Élet és Irodalom, 1961. január-június (5. évfolyam, 1-25. szám)

1961-01-06 / 1. szám - Láncz Sándor: Képzőművészetünk miskolci seregszemléje (2. oldal) • képzőművészet-kritika - Csohány Kálmán: Radnóti-illusztráció (2. oldal) • kép - Székely Magda: Az élő (2. oldal) • vers - Albert Zsuzsa: Halotti versek. Bárdos László halálára (2. oldal) • vers - (k–ny): Selejt a könyvespolcon (2. oldal) • Visszhang - – st –: Felvágás (2. oldal) • Visszhang - k. sz.: Klasszikus túlzás (2. oldal) • Visszhang - Sz. M.: Egy szerkesztői üzenetről (2. oldal) • Visszhang

TV NAGY várakozással TEKINTETTÜNK a miskolci országos képző­­művészeti kiállítás elé. Mű­vészeink ma már ország­szerte rendszeresen látogatják a város és a falu üzemeit, hogy jobban megismerkedjenek dolgozó népünk életével. Mis­kolcon azonban ennél többről van szó. A második magyar város életétől elválaszthatat­lan, vele szervesen összenőtt Diósgyőr, a kohászat és a gépipar egyik fellegvára s kö­rülötte ott vannak a megye ál­lami gazdaságai és termelőszö­vetkezetei. A művészek össze­forrtak a várossal, a megyével, az üzemekkel — ezek vezetői pedig igénylik a művészek munkásságát, feladatokat, megbízásokat adnak számukra. Ez az egészséges kölcsönhatás évről évre biztatóbb eredmé­nyekhez vezetett , s 1955 óta most hatodszor van alkalmunk figyelemmel kísérni a miskol­ci kolónia emberi-szellemi nö­vekedését. K­ülönösen örvende­tes, hogy a fegyveres testületeknek legutóbbi képző­­művészeti pályázati kiállítása és az Ernst Múzeumban meg­rendezett „A dolgozó emberek között” című kiállítás után most a miskolci seregszemlén is a munkálkodó embert ábrázolja az alkotások legtöbbje. A mis­kolci anyag színvonalasabb, mint az előző két kiállításé volt — mégpedig nemcsak és nem is elsősorban formai okok miatt, hanem éppen a tarta­lomnak és a formának némely alkotásban szerencsésen meg­született összhangja miatt és mert ez a tartalom a szocia­lista világ eszmeiségének je­gyében áll. Elsőnek Feledy Gyula mű­veit kell említenünk. Festmé­nye, a Leány könyvvel rendkí­vül hangulatos, lírai alkotás. Az ülő leány mélyen elgondol­kodó te­kintetével, lágy, puha test .t­ásával összhangban van a hó, meleg barnája, a szék meleg vőröse , s az egész kép a leány csendes kedvességét sugározza. De ennél is jelentő­sebbet: T­elédy Gyula színes rézka­cai. Ez a műfaj világ­it, haldoklósélban van — s a művész most több lemezes megoldásban támasztotta fel a 1­­.­mlottat. itt karca szerepel a ki­állításon — ez közül is ki­emelkedik a mondanivaló mélységével az Anya. Talán Derkovits óta nem találkoz­tunk az anya és a gyermek kettősének ilyen finom, meleg hangulatú, lírai előadásával, a meleg rózsaszínek hűen tolmá­csolják az anya gyengédségét, a gyermeki test lágyságát, a világát tárja elénk. Az öt leányalak kompozicionális el­rendezése rendkívül finom rit­must érzékeltet — mozgásuk szűkszavú előadása a paraszti munka mozdulat-takarékossá­gát látszik példázni. Kár, hogy a kép színvilága nem ér fel az elrendezés szintjéig — de a mű így is a kiállítás legjobbjai kö­zül való. Hasonlóan a kompo­zicionális elrendezés ereje avatja emlékezetes alkotássá Tóth Imre Egyedül című képét. A tér teljes kizárásával, átló­san, erős felülnézetben, rálá­tással szerkesztett kép járom­ba fogott ökrök előtt maga elé meredő tekintettel haladó ala­kot ábrázol , s a kompozíció aláhúzza a saját nadrágszíj­­parcelláján egyedül élő, azon túl nem látó paraszt szűk vilá­gát. Színei is segítik a kompo­zíció erejét — a meleg vörö­ses­barnák megfogják a tekin­tetet, bár színvilága nem egy­öntetűen megoldott. A VIII. MAGYAR KÉPZŐ­­S­ MŰVÉSZETI KIÁLLÍ­TÁS ÓTA alig fél esztendő telt el. Az a kiállítás — eredmé­nyeiben és fogyatékosságaiban — a tartalom és forma elsza­kadását, a téma és a megjele­nítés közti eltérés példáit tárta elénk; ugyanakkor azt is bi­zonyította, hogy művészeink nagy része küzd a tanult, elsa­játított kifejezésmód gúzsba­­kötöző módszereivel és keresi saját hangját, saját érzésvilá­gának adekvát kifejezési for­máját. A miskolci kiállítás je­lentős lépés ezen az úton előre. Természetesen — mint mindig — a mérleg másik serpenyőjé­ben is találunk jócskán még műveket — de ezek zöme is a küzdelmet bizonyítják. Egy­két példa talán elegendő lesz ennek igazolására: Szűr­csik János Miskolcon szereplő Arc­képe kissé bizáncias előadás­módja ellenére jól tolmácsol­ja az egyedülálló nő aszkézisét, d­e az Ernst Múzeumban sze­repelt Ácsok című képe kielé­gítetlenül hagyja a szemlélőt. Lukovszky László Köszörűje és Meséje festői erényei elle­nére sem teljesen megoldott, viszont a kiállításon szereplő tusrajzai azt bizonyítják, hogy alkotójuk, a szisztematikus munka eredményeképpen na­gyot lépett előre — s talán azt is, hogy a grafika az igazi mű­faja. Kunt Ernő színes famet­szetei, a Szlovák falu és a Csendélet formai megoldásuk­kal magukkal ragadnak — de a mélyebb mondanivalót vár­juk e magábavonult, csendes művésztől. Lehetne folytatni a példákat — de hiszen nem ez a célunk. Az újat, az előremutatót kell kiemelnünk a kiállítás anya­gából. Feledy Gyula, Tóth Im­re, Vati József, Reich Károly, Konfár Gyula festményei és grafikái azt bizonyítják, hogy nem azoknak van igazuk, akik külsőségesen vesznek át kife­jezésmódot és festésmodort másoktól, hanem akik belül­ről, magukból fejlesztik ki kí­sérletezik ki az új mondani­valóhoz szükséges festői for­mákat. A MISKOLCI ORSZÁGOS SEREGSZEMLÉN tanúi lehettünk e megújhodás első jel­ének. Kár, hogy a kiállítá­­s­t­ résztvevők száma na­gyom lassan szaporodik , hogy a néhány régi budapesti és a miskolci résztvevőn kívül nem állítanak ki az ország minden részén élő művészek. Hason­lóan kívánatos lenne — éppen a miskolciak eredményeinek láttán —, ha a miskolci kolónia tagjai részt vennének az or­szág más részein megtartott kiállításokon is, hiszen, mint ez a kiállítás is bizonyítja, van mondanivalójuk az egész ország számára. LAN­CZ SÁNDOR mi. Csokolny Kálmán: Radnóti-ilusztráció (Folytatás az 1. oldalról­ is): nem teszünk eleget saját értékeink ismertetésére, a magyar kultúra népszerűsíté­sére. Ne legyünk igazság­talanok: a Szovjetunióban sok minden történt, nagysze­ ALBERT ZSUZSA fiús a felnőtt értelemmel a merev testek szótlansága, a vandál vegyi folyamat. Hogy a jól felépített test, az egymás mellé, s fölé rendelt rendszerek kozmosza rohanva tágul, hogy már az élő arcra ijesztő bizonyságul kiült a sápadt halál. Jű kiadványok mutatják be egyes klasszikusainkat, a leg­jobb orosz műfordítók dol­goznak magyar versek s pró­zai művek fordításán, egyé­nek s intézmények szép erő­feszítése hozott is eredményt; s ez eredmények alapos fel­mérése még kötelességünk. De mindez még nem elég: jelenkori irodalmunk s kul­túránk ismertetése sokszor öt­letszerű, nem­ szervezett; nem találkoztam olyan szerkesztő-kollégával — lett légyen szó a Lityeraturnaja Gazetáról, vagy az Inosztrannaja Litye­­ra­túráról, a Szovjetszkaja Kultúráról, vagy a Junosztyról — aki ne várt­­volna, sőt, ne követelt volna magyar anya­got, novellát, verst, infor­mációt, cikket, beszámolót. A mai magyar irodalom ismerte­tése viszont jelenleg nem­koordinált, egyéni akciók eredménye; néha látszatered­mények is születnek; bará­taink sem tekintik például a magyar irodalom sikerének egyes operettek, vagy köny­­nyű fajsúlyú színművek szín­padjaikon való megjelenését, ez szerintük is más kategóriába tartozik... Az arányok is mások: sok mű, regény, el­beszélés vagy darab, amit mi — elnézésből, személyi vagy irodalompolitikai meggondo­lásból — jónak tartunk, a nagyobb versenyben elszürkül, gyengének, érdektelennek bi­zonyul. Nincs orosz nyelven megjelenő folyóiratunk, nin­csenek mai irodalmat ismer­tető igazán jó cikkeink; ál­talában: az irányunkban min­denütt tapasztalható őszinte érdeklődés és rokonszenv sok­szor nem nyer kielégítést. Azt hiszem, erről a kérdés­ről érdemes lesz vitáznunk — e lap hasábjain is. és László halálára vörös a gellérthegyi­knek a kövek is. Bombák pattannak lóg a zászló tetőnk peremén: ' .'lt a haláltól szegény ti sztint meg, tudom. is érthetetlen llogt is ! " P* Halotti versek És kezdődik az alacsonyrendűek tánca a nehezen eltűrt értelem felett, hogy eltüntesse a lázadás nyomát. A semmi szája habzsolásra tágul, elporlaszt velőt, csontokat, és nincs remény, hogy eljöhet a nap, amikor mindent kiokád. Te is keringhetsz m­ajd a végtelenben „építve ezzel új harmóniát”, ha ez vígasztal. És nem marad más, csak egy-két gondolat, és képed mása itt-ott, keverve idegennel. Nem győzöm szívvel, nem győzöm értelemmel mert nem érlelt meg az önmegtagadás, hogy ne sirassam a holtak elrontott gesztusát, a röptében elakadt hangot, — hogy bár az önző világűr milliomodrész terméke vagyok, — a születés és halál közti percet ne tartsam mégis nagyobb végtelennek! Szeri er veri' PÍSZÍC1 : autóim kerék alá. Fáradt meze! SZÉKELY MAGDA: Az élő Inkább pusztultam volna el velük, mint így éljek, halálukkal tömötten. Le-lecsapnak rám, mint a keselyűk, és kitépik a részüket belőlem. Joggal teszik. Helyettük test a testem Utolsó perceiket viselem tizenhat éve. Akár a kereszten, úgy csü­ggenek felemás szívemen. Én vinném őket magammal tovább, hadd lenne súlyuk bennnem erjedő, hadd lennének, mint odakinn a fák, növekedő és újuló erő . Az élő gyengül. Lenne úgy talán, hogy ne a végső percet hordanám, hanem azt, melyben árokpartra érve emlékeztek egy jó falat kenyérre. Selejt a könyvespolcon Az idei karácson­fi könyvvásárlások sok örömmel, de elég sok bosszúsággal is jártak. Csaknem mindenkinek vannak saját tapasztalatai, én csak a magam példáit idézem. Szeretet­tel őrzött, ünnepekre szánt olvasnivalóm lett volna Leonardo da Vinci ,,Tudomány és művészet” című kötete. De elfogott a méreg, amikor a 290-ik oldalhoz érve — üres lap ásított felém és hiányzott a nyomás a 291, 294, 295, 296, 298, 299, 302, 303 oldalakról is. Meglepetésnek tartogattam a Világirodalom Klasszikusainak kétkötetes Heine-kiadását és Szabó Lőrinc összegyűjtött verseit is. Az előbbiben ugyanilyen üres olda­lak keserítettek el, az utóbbiból két teljes ív hiányzott. Nem hiszem, hogy nekem különös „szerencsém” lett volna. Barátok­tól, ismerősöktől ugyanilyen eseteket hallok. A könyvkeres­kedelem dolgozói pedig panaszkodnak, milyen sok a cserére visszahozott selejt — és sajnos, ezeknek csak egy részét tud­ják kicserélni, mert közben a szóban levő könyv teljesen el­fogyott. Néhány esztendővel ezelőtt kis cédula jelezte minden magyar könyvben az ellenőrzés megtörténtét és az ellenőr nevét. Ezt egyesek felesleges bürokráciának minősítették, így a cédulák elmaradtak. De úgy látszik, elmaradt az ellenőrzés is, ami pedig egyáltalában nem „felesleges bürokrácia”. A magyar könyvkiadás jó híréről van szó, így vagy úgy tehát — a részletek eldöntése a szakemberekre tartozik —, de feltétlenül meg kell akadályozni a selejt ijesztő elterjedését a könyvkiadásban. (könj) Felvágás A Magyar Nemzet közkedvelt Sportegyveleg című rova­tában egy kis összeállítást olvashattunk karácsonykor, a kö­vetkező címmel: „Mit csinál a labdarúgó, ha nem rúg?’’ Megtudtuk ebből, hogy néhány élvonalbeli sportolónk mi­lyen hasznos elfoglaltsággal tölti téli szabad idejét. Van, aki ultizik és beszélget, van, aki „civil” munkáját végzi, mások kedvelt foglalatossága a színházba járás, a tenisze­zés, sőt olyan is akad, aki frissen vásárolt autóján az or­szágot járva, hazánk városaival óhajt megismerkedni. Mind­ez örvendetesen tanúsítja, hogy a sporton kívül az élet más fontos szférái iránt egyáltalán nem érdeklődő, a termelő munkának és kultúrának hátat fordító élsportoló típusa kezd kimenni a divatból. Aggályunkat csupán egy mondat keltette fel kitűnő kapuvédőnk, Grosics Gyula nyilatkoza­tában: „Előszedem felvágatlan könyveimet, felvágom őket és éjjel-nappal olvasok.” Magyarországon ugyanis a nyomdai könyvkötészetekben az összehajtogatott íveket mielőtt be­kötnék, körülvágjást. Felvágatlan könyvek nálunk hosszú évek óta nem jelentek meg. Ki tudja, milyen régi könyveket olvashat Grosics Gyula? — st — Klasszikus túlzás Nem vállalkozunk ezúttal arra, hogy a Televízió szil­veszteri műsorát értékeljük. A műsor kritikusai közül se óhajtunk vitába szállni senkivel, csupán hétfői lapunk cik­kének egyetlen mondatára térnénk vissza. A lap munkatár­sa, különben nekünk is gyakori cikkírónk, cikke végén a Televízió rendezőinek és szereplőinek Vörösmarty szavai­val kiáltja oda: „Ez jó mulatság, férfimunka volt!” Mint ismeretes, a költő az előző sorokban az egész nemzet sorsáról szól■ „s ha a szellemharcok tiszta sugaránál oly magasra tettük, amint lehet” ... Nem túlzás ezeket a szavakat a különben a maga műfajában kitűnő Kabos László lakás jelenetére, vagy Dévay Hédi és Lórán Lenke pajzán műsorára, vagy Kazal László borkóstolójára vonat­koztatni? Vigyázzunk a szavak értékére! k. sz. Egy szerkesztői üzenetről Kedves Q. Xa. barátom! Igen, én is olvastam, hogyne olvastam volna a Művészet legutóbbi számában elrejtett kis szerkesztői üzenetet, amely­ben P. O. G. (vajon kit re­jt e három betű?) odaadásom tel­jes elismerése mellett röviden kijelenti, hogy „magam is hajlok arra, hogy egyetértsek állításával, mely szerint az... Élet és Irodalom szerkesztői gyakrabban tesznek enged­ményt a revizionizmusnak, mint a vulgármarx­izmusnak”. Igen, magam is hajlok arra, hogy ne is törődjem az effajta szurkálásokkal, de, mint olyan valaki, aki a mostaninál ne­hezebb körülmények között (1956 előtt is) harcolt a revizio­­n­izmus ellen, mégis szerényen megjegyzem: indokolás s elemzés nélkül az ilyen odavetett állítások lényegében rossz­ízű vádaskodások, s magam is hajlok arra, hogy megemlít­sem: a szektás, dogmatikus, vulgármarxista álláspontok el­leni küzdelem — vagy „baloldaliaskodó” írások nem közlése — még távolról sem revizionizmus; mint ahogy távolról sem revizionizmus az egyes területeken megnyilvánuló klikkszel­lem elleni küzdelem, s ugyancsak nem revizionizmus a párt általános- és kultúrpolitikájának végrehajtása, például az emberek jó szándékának elismerése, minél nagyobb számú alkotó közelítése a párt politikájához. Végül mi is helyesnek tartjuk a „mindenki söpörjön a maga portája előtt” elvet , s ezért nagyon érdekes lenne, ha a Művészet szerkesztői üze­netének magát három betűvel jelző szerzője munkásságában is megvizsgálná: mi akad abban több, a vulgármarxizmus, vagy a revizionizmus? További jó, elvi, építő vitákat kívánva, üdvözli Sz. M.

Next