Irodalmi Ujság, 1952. január-június (3. évfolyam, 1-13. szám)
1952-04-24 / 9. szám - Komlós Aladár: Tolnai Lajos (4. oldal) - Varga József: Honvédő harcaink nagy költője és elméletírója. Zrínyi Miklós válogatott művei • könyvkritika • Zrínyi Miklós válogatott művei. Magyar Irodalomtörténeti Társaság (4. oldal)
* TOLNAI LAJOS Mikor 1884-ben Marosvásárhelyről — ahol tizenhat évet töltött, mint a város református papja — visszatért Budapestre, már tűrhetetlen volt a helyzete. Főkép paptársaival állt hadilábon, mert azzal kezdte működését, hogy leleplezte a hatalmas Szász testvéreket, ünnepelt egyházi szónoklataikat franciából plagizálják. Féktelen szókimondásával az egész várost maga ellen uszítja. Revolverrel kell templomba járnia, s bár közismerten kiváló szónok, hívei kivonulnak a templomból, ha felmegy a szószékre. Odáig jut a dolog, hogy kislányához, református pap létére, zsidó keresztszülőket kénytelen hívni. Mikor 84-ben a Szász-dinasztia egyik tagja lesz Erdély református püspöke, persze ott kell hagynia állását. A fővárosban a visszatérőt már úgy fogadják, mint egy bűnöst, s ő Pesten is az marad, aki volt. Trefort külügyminiszter — akitől tanári állást óhajtana — nem fogadja, a Vasárnapi Újság szerkesztője, a Szászok rokona nem engedi a színe elé. Gyulai megakadályozza, hogy egyetemi magántanári képesítése alapján az egyetemen előadásokat tarthasson, óvatos írótársai elfordulnak az utcáin, ha meglátják. Már-amiár tragikomikus, hogy trafikengedély késelmét is — amit p pedig Jókai is támogat — visszautasítják; s mikor végre hat év múlva (ötven éves korában, s jelentős irodalmi művel a háta mögötti) nagynehezen tanári állást kap egy fővárosi polgári iskolában, a jóindulatú tanácsos azt ajánlja neki, változtassa meg nevét, akkor néhány év múlva, ha majd megfeledkeznek róla, véglegesíthetik. De Tolnait a nyoltkor sem hajlítja meg. Hatalmas írói tevékenységbe kezd, egyszerre két-három regényét közlik a lapok, s ezeknek s főleg novelláinak egy része,máig is összegyűjtéttetni kallódik a századvég különböző folyóirataiban és hírlapjaiban. Műveivel odacsördít az egykorú magyar társadalomnak. A benne lobogó láng, az erkölcsi felháborodás ,lángja felgyújtja a terepet körülötte. Ahogy egy fiatal híve írta: olyan volt, „mint a mélyen sebzett nemesvad, aki azonban nem érzi sem fájdalmát, sem veszedelmét, hanem a bosszúvágy felvillanyozta erővel száll át csatára üldözőivel." Szépirodalmi művei mellett kritikai cikkeket is ír, revízió alá akarja venni egész új irodalomtörténetünket, minden hidat feléget maga mögött. ★ Tolnai regényeinek tárgya az önkényuralom és a 67-es kiegyezést közvetlenül követő évtized, benne a régi Magyarország bomlása s a fejlődő kapitalizálódás jellemző bűnügyi módszerei. Az életkor, amelyet ábrázol, állandóan együtt bővül tapasztalataival, előbb a falut, aztán főkép a kisvárost, végül kissé már Pestet is tükrözi. Egyik állandó eszméje, amellyel a magyar életet értelmezi, a rangkórság pusztító hatása. Egyik legkülönb regényében, a „Nemes, vér“-ben az elszegényedett gróf Benedek-család s a hiúságból közéjük házasodó gazdag birtokos nemes elpusztul, mert csak a rang fontos neki; a Szentistváni Kéry-családban a koldusbotra jutott anya maga beszéli le lányait, hogy holmi tanárhoz menjenek feleségül, s az egész család megbrintkánkozik, mikor egyik sarja kereskedőinasnak megy; a „Dániel pap tesz”-ben a falusi kántor elzüllik, mert hiú felesége mindenáron papot akar csinálni belőle; s hiúság pusztítja el „Az Urak“ című regényében a falu jómódú parasztjait is, akik a Bach-korszak "morva hivatalnok uraihoz dörgölőznek. Általában a falunak az a rákfenéje, hogy mindenki a másik elé akar ülni a templomban: a mesterember a pap elé, a rektorné a mesterember elé, a tanítóné meg papné akar lenni. Tolnai másik eszméje, amely köré regényeit felépíti, hogy itt csak a szélhámos boldogul. A „Báróné tensasszony” egy kunsági magyar várost mutat be a Bachkorezaloban, s benne a magát porosz bárónak kiadó Galíciáiból idecsöppent Schwindler Gusztávot, aki csalárd módon pénzt, feleséget s pénzével bárói címet szerez. Az „Eladó birtok“-nak egy Németországiból bevándorolt rablógyilkos, Clemens János a hőse, aki itt uzsora, rablás, csalás, orgazdaság révén a megye leggazdagabb embere lesz, még nemességhez is jut. S míg Schwindler Gusztáv leleplezése után is, vagyona révén, nagyhatalom marad, Clemenst meg felesége nemesi rokonsága menti meg a bajtól, a kis birkatolvajokat felakasztják. Tolnai harmadik főeszméje: az igaz ember tragikus küzdelme a társadalommal. A „Polgármester úr”, mivel újjat húzott kisvárosa uralkodó rétegeivel, lemondásra kényszerül, a fővárosba megy, ellenzéki lapot indít, itt meg az uralkodó író-klikket sérti meg, s megint csak elbukik. „Az új főispánéban, egy főúri szeszélyből főispánná kinevezett paraszti származású szolgabíró ki akarja seperni megyéjében a közigazgatási korrupciót, s a megye felháborodik, öszefog, rágalomhadjáratot indít ellene, s elbukna ő is, ha egy új főúri szeszély meg nem mentené De e társadalomban már a puszta becsület is elég a pusztuláshoz. Somvári Fényes Ádám gazdag kereskedő csak azért megy tönkre, mert a becsület mániákusa volt, s szegénységében mindenki cserbenhagyja. .Gyűlöletének két főtárgya a mágnások és a papok. Amazok tudatlan, léhűtő, hitvány zsiványbanda, amely születési tekintélyénél és összetartásánál fogva uralkodik az országban. S valamennyi osztály őket bámulja, hozzájuk törleszkedik és romlik, úgyhogy e rothadó réteg megfertőzi az egész országot. A papok hitetlenek, uzsorások, de mivel a nagyurak szövetségesei, jóban kell lenni velők; a köznemes gőgös, munkakerülő és erkölcstelen, a bankvilág szemenszedett tolvajok kezében van; a „polgár“ (akin az iparos kispolgárt érti) felfuvalkodott és gyűlöli az értelmiséget, a hivatalos tudós- és íróvilág korrupt és tehetségtelen klikk, a „falu ura”, a kulák pénzért mindenre képes, s a csak epizódszerepekben megjelenő szegény parasztban is ritkán van valami jó. A két főbűn, amely ezt a világot pusztítja, a munkamegvetésse párosult rangkórság és kapzsiság. Tolnai nem tudja, de ma már könnyű rájönnünk: a feudálkapitalista társadalom szükségszerű két nyavalyája ez, hiszen az arisztokrata társadalomban szükségszerű a születés, iletve a rang tisztelete, a kapitalista világban meg a pénzhajsza. (Nem véletlen, hogy Balzac világát, mely az arisztokráciától vezetett, de már erősen kapitalizálódó restaurációban játszódik le, szintén ez a két erő mozgatja.) Ha azt keressük, melyik osztály vagy réteg szemszögéből tartja Tolnai e szigorú ítélőszéket, meglepetésünkre nem találunk ilyen osztályt. Itt a gróftól a parasztig mind meg van fertőzve, csak elszigetelt egyesek maradtak tisztességesek. Vajda János még hisz — bár ezidőtájt már egyre több kétellyel — az eljövendő polgársági hivatásában, Tolnai már nem bízik benne. Saját rétegében, az értelmiségben sem hisz. Érthető, hogy meginog nála az úgynevezett költői igazságszolgáltatás addig uralkodó elve. Regényei erkölcsi tanulsága ez: „Akit szülei jókor belevezetnek, hogy nincs isten, nincs becsület, nincs tisztesség, nincs szeretet, nincs erény, nincs könyörület, nincs hűség, nincs szótartás, nincs pokol, az olyan nagy kincset öröklött. Az erény nem nyomja nyakát; szeretett, könyörület nem akadályozza lépéseiben; a szótartás, e legsúlyosabb lánc nem köti egy karóhoz; a hála, amelynek annyi ember lett már áldozata, a működést nem zárja el előle.’’ (Szegény emberek útja.) Másutt így fogalmazza meg élete tanulságát: „Egy nyomorúságba esett ember, ha mégegyszer fel akarna emelkedni — bár ez tökéletes képtelenség — lesheti a boldogok, a hazat, inasok legocsmányabb kívánságait. Legyen trágár, részeges, azért adják neki a bort, táncoljon, ha a fia koporsója mellett is, gyalázza a tisztákat, kik erényeiket még nem vitték piacra és dicsőítse azokat, kiket a gaz utakon kierőszakolt siker diadalkoszorúkkal ékesített föl. S még a túlvilág is az okosaké, szemeseké lesz, a „püspök Rác Károlyé, Dencz Pálé, Gara úré” (értsd Szász Károlyé, Gönczi Pálé, Gyulaié.) Hiszen „mesebeszéd az egész isten, csak a pénz számít, a csaló boldogul, azt tisztelik’’ (Dániel pap lesz). Ha váratlan happyend ek formájában néha, mégis érvényesül nála az úgynevezett költői igazságszolgáltatás, oly eről tétettnek hat, hogy kirí a regényből. Tolnait realistává ]nem tudományos elmélet vagy politikai iskolázottság, hanem élményei tették. Az a tapasztalata, hogy az emberek rosszak s az éledben csak a gazemberek boldogulnak. Mint életrajzából is kiderült, nem volt politikai álláspontja, nemi is érdeklődött politika iránt. Csak morális indulata volt. Ezzel függ össze, hogy nála nem anyira a társadalom szerkezete rossz, mint inkább az emberek. Ha látja is az osztályokra tagozódásit, s rá is mutat a tanítók és inasok borzalmas nyomorúságára, az úri jótékonykodás evendlijére, nála nem az uralkodóosztályok zsákmányolják ki az elnyomottakat, hanem a rossz emberek hálózzák be, fojtják meg az ártatlanokat. Helyeseljük a gyűlöleteit. De még többet érne a gyűlölete, ha azt is feltárnái, kiknek az érdekében gyűlöl, kiket szeret. Haragja élessé teszi tudatát, de egyszersmind meg is szűkíti: amin felháborodik, roppant élesen látja, de nem is lát egyebet. Gonosz alakjai — mint Kemény Zsigmond alakjai a tragikum felé — terük-lábuk törve rohamnak a mind gát-,talanabb gonoszság felé, s gyakran nyiltan le is leplezik egymás és az olvasó előtt gonoszságukat. S a jó és rossz emberek közt ugyanolyan éles válaszfal van nála, mint Jókainál: nem tudja — amit pedig Kemény már felfedezett —, hogy a jó és rossz közt végtelen sok átmenet és keveredés van,, néha úgy átjárják egymást, hogy alig lehet megkülönböztetni őket. A jóságot, becsületet, szerelmet igazi érdeklődés nélkül, vázlatosan rajzolja, a természetet nem veszi észre, nevetni nem tud — „nevetése“ nem könny és mosoly, hanem epe és feejvicsorítás. A becsületes vagy jó ember nem is a saját érdekességéért jelenik meg itt, csak mint szerkezeti elem arra kell, hogy a hitványnak legyen kit tönkretenni Mintha abban a Fekete-országban élt volna, amelyet Babits álmodott meg: „ahol minden fekete volt, csontig, velőig fekete." Egy különben találó ismertetés szerint Turgenyev hatása alatt áll. Ez, mint látjuk, nem felel meg a valóságnak. Senkitől sem áll olyan távol, mint a gyengéd, lágy Turgenyevtől. Mindebből az következik, hogy Tolnai realizmusa nem mutatja meg a társadalom gazdasági-politikai alapjait, csak az erkölcsi felépítmény betegségét. Nem a fennálló renddel áll szemben, hanem a fennálló rendetlenséggel, nem a törvényeket akarja megváltoztatni, hanem a törvénytelenséget megszüntetni. Innen van, hogy bár szenvedélyesen pártos, olvasásaikor inkább erkölcsi javulást kívánunk, mint a társadalomi szerkezeti megváltozások. Regényei szerint Magyarországon az a baj, hogy az emberek tolvajok, csalók, megszegik a törvényt; ha nem szegnék meg, talán jó is volna minden. Gondolt-e rá várjon, hogy hátha a törvények sem jók? Mindezzel összefüggnek szorosabban művészi fogyatékosságai: mivel nem annyira a tisztánlátás, mint inkább a gyűlölet vezeti, pszichológiája kevéskúrú, jellemeit túl vastag ecsettel festi, meseszövése néha jóscaiasan aggálytalan. Érdeme, hogy felfedezte az irodalom számára a rossz dimenzióját, de kár, hogy ennek kedvéért szinte teljesen mellőzte az élet egyéb elemeit. Mintha abban a tévhitben élt volna, hogy a realizmusnak a sötét színek bőséges használata a feltétele. ★ Tolnai mŰVe mindennek ellenére a magyar irodalom egyik nagyértékű haladó hagyománya. Mert Eötvös József és Móricz közt senki nálunk oly szenvedélyesen nem kereste az igazságot, mint ő: a magyar regény vele lépett megint a realizmus — Eötvös Józseffel elhagyott — útjára. Őszinteségre szíven üt. Realizmusa fogcsikorgató, kegyetlen realizmus, de kegyetlensége tiszteletreméltó, mert egy erkölcsi zseni igazságszeretetéből fakadt. S ha regényei közül nem tudnánk egyetlen hibátlan alkotást sem megnevezni, minden művében vannak felejthetetlen élességgel meglátott és művészi erővel megrajzolt jelenetek, s ezekből olyan dekameront lehetne összeállítani, amely a legnagyobban« v®l felvehetné a versenyt. Saját világa van, s benne nagyszerű alakok és helyzetek. Alakjai, noha egyének, egyszersmind típusok is, társadalmi típusok képviselői (kivéve a jó alakjait, akik merev szobrok, sem nem típusok, sem nem egyének.) Főkép népi alakjait olyan elragadó jellemző erővel tudja beszéltetni, mint legföljebb Móricz Zsigmond. Nyelve a régi magyarság ízeivel gazdag, erőteljes, bő magyar nyelv. 1902-ben halt meg, de Mikszáth már 1905-ben tévesen azt írja, hogy 92-ben halt meg. Ennyire elfeledték volna? Az egykorú fiatalok legkülönbjei tisztán látták értékét- Palágyi Menyhért már 86-ban kimondja, hogy Tolnai teremti meg a magyar realista regényt, Ady mint „a legnagyobb költőt, legradikálisabb reformátort s legbecsületesebb, mert legőszintébb újságírót” siratja el. Móricz, aki nyilván fiatalkorától őrzi meg lelkesedését iránta, élete végén rajongva hajtja meg zászlaját „az elsikkasztott s mégis legnagyobb magyar regényíró előtt“. Népszerűsítéséért folytatott hadjárata nem járt eredménnyel. Valószínűleg nem sikerülne ma sem. Tolnait elérte az előfutárok sorsa: műve torzó lett. De hatalmas torzó. S erkölcsi és művészi példája folytatódott és tovább él az új magyar relaista regény legjobb alkotásaiban. Komlós Aladár Irodalmi Újság 1002 április 24 Honvédő harcaink nagy költője és elméletírója — Zrínyi Miklós válogatott művei — A Magyar Irodalomtörténeti Társaság a Magyar Klasszikusok sorozatában irodalmunk legjobb alkotásait adja ki, új kiadásban, tartalmas bevezetéssel. Csokonai, Kölcsey, Eötvös, Tóth Árpád, Juhász Gyula és mások munkái utárt, most jelent meg Zrinyi Miklós válogatott művei, Klaniczay Tibor válogatásában és bevezető tanulmányával. Az igazi Zrinyi irodalmi arcképe ellenforradalmi korszak irodalomtörténeti torzításaival, hamisításával szembeni harcban alakult ki. Az ellenforradalmi korszak irodalomtörténetírása Zrínyiben a barokk életforma és irodalmi ízlés legnagyobb magyar képviselőjét látta. Szerb Antal összefoglaló irodalomtörténetében patriotizmusát misztikusnak nevezte és Zrinyit úgy tekintette, „mint megalapítóját annak a világképnek, mely később magyar idealizmus lesz”. Zrinyi irodalmi munkásságát és politikai tetteit tehát lényegileg idealista módon, a korra jellemző szellemi irányzat Zri nyiben való testet öltéseként fogták fel. Az uralkodó osztály pedig a maga képére próbálta Zrinyi alakját formálni és nevét saját nemzetellenes politikája fémjelzésére felhasználni. Az új, a hiteles Zrínyi kép a válogatott művek bevezető tanulmányából — Klaniczay Tibor munkájából — bontakozik ki előttünk. A tanulmány írója azért tudta a Zrinyi életművet helyesen értékelni, mert a leglényegesebbet ragadta meg benne. Zrínyi, Mátyás és II. Rákóczi Ferenc között legnagyobb politikusunk volt, aki a török veszély mellett felismerte a Habsburgok törekvéseiben rejlő veszedelmet is. Irodalmi műveiből elébünk táruló életútja a szakadatlanul fejlődő embert mutatja, aki a történelmi helyzet minden változásából helyesen tudta levonni a következtetéseket. Zrínyi politikai koncepciója a következőkben foglalható össze: a belső feudális anarchia felszámolása, erős központosított monarchia megteremtése, amely a feudális urak túlkapásait megfékezi és amely eredményesen tud szembeszállani a törökkel. Élete első szakaszában a Habsburg politika álnokságát még nem látja át elég világosan, de később saját tapasztalatai, az udvar tettei alapján lelepleződik előtte a Habsburgok valódi célja: az ország gyarmati sorban tartása. Zrínyi előbb nádor akar lenni, majd ennek a törekvésnek sikertelensége után a nemzeti királyság eszméjét népszerűsíti, Erdélyre akar támaszkodni és II. Rákóczi György barátságát keresi. Miután tervei meghiúsulnak, a török támadás pedig újra fenyegeti az országot. Zrinyi kidolgozza az önálló, reguláris hadsereg megszervezésének konkrét tervét. Önmagunkban, a nemzetben látja azt az egyedüli erőt, amellyel szabadságunkat biztosíthatjuk és a törököt kiűzhetjük. Közvetlenül halála előtt a Habsburg-ellenes szervezkedés vezéralakja. „Zrinyi rövid élete során, a függetlenség kimagasló harcosa, az egységes, erős, önálló magyar királyság visszaállításáért meginduló mozgalom vezéralakja és elméletírója lett." (Klaniczay) Klaniczay nem esik abba a hibába, hogy a politikus Zrinyi kiemelése mellett elsikkassza a művészt. „Zrínyi Miklós személyében szétbonthatatlanul összeforrt a művész, a politikus és a katona" — írja. Zrinyi művei esztétikai elemzésének is ez a szoros egybeforrottság az alapja és a művek megértésének a nyitja. A bevezető tanulmány tisztázza Zrínyi helyét a magyar irodalmi fejlődésben. Zrinyi a harcos reformátor írók tanításaihoz és a XVI. századi latin nyelvű humanista történetírók műveihez nyúl vissza és azok gondolatait fejleszti tovább. Zrinyi irodalmi műve csak a magyar nyelvűség és világiasság XVI. századi diadala után születhetett meg. A polgári irodalomtörténetírás minduntalan barokk hatásokat keresett Zrinyi művében. Klaniczay, amellett, hogy nem feledkezik meg Zrinyi nagy olasz mestereiről, Zrinyi művének egy eddig nem látott oldalára világít rá: népiségére. Zrinyi népisége életműve egész tartalmában megmutatkozik: politikai törekvései a nép, a széles jobbágytömegek boldogulásának egyetlen reális útját jelentik a XVII. században. Népiessége költői nyelvében, hasonlataiban, alakjai jellemzésében ( magyar hősök vitézsége, stb.) mutatkozik meg. Íme, ezek a Zrínyi kép új vonásai. A kötet válogatása ezt a képet mélyíti el, teszi hitelessé. A válogatott művekből teljes képet kapunk a művész, a politikus és a katona Zrínyiről. Tekintsünk végig röviden a válogatáson. Teljes terjedelmében tartalmazza a kötet Zrinyi legnagyobb irodalmi alkotását, a Szigeti veszedelmet. A Szigeti veszedelmet is csak Zrinyi politikai koncepcióját szem előtt tartva érthetjük meg. E nagy mű alapeszméje Zrinyi centralizációra törekvő politikájában gyökerezik. A magyarságra bűnei — a feudális anarchiára jellemző fösvénység, széthúzás, fejetlenség — miatt küldi Isten Szulimán szultánt hatalmas seregével. Zrinyi célja az volt, hogy bemutassa: bár a török erős, túlsúlyban van a magyarsággal szemben, mégis a szigetvári hősök, élükön Zrínyivel, lényegében győzni tudnak felette, mert soraikban rend, közöttük fegyelem uralkodik. A szigetiek ugyan mind egy szálig elvesznek, de ott pusztul a világot pusztító Szulimán és felbomlik a török sereg. Az eposz felépítése, hősei jellemzése, Zrínyi sokoldalú művészi megoldása e nagy alapeszme elmélyült ábrázolására szolgál. Világos ebből a következtetés: ha az egész országban rend, fegyelem lesz — azaz: megvalósítjuk a központosított államhatalmat — győzni tudunk a török felett. A bevezető tanulmány részletesen elemzi az eposzt, én csak a hasonlataiban megmutatkozó realizmusára, népiességére szeretnék rámutatni.. . A tábort verő törököket ilyen hasonlattal eleveníti meg: Ellepték az földet ezek, mint az hangyák, Avagy széles mezőben az sok kalangyák.“ (I. ének. 81.) A vár ostroma, a törökök pusztulásának ábrázolása közben ilyen nagyszerű, a népi élet ismeretéről tanúskodó kép jut eszébe: „Itt már sok török hull, mint tűz előtt az nád. Melyet pásztor tavasszal gyújtogat, s vigad. Látván tűznek, szélnek kemény karcolását; így hull az sok török és szaladton szalad.” (X. ének, 193. o.) Csábító feladat lenne az eposz hasonlatainak, képeinek elemzése, de ez külön tanulmányt igényelne. Az itt felsorolt példák is igazolják, hogy hasonlatai nem üres humanista sablonok, hanem a természetből vett reális képek. Zrinyi verseinek válogatásában is helyesen járt el Klaniczay, amikor főleg azok előremutató elemeit vette be a kötetbe, amelyek egyrészt művészi előzményei a Szigeti veszedelemnek, másrészt Zrinyi belső lelki világára is fényt vetnek. Zrinyi prózája, politikai publicisztikája, hadtudományi értekezései — úttörő jelentőségűek irodalmunkban. Ő ír magyar nyelven először ezekről a kérdésekről. A nyelvi nehézségeket nem tudja egészen legyőzni, hisz a nehéz politikai, hadtudományi kifejezéseknek még nem volt megfelelő magyar kifejezésük. Ezért, latin kifejezésekkel keveri a magyar nyelvet. — E munkák szervesen kapcsolódnak politikai törekvéseihez: egy-egy állomását jelentik Zrinyi politikai harcainak. Hadtudományi munkáiban általánosítja egyrészt a saját törökellenes harcainak tapasztalatait, másrészt a klasszikus írók munkáiból felhasználja mindazt, ami céljainak megfelelt. Hadtudományi elvei a leghaladóbbak a saját korában, de sok szempontjuk ma is tanulságos. Hadtudományi munkáiban nem Utolsó szempont: milyen hatással van a háború a jobbágyságra. A hadsereg szervezett élelmezésének szükségességét így magyarázza: „Ha magad földjén jársz zsákmánylani, szintén elég romlás csak a széna-, szalma-, fapusztítás a szegény emberen. Hogy kenyerét is elvegyék, istentelenség, sőt még amazokat is." (Tábori kis tracta, 279. o.) A „Vitéz hadnagy”-ban, amelyet a török elleni támadás propagálására írt, aforizmaszerűen foglalja össze a hadakozás tudományát. Ezt a munkáját a régi vitézek dicső árnyainak ajánlotta. A „Mátyás király életéről való elmélkedés” legnagyobb ideáljának, saját törekvése ősének állít emléket. Jóalkalom ez Zrinyi számára, hogy Vitéz János összeesküvésén át elmondja véleményét saját kortársai, a hazaáruló főpapok politikájáról és tanulságul szögezze le: „Tudja a világ, mire rendeltetett az istentől a papság .. . semmi közök az világ politicus administrációjához (328. o.) Helyesen jegyzi meg Klaniczay:_ „Dogmatizmustól mentes vallásossága, a vakbuzgóság és vallási üldözés elítélése, a türelem hirdetése, valamint nemzeti és szociális indítékú antiklerikalizmusa a felvilágosodás előfutárává emelik." Zrinyi művével cáfolja meg, hogy ő lenne a magyar idealizmus világképének megalapítója, ■ ,,A török áfium ellen való orvossága nagyszerű pátosszal indul. Az ember azt érzi szinte: írója egy lélekzetre írta a művét. A nemzeti önbírálat kemény hangját jogossá teszi a fenyegető török veszély. Jellemző Zrínyire, hogy végsősoron a parasztembert jobb katonának tartja „amaz eltunyult nemesnél”. Itt fejti ki — pontokba szedve — elképzelését az önálló nemzeti hadseregről. A nádori emlékirat, Lipót királyhoz (Folytatás az 5-1rt oldalon)