Élelmezési Dolgozó, 1995 (38. évfolyam, 1-9. szám)
1995-01-01 / 1. szám
Veszprémiéj Rt. A bajban hiányzik a szakszervezet Winklerné Ványa Magdolna, az Élelmiszeripari Dolgozók Szakszervezete tejipari tagozatának ügyvivője, a Veszprémiéj Rt. üzemi minőségvezetője és szakszervezeti titkára is egy személyben. Határozott, következetesen, logikusan érvelő ember. Külön erénye a női mivoltából is adódó szociális érzékenysége. Biztos vagyok abban, hogy nagyon kemény tárgyalópartner. — A határozottságra nagy szüksége van annak, aki tisztséget vállal valamely érdekképviseletben. Az állami tejipari vállalatok átalakultak már, de még nem privatizálódott mindegyikük. Az ágazatban tízezer ember dolgozik és közülük hatezer tagja a szakszervezetnek. Akik eddig nem tartották fontosnak, hogy belépjenek, azok is rádöbbennek a szervezet erejére. Sajnos, csak akkor, amikor már bajba jutottak. — Mit tud segíteni a szakszervezet a privatizáció során? — Az egyes vállalatok dolgozói nagyobb betekintést kaphatnak a folyamatba. Azt azért nem merem állítani, hogy nagymértékben befolyásolhatják a döntést, pontosabban, hogy megválaszthatják a tényleges tulajdonost, de ahol jól dolgoznak a tisztségviselők, ott legalább betekintést nyernek azokba a lehetőségekbe, amelyek ismeretével nem sértenek üzleti érdeket. — A tejipari tagozat kikkel keres kapcsolatokat? — Minden olyan szervezettel, amelyik foglalkozik azokkal a döntésekkel, amelyek a mi sorsunkat befolyásolják, így a gazdasági kamarákkal, a terméktanácsokkal, más szakmai szervezetekkel. Magam is egyetértek azzal, hogy az agrárkamarában vállaljanak tagságot az élelmiszeripari vállalkozások. Most az egyik legfőbb gondunk az alapanyaghiány. Akkor várhatók tömeges elbocsátások nálunk, ha nem sikerül elegendő tejet vásárolnunk. A tejelő tehenészetekkel azonosak, vagy legalábbis hasonlók az érdekeink, velük célszerű együtt dolgoznunk. — Mi a lehetséges legjobb eszköz az alkalmazottak érdekeinek megjelenítésére? — A kollektív szerződés. Ismerek olyan vállalatokat, ahol nagyon nehezen akarja elfogadni a gazdasági vezetés, pedig a munka törvénykönyvében vannak olyan szabályok, amelyek nem alkalmazhatók mindenütt egyformán. Tudom, a törvényt módosítani fogják, de ez sem pótolja majd a kollektív szerződést. Szeretném, ha a tejiparnál is lenne középszintű kollektív szerződés, de addig is fontosnak tartom, hogy mindenütt legyen és meghatározott időnként újra tárgyalják. — Nekem, mint munkavállalónak mi előnyöm lehet belőle? — A kollektív szerződés azért köttetik, hogy a dolgozó és a tulajdonos, vagy munkáltató pontosan tudja, hogy mit várhat el, mi a feladata, mely kedvezményekre számíthat, esetleg milyen következményei lesznek annak, ha kárt okoz, hibát követ el. Az általános érvényű munka törvénykönyve eleve nem lehet tekintettel az összes helyi érdekre. Az alaptörvénytől való eltérést a kollektív szerződés törvényesíti. — Itt Veszprémben kikkel kell egyeztetni? — A helyi menedzsmenttel. Már egy éve egy francia családi vállalkozás, a Bongrain SA a cégünk többségi tulajdonosa. A tulajdonos nem foglalkozik a vállalat napi ügyeivel, a lehető legnagyobb önállóságot adja a gazdasági vezetésnek és elvárja, hogy az érdekképviseletekkel is ők tárgyaljanak. — A privatizáció sok helyen egyenlő a létszámcsökkentéssel, a kedvezmények elvonásával... — Nálunk nem. A vállalatnál több mint nyolcszáz ember dolgozik, valamelyest csökkent a létszámunk a két évvel korábbihoz képest, de ez természetes fogyást jelent. Ahonnan nyugdíjba, vagy más munkahelyre mentek legfeljebb azokat a státusokat szervezték át, vonták össze. — Megbecsülik-e azokat, akik innen mentek nyugdíjba? — Két éve vagyok itt szakszervezeti titkár, azóta is minden év vége felé meghívjuk a nyugdíjasainkat, megvendégeljük őket és lehetőségeinkhez mérten hozzájárulunk ahhoz, hogy gazdagabb lehessen a karácsonyuk. Tudtommal ezt korábban is megtették és remélem, hogy a jövőben sem kell elfelejtenünk a régieket. — Talán még törzsgárdájuk is van? — Miért ne lenne? A Veszprémtej Rt szinte tejipari dinasztiák alakuljanak ki. Számos dolgozónk gyermeke, sőt unokája tanult olyan szakmát, amire nekünk volt szükségünk. Megemlékezünk a dolgozói hűségről. Jutalmat adunk azoknak, akik legalább tíz évet becsülettel ledolgoztak nálunk. — Tudnak-e törődni a fiatalokkal? — E nélkül egyoldalú lenne a munkánk. Támogatjuk a lakáshoz jutást, az uautest, a gyerekek iskoláztatását. Sőt, hozzánk még jön a Mikulás, és a nőnapot is megtartjuk. Eddig még sikerült kiharcolnunk a tizenharmadik havi bért. Habár még nem fejeződtek be a tárgyalások, várhatóan tisztességes mértékű béremelés lesz nálunk. A szakszervezeti titkárt nem éri-e hátrány azért, mert meg kell mondania az ellentétes véleményét is? — Nem. Ez idáig megkaptam azokat a kedvezményeket, amelyeket a törvény előír. Amikor szakszervezeti titkárrá választottak a vállalatnál, akkor még nem tudtam pontosan, mire vállalkozom, amatőrként harcoltam, mára sok profi ismeretet szereztem. Szűkebb környezetemben és a tejipari tagozatban is arra törekszem, hogy érdemben megjelenhessen a jogos dolgozói érdek. Itt csatlakoznék vissza a korábbi gondolataimhoz: nagyon kell egy kollektív szerződés, hogy a vezető és a dolgozó is tisztán lássa a tennivalóit, hogy jobb pozíciót vívjunk ki az alkalmazottaknak. V. I. Fehérjefeldolgozó Rt. Privatizációra várva Nem könnyű azoknak a vállalatoknak a sorsa, amelyeket hosszú idő óta, úgymond „lebegtetnek” a privatizációval. Sem a vezetők, sem a beosztottak nem látják sorsukat, nem tervezhetnek igazán, mert a tulajdonlás milyensége eldöntetlen. Ilyen helyzetben van a Fehérjefeldolgozó Részvénytársaság, régi nevének rövidítése alapján most is csak ATEV-ként emlegetett cég. Azt a tényt, hogy erre a vállalatra közegészségügyi és környezetvédelmi szempontból elengedhetetlenül szükség van, senki nem vitatja. Jelenleg 900 főnek biztosít munkalehetőséget. A belső átszervezés során erősen csökkentették a létszámot, a vezetői állományt (két gyárukat decentralizált privatizációval értékesítették) így Tököl, Debrecen, Hódmezővásárhely, Sárvár és Győr ad helyet gyáraiknak. A munka ilyen mértékű racionalizálására azért volt lehetőség, mert az utóbbi időben néhány nagy húsipari vállalat, mint például a szegedi Pick, vagy a gyulai kombinát maga dolgozza fel a megsemmisítésre szoruló áruját. A remélt mezőgazdasági fellendülés várhatóan növelni fogja a feldolgozás és a takarmánykészítmények iránti igényt, így lassan tarthatatlanná válik a tulajdoni helyzet rendezése. Teljesen bizonytalan ma még, hogy milyen formában történik meg a privatizáció, illetve egy dolog bizonyos: meghatározott arányban tartós állami tulajdonban marad a részvénytársaság - mondja Soós János vezérigazgató. Csakhogy éppen az adósságok rendezése érdekében befektetőt kell keresni. Úgy látjuk lenne is érdeklődő, de az is csak akkor válik komollyá, ha a tulajdonviszonyok egyértelművé válnak. A gondjainkat már többször jeleztük a Földművelésügyi Minisztérium vezetőinek. Az előző miniszter még csak nem is válaszolt, a jelenlegi miniszter, Lakos László szerencsére már kiadta az illetékes privatizációs főosztálynak jelzésünket, de azt hiszem, ha nincs gyors és hatékony ügyintézés, döntés abban, hogy milyen formában történik meg a privatizáció, tovább növekszik az adósság és elriasztjuk az érdeklődő befektetőket is. A legkedvezőbb az lenne, ha MRP keretében lehetne megvalósítani a privatizációt - mondja Mindszenthy Gaál László, a Fehérjeipari Dolgozók Szakszervezetének titkára. A munkavállalók 65 százaléka erről már tavaly nyilatkozott is, de most újra felmérjük az igényeket, pontosabban a szándékot. Úgy látjuk, hogy a dolgozók részéről változatlanul megvan az érdeklődés - és 10-30 ezer forintos, befektetéssel vállalnák az MRP-t. Sajnos a tender kiírása késik, a dolgok elhúzódnak. Tavaly októberben, az ÉDOSZ kongresszusán, ahol Lakos László földművelésügyi miniszter is megjelent, Mindszenthy Gaál Lászlónak sikerült az ATEV elhúzódó privatizációjáról beszélni. A válasz, amit akkor kapott, arra utal, hogy az FM tudomásul veszi a dolgozók kivásárlási szándékát, de végleges döntés még nincs a dolgozók részére adható kedvezmény nagyságáról és módjáról. A megalapozott választ az a körülmény is indokolja, hogy a dolgozók, ha MRP keretében tulajdonhoz jutnának, szívesen látnának a tulajdonosok között néhány nagyobb beszállító húsüzemet. Az ATEV MRP szervezőbizottsága az FM - levélben is említett törvényességi keretek között működik most is, de vajon meddig kell várni, amíg rendeződnek a feltételek? Lassan a törzstőkével azonosra emelkedett adósság mikor állhat meg? Vajon a huzavonával nem veszik el a kedvét a lehetséges befektetőnek? Közérdekű vállalat működtetéséről van szó, 900 ember munkahelyéről és környezeti károk megelőzéséről. L.V. Az MSZOSZ erejét a tagszervezetek adják (Folytatás az 1. oldalról) A győri kollégák „megüzenték” hogy elégedetlenek az MSZOSZ é az ÉDOSZ aktivitásával, azt mondják, hogy harcosabban kellene fellépni. Nagy Sándor elnök mennyin elégedett az alapszervezeti vezetői kiállásával? Pontosan ez az egyik probléma Egyébként abban, hogy Győrben vagy máshol, szakszervezeti tisztségviselők egy csoportja a jelenleg viszonyok miatt az elkeseredésének ad hangot, semmi csodálnivaló nem látok, hiszen tényleg olyanok , viszonyok, hogy nehéz érzelemmentesen elmenni a napi megélhetési gondok mellett. Ehhez ninc mit hozzátennem. Az már elgondolkodtató, hogy szakszervezeti tisztségviselőknél erre a helyzetre egy mondandójuk van: megüzenik másoknak, hogy mit kell csinálni. Ez is normális egy demokratikus szervezeten belül mert hát azért van az MSZOSZ elnöke természetesen, hogy minden az ő számlájára írjanak, én úgy szoktam mondani, hogy ez benn van a munkaköri leírásban. Nekem bizony vannak emlékem éppen az ÉDOSZ területéről, amikor úgy állt a helyzet, hogy egy figyelmeztető sztrájk alkalmával 1991-ben komoly és súlyos dolgok forogtak kockán, akkor éppen az élelmiszeripar területén milyen helyzet alakult ki. Tehát én úgy gondolom, hogy ennek az üzengeti stílusnak nem sok teteje van. Ha valakinek a munkájával nincsenek megelégedve, akkor arra megvannak az eszközök, nem kell az illető megválasztani, bárkiről is legyen szó. De ha üzengetünk egymásnak hogy ki csinálja jobban, keményebben, harcosabban, az csak arra jó hogy a lényegről eltereljük a figyelmet. Én azt hiszem, hogy az ÉDOSZ szervezeteken belül azt , súlyos traumát, szétesést, erózió kellene feltárni, ami lejátszódott , arra kellene hatással lenni. Az MSZOSZ és a tagszervezetei viszonya nem úgy áll, hogy van egy a levegőben lebegő MSZOSZ amely ha erős, akkor erőt ad a tagszervezeteknek, hanem éppen fordítva: az MSZOSZ erejét a tagszervezetek ereje adja. Én azt gondolom, hogy ezt azért kell tisztázni mert a dolgok nem azon múlnak hogy az MSZOSZ mindenkori elnöke mennyire hangos, mennyire határozott, milyen keményen fogalmaz. Ha ilyen egyszerű lenne, akkor egy héten legalább kétszer nagyon keményen elmondanám a véleményemet, hátha ettől csökkenne a költségvetés hiánya, tisztességesebben menne a privatizáció. Gondolom, a győri kollégák is tudják, hogy nem ettől függ az eredményességünk. Naponta kínosan, keservesen apró lépésekkel kell valamit elrendezni, valamennyire előre jutni, és ez csak úgy megy, ha a politikai és szervezeti hátteret biztosítani tudjuk. Én ezzel nem akarom az MSZOSZ-t, mint szervezetet érhető abszolút jogos kritikákat negligálni. Érdemes azonban az okokról, a körülményekről, a feltételekről is beszélni, mert ha a szervezeten belül egyébként meglévő forrásokat, erőket továbbra is ilyen ostobán, ilyen szétaprózottan, ilyen széttagoltan használjuk, akkor lassan valóban nem marad meg az a kapacitás, ami egy szakszervezetnek erőt ad. Mert egy szakszervezetnek kétfajta ereje van: az egyik, ami a tagjai számán és közös cselekvésén mérhető, és van egy másik, amely a felkészültségét, a szakértelmét, a tapasztalatát mutatja. Ez utóbbi pedig a működés lényeges eleme, hogy hány szakértőt tud foglalkoztatni, milyen a területi jelenléte, tud-e kommunikálni az alapszervezetekkel? Mindez nem megy ráolvasással, ehhez feltételek, felkészült személyek kellenek, és pénz kell, hogy a tagdíjat arra fordítsuk, amire való. Magyarul szólva: én értem a győri kollégák megnyilvánulását, értem az indulataikat, de úgy gondolom, hogy ezekről a kérdésekről érdemes éppen a kongresszusra készülés jegyében a belső vitákat lefolytatni. Az a körülmény, hogy a sajtóban jelentették meg az írásukat, nálam arra utal, hogy valami más a szándékuk, nem a belső tisztázó vita, de hát nyilvánvaló ez is hozzátartozik a képhez. - Gondolom, hogy vidéki útjaidon lesz alkalmad ezekről a kérdésekről a győri kollégákkal személyesen is szót váltani. - Bizonyára, én legalábbis nem zárkózom el tőle. - Köszönjük a beszélgetést. Horváth László Levél Győrből Harcos fellépést követelnek Levelet írtak Győrött. A Csaba utcában, a Szakszervezetek Háza első emeleti szakirodájában. Túri József, az ÉDOSZ megyei szövetségének titkára erről a kezdeményezésről a következőket mondja: , - Évzáró megyei tanácsülésen értékeltük az ÉDOSZ megyei szövetsége által 1994-ben elvégzett munkát. Őszintén beszéltünk arról, hogy mi is történt voltaképpen a munkavállalók érdekvédelmében, s a 15 alapszervezet mintegy 6500 fős tagsága képviseletében jelenlevők között szinte meglepő egységgel fejeződött ki az elégedetlenség mindazzal szemben, ami, és ahogyan körülöttünk zajlik. Szinte megdöbbentő volt, mennyire egyetértettünk mindannyian, hogy azokkal a teljesítményekkel, amelyeket a szakszervezeti tevékenység egyenlegeként felsorolhatunk, senki sem lehet elégedett. Tisztán megfogalmazódott ezen a decemberi évzáró rendezvényen, hogy az MSZOSZ érdekvédelmi, illetve érdekérvényesítő szerepe az utóbbi időben egyre gyengébbé és erőtlenebbé vált. Ennek hatására született meg az a levél, amit Önök Nagy Sándornak, az MSZOSZ elnökének küldtek, s amelyet eljuttattak a megyei szövetség alapszervezeteihez is? - Igen. Ugyanis a szakszervezeti tagságunk részéről egyre jobban erősödik a jogos kritika, hogy a szakszervezetek felsőbb vezetői nem tanúsítanak kemény kiállást, határozott fellépést a munkavállalók érdekeiért, pedig erre nagy szükség lenne, hisz a kormány szigorító intézkedései nyomán a munkavállalók terhei olyan rohamosan növekednek, hogy az egyes családok, nyugdíjasok és munka nélkül maradók számára már-már elviselhetetlen helyzetet jelent. Ilyen körülmények között elfogadhatatlan, hogy a szakszervezetek szerepköre a kormányintézkedések melletti asszisztálásra, megértő tudomásulvételre szorítkozzék. A központi testületek - ideértve az ÉDOSZ Szövetséget is - tehetetlensége csak fokozza tagságunk kiábrándultságát és rendkívül hátrányosan hat vissza a területi és alapszervezeti munkára. - Mit kérnek, illetve javasolnak az említett levélben? - Elvárjuk az MSZOSZ-től, hogy hasson oda: a munka törvénykönyv módosítása mielőbb kerüljön a parlament napirendjére. El kell érni, hogy a szakszervezeti hatás- és jogkörök erősödjenek, ezek munkahelyi érvényre juttatását konkrét garanciák segítsék, megteremtve a határozottabb érdekvédelem feltételeit. Határozottan kell kiállni azért, hogy a várható privatizációs törvénybe a szakszervezeti igények beépüljenek és megvalósuljanak. Az MSZOSZ elnökétől elvárjuk, hogy mint parlamenti képviselő, a nyilvánosság előtt keményebben, határozottabban lépjen fel a munkavállalói érdeket sértő intézkedések ellen. A várhatóan sorra kerülő társadalmi-gazdasági megállapodás aláírását csak akkor támogatjuk, ha az kellő garanciát jelent követeléseink érvényesítéséhez. - Történt-e valami a levél megfogalmazása óta, ami arra enged következtetni, hogy lesz foganatja a figyelmeztetésnek? - Az ÉDOSZ megbízott főtitkára jelezte, hogy keresi a kapcsolatot Nagy Sándorral, s még január végén Győrbe jönnének egy kerekasztal-megbeszélésre, amelyen sok minden tisztázódhatna. - És ha nem az történik, amit várnak, avagy kereken visszaverik a próbálkozásaikat, mondván, hogy Önök rosszul látják a dolgokat? - Ez is elképzelhető, bár meggyőződésünk, hogy nem csupán mi tapasztaljuk a munkavállalók kiszolgáltatottságának rohamos növekedését és azt, hogy a privatizáció eredményeként a munkahely elvesztésétől való félelem és az egyelőre bizonyíthatatlan megfélemlítések sora növekszik. Ugyanakkor az is tény, hogy a felsőbb szerveink tevékenységében mutatkozó hiányosságok nem segítik a szakszervezeti bizottságok munkája eredményességének növelését, sőt, adott pillanatban szinte korlátozzák azt. Ezért kellett, hogy meghúzzuk a vészharangot, ezért próbáltuk megmozdítani az állóvizet. Ám, ha mégis úgy alakulnak a dolgok, hogy az MSZOSZ érdekvédelmi munkájában elmarad a kézzelfogható változás, az említett követelések érvényre juttatásáért való harcos fellépés, akkor mérlegeljük, hogy van-e értelme az MSZOSZ-hez tartozásunknak, s annak, hogy még oda tagdíjat fizessünk. Lejegyezte: Illés Ferenc