Élelmezési Dolgozó, 1982 (76. évfolyam, 1-12. szám)
1982-01-01 / 1. szám
Nógrádi tapasztalatok az ifjúsági parlamentről Látkóczki Bálint, a Nógrád megyei ÉDOSZ megyebizottság mellett működő ifjúsági bizottság vezetője beszélgetésünk során elmondta, hogy a megyében örvendetes a fiatalokkal való foglalkozás, törődés. Tapasztalatait az ifjúsági parlamenteken, az élelmezésipari vállalatoknál kihelyezett üléseken gyűjtötte. Örvendetes, hogy a megyében érvényesül, megvalósul az ifjúsági törvény, a vállalatoknál jól foglalkoznak az ifjúságot érintő kérdésekkel. A mi ifjúsági bizottságunk évi tervét az ifjúsági parlamentre való készülés jegyében állította össze. Munkamódszerünket a munkahelyeken szerzett tapasztalatok határozták meg. Megvitattunk egy-egy vállalatnál különféle ifjúságot érintő kérdéseket, s ott konkrét tanácsokat adtunk. — Az ifjúság szétszórtan, kis telephelyen, néhány személyes üzemekben dolgozik. Ezért tartottuk fontosnak, hogy az aktívahálózat azokból a fiatalokból álljon, akik életkörelben dolgoznak, így a szervezés, a fiatalok mozgósítása, az érdekképviselet legjobban megoldható. Elhatároztuk, hogy alaposan megismerjük a vállalatok ifjúsági munkáját, rendszeresen kint ülésezünk a területen. Mindenütt sikerült értékes helyi tapasztalatokat gyűjteni s így mondhatom, hogy az ifjúsági parlamenteken való részvételünk még eredményesebb volt. — Mi a jellemző a megyében? — Elmondhatom, hogy az ifjúsági törvényt, illetve annak végrehajtási utasítását valamennyi élelmiszeripari vállalatnál méltó módon végrehajtják. Az intézkedési tervek konkrétak, az ifjúság helyzete lényegesen javult, a velük való törődés megfelelő. A parlamenteken a megjelenés, az aktivitás nagyon jó volt. A szakszervezeti szervek ott voltak az indításnál, s a sikerélményben is egyaránt részesültek. Őszintén, nyíltan beszéltek a fiatalok. Érezni lehetett, hogy érdekli őket, ami értük, velük történik. Hiszen az ifjúság aktív munkája nélkül nem lehet színvonalas ifjúságpolitikai munkát végezni. — Nagyra értékeli az ifjúsági bizottságunk — hangsúlyozta Látkóczki Bálint —, hogy a vállalatok a helyi sajátosságoknak megfelelő versenyformának adnak létjogosultságot. Nálunk, a gabonásoknál például bevált a 30 éven aluli fiatalok szakmai versenye, a sütő- és húsiparban az Alkotó ifjúsági pályázat hozott felszínre szép eredményeket. — Milyen feladatokat adtak az ifjúsági parlamentek? — Néhány feladatot emelek ki. Az egyik, hogy hamarosan lépni kell a gabona-sütőiparban dolgozó fiatalok több kereseti lehetőségéért. A másik: a kisüzemekben többet kell tennünk az érdekvédelem, érdekképviselet érdekében. Igen lényegesnek tartjuk, hogy érvényesüljön a munkamódszerünkben az a törekvés, hogy még többet éljünk az alapszervezetekben, még jobb tartalmat kapjon a testületi munkánk, mert minél őszintébbek a helyi szinte kitárulkozó beszámolók, annál könnyebb együtt megtalálni a hogyan továbbra a feleletet. A megyei ifjúsági bizottság és az alapszervezeti bizottságok között jó a kapcsolat, amit személyes kapcsolatokkal még jobbá igyekszünk majd tenni. Csak magunknak ártunk Hirtelen kivágódik az ajtó, és egy vörös ruhás, fekete hajú fiatal nő robban be: — A pénzemért jöttem! — Hangjából, szemeiből árad a gyűlölet, a levegő megdermed a kis irodában. Nagy Mária csoportvezető fel akarja oldani a feszültséget: — Na mi az, búcsúzni jöttél? Aztán megbecsüld ám magad a következő helyen! A sértődött fiatalasszony több évig dolgozott az ostyaüzemben, aztán férjhez ment. A férj iszákos, s egy idő után nem engedte az asszonyt dolgozni. A sok hiányzást megunva megkérték, keressen magának másutt munkát. Ugyancsak a sok hiányzásért voltak kénytelenek megválni egy fiatal lánytól, aki a három-négy hónapból alig dolgozott pár hetet. Az otthoni háttér nála is rendezetlen. — Elkallódott, se itt nem volt, se otthon — mondja Garamszegi Ferencné üzemvezető. Évente három-négy ilyen botrányos esetünk van. A hetvenkilenc ember felére számíthatunk csak biztosan, a többiek nem tudnak itt megmaradni. Végigjárjuk az ostyaüzemet. Fenn, a harmadik emeleten az osityasütők helyiségében rekkenő hőség, zaj fogad. Garamszeginé a gépen dolgozó lányokat mutatja: — Aki nem ismeri ezt a munkát, azt hiszi, könnyű ... Lent, a kenőműhelyben sem rózsásabb a helyzet, és a csomagolóban sem. Szénási Károly például naponta negyvenöt-ötven mázsát emel. Fizetése négyezer forint. — Bár sok ilyen lenne! — mondja róla kísérőm. — Nagyon nehéz megtartani az embereket, különösen a szakmunkásokat. Az a baj, hogy ha elvégeznek valami iskolát, rögtön igazgatók szeretnének lenni. A marcipánkelesztőben éppen ennek az ellenkezőjéről győződünk meg. Barna Andor szakmunkás kilenc éve dolgozik itt. Az ő órabére a legmagasabb. Abba az ötven százalékba tartozik, amelyre bizton lehet számítani. Az irodába menet Garamszeginét a kilépések okáról faggatom. — Nemcsak a kevés pénz és a nehéz, egyhangú munkakörülmények riasztják az embereket. Nagyon sokat számít az otthoni háttér. Sokan jönnének dolgozni, de egyszerűen nem engedik. Olyan is van, aki elkallódik, elzüllik. Sajnos, ez rossz hatással van a munkafegyelemre is. Itt nagy szerepe van a brigádoknak. Van, akit menesztünk, mert nem akarunk helyette dolgozni, és vannak fiatal lányok, akik beletörődtek. — Mi is érdekeltek vagyunk abban — mondja Vámosi Lajosné főbizalmi, aki huszonöt éve dolgozik már itt —, hogy elküldjük azokat, akik lógnak. Azt hiszem, a legnehezebb helyzetben a művezető van, egy-egy munkahelyen belüli átcsoportosítás is sokszor éles vitákkal jár. Ilyenkor mi csak annyit tehetünk, hogy próbáljuk rábeszélni a másikat, ne okoskodjon. Ha rajtam múlna, ezt a magyar betegséget, a munkaerő-vándorlást és a fegyelmezetlenségeket úgy szüntetném meg, hogy szigorúbban megtorolnám őket. A jelenlegi munkaerőhelyzet sajnos a vezetőket is engedélkenyebbé teszi, de én azt hiszem, hogy csak magunknak ártunk, ha a végtelenségig mindent eltűrünk. — Hát igen, az ostyaüzemben a legrosszabb a helyzet. Most már ott tartunk, hogy a drazséüzemből voltunk kénytelenek áthelyezni oda embereket, mert nem győzik a munkát. — Ezt már Kovács Béláné, a Duna Csokoládégyár igazgatója mondja. Nem panaszkodik, tárgyilagosan összefoglal. — De nemcsak az ostyaüzem van nehéz helyzetben. 1971 óta létszámunk csaknem kétszáz fővel csökkent, és kénytelenek vagyunk vidéken elvégeztetni a munkát, ami nem olcsó mulatság. Az itt gyártott csokoládét százhúsz kilométerre leutaztatjuk, ott becsomagoltatjuk, aztán visszahozzuk. A mi bérszintünk az édesiparon belül is az utolsó előtti helyen áll. Elsősorban az alacsony béreknek az eredménye az elvándorlás, de nemcsak az, hanem, hogy ezzel együtt a termelésünk is csökken. Mindemellett hadd oszlassam el azt a tévhitet, hogy itt könnyű dolgozni. A szakközépiskolából sokan jönnek hozzánk, de kéthárom hónap után kilépnek, kevesen maradnak. Aki viszont marad, az minden megbecsülést megérdemelne, és ha azt akarjuk, hogy itt is maradjon, azért nekünk is tennünk kell valamit. Udvarhelyi András 2 ÉLELMEZÉSI DOLGOZÓ Nem szálloda — malom 1981. november 26. — Mohácson elkészült az ország legkorszerűbb malma. A Duna partján magasodó üzemet november végén, a város felszabadulásának 37. évfordulóján avatta fel Kovács Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes. November eleje óta már üzemszerűen működik az új malom, egyelőre egy műszakban. Januártól három műszakban készítenek lisztet, s attól kezdve naponta 72 tonna búzát őrölnek meg. A felszabadulás óta először épült malom Baranyában. A Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat ezért telepítette az új üzemet Mohácsra, mert ez a táj hazánk egyik legjobb búzatermő körzete. A Duna mellé helyezést pedig az indokolta, hogy termékeit az olcsó víziúton szállíthatják a fővárosba. Hazánkban először jött létre komplett gabonaipari bázis a mohácsi Duna-parton. Óriási silóiban húszezer tonna búzát tárolnak, mellette nagykapacitású takarmánykeverék-előállító üzem működik, a bázisnak saját kikötője van, ahol gépi erővel rakják be az árut a dunai uszályokba. A malom elkészültével most teljessé vált a gabonaipari rendszer. A magas fokon automatizált üzem működését vezérlőpult mellől irányítják a molnárok. A hatszintes, acélvázas, csupa üveg malomépület inkább egy modern Duna-parti szállodának látszik, mint üzemnek. A beruházás értéke 151 millió forint. A molnárok kedvező körülmények között dolgoznak. Az egész üzem kellemesen temperált, mindenütt fényeső armatúrák világítanak, a zaj ellen jól szigetelt pihenőhelyek védik az embereket. A környezet — elsősorban a Duna vízének — védelme érdekében nem hagyományos módon, azaz vízzel mossák az őrlésre kerülő búzát, hanem a legkorszerűbb száraz technológiával: különböző súroló- és kefegépek, valamint kőkiválasztó berendezések tisztítják meg a terményt. — Néni! Milyen itt Mezőberényben a kenyér? — szólítokmeg egy erősen hajlott hátú parasztasszonyt, akinek mapbarnította ráncos arcáról nem lehet leolvasni a felette elszaladt időt. — Maga nem idevalósi? — kérdez vissza. S miután jól szemügyre vesz, dicsekvést éreztetve a mondandójával, közli velem: — Jó kenyerünk van. Nagyon jó. Az üzletiben olyat kapunk, amilyent kérünk. És mindig friss. Győződjön meg róla, hogy igaziat mondtam, ha ezen a széles járdán továbbmegy, odaér az üzlethez. — Én a pékséget keresem. — Az, az üzleten ital van. De ott nem árulnak kenyeret. Nem mondtam a néninek, hogy nem is szándékozom venni. Csupán egy fogyasztó véleményére vagyok kíváncsi. A keresztutcához érek, óvodások lépnek elém. igazi hangzavar támad a kérdésemre: — Izik-e a kifli? Az óvó nénivel az élen harsogják: — Igazán finom. Úgy vélem, elég jó információval ,érkezem a Békéscsabai 1-es Sütőipari Vállalat 4-es számú üzemébe, Mezőberénybe. Meglepődve fogadják a nem várt vendéget. Az információt készséggel adják. Naponta mintegy 70 ember ,tizenhatfajta, 40 ezer darab péksüteményt és 50-60 mázsa kenyeret készít, körülbelül 20-25 ezer ember számára. Dél körül jár az idő. A dagasztócsésztéle, mint sorkatonák sorakoznak rendben. Derűs hangfoszlányok a másik helyiségből hallatszanak ide. Ott javában nyújtják a réteslapokat. Mikor megtudják, hogy újságíró lépett be hozzájuk, úgy dolgoznak, mint akiknek felnézni sincs idejük. Percekig nézem őket. Van türelmem. Igazi Szűcs Istvánné, Manyi réni, a kísérőm próbálja szóra bírni a melegtől izzadó sütőmunkásokat. Igazi Szűcsné magyarázza: — Valamennyien itt tanulták a szakmát, illetőleg a szakmai fogásokat. Én tíz éven át az üzem szakszervezeti bizalmija voltaim és ennél fogva jobban ismerem a dolgozókat. Érdekes, hogy nálunk kialakult valamiféle magunk szabta követelmény egymással szemben. Az idegenek is hamarosan látják, hogy ha meg akar maradni, igazodnia kell. — Mit ért ezalatt? — Elsősorban a felelősséget a munkához, egymáshoz. Nehéz munka a miénk. S mi volna, ’ha elnéznénk, hogy az egyik megszakad, a másik lézeng. Mehet így pár napig, aztán a fizetés is aszerint módosul. A bizalmi ott él a dolgozók közt,’ ismeri az érem egyik oldalét. Ökrös Gábor, az üzemvezető tudja mi a követelményszint, mit tud a dolgozó, s mit ad. A fizetését nálunk a munkája után kapja a sütőmunkás. Az kap többet, aki kifogástalan terméket készít. Arról is szót ejtünk, hogy a bérezésbe, a helyi munkakörülmény formálásába éppen úgy beleszól a bizalmi, mint a segélyek, vagy akár a szénutalványok adásának meghatározásába. Segélyt csak okkal kér a dolgozó, hosszú betegség vagy más komoly esemény indokolhatja. Önön mércéjükre büszkék sokan. Különösen mostanában, hogy a vállalat megszüntette a kategóriát, teljesítmény utáni i differenciált bérrendszert alakított ki. A bizalmiak joga és egyben kötelessége mindenkiről véleményt alkotni. Igazi Szűcs Istvánné üzemvezető-helyettesa maga tapasztalaltságával segítőkész partner volt és maradt. A falusi pékség érzetét keltő üzemből azzal a gondolattal jöttem el, hogy ebben az alföldi nagyközségben méltán van becsületük a sütőiparban dolgozóknak. Sz. A. Munkavédelmi ankét A zalai szakszervezeti napok keretében az SZMT és az ÉDOSZ-megyebizottság szervezésében tapasztalatcserével egybekötött ankétot tartottak a Zala megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalatnál. A munkavédelmi ankéton a megyei élelmezésipari vállalatok munkavédelmi vezetői, az szb-titkárok és az szb munkavédelmi felügyelői vettek részt. Megtekintették az új marhavágó üzemet, majd ezt követően a munkavédelmi rendeletekről, azok értelmezéséről és a további feladatokról cseréltek véleményt kötetlen beszélgetés formájában a résztvevők. Ez alkalomból munkavédelmi kiállítást szerveztek a házigazdák. A Nyugat-Pest megyei sütők ifjúsági parlamentjéről Bizalommal és felelősséggel A Nyugat-Pest megyei Sütőipari Vállalatnál november végén tartották az ifjúsági parlamentet. A fiatalos lendületről a huszonkét hozzászóló gondoskodott, családias hangulatról a rendező üzem, nosztalgiáról a meghívott veteránok. Ha az ifjúság helyzetét, nézzük, szétszórtsága kiterjed majdnem a fél Pest megyére úgy, hogy a Duna még ezt is kettéválasztja. A terület nagyságára jellemző, ahogy azt az egyik dabasi fiatal megfogalmazta a helyszínre érkezéskor: „Ha a mai nap már mást nem is csinálunk, csak találkozunk mind a három járásból idejött fiatalokkal és az Alföld széléről a Dunántúlra kirándultunk, már tettünk valamit.” Polgárdi József, a vállalat igazgatója tartotta a beszámolót az elmúlt két évben végzett ifjúságpolitikai munkáról, a gazdasági eredményekről és feladatokról, valamint az ifjúsági törvény vállalati végrehajtásáról. összegezte a három járásban megtartott helyi parlamenteken elhangzottakat és kiemelte, hogy fontos mérföldkő a vállalat életében az ifjúsági parlament, ahol számvetést készítünk és megfogalmazzuk a jövő elképzeléseit és teendőit. örvendetes tényként állapította meg, hogy dolgozói állományunk lényegesen megfiatalodott. A dolgozói létszámnak több mint 40 százaléka 30 éven aluli. De ugyanilyen arányú a fiatal vezetők létszáma is. Rámutatott, hogy a közép- és felsőszintű fiatal vezetők a vállalat saját nevelésű szakmunkásgárdájából kerültek ki, az aggodalmak ellenére a fiatalítás nemcsak szám szerint mennyiségi változás, hanem kedvező irányú minőségi változást is hozott. Szólt arról is, hogy a vállalat nagy áldozatokat vállal a lakáshelyzet, továbbtanulás lehetőségének megoldásában, az élet- és munkakörülmények javításában. Gondként említette, hogy az elmúlt parlament óta nem sikerült rendszeressé tenni a fiatalok tájékoztatását, többet kell foglalkozni a gyesen levőkkel, katonákkal és fiatal családosokkal. A kiadott írásos anyagban foglaltak és a szóbeli tájékoztató alapján megállapítható, hogy az ifjúságpolitikai célkitűzések jelentős részét sikerült teljesíteni, sőt néhol még többet is a tervezettnél. A hozzászólásokból kitűnt, közös az érdek, közös a cél, és közösen is akarják megvalósítani a feladatokat, pl. ötnapos munkahét bevezetése, szabadidőprogram. Meghatóan hallgatta a 120 küldött Tóth István érdi fiatalt, aki a tizenhat (Tiszadobi Gyermek- és Ifjúságvédő Intézetből) munkavállalóként a vállalatnál dolgozók nevében néha elcsukló hangon, néha a vállalatukat emlegetve, „vállalatunkra” helyesbítve mondta el hozzászólását és megköszönte a fiatalok és a vezetők segítőkészségét. Áhítattal és tisztelettel hallgatták a fiatalok Tusák Miklós nyugdíjas pék veteránt, amikor a régi időkről beszélt. Látszott az arcokon, hogy minden szava történelem a fiatalok számára. Útravalóul adta, hogy ő nem élt hiába, érdemes volt harcolni ezért az ifjúságért és nyugodtan adja át a stafétabotot a fiatalok részére. Polgárdi József összegezve válaszolt a kérdésekre és azt ígérte, ahol szükséges a tett intézkedésről írásos tájékoztatást is ad, majd kérte a fiatalokat arra, hogy a megnehezedett gazdasági viszonyok között még sokkal jobban álljanak helyt és azonnal reagáljanak mindenre legalább olyan nyíltsággal, mint ezt itt a parlamenten tették. Az estig tartó alkotómunkában, sikerült a következő évekre meghatározni a vállalat fiataljainak jövőjét biztosító feladatokat, és a gazdasági vezetésre háruló tennivalókat. Végül a küldöttek elfogadták az ifjúsági parlament dokumentumait és megválasztották a felsőbb küldötteket. Kovács Zsigmond szb-titkár