Élet, 1939. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1939-07-02 / 27. szám
жг шяИл XXX. ÉVF. 27. SZI 1939. JÚL. 2. EGY YYAR BELGIUMBAN Bruxelles-i napok, mint nálunk a petunra vagy a napra- A vonat gyorsan röpít minket a belga hó- forgó, tár felé, várak és városok maradnak el mel- Egyik este nagy volt a sürgés-forgás a lettünk, gótikus dómok, amelyeknek képét Grande Placeon. Hordták szét a virágokat, áhítattal néztük művészettörténeti könyvstandokat, székeket, középütt meg ácsoltak verikben — aztán megérkezünk Bruxellesbe, valamit. Csakhamar megtudtuk : nemzeti Az első benyomásom itt határozottan csaló ünnep van, s este szabadtéri hangverseny dás, s ez a csalódás hosszú ottartózkodásom lesz. Sietünk helyet foglalni a Maison- duroi alatt sem tudott bennem felolvadni. Olyan nyitott terrasza előtt végigfutó kőpadon, s ma már Bruxelles, mint a világnak minden boldogan merülünk bele a csodálatosan szép nagyvárosa. Nemzetközi ízléstelenség a tér nézésébe. Itt minden kődarabnak megcsak itt-ott akad néhány régi emlék. Mikor van a maga évszázados története. A Maison a Hôtel de Ville-ben őrzött régi képeket megdurd, sajnos, már csak rekonstrukció. XIV. láttam, amelyek a hajdani Bruxellest ábra- Lajos bombái elpusztították a régi épületet, tolják, akkor fájt csak igazán a szívem, hogy mely tulajdonképen Brodhuys volt, azaz a mit csináltak ebből a csodaszép városból ! kenyérsütők felügyelősége. De mivel ezt V. Azelőtt a Senne folyt keresztül a városon, s Károly rendeletére építették, rajta maradt a közvetlenül a partján épültek a régi kicsi «Király háza» név. Ebben az épületben terházak. Éppen úgy csónakon közlekedtek tették kivégzésük előtt utolsó éjtszakájukat itt, akárcsak Velencében. A fejlődő világ- Egmont és Hornes grófok, Flandria két nagy város aztán elsöpört minden szépséget, tra- szabadsághőse, akikről Goethe halhatatlan díciót és romantikát, a «városfejlesztés» jel- tragédiáját írta. szavával beboltozták a Senne-t s helyébe Ahogy itt ülünk a kőpadon, velünk szemcsés bérpalotákat építettek. A rombolásben van éppen a Hôtel de Ville, csodálatos, folyik tovább most is. Egész régi városrészek karcsú, másfélszáz méter magas égbenyúló esnek áldozatául az emberi racionalizmusnak, tornyával. Ez az épület szinte jelképe lett A Notre Dame de la Chapelle furcsa, bete- Bruxellesnek, mint az Eiffel-torony Párisnak, jezetlen tornyával ma üres telkek közepette vagy a San Pietro Rómának. Alapkövét még áll, az államszerűen szép St. Gudule-t sok Merész Károly tette le, a XIV. században, s emeletes bérházak nyomják össze. Egyedül így ez a városháza végignézte Belgium egész a Grand Place olyan ma is, mint volt: történetének folyását, az áldatlan harcokat, a tiszta középkor. A sok háború és pusztítás francia és osztrák uralmat, míg végre megután újra felépítették ugyanúgy, ahogy érte az önállóságot. Az élet azonban itt most volt. Flandriában minden, nagyvárosnak távolról sem olyan békés, mint az ember megvan a maga négyszögletes főtere. Ezen gondolná. Az őslakók a flamandok, nyelvük a áll a városház, a Hôtel de Ville, s körülötte a hollanddal és némettel rokon. Mélyen katocéhházak, vagy egyes patríciusok díszes likusok és ősi kultúrájukon alapuló tiszta palotái. A tér közepe természetesen piac erkölcsű nemzeti életüket élik. A franciák Soha még annyi virágot és olyan csodálatosan (vallonok) nagy része viszont át van itatva a szépeket, pompásakat nem láttam, mint itt, francia szabadkőműves szellemmel, felvilág Bruxelles főterén, a virágpiacon. Ez a dús, gosult és világfi, lenézi a flamandokat. Az Istenáldotta föld öntözés nélkül terem. Az hidalhatatlan az ellentét köztük. A megutcákon, tereken rododendronligetek, s a győződéses flamand nem beszél franciául, s hortensia úgy nő a falusi házak kis kertjeiben, a francia nem hajlandó megérteni a flamand .