezetek csoportvagyona tovább erősödött, közvetlen érdekeltségük a tagdíjtervek teljesítésében, túlteljesítésében fokozódott, tovább javult a tagdíjgazdálkodás nyilvánossága, demokratizmusa. Mindezek a körülmények kedvező alapot teremtettek az 1969. évi költségvetések elkészítéséhez. A költségvetési előirányzatok kialakításánál és a teljesítés során is számolni kell azzal az alapelvel, hogy elosztani, felhasználni, csak annyit lehet, amennyire a bevételek fedezetet nyújtanak. A tagság döntő többsége megértéssel fogadta, hogy a jövőben a szakszervezeti tagdíj mértékénél is azzal az átlagkeresettel számolnak, amit a dolgozó keresetén alapuló jogainál (táppénz, nyugdíj, túlóra), illetve kötelezettségeinél eddig is figyelembe vettek. Néhány területen azonban a besorolásoknál találkoztunk meg nem értéssel is. A problémák döntően ott mutatkoztak, ahol a korábbi években sem a tényleges kereset alapján történt a tagdíjfizetés, illetve ahol a szakszervezeti tagság nem volt kellően tájékoztatva a tagdíjgazdálkodásról, ahol csupán adminisztratív munkaként és nem politikai feladatnak fogták fel a besorolást. A tagdíjosztályok számának bővítése a tagság egyértelmű helyeslésével találkozott, mert ez a jövedelmek differenciáltságának megfelelő progresszivitást, azaz a tagdíjfizetés demokratizmusát biztosítja. A tagdíjbevétel — terv szerint — 14,4 százalékkal magasabb az elmúlt évi tervezettnél, e növekedés összegkihatása 3 700 000 forint. A szervezettség arányában alapszervezeteink az elmúlt évi 92,6 százalékos átlagról 94 százalékra kívánnak előlépni. Az egy szakszervezeti tag, havi átlagdíj mértéke az előző időszak 15 forintos mértékéről 16 forintra növekszik. Az alapszervezetek 12,6 százalékkal magasabb bevételi, illetve kiadási előirányzattal számolnak, mint az elmúlt évben. A kiadások vonalán szülési segélyekre 23, szociális segélyekre 20, kulturális feladatokra 2,4, sporttevékenységre 2,1 százalékkal terveznek magasabb összegeket, mint a bázisidőszakban. Ha az 1969. évi fontosabb előirányzatok az összehasonlítás érdekében az 1967. évi tényszámokhoz viszonyítjuk (amikor még 35 százalék volt az alapszervezetek alaprészesedése), a fejlődés még szembetűnőbb. Szociális felhasználásra a költségvetés több mint 6 és fél millió forinttal számol, erre 1967-ben 3 millió forint jutott. Kulturális célokra közel 3 millió forint a terv, a korábbi 2 300 000 forinttal szemben, s a 960 000 forintos sportelőirányzat 1/3- dal több, mint 1967-ben. 1969-ben az alapszervezetek minden teljesített 100 forintból 29 forintot segélyezés címén, 21 forintot különféle kultúrfelhasználásként (könyvtármunka, ismeretterjesztés, kultúrintézmény támogatása 6 forintot sportélet anyagi fedezeteként, 14 forintot szervezési és ügyviteli kiadásként használnak fel. Az alapszervezetek összkiadási előirányzata 1969. évben 1967. évhez viszonyítva több mint 60 százalékkal magasabb, ami nem kevesebb mint 6 millió forintos nagyságrend-növekedés. A költségvetés előirányzata, az elmúlt évek teljesítései természetesen az országos összevont számokat, átlagokat tükrözik, de a számadás készítésénél — melyre jó alkalmat adhatnak a választási taggyűlések —, ha egy-egy alapszervezet a saját terveiről és eredményeiről ad képet, az egyrészt részét képezi az egész tagdíjgazdálkodásnak, másrészt jelzi, hogy az adott terület pozitív, vagy negatív értelemben járult hozzá az általános fejlődéshez. A választott testületek által jóváhagyott költségek alapján a feladatok adottak, megvalósulásuk érdekében a szakszervezeti aktivistáknak, funkcionáriusoknak az egész tagsággal, a tagságért az eddiginél többet kell tenniök. Dr. Sz. 1» A Tanácsköztársaság katonája emlékezik A párt közkatonája voltam, egy csepp a tengerben. A munkásosztály fia, aki úgyszólván gyermekkoromban léptem a párt soraiba, s ott szolgáltam a nép ügyét, ahová a párt szólított. — Dr. Soós Gyula, nyugalmazott honvéd alezredes, egykori cukrászmunkás válaszol így kérdésemre, amikor a párt megalakulásának 50. évfordulója alkalmából az egyenruháján sorakozó kitüntetések mellé feltűzték a legfrissebbet: a Munka Érdemrend ezüst fokozatát. Emlékei? Szó szerint kötetnyiek. Most rendezi őket. De beszéljünk most csak a kezdetről. Hogyan is volt?... A háború végén Orosházán is nagy volt a nyomor. Sorra fogdosták össze és tartóztatták le a forradalmi röplapokat terjesztő rokkant katonákat. Ekkor került kezembe a kommunista párt röplapja: „Proletárok! Lássatok és tanuljatok! Ne tűrjétek, hot a kapitalizmus újra lábraálljon! Ne tűrjétek a csendőr és rendőr „elvtársak” ellenforradalmi fegyverkezését!” Többször elolvastam, majd gondosan eltettem a röpiratot és felolvastam idősebb munkásoknak. Kértem, magyarázzák meg, miről van szó. Az utcán értesültem arról, hogy Magyarország Tanácsköztársaság. Ezen a napon érkezett haza Oroszországból Boros István hadifogoly, aki később a Vörös Hadseregben is harcolt. Elmentem hozzá a Zöldfa utcába, hogy mondja meg már, mi van Oroszországban? Milyen az a Tanácsköztársaság vagy szovjet? — Oroszországban a népé a hatalom. Vége az úri világnak. Büszke vagyok rá, hogy én is harcoltam érte — mondotta. Azért én persze, még nem értettem mindent. Kint az utcán az emberek örömükben egymást csókolgatták, sugárzott arcukról a boldogság. A Fő téren többen beszéltek az egyesült párt célkitűzéseiről, éltették a pártot, az orosz forradalmat, a proletárdiktatúrát. A Kossuth-szobornál népgyűlés volt. Csapó Mihályné szónokolt a női egyenjogúságról, a nők szerepéről az új társadalomban. A hallgatóság vállára emelte a szónokot és így vonult a párthelyiség, a Hertz vendéglő elé. Ott Szemenyei Pál éppen akkor olvasta fel a kiáltványt: „Mindenkihez! Magyarország proletársága, a mai nappal kezébe vette a hatalmat. A polgári világ összeomlása, a koalíciós kormányzat csődje kényszeríti Magyarország munkásságát és parasztságát erre a döntő lépésre. A kapitalista termelés összeomlott A munkásság nem hajlandó többé a nagytőkések és nagybirtokosok igájába hajtani a fejét. Az országot az összeomlás anarchiájától csak a szocializmus, a kommunizmus megteremtése mentheti meg.” Ezek voltak a Magyar Tanácsköztársaság első szavai, s mélyen belevésődtek a szívembe. Este fáklyás felvonulás volt Én is tele torokkal énekeltem a többiekkel: „Nem lesz a tőke úr mirajtunk ... Elvész, aki a múltnak él." A Fő téren egy katonazubbonyos, szőrkucsmás volt hadifoglyot vettek körül, aki nagyban magyarázott. Mikor odaértem, éppen egy parasztember kérdezi: — Igaz, hogy Oroszországban nincsenek urak? — Mások. — Ha maga már kitanulta az orosz forradalmat, akkor mondja meg, mit kell csinálni, hogy nálunk se legyenek urak. — Mit? Hát agyon kell ütni őket! — Azért ez istentelen beszéd — dörmögte egy öreg. Többen is közbekiáltottak: — Az istent hagyjuk ki a játékból, annak semmi köze az egészhez. Sokáig vitáztunk így, találgattuk, mi lesz holnap. Éjfélre járt, amire az utcák elcsendesedtek. Ezen az éjszakán velem együtt sokan álmodtak a szabadságról ... A következő vasárnap édesanyám már korán reggel költögetett: — Kelj fel fiam, tudod, hogy ma belépünk a kommunista pártba. — Tudom anyám — feleltem és kiugrottam az ágyból. Felöltöztem, s reggeli után nagy ünnepélyesen elindultunk a párthelyiség felé. Nagyon izgatott voltam. Már másodszor kérdeztem meg: — Biztosan felvesznek bennünket a pártba, édesanyám? — Ugyan fiam, hogy kérdezhetsz ilyet! Hát nem szegény emberek vagyunk mi? Ott van a mi helyünk! — Hát szegényeknek, igaz, elég szegények vagyunk — feleltem —, de azért kellünk-e? Kellettünk. A pártban szívélyesen fogadtak bennünket, székkel kínáltak, s amikor megtudták, mi járatban vagyunk, nyomban elénk tették a belépési nyilatkozatot. Pár nap múlva este éppen az inasiskolában voltam. Az óra alatt egyszercsak kopogtattak. Ismeretlen ember lépett be. Engedélyt kért Kiss tanár úrtól, hogy valamit bejelenthessen az ifjúmunkásoknak. Ezt a szót ekkor hallottam először. A vendég bemutatkozott: Matula vagyok! Ifjú elvtársaim, azért jöttem, hogy bejelentsem: ma este az Alföld Szállóban megalakul a Kommunista Ifjúmunkások Szövetsége. Tanítás után gyertek el az alakuló ülésre. Hittanóra következett. Ki figyelt oda? Alig vártuk a végét és rohantunk az Alföld Szállóba. Egy pesti elvtárs ismertette a KIMSZ programját. Különösen nagyon tetszett nekünk, amikor azt fejtegette: ezután nem verhetik az inasokat. Be is léptünk valamenynyien a KIMSZ orosházi szervezetébe. Későre járt, amikor hazaindultunk. Mi tagadás, némi szorongást éreztem, mit szól majd a főnök úr, hogy az inasiskola után politikai gyűlésre megyek, tagja vagyok a kommunista pártnak és a KIMSZ-nek. De hamar megnyugodtam. Az előadó szavaira gondoltam, hogy a jövőben nem szabad megütni az ifjúmunkásokat. Otthon a főnök dühösen fogadott: — Hol a fészkes fenébe csavarogtál? A Szabó suszter inasa már réges-régen megjött. Magyarázkodni kezdtem. Váratlanul két olyan nyaklevest kaptam, hogy forogni kezdett velem a világ... De a KIMSZ-be azért továbbra is eljártam. Amikor veszélybe került a Tanácsköztársaság, mind többet beszéltünk erről. S azután megjelentek a plakátok! „Állj bele is a Vörös Hadseregbe!” Orosházán is megjelent a sorozó bizottság. Délutánra KIMSZ-gyűlést hirdettek. Napirend: jelentkezés a Vörös Hadseregbe. Az előadó így kezdte: „Elvtársak, Ifjú Kommunisták! Veszélyben a proletár haza! Elsősorban rátok, a minden szépért, jóért lelkesedő ifjúságra számítunk.” Óriási volt a lelkesedés. „Megvédjük a Tanácsköztársaságot! Majd adunk a burzsujoknak!” A sorozó bizottság még akkor nap munkához látott. Hoszszú sor végén álltam. Darók Matyi került mellém. — Te is jössz Matyi? — kérdeztem. — Hogyne mennék, én talán nem olyan proletár vagyok, mint Te? Dél felé került ránk a sor. A szokásos kérdésekre megmondtam a nevem, s hogy 1902-ben születtem. Az összeíró letette a tollat: — Fiam, akkor Te még csak 17 éves vagy. Gyereket nem veszünk be a Vörös Hadseregbe. A plakátokon mindenütt ott áll, 18 évtől lehet jelentkezni. Na, eredj csak szépen haza. Matyi ugyanúgy járt, mint én. Nagyon szomorúak voltunk, elanyátlanodva bandukoltunk hazafelé. Aztán remek ötletem támadt. Visszafordultunk, újra beálltunk a sorba, s amikor az asztalhoz értünk, a kérdésre így válaszoltunk: 1901- ben születtünk. Okmányokat nem kértek, idő sem volt erre. Percek alatt kezünkben volt a papír: a Vörös Hadsereg katonái vagyunk. A Vörös Hadsereg. Sikeres harcok, előnyomulások. Győzelmek, a vezetésben megbúvó ellenforradalmárok nyilvánvaló szabotázsa, a frontra küldött vaktöltények ellenére. Az előrenyomuló sereget váratlanul visszarendelték. Ki értette ezt? Nem kaptunk rá választ, mint sok mindenre, amit azóta a történelem tisztázott. De hát most nem történelmet írunk, hanem az emlékeimet próbáltam felidézni, mit láttam, hogyan láttam, hogyan vettem részt az eseményekben. Ami a Tanácsköztársaság dicsőséges 133 napja után következett, külön történet. Internálótábor, szakszervezeti munka, a cukrászmunkások orosházi szervezetének megalakítása és vezetése, illegális pártmunka, börtön. A felszabadulás után a demokratikus néphadsereg megszervezésekor nyomban jelentkezett és azóta politikát tiszt. 1956-ban fegyverrel harcolt az ellenforradalmárok ellen. Dr. Soós Gyula alezredes néhány év óta nyugdíjba vonult, de nem nyugalomba. Továbbra is szívesen vállalt munkája: részt venni a fiatalság nevelésében. Közben szorgalmasan veti papírra gazdag emlékeit, amiből majd, ha könyv alakot öltve megjelenik, nemcsak a fiatalok okulhatnak. -új ÉLELMEZÉSI DOLGOZÓ