Élet és Irodalom, 1972. január-június (16. évfolyam, 1-26. szám)
1972-03-04 / 10. szám - Péter Imre: Bor-vallatás (8. oldal)
i Nyelvészeknek való feladat volna azon elmélkedni, milyen formai és tartalmi különbséget fejez ki nyelvünk, amikor egyszer palack bort, máskor üveg bort mond lényegében azonos fogalmakra. Véleményem szerint,a különbség lényegbevágó: az előbbi karcsú, felfelé egyre keskenyedő, nálunk általában hét deciliter tartalmú üvegforma, amely általában nemesebb borokat tartalmaz. Az utóbbi vaskosabb, rendszerint egy literes üvegedény, a másikkal ellentétben vulgárisabb, könynyebb, kvaterkázásra alkalmasabb borokkal. E fennkölt gondolatok a karácsonyi ün-nepek alkalmával ötlöttek föl bennem, az első korty után az ajándékpalackból, amellyel egyik kedves hegyaljai rokonom örvendeztetett meg. Ne gondoljanak holmi borritkaságra, amelyhez csak kevés kiváltságos személy juthat. Kereskedelmi forgalomban is kapható a Magyar Állami Pincegazdaság különleges borai sorában. A neve, mint azt a fekete, arany, világoszöld színekben nyomtatott címkén olvasom: „Tolcsvai Szentvéri Hárslevelű”, 1968-as évjárat, mádi palackozás, s az ára is elérhető: IV. oszt. fogy. ár: 29,40 Ft. Ha valaki ilyen palackot talál az üzletekben, javaslom, sürgősen vegye meg, nem fogja megbánni. Nem vádolhatnak részrehajlással, merthogy anyai ágon magam is Tolcsváról származom. Diákkoromban sokszor és sokat segítettem nagyanyámnak kis szőlője megmunkálásában, így váltam kissé a hegyaljai borok — no, nem szakértőjévé, az külön tudomány, csak — ismerőjévé, vagyis felismerőjévé. PÉTER IMRE: Egyszer nagybátyám magával vitt az egykori Waldbott szőlőgazdaság pincészetébe, ahol — vevőjük lévén — végigkóstoltatták velünk a különféle fajtájú és évjáratú borokat. Itt láttam először a „borkóstolás” megkapó szertartását Az igazi bort először meg kell vallatni, s ennek megvan a maga hagyományos szertartása a pohárba csurgatástól a lenyelésig. Mindenekelőtt különféle szájmozdulatokkal, cuppogtatással, gurgulázással, harapással kell a kortyot a szájban forgatni mindaddig, míg fel nem fedi lényének legrejtettebb értékeit: ízét, aromáját, erejét és gyöngédségét — e két dolog, mint a szerelemben, legtöbbször együtt jár. S csak ezután ereszthetjük le garatunkon át a gyomorba, hogy a lélekemelő gyönyörűségek mellett ott egyéb kulináris és gyógyfeladatait betöltse — mert a jó tokaji bornak, szakértők állítják, ilyen tulajdonsága is van. S miközben mindezt módszeres egymásutánban elvégezzük, jó ha a poharat a gyertyafény felé fordítjuk, hogy a bor színének tiszta aranyló csillogása, selymes fénye is megörvendeztessen. Az igazi szakértő — mint az aranyműves a nemesfém színárnyalatából annak finomságára, karátjára — a bor zamatanyagainak összetételére is tud következtetni, így haladtunk a nemes penésszel borított pinceárkádok alatt sorakozó hordók között, mikor egy kisebb méretű gönci hordóhoz értünk, öreg évjáratú Szentvéri Hárslevelű volt benne, abban a korban, amikor a lélek már-már elhagyni készül a testet, s szinte túlvilági ízeivel, leheletfinom paradicsomi illataival csak a lelket készteti szárnyalásra. A pincemester elmondta, hogy néhány évvel ezelőtt, ennél a bornál ereszkedett térdre a már azóta elhunyt mádi plébános, hegyaljaszerte híres borszakértő és mondott el egy üdvözlégyet, mondván, hogy ilyen bort csak imádni lehet. A jó szőlősgazda, aki pincéje értékeit a látogató előtt szemérmes büszkeséggel bemutatja, számít is az elismerésre. Nem elég a bort egyszerűen meginni. Erről mesélhetne Palotai Boris, aki a tihanyi újságíróüdülő vendégeként egyszer meglátogatta írótársát, Illyés Gyulát tihanyi házában. Illyés egy kancsó bort hozott fel a pincéből, megkínálta vele vendégét, elmondván, hogy néhány éve nemes francia szőlővesszőket hozott magával Franciaországból, éveken át nevelgette és a múlt évben róluk szüretelte először ezt a bort. Boriska — szomjas lévén — egyből lehörpintette a bort, s tovább fűzte a megkezdett beszélgetés fonalát. Illyés, mint akit főbekólintottak, elsápadt, szemei kikerekedtek, hirtelen felállt, eltette az asztalról a bort, „nem való ez magába” felkiáltással. Boriska kedves akasztófahumorral azonnal felismerte súlyos mulasztását, s nemcsak Illyés haragját oldotta fel, hanem este a vacsoránál bennünket, üdülőtársakat is jóízű kacagásra késztetett a történettel. Még egy emléket szeretnék most feleleveníteni, ami éppen franciaországi tartózkodásom idejére esik. A Képzőművészeti Főiskola tanári diplomájával a tarsolyomban kerültem Párizsba, öcsém segítségével, aki akkor már — huszonkét éves korában — egy idősebb francia házaspárral szövetkezett társtulajdonosa volt egy jó menetelő hölgyfodrász-szalonnak a Versailles-i kapu közelében. A kedves öregek, néhány nappal megérkezésem után, vacsorára invitáltak bennünket. Virág helyett egy palack tokaji aszút vittem ajándékba. Monsieur Maurice, a férj, délfrancia, nizzai származású ember volt, s a délfranciák általában borértő és borszerető emberek. A szomszédos péknél ropogósra sült kappan, a különféle saláták és sajtok jóízű elfogyasztása után következett az ajándékpalack felnyitásának ünnepélyes pillanata, amit Monsieur Maurice szertartásosan, nagy gyakorlattal végzett el. Rövid tósztet mondott párizsi tartózkodásom sikerére, s pontosan úgy, ahogy nálunk a Hegyalján is csinálják, vallatta, cuppogtatta, forgatta, harapta a kortyot, s mikor végre lenyelte, kimondta a szentenciát: „Monsieur Emeric, c’est unique au monde”, vagyis, hogy ez a bor páratlan a világon. Be kell valljam, roppant boldoggá tett a dicséret, büszke voltam szőkébb pátriámra. BOR-VALLATÁS „Az árvaságtól ments meg uram minket! Az özvegységtől ments meg uram, minket! A kivándorlástól ments meg uram, minket! A takarmányrépa-eledeltől - Ments meg uram, minket! A hús nélküli káposztától — Ments meg uram, minket! Az éhhaláltól — Ments meg uram, minket! A likas csizmától - Ments meg uram, minket! A háton való felhordástól - Ments meg uram, minket! A rabszolgaságtól - Ments meg uram, minket! (részlet a film forgatókönyvéből.) m, w Színes, magyar film WWW BEMUTATÓ: MÁRCIUS 9. Csak 16 éven felülieknek. Rendező: JANCSÓ MIKLÓS Operatőr: KENDE János írta: HERNÁDI Gyula . una® □ IRODALOM. 1972. MÁRCIUS 4.