Élet és Irodalom, 1972. január-június (16. évfolyam, 1-26. szám)

1972-03-04 / 10. szám - Gergely Mihály: Kaptár (9. oldal) - Katkó István: „Tessék jól figyelni!” (9. oldal) - -i-: A könyvek példányszáma • glossza | Véleményünk szerint (9. oldal) - (rév-): A sárkány • glossza | Véleményünk szerint (9. oldal) - Sz: Reklám-szőrmókoknak • glossza | Véleményünk szerint (9. oldal) - K. Gy.: Auguszta • glossza | Véleményünk szerint (9. oldal) - -k. s.: Akit magára hagynak • glossza | Véleményünk szerint (9. oldal) - (-bíró): Kép - szó nélkül • glossza | Véleményünk szerint (9. oldal) - Réber László: Don Quijote • kép (9. oldal)

GERGELY MIHÁLY: Kaptár Ha jó! meggondolom, a katolikusok gyónásában van valami bölcs lelki terápia. A kimondott valódi és vélt hibák s bűnök már nem oly félelmetesek, nyomasztóak, mert lám: megbocsáthatóknak, levezekelhetőknek, jóvátehetőknek bizonyultak. • A bölcs politikus akkor örül, ha körülre nyíltan vitáznak, szóljanak bár a legkényesebbnek minősített kérdésekről, számára is hallhatóan. Az elbizonytalanodott akkor elégedett, ha csönd veszi körül, mert mit sem hallott róla, hogy akkor kellene leginkább nyugtalankodnia. • Azt hiszi a szeméthordalék, hogy ő ragadja-sodorja magával a folyó árját, ő szabja meg a sodrás sebességét, s még méltatlankodik, ha valamelyik kanyarban ő is sorra kerül, partra löki egy megtisztulni vágyón fölfavajló hullám." Olvasom a diósgyőri gyárak újságjában, hogy a műhely munkásai elhatározták, írásban kérik a műhelyfőnökségtől, Gy. S. csoportvezetőt ne engedjék kimozdulni sem az irodából, mert olyan goromba hozzájuk. Egy másik üzemben Sz. J. technikus nem fogadja a munkások köszönését, s maga soha nem köszönne nekik előre. „G. J. kitűnő, régi szakember, de a végtelenségig goromba, indulatait fékezni képtelen, csúnya beszédű.” A Népszabadság egyik glosszájában egy trösztvezetőt marasztal el goromba modoráért. De vajon hogyan fordulhat elő ilyesmi nálunk? Miért engedhet meg magának ilyen nevetséges, pimasz pöffeszkedést csoportvezető, főosztályvezető vagy igazgató őfensége? Csakis azért, mert az úgynevezett „egyszerű” emberek nem merték őt a szükséges nyíltsággal, amúgy magyarosan kioktatni az emberi tisztesség s a jó modor elemi szabályairól. Hogy a szocialista morálról ne is beszéljünk.• Olvasom egy glosszában: egyik központi napilapunkhoz havonta 2500—3000 levél érkezik, a legkülönfélébb ügyekben, köszönő, panaszkodó, dicsérő, vádoló, ötleteket fölajánló levelek, s hogy a bizalomnak micsoda megnyugtató tünete ez. Különös, mennyire ellentétes következtetésre vezethet a különböző aspektus. Én ugyanis nagyon nyugtalan lettem a hírtől, mert legalább oly mértékben a bizalmatlanságot is benne érzem e jelenségben. Mert ugyan ki fordul levelével a központi pártlaphoz, a rádióhoz, a televízióhoz, a Pártközponthoz, Minisztertanácshoz? Legtöbbnyire az, akinek ügyét nem intézték el, nem oldották meg a községi, városi, járási, megyei vezető szervek, hivatalok. A közöny a társadalmi élet paralízise. Részleges vagy teljes bénuláshoz vezethet, sajno, ellene még nem találták fel a társadalomtudósok a biztosan védőgyógyító egyetlen szérumot. Ismeretesek ugyan bevált, jó módszerek, ezeket azonban együttesen és időben kell alkalmazni, s nem akkor kapkodni utánuk, amikor a bénító kór már kezd elhatalmasodni.” Azt mondja Balogh, gyárigazgató ismerősöm: „Édes barátom! Jobb nem megmondani az egyszerű embereknek a teljes igazságot, az csak lehervasztaná őket!” Mennyire tévedsz, mondom neki én. Ők előbb tudták nálad azt a bizonyos, általad takargatott igazságot is, hiszen megélték, benne élnek. Tőled csupán a jelenségek őszinte kimondását és a gyógykezelés receptjét várják. És az hervasztja le őket, hogy látniok kell: mindehhez néked már sem erőd, sem tehetséged. * • Kétezer forint értékben deszkát lopott az építkezésről X., elítélték érte tízhónapi börtönre. Húszmillió forintos építkezést fuserált el Y., át is helyezték máshová igazgatónak. S még akadnak, akik népi értik, miért támad X. társaiban ,némi kétség az állam polgárait jogokban, kötelességekben és felelősségben megillető egyenlő elbírálás gyakorlata iránt. A sűrűn idézett nagy igazságokból lesznek a leguntatóbb, legalaposabb közhelyek. Ezért azonban ostobaság a nagy igazságok megfogalmazóit elmarasztalni. RATKÓ ISTVÁN: „Tessék jól figyelni!" Ha egy bűvész a porondon bemutatja trükkjét, s közben ilyeneket mond: „Tessék jól figyelni, mert csalok!” — produkciója végén tapssal jutalmazom ügyességét. Az irodalomban azonban mindig kiábrándít a trükk és elkedvetlenít. Az ügyesség itt ügyeskedéssé alacsonyul. A zsonglőrt megbámulom, ellenben a szózsonglőrt gyanakvással fogadom. Más dolog a cirkuszközönség „becsapása” és más dolog az olvasóé.* Kezembe kerül a kiváló író novellája. Életművét ismerem és hiszek neki. Ez a bizalom a korábbi műveinek szól. A történet valószínűtlen, de belemegyek a játékba, várom, hogy logikátlanságának végül is valami csavaros logikája legyen. Jóhiszemű vagyok és türelmes. A csalódástól azonban nem tudok megszabadulni. Már kezdem felismerni a trükköt, varázsolni akart, de ebből szemfényvesztés lett. Az írás terjedelme ellenére összezsugorodik. A póz, amit minden sorából kiérzek, egyre ellenszenvesebb. Rossz írás? Nem. A gyengébbet meg tudnám bocsátani neki, a szándékot azonban nem. * A másik író — ez pályakezdő — tisztességesebb. Megpróbál összekacsintani az olvasóval, cinkossá tenni a hányavetiségben. Mert nem tudott időre elkészülni a beígért novellával, mégis azt akarja, hogy „neve ott legyen a jelenléti íven”. Közben felmérkedik, gondolatokat, hasonlatokat hord egy halomba lázas igyekezettel. Ez az igyekezet a folyóirat gazdáinak szól, a reászánt terjedelmet mindenáron kitölti. Így aztán nem kell a helyét üresen hagyni. Még azt hinnék, hogy visszatért az átkozott cenzúra. Bár üresebbek így a lapok, mintha főügyész húzta volna ki a sorokat. ’ Miért kell mindenáram jelen lenni, ha nincs mondanivaló? ” A harmadik történet szerzőjét is szeretem. Különös ötleteit többnyire elfogadom, mert számára az ötlet: ürügy. Társadalombírálatot hordoznak a szatírái, a szokatlan helyzetekben éles fényt kapnak a figurái. Most azonban viszolygok. Vannak alpári dolgok az életben, kikerülhetetlenül vannak. Nem vagyok finnyás. A naturalista részleteket is be lehet építeni egy remek írásba, ha ott és akkor fontos modanivalót hordoznak. A szellentésről eddig vicceket hallottam és egy bizarr produkciót. Komikusunk a különböző típusok bélhangjait tudja variálni, s olyan mulatságosan csinálja, hogy a kis mutatvány jellemparódiává válik. Ám ezt a produkciót baráti körben szokta előadni. E novella olvasása közben azonban úgy érzem, hogy az író rondított az orrom alá. Mit tehet ilyenkor az ember? Elfordítja a fejét.* A nemrég elhunyt agg mester, amikor az írás nehézségeiről beszélgettünk, elmondta, hogy néha négy-öt változatot készít. Különösen a regény indítását szenvedi meg. Kinyitotta a fiókját és egy kötegre való vázlatot pillanthattam meg. Áthúzott sorokat, áthúzott oldalakat. Gondolatokat olvashattam, amiket könnyűnek érzett, fordulatokat láthattam, amiket keresetteknek ítélt. Az írói munka kiérlelésének folyamatáról alkothattam képet. Igen. A trükk néha előretolakszik, felkínálkozik az írónak. Lépremegyünk? Előfordul. Az olcsó megoldás azonban végül is kitetszik a műből. Csak bölcs szigor kell hozzá. Meg toll, amely áthúzza a gyatrább sorokat, az összefércelt fejezeteket. A trükk csak akkor trükk, ha közreadjuk... 1972. MÁRCIUS 4. VÉLEMÉNYÜNK SZERINT A KÖNYVEK PÉLDÁNYSZÁMA Hivatalsegédünk meghozta a szokásos, recenziós könyvcsomagot a Magvető kiadótól. Hét kötetet ez alkalommal. Rutin-diktálta, gyors ismerkedés, borítólap, tartalomjegyzék, kolofon. Örkény István: Időrendben (drámák) 3000 példány. Berkesi András: A 13. ügynök (regény) 160 000. Dersi Tamás: Thália magyarul tanul (kritikák, esszék, tanulmányok), 2800. És aztán jött a meglepetés. Sobor Antal: Heten a hídon (regény) — példányszám nincs feltüntetve. S hasonlóképpen nem szerepel Oravecz Imre Héj és Bódás János Mennyei szőlősgazda című verskötetén, valamint Mészöly Dezső Shakespeare új tükörben címmel megjelent műfordítás és esszé-gyűjteményének különben szabályos kolonfonján sem. Mi lehet az oka? Megérdeklődtük a kiadótól. Mint mondták, belső határozat értelmében ezután nem írják rá a könyvekre a példányszámot. Mert a szakmabeliek közt rengeteg félreértést, sértődést, áldatlan vitát okozott. A nagyközönséget meg nem különösebben érdekli. Alighanem igazuk van. A gyakorlat különben sem új , az Akadémiai Kiadó például már régóta nem tünteti fel könyvein a példányszámot, és még senki sem reklamált miatta. Többnyire az újságok, folyóiratok, hetilapok impresszumán sem olvasható — köztük az ÉS-en sem —, erre sem hallottunk még panaszt.. Számos, nagytekintélyű külföldi kiadó nem közli kiadványain a példányszámot — és a könyvek ettől függetlenül fogynak, vagy nem fogynak. De az is fölvetődik, hogy a könyvek példányszámának megállapítása nem kis mértékben kultúrpolitikai tett. S ha nem tájékoztatnak róla, nemcsak egy — bárki számára könnyen hozzáférhető — információval lesz kevesebb, hanem csökken a társadalmi kontroll lehetősége is. Valószínűleg az ilyesmire mondják: majd kiforogja az idő. Mindenesetre, ha az a gyakorlat általános és tartós lesz, meglehet, utoljára írtunk a példányszámokról a vásárlásban érdekeltek sajátos elképzeléseiről is. Házibulira jól borotváltan! Villanyborotvák nagy választékban — hirdeti az Ajándékbolt. Ebből a következő üzenet olvasható ki: a jól borotváltság, azaz a tisztaság, a jól neveltség legfontosabb, ha, nem egyetlen „fóruma” a házi buli. Másutt nem olyan fontos a tisztességes borotválkozás. Ráadásul a házi buli szó még ma sem nélkülöz bizonyos ifjonti pajzán mellékértelmet. A reklám szövegének ifjúságnevelő tendenciája tehát kétségbevonhatatlan. Mint mindenkiben, nyilván a tapasztalt reklámszakemberben is ez a szöveg a torzonborz szőrmókok, a borotválatlan fejek szépítgetésének erkölcsnemesítő képzetét idézte fel. A kételkedők persze erre így szólnak: ezeknek a torzonborzoknak mindent kell inkább, mint villanyborotva. Ebben nem hiszek." Szerintem ennyi jó szándékra, pedagógiai optimizmusra — mint ami az idézett reklámszövegben kifejeződik — még a legeslegvadabb házi bulizó szőrös szíve is megindul. A SÁRKÁNY Ez volt a címe a Hiúság vására című tévéfilm-sorozat legutóbbi folytatásának. Pontosabban: ez volt a magyar címe: a Rádióújság és a bemondónő tájékoztatta így a nézőket. Gondolkodóba ejtett ez a cím, mert hiába törtem a fejemet, sárkányra nem emlékeztem a regényben. Sem szó szerint, sem átvitt értelemben rlm alkalmazható ez a szó a mű egyik szereplőjére sem. •Érdeklődéssel vártam tehát a film főcímét, mely végül megoldotta a rejtélyt Az angol nyelvű felirat ugyanis így festett: The Dragoon. Ez pedig csakugyan majdnem sárkányt jelent. Majdnem — azaz egy betű híján. A sárkány tudniillik dragon, egy o-val. A dragoon szó jelentése ■ pedigi dragonyos. Sárkány csakugyan nem szerepelt ebben a folytatásban sem, de dragonyos, ha jól számoltam, három is. Az egyensúly ily módon helyreállt (ké*-) REKLÁM - SZŐRMÓKOKNAK A reklámnak is van eszmei mondanivalója. Avagy modernebb szóval „üzenete”. Nemcsak az áruról beszél, hanem árulkodik AUGUSZTA Hírlapban közölt, ódon műemlék-zongorát ábrázoló kép alatt hosszabb magyarázó szöveg olvasható. Ebből megtudjuk, hogy a zongora nemrég egy soproni raktárból került elő, a rajta látható Liszt Ferenc és néhány egykorú szekszárdi előkelőség aláírásából kiderült, hogy „a zongora eredetileg a szekszárdi Augusztakastélyban állt, ahol Liszt valamikor hangversenyezett; az értékes hangszert már visszavitték Szekszárdra és hamarosan felállítják az egykori Auguszta-kastély Liszt-emlékszobájában.” Csakhogy Szekszárdon nincs semmiféle Auguszta-kastély. Csak Atípasz-kastély. A Tolna megyei földbirtokos báró Augusz-család egykori rezindenciája. A család egyik tagja, Augusz Antal báró, a hazai történelemben is szerepet játszott, sajnos, nem valami dicstelteset. A Bach-korszak idején főispán, majd a császári helytartó tanács alelnöke. Egyetlen érdeme, hogy mint nagy zenekedvelő, igaz tisztelője volt Liszt Ferencnek, akit többször is vendégül látott szekszárdi kastélyában, így ismerkedtek meg a szekszárdiak Liszt művészetével, Liszt a szekszárdiak tüzes vörös borával, mi, olvasók pedig egy átkeresztelt kastéllyaL K. Gy. . v’ éSÉfey . ...v. ...•**. Héber László: Don Quijote AKIT MAGÁRA HAGYNAK... „Franklin Delano Roosevelt — írja a Magyarország — szenvedélyes bélyeggyűjtő volt. Ellenségei aztán... mindenkit figyelmeztettek, ne hagyják magára FDR-t a maguk gyűjteményével, mert előfordult volna már, hogy hiányzott abból egy-két darab, miután a Fehér Ház lakója megtekintette ...” Nem kell Amerikába, nem kell elnöki palotába menni ilyesmiért. Nálunk is ugyanígy hangzik a bélyeggyűjtő-csúfoló: mindegyik lop. De ez is csak olyasféle mondás, mint az, hogy a rátótiak keresztben vitték az erdőn a létrát. „Roosevelt hiúságára vall még az a szokása, hogy — a nevét minden könyvébe beleírta, akár egy iskolásgyerek .. Ne bíráljuk ezt a szokását: sértenénk vele az Ex Libris gyűjtőket. Meg aztán — gondoljuk meg — az elnöknek is eszébe juthatott: mi történnék, ha könyvtárában magára hagyná valamely könyvszerető barátját? -J. S. KÉP-SZÓ NÉLKÜL Bemutatták a mozik a Tűz a Monte Fioron című olasz filmet, melynek egyik főszerepét az ácsból színésszé lett Mark Frechette alakítja. Ez már a második, Magyarországon bemutatott film, amelyben a fiatalember szerepel; az első a Zabriskie Poiint volt. Kíváncsiságból fellapoztam az Új Filmlexikont az F betűnél: vajon, mit ír Frechette-ről? Egy árva szó nem sok, annyit sem. Igaz, bizonyára vannak sokkal jelentősebb színészek, olyanok, akiknek talán tíz filmjét is láthattuk, mégis kimaradtak. Mindenkit egyetlen lexikonba sem lehet felvenni . Miért kell akkor szóvá tenni az egészet? Mert az Új Filmlexikon borítójának egyetlen színes fotóján éppen Mark Frechette látható, a Zabriskie Point másik főszereplőjének, Daria Halprinnek társaságában. Akiről ugyancsak nem tesz említést a lexikon (bíró) mtma IIRODALOMI