Élelmezési Dolgozó, 1997 (40. évfolyam, 1-12. szám)

1997-01-01 / 1. szám

1997. JANUÁR ÉLELMEZÉSI DOLGOZÓ Magyar-osztrák szakszervezeti találkozó az ÉDOSZ székházban A korábban Ausztriában megkezdett tárgyalások folytatásaként 1996. de­cember 11-én Budapesten, az ÉDOSZ székházban ta­lálkozott az Osztrák Élel­miszeripari Szakszervezet (ANG) és az ÉDOSZ Szö­vetség tárgyaló delegációja. Az ANG delegáció tagjai: Werner Bayer elnök, Gerhard Gobi titkár, Erwin Macho tit­kár, Karl Demler pénzügyi vezető, Harald Toth cukor­ipari titkár. Az ÉDOSZ Szövetség de­legációjának tagjai: Sóki Gyula elnök, Steer Lajosné alelnök, Szalay Gyula, a GMDSZ titkára, Farkas András, az NDSZ titkára, Kanizs­ai László az NDSZ el­nöke, Vidéki Imréné, a HDSZ elnöke, M. Gaál Lász­ló, az FDSZ elnöke, Kádas Sándorné, az ÉDSZ, Kő La­jos, a Mosonmagyaróvári Konzervgyár szb-titkára, Tari Józsefné söripari ügyvi­vő, Nagy Kálmán a Soproni Sörgyár szb-titkára, Bau­mann László főszerkesztő. A formaságokat mellőző, mindkét fél által előzetesen elfogadott program alapján bonyolított találkozón első­ként a delegációk vezetői adtak tájékoztatást az előző találkozó óta a két szak­­szervezet által végzett fon­tosabb munkákról, ered­ményekről, megoldott és megoldatlan problémákról, jövőbeni tervekről. Sóki Gyula, az ÉDOSZ Szövetség elnöke többek között az alábbiakról tájé­koztatta - a láthatóan nem­csak udvariasságból - nagy figyelmet és érdeklődést ta­núsító vendégeket: Az élelmezésiparban nem sikerült mérsékelni a munkahelyek és következ­ményeként a szakszerveze­ti tagság számának csökke­nését. Egyre többek számá­ra válik keserű valósággá a munkahely átmeneti, vagy végleges elvesztésének ré­me. Mindezt súlyosbítja a szociális juttatások eddig is elégtelen mértékének és körének folyamatos nyir­­bálása, amely a parlament és a hatalmon lévő kor­mány szociális érzéketlen­ségére és szolidaritásának hiányára utal. A gazdaság és a lakosság többségét súj­tó infláció mértékét nem si­került érdemben mérsékel­ni. A szakszervezet megíté­lése szerint a kormány nem tudja, vagy nem akarja a problémák valódi okainak feltárását elvégezni. A nyil­vánosságra kerülő elemzé­sek gyakran téves megáll­apításokon alapszanak. Ilyen tévedésnek tartjuk azt az állítást, mely szerint az inflációt jelentős mérték­ben az élelmiszeripar ger­jeszti. Sajnálatos módon a gyakorlat ennek éppen az ellenkezőjét bizonyítja. A mezőgazdaságban megva­lósult felvásárlási árak je­lentősen meghaladták az infláció mértékét, amelyet az élelmiszeripar termékei­nek áralakításában nem tu­dott érvényesíteni. Az élel­miszeripari termékek árnö­vekedése meg sem közelí­tette az infláció mértékét, amely kedvezőtlenül befo­lyásolta az élelmiszeripari beruházásokat, a munkanélküliséget és a munkavállalók reálbérének alaku­lását. Általános véle­mény, hogy a to­vábbi romlásokhoz a szakszervezet már nem asszisztál­hat, a változások kikényszerítésére az eddigieknél ha­tározottabb és haté­konyabb módsze­rek alkalmazására van szükség. Az ÉDOSZ elnöke kitért eredménye­ink ismertetésére, amelyek közül az egyre iz­mosodó és már jelentős si­kereket is felmutatni tudó bér- és KSZ tárgyalási gya­korlatunk váltott ki a ven­dégek körében különleges figyelmet és elismerést. Werner Bayer az ANG el­nöke tájékoztatójából meg­tudhattuk, hogy kisebb mértékben ugyan, de Ausztriában is folyamato­san csökken a munkahe­lyek, így a szakszervezeti tagság száma is. Az előző évhez viszonyítva nyolc százalékkal. Elszomorodva mondta, hogy szinte min­den héten bezárnak valahol egy-két élelmiszeripari üzemet. Szomszédainknál is fo­lyik a privatizáció, amely­nek ott is szintén kísérő je­lensége a munkahelyek megszűnése. Az élelmisze­ripart bekebelező multina­cionális cégek - a magyar­­országi gyakorlathoz ha­sonlóan - a kezdeti lelkes ígérgetések után fokozato­san kivonulnak a termelés­ből, de annál nagyobb ag­resszivitással uralják to­vább a piacot. Az osztrák munkáltatók a tőke kon­centrációjából és nemzet­közivé válásából eredő erő­fölényét - más nyugateuró­pai példák alapján - a szak­­szervezetek egyesülések­kel, szervezeti és anyagi eszközeik összevonásával, nemzetközi szakszervezeti szervekben betöltött szere­pük erősítésével és azok fo­kozatosabb igénybevételé­vel kívánják ellensúlyozni. A kölcsönös tapasztala­tok figyelembevételével a tárgyaló felek igyekeztek jó megoldásokat találni a pri­vatizáció során multinacio­nális és osztrák érdekelt­ségbe került élelmiszeripa­ri vállalatoknál megvalósít­ható szakszervezeti együtt­működés lehetőségeire. Hasonló módon alapos elemzésekkel megvitatásra került a nemzetközi szerve­zetekben való együttműkö­dés és támogatás legered­ményesebb formái. Kocsis István Sóki Gyula az osztrák delegáció vezetőivel HÁT KÉREM, nem tagadható, hogy könyörtelen világban élünk, amelyben a vadkapitalizmus farkastörvényei uralkodnak. És ez nem egy öröm. An­nál nagyobb öröm, ha mindezen körül­mények ellenére a szerencsétlen, egy­ügyű állampolgár azt tapasztalja, hogy törődnek vele. Ha például nem elég­szenek meg azzal, hogy mondjuk csaknem huszonöt százalékkal fel­emelik a villamos­energia árát, hanem azt is hozzáfűzik: nem csupán a külföldi tulajdonosok nyeresége miatt teszik ezt, hanem azért is, hogy megváltoztassák az áramfo­gyasztási szokásokat. Mivel áramfo­gyasztó vagyok, tehát az enyémet is. Ne csodálkozzanak azon, hogy sze­mem könnybe lábadt ekkora törődéstől, s elkezdtem tennivalóimon gondolkod­ni. Tény, hogy fogyasztom az áramot az­zal, hogy hajnali négykor, midőn feléb­redek, bekapcsolom az éjszakai lámpát, majd a rádiót. Kérdem én: minek ehhez villany? A sötétben talán nem hallom az időjárásjelentést? Le lehet szokni a haj­nali olvasásról, kérem. Az eszkimók sem olvasnak hajnalban az ágyban, ha­nem fölkelnek, teleeszik magukat fóka­szalonnával, és bár tudják, hogy sok az eszkimó és kevés a fóka, mégis fókava­dászatra indulnak. Én ellenben fölkelek, kimegyek a konyhába, főzök egy teát. Persze, eköz­ben ég a villany. Hát süket vagyok én? Minek kell ehhez villanyt gyújtani? Ta­lán nem hallom meg a sötétben, amikor a víz zubogni kezd? És, ha süket len­nék? Beledugom a vízbe az ujjamat, s ha lejön a köröm, máris forrázhatom a teát. PERSZE, a hűtő is árammal műkö­dik. De kérem, minek a hűtő ezek­ben a téli napok­ban? Több áramot fogyaszt, mint amennyibe a benne lévő hús került. Aztán meg úgyis rátérek a szójafasírtra, azt meg nem kell hűteni, eláll a dobozá­ban hónapokon keresztül. Aztán a tévé! Kell ez nekem? A Dal­las, meg a többiek? Nem kapcsolom be, kérem, nem ám, de azért leülök elé, ki­nyitom a fülemet, a szöveg áthallatszik a szomszédból, a látványt odaképzelem a képernyőre. Ha elunom a tévézést, mehetek fürödni. Fürdeni sötétben is lehet, csak arra kell vigyázni, nehogy lenyeljük a szappant, mert akkor bi­zony habzik a szánk napokon keresz­tül. Aztán zsupsz, bele az ágyba, és is­mét elölről. Lehet itt spórolni kérem, csak akarni kell. S AMIKOR az első félig­ égett gyer­tyát zsebrevágom valamelyik temető­ben, akkor már bizonyos, hogy áramfo­gyasztási szokásaim megváltoztak, s a legsötétebb éjszakában is derűs bizako­dással tekinthetek a magyar jövőbe, áramfogyasztási szokásainkat megvál­toztatott állampolgárok millióival egye­temben. (gy.) A ra - szokások 3. OLDAL

Next