Irodalmi Ujság, 1952. január-június (3. évfolyam, 1-13. szám)

1952-04-24 / 9. szám - Komlós Aladár: Tolnai Lajos (4. oldal) - Varga József: Honvédő harcaink nagy költője és elméletírója. Zrínyi Miklós válogatott művei • könyvkritika • Zrínyi Miklós válogatott művei. Magyar Irodalomtörténeti Társaság (4. oldal)

* TOLNAI LAJOS Mikor 1884-ben Marosvásárhelyről — ahol tizen­hat évet töltött, mint a város református papja — vissza­tért Budapestre, már tűrhetetlen volt a helyzete. Főkép paptársaival állt hadilábon, mert azzal kezdte működé­sét, hogy leleplezte a hatalmas Szász testvéreket, ünne­pelt egyházi szónoklataikat franciából plagizálják. Fék­telen szókimondásával az egész várost maga ellen uszítja. Revolverrel kell templomba járnia, s bár közis­merten kiváló szónok, hívei kivonulnak a templomból, ha felmegy a szószékre. Odáig jut a dolog, hogy kislányá­hoz, református pap létére, zsidó keresztszülőket kényte­len hívni. Mikor 84-ben a Szász-dinasztia egyik tagja lesz Erdély református püspöke, persze ott kell hagynia állását. A fővárosban a visszatérőt már úgy fogadják, mint egy bűnöst, s ő Pesten is az marad, aki volt. Trefort külügyminiszter — akitől tanári állást óhajtana — nem fogadja, a Vasárnapi Újság szer­kesztője, a Szászok rokona nem engedi a színe elé. Gyulai megakadályozza, hogy egyetemi magántanári ké­pesítése alapján az egyetemen előadásokat tarthasson, óvatos írótársai elfordulnak az utcáin, ha meglátják. Már-amiár tragi­komikus, hogy trafikengedély késelmét is — amit p pedig Jókai is támogat — visszautasítják; s mi­kor végre hat év múlva (ötven éves korában, s jelentős irodalmi művel a háta mögötti) nagynehezen tanári állást kap egy fővárosi polgári iskolában, a jóindulatú tanácsos azt ajánlja neki, változtassa meg nevét, akkor néhány év múlva, ha majd megfeledkeznek róla, végle­gesíthetik. De Tolnait a nyoltkor sem hajlítja meg. Ha­talmas írói tevékenységbe kezd, egyszerre két-három re­gényét közlik a lapok, s ezeknek s főleg novelláinak egy része,máig is összegyűjtét­t­etni­­ kallódik a század­vég különböző folyóirataiban és hírlapjaiban. Műveivel od­acsördít az egykorú magyar társadalomnak. A benne lobogó láng, az erkölcsi felháborodás ,lángja felgyújtja a terepet körülötte. Ahogy egy fiatal híve írta: olyan volt, „mint a mélyen sebzett nemesvad, aki azonban nem érzi sem fájdalmát, sem veszedelmét, hanem a bosszúvágy felvillanyozta erővel száll át csatára üldözőivel." Szép­­irodalmi művei mellett kritikai cikkeket is ír, revízió alá akarja venni egész új irodalomtörténetünket, minden hi­dat feléget maga mögött. ★ Tolnai regényeinek tárgya az önkényuralom és a 67-e­s kiegyezést közvetlenül követő évtized, benne a régi Magyarország bomlása s a fejlődő kapitalizáló­­dás jellemző bűnügyi módszerei. Az életkor, amelyet áb­rázol, állandóan együtt bővül tapasztalataival, előbb a falut, aztán főkép a kisvárost, végül kissé már Pestet is tükrözi. Egyik állandó eszméje, amellyel a magyar életet értelmezi, a­ rangkórság pusztító hatása. Egyik legkülönb regényében, a „Nemes, vér“-ben az elszegé­nyedett gróf Benedek-család s a hiúságból közéjük há­zasodó gazdag birtokos nemes elpusztul, mert csak a rang fontos neki; a Szentistváni Kéry-családban a koldus­botra jutott anya maga beszéli le lányait, hogy holmi tanárhoz menjenek feleségül, s az egész család meg­­brintk­ánkozik, mikor egyik sarja kereskedőinasnak megy; a „Dániel pap tesz”-ben a falusi kántor elzüllik, mert hiú felesége mindenáron papot akar csinálni belőle; s hiúság pusztítja el „Az Urak“ című regényében a falu jómódú parasztjait is, akik a Bach-korszak "morva hiva­talnok uraihoz dörgölőznek. Általában a falunak az a rákfenéje, hogy mindenki a másik elé akar ülni a templomban: a mesterember a pap elé, a rektorné a mesterember elé, a tanítóné meg papné akar lenni. Tolnai másik eszméje, amely köré regényeit felépíti, hogy itt csak a szélhámos boldogul. A „Báróné tens­­asszony” egy kunsági magyar várost mutat be a Bach­­korezaloban, s benne a magát porosz bárónak kiadó Galíciáiból idecsöppent Schwindler Gusztávot, aki csalárd módon pénzt, feleséget s pénzével bárói címet szerez. Az „Eladó birtok“-nak egy Németországiból bevándorolt rablógyilkos, Clemens János a hőse, aki itt uzsora, rab­lás, csalás, orgazdaság révén a megye leggazdagabb embere lesz, még nemességhez is jut. S míg Schwindler Gusztáv leleplezése után­ is, vagyona révén, nagyhata­lom marad, Clemenst meg felesége nemesi rokonsága menti meg a bajtól, a kis birkatolvajokat felakasztják.­ Tolnai harmadik főeszméje: az igaz ember tragikus küzdelme a társadalommal. A „Polgármester úr”, mivel újjat húzott kisvárosa uralkodó rétegeivel, lemondásra kényszerül, a fővárosba megy, ellenzéki lapot indít, itt meg az uralkodó író-klikket sérti meg, s megint csak el­bukik. „Az új főispánéban, egy főúri szeszélyből főis­pánná kinevezett paraszti származású szolgabíró ki akarja seperni megyéjében a közigazgatási korrupciót, s a megye felháborodik, öszefog, rágalomhadjáratot indít ellene, s elbukna ő is, ha egy új főúri szeszély meg nem mentené De e társadalomban már a puszta becsület is elég a pusztuláshoz. Somvári Fényes Ádám gazdag ke­reskedő csak azért megy tönkre, mert a becsület mániákusa volt, s szegénységében mindenki cserben­hagyja. .Gyűlöletének két főtárgya a mágnások és a papok. Amazok tudatlan, léhűtő, hitvány zsiványbanda, amely születési tekintélyénél és összetartásánál fogva uralkodik az országban. S valamennyi osztály őket bámulja, hoz­zájuk törleszkedik és romlik, úgyhogy e rothadó réteg megfertőzi az egész országot. A papok hitetlenek, uzsorá­sok, de mivel a nagyurak szövetségesei, jóban kell lenni velők; a köznemes gőgös, munkakerülő és erkölcstelen, a bankvilág szemenszedett tolvajok kezében van; a „pol­gár“ (­akin az iparos kispolgárt érti) felfuvalkodott és gyűlöli az értelmiséget, a hivatalos tudós- és íróvilág korrupt és tehetségtelen klikk, a „falu ura”, a kulák pén­zért mindenre képes, s a csak epizódszerepekben meg­jelenő szegény parasztban is ritkán van valami jó. A két főbűn, amely ezt a­ világot pusztítja, a munkamegvetésse­ párosult rangkórság és kapzsiság. Tolnai nem tudja, de ma már könnyű rájönnünk: a feudálkapitalista társada­lom szükségszerű két nyavalyája ez, hiszen az ariszto­krata társadalomban szükségszerű a születés, i­letve a­ rang tisztelete, a kapitalista világban meg a pénzhajsza. (Nem véletlen, hogy Balzac világát, mely az arisztokrá­ciától vezetett, de már erősen kapitalizálódó restauráció­ban játszódik le, szintén ez a két erő mozgatja.) Ha azt keressük, melyik osztály vagy réteg szemszö­géből tartja Tolnai e szigorú ítélőszéket, meglepeté­sünkre nem találunk ilyen osztályt. Itt a gróftól a parasztig mind meg van fertőzve, csak elszigetelt egye­sek maradtak tisztességesek. Vajda János még hisz — bár ezidőtájt már egyre több kétellyel — az eljövendő polgársági hivatásában, Tolnai már nem bízik be­nne. Sa­­ját rétegében, az értelmiségben sem hisz. Érthető, hogy meginog nála az úgynevezett köl­tői igazságszolgáltatás addig uralkodó elve. Regényei erkölcsi tanulsága ez: „Akit szülei jókor belevezet­nek, hogy nincs isten, nincs becsület, nincs tisz­tesség, nincs szeretet, nincs erény, nincs könyörület, nincs hűség, nincs szótartás, nincs pokol, az olyan nagy kin­cset öröklött. Az erény nem nyomja nyakát; szeretett, könyörület nem akadályozza lépéseiben; a szótartás, e legsúlyosabb lánc nem köti egy karóhoz; a hála, amely­nek annyi ember lett már áldozata, a működést nem zárja el előle.’’ (Szegény emberek útja.) Másutt így fogalmazza meg élete tanulságát: „Egy nyomorúságba esett ember, ha mégegyszer fel akarna emelkedni — bár ez tökéletes képtelenség — lesheti a boldogok, a hazat, inasok legocsmányabb kívánságait. Legyen trágár, ré­szeges, azért adják neki a bort, táncoljon, ha a fia ko­porsója mellett is, gyalázza a tisztákat, kik erényeiket még nem vitték piacra és dicsőítse azokat, kiket a gaz utakon kierőszakolt siker diadalkoszorúkkal ékesített föl. S még a túlvilág is az okosaké, szemeseké lesz, a „püspök Rác Károlyé, Dencz Pálé, Gara úré” (értsd Szász Károlyé, Gönczi Pálé, Gyulaié.) Hiszen „m­esebe­­széd az egész isten, csak a pénz számít, a csaló boldo­­gul, azt tisztelik’’ (Dániel pap lesz). Ha váratlan happy­­end­ ek formájában néha, mégis érvényesül nála az úgy­nevezett költői igazságszolgáltatás, oly eről tét­ettnek hat, hogy kirí a regényből. Tolnait realistává ]nem tudományos elmélet vagy politikai iskolázottság, hanem élményei tették. Az a ta­pasztalata, hogy az emberek rosszak s az éledben csak a gazemberek boldogulnak. Mint életrajzából is kiderült, nem volt politikai álláspontja, nemi is érdeklődött poli­tika iránt. Csak morális indulata volt. Ezzel függ össze, hogy nála nem anyira a társadalom szerkezete rossz, min­t inkább az emberek. Ha látja is az osztályokra tagozódásit, s rá is mutat a tanítók és inasok borzal­mas nyomorúságára, az úri jótékonykodás evendlijére, nála nem az uralkodóosztályok zsákmányolják ki az el­nyomottakat, hanem a rossz emberek hálózzák be, fojt­ják meg az ártatlanokat. Helyeseljük a gyűlöleteit. De még többet érne a gyűlölete, ha azt is feltárnái, kiknek az érdekében gyűlöl, kiket szeret. Haragja élessé teszi tudatát, de egyszersmind meg is szűkíti: amin felhábo­rodik, roppant élesen látja, de nem is lát egyebet. Go­nosz alakjai — mint Kemény Zsigmond alakjai a tra­gikum felé — terük-lábuk törve rohamnak a mind gát-,­talanabb gonoszság felé, s gyakran nyiltan le is leple­zik egymás és az olvasó előtt gonoszságukat. S a jó és rossz em­berek közt u­gya­nolyan­ éles válaszfal van nála, mint Jókainál: nem tudja — amit pedig Kemény már fel­fedezett —, hogy a jó és rossz közt végtelen sok átmenet és keveredés van,, néha úgy átjárják egymást, hogy alig lehet megkülönböztetni őket. A jóságot, becsületet, szerel­met igazi érdeklődés nélkül, vázlatosan rajzolja, a természetet nem veszi észre, nevetni nem tud — „neve­tése“ nem könny és mosoly, hanem epe és fe­ejvicsorítás. A becsületes vagy jó ember nem is a saját érdekességé­ért jelenik meg itt, csak mint szerkezeti elem arra kell, hogy a hitványnak legyen kit tönkretenni Mintha abban a Fekete-or­szágban élt volna, amelyet Babits álmodott­ meg: „ahol minden fekete volt, csontig, velőig fekete." Egy különben találó ismertetés szerint Turgenyev ha­tása alatt áll. Ez, mint látjuk, nem felel meg a valóság­nak. Senkitől sem áll olyan távol, mint a gyengéd, lágy Turgenyevtől. Mindebből az következik, hogy Tolnai realizmusa nem mutatja meg a társadalom gazdasági-politikai alapjait, csak az erkölcsi felépítmény betegségét. Nem­ a fenn­álló renddel áll szemben, hanem a fennálló rendetlenség­gel, nem a törvényeket akarja megváltoztatni, hanem a törvénytelenséget megszüntetni. Innen van, hogy bár szenvedélyesen pártos, olvasásaikor inkább erkölcsi javu­lást kívánunk, mint a társadalomi szerkezeti megválto­­zások­. Regényei szerint Magyarországon az a baj, hogy az emberek tolvajok, csalók, megszegik a törvényt; ha nem szegnék meg, talán jó is volna minden. Go­ndolt-e rá várjon, hogy hátha a törvények sem jók? Mindezzel összefüggnek szorosabban művészi fogyatékosságai: mivel nem annyira a tisztánlátás, mint inkább a gyűlö­let vezeti, pszichológiája kevéskúrú, jellemeit túl vastag ecsettel festi, meseszövése néha jóscaiasan aggálytalan. Érdeme, hogy felfedezte a­z irodalom számára a­ rossz dimenzióját, de kár, hogy ennek kedvéért szinte teljesen mellőzte a­z élet egyéb elemeit. Mintha abban a tév­hitben élt volna, hogy a realizmusnak a sötét színek bőséges használata a feltétele. ★ Tolnai mŰVe mindennek ellenére a magyar irodalom egyik nag­yértékű haladó hagyománya. Mert Eötvös Jó­zsef és Móricz közt senki nálunk o­ly szenvedélyesen nem kereste az igazságot, mint ő: a magyar regény vele lépett megint a realizmus —­ Eötvös Józseffel elhagyott — útjára. Őszinteségre szíven üt. Realizmusa fogcsikor­­gató, kegyetlen realizmus, de kegyetlensége tiszteletre­méltó, mert egy erkölcsi zseni igazságsz­eretetéből fa­kadt. S ha regényei közül nem tudnánk egyetlen hibát­lan alkotást sem megnevezni, minden művében vannak felejthetetlen élességgel meglátott és művészi erővel megrajzolt jelenetek, s ezekből olyan dekameront lehetne összeállítani, amely a legnagyobban« v®l felvehetné a versenyt. Saját világa van, s benne nagyszerű alakok és helyzetek. Alakjai, noha egyének, egyszersmind típusok­­ is, társadalmi típusok képviselői (kivéve a jó alakjait, akik merev szobrok, sem nem típusok, sem nem egyé­nek.) Főkép népi alakjait olyan elragadó jellemző erő­vel tudja beszéltetni, mint legföljebb Móricz Zsi­g­mond. Nyelve a régi magyarság ízeivel gazdag, erőteljes, bő magyar nyelv. 1902-ben halt meg, de Mikszáth már 1905-ben tévesen azt írja, hogy 92-ben halt meg. Ennyire elfeledték volna? Az egykorú fiatalok legkülönbjei tisztán látták értékét- Palágyi Menyhért már 86-ban kimondja, hogy Tolnai teremti meg a magyar realista regényt, Ady mint „a legnagyobb költőt, legradikálisabb reformátort s leg­becsületesebb, mert legőszintébb újságírót” siratja el. Móricz, aki nyilván fiatalkorától őrzi meg lelkesedését iránta, élete végén rajongva hajtja meg zászlaját „az elsikkasztott s mégis legnagyobb magyar regényíró előtt“. Népszerűsítéséért folytatott hadjárata nem járt eredménnyel. Valószínűleg nem sikerülne ma sem. Tol­nait elérte az előfutárok sorsa: műve torzó lett. De ha­talmas torzó. S erkölcsi és művészi példája folytatódott és tovább él az új magyar relaista regény legjobb alko­tásaiban. Komlós Aladár Irodalmi Újság 1002 április 24 ­ Honvédő harcaink nagy költője és elméletírója — Zrínyi Miklós válogatott művei — A Magyar Irodalomtörténeti Társaság a Magyar Klasszikusok sorozatában irodalmunk legjobb alkotásait adja ki, új kiadásban, tartalmas bevezetéssel. Csokonai, Kölcsey, Eötvös, Tóth Ár­pád, Juhász Gyula és mások munkái utárt, most jelent meg Zrinyi Miklós válogatott művei, Klaniczay Tibor vá­logatásában és bevezető tanulmányá­val. Az igazi Zrinyi irodalmi arcképe el­lenforradalmi korszak irodalomtörté­neti torzításaival, hamisításával szem­beni harcban alakult ki. Az ellenfor­radalmi korszak irodalomtörténetírása Zrínyiben a barokk életforma és iro­dalmi ízlés legnagyobb magyar kép­viselőjét látta. Szerb Antal összefog­laló irodalomtörténetében patriotizmu­­­sát misztikusnak nevezte és Zrinyit úgy tekintette, „mint megalapítóját annak a világképnek, mely később magyar idealizmus lesz”. Zrinyi iro­dalmi munkásságát és politikai tetteit tehát lényegileg idealista módon, a korra jellemző szellemi irányzat Zri­­ nyiben való testet öltéseként fogták fel. Az uralkodó osztály pedig a maga képére próbálta Zrinyi alakját formálni és nevét saját nemzetellenes politikája fémjelzésére felhasználni. Az új, a hiteles Zrínyi kép a válogatott művek bevezető tanulmányából — Kla­­­­niczay Tibor munkájából — bontako­zik ki előttünk. A tanulmány írója azért tudta a Zrinyi élet­művet helye­sen értékelni, mert a leglényegesebbet ragadta meg benne. Zrínyi, Mátyás és II. Rákóczi Ferenc között legna­gyobb politikusunk volt, aki a török veszély mellett felismerte a Habsbur­gok törekvéseiben rejlő veszedelmet is. Irodalmi műveiből elébünk táruló életútja a szakadatlanul fejlődő em­bert mutatja, aki a történelmi helyzet minden változásából helyesen tudta levonni a következtetéseket. Zrínyi po­litikai koncepciója a következőkben foglalható össze: a belső feudális anarchia felszámolása, erős központo­sított monarchia megteremtése, amely a feudális urak túlkapásait megfékezi és amely eredményesen tud szembe­­szállani a törökkel. Élete első szaka­szában a Habsburg politika álnoksá­gát még nem látja át elég világosan, de később saját tapasztalatai, az ud­var tettei alapján lelepleződik előtte a Habsburgok valódi célja: az­ ország gyarmati sorban tartása. Zrínyi előbb nádor akar lenni, majd ennek a törekvésnek sikertelensége után­­ a nemzeti királyság eszméjét népszerű­síti, Erdélyre akar támaszkodni és II. Rákóczi György barátságát keresi­. Mi­után tervei meghiúsulnak, a török tá­madás pedig újra fenyegeti az orszá­got. Zrinyi kidolgozza az önálló, re­guláris hadsereg megszervezésének konkrét tervét. Önmagunkban, a nem­zetben látja azt az egyedüli erőt, amellyel szabadságunkat biztosíthat­juk és a törököt kiűzhetjük. Közvetle­nül halála előtt a Habsburg-ellenes szervezkedés vezéralakja. „Zrinyi rö­vid élete során, a függetlenség ki­magasló harcosa, az egységes, erős, önálló magyar királyság visszaállítá­sáért meginduló mozgalom vezéralak­ja és elméletírója lett." (Klaniczay) Klaniczay nem esik abba a hibába, hogy a politikus Zrinyi kiemelése mel­lett elsikkassza a művészt. „Zrínyi Miklós személyében szétbonthatatla­­nul összeforrt a művész, a politikus és a katona" — írja. Zrinyi művei esz­tétikai elemzésének is ez a szoros egybeforrottság az alapja és a művek megértésének a nyitja. A bevezető tanulmány tisztázza Zrínyi helyét a magyar irodalmi fejlődésben. Zrinyi a harcos reformátor írók taní­tásaihoz és a XVI. századi latin nyel­vű humanista történetírók műveihez nyúl vissza és azok gondolatait fej­leszti tovább. Zrinyi irodalmi műve csak a magyar nyelvűség és világias­ság XVI. századi diadala után szület­hetett meg. A polgári irodalomtörténetírás minduntalan barokk hatásokat keresett Zrinyi művében. Klaniczay, amellett, hogy nem feledkezik meg Zrinyi nagy olasz mestereiről, Zrinyi művének egy eddig nem látott oldalára világít rá: népiségére. Zrinyi népisége élet­műve egész tartalmában megmutatko­zik: politikai törekvései a nép, a szé­les jobbágytömegek boldogulásának egyetlen reális útját jelentik a XVII. században. Népiessége költői nyelvé­ben, hasonlataiban, alakjai jellemzé­sében ( magyar hősök vitézsége, stb.) mutatkozik meg. Íme, ezek a Zrínyi kép új vonásai. A kötet válogatása ezt a képet mé­lyíti el,­ teszi hitelessé. A válogatott művekből teljes képet kapunk a mű­vész, a politikus és a katona Zrínyi­ről. Tekintsünk végig röviden a válo­gatáson. Teljes terjedelmében tartalmazza a kötet Zrinyi legnagyobb irodalmi al­kotását, a Szigeti veszedelmet. A Szi­geti veszedelmet is csak Zrinyi poli­tikai koncepcióját szem előtt­­ tartva érthetjük meg. E nagy­­ mű alapesz­méje Zrinyi centralizációra törekvő po­litikájában gyökerezik. A magyarságra bűnei — a feudális anarchiára jel­lemző fösvénység, széthúzás, fejetlen­ség — miatt küldi Isten Szulimán szultánt hatalmas seregével. Zrinyi célja az volt, hogy bemutassa: bár a török erős, túlsúlyban van a magyar­sággal szemben, mégis a szigetvári hősök, élükön Zrínyivel, lényegében győzni tudnak felette, mert soraikban rend, közöttük fegyelem uralkodik. A szigetiek ugyan mind egy szálig el­vesznek, de ott pusztul a világot pusz­tító Szulimán és felbomlik a török se­reg. Az eposz felépítése, hősei jellem­zése, Zrínyi sokoldalú művészi megol­dása e nagy alapeszme elmélyült áb­rázolására szolgál. Világos ebből a következtetés: ha az egész országban rend, fegyelem lesz — azaz: megvaló­sítjuk a központosított államhatalmat — győzni tudunk a török felett. A be­vezető tanulmány részletesen elemzi az eposzt, én csak a hasonlataiban megmutatkozó realizmusára, népiessé­gére szeretnék rámutatni.. . A tábort verő törököket ilyen ha­sonlattal eleveníti meg: Ellepték az földet ezek, mint az han­gyák, Avagy széles mezőben az sok kalan­gyák.“ (I. ének. 81.) A vár ostroma, a törökök pusztu­lásának ábrázolása közben ilyen nagy­szerű, a népi élet ismeretéről tanús­kodó kép jut eszébe: „Itt már sok török hull, mint tűz előtt az nád. Melyet pásztor tavasszal gyújtogat, s vigad. Látván tűznek, szélnek kemény karco­lását; így hull az sok török és szaladton szalad.” (X. ének, 193. o.) Csábító feladat lenne az eposz hason­latainak, képeinek elemzése, de ez kü­lön tanulmányt igényelne. Az itt fel­sorolt példák is igazolják, hogy ha­sonlatai nem üres humanista sablo­nok, hanem a természetből vett reális képek. Zrinyi verseinek válogatásában is helyesen járt el Klaniczay, amikor fő­leg azok előremutató elemeit vette be a kötetbe, amelyek egyrészt művészi előzményei a Szigeti veszedelemnek, másrészt Zrinyi belső lelki világára is fényt vetnek. Zrinyi prózája, politikai publiciszti­kája, hadtudományi értekezései — út­törő jelentőségűek irodalmunkban. Ő ír magyar nyelven először ezekről a kérdésekről. A nyelvi nehézségeket nem tudja egészen legyőzni, hisz a nehéz politikai, hadtudományi kifeje­zéseknek még nem volt megfelelő ma­gyar kifejezésük. Ezért, latin kifejezé­sekkel keveri a magyar nyelvet. — E munkák szervesen kapcsolódnak poli­tikai törekvéseihez: egy-egy állomását jelentik Zrinyi politikai harcainak. Hadtudományi munkáiban általáno­sítja egyrészt a saját törökellenes harcainak tapasztalatait, másrészt a klasszikus írók munkáiból felhasználja mindazt, ami céljainak megfelelt. Had­tudományi elvei a leghaladóbbak a saját korában, de sok szempontjuk ma is tanulságos. Hadtudományi munkái­ban nem Utolsó szempont: milyen ha­tással van a háború a jobbágyságra. A hadsereg szervezett élelmezésének szükségességét így magyarázza: „Ha magad földjén jársz zsákmánylani, szintén elég romlás csak a széna-, szalma­-, fapusztítás a szegény embe­ren. Hogy kenyerét is elvegyék, isten­­telenség, sőt még amazokat is." (Tá­bori kis tracta, 279. o.) A „Vitéz had­­nagy”-ban, amelyet a török elleni tá­madás propagálására írt, aforizmasze­­rűen­ foglalja össze a hadakozás tu­dományát. Ezt a munkáját a régi vi­tézek dicső árnyainak ajánlotta. A „Mátyás király életéről való el­mélkedés” legnagyobb ideáljának, sa­ját törekvése ősének állít emléket. Jó­­alkalom ez Zrinyi számára, hogy Vi­téz János összeesküvésén át elmondja véleményét saját kortársai, a haza­áruló főpapok politikájáról és tanulsá­gul szögezze le: „Tudja a világ, mire rendeltetett az istentől a papság .. . semmi közök az világ politicus administrációjához (328. o.) Helyesen jegyzi meg Kla­­nic­zay:_ „Dogmatizmustól mentes val­lásossága, a vakbuzgóság és vallási üldözés elítélése, a türelem hirdetése, valamint nemzeti és szociális indítékú antiklerikalizmusa a felvilágosodás előfutárává emelik." Zrinyi művével cáfolja meg, hogy ő lenne a magyar idealizmus világképének megalapítója, ■ ,,A török áfium ellen való orvossága nagyszerű pátosszal indul. Az ember azt érzi szinte: írója egy lélekzetre írta a művét. A nemzeti önbírálat ke­mény hangját jogossá teszi a fenye­gető török veszély. Jellemző Zrínyire, hogy végsősoron a paraszt­embert jobb katonának tartja „amaz eltunyult ne­mesnél”. Itt fejti ki — pontokba szedve — elképzelését az önálló nemzeti had­seregről. A nádori emlékirat, Lipót királyhoz (Folytatás az 5-1rt oldalon)

Next