Irodalmi Ujság, 1952. január-június (3. évfolyam, 1-13. szám)

1952-04-24 / 9. szám - Illés Béla: Gyáraink története. Soós Magda könyve alkalmából • könyvkritika • Soós Magda: A vörös hajó (5. oldal)

1952 április 24.Irodalmi Újság Vita a magyar verstan kérdéseiről Az Irodalomtörténeti Társaság április 18-án tartotta meg az egyetem aulájában Horváth János „Rendszeres magyar verstan"-ának vitáját. Bóka László bevezetője után Képes Géza tartott előadást a könyvről. „Horváth János Verstanának meg-' jelenése — mondotta Képes Géza — nagy eredménye és nyeresége irodalmi életünknek. Felélénkíti majd a költészet műhelykérdései iránt az érdeklődést, amely költőink közül is jelenleg csak néhányban van meg, — sőt bizonyos, hogy az olvasóközönségből is többeknek figyelmét rátereli irodalmunknak e fontos területére." Ezután képes visszatekintett irodalmunk nagy verstani vitáira, a Kazinczy, Petőfi és Ady körül kavargó harcokra és e viták társadalmipolitikai hátterére. Rámutatott Horváth János Verstanának egyik nagy hiányosságára. „Horváth János előszavában történeti szempontot érvényesítő verstannak nevezi művét. Valóban rendszeres ez a verstan és mint ilyen magyar nyelven egyetlen a maga nemében. Nem könnyen áttekinthető, de kétségkívül jól összefoglalt rendszerben kapjuk meg a nemzeti és jövevény versidomok roppant seregét. De ami ennek a rendszeres verstannak történeti szempontjait illeti, azzal sajnos nem tudunk mindig egyetérteni." Képes kimutatta, hogy Horváth János ritmuselmélete kétségkívül idealista forrásból táplálkozik és nem egy következtetésének hibás volta erre a forrásra vezethető vissza. Az első hozzászóló Devecseri Gábor főként akönyv modern részével foglalkozott. „Nemcsak arról kellett volna a könyvnek szólnia mondottan, hogy ,ha Ady strófarögzítő eljárásának volt némi magyar mintája, az legfeljebb Sz. Molnár Albert zsoltárfordítása lehetett, hanem arról is, hogy nemcsak strófarögzítésének, hanem soralakításának, verszenéjének is mély gyökerei vannak a régi magyar költői hagyományokban. S arról, hogy nem véletlen, hova nyúlnak ezek a gyökerek. Devecseri részletesen foglalkozott ezután a könyvnek József Attilát tárgyaló, terjedelemben apró és értékelésében hibás fejezetével. A Vita során Földessy Gyula Ady versformáinak kérdésével foglalkozott. Szabolcsi Miklós hiányolta, hogy a könyv nem veszi figyelembe az egyes költők fejlődését (példatárában nem utal arra, hogy klaszszikusaink idézett sorai kezdő vagy érett időszakukból valók-e). Nagy Miklós az enjambement kérdését, Keszi Imre Majakovszkij formai követésénekproblémáit vetette fel. Az irodalmi ismeretek népszerűsítése A KULTÚRFORRADALOM egyre erősödő ütemében nemcsak az olvasás iránti érdeklődés növekedéseit láthatjuk szinte napról napra, az utóbbi időben mind nagyobb az irodalmi és irodalomtörténeti ismeretek iránt megnyilvánuló érdeklődés. Ennek az érdeklődésnek felszítását és kielégítését a Magyar Irodalomtörténeti Társaság az elmúlt év folyamán egyik fő feladatává tette és máris jelentős eredményeket ért el az élő irodalom és haladó hagyományaink kérdéseinek népszerűsítésében. Az Irodalomtörténeti Társaság előadói Budapesten és vidéken, üzemekben, termelőszövetkezetekben, hivatalokban előadások százait szervezték a múlt és jelen irodalmának nagy aarkjairól, fontosabb műveiről s ezeknek az előadásoknak nemcsak az volt az eredménye, hogy az olvasókkal jobban megérttette egyegy már olvasott mű lényegét és körülményeit, egy-egy már ismert író fejlődését. EZ ÉV JANUÁRJÁBAN 162 budapesti és 450 vidéki előadáson mintegy 40.000 hallgató vett részt. Az előadók elsősorban pedagógusok. Csaknem négyszáz falusi és városi tanító közvetíti a tömegeknek a mai gyár irodalomtörténészek munkásságának eredményeit’. Továbbképzésükről az Irodalomtörténeti Társaság gondoskodik olyan módon, hogy számukra külön politikai és módszertani oktatást szerveztek. A falusi kultúrotthonok szintén bevonják az előadói munkába az irodalom iránt érdeklődő dolgozók legjobbjait. AZ ELŐADÁSOK TÁRGYA eléggé változatos: ezidén Zrínyi, Petőfi, Arany, Jókai, Móricz, József Attila, Gorkij, Molliere művei kerültek sorra, azonkívül a Béketanács határozata értelmében Gogolról és Victor Hugóról is tartottak előadásokat. Hátra van még Vörösmarty, Mikszáth és Solohov műveinek ismertetése. Egy elvi összefoglalás is elhangzott „Irodalmunk harcáról a nemzeti függetlenségért“ címmel. Az idei előadásvázlatokat általában kiváló szakemberek készítették, ami biztosította az előadások megfelelő színvonalát. Az eddig megtartott többszáz előadás máris szép eredményeket hozott. Kedvet csínért az olvasáshoz, munkára és harcra lelkesített a remekművek “hőseinek példájával”. Sok előadás után még többet, újabbat kérnek és várnak a hallgatók a szépirodalom köréből. A falusi könyvtárak forgalma mindinkább fellendül, az olvasás igénye növekszik. Gyakran ideológiai vagy irodalomtörténeti problémák is felvetődnek az előadások nyomán (például „Móricz Zsigmond és a munkásosztály” „az Anya hatása” és hasonlók). Egymásután állnak fel a hallgatók s elmondják személyes élményeiket, benyomásaikat a tárgyalt művel vagy írójával kapcsolatban; előfordult, hogy egy vasmegyei község összlakosságának csaknem fele hallgatta az előadót; — mindez s még sok hasonló jelenség arral vall, hogy az irodalomtörténeti előadások hozzájárulnak kultúrforradalmunk elmélyítéséhez, népünk neveléséhez. Különösen a Móricz Zsigmondról szóló előadások keltettek nagy visszhangot és főként az állami gazdaságok és tszcs-k körében. Egy kábai dolgozó paraszt, Szabó Lajos elmondta, hogy Móricz nagyszerűen ismerte a szegényparasztság helyzetét és helyesen írta meg. A balmazújvárosi gépállomás hallgatói pedig arról beszéltek, hogy Móricz művei ma is segítik a falu szocialista átalakítását, már csak azzal is, hogy senki nem tudta oly reálisan és annyi erővel kimutatni a kutak aljasságát, mint 8. Kiskunhalason és Nagykanizsán a Móricz-előadások annyira felkeltették az érdeklődést, hogy könyvtárakból elvitték olvasni a Móriczkönyvek valamennyi példányát. Igen fontos eredménye a népszerűsítő munkának az, hogy megindította a helyi kutatásokat. A helyi haladó hagyományok gyűjtése során a somogymegyei előadók munkaközössége összeszedte az eddigi ismeretlen adatokat egykorú tanuk elbeszéléseit, fényképeket, írásokat Móricz Zsigmondnak 1919-ben Somogy megye területén tett útjáról. Az egri előadók a Különös Házasság egri vonatkozásait dolgozzák fel, vannak, akik az Egri Csillagok ottani vonatkozásainak kutatásával foglalkoznak. A miskolciak a helybeli színház történetéből rendeznek kiállítást s kutatják József Attila miskolci kapcsolatait. IGEN NAGY RÉSZE VAN az eredményekben mindenekelőtt a párt helyi szervezeteinek, amelyek szívvellélekkel támogatták mindenütt a népszerűsítő előadásokat. Tömegszervezeteink szintén sok segítséget nyújtanak. De komoly hiányosság, hogy éppen a legnagyobb, legfontosabb üzemeket egyesítő szakszervezetek, — mint amilyen a Vasas, a MÉMOSZ, a Textiles — édes-keveset törődnek az irodalmat népszerűsítő előadásokkal s így számos nagyipari központbanmég nem is lehetett ilyen sorozatot megrendezni. E fogyatékosságok s helyenként a szervezési nehézségek ellenére is egyre szélesedik és mind mélyebbre hatol az irodalmi ismeretek népszerűsítése és elmondhatjuk, hogy az Irodalomtörténeti Társaság előadássorozata népünk kulturális és politikai nevelésének országszerte komoly tényezőjévé vált. (FOLYTATÁS A intézett emlékirata, és a Montecuccoli röpiratára adott válasza és egy levele egészíti ki és teszi teljessé Zrínyi prózáját. Megérzik e műveken is, hogy nagy művész írta. Tömörítő készség, a legnehezebb kérdések szemléletes megvilágítása, hatalmas pátosz és harcos, polemikus, néha gúnyos hang jellemzi ezeket. Klaniczay Tibor bevezető tanulmánya mind a kort, mind az embert, mind a művet közel hozza a mai emberhez. Nem szakad el a művészi elemzés a társadalmi mondanivalótól. Meglátszik a szép tanulmányon, a mű gondos válogatásán, alapos jegyzetelésén, hogy írójának szívügye Zrínyi. Egyedül Zrínyi verselésének alapos megmagyarázásával maradt adósunk. 4-iK OLDALRÓL) A kiadó néhány technikai kérdést jobban oldhatott volna meg. A tartalom mutató Versek címszava megzavarjál az olvasót- T. i. az epigrammákat külön címszóként emelik ki (holott a szövegben alcím) és így ezek közé kerül az Elégia című vers is. Helytelen volt elhagyni a Szigeti veszedelem strófájának számozását is: t. i. a jegyzetek az énekek strófaszámaira hivatkoznak. E kisebb hibák mellett, a Zrínyi válogatott, szép munka. Most már az a feladat, hogy minél szélesebb tömegek megismerkedjenek vele, mert Zrínyi irodalmi öröksége ma is elevenen ható kincs, kiapadhatatlan forrása az igazi hazaszeretetnek. Varga József 5 GYÁRAINK TÖRTÉNETE — Soós Magda könyve alkalmából — Nagy dolgot már akarni is nagy dolog. — Ezt tanították a rómaiak. Ha ezt a tettre, alkotásra buzdító megállapítást az irodalomra alkalmazzuk, akkor bizonyára' nagy dolog, elismerést és dicséretet érdemlő akarat megírni egy nagy gyár történetét, attól a pillanattól, amikor valamelyik tőkés vagy tőkés csoport felépítette, mert jövedelmező üzletnek látta a gyáralapítást — a mai napig. Ábrázolni a marakodást gyáros és gyáros között, gyárosok és bankok között és ábrázolni a harcot a kizsákmányolok és elnyomottak között — és megmutatni, hogyan lett a jövedelmező üzletből a nép tulajdonává vált gyár fegyver szabadságunk erősítésére, életszínvonalunk és , kultúrszínvonalunk emelésére, békénk védelmére. Rövid időn belül immár a második magyar író vállalkozóit ennek a feladatnak megoldására. Barát Endre regényt írt a Láng-gyárról „Izzik a vas" címmel. És most Soós Magda könyve jelent meg: „A vörös hajó",a Ganz Hajógyár története. Húsz esztendeje annak, hogy Maxim Gorkij a Szovjetírószövetség moszkvai taggyűlésén felvetette a gondolatot: meg kell írni a gyárak és üzemek történetét. A terv villámgyorsan hódított. Néhány negyedórával a javaslat elhangzása után egymásután jelentkeztek a moszkvai írók és vállalták, hogy megírják egyik vagy másiik moszkvai gyár történetét, vagy megírják valamelyik Moszkvától távol eső hatalmas üzem életét. Ki a Guzson-gyárból lett Sarló és Kalapács-üzem élettörténetét vállalta, ki a Putyilov-gyárból lett Kirovüzem történelmi multát és nagy jelenét vállalta megírni, ki az Uraiba készült, ki a Kaukázusba. A hallgatók között ült Zalka Máté is. Jelentkezett, hogy ő is megírja egy gyár történetét. Melyiket? — kérdezte az elnöklő Alekszej Tolsztoj. — A Weiss Manfréd-gyárét! — felelte. Zalka, Tolsztoj zavartan nézett Mátéra. — Bocsánat. Zalka elvtárs — mondotta —, hirtelen nem is tudom, hol az a gyár. Zalka megmondta: Csepelen. Ez sem sokat jelentett Alekszej Tolsztojnak. De Zaba pontosan meghatározta, hol fekszik Csepel. — S maga olyan jól ismeri annak a gyárnak a történetét, hogy innét, a távolból meg tudja írni? — kérdezte Tolsztoj. — Azt nem! — így Zalka. De majd ha felszabadítottuk Magyarországot, tanulmányozni fogom. Már most bejelentem ezt a szándékomat, nehogy valaki megelőzzön. Zalka tréfált. De tréfájának komoly magva volt Hitte, tudta, hogy már közel van az idő, amikor meg kell írnunk és amikor megírhatjuk, hogyan lettek a magyar gyárak a kizsákmányolás eszközeiből a nép fegyvereivé, mikor a magyar írók legjobbjai a népről, a népnek, a népért írnak. Milyen boldog lenne, amikor most Barát Endre vagy Soós Magda könyvét olvasná. Természetesen sok mindent kifogásolna és joggal kifogásolna ezeken a könyveken. De nem a hibákra fektetné a hangsúlyt, hanem arra a tényre, hogy a magyar írók vállalták ezt a munkát és dolgoznak ki, hogy elvégezzék. — Nagy dolog ez elvtársak! — mondaná Zalka Máté hangosan, boldogan. — Vagy legalábbis nagy dolgok kezdete — folytatná elgondolkozva. Azt hiszem, a megállapítás második felét teljes egészében magunkévá tehetjük: nagy a dolgok kezdete, ez a helyes értékelés, amit e könyvek megérdemelnek. A4 két könyv közül, melyet említettem, Soós Magda írásáról akarok beszélni. Keretes történet A Ganz Hajógyár XXVI. számú hajója próbaútra megy. Az úton (mint ez klaszszikus novella-sorozatokban dívik), a hajó utasai izgalmasan érdekes történeteket mesélnek el. De a régi formát Loóss Magda újtartalommal tölti meg. Az elbeszélők nem kalandvadász grófok és kacér márkinők, hanem a próbaútra indult hajó építői: a Ganz Hajógyár munkásai. Öregek és fiatalok. És az izgalmasan érdekes történetek tárgya nem szerelmi intrika, hanem a tőke és a munka harca a Ganz Hajógyárban. . A Szovjetunió első, sztálini ötéves tervének idején több épülő gyár-óriás udvarán, vagy napról napra, óráról órára emelkedő falán ezt olvashattuk: A munkásosztály építi az új nagyüzemet és az épülő nagyüzemek nevelik, növelik, erősítik, a munkásosztályt. Ez a gondolat Soós Magda könyvének alapgondolata, vörös fonala. Markart Vilmos, 85 esztendős munkás, több mint 60 éve dolgozik a Ganz-gyárban. Ő meséli: „1860-ban, az öreg Hartmann József a régi sörgyár (a mai Kossuth Lajos tér és Országház) területén hajógyárat alapított .. .* Hartmann hajógyárával egy másik gyár versenyzett. Ebben is, abban is napi 12—14 óra volt a munkaidő. A gyárak birkóztak egymással, aztán egyeditek és később egyesültek egy harmadik gyárral. Ekkor a Magyar Leszámítoló és Pénzváltó Bank rátette az egyesült gyárra a kezét. A bank más bankokkal állott harcban. A hajógyár többízben cserélt gazdáit, többízben átalakult, de állandó maradt a napi 12—14 órás munkaidő, az alacsony munkabér, a fenyegető és gyakran visszatérő tömeges munkanélküliség és szinte semmit sem változott a gyár felszerelése. A munkások túlnyomó része téljen fűtetlen helyiségben, nyáron izzó napsütésben dolgozott, ócska, egyre ócskább gépeken, rossz, egyre rosszabb szerszámokkal. Egy vödörből hat munkás mosdott.. Mialatt a gyárak urai és a bankok urai civakodtak, tülekedtek a koncért, a gyárban dolgozó munkások szervezkedtek, megszerveződtek. Hatalmas erőt képviseltek. Elszánt akaratuk lényegesen enyhíthetett volna nehéz sorsukon. De a gyár urainak hatásos fegyverei voltak a munkásság ellen: tenyésztette az árulókat, hizlalta azt a pár tucat gazembert, kiknek ravasz, aljas, mocskos aknamunkája hosszú időn keresztül bénította a munkásság tetterejét. És ahol kevés volt a munkásosztály ellen a jobboldali szociáldemokratáik aljassága, ott rendőr jött segítségül, a csendőr és a császár katonája. Előtérbe a császár katonái kerültek abban a pillanatban, amikor kitört az első világháború és a Ganz-gyár a hadseregnek dolgozott. A munkásságot rabszolgaszíjra fűzték. Aki tiltakozott a könyörtelen kizsákmányolás ellen, az puskatussal, szuronyokkal találta szemben magát. És ha ez sem „térítette észre”, mehetett a frontra. Mosdó, bölcsőde, könyvtár, orvosi rendelő neref volt a gyárban. De berendeztek a gyárban „saját használatra" egy börtönt. Ez kizárólag a Ganz-gyár munkásai számára készült... A gyár történetének ezt a szakaszát színesen, elevenen írja meg Soós Magda és komoly felkészültséggel. Kevésbé eleven és nem ilyen pontos a gyár munkásai hősi harcának ábrázolása a kizsákmányolás fokozása ellen, a katonai diktatúra ellen és az imperialista háború ellen az 1917-es- 18-as esztendőkben. Egyik-másik harcost néven nevezi Soós Magda, de nem ismeri kellő részletességgel és pontossággal a történetüket, még kevésbbé jellemüket és azokat a kapcsolatokat, amelyek őket Magyarország dolgozóinak forradalmi megmozdulásához fűzték. Például Soós Magda gyakran említi Potyondi József nevét, aki a gyár munkásai forradalmi megmozdulásainak 1917—19-ben egyik vezetője volt. Soós Magda nem jól ismeri Potyondi József történetét. Hallgat arról, hogy Potyondi állandó kapcsolatban áldott Hevesi Gyulával, Komját Aladárral és az imperialista háború ellen folyó szabadságharc több hősével. Az a nyugodt epikai hang, amellyel Soós Magda nagy riportját írta, igen alkalmas a gyár története első szakaszának megelevenítésére. De túl halk, amikor a XXVI. számú hajón utazó munkások az 1919-es esztendőre emlékeznek, a Magyar Tanácsköztársaság dicsőséges 133 napjára és az azt követő borzalmas, véres és szennyes ellenforradalom esztendőire. Az öreg munkások 1919-ről szólva, valóban megfeledkeztek volna a gyár egyik legdicsőségesebb napjáról, 1919 június 24-ről? Ezen a napon, — mint ismeretes — az angol és francia katonai ügynökök és a jobboldali szociáldemokrata árulók együttműködésének eredményeként fegyveres felkelés tört ki a magyar tanácskormány ellen. A lázadást vezető dunai monitorok Újpest határán kezdték el a harcot. Fegyvereseket tettek partra a Mauthner-gyárba, ahol a szociáldemokrata főbizalmi összegyűjtötte az ellenforradalom szolgálatában álló régi rendőröket, korcsmárosokat, volt tiszteket. A választás nem véletlenül esett a Mauthner-gyárra. A helyi munkástanács határozata értelmében (ha hirtelen szükségesssé válnék összehívni a forradalom védelmére a város dolgozóit), a gyülekezésre a jelt a Mauthner-gyár szirénája adja meg. Mivel a Mauthner-gyár átmenetileg az ellenforradalmárok kezére került, a veszély pillanatában a sziréna hallgatott. És ekkor a Ganz Hajógyár szirénája adott jelt. És a Ganz Hajógyár munkásai voltak az elsők, akik kezükben fegyverrel felvonultak a Mandiner-gyárat megszálló fehérek ellen, megvédeni a dolgozók hatalmát. Ezt a történetet nem mondták el Soós Magdának? És azt sem, hogy a tanácsköztársaság idején a gyár kommunista ifjúmunkásait a fiatal Gerő Ernő szervezte és vezette? Az ellenforradalmi esztendők ábrázolása eleven, színes, meggyőző. Soós Magda nemcsak megállapítja, hogy a jobboldali szociáldemokraták együtt dolgoztak a munkásság ellen a fehér terroristákkal, hanem megmutatja a szociáldemokrata árulók módszereit is, pontosan megírja, mikor, hol, ki, mit és hogyan követett el a munkásság ellen. Bizonyos, hogy ezer aljas árulás, besúgás és provokáció közül Soós Magda csak egyet-kettőt sorol fel. De ezt olyan meggyőzően teszi, hogy el tudjukképzelni, mi mindent követtek el a felsorolt gazságokon túl azok a förtelmes bitangok, akik az ábrázolt esetben olyan nagy szakértelemmel és olyan biztos kézzel döfték hátba a mindennapi kenyérért, és a legelemibb emberi jogokért harcoló dolgozókat. A nagy megrázkódtatások ábrázolása nem erőssége Loós Magdának. Csak közli velünk, hogy a második világháború idején a forradalom és az ellenforradalom közti harc kiéleződik. Közli, hogy a Horthy-fasizmus még brutálisabb, mint volt a Habsburgok hatalma. De a fasizmus ellen harcoló munkások élénjáró kommunistákat nem látjuk. A párt szerepét az imperialista háború elleni harcban nem sikerült ábrázolnia Soós Magdának. Az ellenség és az áruló erősebb, aktívabb, mint azok, akik a fasizmus ellen harcolnak. Ezért nem kellőképpen meggyőző az az önmagában helyes, tiszta és világos kép, amit Soós Magda a felszabadulásról rajzol, az orosz katona és a magyar munkás első találkozásáról. Annál szebb a felszabadulást követő napok ábrázolása. A munkások hozzáfognak, hogy újjáépítik az üzemet, a maguk számára, az egész magyar nép számára. Merronéző a munkások határozott magatartása a gyár volt urai és a munkásság árulói, a jobboldali szociáldemokrata ügynökök ellen. A felszabadulás utáni hős korszakot, a gyár újjáépítését és a gyár meghódítását az egész nép számára — sajnos — nagyon röviden ábrázolja Soós Magda. Minden, amit erről mond, érdekes, világos. De kevés. Néven nevezi az újjáépítésért folyó harc, a volt urak elleni harc és a munkásság árulói ellen folyó harc néhány hősét. De nem ábrázolja őket még annyira sem, mint például Potyondi Józsefet ábrázolta. Csak neveket sorol fel. Azt mondja például, hogy Janza Károly nagyszerű munkát végzett. Ezt elhiszem neki, de nem azért, mintha a könyvben megtaláltam volna, hogy mit tett Janza Károly, mint a Ganz-gyári dolgozója, hanem csak azért, mert személyesen ismerem Janzát. És éppen, mert személyesen ismerem, tudom, hogy sokkal többet és szebbet írhatott volna róla Soós Magda. Nem a nevét, hanem a tetteit kellett volna leírni, az embert, a harcost, c íme itt van a pozitív hős. Egy-egy alkalommal megjelenik a gyárban Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Vas Zoltán. A szavakat idézi Soós Magda. De e szavak nagy nevelő hatását és intézkedéseiknek teremtő erejét ne keressük a könyvben. Hiába keresnénk. A gyár megújul, megszépül, megnagyobbodik. De hogyan? Sokkal többet írtam a könyv hiányosságairól, mint eredményeiről. Helytelen lenne ebből azt a következtetést levonni, hogy a könyvnek több a gyengesége, mint az erőssége. Vannak nagy hiányosságai, de ezek abból következnek, ami más oldalról nézve erénye a könyvnek: a szerző több évtized történetét adja röviden, izgalmasan, érdekesen. — De az emberek ábrázolására nincs helye és ideje. Több gondossággal és itt-ott szélesebben kellett volna írnia, így is példát mutató jelentősége van e könyvnek. A szerző arccal a munkásosztály felé fordul, és teljes szívével a munkásosztály nagy ügyét szolgálja. Könyve alig több, mint nyersanyag, de így is igen fontos munkát végzett, hisz sok írónk még mindig nem vette tudomásul, hogy népünk harcát a munkásosztály vezeti. Aki ezt a munkát írta, attól joggal követelhetünk többet és szebbet. Soós Magdától is, de mindazoktól, a magyar íróktól, akik a munkásosztály harcával foglalkoznak. E könyv az igazat tanítja íróinknak: sem a munkásosztály hősi múltjáról nem írhatunk úgy, hogy elhallgatnánk azt, hogyan ért véget az elnyomatás és szenvedés, sem a szocializmust építő és békét védelmező magyar nép jelenéről nem írhatunk úgy, hogy ne ismernénk a gyötreknes múltat. Soós Magda keresi a múlt, jelen és jövő összefüggéseit és legalábbis megállapítja, hogy a harc és győzelem szervezője és hőse a Párt. ‘ Illés Béla