Élelmezési Dolgozó, 1995 (38. évfolyam, 1-9. szám)

1995-01-01 / 1. szám

Veszprémiéj Rt. A bajban hiányzik a szakszervezet Winklerné Ványa Magdolna, az Élelmiszeripari Dol­gozók Szakszervezete tejipari tagozatának ügyvivője, a Veszprémiéj Rt. üzemi minőségvezetője és szakszer­vezeti titkára is egy személyben. Határozott, követke­zetesen, logikusan érvelő ember. Külön erénye a női mivoltából is adódó szociális érzékenysége. Biztos va­gyok abban, hogy nagyon kemény tárgyalópartner. — A határozottságra nagy szüksége van annak, aki tisztséget vállal vala­mely érdekképviseletben. Az állami tejipari vállalatok átalakultak már, de még nem privatizálódott mindegyikük. Az ágazatban tízezer ember dolgozik és közülük hatezer tagja a szakszerve­zetnek. Akik eddig nem tartották fon­tosnak, hogy belépjenek, azok is rá­döbbennek a szer­vezet erejére. Saj­nos, csak akkor, amikor már bajba jutottak. — Mit tud segíte­ni a szakszervezet a privatizáció során? — Az egyes válla­latok dolgozói na­gyobb betekintést kaphatnak a folya­matba. Azt azért nem merem állítani, hogy nagymérték­ben befolyásolhat­ják a döntést, pon­tosabban, hogy megválaszthatják a tényleges tulajdo­nost, de ahol jól dolgoznak a tiszt­ségviselők, ott leg­alább betekintést nyernek azokba a lehetőségekbe, ame­lyek ismeretével nem sértenek üzleti érdeket. — A tejipari tagozat kikkel keres kapcsolatokat? — Minden olyan szervezettel, ame­lyik foglalkozik azokkal a döntésekkel, amelyek a mi sorsunkat befolyásolják, így a gazdasági kamarákkal, a termék­­tanácsokkal, más szakmai szervezetek­kel. Magam is­ egyetértek azzal, hogy az agrárkamarában vállaljanak tagságot az élelmiszeripari vállalkozások. Most az egyik legfőbb gondunk az alap­­anyaghiány. Akkor várhatók tömeges elbocsátások nálunk, ha nem sikerül elegendő tejet vásárolnunk. A tejelő te­henészetekkel azonosak, vagy leg­alábbis hasonlók az érdekeink, velük célszerű együtt dolgoznunk. — Mi a lehetséges legjobb eszköz az alkalmazottak érdekeinek megjeleníté­sére? — A kollektív szerződés. Ismerek olyan vállalatokat, ahol nagyon nehe­zen akarja elfogadni a gazdasági veze­tés, pedig a munka törvénykönyvében vannak olyan szabályok, amelyek nem alkalmazhatók mindenütt egyformán. Tudom, a törvényt módosítani fogják, de ez sem pótolja majd a kollektív szerződést. Szeretném, ha a tejiparnál is lenne középszintű kollektív szerződés, de addig is fontosnak tar­tom, hogy mindenütt legyen és megha­tározott időnként újra tárgyalják. — Nekem, mint munkavállalónak mi előnyöm lehet belőle? — A kollektív szerződés azért kötte­tik, hogy a dolgozó és a tulajdonos, vagy munkáltató pontosan tudja, hogy mit várhat el, mi a feladata, mely ked­vezményekre számíthat, esetleg milyen következményei lesznek annak, ha kárt okoz, hibát követ el. Az általános érvé­nyű munka törvénykönyve eleve nem lehet tekintettel az összes helyi érdek­re. Az alaptörvénytől való eltérést a kollektív szerződés törvényesíti. — Itt Veszprémben kikkel kell egyez­tetni? — A helyi menedzsmenttel. Már egy éve egy francia családi vállalkozás, a Bongrain SA a cégünk többségi tulaj­donosa. A tulajdonos nem foglalkozik a vállalat napi ügyeivel, a lehető legna­gyobb önállóságot adja a gazdasági ve­zetésnek és elvárja, hogy az érdekkép­viseletekkel is ők tárgyaljanak. — A privatizáció sok helyen egyenlő a létszámcsökkentéssel, a kedvezmé­nyek elvonásával... — Nálunk nem. A vállalatnál több mint nyolcszáz ember dolgozik, vala­melyest csökkent a létszámunk a két évvel korábbihoz képest, de ez termé­szetes fogyást jelent. Ahonnan nyug­díjba, vagy más munkahelyre mentek legfeljebb azokat a státusokat szervez­ték át, vonták össze. — Megbecsülik-e azokat, akik innen mentek nyugdíjba? — Két éve vagyok itt szakszervezeti titkár, azóta is minden év vége felé meghívjuk a nyugdíjasainkat, megven­dégeljük őket és lehetőségeinkhez mér­ten hozzájárulunk ahhoz, hogy gazda­gabb lehessen a karácsonyuk. Tudtom­mal ezt korábban is megtették és remé­lem, hogy a jövőben sem kell elfelejte­nünk a régieket. — Talán még törzsgárdájuk is van? — Miért ne lenne? A Veszprémtej Rt szinte tejipari dinasztiák ala­kuljanak ki. Szá­mos dolgozónk gyermeke, sőt unokája tanult olyan szakmát, amire nekünk volt szükségünk. Megemlékezünk a dolgozói hű­ségről. Jutalmat adunk azoknak, akik legalább tíz évet becsülettel ledolgoztak ná­lunk. — Tudnak-e törődni a fiata­lokkal? — E nélkül egyoldalú lenne a munkánk. Tá­mogatjuk a la­­káshoz jutást, az uautest, a gyerekek iskoláztatását. Sőt, hozzánk még jön a Mikulás, és a nőnapot is megtartjuk. Eddig még sikerült kiharcolnunk a ti­zenharmadik havi bért. Habár még nem fejeződtek be a tárgyalások, vár­hatóan tisztességes mértékű béremelés lesz nálunk.­­ A szakszervezeti titkárt nem éri-e hátrány azért, mert meg kell mondania az ellentétes véleményét is? — Nem. Ez idáig megkaptam azokat a kedvezményeket, amelyeket a tör­vény előír. Amikor szakszervezeti tit­kárrá választottak a vállalatnál, akkor még nem tudtam pontosan, mire vál­lalkozom, amatőrként harcoltam, mára sok profi ismeretet szereztem. Szűkebb környezetemben és a tejipari tagozat­ban is arra törekszem, hogy érdemben megjelenhessen a jogos dolgozói érdek. Itt csatlakoznék vissza a korábbi gon­dolataimhoz: nagyon kell egy kollektív szerződés, hogy a vezető és a dolgozó is tisztán lássa a tennivalóit, hogy jobb pozíciót vívjunk ki az alkalmazottak­nak. V. I. Fehérjefeldolgozó Rt. Privatizációra várva Nem könnyű azoknak a vállala­toknak a sorsa, amelyeket hosszú idő óta, úgymond „lebegtetnek” a privatizációval. Sem a vezetők, sem a beosztottak nem látják sor­sukat, nem tervezhetnek igazán, mert a tulajdonlás milyensége el­döntetlen. Ilyen helyzetben van a Fehérjefeldolgozó Részvénytársa­ság, régi nevének rövidítése alap­ján most is csak ATEV-ként emle­getett cég. Azt a tényt, hogy erre a vállalatra közegészségügyi és kör­nyezetvédelmi szempontból elen­gedhetetlenül szükség van, senki nem vitatja. Jelenleg 900 főnek biztosít munkalehetőséget. A belső átszervezés során erősen csökken­tették a létszámot, a vezetői állo­mányt (két gyárukat decentralizált privatizációval értékesítették) így Tököl, Debrecen, Hódmezővásár­hely, Sárvár és Győr ad helyet gyáraiknak. A munka ilyen mérté­kű racionalizálására azért volt le­hetőség, mert az utóbbi időben né­hány nagy húsipari vállalat, mint például a szegedi Pick, vagy a gyu­lai kombinát maga dolgozza fel a megsemmisítésre szoruló áruját. A remélt mezőgazdasági fellen­dülés várhatóan növelni fogja a feldolgozás és a takarmánykészít­mények iránti igényt, így lassan tarthatatlanná válik a tulajdoni helyzet rendezése.­­ Teljesen bizonytalan ma még, hogy­­ milyen formában történik meg a privatizáció, illetve egy do­log bizonyos: meghatározott arányban tartós állami tulajdon­ban marad a részvénytársaság - mondja Soós János vezérigazgató. Csakhogy éppen az adósságok ren­dezése érdekében befektetőt kell keresni. Úgy látjuk lenne is ér­deklődő, de az is csak akkor válik komollyá, ha a tulajdonviszonyok egyértelművé válnak. A gondjain­kat már többször jeleztük a Föld­művelésügyi Minisztérium ve­zetőinek. Az előző miniszter még csak nem is válaszolt, a jelenlegi miniszter, Lakos László szerencsé­re már kiadta az illetékes privati­zációs főosztálynak jelzésünket, de azt hiszem, ha nincs gyors és haté­kony ügyintézés, döntés abban, hogy milyen formában történik meg a privatizáció, tovább növek­szik az adósság és elriasztjuk az érdeklődő befektetőket is.­­ A legkedvezőbb az lenne, ha MRP keretében lehetne megvalósí­tani a privatizációt - mondja Mindszenthy Gaál László, a Fe­hérjeipari Dolgozók Szakszerveze­tének titkára. A munkavállalók 65 százaléka erről már tavaly nyilat­kozott is, de most újra felmérjük az igényeket, pontosabban a szán­dékot. Úgy látjuk, hogy a dolgozók részéről változatlanul megvan az érdeklődés - és 10-30 ezer forintos, befektetéssel vállalnák az MRP-t. Sajnos a tender kiírása késik, a dolgok elhúzódnak. Tavaly októberben, az ÉDOSZ kongresszusán, ahol Lakos László földművelésügyi miniszter is meg­jelent, Mindszenthy Gaál László­nak sikerült az ATEV elhúzódó privatizációjáról beszélni. A vá­lasz, amit akkor kapott, arra utal, hogy az FM tudomásul veszi a dol­gozók kivásárlási szándékát, de végleges döntés még nincs a dolgo­zók részére adható kedvezmény nagyságáról és módjáról. A megalapozott választ az a kö­rülmény is indokolja, hogy a dolgo­zók, ha MRP keretében tulajdon­hoz jutnának, szívesen látnának a tulajdonosok között néhány na­gyobb beszállító húsüzemet. Az ATEV MRP szervezőbizott­sága­­ az FM - levélben is említett törvényességi keretek között mű­ködik most is, de vajon meddig kell várni, amíg rendeződnek a fel­tételek? Lassan a törzstőkével azo­nosra emelkedett adósság mikor állhat meg? Vajon a huzavonával nem veszik el a kedvét a lehetséges befektetőnek? Közérdekű vállalat működtetéséről van szó, 900 em­ber munkahelyéről és környezeti károk megelőzéséről. L.V. Az MSZOSZ erejét a tagszervezetek adják (Folytatás az 1. oldalról)­ ­ A győri kollégák „megüzenték” hogy elégedetlenek az MSZOSZ é az ÉDOSZ aktivitásával, azt mond­ják, hogy harcosabban kellene fel­lépni. Nagy Sándor elnök mennyin elégedett az alapszervezeti vezetői kiállásával?­ ­ Pontosan ez az egyik probléma Egyébként abban, hogy Győrben vagy máshol, szakszervezeti tiszt­ségviselők egy csoportja a jelenleg viszonyok miatt az elkeseredésének ad hangot, semmi csodálnivaló nem látok, hiszen tényleg olyanok , viszonyok, hogy nehéz érzelem­mentesen elmenni a napi megélhe­tési gondok mellett. Ehhez ninc mit hozzátennem. Az már elgondolkodtató, hogy szakszervezeti tisztségviselőknél erre a helyzetre egy mondandójuk van: megüzenik másoknak, hogy mit kell csinálni. Ez is normális egy demokratikus szervezeten belül mert hát azért van az MSZOSZ el­nöke természetesen, hogy minden az ő számlájára írjanak,­­ én úgy szoktam mondani, hogy ez benn van a munkaköri leírásban. Nekem bizony vannak emlékem­ éppen az ÉDOSZ területéről, ami­kor úgy állt a helyzet, hogy egy fi­gyelmeztető sztrájk alkalmával 1991-ben­­ komoly és súlyos dolgok forogtak kockán, akkor éppen az élelmiszeripar területén milyen helyzet alakult ki. Tehát én úgy gondolom, hogy ennek az üzengeti stílusnak nem sok teteje van. Ha valakinek a munkájával nincsenek megelégedve, akkor arra megvan­nak az eszközök, nem kell az illető megválasztani, bárkiről is legyen szó. De ha üzengetünk egymásnak hogy ki csinálja jobban, keményeb­ben, harcosabban, az csak arra jó hogy a lényegről eltereljük a figyel­met. Én azt hiszem, hogy az ÉDOSZ szervezeteken belül azt , súlyos traumát, szétesést, erózió kellene feltárni, ami lejátszódott , arra kellene hatással lenni. Az MSZOSZ és a tagszervezetei viszonya nem úgy áll, hogy van egy a levegőben lebegő MSZOSZ amely ha erős, akkor erőt ad a tag­szervezeteknek, hanem éppen for­dítva: az MSZOSZ erejét a tagszer­vezetek ereje adja. Én azt gondo­lom, hogy ezt azért kell tisztázni mert a dolgok nem azon múlnak hogy az MSZOSZ mindenkori elnö­ke mennyire hangos, mennyire ha­tározott, milyen keményen fogal­maz. Ha ilyen egyszerű lenne, ak­kor egy héten legalább kétszer na­gyon keményen elmondanám a vé­leményemet, hátha ettől csökkenne a költségvetés hiánya, tisztessége­sebben menne a privatizáció. Gon­dolom, a győri kollégák is tudják, hogy nem ettől függ az eredmé­nyességünk. Naponta kínosan, keservesen ap­ró lépésekkel kell valamit elrendez­ni, valamennyire előre jutni, és ez csak úgy megy, ha a politikai és szervezeti hátteret biztosítani tud­juk. Én ezzel nem akarom az MSZOSZ-t, mint szervezetet érhe­tő abszolút jogos kritikákat negli­gálni. Érdemes azonban az okokról, a körülményekről, a feltételekről is beszélni, mert ha a szervezeten be­lül egyébként meglévő forrásokat, erőket továbbra is ilyen ostobán, ilyen szétaprózottan, ilyen szétta­­goltan használjuk, akkor lassan va­lóban nem marad meg az a kapaci­tás, ami egy szakszervezetnek erőt ad. Mert egy szakszervezetnek két­fajta ereje van: az egyik, ami a tag­jai számán és közös cselekvésén mérhető, és van egy másik, amely a felkészültségét, a szakértelmét, a tapasztalatát mutatja. Ez utóbbi pedig a működés lényeges eleme, hogy hány szakértőt tud foglalkoz­tatni, milyen a területi jelenléte, tud-e kommunikálni az alapszerve­zetekkel? Mindez nem megy ráolva­sással, ehhez feltételek, felkészült személyek kellenek, és pénz kell, hogy a tagdíjat arra fordítsuk, ami­re való. Magyarul szólva: én értem a győ­ri kollégák megnyilvánulását, ér­tem az indulataikat, de úgy gondo­lom, hogy ezekről a kérdésekről ér­demes éppen a kongresszusra ké­szülés jegyében a belső vitákat le­folytatni. Az a körülmény, hogy a sajtóban jelentették meg az írásu­kat, nálam arra utal, hogy valami más a szándékuk, nem a belső tisz­tázó vita, de hát nyilvánvaló ez is hozzátartozik a képhez. - Gondolom, hogy vidéki útjai­don lesz alkalmad ezekről a kérdé­sekről a győri kollégákkal sze­mélyesen is szót váltani. - Bizonyára, én legalábbis nem zárkózom el tőle. - Köszönjük a beszélgetést. Horváth László Levél Győrből Harcos fellépést követelnek Levelet írtak Győrött. A Csaba utcá­ban, a Szakszervezetek Háza első emeleti szakirodájában. Túri József, az ÉDOSZ megyei szövetségének titkára erről a kezdeményezésről a következőket mond­ja: , - Évzáró megyei tanácsülésen értékel­tük az ÉDOSZ megyei szövetsége által 1994-ben elvégzett munkát. Őszintén be­széltünk arról, hogy mi is történt vol­taképpen a munkavállalók érdekvédelmé­ben, s a 15 alapszervezet mintegy 6500 fős tagsága képviseletében jelenlevők között szinte meglepő egységgel fejeződött ki az elégedetlenség mindazzal szemben, ami, és ahogyan körülöttünk zajlik. Szinte megdöbbentő volt, mennyire egyetértet­tünk mindannyian, hogy azokkal a tel­jesítményekkel, amelyeket a szakszerve­zeti tevékenység egyenlegeként felsorol­hatunk, senki sem lehet elégedett. Tisztán megfogalmazódott ezen a decemberi évzá­ró rendezvényen, hogy az MSZOSZ érdekvédelmi, illetve érdekérvényesítő szerepe az utóbbi időben egyre gyengébbé és erőtlenebbé vált.­­ Ennek hatására született meg az a le­vél, amit Önök Nagy Sándornak, az MSZOSZ elnökének küldtek, s amelyet eljuttattak a megyei szövetség alapszerve­zeteihez is? - Igen. Ugyanis a szakszervezeti tagsá­gunk részéről egyre jobban erősödik a jo­gos kritika, hogy a szakszervezetek fel­sőbb vezetői nem tanúsítanak kemény ki­állást, határozott fellépést a munkaválla­lók érdekeiért, pedig erre nagy szükség lenne, hisz a kormány szigorító intézkedé­sei nyomán a munkavállalók terhei olyan rohamosan növekednek, hogy az egyes családok, nyugdíjasok és munka nélkül maradók számára már-már elviselhetet­len helyzetet jelent. Ilyen körülmények között elfogadhatatlan, hogy a szakszer­vezetek szerepköre a kormányintézke­dések melletti asszisztálásra, megértő tu­domásulvételre szorítkozzék. A központi testületek - ideértve az ÉDOSZ Szövetsé­get is - tehetetlensége csak fokozza tagsá­gunk kiábrándultságát és rendkívül hátrányosan hat vissza a területi és alap­szervezeti munkára. - Mit kérnek, illetve javasolnak az em­lített levélben? - Elvárjuk az MSZOSZ-től, hogy has­son oda: a munka törvénykönyv mó­dosítása mielőbb kerüljön a parlament napirendjére. El kell érni, hogy a szak­­szervezeti hatás- és jogkörök erősödjenek, ezek munkahelyi érvényre juttatását konkrét garanciák segítsék, megteremtve a határozottabb érdekvédelem feltételeit. Határozottan kell kiállni azért, hogy a várható privatizációs törvénybe a szak­­szervezeti igények beépüljenek és megva­lósuljanak. Az MSZOSZ elnökétől elvár­juk, hogy mint parlamenti képviselő, a nyilvánosság előtt keményebben, határo­zottabban lépjen fel a munkavállalói érdeket sértő intézkedések ellen. A várha­tóan sorra kerülő társadalmi-gazdasági megállapodás aláírását csak akkor támo­gatjuk, ha az kellő garanciát jelent köve­teléseink érvényesítéséhez. - Történt-e valami a levél megfogalma­zása óta, ami arra enged következtetni, hogy lesz foganatja a figyelmeztetésnek? - Az ÉDOSZ megbízott főtitkára jelez­te, hogy keresi a kapcsolatot Nagy Sándorral, s még január végén Győrbe jönnének egy kerekasztal-megbeszélésre, amelyen sok minden tisztázódhatna. - És ha nem az történik, amit várnak, avagy kereken visszaverik a próbál­kozásaikat, mondván, hogy Önök rosszul látják a dolgokat? - Ez is elképzelhető, bár meggyőződé­sünk, hogy nem csupán mi tapasztaljuk a munkavállalók kiszolgáltatottságának ro­hamos növekedését és azt, hogy a priva­tizáció eredményeként a munkahely el­vesztésétől való félelem és az egyelőre bi­zonyíthatatlan megfélemlítések sora növekszik. Ugyanakkor az is tény, hogy a felsőbb szerveink tevékenységében mutat­kozó hiányosságok nem segítik a szak­­szervezeti bizottságok munkája eredmé­nyességének növelését, sőt, adott pillanat­ban szinte korlátozzák azt. Ezért kellett, hogy meghúzzuk a vészharangot, ezért próbáltuk megmozdítani az állóvizet. Ám, ha mégis úgy alakulnak a dolgok, hogy az MSZOSZ érdekvédelmi munkájában el­marad a kézzelfogható változás, az említett követelések érvényre juttatásáért való harcos fellépés, akkor mérlegeljük, hogy van-e értelme az MSZOSZ-hez tar­tozásunknak, s annak, hogy még oda tagdíjat fizessünk. Lejegyezte: Illés Ferenc

Next