Élet és Irodalom, 1961. január-június (5. évfolyam, 1-25. szám)
1961-01-06 / 1. szám - Láncz Sándor: Képzőművészetünk miskolci seregszemléje (2. oldal) • képzőművészet-kritika - Csohány Kálmán: Radnóti-illusztráció (2. oldal) • kép - Székely Magda: Az élő (2. oldal) • vers - Albert Zsuzsa: Halotti versek. Bárdos László halálára (2. oldal) • vers - (k–ny): Selejt a könyvespolcon (2. oldal) • Visszhang - – st –: Felvágás (2. oldal) • Visszhang - k. sz.: Klasszikus túlzás (2. oldal) • Visszhang - Sz. M.: Egy szerkesztői üzenetről (2. oldal) • Visszhang
TV NAGY várakozással TEKINTETTÜNK a miskolci országos képzőművészeti kiállítás elé. Művészeink ma már országszerte rendszeresen látogatják a város és a falu üzemeit, hogy jobban megismerkedjenek dolgozó népünk életével. Miskolcon azonban ennél többről van szó. A második magyar város életétől elválaszthatatlan, vele szervesen összenőtt Diósgyőr, a kohászat és a gépipar egyik fellegvára s körülötte ott vannak a megye állami gazdaságai és termelőszövetkezetei. A művészek összeforrtak a várossal, a megyével, az üzemekkel — ezek vezetői pedig igénylik a művészek munkásságát, feladatokat, megbízásokat adnak számukra. Ez az egészséges kölcsönhatás évről évre biztatóbb eredményekhez vezetett , s 1955 óta most hatodszor van alkalmunk figyelemmel kísérni a miskolci kolónia emberi-szellemi növekedését. Különösen örvendetes, hogy a fegyveres testületeknek legutóbbi képzőművészeti pályázati kiállítása és az Ernst Múzeumban megrendezett „A dolgozó emberek között” című kiállítás után most a miskolci seregszemlén is a munkálkodó embert ábrázolja az alkotások legtöbbje. A miskolci anyag színvonalasabb, mint az előző két kiállításé volt — mégpedig nemcsak és nem is elsősorban formai okok miatt, hanem éppen a tartalomnak és a formának némely alkotásban szerencsésen megszületett összhangja miatt és mert ez a tartalom a szocialista világ eszmeiségének jegyében áll. Elsőnek Feledy Gyula műveit kell említenünk. Festménye, a Leány könyvvel rendkívül hangulatos, lírai alkotás. Az ülő leány mélyen elgondolkodó tekintetével, lágy, puha test .tásával összhangban van a hó, meleg barnája, a szék meleg vőröse , s az egész kép a leány csendes kedvességét sugározza. De ennél is jelentősebbet: Telédy Gyula színes rézkacai. Ez a műfaj világit, haldoklósélban van — s a művész most több lemezes megoldásban támasztotta fel a 1.mlottat. itt karca szerepel a kiállításon — ez közül is kiemelkedik a mondanivaló mélységével az Anya. Talán Derkovits óta nem találkoztunk az anya és a gyermek kettősének ilyen finom, meleg hangulatú, lírai előadásával, a meleg rózsaszínek hűen tolmácsolják az anya gyengédségét, a gyermeki test lágyságát, a világát tárja elénk. Az öt leányalak kompozicionális elrendezése rendkívül finom ritmust érzékeltet — mozgásuk szűkszavú előadása a paraszti munka mozdulat-takarékosságát látszik példázni. Kár, hogy a kép színvilága nem ér fel az elrendezés szintjéig — de a mű így is a kiállítás legjobbjai közül való. Hasonlóan a kompozicionális elrendezés ereje avatja emlékezetes alkotássá Tóth Imre Egyedül című képét. A tér teljes kizárásával, átlósan, erős felülnézetben, rálátással szerkesztett kép járomba fogott ökrök előtt maga elé meredő tekintettel haladó alakot ábrázol , s a kompozíció aláhúzza a saját nadrágszíjparcelláján egyedül élő, azon túl nem látó paraszt szűk világát. Színei is segítik a kompozíció erejét — a meleg vörösesbarnák megfogják a tekintetet, bár színvilága nem egyöntetűen megoldott. A VIII. MAGYAR KÉPZŐS MŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS ÓTA alig fél esztendő telt el. Az a kiállítás — eredményeiben és fogyatékosságaiban — a tartalom és forma elszakadását, a téma és a megjelenítés közti eltérés példáit tárta elénk; ugyanakkor azt is bizonyította, hogy művészeink nagy része küzd a tanult, elsajátított kifejezésmód gúzsbakötöző módszereivel és keresi saját hangját, saját érzésvilágának adekvát kifejezési formáját. A miskolci kiállítás jelentős lépés ezen az úton előre. Természetesen — mint mindig — a mérleg másik serpenyőjében is találunk jócskán még műveket — de ezek zöme is a küzdelmet bizonyítják. Egykét példa talán elegendő lesz ennek igazolására: Szűrcsik János Miskolcon szereplő Arcképe kissé bizáncias előadásmódja ellenére jól tolmácsolja az egyedülálló nő aszkézisét, de az Ernst Múzeumban szerepelt Ácsok című képe kielégítetlenül hagyja a szemlélőt. Lukovszky László Köszörűje és Meséje festői erényei ellenére sem teljesen megoldott, viszont a kiállításon szereplő tusrajzai azt bizonyítják, hogy alkotójuk, a szisztematikus munka eredményeképpen nagyot lépett előre — s talán azt is, hogy a grafika az igazi műfaja. Kunt Ernő színes fametszetei, a Szlovák falu és a Csendélet formai megoldásukkal magukkal ragadnak — de a mélyebb mondanivalót várjuk e magábavonult, csendes művésztől. Lehetne folytatni a példákat — de hiszen nem ez a célunk. Az újat, az előremutatót kell kiemelnünk a kiállítás anyagából. Feledy Gyula, Tóth Imre, Vati József, Reich Károly, Konfár Gyula festményei és grafikái azt bizonyítják, hogy nem azoknak van igazuk, akik külsőségesen vesznek át kifejezésmódot és festésmodort másoktól, hanem akik belülről, magukból fejlesztik ki kísérletezik ki az új mondanivalóhoz szükséges festői formákat. A MISKOLCI ORSZÁGOS SEREGSZEMLÉN tanúi lehettünk e megújhodás első jelének. Kár, hogy a kiállítást résztvevők száma nagyom lassan szaporodik , hogy a néhány régi budapesti és a miskolci résztvevőn kívül nem állítanak ki az ország minden részén élő művészek. Hasonlóan kívánatos lenne — éppen a miskolciak eredményeinek láttán —, ha a miskolci kolónia tagjai részt vennének az ország más részein megtartott kiállításokon is, hiszen, mint ez a kiállítás is bizonyítja, van mondanivalójuk az egész ország számára. LANCZ SÁNDOR mi. Csokolny Kálmán: Radnóti-ilusztráció (Folytatás az 1. oldalról is): nem teszünk eleget saját értékeink ismertetésére, a magyar kultúra népszerűsítésére. Ne legyünk igazságtalanok: a Szovjetunióban sok minden történt, nagysze ALBERT ZSUZSA fiús a felnőtt értelemmel a merev testek szótlansága, a vandál vegyi folyamat. Hogy a jól felépített test, az egymás mellé, s fölé rendelt rendszerek kozmosza rohanva tágul, hogy már az élő arcra ijesztő bizonyságul kiült a sápadt halál. Jű kiadványok mutatják be egyes klasszikusainkat, a legjobb orosz műfordítók dolgoznak magyar versek s prózai művek fordításán, egyének s intézmények szép erőfeszítése hozott is eredményt; s ez eredmények alapos felmérése még kötelességünk. De mindez még nem elég: jelenkori irodalmunk s kultúránk ismertetése sokszor ötletszerű, nem szervezett; nem találkoztam olyan szerkesztő-kollégával — lett légyen szó a Lityeraturnaja Gazetáról, vagy az Inosztrannaja Lityeratúráról, a Szovjetszkaja Kultúráról, vagy a Junosztyról — aki ne vártvolna, sőt, ne követelt volna magyar anyagot, novellát, verst, információt, cikket, beszámolót. A mai magyar irodalom ismertetése viszont jelenleg nemkoordinált, egyéni akciók eredménye; néha látszateredmények is születnek; barátaink sem tekintik például a magyar irodalom sikerének egyes operettek, vagy könynyű fajsúlyú színművek színpadjaikon való megjelenését, ez szerintük is más kategóriába tartozik... Az arányok is mások: sok mű, regény, elbeszélés vagy darab, amit mi — elnézésből, személyi vagy irodalompolitikai meggondolásból — jónak tartunk, a nagyobb versenyben elszürkül, gyengének, érdektelennek bizonyul. Nincs orosz nyelven megjelenő folyóiratunk, nincsenek mai irodalmat ismertető igazán jó cikkeink; általában: az irányunkban mindenütt tapasztalható őszinte érdeklődés és rokonszenv sokszor nem nyer kielégítést. Azt hiszem, erről a kérdésről érdemes lesz vitáznunk — e lap hasábjain is. és László halálára vörös a gellérthegyiknek a kövek is. Bombák pattannak lóg a zászló tetőnk peremén: ' .'lt a haláltól szegény ti sztint meg, tudom. is érthetetlen llogt is ! " P* Halotti versek És kezdődik az alacsonyrendűek tánca a nehezen eltűrt értelem felett, hogy eltüntesse a lázadás nyomát. A semmi szája habzsolásra tágul, elporlaszt velőt, csontokat, és nincs remény, hogy eljöhet a nap, amikor mindent kiokád. Te is keringhetsz majd a végtelenben „építve ezzel új harmóniát”, ha ez vígasztal. És nem marad más, csak egy-két gondolat, és képed mása itt-ott, keverve idegennel. Nem győzöm szívvel, nem győzöm értelemmel mert nem érlelt meg az önmegtagadás, hogy ne sirassam a holtak elrontott gesztusát, a röptében elakadt hangot, — hogy bár az önző világűr milliomodrész terméke vagyok, — a születés és halál közti percet ne tartsam mégis nagyobb végtelennek! Szeri er veri' PÍSZÍC1 : autóim kerék alá. Fáradt meze! SZÉKELY MAGDA: Az élő Inkább pusztultam volna el velük, mint így éljek, halálukkal tömötten. Le-lecsapnak rám, mint a keselyűk, és kitépik a részüket belőlem. Joggal teszik. Helyettük test a testem Utolsó perceiket viselem tizenhat éve. Akár a kereszten, úgy csüggenek felemás szívemen. Én vinném őket magammal tovább, hadd lenne súlyuk bennnem erjedő, hadd lennének, mint odakinn a fák, növekedő és újuló erő . Az élő gyengül. Lenne úgy talán, hogy ne a végső percet hordanám, hanem azt, melyben árokpartra érve emlékeztek egy jó falat kenyérre. Selejt a könyvespolcon Az idei karácsonfi könyvvásárlások sok örömmel, de elég sok bosszúsággal is jártak. Csaknem mindenkinek vannak saját tapasztalatai, én csak a magam példáit idézem. Szeretettel őrzött, ünnepekre szánt olvasnivalóm lett volna Leonardo da Vinci ,,Tudomány és művészet” című kötete. De elfogott a méreg, amikor a 290-ik oldalhoz érve — üres lap ásított felém és hiányzott a nyomás a 291, 294, 295, 296, 298, 299, 302, 303 oldalakról is. Meglepetésnek tartogattam a Világirodalom Klasszikusainak kétkötetes Heine-kiadását és Szabó Lőrinc összegyűjtött verseit is. Az előbbiben ugyanilyen üres oldalak keserítettek el, az utóbbiból két teljes ív hiányzott. Nem hiszem, hogy nekem különös „szerencsém” lett volna. Barátoktól, ismerősöktől ugyanilyen eseteket hallok. A könyvkereskedelem dolgozói pedig panaszkodnak, milyen sok a cserére visszahozott selejt — és sajnos, ezeknek csak egy részét tudják kicserélni, mert közben a szóban levő könyv teljesen elfogyott. Néhány esztendővel ezelőtt kis cédula jelezte minden magyar könyvben az ellenőrzés megtörténtét és az ellenőr nevét. Ezt egyesek felesleges bürokráciának minősítették, így a cédulák elmaradtak. De úgy látszik, elmaradt az ellenőrzés is, ami pedig egyáltalában nem „felesleges bürokrácia”. A magyar könyvkiadás jó híréről van szó, így vagy úgy tehát — a részletek eldöntése a szakemberekre tartozik —, de feltétlenül meg kell akadályozni a selejt ijesztő elterjedését a könyvkiadásban. (könj) Felvágás A Magyar Nemzet közkedvelt Sportegyveleg című rovatában egy kis összeállítást olvashattunk karácsonykor, a következő címmel: „Mit csinál a labdarúgó, ha nem rúg?’’ Megtudtuk ebből, hogy néhány élvonalbeli sportolónk milyen hasznos elfoglaltsággal tölti téli szabad idejét. Van, aki ultizik és beszélget, van, aki „civil” munkáját végzi, mások kedvelt foglalatossága a színházba járás, a teniszezés, sőt olyan is akad, aki frissen vásárolt autóján az országot járva, hazánk városaival óhajt megismerkedni. Mindez örvendetesen tanúsítja, hogy a sporton kívül az élet más fontos szférái iránt egyáltalán nem érdeklődő, a termelő munkának és kultúrának hátat fordító élsportoló típusa kezd kimenni a divatból. Aggályunkat csupán egy mondat keltette fel kitűnő kapuvédőnk, Grosics Gyula nyilatkozatában: „Előszedem felvágatlan könyveimet, felvágom őket és éjjel-nappal olvasok.” Magyarországon ugyanis a nyomdai könyvkötészetekben az összehajtogatott íveket mielőtt bekötnék, körülvágjást. Felvágatlan könyvek nálunk hosszú évek óta nem jelentek meg. Ki tudja, milyen régi könyveket olvashat Grosics Gyula? — st — Klasszikus túlzás Nem vállalkozunk ezúttal arra, hogy a Televízió szilveszteri műsorát értékeljük. A műsor kritikusai közül se óhajtunk vitába szállni senkivel, csupán hétfői lapunk cikkének egyetlen mondatára térnénk vissza. A lap munkatársa, különben nekünk is gyakori cikkírónk, cikke végén a Televízió rendezőinek és szereplőinek Vörösmarty szavaival kiáltja oda: „Ez jó mulatság, férfimunka volt!” Mint ismeretes, a költő az előző sorokban az egész nemzet sorsáról szól■ „s ha a szellemharcok tiszta sugaránál oly magasra tettük, amint lehet” ... Nem túlzás ezeket a szavakat a különben a maga műfajában kitűnő Kabos László lakás jelenetére, vagy Dévay Hédi és Lórán Lenke pajzán műsorára, vagy Kazal László borkóstolójára vonatkoztatni? Vigyázzunk a szavak értékére! k. sz. Egy szerkesztői üzenetről Kedves Q. Xa. barátom! Igen, én is olvastam, hogyne olvastam volna a Művészet legutóbbi számában elrejtett kis szerkesztői üzenetet, amelyben P. O. G. (vajon kit rejt e három betű?) odaadásom teljes elismerése mellett röviden kijelenti, hogy „magam is hajlok arra, hogy egyetértsek állításával, mely szerint az... Élet és Irodalom szerkesztői gyakrabban tesznek engedményt a revizionizmusnak, mint a vulgármarxizmusnak”. Igen, magam is hajlok arra, hogy ne is törődjem az effajta szurkálásokkal, de, mint olyan valaki, aki a mostaninál nehezebb körülmények között (1956 előtt is) harcolt a revizionizmus ellen, mégis szerényen megjegyzem: indokolás s elemzés nélkül az ilyen odavetett állítások lényegében rosszízű vádaskodások, s magam is hajlok arra, hogy megemlítsem: a szektás, dogmatikus, vulgármarxista álláspontok elleni küzdelem — vagy „baloldaliaskodó” írások nem közlése — még távolról sem revizionizmus; mint ahogy távolról sem revizionizmus az egyes területeken megnyilvánuló klikkszellem elleni küzdelem, s ugyancsak nem revizionizmus a párt általános- és kultúrpolitikájának végrehajtása, például az emberek jó szándékának elismerése, minél nagyobb számú alkotó közelítése a párt politikájához. Végül mi is helyesnek tartjuk a „mindenki söpörjön a maga portája előtt” elvet , s ezért nagyon érdekes lenne, ha a Művészet szerkesztői üzenetének magát három betűvel jelző szerzője munkásságában is megvizsgálná: mi akad abban több, a vulgármarxizmus, vagy a revizionizmus? További jó, elvi, építő vitákat kívánva, üdvözli Sz. M.