Élelmezési Dolgozó, 1994 (37. évfolyam, 1-6. szám)
1994-01-01 / 1. szám
Európai Közösség A csatlakozásról szakszervezeti szemszögből Az Európai Közösséggel kötött Társulási Szerződést 1991. december 16- án parafálta Magyarország, és ez év március 1-jén lesz két éve, hogy életbe lépett a kétoldalú kereskedelemről szóló ideiglenes megállapodás. Az év elején az EK 12 országa, amelyet most már Európai Uniónak (EU) hívnak, valamint az Európai Szabad Kereskedelmi Társulás 5 állama létrehozta a világ legnagyobb szabadkereskedelmi övezetét, az Európai Gazdasági Térséget, amely 372 millió potenciális fogyasztót jelent. Ha a fejlettséget mutató 1 főre eső nemzeti össztermék (GNP) értékét dollárban számítva összehasonlítjuk, Magyarország és az EGT-t alkotó országok között általában hét-nyolcszoros a különbség az utóbbiak javára (Magyarország: 3040 dollár, 1992-es adat). Magyarországon nem tartottak népszavazást az Európai Közösséghez való csatlakozásról, mint ahogy azt az európai országokban általában teszik - igaz, erre még sor kerülhet, mivel a teljes jogú tagság megpályázása hátra van. A magyar szakszervezetek szinte kivétel nélkül támogatták a társult tagság létrejöttét, mivel komoly gazdasági reményeket fűztek hozzá. A szakszervezetek tisztában voltak ugyan azzal, hogy az európai integráció továbbfejlesztését jelentő maastrichti megállapodás munkavállalói szempontból nem teljes: az egyezmény szociális fejezetét csak a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva fogadták el (Anglia kivételével). Támogatták a szakszervezetek a csatlakozás ügyét azért is, mert világos volt, hogy a magyar gazdaság a fejlett követelményrendszerhez való felzárkózás igényét, a szükséges ösztönzést, kihívást, csak az Európához való szorosabb kötődéssel szerezheti meg. Véleményem szerint is, a gazdaság centrum-periféria viszonyában az ország számára az egyetlen lehetőség a leszakadás elkerülésére a minél gyorsabb megkapaszkodás, amelynek egyik eszköze a Társulási Szerződés. Az adott időpontban nem lehetett pontosan felmérni, de sejthető volt, hogy a csatlakozás számos hátrányt is jelenthet, figyelembe véve a fejlettségbeli különbségeket. Számítani lehetett arra, hogy az import gyors liberalizálása, a versenyképesség gyengesége, illetve hiánya veszélyeztetett helyzetbe hozhat termékeket, vállalatokat, ágazatokat, aminek egyenes következménye a munkanélküliség gyors növekedése. A jelzett fenntartásokkal együtt létezett az a hit, hogy az Európai Közösséggel kötött megállapodás kiutat kínál az ország gazdasági problémáinak megoldásában. Az agrárkormányzat nagy reményeket fűzött a piacra jutási engedmények bővüléséhez. Elérhető célnak tűnt az exportnövekedés, a FÁK országaiba irányuló, az élelmiszer-ipari segélyprogramba való bekapcsolódás lehetősége, a nagyobb verseny által kikényszerített minőség és hatékonyság javulása. A jelen írás keretei nem teszik lehetővé a Társulási Szerződés hatásának még csak vázlatos értékelését sem, de az bizonyosan elmondható az agrárszektorról, hogy a Társulási Szerződés nyújtotta kedvezményes kereteket Magyarország nem tudta kihasználni. A nyugati eladások bővülése nemhogy nem tudta ellensúlyozni a keleti piacok elvesztését, de 1993-ban az élelmiszerexport értékének jelentős visszaesése következett be. A helyzetet rontotta a hazai kereskedelem privatizációja, amely a nyugati élelmiszerek nagymértékű beáramlását eredményezte. Ha összegezni próbálnánk nagyon vázlatosan az eddig ismert tényeket, az exportbővülés helyett csökkenés következett be; piaci térnyerés helyett a saját piacokról való kiszorulás fenyegeti a gazdálkodókat; foglalkoztatási stabilitás helyett a csőd, a felszámolás, a munkanélküliség terheivel kell szembesülni. Mindezen gondokat nem lehet és nem is lenne tisztességes kizárólag a Társulási Szerződés rovására írni. A szakszervezetek sem számoltak a kárpótlás, a privatizáció, az import-liberalizálás, a piacvédelem hiányának hatásaival, amelyek együtt jelentkezve nem várt, nem számítható negatív folyamatokat eredményeztek. Úgy gondolom, hogy a szakszervezetek számára tanulságos lenne munkavállalói szemszögből is kiértékelni, hogy mit hozott a Társulási Szerződés, és reális mérleget vonni a további lépések meghatározását illetően is. Magyarország, mint az agrárexportban különösen érdekelt térség számára érdekes lehet az a nyugat-európai partnereink által gyakran idézett szakszervezeti vélemény, hogy az Európai Közösségen belül az iparilag erős országok az I. osztályon utaznak, míg a mezőgazdasági, élelmiszer-ipari jellegű országok csak a II. osztályon. Kapuvári József Erdélyben jártunk a közelmúltban, Nagyvárad, Kolozsvár, Marosvásárhely és Csíkszereda voltak utunk főbb állomásai. A múlt és a történelmi emlékek, a szép tájak és a települések változó arculatát kutatva, fél szemünkkel állandóan a kirakatokra, az élelmiszerboltok polcaira, a piacok standjaira és az asztali étkekre figyeltünk. Kitűnő kollégánk, a Csíkszeredai Jánosi Csaba, akivel a Székelyföldet bejártuk, segítette tájékozódásunkat. Közel sem teljes a kép, amelyet ez a rövidke tudósítás felvázol, némely összefüggésben azonban elgondolkodtató. A gazdasági nehézségek ellenére, Erdélyben egyre több áru sorakozik az üzletek polcain. Útitársam szerint a kínálat szinte hónapról hónapra bővül. Sokféle Magyarországról származó élelmiszer-ipari termék is kínálja magát, bár egyre nagyobb konkurenciával kell megküzdeni. A romániai magyar fogyasztó persze bízik a rokoni látogatások során, vagy ajándékozás útján megismert áruk minőségében, a honi termékekben. A megkedvelt ízek, a viszonylag versenyképes csomagolás és az ismerős boltos hozzáad valami pluszt a magyar termékekhez. Nem beszélve arról, hogy egyre több a vegyes vállalat, amelyek áruikkal az erdélyi vásárlók kedvét keresik. Az üzleteket járva - bevásárlókosárral a kézben - magunk is meggyőződhettünk arról, hogy sokféle hazai élelmiszeripari termék akad vevőre. Magyarországi liszt, tésztafélék, rendszeresen kaphatók az erdélyi városokban. Magyar érdekeltségű pékségeket is nyitottak, a receptek, az adalékanyagok egy része itthonról származik. Tarhonya, spagetti, levestészta, teasütemény is kínálja magát, habár nem mindenben folyamatos az ellátás. Míg a malom- és a sütőipar termékeivel lépten-nyomon találkozhat a vásárló, magyar hentesáru gyakorlatilag nincs, s baromfiipari termék is kevés. Ennek persze oka lehet az is, hogy a húsféleségekből a helyiek jobban ellátják magukat. Amerre jár az ember, sok az állat, a piacokon a malac ára jóval alatta van a hazainak. (Kereskedelmi szempontból nyilván súlyosan esik latba a nem túlságosan kedvező állat-egészségügyi helyzet.) A hentesáruknál jóval könnyebben lépik át a határokat az édesipari termékek. Sokféle hazai eredetű csokit, cukorkát vásárolnak a háromszéki gyerekek. Ugyancsak számottevő az üdítőitalok forgalma. Természetesen a dohányáru is eljut az ottani fogyasztókhoz. Arról viszont nem sikerült információt szereznünk, hogy az élvezeti cikkek mindenkor legálisan lépik-e át a két ország határát. A termelői és kereskedelmi együttműködésre azonban számos jel utal. Az erdélyi településeken viszonylag sokféle Magyarországról származó bor, sör és szeszipari terméket fogyasztanak. Dréher sör, Kunbajai kékfrankos, kecskeméti vermouth, vodka, cseresznyepálinka, diókkőr, császárkörte és megannyi kedvcsináló hódít a havasok vidékén. Csíkszeredán, Székelyudvarhelyen, Kézdivásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön nem kell túl soká keresgélni az üzeletekben, ha az ember magyar ital mellett akar vigasztalódni. (Vagy, ha otthon éppen kifogyott a besztercei szilvapálinka.) Ugyancsak széles az Erdélyben kapható magyar konzerv- és tartósítóipari termékek skálája. Mondhatni, magyar feliratoktól hangosak a kirakatok. Húskonzervek, pástétomok, befőttek, zöldségek, fűszerkeverékek, ízesítők egész sora várja az üzletekben a háziaszonyokat, akik a messze földön híres erdélyi konyha főztjeit akarják elkészíteni. Érdekes, hogy az itteni konyha híres, az élelmiszerek iparszerű előállítása azonban nem nőtt fel soha a konyhaművészet színvonalára. Ezt az ellentmondást felismerve számos magyar vállalkozó lát fantáziát abban, hogy bekapcsolódjon a feldolgozó üzemek fejlesztésébe. Az említett pékségeken kívül - információnk szerint - a húsiparban, a még szóba nem hozott, de befektetési szempontból fontos tejiparban, s más területeken is folynak tárgyalások újabb közös vállalatok létrehozására. Az olcsó alapanyag, a hazainál olcsóbb munkaerő nagy csábítást jelent, a még viszonylag gyenge vásárlóerő ellenére. Nem beszélve arról, hogy Székelyföldön keresztül elérhetők távolabbi piacok is. (A kereskedelem egyszerűbb formája, a közvetlen árucsere igen intenzív formáival lehet találkozni Erdély, Ukrajna és az ázsiai országok között.) Ez a rövid beszámoló nyilván csak a benyomás szintjén rögzít bizonyos tényeket. De arról meggyőz, hogy ilyen szemüvegen keresztül is érdemes figyelni a határainkon túli folyamatokat. H. L. Állatvásár Csíkszentmártonban A Dréher Székelyudvarhelyen Élelmezési DOLGOZÓ Győrben jártunk vízkereszt után. Beszélgetőpartnereinket arra kértük, mondják el, hogy mi foglalkoztatja az embereket az új esztendőben, s miben vár segítséget a tagság a szakszervezettől. A kérdésre adott válaszok szerteágazóak voltak: a privatizációtól a bérekig, a megélhetési gondoktól a szakszervezeti segélyezésig. Túri József megyei titkár munkaasztala körül Baricsa László, a Pannon Gabona Rt., Füri Sándorné, az Italgyártó Rt. és Horváth József, az Arvit Hűtőipari Rt. szb-titkára mondta el véleményét. Morvári József, és Konegali Koreken nagy megnyugvást keltett, hogy túlestünk a privatizáción, az Arvit Hűtőipari Rt. magyar kézbe került. Nem fenyegeti veszély a munkahelyeket, sőt talán több munka lesz. Leépítésről eddig sem volt szó, legfeljebb fegyelmi vétség miatt kellett elhagyni egy-egy embernek a céget. Megnyugtatóan hat, hogy az új tulajdonosok öt évig nem adhatják el a vállalatot, a kollektív szerződés érvényben marad. A figyelmünket egészen a közelmúltig a privatizáció kötötte le, még nem tárgyaltunk az idei béremelésekről. Fuli Sándorné: A győri Szeszgyár kettévált, az emberek többségét a létrejött új cégek sorsa foglalkoztatja. Vannak, akik aggódnak, hogy a két vállalat külön-külön mennyire lesz életképes. Hogyan lesz tovább? Hiszen a szeszgyártásból, mióta 1884-ben a gyárat megalapították, mindig megéltek, akik ezzel foglalkoztak. A megszigorítások ellenére érződik a feketepiac káros hatása. A múlt évben 350 ezer forint volt a szeszgyáriak átlagkeresete, az Italgyártó Rt. várhatóan ezt nem tudja biztosítani. Ezért is kezdeményezett bérfejlesztést a szakszervezet az év eleji munkásgyűlésen. Az érdekvédelemnek van álláspontja privatizáció esetére is, a követeléseket tartalmazó levelet átadtuk a vállalat megbízott vezetőjének. Baricsa László: Hosszú vajúdás után derült ki, hogy számunkra milyen lesz a decentralizált privatizáció. Tapasztaltuk, hogy az információ hiánya mennyire káros tud lenni. Az átmeneti bizonytalan helyzetben eluralkodott a pesszimizmus nálunk. Nagy megkönnyebülést jelentett, mikor megtudtuk, hogy a vállalat törzse egyben marad. Az átalakulást követően a korábbi vagyonjegyek alapján bizonyos beleszólásunk is lesz a dolgok további menetébe; információnk szerint MRP-nek is lehet létjogosultsága. Örömmel mondhatom, hogy az emberek megnyugodtak, a munkahelyünket biztonságban érezzük. Jól sikerült a tavalyi év, a cég négyhavi jutalmat fizetett, ezzel az egy dolgozóra jutó átlagbér elérte a 400 ezer forintot. Jelenleg az ÁVÜ részvény értékesítési programjára várunk. Túri József: Változik a tulajdonos, változnak a gazdálkodási körülmények és ezzel együtt a szakszervezeti szervezkedés feltételei is átalakulnak. Mint a példák mutatják, a Szeszgyárból két vállalat lett, a GMV-ről levált a soproni és a kapuvári malom, elaprózódnak a vállalatok és a szakszervezeti egységek is. Korábban hat vállalatnál dolgozott függetlenített szb-titkár, ma már csak a kekszgyári és a húsos kolléga végez érdekvédelmi munkát teljes időben. Ugyanakkor a tulajdonosváltás után az érdekvédelem egyre nagyobb erőfeszítéssel tud csak talpon maradni. Horváth József: Tudomásul kell venni, hogy az egzisztenciáját senki sem hajlandó kockára tenni. Márpedig a valódi tulajdonosok megjelenésével megszigorodnak az érdekvédelem feltételei. A szakszervezetek megítélése azon is múlik, hogy milyen szolgáltatásokat tud nyújtani a tagjainak, s a titkár mit tud elintézni. Baricsa László: Új vonása a szakszervezetek tevékenységének, hogy egyre növekszik az igény a szociális segítségnyújtás iránt. Horváth József: Ha nagyjából megfelelnek a bérek, megfelelőek a munkakörülmények, akkor elégedettek az emberek. Fontos az is, hogy bizonyos szakszervezeti szolgáltatások igazságosan legyenek elosztva. Túri József: Ma nem könnyű megmondani, hogy milyen szakszervezetet akarnak a munkavállalók. Egyes személyek visszahúzódása mögött esetenként pártorientáció is meghúzódik. Az „alulról építkezés” hozta, hogy mindenki azt csinál, amit akar; szinte vállalatonként változik a szakszervezet arculata. Füri Sándorné: A szakszervezet erejét a különböző szolgáltatásokon keresztül jobban le tudja mérni a tagság, a szakszervezet elismertsége is nagyrészt ezen múlik. Tulajdonképpen nálunk is jelentős bérfejlesztés volt, létszámleépítésre nem került sor, csak a részegeseket bocsájtották el. Túri József: Többen úgy érzik, hogy „ha felküldöm a pénzt, akkor sem jobb a helyzet.” A felső szintű érdekvédelem alig tud felmutatni eredményeket. A szakszervezeti központok nagy vagyonokhoz jutottak, hasznosítsák, ha élni akarnak, így feleseltek egymással a tények és a vélemények Győrben, az új évben, vízkereszt után, egy viszonylag enyhe téli délelőttön. Máshol talán másként vélekednek, hiszen mint mondják, a „cég határozza meg a tudatot ”. Hasznos véleménycsere volt, köszönet az őszinte szóért. Okosabbak lettünk annyival, hogy Nyugat-Dunántúlon a helyzet változó. (Horváth) Családostól eljöttek az autók átvételére a boldog nyertesek a Queen üdítőital pályázatának nagy eseményére, ahol a két gyönyörű hófehér Ford autót átvehették. A BUSZESZ Élelmiszergyártó Rt. az egészséges üdítőital fogyasztására hirdetett pályázatot és szinte példátlan mennyiségben, 270 ezren küldték be azokat a címkéket, amelyeket a palackokról lehetett levenni. A nagy versenyen, amelyen egy Ford Mondeót a BUSZESZ ajánlott fel, míg a másik gyönyörű fehér kocsit a FORD-Budaörs adta. Nyerhettek még kerékpárokat és más értékes tárgyakat is a pályázók. Az egyik nyertes család Zalaegerszegről, a másik Ásványráróról érkezett. A zalaegerszegiek kisfia, Horváth Krisztián büszkén mesélte, hogy tulajdonképpen ő gyűjtötte össze a címkéket és az édesanyja Horváthné Békés Mariann gondozónő írta meg a levelet és az édesapa, az egyik zalaegerszegi őrző-védő szolgálat munkatársa adta fel a postán, így hát mindenki kivette a részét a ritka szerencse megalapozásában. A fiatal mama nevetve mondta: nemcsoda Krisztián kezdeményezése, hiszen igen sok Queen üdítőt iszik meg, életükben először belementek ebbe a játékba, vagyis még soha nem pályáztak. Igaz, az már nagy gondot okozott, hogy mi lesz az illetékkel, mert keveset keresnek. Szerencsére a BUSZESZ ebben is segítségükre sietett. Az életüket azonban nem változtaja meg a kocsi, Krisztiánnak tanulni kell, Mariann asszony tovább látogatja a magányos öregeket, akiktől szeretetért szeretetet kap és Horváth papa is teljesíti szolgálatából adódó, nem kis felelősséggel járó feladatait. Sok szerencsét nekik, és az ásványrárói Szabó Attilának és családjának is. Nem szólva a kezdeményező Queenről. (L.V.)