Élet és Irodalom, 1971. január-június (15. évfolyam, 1-26. szám)

1971-05-08 / 19. szám - Huszárik Zoltán: Kakas • kép (2. oldal) - Hajnal Anna: Hárs László köszöntése • köszöntő • Hárs László hatvanéves (2. oldal) - Horgas Béla: Törött váza (2. oldal)

ÉLET ÉS IRODALOM ! Megjelents minden szombaton Ti oldalon Főszerkesztő: NEMES GYÖRGY (Poszerkesztői-helyettes: GARAI GÁBOR SZERKESZTŐS­ÉG: Budapest. v„ Alpári Gyula u. n. Telefon: 111—424 810—920 314—164 111—087 113—221 Kiadja: LAPKIADÓ VÁLLALAT Budapest. VH„ Lenin krt 9/11. Tel: 221—282 Felelős kiadó: SALA SÁNDOR Nyomja: SZIKRA LAPNYOMDA Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a Posta hírlapüzletei­­ben és a Posta Központi Hírlap Irodá­nál (Bp­ V, József nádor tér 1.). Kül­földiek részére előfizethető: Kultúra Könyv- és Hírlap Külkereskedelmi Vállalat, Budapest. 12. P. O. B. 149. Előfizetési díj: 1 hónapra 10 forit, negyedévre: 90 forint, félévre: 60 fo­rint, egész évre: 120 forint. KÉZIRATOKAT ÉS RAJZOKAT NEM ŐRZÜNK MEG ÉS NEM KÜL­DÜNK VISSZA! INDEX: 25.244 Huszárik Zoltán: Kakas HÁRS LÁSZLÓ KÖSZÖNTÉSE Hárs László hatvanéves. Nem­ rövid idő, elviselni mellőzést, félreállítást, betegséget, még mindazon felül, amit mindany­­nyian elviselünk. Ő mindvégig szó nélkül, haragtartás nélkül nézte barátok elfordulását, el­vek eltorzulását. Maga nem for­dult és nem torzult el: járta to­vább fiatalkora útját. És írt. Me­séket, gyerekverseket, dalszöve­geket, hangjátékot, filmet, min­den műfajban kiválót, újat, ki­fogyhatatlanul ötleteset, embe­rit, emberségre nevelőt. Hárs László hatvanéves. De van-e, aki nála otthonosabb a gyerekek világában? Ismeri őket, kifogástalanul beszéli a nyel­vüket, mindent ki tud fejezni, ami a gyerekleiket foglalkoztat­ja. Érzi és érezteti szívdobogá­sukat. Útitársuk azon a sűrűből mindig újra kibukkanó ösvé­nyen, amely a titkok országába vezet, azon a nagyok világába vi­vő erdei tündérösvényen, ame­lyen együtt közlekednek a me­sék hősei és a mindennapokban lépkedő példaképek, akik a fe­nyegető sárkányokat és a hétköz­napok­ áskálódóit- egyszerre győ­zik le. Soroljuk a címeket? A „Majd a gyerekek”, hősi triló­giája, a gyerekek harca az új országért és honfoglalása a ki­vívott győzelem után. És a bájos, ötletteli, angolos humorú non­­sens regények, amelyek a fel­nőtt számára sem kevésbé mu­latságosak és eredetiek, mint azok számára, akiknek írójuk szánta: a „Fordított esztendő, „Az égből pottyant nagyapa” és a tündérmesét és valóságot egy­máson át i­s áttükröző „Jutka és a cseretündér”. Mégis úgy érzem, minden mű­fajának gerince, tartóoszlopa a benne élő költő, az a fatörzs, amelyet a többi műfajok csak körülindáznak. Mert Hárs Lász­ló költő. Az volt akkor is, ami­kor fiangját nem lehetett halla­ni. Költő, keserű gyümölcsöket termő fa, és magányos toronyőr is, akit körülvesz a múlt hullám­moraja: a fénysugár kigyúl kihúny és élével a régi tovatűnt hajók alakját * a semmiből kivési És ő a fényért reszkető inda, amely „áttetsző zöld tenyér­rel” a napért nyúl. És ő az el­­múlhatatlan önmagát feltépő seb. A szenvedés árán is a lé­tet akaró költő, aki tudja, hogy ami van, megismételhetetlen: megismételhetetlen a domb kibomló bokra s a fény amint lecseppen az elfutó habokra. Soha, egyetlen alkalommal sem tapasz­taltam vagy gondoltam, hogy van nemze­dékem. Volt ugyan olyan „irodalmár” kor­társam, aki hangoztatta ezt, volt úgy: sze­rettem volna, hogy legyen, de valójában mindig üresnek éreztem ezeket a meg­jegyzéseket és vágyakat. Nekem nem volt, és most már­­ attól tartok — nem is lesz „nemzedékem”. Amikor lehetett, kialakul­hatott volna, akkor a történelem és a tár­sadalom nem produkált olyan alkalmat, amelyben — induló költők, írók, kritiku­sok — megmutathattuk volna bontakozó erőinket, odatapadhattunk volna köréje, hogy vereségek és győzelmek sorozatában teremtsük meg önmagunkat, nemzedé­künket. A korombelieknek és a nálam né­hány évvel fiatalabbaknak legfeljebb az a meghatározó „tény” kínálkozott, hogy nem vettek részt, nem voltak felnőttként jelen valamiben, a világháborúban, mert gyerek­­fejjel-szívvel élték át, 1956-ban, mert értet­lenül — érzelmesen, csodálkozva és iszo­nyodva — sodródtak benne. A két mozza­nat azonban nemcsak azért alkalmatlan a meghatározó szerepére, mert valaminek a hiánya, hanem mert hiány­ mivoltában is szinte személyenként más és más, közös vonás alig található. Van, akinek a háború csak homályos emlék, van, akinek mitikus borzalom vagy személyes tragédia, és ugyanígy 1956, de a megelőző korszak is a maga föllángolásával, eltorzulásával — személyenként változó, máig formálódó metszeteket, utólagosan megvilágosodó vo­nulatokat, hajszálrepedéseket mutat. Sem­mi értelme sincs hát azt mondani például: „az 1960 után indult költők, írók”, mert ez olyan tág meghatározás, hogy legfeljebb a szakma ismerőiben idéz föl bizonytalan ködképeket, néhány jellemző vonást De azért sem létezik ez a nemzedék, mert mi nem ismertük és még ma sem ismerjük egymást sem személyesen, sem a művek­ben. Nem volt alkalmunk közös munkára, nem éltük át az együttes támadás és vé­dekezés összeolvasztó és szétválasztó — hajszálgyökereket fejlesztő — kalandjait Nem szakadtunk el egymástól, mert való­jában sohasem tartoztunk össze, nem gyor­sítottuk föl egymás gondolatait mert sen­ki sem volt kíváncsi a gondolatainkra (és gondjainkra). Nem nyitt számunkra ilyen lehetőség — másmilyen is keservesen —, nem tudtunk ilyet teremteni. HORGAS BÉLA: TÖRÖTT VÁZA Sully-Prudhomme-nak van egy híres verse a kristályvázáról, amely megrepedt, méghozzá észrevétlenül. Senki sem sejti, mikor s hogyan történt a dolog — talán egy legyező súrolta —, a kicsi karc miként fejlődött repedéssé, melyen át elcsöpögött a verbénát éltető víz. A költő a férfiszív szimbólumaként ír a törött vázáról, me­lyet a „drága” karcol meg hirtelen, és a stílszabályoknak megfelelően az utolsó sza­kaszban levonja a tanulságot: „Az embe­rek azt vélik, ép még, / de benn szívünk , sír és sajog, / mert érzi mély-mély repe­dését. / Törött: hozzá ne nyúljatok.” Mostanában egyre jobban izgat a vers, persze nem költői értelemben. Sully- Prudhomme-nak egy olyan folyamatot si­került megfogalmaznia húsz sorban, amely általános érvényű, somomra pedig konk­rét és aktuáiis Vagy itt van, még nyíltabb, közelibb va­riációnak Semprun Az ájulás című regé­nye. Egy helyütt három próbakisasszonyról ír, akik barátnőjükről, Mercedesről beszél­getnek: „Mercedes, mondták, roppant so­vány, olyan, mint tulajdon árnyéka, önnön fájdalmas árnyéka. Miért? Nem volt vilá­gos. Elképzeltem Mercedest, barna és sá­padt lány, valami összetört benne — ez az előregyártott fordulat többször is vissza­tért, valami összetört benn» rettenő*'»­­szerencsétlenség érte.” A törött váza és a törött lány összeho­zása valamiféle szentimentális alapon, ne­vetséges lenne, és az esztétikai síkon is csak erőltetve találnék összekötő szálakat: míg az egyik komolyan, önmagában hasz­nál egy közhelyet, a másik funkciót, jelen­tést ad neki — de a törés általános­ elvont rétegében, mint a törés két szélsőséges vál­faja, a kettő összetartozik. Mercedesben egy határozott mozzanat, szerelmének tra­gikus halála okozza a törést, a költemény viszont éles határokkal nem jelzett, jól megragadható eseményekkel nem indokolt törésről beszél. A két végpont között mo­zog Az ájulás vonatból kizuhanó hőse, aki megérzi, hogy a kizuhanás csak külsődle­gesen és drasztikusan jelzi azt, ami mé­lyebbről és messzebbről való, és ezért ku­tat az első hajszálrepedések után. Mert a végeredményt a folyamat ismerete nélkül metafizikus homály lebegi körül, az ember hökkenve és szorongva veszi tudomásul, hogy kizuhant a dolgok menetéből, és semmiképpen sem érti, hogy miképpen történhetett ez meg vele, éppen vele. Kü­lönösen érzékenyen érinti ez a helyzet, ha éppen arra törekszik, hogy minél hatható­sabban avatkozzék bele mindabba, ami benne, körülötte , és a társadalomban történik. Dühöngve és kétségbeesetten ta­pasztalja, hogy minél nagyobb erővel tör az igazi, társadalmi cselekvésre, annál több csapdát talál maga körül, annál job­ban szorul a peremek felé, törekvésétől és személyiségétől egyre idegenebb és ellen­szenvesebb szerepekbe, oppozíciókba kény­szerülve. Fokozatosan romlik közérzete, halványodik erőfeszítéseinek értéke és ér­telme, anélkül, hogy e fokozatokat képes lenne megragadni a magunk konkrétságá­ban. A hajszálrepedések összeadódnak vé­gül, és a meddő harcok, fölösleges csatá­rozások után természetesen még a hősies vereség illúziója is szertefoszlik, az ember magára marad meg sem született ügyeinek a hullájával. ★ Idézeteket (és történeteket) persze min­denki tud mondani. Csak lassan tehát az idézetekkel és a történetekkel, mert köny­­nyen kiszakadnak az éltető háttérből, és akkor végük. Akár a szimbólumok és az allegóriák, amelyek üres kesztyűként kel­letik magukat bármilyen kéznek. Én több­re tartom az apróságokat és az állapoto­kat, a tárgyak és közérzetek, közbülső helyzetek teremtményeit A részleteket melyek megmutatják a hajszálrepedéseket is. Persze nem veszélytelen ez sem. De micsoda különbség veszedelem és veszede­lem között A HÉT KULTURÁLIS ESEMÉNYEIBŐL Új könyvek VERSEK A NAGY HEGYI TOLVAJ. tragy a nép balladák. Antológia. (Magyar Helikon) FRANCOIS VILLON: ÖSSZES VER­SEK (Magyar Helikon) VASVÁRI ISTVÁN: HÁROM FŰZ­FA, HÁROM NYÍRFA. Gyermek­versek. (Móra) HEJ, JO­DERES LOVACSKAKI Uk­rán népi mondókák. (u­zsgorodi Kárpát Könyvkiadó , Móra) SZÉPPRÓZA CERVANTES: AZ ELMES NEMES DON QUIJOTE DE LA MANCHA. Regény. (Európa, Diákkönyvtár) ALBERTO MORAVIA: AZ UNALOM. Regény. (Európa) JEAN RHYS: SZELES SARGASSO­­TENGER. Regény. (Európa) MOLNÁR ANTAL: A HAL ALLATO. Boethius, a nagyhírű római ze­nész és államférfi regényes ön­életrajza a VI. századból. (Mag­vető) ORMAY IMRE: A GRÓF VÍZBE FÜL... ÉS EGYÉB ZENEI TÖR­TÉNETEK. (Zeneműkiadó) Filmbemutatók A KARBONARIK. Színes szinkro­nizált olasz—francia film. Be­mutató: május 13-án. BÚCSÚ A PÁLYÁTÓL. Szovjet film. Bemutató: május 13-án. HOGYAN ROBBANTOTTAM KI A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚT. Kétrészes széles vásznú lengyel filmvígjáték. Bemutató: május 13-án. Színház VÉGH ANTAL: A TEKOZLO LÁNY. A Déryné Színház ősbemutatója Csesztregen, május 8-án. LOPE DE VEGA: DACBÓL TEREM A SZERELEM. Bemutató a bé­késcsabai Jókai Színházban, má­jus 11-én. TEJ.ESSEE WILLIAMS: NYÁR ÉS FÜST. Bemutató a Vígszínházban, május 14-én. SCSERBACSOV: DOHÁNYON VETT KAPITÁNY. Bemutató a győri Kisfaludy Színházban, május 14-én. ÖRKÉNY ISTVÁN: MACSKA JÁTÉK. Bemutató a Pécsi Nemzeti Szín­házban, május 14-én. KÁLL­AI ISTVÁN: SEGÍTSÉG, NYERTÜNK! ősbemutató a­ Mis­kolci Nemzeti Színházban, maiá­jus 14-én. Hangversenyek SZIKLAI ERIKA dalestje a Zeneaka­démia kistermében, május 8-án. Közreműködik: Szűcs Lóránt, Lajos Attila. A GYŐRI LEÁNYKÁK romantikus kórusestje a Zeneakadémia Kis­termében, május 9-én. Vezényel: Szabó Miklós. Közreműködik: Bikfai Júlia, Németh Zsuzsa, Kurcsinka Erzsébet. A LISZT FERENC ZENEMŰ­VÉSZE­TI FŐISKOLA nyilvános inté­zeti hangversenye a Zeneakadé­mián, május 10-én. Közreműkö­dik: Bartha Mihály, Bálint Má­ria, Szenthelyi Miklós. A BUDAPESTI FILHARMÓNIAI TÁRSASÁG ZEnEKARÁNAK hangversenye az Erkel Színház­ban, május 12-én. Vezényel: Kórodi András. Közreműködik: Bruno Leonard Gelber. A POSTAI SZIMFONIKUS ZENE­KAR hangversenye a Zeneakadé­mián, május 12-én. Vezényel: Vasady-Balogh Lajos. Közremű­ködik: Eszenyi Irma, Melis György, Réti József, Kovács End­re, Bitskey Tibor, az Eötvös Lo­­ránd Tudományegyetem Ének­kara (karigazgató: Baross Gá­bor) és a Horváth Mihály téri ál­talános iskola gyermekkara (kar­­igazgató: Lukin László). A MAGYAR RADIÓ ÉS TELEVÍZIÓ SZIMFONIKUS ZENEKARÁNAK hangversenye a Zeneakadémián, május 13-án. Vezényel: Lovro von Matach­. Közreműködik: Ránk­ Dezső. Kiállítások HIRADI ERZSÉBET festőművész ki­állítása a Csók István Galériá­ban. Megnyitó: május 7-én. BARABÁS LÁSZLÓ festőművész ki­állítása a győri Képcsarnokban. Megnyitó: május 7-én. MOLNÁR C. PÁL festőművész ki­állítása a miskolci Képcsarnok­ban. Megnyitó: május 14-én.

Next