Irodalmi Ujság, 1953. július-december (4. évfolyam, 14-26. szám)

1953-07-04 / 14. szám - Csohány Gabriella: A csend | Ethel Rosenberg • vers (2. oldal) - Boldizsár Iván: Naplójegyzetek a világ közepéről (2. oldal) - Hajnal Anna: A kenyérről • vers (2. oldal)

Irodalmi Ujság Csohány Gabriella két verse A csend Mekkora csend lett? Nem tudom. Ilyen csend van a sír körül, mikor a hulló föld dobog, ilyen csend van a havason, hol foszló felhő kavarog, ilyen a zajgó tengerek mélyén, ahová fény se hull — — Aki a teremben hatvan nemzet szótalan, mozdulatlanul. Ethel! Julius! — Könny se perdült, és nem peregtek gyászdobok, a világ szívem körülfogta, s két mártírt velem siratott. India gyászolt, s minden gyarmat, minden dzsungel és sivatag, s úgy tűnt, a szörnyű csöndesség már dördül, s a tető beszakad. A számom tombol így a térben, és a vijjogó ciklonok, a fjordokon bőg így a tenger, s a szökőár így háborog — Az egész világ harsog, lázad, ökölbe rándul tenyere! — S hallatszott, amint puha nesszel levált egy szekfű levele... Eljött a vég. S a szörnyű némber, a börtönőr, most nyájas és teli fogsorral mosolygós lett, mint napsütötte jégverés — Leült mellé, s beszélni kezdett, s beszédén már az áram rezgett ... — Magára maradt, s arra gondolt, hogyan él majd a két gyerek, majd dalba fogott, könnyű dalba, mikor érezte: megremeg — Könnyei mind befelé hulltak, s a kínok lassan elcsittultak. S úgy ment felemelt fővel, bátran, a legutolsó úton végig, hogy tudta, vállát átkarolva millió szívek, elkísérik. Kicsit megállt a szék előtt . S mert nem volt más lény körülötte, megcsókolta a börtönőrt... Ethel Rosenberg 1953 július 4 MAJAKOVSZKIJ (Folytatás az első oldcret.) a költőiségre egy merész, de mégis ideillő képpel kitekintést tár. A fürdőszobában egyszer csak itt van Csak halak nem úsznak, a nyár és a Volga, s nincs gőzhajó. Majakovszkij költészetének forradalmiságával, költői magatartásának újszerűségével összhangban van e költészet agitatív célzata, rendel.e.ése is. A poémákkal épp úgy, mint az Iván Kozirevvel: Majakovszkij forradalmi agitációt kíván kifejezni. Ez az agitatív célzat mutatkozik meg a Majakovszkij-vers formájában, sajátos sor-tagolódásában, rímelésében, kép-választásában, stb. A forradalmi agitáció szabja meg a költemények legmélyebb eszmei és formai sajátosságait. És ez értheti meg velünk azt is, miért oly elválaszthatatlan Majakovszkij életművétől a legmagasabb fokú költői tudatosság. Majakovszkij forradalmian új ars poeticáját nem csupán a „hadparancsok", nem csupán a Hogyan kell versei írni? hirdetik, de költeményeinek javarésze is, melyekben a kortársi költészet kérdései éles, polémikus módon nyernek megfogalmazást. Egyidőben élt valamiféle babona arról, hogy Majakovszkij amolyan „formabontó" költő, aki „szétrúgja" a költészet klasszikus formáit stb. Valójában Majakovszkijnál a legkövetkezetesebb formai szigorral találkozunk, s az ő költészete valójában: klasszikus költészet, — e szónak nem „akadémikus", de forradalmi értelmében. Majakovszkij nem „bontja fel" a régi formákat, hanem inkább újjászervezi őket a költemény agitatív célzata érdekében. És azt a formát, melyet ily módon kialakít, rendkívüli szigorral, következetességgel szerkeszti meg. Méltatói már rámutattak, micsoda fontosságot tulajdonít a rímnek, mekkorát a szóhasználatnak, a tömör, a „telibetaláló” kifejezés meglelésének. Fordítói — a magyarok épp úgy, mint Elsa Triolet — nem egy szót ejtenek a Majakovszkijfordítás csaknem kiküszöbölhetetlen nehézségeiről. Ilyen nehézségekkel topén nem a laza, — de a szigorú, a tömör formák költői szoktak szolgálni. Majakovszkij költeményeinek formája október után bontakozik ki, — a Forradalom szülötte ez is. A futurista kísérletekből kibontakozó költő leegyszerűsödik, de ugyanakkor sokoldalúvá, sokszínűvé is válik: költeményeit hol az ostorozó szatira, hol a Urai bensőség, hol e himnuszt, óda! szárnyalás hangja szövi át. Ettől az időtől kezdve alakul ki a Majakovszkij-vers sajátos ritmusa is, melynek törvényeit az értelem, a mondanivaló szabja meg. Ez a ritmus bámulatos rugalmassággal idomul egy-egy ,költemény.. .tt,?ng.fához, cselekményéhez, s érnél kj.t^löl-e ,egy-egy,.tételt, — gondolatot. Ez a mumus még úgyszólván a versmondó lélekzetvételéhez is idomul, és különös szerepet nyer a verszáró, nemegyszer csattanós jellegű kép, vagy gondolat előkészítésénél. A Majakovszkij-i formaművészet egy másik, fontos eleme: a rím, mely ugyanúgy a gondolati elem kidomboríását szolgálja nála, mint a ritmus. Versei a legváltozatosabb rímhasználatról tanúskodnak, néhol egy egy rím a 4—5 sorral korábbira cseng vissza, máskor a sorközép az előző sorvégre. Majakovszkij rímei mintegy abroncsba fogják, vagy bekeretezik a vers egynemű részeit, gondolati, hangulati egységeit. Pillérek , rímek, melyek kidomborítják előttünk a költemény egész építményét, szerkezetét. Magasfokú szó-, ritmus- s rím-művészete miatt, valamint azáltal, hogy a formát csodálatos pontossággal, hajlékonyságal idomítja hozzá a költemény mondanivalóihoz. Majakovszkij forradalmian új utat tört a világ költészetében. A költői szerkesztés terén is merőben újszerű megoldásokat nyújt Majakovszkij. Különösen : agy poémáiban érvényesül a monumentális kor ipozíció, mely egy egész korszaknak, vagy a forradalom sokrétű eseményeinek összefogását teszi lehetővé. De ugyanezt a monumentalitást figyelhetjük meg kisebb méretű költeményeiben, indulóiban, s.b. is Figyeljük meg, hogy egyk legszebb versének, a Forradalomnak „költői irónikája” micsoda ballada! tömörséggel sűrít az eseményeket, majd a régi hatalom, majd a Forradalom oldaláról, — mint bukkan fel újra is újra, a harcot bemutató képekben a fekete crisas mo ívuma, — mint élcelődnek az eseményeket érzékeltető strófák közé az utcák hangulata, a „lakkcsillámú“ alkonyt, a város egész kéét felidéző utalások, — és végül, mint torkollik a kalladai módon epikus cselekmény egy himnuszszerű zárórészbe, mely a Forradalom körül az egész világ, az egész emberiség távlatait zárja ki, és a „csillagok gyémántmezőinek”, az „égitesteik forgásának” látványával koronázza meg a vers első felének hősi látványait. Majakovszkij a költői kompozíciónak ugyanoly nagy mestere, mint a nyelvnek, vagy a verselésnek. Ehhez a formaművészethez a képalkotás újszerűsége is hozzátartozik. Vagyis: az, ahogyan egy tömör és a forradalom valóságával, a szocializmus életének mindennapjaival egybehangzó kép beszédet teremt Majakovszkij. Mennyit mond az új költők feladatairól, eszközeiről az olyan kép, mint: „Minden utca — a mi ecsetünk s palettáink: a terek.” Vagy az olyan szemléletes ábrázolás, mely a rét ölén közeledő Nap „sugárnyi lábvetését” mutatja meg, illetve, a Forradalom című költeményben, a cári sas vissza-visszatérő képére utalóa,, a leütött rendőrkopókat, a fekete sas szárnyaiból kitépett tollcsomókként. Mennyire jellemző például a versében megbírált Jeszenyin költészetére ez a sommás odavetés „Glasszékesztyű és tehén!" stb. Majakovszkij megteremtette a szocialista, realista költészet tematikáját, ars poeticáját, kialakította a költészet új forradalmi hangját. Mindehhez társult formájának újszerűsége is. Olyan életművet tár Majakovszkij ■ szocialista realista,költők, elé, mely a pártosstg* a ihlető, és fibért és j mülést formáló erejét a lett gazdagabb,legváltozatosabb példákkal igazolja. Majakovszkij a szocialista realista líra legnagyobb költői tanítómestere. Ez a líra akkor is őt folytatja, amikor másféle formákban szólal meg, amikor nem az ő sor- és strófaképleteit veszi át. Mert Majakovszkij legfőbb, leginkább ihlető példája: az a mély és szenvedélyes kapcsolat, mely közte és a nép, közte és a párt1 között született meg; kapcsolata a Forradalommal, mely számára mindvégig a legfőbb, az élet minden vonatkozását egyetemesen átható, lírai élmény marad, — élmény, mely szívéből úgy fakaszt dalt, ujjongót, vagy indulatost, mintha éppen a nép szívéből fakasztaná. Sőtér István Boldizsár Iván: Naplójegyzetek a világ közepéről Június 16, kedd Sokan mondták, magam is leírtam az utóbbi hetekben, hogy a világ vigyázó szemét Budapestre veti. Hogy e ezen cikialan költői kép mennyire igaz, valójában csak ma délután, a tanácskozások második napján éreztem át. Hát az első órák? A második nap délelőttié? Van a Béke-Világtanács ülésterme mellett, a karzat magasságában egy tágas szoba. Ha az előbbi világ vigyázó szeme képletes beszéd volt, akkor most szó szerint vehetjük: erre a szobára tapad a világ füle. Itt vannak a külföldi tudósítók telefonfülkéi. Itt kopognak a fülkék mellett, a hívásra várva, a táskaírógépek, itt rohangálnak fel és alá a Világtanács sajtószolgálatának munkatársai a beszédek szövegeivel és fordításaival. Az ember érzi, hogy itt mindenki az idő^mélMíik, azdk pedig.., mint a jó drámában, megrövidül,. összesijpüsödik..és . orgk .sejjuj;, mvét percek alatt közvetíti a világnak. A megnyitó ülésről különösen élesen vésődött belém egy kép. Még nem meg a tanácskozások, kezdődtek a Békevilágtanács tagjai, akik a világ négy sarkából érkezve, most itt, Budapesten, az építőmunkások kultúrházában találkoztak, meg nem ülnek, helyükön jegyezve, hanem a szó figyelve, értelmében hullámzanak. szoros Hol itt, hol ott fedezi fel egymást két ismerős, hol ez, hol az a küldöttség látogat el a szomszédos padsorokba. A széksorok két mezőnye között egymásba, botlik két férfi. Egyforma magasak, a hajuk fekete, a ruhájuk szürke, de az egyiknek a bőre kissé olajosabban barna, szeme is ferdébb vágású. Egyformán kifogástalan franciasággal kérnek egymástól, bocsánatot, azután tekintetük találkozik és már át is ölelték egymást, már le is küzdötték az érzelem kitörésének férfiúi szeméremből emelt gátjait, már ölelik is egymást, nevetnek, szétválnak, jó megnézik újra egymást, megint összeborulnak. Az francia, a másik vietnami,egyik Az első nap emlékei... Még egészen frissek és má"is úgy érzem, a történeleméi. Hányszor fogunk még hivatkozni arra, hogy éppen itt, Budapesten, Emanuel d’Astier de la Vigerie beszámolójában neveztük először egyszerű eszméknek az emberiség többségét vezető gondolatokat. Ezek az egyszerű eszmék diadalmaskodnak a reménységnek e tavaszán szerte a világon. És itt mondta ki, Budapesten, a Béke-Világtanács először azt a szót, hogy győzelem. A Béke-Világtanács budapesti tanácskozásának jelentősége és egyúttal újszerűsége az, hogy az egyszerű eszmék ma már nemcsak óhajok és követelések, hanem egy részük valóra vált. Wroclawtól Bécsig a nemzetközi békemozgalom nagy tatalálkozóinak felszólalásai jövőidőben hangzottak el. Arról beszéltünk, amit szeretnénk, arról, amit ki fogunk harcolni. Budapesten a békemozgalom százhúrú, egyszívű nyelvezetébe bevonult a múltidő. Most nemcsak arról beszélünk, már mi van e világban, mi legyen és mi lesz, hanem arról is, hogy mi volt, arról is, hogy mit vívtunk ki. A küldöttek is, a vendégek is, a baráti és a kevésbbé baráti újságírók is besereglettek az ülésterembe, amikor Erenburg lassú, kissé talán szándékosan is öreges mozdulatokkal a szószékre lépett. Még jóformán meg sem szólalt, még alig mondott húsz szót, két mondatot, és máris úgy elkapta, úgy megragadta, úgy magával röpítette szárnyaiban és biztosan az egész világ küldötteit, mint amikor egy nagy művész ujjai nyomán felhangzik Beethoven Apassionata-ja. Még beszélt Erenburg és már rohangáltak ki az újságírók a teremből, már jegyeztették a beszélgetéseket, már nógatták a kezelőnőket. Most sürgős minden szó, most kíváncsi ránnk minden nemzet, most, most veti vigyázó szemét Budapestre a világ. Volt-e még 'egy hely' a föld kerekségénX&éh ‘ir-flápór, ahori' náú ugyáháfíbiá'n W 'órában ugyanazt a szöveget minden fővárosba megtelefonálták? Egyszerre hangzottak Erenburg szavai, a béke szavai, a győzelem szavai franciául és lengyelül, egymás mellett beszéltek Moszkvával és New Yorkkal és a béke győzelmének tudósításához odakapcsolódott Budapest neve is. Ekkor kapcsolódott össze először a mi hazánk fővárosának neve azzal a gondolattal, amely a következő időkben az emberiség vezércsillaga lesz, a tárgyalások eszméjével. Volt, aki ezt a mondatot telefonálta Erenburg beszédéből lapjának: „Megszűnik a koreai lidércnyomás... Végetér a meggyötört emberiség szégyene!" Volt, aki ezt ujjongta a telefonba: „A béke első nagy győzelme ez, a mi győzelmünk, barátaim!". Volt, aki a Churchillre vonatkozó, nyugati füleknek oly meglepő részt idézte, volt, akit szénégetőkről szóló klasszikus ötlet továbbfejlesztése ragadott meg. Ám most, ahogy itt ülök a Salle de Presserben, és úgy a érzem, mintha a sok telefonhuzal rajtam keresztül futna át, hallom, hogy minden tudósító idézett egy mondatot, a leglényegesebbet, a jövőre legerősebb fényt vetőt, a reménnyel legteljesebbet: ,,A tárgyalások szelleme a háborús politika fölébe kerekedik." Ezek azok a szavak, amelyeket a világ vigyázó füle Budapesten hallani akart. A pillanat, amikor a tárgyalások szellemének győzelmét tapsolja a békemozgalom vezérkara: ez az, amit az emberiség Budapestre vetett szeme mohón beinni vágyott. Június 19, péntek .„íme, itt a válasz!" — kiáltja Claude Morgan és a tömegre mutat. A oroszlános lépcsőjénél parlament állunk, amelyet most emelvénnyé alakítottak át. „Itt a válaszunk" — mondja Morgan, aztán hozzáfűzi: „Bárcsak itt lehetne még velünk Eluard! ö tudná megírni, milyen is ez a tömeg. Az versében természetesnek hatna, amit én most mondok: kéken mosolyognak." A Béke-Világtanács lapjának, a „Defense de la Paix”-nak főszerkesztője maga is költő. Kimondta azt, amit valamennyien éreztünk pest békeharcos népének Buda a felejthetetlen és derűs, ezen elszánt és ujjongó, minden idegen szóra a szívével válaszoló tömeggyűlésen. Hányan vannak? Kétszázezren, háromszázezren? Nem tudom. A százezrek mosolyognak. Mosolyognak az ajkak és a szemek, és a mosoly érzetét keltik a béke kék zászlói, amelyek az ég egy-egy darabját varázsolják hordozóik feje fölé. Morgannak nem kell magyarázkodnia, értem én, mire célzott a „válasszal”. Ma reggelre a külföldi újságírók szállodája, a Palace, megbolydult, szinte megbolondult. A sok nyugati tudósítót hajnalban felverték ágyukból. Ideges, parancsoló telefonhívásokat, „query”-ket kaptak. Akár New Yorkból akár Párizsból, Rómából jöttek, vagy Bécsből, egy volt a szövegük: mi*.a ^-visszhang .Budapesten*?Nem kellett többet manyerázni>k: ■ i ?.berlinMs*a déli^peafprovokációk visszhangjáról volt szó és hogy tévedés ne essék, ezek a nagy nyugati lapok és hírügynökségek nem a magyar lakosság visszhangjára voltak kíváncsiak, hanem a Béke-Világtanácséra. Mit szól hozzá Erenburg és Anna Seghers, mit a mond Kuo Mo-zso, mit beszélnek Béke-Világtanács folyosóin?. Az egyik telefonban a parlamenti" folyosó, a „lobby" kifejezést is használták, és ezzel akaratlanul is utaltak az egyik fertelmes kihívás értelmi szerzőjére: a washingtoni China lobby-ra, Csang Kaj-sek és a Wall Street közös ügynökségére, fiókkormányára. Mi a budapesti visszhang? Erre felel most Budapest népe. Mikor Andics Erzsébet ezt kiáltja: „Üdvözöljük az emberiség élő, nagy lelkiismeretét, a Béke-Világtanácsot!" — magasba’ lendülnek a zászlók, az emberek zászlófelemeléssel megszavazzák ezt az új kifejezést, újból megerősítik, hogy tulajdon lelkiismeretük szószólója a békemozgalom. Milyen vidáman és jóízűen mosolyog ez a háromszázezer arc, amikor Jean Laffitte azt mondja, hogy bizonyos körülmények között még Churchill is kénytelen úgy beszélni, mint mi, pedig nem tagja a Béke-Világtanácsnak valószínűleg nem is lesz soha...és Alekszej Szurkovban, a költőben, nemcsak a békemozgalmat, de azt a népet is köszöntjük, amelynek ereje, becsülete, küzdelmei és önfeláldozása most nem állhatnánk itt, nélkül Rákóczi és Kossuth szobrai között, mi, magyarok, most nem loboghatnának fennen a reménység kék zászlói. Abban a pillanatban, mikor Szurkov így szólt: szüntessék meg a kimerítő hidegháborút, állítsák helyre a minden nép számára gyümölcsöző, széleskörű gazdasági és kulturális kapcsolatokat és szabadságcserét — mondom, ebben a pillanatban mutatott le „:me, itt a válasz" — kiáltással az én Claude Morgan barátom a mosolygó tömegre és ugyanebben a pillanatban új jelszó is született. Egy csoport elkezdte ütemesen kiáltani a régit: „Harcolunk a békéért!", erre mellette egy másik kiegészítette: „Tárgyalunk a békéért!" Mire lefordítottam Morgarmak, már százezrek ismétlik. Igen, ez a mi válaszunk: tárgyalókészség, az egység és a a derű is. Vége a gyűlésnek, de e tömeg nem oszlik. Gyerekek szaladnak fel az emelvényre és cuppanós csókot nyomnak a külföldi vendégek homlokára. A tömegből innen is, onnan is összeverődnek az üzemek, hivatalok kultúrcsoportjai és az emelvény alatt rögtönzött táncokat mutatnak be. Minden küldött azt érzi, hogy a magyar nép a béke népe, homszázezer hangon és hétmillió szívvel ezt mondja most neki: nagyon szeretünk benneteket, mert ti vagytok az emberiség lelkiismerete, mert bennünket képviseltek, mert igazatok van, mert igazunk van, mert győztök, mert győzünk. Az emelvény egyik sarkában ott áll a híres belga fizikus és felesége, az ügyvédasszony. Ők maguk nyilván észre sem vették, ahogy gyengéd, házastársi mozdulattal átkarolják egymás derekát. Illik ilyenkor ellesni mit mondanak? Ezt mondja fizikus: „Nézd, még ez a ká kőoroszlán is mosolyog.” Az asszony odanéz, hosszan figyeli a mi öreg parlament oroszlánunkád és rábólint. És ha végigkérdeznénk most ezt háromszázezret, mind igazat adna nekik. Hajnal Anna: A KENYÉRRŐL Állj közénk, dicsérd meg az igaz érdemet, ünneplő énekes, koszorúk, dicséretek kit illetnek ha nem őt? a hatalmas jövendőt! Vitézi érmeket korunkban ő szerez; becsület, szabadság, lángész, nagy okosság, népek nagy ereje hogy állna meg nélküle?! Ővele hatalmasok, erősek a boldogok! Munkára, vígságra, énekre, körtáncra ő ad erőt szívünknek: bizony éltet minket! Szívünkben, izmunkban, vérünkben ő ott van, mohó fejfogacskák mosolyogva rágják, anyák mikor szelik szívükre ölelik. Be hatalmas harapás, férfifalatozás! Nélküle pecsenye ugyan nem ízlene! Hála és dicsőség örökre illessék! Hát még aki teremti, dicsőség őneki , hazánk jó földjének, napjának, vizének, magnak és ekének, népünk dolgos kezének! Ifjak és öregek loholnak, görbédnek, lihegnek, izzadnak, nagy sora van annak, amíg a friss kenyér boldog asztalodra ér. Sugárzó forgatag tölti a boltokat, asszony, ember vegyesen jön hogy kenyeret vegyen: ropogós, illatos könnyű, nem ragacsos, kedves barna kenyerek polcokon feszítenek, mellettük cipócskák, szőke gyerekorcák, vígan felénk nevetnek, zsemlyék integetnek. Mi pedig megvesszük! hazavisszük, megesszük, kenyeret eszünk! bátorságot eszünk! örömet esszünk! kedvességet eszünk! Erősek vagyunk! vidámak vagyunk, élni akarunk! dolgozni akarunk! Békét akarunk!